Felnőni a harcban - Balogh Norbert

A "Felnőni a harcban" sorozatot azzal a céllal indítottuk, hogy bemutassuk, milyen emberi értékekkel és tapasztalatokkal gyarapodtak kiváló harcosaink pályájuk során.

A sort Halmi Viktorral kezdtük, majd Győrfi Csaba következett, most pedig Debrecen város kiválóságával, Balogh Norberttel beszélgettünk a ringben eltöltött évekről és az ott szerzett tapasztalatokról.


Balogh Norbert cover


ellenfelem.hu: - Elsők közt tekintsünk vissza kicsit a kezdetekre. Visszaemlékezve, mik voltak a benyomásaid az első edzéseid után a küzdősporttal kapcsolatban?


Balogh Norbert: - Visszaemlékezve a kezdetekre, először ökölvívásba nyúltam bele, melyet közel egy évig űztem, de már akkor éreztem, hogy hiányzik valami plusz. Azután sikerült belecsöppennem a Muay Thai-ba, majd később a K-1-be.


Azonnal megfogott és magával ragadott az egész, úgy ahogy van. Tudtam, hogy ez az, ami nekem való. Abban a pillanatban megvolt, mit akarok elérni, és mik a céljaim. Azt a pluszt, ami hiányzott előtte, azonnal pótolta. Szerelem lett első találkozásra, és a mai napig tart.


e.: - Voltak-e akkoriban olyan edzőtársaid, akikre felnéztél, netán a mai napig szoros barátság köt hozzájuk?


B.N.:Igen, természetesen. Kezdőként az összes haladóra felnéztem, kivétel nélkül, és a mai napig tisztelem mindegyik srácot, még ha másfelé sodorta is őket a szél. De a legjobban a Süveges Szilárd - ha jól emlékszem békéscsabai srác -, nálunk Debrecenben Lelekács Csaba, Zilai Sándor volt az, aki igazán motivált a kezdetekkor!


Akkor még nem volt olyan hétköznapi, hogy újságokban szerepeljen valaki, hatalmas, meccsről készült pillanatképekkel. Akkor még máshogy mentek a dolgok. Zilai Sanyival több mint 17 éve vagyunk szoros baráti viszonyban. Sok komoly csatában segédkezett mellettem.


Balogh Norbert sparring


e.:  - Mekkora mértékben formálták személyiségedet az edzőteremben és a ringben eltöltött évek?


B.N.: - Kimerem jelenteni, hogy hatalmas mértékben megváltoztatta a személyiségemet, az életről alkotott képemet a teremben, és a szorítóban eltöltött idő. Számomra ez nem volt más anno, mint egy menedékhely! A sportnál nincs jobb tanár! Jobban értékelem, ami van és tudom, hogy milyen az, amikor nincs.


De legfőképpen abban segített - és segít a mai napig -, hogy érhetett a múltban és érhet most, a jelenben is bármi kudarc, nehézség a NAGYBETŰSBEN, akkor is erőt ad, késztet, hogy soha ne hátráljak meg!!


e.: - Számos díjat nyertél. Van köztük olyan, amelyre valamilyen okból kicsit büszkébben gondolsz vissza, mint a többire?


B.N.: - Ezt a kérdést elolvasva azonnal tudtam a választ. A 2011. májusi Fightcode Dragons Európai selejtező mérkőzése! Itt volt az, hogy három kőkemény menet után extra menetben Luka Tomic ellen sikerült a negyedik menet elején befejezni a mérkőzést egy fejrúgással. Miért is vagyok büszke?


Mert Magyarországról elsőként nekem sikerült bejutni a világ legjobbjai közé, a 72 kg-osok döntőjébe, az elit harcosok közé. Ilyet még nem csinált senki előtte. Erre nagyon büszkén emlékszem vissza a mai napig. Soha nem felejtem, hogy több, mint 6000 szurkoló harsogta a nevemet az Arénában, jelezve azt, hogy mellettem vannak.


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=T2qs109HcwY&w=420&h=315]


e.: - Nyilván szembesültél Te is kudarccal pályád során. Hogy ráztad helyre a gondolatokat egy vesztes mérkőzés utáni napon?


B.N.: - Sokat voltam egyedül. Többször játszottam vissza mi történt. Nem másokat hibáztattam. Nem az edzőt, csak saját magamba kerestem a szálkát. Mi volt a hiba? Mi az amin változtatnom kell? Megtettem mindent annak érdekében, hogy győzzek? Kérdések tömkelege zakatolt a fejemben. Majd a belső hang szólt: nincs vége, míg nem nyersz!!!


Balogh Norbert coaching


e.: - Edzőként, mik azok a dolgok, melyeket megőriztél abból, amit versenyzői pályafutásod során tanultál és tapasztaltál?


B.N.: - Ez jó kérdés. Elsősorban azt, hogy az itthoni mezőny nem ugyanaz, mint a nemzetközi, beszélhetünk itt amatőr vagy profi versenyekről. Sokat beszélek a srácokkal ezekről a dolgokról. Fontos az is hogy, önzőnek kell lenni, nélkülözni, áldozni kell sokat és dolgozni, míg bele nem gebedsz. Megtanultam, hogy ne hazudjak, képezzem magam, ne ragadjak le a tudás egy szintjén. Másrészt ne a meccspénzekből akarjak meggazdagodni, és a mérkőzéseken meg kell tenni mindent a győzelem érdekében. Legyen kudarc vagy siker a harc végkimenetele, ha tükörbe nézek tudjam azt mondani, hogy igen, mindent megtettem.


e.: - Recept nyilván nincs rá, de mik azok az alap dolgok, amellyel mindenkinek rendelkeznie kell manapság szerinted, ha jó harcossá szeretne válni?


B.N.: - Tudjuk, elsősorban amikor elkezdünk sportolni akkor valami külső motiváció indít bennünket, mint például önvédelem, stb. Ahogy telik az idő, ez változik. Ez idővel átalakul belső motivációvá, ami azt jelenti, hogy kell a sport iránti szeretet, hogy elinduljon valami, az ami adja a löketet a fiatalnak. Majd a következő fontos tényező a tehetség. Igen ám, de hiába tehetséges valaki, ha nincs meg a kellő szorgalma, kitartása hozzá. Ezért a szorgalom, a kitartás mindenek előtt, majd ezt követi a sport iránti alázat és tisztelet.


e.:  - Mi az, amit tanácsolnál egy a karrierjét most kezdő sportoló számára?


B.N.: - Úgy érzem a legfontosabb, hogy a tanulni vágyó minél körültekintőbben járjon utána, ki az az ember, edző akitől a tudást szeretné beszerezni, mert sajnos sok a kókler. Kérdezzen, olvasson utána, hiszen nem mindegy, milyen irányt kap az úton. Fontos,  kibe fekteti a bizalmát, stb. Tapasztalatból tudom, több fiatal félve, előítélettel keresett meg, hogy nem-e lesz megverve már az első edzésen? Ezért fontos, hogy kit keres meg a sportolni vágyó!!!


e.: - Végezetül essen néhány szó a csapatodról is. Mik a terveitek az idei év második felére?


B.N.: - Elsősorban természetesen a versenyeztetés mindenek előtt. Itthon  a WAKO Magyar bajnokságon szeretnék több fiatal tehetséget bemutatni. Ebben Katona Attila segítsége nagyban közrejátszik. Majd bele szeretnék nyúlni a kezdők, versenyzők és hobbisták táboroztatásába július végén, ha minden jol alakul. Szeretnénk minél több kurzust kialakítani, hogy minél többen lehetőséget kapjanak és eljöjjenek az ország több pontjáról is.


Nagyon szépen köszönöm az ellenfelem.hu-nak, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy erre a  pár kérdésre válaszolhattam.


e.: - Mi is köszönjük, és sok sikert kívánunk!