A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nonito Donaire. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nonito Donaire. Összes bejegyzés megjelenítése

Ma csap össze Donaire és Bedák

Itt a Donaire és Bedák csata! Az elmúlt "4 szűk esztendő" után szombaton ismét hasonlóan rangos összecsapáson szoríthatunk egyik honfitársunknak, ugyanis Bedák Zsolt - magyar idő szerint kora délután - a WBO kispehelysúlyú világelsőjével, a Fülöp-szigeteki Nonito Donairrel mérheti össze az erejét.

Donaire és Bedák

Nem is olyan nagyon régen, a sokat kritizált Universumos időkben szinte már-már természetesnek számított, hogy éves szinten több alkalommal - komoly szervezet égisze alatt - világbajnoki címvédő mérkőzésen húzott kesztyűt Erdei Zsolt és Balzsay Károly, és arra sem feltétlenül kapta fel a fejét mindenki, hogy a német istálló Bedák Zsoltot is eljuttatta egy Wilfredo Vasquez Jr. elleni Puerto Ricó-i vb. találkozóra.


Az idők változtak, az évek elszaladtak, az Universum Box Promotion (sokak szerint megérdemelten, mintegy méltó büntetését elnyerve) gyakorlatilag az enyészeté lett, és az elmúlt időszakban a magyar profi bokszolók számára - cím szempontjából - kontinentális, interkontinentális, valamint kisebb szervezetek bajnoki övei, illetve az ezekért kiírt mérkőzések jelentették a csúcsot, a hazai bokszrajongók pedig talán már el is könyvelték, hogy az Erdei-Balzsay érát követően teljesen más léptékekben kell gondolkodni a jövő tekintetében.



Kövess minket az Instagramon is!

https://www.instagram.com/p/BEgHd4eQd3R/?taken-by=ellenfelemhu

2013 nyarán aztán Rácz Félix felkavarta az állóvizet, ugyanis a promóter hivatalosan is megerősítette a mértékadó nemzetközi portálok híreit: tárgyalások folynak a háttérben egy Guillermo Rigondeaux vs. Bedák Zsolt kispehelysúlyú vb. ütközetről, amelyre Budapesten kerülhetne sor. A szurkolók finoman szólva is szkeptikusan fogadták az információkat, mivel a kubai Rigondeaux annak ellenére sem tűnt könnyen megfizethetőnek és ide csábíthatónak, hogy túlzottan is rizikómentes stílusa miatt kevésbé volt eladható a nagyközönségnek.


A találkozót végül nem sikerült tető alá hozni, azonban az is egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy Bedákot komoly erőkkel igyekszik eljuttatni újra - immár honi promóció színeiben - egy világbajnoki összecsapásig a menedzsment. Zsolt az elmúlt 3 évben sorra aratta (hol könnyebben, hol nehezebben) a győzelmeket, begyűjtötte a WBO-Europe címet, és nem mellesleg felkapaszkodott a WBO kispehelysúlyú ranglistájának 4. helyére, amivel karnyújtásnyi közelségbe került a hőn áhított vb. címmeccs.


A kézzelfogható eredmények mellett természetesen a háttérben is gőzerővel folyt a sportpolitikai lobbi, így Bedák számára elsőként egy interim, azaz ideiglenes világbajnoki találkozó lehetősége csillant fel, majd 2015 tavaszán kilátásba került egy Leo Santa Cruz elleni, Las Vegas-i ütközet a Mayweather vs. Pacquiao megagálán (az összecsapás - annak ellenére, hogy Rácz Félix még jogi lépéseket is tett az ügyben - végül különféle okok miatt elmarad).


Az inaktív Rigondeaux-t közben a WBO (majd nem sokkal később a WBA is) megfosztotta az övétől, amelyért 2015. december 11-én Nonito Donaire és Cesar Juarez feszülhetett egymásnak. A mérkőzés egészen szenzációs csatát hozott, a győztes Donaire pedig hosszú tárgyalásokat követően Bedákot választotta első kihívójának, így a magyar öklöző április 23-án azonnal a teljes jogú világbajnoki címet veheti célba Cebu Cityben.


Ahogy anno Rigondeaux esetében is hitetlenkedve fogadták a tárgyalásokról szóló híreket a honi érdeklődők, úgy a Donaire meccs kapcsán is voltak, akik csak legyintettek, ami annak is köszönhető, hogy két olyan bokszolóról beszélhetünk, akik mind az eredményeik, mind pedig a hírnevük alapján nemzetközi sztároknak számítanak.


A 33. életévét tavaly novemberben betöltő, a híres Bob Arum által vezetett Top Rank promóció csapatához tartozó Donaire amatőrként nem ért el nemzetközi mércével is kiugrónak számító eredményeket, és a profik között már a második mérkőzésén kénytelen volt megízlelni a vereség ízét, ami az álmoskönyvek szerint nem túl jó ómen…  A fiatal bunyós aztán felszívta magát, felépített egy 16 mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot, 2007-ben pedig egycsapásra berobbant a szupersztárok közé (ezt megelőzően kis túlzással még a Fülöp-szigeteken is csak a vájtfülű bokszrajongók ismerték igazán), miután 5 menet alatt kivégezte az akkor szinte érinthetetlennek tűnő, közel 7 éven át csak győzelmeket arató IBF-IBO légsúlyú világbajnok Vic Darchinyant.


Magyar férfi ökölvívó négy éve nem küzdhetett világbajnoki címmérkőzésen jelentős világszervezetnél, akkor Balzsay Károly a nagyközépsúlyú WBA címét sikerrel tette kockára Dimitrij Sartison ellen. A 33 éves Donaire összesen öt súlycsoportban szerzett eddig világbajnoki öveket, s állandó résztvevője az úgynevezett P4P ranglistának, amely kategóriáktól függetlenül a bokszvilág abszolút legjobbjait listázza. Bedák 2010 után másodszor küzdheti ilyen komoly címért.


A keményen edző, immáron táplálkozására és súlyára is szigorúan odafigyelő, öt súlycsoportban világbajnok filippínó szupersztár az apjának ajánlotta mérkőzését és kiütést ígért! Nyugodtan állíthatjuk, ez a mérkőzés Bedák valaha volt legnehezebb összecsapása lesz! Szurkoljunk neki, hogy megcsinálja!


/forrás: profiboksz.hu/

Bedák Zsolt - Pokoli küzdelem lesz a ringben

A Felix Promotion ökölvívó klasszisa a nyolcadik hete készül élete második világbajnoki címmérkőzésére, a munka dandárját már elvégezte, erősnek, magabiztosnak érzi magát.

Bedák-Zsolt1

„Nagyon jól állunk a felkészüléssel, és már tényleg nincs sok hátra, úgyhogy hiába vagyok fáradt, a mérkőzés tétje, az álmom kézzelfogható közelsége mindig újabb erőt ad nekem az edzéseken. Az elmúlt egy évben végig úgy készültem, hogy megkapom a nagy lehetőséget és Rácz Félix összehozta, így eleve jó állapotban kezdtem el a közvetlen felkészülést Donaire ellen. Azt érzem, hogy már most nagyon erős vagyok, amit nagyon jó jelnek tartok.”


Bedák április 15-én kel útra a mérkőzés helyszínére, edzője, Erdei Zsolt pár nappal később követi őt. Céljairól a következőket mondta el:


„Lehet, hogy sokan sablonszövegnek tartják, de azért utazom, hogy a legjobbat hozzam ki magamból, és mindenki meg legyen elégedve. A győzelemről nem beszélni kell, azért sokat kell tenni előbb az edzőteremben, aztán a mérkőzésen, ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy maradéktalanul csak akkor lesz mindenki elégedett, ha hazahozom a világbajnoki övet. Én az edzéseken mindent megtettem, és a hátralevő időben is mindent meg fogok tenni a sikerért, úgyhogy akármekkora klasszis Nonito Donaire, pokoli küzdelem vár rá.”


Bedák Zsolt 2010-ben egyszer már bokszolhatott világbajnoki címért, de nem járt sikerrel, hat évvel később, 32 évesen viszont ragaszkodik álmaihoz.


„Nincs még hat évem, tehát április 23-án meg kell mutatnom ki is vagyok. Érettebb vagyok, megfontoltabb, mint Vazquez ellen. A legjobb pillanatban kaptam meg ezt a lehetőséget, amikor a kor és a tapasztalat egyensúlyba került.”


Zsolt az április 16-i Millenáris eseményt sajnos kihagyja, mivel akkor már Cebu Cityben lesz, de sok sikert kíván csapattársainak és ezúton köszönni azt a sok, sok email, sms és hozzászólást, amit sporttársaitól és a szurkolóktól kapott az elmúlt hetekben.


/forrás: felixpromotion.com/


Óriási lehetőség kapujában Bedák Zsolt

Maratoni tárgyalássorozat után végérvényesen eldőlt, hogy április 23-án, Manilában, megrendezésre kerül az a világbajnoki címmérkőzés, ahol a Felix Promotion versenyzője, Bedák Zsolt élete legnagyobb csatájában bizonyíthat.

[caption id="attachment_10837" align="aligncenter" width="504"]Bedák-Zsolt1 Fotó: Felix Promotion[/caption]

Rácz Félix, a Felix Promotion tulajdonosa és Bedák Zsolt csütörtökön kora reggeli órákban véglegesítette, és kézjegyével látta el azt a szerződést, amely garantálja, hogy Bedák Zsolt kihívhatja a WBO (Bokszvilágszervezet) kispehelysúlyú világbajnok klasszisát, a fülöp-szigeteki Nonito Donaire-t. Az összecsapás a világbajnok hazájában kerül sor, április 23-án.


Magyar ökölvívó négy éve nem küzdhetett világbajnoki címmérkőzésen, akkor Balzsay Károly a nagyközépsúlyú WBA címét tette kockára Dimitrij Sartison ellen.


Szintén kiemelendő, hogy hazai bokszoló még soha nem küzdött ilyen világsztár ellen. „Ezt a meccset egy Koko Naseem Hamed vagy Madár Roy Jones elleni meccshez tudnám hasonlítani úgy szakmai mint presztízs tekintetében” - fogalmazott a promoter.


A 33 éves Nonito Donaire összesen öt súlycsoportban szerzett eddig világbajnoki öveket, s állandó résztvevője az úgynevezett P4P ranglistának, amely kategóriáktól függetlenül a bokszvilág abszolút legjobbjait listázza.


/forrás: felixpromotion.com/

Rácz Félix - A lehetőségekkel élni kell

Rácz Félix már kétszer is megtisztelte honlapunkat azzal, hogy időt szánt ránk, és válaszolt feltett kérdéseinkre. Most egy videós beszélgetést láthattok a Felix Promotion alapítójával, melyet a Dinó Sporthíradó adásában rögzítettek.

racz-felix


A beszélgetés során olyan témákról mesél - és fejti ki véleményét - Rácz Félix, mint Kelemen Balázs németországi veresége, mellyel kapcsolatban kis csalódottságról számol be. Téma volt természetesen a Bedák Zsolt vs Nonito Donaire összecsapás körüli huzavona, de magától értetődően a manager többi versenyzője is szóba kerül.


https://www.youtube.com/watch?v=xmkRc9t_cU8?feature=oembed&wmode=opaque&rel=0&showinfo=0&modestbranding=0&autoplay=0&controls=0

A Felix Promotion soron következő - idei első - gáláját február 20-án rendezi majd Salgótarjánban, ahol az iroda tehetségei közül Szellő Imre és Harcsa Zoltán is ringbe lép. Bedák Zsolt szereplése a Donaire elleni mérkőzést megelőző tárgyalások kimenetelétől függ, de Rácz Félix szeretné, ha Bedák ringbe tudna lépni 20-án, és az ökölvívó is ennek megfelelően végzi az edzéseket.

Salgótarjánban startol az idei bokszév

szello_dunaujvaros



Salgótarjánban startol az idei bokszév! A Felix Promotion iroda az első idei élő televíziós rendezvényén ismét egy új várost kapcsol be a magyar profi ökölvívás vérkeringésébe!

A vállalkozás most már hivatalosan is bejelentheti, hogy február 20-án, Salgótarjánban hozza tető alá az év első rendezvényét, mellyel kapcsolatban ezúton is köszöni a városvezetés segítő közreműködését Dániel Zoltán és Fekete Zsolt alpolgármester uraknak!


Az esemény programjában a legismertebb magyar hivatásos ökölvívók is kesztyűt húznak, így kötelek közé lép majd többek között a legmagasabban rangsorolt honi versenyző, a cirkálósúlyú Magyar bajnok, Szellő Imre, a feltörekvő középsúlyú Harcsa Norbert, az ugyanebben a kategóriában szereplő veretlen Pintye Szabolcs, a félnehézsúlyú Magyar bajnok Baranyi Richárd, valamint a pehelysúlyú Magyar bajnok Laki Róbert is.


A tervek szerint Bedák Zsolt is szorítóba lép, miközben menedzsmentje és Nonito Donaire képviselői egyeztetnek egy áprilisi WBO kispehelysúlyú világbajnoki címmérkőzésről.


A Felix Promotion eseményeit idén is a közszolgálati MTVA vállalat M4 Sport csatornája közvetíti. Bővebb információt, valamint a jegyeladással, jegyrendeléssel kapcsolatos részleteket a www.felixpromotion.com oldalon találhatnak a bokszrajongók.