A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ódor Lili. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ódor Lili. Összes bejegyzés megjelenítése

Harcosok Klubja 30. - Eredmények

Szám szerint a 30. Harcosok Klubja gálát rendezték a hétvégén, ahol címmérkőzés mellett komoly presztízs csaták is helyet kaptak a felhozatalban!


A közelmúltban kapuit megnyitó Beast Arena adott helyet a Harcosok Klubja idei utolsó gálájának az elmúlt hétvégén szombaton. Az évzáró 30. rendezvény a várakozásoknak megfelelően kiválóan sikerült, a kilátogató közönség igazán komoly ütközeteket láthatott.


Aki lemaradt volna róla élőben, a bánhatja, de most azonban otthonról visszanézheti a gála eseményeit. Ez volt a Harcosok Klubja 30!

https://youtu.be/4Oz-fTXBSb0

Ahogy látható volt a Harcosok Klubja ringjébe hosszú idő után visszatérő Győrfi Csaba a második menetben test KO-val győzte le a szerb Goran Sucevic-et.


A WFC szervezet junior K-1 címe is terítéken volt az este folyamán, melyért két igazán tehetséges harcos lány szállt ringbe. Bajáról Dóka Aliz és az idén kempoban sikert sikerre halmozó Ódor Lili, a Hegyvidék  Harcosai Küzdősport Akadémia versenyzője mérte össze tudását az övért, ami végül nagy csatában Dóka Aliz derekára került fel.


Az este legjobban várt összecsapása Spéth Norbert és Görbics Gábor visszavágója volt. Az első összecsapásra tavaly májusban a Harcosok Klubja 22. gálán került sor. A visszavágó azóta mondhatni, hogy a levegőben lógott.


A mérkőzés végig ment, és ezúttal is Spéth Norbert bizonyult jobbnak, aki egyhangú pontozással húzta be a meccset. Így kettőjük mérlegét tekintve 2-0 áll az ő neve mellett.


A Harcosok Klubja Versenysorozat idén is színvonalas gálákkal szolgálta ki a küzdősport rajongóit és azokat is, akik ringbe szálltak a rendezvényeken. A Harcosok Klubja 30 méltó befejezése volt a 2017-es évadnak! Folytatás 2018-ban! Találkozunk a Klubban!

IKF Kempo EB - 26 érem a mérleg!

Tizenöt arany-, öt ezüst- és hat bronzérem volt hazánk mérlege a csütörtöktől szombatig tartott bukaresti X. IKF Kempo EB-n!

IKF Kempo EB 2017 bukarest lead

Kiváló mérleggel zárta a bukaresti X. IKF Kempo EB-t a magyar válogatott, miután mind a tizenegy versenyző elért legalább egy dobogós helyezést. Összesen tizenöt arany-, öt ezüst- és hat bronzérem volt hazánk mérlege a csütörtöktől szombatig tartott kontinenstornán.


A magyar csapatból többeknek is sikerült megvédenie a 2015-ben, Budapesten elnyert Európa-bajnoki címét. Köztük Ódor Lilinek, Lacza Ábelnek és Szabó Tibor Benedeknek. Ők hárman tízszer voltak hivatalosak az ünnepélyes eredményhirdetésre.


Az idei Eb-n fegyveres formagyakorlatban, semi kempo, full kempo, kempo kick és submission kategóriákban léptek tatamira sportolóink.


Aranyérmesek: Lacza Ábel (3), Ódor Lili (3), Ódor Erik (2), Szabó Tibor Benedek (2), Komár Dániel (2), Ditchen Dániel (2), Horváth Sebestyén (1).


A küzdelmi kategóriák csapatversenyében második helyen végzett Magyarország, míg az összetett rangsorban harmadik lett holtversenyben Portugáliával, a román és a spanyol nemzeti csapat mögött.


„Nagyon színvonalas bunyókat hozott az idei Eb, amiből örömömre mi is oroszlánrészt tudtunk vállalni. Büszke vagyok valamennyi kempósunkra, hiszen rengeteg érmet sikerült gyűjtenünk. Külön kiemelendő, hogy a legtöbb érmet aranyból szereztük, vagyis a tizenöt elsőség azt mutatja, hogy tizenöt kategóriában egyáltalán nem találtunk legyőzőre.” - értékelt Lacza Ádám Illés, a Magyar Kempo Szövetség elnöke.


A magyar kempósok legközelebb november 11-én, a Herceghalmi Utánpótlás Kempo Kupán lépnek tatamira, majd december 9-én a nemzetközi Hegyvidék Kempo Kupával zárják az évet.


/forrás: hungariankempo.hu/

Nordic Open - Hat kempo érem Skandináviából

Nordic Open! Három első, egy második és két harmadik helyezést értek el a magyar kempósok a svédországi Svedalában rendezett nemzetközi viadalon. Összesen hét sportoló utazott el a szombati bajnokságra, akik valamennyien a válogatott keretének tagjai.


Az első alkalommal megtartott Északi Nyílt Kempo Bajnokságon (Nordic Open Championship) Ditchen Dániel (submission, 16-18 év, -70 kg) nyerte az első érmet hazánknak, aki ráadásul a bajnokság legtechnikásabb versenyzőjének járó díjat is elnyerte.


Ódor Lili (submission, 15-16 év, -60 kg) a hölgyek mezőnyében folytatta a magyar aranyak gyarapítását. A felcsúti tehetség nagy küzdelemben győzte le svéd ellenfelét. A harmadik elsőségünket Szabó Tibor Benedeknek (submission, felnőtt, -80 kg) köszönhetjük, aki talán a torna leggyorsabb kopogtatását hozta össze a fináléban.


Kiss Krisztián László (submission, 12-14 év, -45 kg) második helyen végzett, míg a korábban már egy elsőséget bezsebelő Szabó Tibor Benedek (knockdown, felnőtt, -80 kg) és Karácsonyi Krisztián (knockdown, felnőtt, -71 kg) révén egy-egy harmadik helyezést is sikerült szereznünk.


Lacza Ábel és Ódor Erik (submission, 14-15 év, -60 kg) egy súly- és korcsoportba kerültek a sorsolást követően, ahol rajtuk kívül is voltak szép számmal indulók. Ábel végül a negyedik, Erik pedig az ötödik helyet szerezte meg.




[caption id="attachment_17918" align="aligncenter" width="504"]Nordic Open - Ditchen sub /Ditchen Dániel felül/[/caption]

A magyar kempósok első őszi megmérettetése volt a mostani. A magyar bajnokság október 7-én folytatódik a III. Izsó Mihály Emlékverseny, Újfehértói Kempo Kupa küzdelmeivel, majd október végén a romániai Európa-bajnokság következik.


További információk:
www.hungariankempo.hu

Kempo - Nordic Open Championship

Nordic Open Championship! Svédországban nyitják az őszi szezont a magyar kempósok

[caption id="attachment_12188" align="aligncenter" width="504"]Nordic Open Championship lead illusztráció /képünk illusztráció/[/caption]

Nordic Open Championship! Az iskolai becsengetéssel visszatér a kempo klubokba is a napi rutinszerű élet, a nyári szünet után újra edzésbe állnak a harcosok és készülnek az őszi versenysorozat állomásaira.


Az első megmérettetés a magyar válogatott hét tagjára a svédországi Malmö városában vár, szeptember 9-én. Ez a Nordic Open Championship, azaz az Északi Nyílt Kempo Bajnokság!


A kiutazók: Ditchen Dániel (MyGym Harcművészeti és Sportcentrum Pomáz), Szabó Tibor Benedek és Kiss Krisztián László (Újfehértói Kempo HSE), Ódor Lili és Ódor Erik (Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE), valamint Karácsonyi Krisztián és Lacza Ábel (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia).


Nordic Open Championship 2017 plakát

A Svéd Kempo Szövetség által szervezett nemzetközi tornán a sportolók submission és knockdown versenyszámokban mérik össze majd erejüket és tudásukat.


A skandináv erőfelmérőt követően ismét a magyar bajnokságra fókuszálnak a kempósok. Október 7-én rendezik a III. Izsó Mihály Emlékverseny, Újfehértói Kempo Kupát. Ezt követően, október 24. és 29. között újra nemzetközi porondon kell bizonyítani.


Románia fővárosában, Bukarestben tartják az idei Európa-bajnokságot, melyen a magyar nemzeti csapat címvédőként fog tatamira lépni, ugyanis a legutóbbi, 2015. évi Eb-n hazánk aranyérmet nyert az összetett csapatversenyben!


A Magyar Kempo Szövetség híreiről folyamatosan tájékozódhatnak a sportbarátok a www.hungariankempo.hu internetes oldalon, valamint a szervezet Facebook-oldalán, a www.facebook.com/hungariankempo címen.


/A Magyar Kempo Szövetség sajtóközleménye nyomán, ellenfelem.hu/

Sikeres volt az I. Kempo Grand Prix Budapesten

Első ízben rendezték meg hazánkban a pénzdíjas Kempo Grand Prix-t, amelyen a Csepeli Pitbullok hódították el a legjobb csapatnak járó serleget. Az újfehértói kempósok második, a hegyvidéki harcosok harmadik helyen zártak.

[caption id="attachment_12921" align="aligncenter" width="504"]kempo_gp_bp_2 fotó: Magyar Kempo Szövetség[/caption]

Az V. SportFest keretében zajlott le az I. Kempo Grand Prix pénzdíjas harcművészeti torna, amelynek a MOM Sport Uszoda és Sportközpont adott otthont vasárnap. A versenyen submission (földharc), semi contact (a technikát pontozzák), full contact (teljes erejű ütések), és utóbbi biztonságosabb változata 14 év alattiaknak, a kempo kumite kategóriák lettek meghirdetve. A debütáló viadalon tatamira lépett számos válogatott sportoló, akik tagjai voltak az áprilisi, bukaresti világbajnokságon bronzérmes nemzeti csapatnak.


Az I. Kempo Grand Prix csapatversenyét a Csepeli Pitbullok nyerték, megelőzve az Újfehértói Kempo HSE-t és a hazai közegben szerepelt Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémiát.



Végeredmény (1-6. hely):
1. Csepeli Pitbullok
2. Újfehértói Kempo HSE
3. Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia
4. Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE
5. Firewolf
6. Fighting Kempo Esztergom-Kertváros

A legeredményesebb lány harcos címét a felcsúti Ódor Lili érdemelte ki, ugyanezt az elismerést a fiúknál a hegyvidéki-budajenei kettős igazolású Lacza Ábel kapta. Mindketten százszázalékos mérleggel, három aranyéremmel zártak, miután submission, semi contact és kempo kumite kategóriában is nyertek.




[caption id="attachment_12920" align="aligncenter" width="504"]kempo_gp_bp fotó: Magyar Kempo Szövetség[/caption]

Lacza Ádám Illés, a Magyar Kempo Szövetség elnöke elmondta, hogy örül, mert rengeteg pozitív visszajelzést kapott már a torna alatt is, sőt több külföldi válogatott jelezte részvételi szándékát a jövőre vonatkozóan. A sportvezető hozzátette, hogy mindezek tudatában valószínűleg még ebben az évben megrendezik a II. Kempo Grand Prix-t.


Legközelebb jövő szombaton találkoznak a kempósok, amikor az ugyancsak debütáló Budakeszi Kempo Kupát rendezik.


/forrás: hungariankempo.hu/

Kempo VB - 40 érem fölött a magyarok

40 érem fölött a magyarok az IKF Kempo VB-n!

kempo vb 2016 románia


Javában zajlik a XIII. IKF Kempo VB Romániában, amelyen eddig negyvennégy érmet szereztek a magyar sportolók. A háromnapos vb ma zárul, a 'full kempo' versenyszámmal.


Az idei, bukaresti kempo vb tegnapi nyitányán a technikai kategóriákat (kata, fegyveres kata, önvédelem) rendezték meg, természetesen magyar részvétellel. Sportolóink 3 arany-, 1 ezüst- és 6 bronzéremmel gazdagodtak a tradicionális vonalon.


De aznap tartották még a submission, azaz földharc kategória küzdelmeit is, amelyen további 5 arany-, 3 ezüst- és 10 bronzérem jutott Magyarországnak. A torna ma folytatódott a semi kempo versenyszámmal. Itt 6 arany, 2 ezüst és 8 bronz színű medáliát sikerült megszerezni.


Világbajnokaink (16 év alatt világkupa): Nagy Laura, Nagy Zsófia, Ódor Lili, Vigyikán Vita, Lacza Ábel (2x), Kockás Dávid, Szabó Tibor Benedek, Kiss Krisztián László, Katona Richárd, Niedermayer Bence, Székács Ádám, Pásztor Ádám, Lovas László.


Eddig összesen 14 arany-, 6 ezüst- és 24 bronzérem került a magyar válogatott kempókák nyakába. A kempo vb utolsó napján, ma a full kempo (gyerekeknek kempo kumite) küzdelmeivel zárul a seregszemle, amelyen huszonnyolc nemzet legjobbjai vesznek részt.


A Magyar Kempo Szövetség Facebook oldalán folyamatosan lehet követni a verseny friss híreit, de az érdeklődők gyakran találkozhatnak frissen feltöltött fényképekkel is.

Kempo VB Antalya - végeredmények

Ahogy már hírt adtunk róla, nagyszerűen kezdte a szereplését a Magyar Kempo Szövetség válogatottja a Törökországban zajló XII. IKF Kempo Világbajnokságon. A magyar versenyzők az első napon, csütörtökön összesen 62 érmet szereztek! Az eddigi lendület pedig a VB második és harmadik napján is kitartott!




[caption id="attachment_5607" align="aligncenter" width="504"]kempo vb antalya fotó: Magyar Kempo Szövetség Facebook[/caption]

A technikai számok és a földharc után a kempo vb-n tegnap a semi küzdelmek voltak hátra. Ezekben a versenyszámokban is termett magyar siker bőven, 10 arany-, 8 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek összesen versenyzőink.


Aranyérmesek: Baros Tamás, Békési Sándor, Lacza Ábel, Lévai János, Megyeri Szabina, Molnár Csaba, Ódor Lili, Pásztor Ádám, Szabó Tibor Benedek, Vaitzner Richárd György.


A mai, utolsó napon a submission kategória eredményhirdetésével folytatódott a kempo vb, aztán jöttek a kempo kumite mérkőzések. A magyar válogatott 4 aranyéremmel és 1 bronzérmemmel zárta a napot, ezzel pedig összesen 31 arany-, 24 ezüst- és 41 bronzéremmel (96db érem!) térhetnek haza az idei kempo vb-ről!


Mindenkinek gratulálunk!


/Eredmények és fotók: Magyar Kempo Szövetség Facebook/


Jiujutsu Európa-bajnokság - Magyar éremeső!

Jiujutsu Európa-bajnokság



Jiujutsu Európa-bajnokság! 11 arany, 6 ezüst- és 3 bronzérem termett a magyar kempo válogatottnak a WSJO Sport Jiujutsu Európa-bajnokságon, a lengyelországi Jaworznoban!

2013 után idén is tatamira léptek a magyar kempo válogatott tagjai a lengyelországi Jaworznoban tartott WSJO Sport Jiujutsu Európa-bajnokságon. A hétvégi tornán remekeltek a magyar harcosok: összesen 20 érmet szereztek, köztük 11 arany medáliát. A hegyvidéki-budajenői Lacza Ábel címet védett, míg a szintén hegyvidéki Megyeri Szabina két versenyszámban (sport jiujutsu fighting, grappling) is Európa-bajnok lett. A felcsúti Baljer Kitti és Vigyikán Vita, valamint az újfehértói Szabó Tibor Benedek szintén két aranyéremmel zárta a kontinenstornát.


A versenyzőket két felkészítő mesterük, Kornély György (1. dan) sensei és Lacza Ádám Illés (2. dan) sensei kísérték el Lengyelországba. Herédi Ákos, a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia judo mestere külön foglalkozott a kempósokkal a felkészülési időszakban, így a mostani siker az ő érdeme is.


A Jiujutsu Európa-bajnokság részletes eredményei:

 




































































































































































NévKorosztálySúlycsoportVersenyszámHelyezés
Baljer Kitti7 év-30 kgsport jiujutsu fighting

  1. hely


grappling

  1. hely


Baljer Roxána9 év-30 kgsport jiujutsu fighting

  1. hely


grappling

  1. hely


Karácsonyi Krisztián17-19 év-69 kgsport jiujutsu fighting

  1. hely


Kiss Krisztián10 év-30 kgsport jiujutsu fighting

  1. hely


Lacza Ábel11-12 év-35 kgsport jiujutsu fighting

  1. hely


Lakatos Richárdfelnőtt-70 kggrappling

  1. hely


Megyeri Benjáminfelnőtt-70 kgsport jiujutsu fighting

  1. hely


Megyeri Szabina15 év-75 kgsport jiujutsu fighting

  1. hely


grappling

  1. hely


Ódor Erik11 év-60 kgsport jiujutsu fighting

  1. hely


grappling

  1. hely


Ódor Lili12 év-50 kgsport jiujutsu fighting

  1. hely


grappling

  1. hely


Pásztor Ádám17-19 év-69 kgsport jiujutsu fighting

  1. hely


Szabó Tibor Benedek13-14 év-60 kgsport jiujutsu fighting

  1. hely


grappling

  1. hely


Vigyikán Vince14 év-65 kgsport jiujutsu fighting

  1. hely


grappling

  1. hely


Vigyikán Vita11 év-60 kgsport jiujutsu fighting

  1. hely


grappling

  1. hely



/Forrás: Pecsu Press, hungariankempo.hu/