U23 Birkózó Európa-bajnokság - Remek szereplés Szombathelyen

A birkózó Magyar Nagydíj, Polyák Imre Emlékversenyt követően röviddel megkezdődtek az U23-as Európa-bajnokság küzdelmei Szombathelyen!

[caption id="attachment_16622" align="aligncenter" width="504"]Lévai Zoltán Az egyik Európa-bajnokunk, Lévai Zoltán! /fotó: Magyar Birkózó Szövetség/[/caption]

 A második napig kellett várni az U23-as Eurpa-bajnokság első magyar éremig. A szombathelyi viadal szerdai versenynapján a szabadfogású 86 kilogrammos Tóth Bendegúz ezüstérmet szerzett súlycsoportjában, miután spanyol, svájci és azeri ellenfeleit legyőzve döntőbe jutott. Az aranyéremért folytatott párharcban azonban tus vereség következett a junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmes, U23-as Eb-harmadik török Murat Ertürk ellen. Bende így pályafutása második (ezüst)érmét szerezte világversenyről.


A hölgy versenyzőink közül a harmadik napon a legkiemelkedőbb teljesítményt a felnőtt Eb-n is bronzérmet szerző Galambos Ramóna érte el, az 55 kilogrammosok között három győztes és egy vesztes összecsapással a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Galambos ezzel a magyar csapat második érmét szerezte a szombathelyi kontinensbajnokságon.


A folytatásban ugyancsak jól szerepelt Németh Zsanett, aki három győzes mérkőzést követően megvédte U23-as Európa-bajnoki címét. A 75 kilogrammosok előcsatározásai során Németh a spanyolt 14-9-re, majd a németet 6-0-ra verte meg, ezzel bejutott az esti fináléba. Újabb Európa-bajnoki címéhez a fehérorosz U23-as Eb-bronzérmes Lankot kellett legyőznie Zsanettnek, ami 7-3-ra sikerült is, ezzel már pályafutása harmadik aranyérmét szerezte világversenyről női olimpikonunk.




[caption id="attachment_16623" align="aligncenter" width="504"] Németh Zsanett megvédte címét! /fotó: Magyar Birkózó Szövetség/[/caption]

Négy kötöttfogású birkózónk közül ketten a bronzmérkőzésig jutottak a szombathelyi U23-as Európa-bajnokság ötödik versenynapján. A férfi kötöttfogású 59, 71, 80 és 98 kilogrammosok küzdelmei során ugyanis a dobogó harmadik fokáért birkózhatott a 71 kilogrammos Fritsch Róbert, valamint a 80 kilogrammos Nagy Péter is. Kettejük közül végül a délelőtti program során a szlovákot, lettet és németet is legyőző Fritsch tudott diadalmaskodni a bronzcsatában, olasz ellenfelét 8-5 arányban múlta felül Szombathelyen. Robit egyébként a későbbi Európa-bajnok azeri Dadov tudta csak legyőzni.


Négy versenyzőnk közül a junior Európa-bajnok Lévai Zoltán maradt csak veretlen a szombathelyi U23-as Európa-bajnokság zárónapjának délelőtti programja során. A 75 kilogrammosok között Lévai románt, litvánt, grúzt és oroszt legyőzve a súlycsoport döntőjébe jutott, ahol a tavalyi U23-as Eb-ezüstérmes (71 kg) horvát Kamenjasevicset káprázatos birkózással, 7-2-re megverte, ezzel megszerezte a magyar csapat második aranyérmét Szombathelyen.


A magyar versenyzőnk mérlege tehát Szombathelyen 2 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérem!


/forrás: birkozoszov.hu/