Junior és Kadett kickbox Világbajnokság Rimini

wakorimini2014

Az olaszországi Riminiben elkezdődött a Junior és Kadett kick-boksz Világbajnokság! Többek között a nemrégiben a Hurricane 2014-en szorítóba lépő Balajti Bia is látható lesz - kategóriájában 4-en vannak. De ott van Zrínyi Miklós mesteredző is, akivel nemrégiben interjút közöltünk.


Vasárnap több részletben megékezett a nagy létszámmal induló magyar utánpótlás válogatott. Aránylag gyorsan megtörténtek a mérlegelések, majd a csapat elfoglalta a szállást, és túlestek az első csapatgyűlésen és eligazításon is. Az elmondások alapján jó a hangulat, bár van akin már látszik némi izgalom. De nem csak a versenyzők vizsgáznak felkészültségből, küzdeni tudásból, hanem a kísérő szülők népes serege is a szurkolásból, amire szükség is lesz, mert hatalmas mezőny indul a világbajnokságon.


Már a kora esti mérlegelés tumultusán látszott, hogy ez a világbajnokság nagy erőpróba elé állítja a rendező olaszokat is. Rimini mindenesetre erre a hétre a kickbox sport fővárosa lett. A Kongresszusi Központ adott otthont a szervező irodának és a mérlegelésnek, a 105 Stadium pedig a város legnagyobb és a világbajnoksághoz méltó sportlétesítménye. Meglepően nagy számban találhatóak az utcán a világbajnokság nagyméretű plakátjai is. Az átmozgatások, fürdés és utolsó simítások után a mai nappal már elindult a világbajnokság!