A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kárpáti Emese. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kárpáti Emese. Összes bejegyzés megjelenítése

Zágráb GP - Fantasztikus magyar sikerek

Zágráb GP! Kitűnően szerepelt a magyar válogatott a Zágrábban megrendezett Judo Grand Prix-viadalon. Mindhárom napra jutott magyar érem, de ami még örömtelibb, három alkalommal is felcsendült a Magyar Himnusz a horvát fővárosban.

Zágráb GP - Ungvári


A Zágráb GP-viadal első versenynapján az 52 kilogrammos Pupp Réka két vazaris győzelmet követően, egy több mint nyolc perces küzdelem után jutott be a fináléba, így abszolút nem számíthatott könnyű csatára Eleudis Valentim ellen. Az új súlycsoportjában remekelő paksi judós második alkalommal került arany-közelbe, a végső sikerre azonban még egy kicsit várnia kell. Braun Ákos tanítványának nyakába a fényesen csillogó ezüstérmet akasztották.


Karakas Hedvig szintén győzelemmel kezdett az 57 kilogrammosok mezőnyében, majd második mérkőzésén vereséget szenvedett az orosz Mezeckajától. A vigaszágon ismét felpaprikázta magát a BHSE csillaga, elsőként legyőzte a szlovén Kajzert, majd egy maratoni hosszúságú csatában, hatalmas elszántságról tanúbizonyságot téve szerezte meg a bronzérmet a német Theresa Stoll ellen.


A Zágráb GP szombati versenynapján Ungvári Attila bebizonyította, nem hiába tartózkodik hónapok óta a 81 kilogramm legjobb tíz versenyzője között. A Ceglédi VSE versenyzője moldáv, brit és belga riválisát legyőzve jutott be a döntőbe, ahol a már védjegyének számító fojtás-technikával vetett véget a Jonathan Allardon elleni küzdelemnek, s szerezte meg élete első Grand Prix-aranyát.


Az utolsó napról sem távoztunk üres kézzel, s most már egyértelműen kijelenthető: Tóth Krisztiánnak nagyon fekszik a zágrábi környezet. 2014 és 2015 után ismét a mi fiunké lett a 90 kilogramm aranyérme. A dobogó legfelső fokáig vezető úton ipponnal győzte le a szerb Borenovicsot és a japán (!) Kobajasit is. Az elődöntőben ugyan „csak” vazarival nyert az olasz Mungai ellen, a fináléban azonban ismét elsült az ippon, a brazil Rafael Macedo volt a szenvedő fél.


Cirjenics Miklóst rendkívül feltüzelhette a világbajnokságon elszenvedett veresége, mert a Zágráb GP-n végigverte a 100 kilogrammos mezőnyt. A francia Joseph Terhec volt számára a bemelegítés, majd szépen iskolázva, előbb vazarival a svéd Paceket, majd ipponnal az azeri Mammadovot utasította maga mögé. A döntőben kissé ránk ijesztett Jorge Fonseca a gyors vazarijával, de az ASE erőembere a portugál judóst is felőrölte. Hangyási László tanítványa Grand Slam után Grand Prix-tornán is győzni tudott, jöhet a World Masters!


Kárpáti Emese a női nehézsúlyban egy győzelemmel és két vereséggel a pontszerző hetedik helyen zárt. Négy fiatal versenyzőnk – Szabó Csaba, Szabó Frigyes, Vér Gábor és Ohát Zalán – számára viszont nem jött ki a lépés Horvátországban. Mindannyian ideje korán távoztak a küzdelmekből.


Fantasztikus hétvégén vagyunk túl, tíz indulónkból öten is dobogóra állhattak, s a megszerzett három arany- és az egy ezüst-, illetve bronzéremnek köszönhetően – Japán mögött – a második helyen végeztünk az éremtáblázaton!


/forrás: judoinfo.hu/

Három érem az European Open-ről

Női judósaink remekeltek, három éremmel és egy pontszerző helyezéssel zárták az oberwarti European Open-tornát, férfi judósainknak kevesebb öröm jutott, sajnos nem sikerült meghódítaniuk Róma városát.


Pupp Réka második versenyén az 52 kilogrammos súlycsoportban már az ezüstéremig menetelt! Brit, olasz, amerikai és orosz riválisait legyőzve jutott be a fináléba, ahol a már rutinos vb-bronzérmes Hasimoto Juki ezúttal jobbnak bizonyult.


Kiválóan judózott Keliger Bernadett is az 52 kilogrammban, akit ugyancsak a japán judós állított meg a legjobb négy közé jutásért. A vigaszágon már nem hibázott a BHSE judósa, így Pupp Réka mellett ő is felállhatott a dobogóra.




[caption id="attachment_16200" align="aligncenter" width="504"] fotó: EJU, Roland Marx[/caption]

Joó Abigél számára nem volt elegendő a vazaris vezetés Hamada Sori ellen a 78 kilogrammos elődöntőben, egy újabb japán versenyzőnek sikerült borsot törnie a mieink orra alá. Nagy örömünkre a bronzcsatában ismét magyar sikert könyvelhettünk el, Joó Abigél bő egy perc alatt ipponnal győzte le az olasz Linda Politit. A KSI SE rutinos judósát az edzőként debütáló Tóth Krisztián kísérte el a versenyre.


A nehézsúlyban Kárpáti Emesének sikerült még a pontszerzés, az olasz Elisa Marchio legyőzésével a hetedik helyen zárta a tornát.


Erdélyi Lilla, Knetig Emőke, Balogh Daniella, Siroki Ibolya, Polyák Krisztina, Lőrinc Renáta, Salánki Evelin és Nagy Kitti számára idejekorán véget ért az osztrák verseny, mindannyian első mérkőzésükön szenvedtek vereséget.


Női judósaink Japán (4 arany, 2 ezüst, 2 bronz), Dél-Korea (2, 2, 2) és a házigazda Ausztria (1, 0, 0) mögött az előkelő negyedik helyen végeztek az éremtáblázaton.


Férfi judósaink nem fogtak ki jó hétvégét Rómában. A legjobb teljesítményt Őri Felicián nyújtotta, aki két villámgyors ippongyőzelem után, a román Alexandru Raicun akadt fent a legjobb nyolc közé jutásért. Burján László, Végvári Martin, Szabó Frigyes, Köller Milán, Kordély Péter és Vér Gábor egy-egy küzdelmet erejéig állt a római tatamin.


A római verseny is japán fölényt hozott, három arany- és két bronzéremmel zsebelték be az éremtáblázat első helyét, mögöttük Brazília (1, 1, 2) és Dél-Korea (1, 1, 1) végzett.

/A részletes eredmények a judoinfo.hu oldalon/

Gercsák Szabina ismét junior Európa-bajnok!

Magyar aranyérmet hozott a junior Európa-bajnokság második napja is Felsőőrön: Gercsák Szabina ezúttal is a dobogó legfelső fokára állhatott, ezzel a magyar csapat két arannyal az éremtáblázat negyedik helyét szerezte meg az egyéni versenyek során. Kárpáti Emese ötödik, Szigetvári Mercédesz pedig hetedik lett.


gercsak-szabina1


Gercsák Szabina erőnyerőként kezdett, majd a belga Willems ellen, harcos mérkőzésen egy jukónyi előnnyel diadalmaskodott. A Hell-Miskolci JC ifjúsági olimpiai, világ- és Európa-bajnok judósa a bosnyákok U23-as Eb-bronzérmese, Alekszandra Szamardzsics ellen folytatta. Riválisa 2012-ben megnyerte kettejük párharcát, azóta azonban a magyar versenyző rendre előtte zárt az aktuális világversenyeken, s erőfölényét ezúttal is igazolta, vazaris előnyét a meccs végéig megőrizte.


Flórusz János tanítványa az elődöntőben is folytatta jó szereplését, az osztrákok ifjúsági Eb-ezüstérmese, Michale Polleres ellen jukóval győzött, így bejutott a kontinensbajnoki döntőbe. Ott a lehető legkeményebb ellenfél, a súlycsoport holland címvédője (Szabina a 63 kilogrammosok között nyert egy évvel korábban), Sanne van Dijke várt rá.


Látszott, hogy két remek képességű judós feszül egymásnak, de a csata magyar győzelemmel ért véget: a holland neve mellett egy jukó, a másik oldalon egy vazari szerepelt a táblán! Gercsák Szabina másodszor lett junior Európa-bajnok, s az övé a huszadik magyar kontinensbajnoki aranyérem ebben a korosztályban!


A 78 kilogrammosok között az ifjúsági vb-ezüstérmes Tóth Fanninak (KSI SE) ezúttal nem volt szerencséje, az orosz Bukrejeve ellen búcsúzott, ám a nehézsúlyúak küzdelmeiben jól kezdett mindkét magyar: az ifjúsági Eb-ezüstérmes Szigetvári Mercédesz  (Mogyi-Bajai JC) osztrák, az ugyancsak ifi Eb-harmadik Kárpáti Emese (KSI SE) pedig bosnyák ellenfelét verte ipponnal az első körben.


Mivel a negyeddöntőben mindketten alul maradtak, a két magyar egy ágra került a vigaszágon, a házirangadót pedig Kárpáti Emese nyerte, így ő harcolhatott a bronzéremért a franciák ifjúsági vb-bronzérmese, Caroly ellen. Sajnos a bravúr nem sikerült, a magyar judós három intést kapott, míg ellenfele egyet sem, így Kárpáti Emese az ötödik, Szigetvári Mercédesz pedig a hetedik helyen végzett ebben a súlycsoportban.


A fiúknak sajnos ezen a napon sem ment a mieink közül, ezúttal csak a 81 kilogrammos Kordély Péter (Kaposvári JK) tudott egy mérkőzést nyerni. Az egyéni küzdelmek után Hollandia (4 arany, 1 ezüst, 1 bronz) végzett az éremtáblázat első helyén, megelőzve Grúziát (3, 0, 2) és Franciaországot (2, 0, 4). Magyarország Pupp Réka és Gercsák Szabina aranyérmének köszönhetően negyedik lett ebben az összevetésben!


12033439_10153632667322929_1367929235_n


A junior Európa-bajnokság utolsó versenynapján a magyar csapatokért szoríthatunk, ezúttal ugyanis a mieink is rajthoz állnak az Európa-bajnoki csapatversenyben. A férfiak Fehéroroszország, a nők Belgium ellen lépnek tatamira a legjobb nyolc közé jutásért.


/forrás: judoinfo.hu/