Freddie Roach - Profil

Freddie Roach

Kezdetek


Freddie Roach a bokszra született. Bajnoknak nevelték. Apja maga is profi volt, édesanyja pedig boksz bíró. Idősebb testvére is korán kezdte a boksszal való ismerkedést, majd mikor Freddie hat éves lett, szinte azonnal levitték egy helyi terembe. Napi több órát edzett az edzővel, heti hatszor.


De mindennek megvan az ára. Freddie 15 éves korára úgy érezte ki van égve. Egyre több kifogást gyártott, hogy miért ne menjen a terembe. Persze az emberek is észrevették, hogy valami megváltozott. Egy napon aztán anyja így szólt hozzá: "Minek küzdesz egyáltalán? Egyfolytában csak ütnek. Nem tudsz bunyózni." Apjától és testvéreitől már megszokta az állandó kritikát, de anyjától igencsak meglepte az őszinte megállapítás. Anyjuk bátyját szemmel láthatóan többre tartotta, Freddie pedig elhatározta, hogy bebizonyítja igazát és hogy mindenki más téved. Visszatért a terembe, de ezúttal már egy teljesen más, szinte mániákus hozzáállással. Felfedezte magában a szenvedélyt a gyakorlás és a fegyelem iránt és élvezni kezdte, ahogy érezhetően jobbá vált, ahogy egyre több trófea kezdett felgyűlni és azt, hogy immáron meg tudta verni bátyját. A sport iránt érzett szerelme újra fellángolt.


Magaslatok és mélységek


Freddie láthatóan jobb lett, apja pedig Las Vegasba vitte, hogy karrierjét egy komolyabb szintre emeljék. Vegasban, 18 évesen Roach találkozott a legendás Eddie Futch-val, aki új edzőjévé vált. Nagyon ígéretesen indult a történet: Freddie-t beválogatták az amerikai boksz csapatba és a ranglistákon is megindult felfele. Hamarosan azonban egy újabb, nagyon kemény falba ütközött. Mindent megtanult Futch-tól, mindent a tökéletességig gyakorolt, de amikor harcolni kellett, az egész elszállt. Ahogy megütötték, Freddie az ösztönökre váltott a technikáról. Érzelmei elragadták, bunyói pedig sok menetes verekedésekké váltak. És Freddie gyakran vesztett.


Pár év múltán Futch azt mondta neki, ideje visszavonulnia. De Roach egész élete a bokszról szólt. Vonuljon vissza? És utána? Folytatta hát és vesztett. Folytatta, amíg maga is meg nem látta az igazságot. Visszavonult. Telemarketingesként kezdett dolgozni és keményen ivott mellé. Ekkorra már gyűlölte a sportot. Annyi mindent bele tett, de semmit nem tudott felmutatni erőfeszítései nyomán.


A fordulat


Egy nap, már-már önsajnálatból, Freddie beugrott egykori termébe, hogy megnézze barátja, Virgil Hill kesztyűzését egy övmeccsre készülő bokszolóval. Mindkét bokszoló Futch tanítványa volt, de Hill sarka üres maradt, így Freddie hozta neki a vizet és tanácsokkal látta el. Másnap Roach ismét megjelent. Aztán újra, meg újra. Rendszeresen lejárt. Nem fizette senki, így a telemarketinges állás maradt, de megszimatolt valami lehetőséget. És kétségbeesetten akart valami jobbat. Mindig időben ott volt és utoljára távozott. Miután tökéletesen ismerte Futch technikáit, így tanítani is tudta azokat. Egyre több mindent bíztak rá. De Roach itt még mindig kételyekkel küzdött - meddig bírja vajon? Meddig tarthat ez az egész edzősködés? Egy kegyetlen pálya volt ez, az edzők pedig nem bírták túl sokáig. De attól is tartott, hogy ebbe is beleun és az egész rutinná válik, ahol is ugyanazt ismételgeti majd orrvérzésig, amit Futch-tól tanult. Egy része még mindig küzdeni akart. A tűz soha sem aludt ki teljesen.


Egy nap Virgil Hill barátja aztán mutatott neki egy technikát, amit valami kubai harcostól tanult el - a zsák helyett a kubaiak az edzőjükkel dolgoztak, aki bent volt velük a ringben és nagy párnákat viselt. A ringben a bunyósok félig-meddig sparringoltak az edzővel és az ütéseiket gyakorolták. Roach kipróbálta a dolgot Hill-vel és szemei felragyogtak. Azon túl, hogy a visszakerült a ringbe, volt itt még valami más is. Seregnyi dolog átrohant a fején és úgy látta, hogy ezt a módszert többre is fel lehet használni az ütések gyakorlásánál. Történetesen arra, hogy egy egész stratégiát kidolgozzon és valós időben mutassa azt be a bunyósának, a ringben. Úgy látta, hogy az egész sportot forradalmasíthatja és új életet lehelhet bele. Elkezdte kidolgozni a technikát a bunyósokkal, akiket már ő edzett. Sokkal strategikusabb és folyékonyabb manővereket tanított nekik.


Hamarosan ott hagyta Futch-t és egyedül kezdett dolgozni. Hamar híre ment, mint olyan edzőnek, aki mindenki másnál jobban felkészíti a bunyósait és néhány éven belül generációja legsikeresebb edzőjévé vált.


Freddie-Pac
Parkinson kór


Roach-nál 1990-ben Parkinson kórt diagnosztizáltak. Gyógyszerekkel, injekciókkal és a bunyósok edzésével szerencsére elég jól kordában tudja tartani betegségét, így állapota nem vagy csak enyhe mértékben romlik. Doktorai szerint az aktív életmód, a speciális edzések és a kéz-szem koordináció tették lehetővé a betegség előrehaladásának lassítását. Bár beszédén hallatszik az a furcsaság, ami a sok fejsérülést szenvedett bokszolókra, küzdősportolókra jellemző, az edzésekre ez nincs hatással.


Edzőként Roach olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Mike Tyson, Oscar De La Hoya, James Toney, Bernard Hopkins és Manny Pacquiao, akivel forradalmasították a bokszot és akire a legbüszkébb. De ez már egy másik cikk témája lehetne.


Pacman