Heti összefoglaló

Az újabb heti összefoglalónkat a hétfőn indított nyereményjátékunkkal indítanánk. A Harcosok Klubja Versenysorozat következő gálája alkalmából hétfőn indítottunk útjára egy játékot, melyet a Facebook oldalunkra ellátogatva megtaláltok. Részvételhez nem kell más, csak megosztani az esemény plakátját tartalmazó posztunkat, és ezzel már is jogot nyersz, hogy az október 8-ai sorsoláson részt vegyél, és a Tied legyen a 4 belépő egyike.


IMG_0866


Majd beharangoztuk a a XV. Nagy Sportágválasztó eseményt, melynek mindkét napján, pénteken és szombaton is részt vett szerkesztőségünk. Mindkét nap remek idő asszisztált a kiváló programokhoz, és bízunk benne, hogy sok új kedvelője lett a hétvégén a hazai küzdősportoknak (is), akik aztán később szép eredményeket hoznak Magyarországnak.


sportagvalaszto728x90


- Egy népszerű és gyakori témáról olvashattatok a héten oldalunkon. Ez pedig nem más volt, mint a horog ütésének gyakori hibái, melyet ezúttal a Muay Thai szemszögéből közelítettünk meg.


- A hét másik fontos eseménye az ellenfelem.hu számára a Global Grappling új szezon előtti utolsó gyakorló versenye volt, melyre mi is ellátogattunk Hatvanba.



- Tegnap rendezte Debrecenben a Magyar Kick-Boksz Szövetség a ring szabályok döntőit, ahol eldőlt, hogy ki képviseli hazánkat az októberi Európa bajnokságon. Elszaszer Dávid ellenfelét, Garai Róbertet legyőzve 2014 év full-contact magyar bajnoka lett 71kg-ban, Laszák Zoltán pedig a K1 szabályrendszer 71 kg-os kategóriájában indult, hogy megvédje tavalyi bajnoki címét, ami pontozással sikerült is az új trónkövető, Vásony Ferenccel szemben.


[gallery type="slideshow" columns="2" link="file" ids="1386,1387"]

- A bukaresti Judo Junior Európa-bajnokságon Gercsák Szabina aranyérmet, Pupp Réka pedig bronzot szerzett.

- Ha mindez még nem lenne elég a szép magyar eredményekből, nagy örömmel jelenthetjük, hogy Kovács „Vipera" Attila a szentesi Ferobox gálán, a francia Dieudonne Belinga elleni pontozásos győzelmével megszerezte a WBO Európa-bajnoki címét! Az alábbi képre kattintva megtekintheted a gála teljes televíziós felvételét!




[caption id="attachment_1390" align="aligncenter" width="557"]KovacsAttilaViperaWBOEuropabajnok A képre kattintva megtekinthető a gála televíziós felvétele[/caption]

- Folytattuk a Phuket Dreaming videósorozatot, melyben Rob Lisita egy mérkőzésre történő felkészülésének további állomásait, fázisait láthatjuk, de a Sípcsont a sípcsonton kickbox dokumentumfilm-sorozat aktuális epizódja is kikerült.


- Egy általánosabb témáról is közöltünk írást, ami nem csak - vagy nem kizárólag - a harcművészetekkel és sportokkal kapcsolatos, ez pedig az ülés káros hatásai voltak. Rengeteg ember napjaiban jelen vannak ezek a panaszok, az írásunkban hasznot ötletek is megtalálhatóak, melyeket akár a már kialakult tünetek enyhítésében is segítséget nyújthatnak.


evolution-computers


Heti interjúnk Papp Imrével készült, akivel világ első, Magyarországon rendezett Beach Sambo rendezvénye után beszélgettünk, aki a verseny mellett az idei tervekről is beszélt, amik a magyar sambo sport számára még hátra van.


Az itthoni események mellett külföldön is volt magyar érdekeltségű sportesemény a héten. A horvátországi IBJJF Zadar Open-en Lakatos Sándor és Szűcs Kristóf összesen 3 arany éremmel a nyakában térhet haza. Gratulálunk a fiúknak!


lakatos


 Ahogy olvashattátok is, sportos hetet zártunk most is, és nem utolsó sorban, ismét nagyszerű eredményekről tudtunk Nektek beszámolni.


Kövessetek minket a következő héten is!