Pacquiao vs Vargas - Itt az idő!

Itt az idő, amire a ökölvívás rongói hónapok óta várnak, Manny Pacquiao újra ringbe lép! Ellenfele a nála a több mint 10 évvel fiatalabb Jessie Vargas lesz!

pacquiao-vargas

Azok után, hogy bejelentette visszavonulását, sokan megörültek, mikor felröppent a hírt, Manny Pacquiao ismét szorítóba lép! A lehetséges ellenfélről azonnal megindulta a találgatások. Néhány kicsit csalódottan vették tudomásul, amikor Jessie Vargas került bejelentésre.


A 28 éves Vargas 2008 óta bunyózik a profik táborában, és  neve mellett eddig csupán 1 vereség szerepel, azt is Timothy Bradley Jr. ellen szenvedte el. Vargas hajnalban a WBO-nál Sadam Ali ellen megszerzett bajnoki övét teszi majd kockára.


A mérkőzés természetesen megkapta a rangjához méltó felhajtást. Az újságírók árgus szemekkel figyelték Pacquiao minden nyilvános edzését és megmozdulását. Felvezető film is készült, melyben Pacquiao elmondja, hogy nem érzi magát öregnek. Jó kondiban van, és a tűz is ég még benne. Ezt egyébként Freddie Roach is megerősítette, aki elmondása szerint régen látta már ilyen jó formában a 8 súlycsoportban is bajnoki címet szerző legendát.


https://youtu.be/lLzRrcWZa58

A jó formávan Vargas sem marad majd adós. Ahogy a fevezető filmben is látható volt, keményen készült a holnap hajnali összecsapásra. Magabiztos, de tisztában van vele, hogy ki vár rá majd a másik sarokban.


A gála hivatalos mérlegelése is lezajlott már, mindkét ökölvívó könnyen hozta a súlyát. Pacquiao 65,68, míg Vargas 66,45 kg-mal mérlegelt.


A Las Vegas-ban rendezendő gálán ringbe lép a korábban Bedák Zsolttal is összecsapó, Nonito Donaire is, aki Jessie Magdaleno ellen teszi kockára a WBO övét.



Az ökölvívással foglalkozó újságírók többsége szerint Manny Pacquiao lesz a találkozó győztese. Ehhez azonban mindenképpen lesz néhány szava Jessie Vargas-nak is.