A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar Kick-Box Szakszövetség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar Kick-Box Szakszövetség. Összes bejegyzés megjelenítése

Kick-box Világkupa és kiemelt sportági státusz

Jön a Kick-box Világkupa! A kiemelt sportágak közé kerülne a kick-box!

Kick-box Világkupa lead cover


Egy hónap múlva ismét világszínvonalú kick-box versenynek ad otthont Budapest: május 18-20-án Világkupát rendeznek a BOK Sportcsarnokban, amely év egyik legrangosabb eseményének számít a sportágban. A magyar szövetség a tavalyi őszi budapesti világbajnokság diadalainak megismétlésén dolgozik, és azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a kick-box itthon bekerüljön a kiemelt sportágak közé.


A Világkupára a szervezők még a novemberi vb-t is felülmúló létszámra, 40 ország legalább 1800 sportolójára számítanak. Az immár 24-dik alkalommal sorra kerülő magyarországi verseny ezzel az esztendő legnagyobb és legrangosabb Világkupájává lép elő, ráadásul mivel idén a felnőtteknek „csupán” Európa-bajnokságot rendeznek, így gyakorlatilag az év legjelentősebb megmérettetése is lesz egyúttal.


„Hasonlóan jó eredményeket várunk, mint a fantasztikus sikerű tavalyi világbajnokságon” – bizakodott Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. – „Hozzáteszem, nem lesz könnyű, mert ugyanúgy itt lesz a világelit, csak még nehezebb lesz nyerni, mert kategóriánként nemcsak egy versenyző indulhat egy országból, így az erős kick-box nemzetekből több klasszissal is szembekerülhetnek a mieink.”


A sportvezető arról is beszélt, hogy a hazai szövetség szeretne egy szinttel feljebb lépni.


"Eljutottunk egy szintre, de hogy innen továbbfejlődjünk, ahhoz más nagyságrend kell a finanszírozásban is. A célunk a kiemelt sportágak közé kerülés. Ha az eredményeket, a tömegbázist, a sportdiplomáciát, a világversenyek rendezését vagy bármi egyebet nézünk, minden arra ösztönöz bennünket, hogy ezért küzdjünk. A nem olimpiai sportágak között már régóta a legeredményesebbek vagyunk, és úgy gondoljuk, hogy kiálljuk a próbát az olimpiaiakkal való összehasonlításban is." – mondta Galambos Péter.


/NVESZ sajtó-közlemény/

Kick-boxra tanítjuk a világot

Létezik olyan sportág, amelyben a világ elitje Magyarországra jön tanulni. Péntektől rendezik Csongrádon azt az immár hagyományos nemzetközi kick-box edzőtábort, amelybe 16 országból mintegy száz külföldi sportoló jön el, kifejezetten azért, hogy a magyar instruktorok edzésein fejlessze tovább magát.


Az egyhetes edzőtáborba Chilétől az Egyesült Államokon át a világ minden tájáról érkeznek kick-box versenyzők. Nem véletlen a hatalmas érdeklődés: a sportág pointfighting szakágában hosszú évek óta – elsősorban a csepeli Halker-Király Team klubja jóvoltából – a magyarok a legjobbak.


A táborban az összesen 150 hazai és külföldi résztvevő a csepeli világbajnokok irányítása alatt napi hét órányi edzést teljesít. A szervező egyesület vezetője, a Magyar Kick-Box Szakszövetség alelnöke, Király István szerint a magyarok talán még többet profitálnak a táborból, mint a tőlük tanulók.


A szakember hozzátette: a tábor másik célja a felkészülés mind a szeptember elején sorra kerülő utánpótlás Európa-bajnokságra, mind pedig a novemberben, éppen Budapesten megrendezendő nagyszabású kick-box világbajnokságra.


/Az NVESZ sajtóanyaga/

Az Olimpiát célozták meg a kick-boxosok

Eredményes éven vannak túl a magyar kick-boxosok. A sportág hazai szövetségének szervezésében gálavacsorán köszöntötték a 2016-os esztendő legjobb versenyzőit, edzőit.


Tavaly a magyar kick-boxosok a felnőtt Európa-bajnokságokon összesen kilenc aranyérmet szereztek, míg az utánpótlás világbajnokságról tizennyolc arannyal tértek haza. Emellett számos ezüst- és bronzéremmel gazdagodott a sportág.


2017-ben hasonló sikerekre készülnek a válogatottak, ráadásul ősszel Budapest adhat otthont a világbajnokságnak, de a VB előtt, májusban, Világkupát rendez a magyar főváros, ahol várhatóan 3000 versenyző indul majd.


Galambos Péter szerint a magyar kick-box ereje a tehetségeken túl a világszínvonalú edzői gárdában rejlik.


„Ezek az edzők nem ülnek a babérjaikon, hanem folyamatosan képzik magukat. A szakembereink a győzni tudást világversenyről világversenyre mindig érvényesíteni tudják. Szerintem ezért vagyunk ott ebben a sportágban a világ élvonalában” – összegzett a Magyar Kick-Box Szakszövetség elnöke, aki a közelmúltban megalakult Nemzeti Versenysportok Szövetségének alelnöke lett.


„Most már 12 éve Magyarországon a kick-box a legeredményesebb sportág a nem olimpiai mezőnyben. Teljes mellszélességgel támogatjuk a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot, szerintünk Budapest méltó helyszíne lehet a játékoknak, és célunk, hogy ha a főváros olimpiát rendezhet, akkor a kick-box bemutatkozhasson Budapesten, hiszen a rendező város mindig behozhat sportágakat az olimpia programjába.” – tette hozzá Király István, a Magyar Kick-Box Szakszövetség alelnöke, aki annak a csepeli Halker-KiralyTeam Kickbox Akadémiának is az elnöke, amely 2016-ban 14 utánpótlás világbajnoki arany és kilenc felnőtt Európa-bajnoki aranyérem megszerzésével immáron 11. éve a legeredményesebb klubcsapat a világon.



A kick-box sportág világszervezete, a WAKO a formagyakorlatok mellett hat küzdelmi szakágban rendez hivatalos versenyeket. A kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szabályrendszereket ringben bonyolítják le, míg a félerős ütéseket és rúgásokat engedélyező point-fighting, light-contact és kick-light kategóriák tatamin zajlanak. A világesemények kezelhetősége végett a szakágakat szétosztották, így két helyszínen és időpontban bonyolítják le a páratlan években a világbajnokságokat, illetve a páros esztendőkben az Európa-bajnokságokat.


/A Magyar Kick-Box Szakszövetség sajtóanyaga/