Benedek Zsolt újra ringbe száll a TEK gálán

Vasárnap a Syma csarnok ad otthon ismét az idei év eddig egyik legnagyobb küzdősport rendezvényének, melyen természetesen az ellenfelem.hu is részt vesz majd. A gálát felvezető hivatalos sajtóanyag egy szeletét olvashatjátok most nálunk, benne Benedek Zsolttal.


Benedek Zsolt idei éve nem a versenyzésről szólt, de a szeptember 28-i Budo Gálát idén sem hagyja ki.


999619_764397553633370_209342455268198849_n


A Terrorelhárítási Központ idén a Syma csarnokban rendezi meg a rendvédelmi szervezeteknél szolgáló sportolók hagyományos küzdősportgáláját.


A katasztrófavédelem élsportolója, Benedek Zsolt békéscsabai tűzoltó, tavaly az első helyet szerezte meg a K1 versenyszámban. Ez lesz a harmadik TEK-gálája, ahol ezúttal kínai vendégsportolókkal mérheti össze erejét és technikai tudását.


 Attachment-1


- Érdeklődéssel várom a megmérettetést, és keményen készülök. Igazi kihívást jelentenek a kínai versenyzők, hiszen úgymond sötét lovak számunkra, hiszen csak ritkán van alkalmunk összecsapni velük. Mivel nem tudjuk, kikkel kerülünk össze, még keményebben edzünk a gálára.


Benedek 16 éve sportol versenyszerűen, még az általános iskolában tette le a garast a küzdősportok mellett:


 - Gyerekkoromban a nagyobbak mindig piszkáltak, volt úgy, hogy meg is csapkodtak párszor. Akkor határoztam el, hogy márpedig én meg fogom védeni magam, és elkezdtem lejárni az edzésekre. Aztán megszerettem a sportot, és egyre másra jöttek a jó eredmények, így itt ragadtam.


Mint mondja, a sport az élete, mozgás nélkül nem tudja elképzelni.




- Adrenalin-éhes személyiség vagyok, ezért választottam a tűzoltói hivatást is, ahol soha nincs hiány izgalmakban.



Benedek Zsoltot szeptember 28-án láthatják a sportszeretők a Syma csarnokban a TEK Budo és Küzdősport Gáláján, ahová a nagyközönség számára ingyenes a belépés.


Zs.A.