A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Halmi Viktor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Halmi Viktor. Összes bejegyzés megjelenítése

FFC 23 – Két magyar címmérkőzés Bécsben

Az FFC (Final Fight Championship) az egyik legtöbb magyar harcost foglalkoztató külföldi szervezet, melynek soros gáláján ismét nagy szerep jut a magyar résztvevőkre.

FFC23-1024x576


Szám szerint három versenyzőért szoríthatunk pénteken. A már megszokottnak mondható „triumvirátus”, Halmi Viktor, Sényei László és Borics Ádám képviseli a piros-fehér-zöld színeket. A háromból ketten pedig címmérkőzést is vívnak majd!



Halmi Viktor első címvédésére készül Bécsben

halmiviktor_ring

Viktor első alkalommal tavaly tette volna kockára bajnoki övét, de erről csak azért írhatunk feltételes módban, mert az akkori ellenfele, Ivica Truscek nem tudta hozni a szabályokba foglalt súlyhatárt, így elvesztette a lehetőséget, hogy a címért harcolhasson. A mérkőzést végül ettől függetlenül megrendezték egy köztes súlycsoportban, ami végül Viktor vereségével zárult. Hogy mennyire komoly veszik már ellenfelei a Viktor elleni felkészülést, azt jól jelzi, hogy Truscek erre szakosodott, amerikai elemzőket fogadott fel edzőtáborába, és az ő segítségükkel állították össze ellene a taktikát.


Viktor az eredeti kiírás szerint a horvát Matej Truhan-nal szemben védte volna meg címét, de az ellenfél személye időközben kétszer is változott, és Ahmed Vila kapta végül a kihívó szerepét.



Sényei vs Gluhak másodszor

Senyei_Gluhak

A második magyar vonatkozású címmérkőzést Sényei László vívja majd Ivan Gluhak ellen. A horvátnak nincsenek jó emlékei Laciról, aki a bemutatkozása során egy karfeszítéssel kerekedett felül a - mérkőzésen ugyan domináló – Gluhak-on, akiben azóta is ég a bosszúvágy. A pénteki meccsre egy látványos videóval hangoltak a szervezők:


[youtube https://www.youtube.com/watch?v=BlYeQlVSWFs&w=560&h=315]



Borics Ádám az elitek kapujában

boricshfc10

Borics Ádám teljesítményével nagyon elégedettek voltak az FFC szervezői, így nem volt kérdés, hogy a bécsi gálán ott szerepeljen a neve. Harmadjára léphet ringbe a szervezet égisze alatt, mérlege pedig makulátlan. Mostani ellenfele – hozzá hasonlóan – szintén a szervezet egyik feltörekvő tehetsége, az osztrák színekben induló Manuel Bilic, aki fiatal kora ellenére megfordult már az angol BAMMA szervezet ketrecében is! A kettőjük mérkőzéséből győztesen kikerülő szinte bebiztosítja helyét az elithez vezető úton, és karnyújtásnyira kerülhet a címmérkőzéshez is.


Az est főmérkőzését az osztrákok egyik kedvence, a feltörekvő Philip Schranz vívja majd MMA szabályrendszerben az angol James Brum ellenében. De ringbe lép még az úgyszintén nagy becsben tartott Foad Sadeghi is, aki az egyik legeredményesebb kickboxos a sógoroknál. Sadeghi-nek a pénteki lesz a második meccse 12 napom belül, formája pedig kiválónak mondható. Várhatóan mindkét hazai sztár kiszolgálja majd a közönséget.


Itthonról az alábbi LINKRE kattintva lesz megtekinthető a gála. Szurkoljatok Ti is Halmi Viktornak, Sényei Lacinak és Borics Ádámnak!

A címvédés kapujában Halmi Viktor

Az elmúlt időszakban kevesebbet lehetett róla hallani, de nem mondható, hogy eseménytelenül teltek volna a hónapok Halmi Viktor körül. A nyári időszakot követően új teremben folytatja edzéseit csapatával, illetve ami még fontosabb, címvédésre készül az FFC következő gáláján!


halmiviktor_ring


Nyáron ugyan tervben volt, hogy hosszú idő után végre itthon is ringbe lép majd Viktor, méghozzá Szűcs Barna ellen, ez a mérkőzés azonban meghiúsult végül. Azóta pedig az előtte álló következő feladatra és csapatára összpontosít.  Erről, és az elmúlt időszakról kérdeztük őt.


„Minden nyáron megrendezem 1 hetes táboromat. Támogatónk jóvoltából az idei táborról egy tv-s összefoglaló is készült. Elég magas oktatói színvonal volt az edzéseken, Varga Levente BJJ, Goran Babic box, Kmegy Dániel birkózás,én pedig az összevont vale tudo részt vittem. A csapattagokon kívül voltak külsős résztvevők is, kiemelném közülük Polgár Ádámot.” – kezdte Viktor


Csapatával a fővárosban új terembe költözött, erről is beszélgettünk.

- A csapatom budapesti különítményével 2012 óta gyakorlatilag vándor életmódot folytatunk. Nem könnyű jelenleg Budapesten olyan termet kifogni, amely méretében, kialakításában vagy elérhetőségében is egyszerre megfelel a minőségi sparringok lebonyolítására. Természetesen az elérhető bérleti díj sem mellékes tényező. Jelenleg fő támogatónk, Lacza Ádám biztosít többek között termet is nekünk, így a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémián készülünk küzdelmeinkre.


- Fogsz-e ott a kemposokonak is külön edzést tartani, vagy segíted-e majd az ő munkájukat is a saját csapatod kívül?


- A külön edzésről eddig még nem beszéltünk de a jövőben még ez sem kizárt. Munkájukat kész vagyok segíteni, amiben tudom, nagy potenciált látok jelenleg Lacza Ábelben a jövő reménységei között!


Most pénteken, október 23-án Zágrábban védi meg bajnoki címét Viktor az Final Fight Championship szervezetnél, melynél eddig egyedüli magyarként sikerült bajnoki címet szereznie.


- A helyi MMA sztár, Ivica Truscek ellen védem meg az övemet pénteken könnyűsúlyú címmérkőzés keretében. Ivica Truscek rutinos, 60 meccses kihívó, több profi szervezet bajnoka,kemény "verekedést" várok,ami 3x5 percre van kiírva!


Ma kaptuk a hírt Viktortól, hogy a kihívó, Truscek nem tudja hozni a meghatározott 70 kg-os súlyhatárt, így 73,5 kg-ban rendezik meg a mérkőzést, és Truscek elvesztette a kihívói pozícióját, tehát ennek értelmében az eredménytől függetlenül Viktornál marad az FFC könnyűsúlyú bajnoki öve a mérkőzést követően! 


FFC 20 zagreb_645


Ezen a gálán nem csak Viktor lesz az egyedüli magyar versenyző, akiért szoríthatunk, hiszen – ahogy korábban beszámoltunk róla – ringbe lép még Borics Ádám, Turai Zoltán és Gaál Ádám is.


Sok sikert kívánunk az összes magyar harcosnak!


 

 

 

FFC 20 – Négy magyar lép ringbe Zágrábban

Sorra esnek be a hírek az újabb és újabb hazai gálákkal kapcsolatban, mindeközben külföldön is beindultak versenyek, és a lehetőségek a hazai harcosok számára. Így lesz az FFC következő gáláján is, ahol 4 magyar lép majd ringbe!


 FFC 20 zagreb_645

A Final Fight Championship soron következő, zágrábi rendezvényéről már ejtettünk korábban szót, akkor Borics Ádám volt a főszerepben, és az ő esedékes második szereplése a szervezet égisze alatt. Most azonban újabb 3 névvel tudunk szolgálni, akikért szoríthatunk majd október 23-án este.


Kezdjük az este legrangosabb magyar vonatkozású mérkőzésével. Halmi Viktor első címvédésre készül, ellenfele a hazai színekben bevonuló – Terror becenévre hallgató - Ivica Truscek lesz.  Truscek legutóbb épp Soltész László ellen aratott győzelmet az FFC 17 programjában.


Borics Ádámra – ahogy már korábban írtuk – Matija Blazicevic vár majd a ringben. A harmadik magyar vonatkozású MMA mérkőzést –ugyancsak 66 kg-ban - Sándor György tanítványa, Turai Zoltán vívja majd. Őt a szintén horvát 23 éves Filip Pejic próbálja majd legyőzni.


FFC-image


A 3 MMA összecsapás mellett egy K-1 mérkőzésen is szólítanak majd magyart a ringbe Zágrábban, aki nem más lesz, mint Gaál Ádám, a Salgó Fight Sport Egyesület versenyzője, aki a szerb Nikola Cimesa ellen mutatkozhat be az FFC 20 programjában. Mint a legtöbb FFC gála esetében, a magyar vonatkozású mérkőzések ezúttal is Brunner Tihamér közbenjárásával jöhettek létre.


Nem mondhatjuk, hogy az október nem kényeztet el minket rendezvényekkel, hiszen van bőven miből válogatni az ősz kezdetén. Minden magyar versenyzőnek sérüléstől mentes felkészülést kívánunk! Szívből szorítunk majd nekik itthonról!  

3 magyar mérkőzés, amit látnod kell (I. rész)

top3_cover_zilai


Támadt egy ötletünk, hogy egy válogatás keretén belül felelevenítünk néhány olyan magyar érdekeltségű összecsapást, melyet érdemes lehet gyakrabban szemügyre venni. Következzen három MMA mérkőzés a szabályrendszer hazai történelméből!


karacs


A sorozat az első részében tehát most három MMA mérkőzést választottunk ki. Sorrendet viszont nem állítanánk, hiszen mindenki más szemmel nézni őket, a szimpátia hol erősebb, hol gyengébb, ezáltal nem is akarunk itt véleményháborút indítani, csupán a legértékesebb pillanatokat a magyar küzdősportból feleleveníteni. Kezdjünk is bele!


1. Sárközi Róbert vs Filó Andor (2011)


sarkozi-robert-vs-filo-andor


Sárközi Robi és Filó Andor mérkőzésére a Szegedi Sportcsarnokban került sor. A gálát hatalmas médiafelhajtás övezte, hiszen Szeged városának 2 legismertebb harcművésze készült újra összemérni erejét. Az első összecsapásra a mérkőzést megelőzően 15 évvel került sor egy autóbontóban (!), ahol Filó Andor bizonyult jobbnak, így hát érthető, hogy Sárközi Robiban égett a vágy, hogy immáron úgymond hivatalos keretek közt vegyen elégtételt Filón. A gála – mondani sem kell - telt házzal zajlott, melynek fő mérkőzése volt ez az összecsapás, ami végül Sárközi Robi győzelmével zárult. Az alábbi ugyan nem a teljes fight, de az izgalmakba, a meccset övező várakozásba ez is elég jó bepillantást enged.


https://www.youtube.com/watch?v=Tw2oLNQ3EtA&feature=youtu.be


2. Polgár Ádám vs Halmi Viktor (2009)


halmi-viktor-vs-polgar-adam


Budapesten csapott össze Polgár Ádám és Halmi Viktor 2009-ben az It’s Showtime gálán, ugyancsak MMA szabályrendszerben. Viktor már akkor komoly rutinnal bíró versenyző volt, Ádám pedig fiatal kora ellenére már komoly elismeréseket vívott ki magának több szabályrendszerben is, a kempótól kezdve egészen a kevert harcművészetekig. Akkoriban ez a párosítás önmagában elég lett volna ahhoz, hogy egy gálát lehessen építeni köré. A látottak alapján pedig nem okozott csalódást a két magyar kiválóság akkori összecsapása, amit aztán végig dominálva egy szép befejezéssel Viktor nyert.


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=fbLXK1wjYEs&w=560&h=315]


3. Zahari Vince vs Szűcs Gergő (2014)


zahari vince-vs-szucs-gergo


A harmadik mérkőzésre bizonyára többen emlékeznek olvasóink közül. A helyszín ismét a Szegedi Sportcsarnok az egyik sarokban Zahari Vince, a másikban Szűcs Gergő. A neveket olvasva itt is borítékolható volt a parázs küzdelem, melyre nem is cáfoltak rá a srácok. Az első menet túlnyomó részében Gergő dominált, akinek ugyan a fejbőre felszakadt, de nem sok hiányzott hozzá, hogy befejezze idő előtt a mérkőzést, és ezt épp Vince rutinja és tehetsége gátolta meg, ami aztán a második menetre teret nyert magának, és véget tudott vele vetni a találkozónak. Ezt a mérkőzést is bizonyosan sokáig fogjuk még emlegetni.


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=m35UmFfYKYQ&w=560&h=315]


Hamarosan folytatjuk majd összeállításunkat, melyben majd más szabályrendszerekből is ragadunk ki értékes darabokat! Kövessetek minket addig is!

Felnőni a harcban - Balogh Norbert

A "Felnőni a harcban" sorozatot azzal a céllal indítottuk, hogy bemutassuk, milyen emberi értékekkel és tapasztalatokkal gyarapodtak kiváló harcosaink pályájuk során.

A sort Halmi Viktorral kezdtük, majd Győrfi Csaba következett, most pedig Debrecen város kiválóságával, Balogh Norberttel beszélgettünk a ringben eltöltött évekről és az ott szerzett tapasztalatokról.


Balogh Norbert cover


ellenfelem.hu: - Elsők közt tekintsünk vissza kicsit a kezdetekre. Visszaemlékezve, mik voltak a benyomásaid az első edzéseid után a küzdősporttal kapcsolatban?


Balogh Norbert: - Visszaemlékezve a kezdetekre, először ökölvívásba nyúltam bele, melyet közel egy évig űztem, de már akkor éreztem, hogy hiányzik valami plusz. Azután sikerült belecsöppennem a Muay Thai-ba, majd később a K-1-be.


Azonnal megfogott és magával ragadott az egész, úgy ahogy van. Tudtam, hogy ez az, ami nekem való. Abban a pillanatban megvolt, mit akarok elérni, és mik a céljaim. Azt a pluszt, ami hiányzott előtte, azonnal pótolta. Szerelem lett első találkozásra, és a mai napig tart.


e.: - Voltak-e akkoriban olyan edzőtársaid, akikre felnéztél, netán a mai napig szoros barátság köt hozzájuk?


B.N.: - Igen, természetesen. Kezdőként az összes haladóra felnéztem, kivétel nélkül, és a mai napig tisztelem mindegyik srácot, még ha másfelé sodorta is őket a szél. De a legjobban a Süveges Szilárd - ha jól emlékszem békéscsabai srác -, nálunk Debrecenben Lelekács Csaba, Zilai Sándor volt az, aki igazán motivált a kezdetekkor!


Akkor még nem volt olyan hétköznapi, hogy újságokban szerepeljen valaki, hatalmas, meccsről készült pillanatképekkel. Akkor még máshogy mentek a dolgok. Zilai Sanyival több mint 17 éve vagyunk szoros baráti viszonyban. Sok komoly csatában segédkezett mellettem.


Balogh Norbert sparring


e.:  - Mekkora mértékben formálták személyiségedet az edzőteremben és a ringben eltöltött évek?


B.N.: - Kimerem jelenteni, hogy hatalmas mértékben megváltoztatta a személyiségemet, az életről alkotott képemet a teremben, és a szorítóban eltöltött idő. Számomra ez nem volt más anno, mint egy menedékhely! A sportnál nincs jobb tanár! Jobban értékelem, ami van és tudom, hogy milyen az, amikor nincs.


De legfőképpen abban segített - és segít a mai napig -, hogy érhetett a múltban és érhet most, a jelenben is bármi kudarc, nehézség a NAGYBETŰSBEN, akkor is erőt ad, késztet, hogy soha ne hátráljak meg!!


e.: - Számos díjat nyertél. Van köztük olyan, amelyre valamilyen okból kicsit büszkébben gondolsz vissza, mint a többire?


B.N.: - Ezt a kérdést elolvasva azonnal tudtam a választ. A 2011. májusi Fightcode Dragons Európai selejtező mérkőzése! Itt volt az, hogy három kőkemény menet után extra menetben Luka Tomic ellen sikerült a negyedik menet elején befejezni a mérkőzést egy fejrúgással. Miért is vagyok büszke?


Mert Magyarországról elsőként nekem sikerült bejutni a világ legjobbjai közé, a 72 kg-osok döntőjébe, az elit harcosok közé. Ilyet még nem csinált senki előtte. Erre nagyon büszkén emlékszem vissza a mai napig. Soha nem felejtem, hogy több, mint 6000 szurkoló harsogta a nevemet az Arénában, jelezve azt, hogy mellettem vannak.


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=T2qs109HcwY&w=420&h=315]


e.: - Nyilván szembesültél Te is kudarccal pályád során. Hogy ráztad helyre a gondolatokat egy vesztes mérkőzés utáni napon?


B.N.: - Sokat voltam egyedül. Többször játszottam vissza mi történt. Nem másokat hibáztattam. Nem az edzőt, csak saját magamba kerestem a szálkát. Mi volt a hiba? Mi az amin változtatnom kell? Megtettem mindent annak érdekében, hogy győzzek? Kérdések tömkelege zakatolt a fejemben. Majd a belső hang szólt: nincs vége, míg nem nyersz!!!


Balogh Norbert coaching


e.: - Edzőként, mik azok a dolgok, melyeket megőriztél abból, amit versenyzői pályafutásod során tanultál és tapasztaltál?


B.N.: - Ez jó kérdés. Elsősorban azt, hogy az itthoni mezőny nem ugyanaz, mint a nemzetközi, beszélhetünk itt amatőr vagy profi versenyekről. Sokat beszélek a srácokkal ezekről a dolgokról. Fontos az is hogy, önzőnek kell lenni, nélkülözni, áldozni kell sokat és dolgozni, míg bele nem gebedsz. Megtanultam, hogy ne hazudjak, képezzem magam, ne ragadjak le a tudás egy szintjén. Másrészt ne a meccspénzekből akarjak meggazdagodni, és a mérkőzéseken meg kell tenni mindent a győzelem érdekében. Legyen kudarc vagy siker a harc végkimenetele, ha tükörbe nézek tudjam azt mondani, hogy igen, mindent megtettem.


e.: - Recept nyilván nincs rá, de mik azok az alap dolgok, amellyel mindenkinek rendelkeznie kell manapság szerinted, ha jó harcossá szeretne válni?


B.N.: - Tudjuk, elsősorban amikor elkezdünk sportolni akkor valami külső motiváció indít bennünket, mint például önvédelem, stb. Ahogy telik az idő, ez változik. Ez idővel átalakul belső motivációvá, ami azt jelenti, hogy kell a sport iránti szeretet, hogy elinduljon valami, az ami adja a löketet a fiatalnak. Majd a következő fontos tényező a tehetség. Igen ám, de hiába tehetséges valaki, ha nincs meg a kellő szorgalma, kitartása hozzá. Ezért a szorgalom, a kitartás mindenek előtt, majd ezt követi a sport iránti alázat és tisztelet.


e.:  - Mi az, amit tanácsolnál egy a karrierjét most kezdő sportoló számára?


B.N.: - Úgy érzem a legfontosabb, hogy a tanulni vágyó minél körültekintőbben járjon utána, ki az az ember, edző akitől a tudást szeretné beszerezni, mert sajnos sok a kókler. Kérdezzen, olvasson utána, hiszen nem mindegy, milyen irányt kap az úton. Fontos,  kibe fekteti a bizalmát, stb. Tapasztalatból tudom, több fiatal félve, előítélettel keresett meg, hogy nem-e lesz megverve már az első edzésen? Ezért fontos, hogy kit keres meg a sportolni vágyó!!!


e.: - Végezetül essen néhány szó a csapatodról is. Mik a terveitek az idei év második felére?


B.N.: - Elsősorban természetesen a versenyeztetés mindenek előtt. Itthon  a WAKO Magyar bajnokságon szeretnék több fiatal tehetséget bemutatni. Ebben Katona Attila segítsége nagyban közrejátszik. Majd bele szeretnék nyúlni a kezdők, versenyzők és hobbisták táboroztatásába július végén, ha minden jol alakul. Szeretnénk minél több kurzust kialakítani, hogy minél többen lehetőséget kapjanak és eljöjjenek az ország több pontjáról is.


Nagyon szépen köszönöm az ellenfelem.hu-nak, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy erre a  pár kérdésre válaszolhattam.


e.: - Mi is köszönjük, és sok sikert kívánunk!

Heti összefoglaló

A héten nyilván az olvasóink közül sokan az érettségi vizsgák láza kötött le, de azért 2 tétel közt érdemes volt néha az ellenfelem.hu-ra kattintani, rengeteg érdekes témával foglalkoztunk az elmúlt 7 napban is, és persze kiemelendő az Enriko Kehl-lel készített interjúnk. Nézzük sorban a hét történéseit.


IMG_0866


Hétfőn az elmúlt hétvégi judo Grand Prix magyar eredményeit összefoglaló cikket olvashattatok. Este pedig rátértünk mi is egy cikk erejéig az évszázad mérkőzésére. Így láttuk mi a Mayweather vs Pacquiao meccset.


Mayweather-Pacquiao


Kedden a II. Vikker Dani Emlékverseny beharangozójával kezdtünk, este pedig interjút közöltünk Laszák Zoltánnal, aki az elmúlt időszak eredményeiről és eseményeiről mesélt nekünk.


Laszak_Zoltan_ellenfelem_profil


Szerdát egy beszámoló következett Max Carvalho debreceni szemiriumáról, Szöllősi László jóvoltából. Majd Rehák Györggyel folytattuk, a ReGym tanítványok elmúlt időszakban több versenyen is részt vettek, ezeket értékelte a mester. Este Halmi Viktorral készített interjúnk következett, Felnőni a harcban címmel.


10881688_1040345712646024_445311842424264375_n


Csütörtökön beharangót írtunk a hétvégi HFC09 gálához, melyet Győrben rendeztek a ketrecharc szerelmeseinek.


Pénteken újabb csapat, vagyis most terem mutatkozott be nálunk. Ezúttal a BSK Crossfight volt a "vendégünk". Őket követte egy ajánló Valeri Dimitrov szemináriumára, mely abból a szempontból is különleges, mert hamarosan visszavonul a legendás karatés.
Este következett aztán az exkluzív interjúnk a németek hurrikánjával, Enriko Kehl-lel! Elsőként olvashattatok vele interjút Magyarországonm, és nagyon örült a megkeresésünknek. Válaszait olvasva pedig kiderül, hogy 23 éves kora ellenére rendkívül profi a hozzáállása a dolgokhoz.


Enriko_Kehl_interju_Juri


Szombaton a Ferobox háza táján jártunk. A vállakozás színeiben folytatja pályafutását Darmos József. Erről írtunk. Majd judora váltottunk, a hétvégén rendezik Bakuban a Grand Slam-viadalt, ahol a pénteki első napon Csernoviczki Éva jóvoltából egy ezüstéremmel gazgagodtunk, szombaton pedig Ungvári Miklós hozott egy bronzérmet.
Este a pályafutását hamarosan befejező görög kickbox sztrárról írtunk, átnéztük Mike Zambidis példátlan pályafutásának fontosabb állomásait.


 Kövessetek minket a következő héten is!


 ellenfelem.hu - A harcos közösség





Felnőni a harcban - interjú Halmi Viktorral

10881688_1040345712646024_445311842424264375_n


Halmi Viktor nevét nem szükséges külön bemutatni azoknak, akik akár a legkisebb mértékben is jártasak valamennyire a magyar full contact küzdősport hazai történetében. Hazai közönség előtt ugyan már régóta nem láthattunk, de évekkel ezelőtt elképzelhetetlen volt egy jó magyar gála nélküle. Polgár Ádám ellen vívótt mérkőzését még sokáig emlegetni fogjuk. Egy ideje edzőként is írányítja saját csapatát, a Halmi Vale Tudo-t. Mindezekről, és még sok másról is szó lesz az interjúban.


ellenfelem.hu: - Címet nyertél tavaly az FFC-nél. Mi történt az azóta eltelt időben?


Halmi Viktor: - Az egyik legfontosabb történés, hogy az FFC vezér Orsat Zovko gondjaira bíztam minden menedzselési kérdésemet. Ezentúl ő tárgyal a nevemben meccsügyekben. Ezenkívül volt egy vállműtétem még januárban. Szerencsére már 100%-os megint a vállam!


e: - Van már információd arról, hogy mikor véded meg az öved a szervezetnél?


HV: - Várhatóan május végén fogok legközelebb mérkőzni FFC rendezvényen, viszont az még nem biztos, hogy ez címvédés lesz, hanem csak egy non-title fight.


10155771_1104238809590047_2466035802620070677_n


e: - Rég volt, amikor itthon utoljára ringbe léptél. Mi az oka, hogy az elmúlt időszakban nem láthatott a hazai közönség?


HV: - Mint sok más régebbi srác, én is realizáltam a kitörés lehetőségének hiányát ebben a sportban itthon. Az akkoriak közül szinte mindenki kiszállt a játékból, kb csak én és Soltész Laci maradtunk. Nem könnyű itthon összeegyeztetni a pénzkeresést és a profi sportot, én viszont sok szenvedés és lemondás árán ki tudtam alakítani, hogy megéljek ebből.


e: - Volt egy időszak, amikor olyan nevek szerepeltek egy-egy gála felhozatalában egyszerre, mint a Polgár testvérek, Te, Soltész Laci, Kálucz Martin vagy épp Zahari Vince, és még sorolhatnám. Akkoriban hetente tűntek fel hasonló tehetségek, mára ez a folyamat azonban jelentősen lelassult. Miben látod ennek az okát?


HV: - Nagyon egyszerű. Változik a világ és az életkörülmények is. Én még a '90-es években nőttem fel, mindenki Bruce Lee filmeket nézett, egész nap verekedtünk az iskolában, otthon meg nyomtuk a Sega-n a Street Fighter-t. Apám havonta vitt ki magával az utcai harcosok fordulóira. Én ezen nőttem fel, nekem ők voltak a példák. Többször voltam oroszoknál, csecseneknél. Ott még mindig ez megy. Sokkal nagyobb társadalmi elismerést kapnak a valódi kemény harcosok.


Valaha itthon is így ment, de a modernizáció nem biztos, hogy jó hatással van a valódi, profi küzdősportolók megbecsülésére, ebből fakadóan a mai srácoknak úgy látom inkább más dolgok lettek az érdeklődési köreik. A fiatalok mindent csak meg akarnak kóstolni. Tegnap még testépítők voltak, ma MMA-znak, de lehet, hogy holnap már valamelyik Crossfit terem "versenyzői" lesznek. Hiányzik belőlük a hosszútávú, szenvedélyes kitartás. Hogy egy dologra tegyék fel az életüket és abban nagyon jók legyenek bármi áron (tisztelet a pár fős kivételnek).


e: - A versenyzés mellett régóta csapatot is vezetsz. Edzői szemmel milyen most a magyar mezőny szerinted? Akár a profi vagy amatőr MMA-t nézve.


HV: - Az amatőr mezőnyt sajnos nem követtem az elmúlt időszakban, de a profiként versenyző srácok közül össze tudnék állítani egy 10-15 főből álló válogatottat. Fő célom egyébként, hogy magammal, csapatommal vagy akár egy szakmai irányításom alá vont válogatottal visszahozzuk a magyarok becsületét a nemzetközi vérkeringésbe. Helyreállítsuk azt a rettegett nevet, amit az elmúlt 10 évben a fekvőember-szállítók leromboltak. Célom, hogy a HUN feliratnak újból tisztelete legyen a full-kontakt küzdősport világban, mint régen. Amikor meghallották Varga Peti, Karacs Attila vagy Brunner Tihamér nevét bármelyik országban, biztosan tudták, hogy ami a szorítóban fog következni, annak fele sem lesz tréfa!


e: - Nyilván nehéz egy meccset kiemelni egy egész pályafutásból, de ha mégis megtennéd, akkor melyik eddigi győzelmedre emlékszel a legszívesebben vissza?


HV: - Természetesen, a Truhan címmeccs! Száraz 82 kilóról hoztam a 70-et, ezek után elbuktam 2 menetet és a harmadikban jött a nagy fordulat: legyőztem a délszláv régió legjobbját! Hatalmas élmény volt, az angolok az év fordulatának tartották. Sohasem fogom elfelejteni! De nagyon jó érzéssel emlékszem vissza arra is, amikor Polgár Ádámmal a Papp László Arénában meccsezhettünk az It's Showtime-on! Az még igazi "hungarian oldschool" volt! :)


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=fbLXK1wjYEs&w=560&h=315]


e: - Nem szívesen gondol vissza rá az ember, de nézzünk egy vereséget is, amely így utólag nézve talán befolyásolt aztán valamit, vagy valamilyen okból aztán megmaradt benned.


HV: - Nem tudok egyet kiemelni, mert nekem mindegyik nagyon sok önismeretet adott. Mikor az ember kint van élesben, akkor legtöbbször saját magát veri meg lélekben és ennek eredménye lesz, hogy az ellenfél megnyeri a meccset a valóságban. Kettő az egy ellen. Kevesen veszik figyelembe, hogy az edzés 20% mentál és 80% fizikai, ugyanakkor ezek az arányok egy mérkőzésen szinte felcserélődnek. Én például teljesen más gondolatvilággal lépek ketrecbe, mint 2 éve. Rávezettek a vereségek, hogy ez mennyire fontos. A legerősebb orosz vagy amerikai ellenfeleim (Brian Foster, Beslan Isaev) mögött szikla szilárd nemzeti öntudat van. Érzik országuk erejét és ez az önbizalom és dinamika fűti őket egy nemzetközi harc során. Persze minden embert más motivál, de nekünk magyaroknak is szükségünk van az őseink erejébe vetett hitünkre, ha erősek akarunk lenni akkor is, amikor már a többiek gyengülnek.


e: - Kicsit mesélj a csapatodról is! Mik az aktuális hírek a Halmi Vale Tudo háza táján?


HV: - Az elmúlt időszak inkább Laciról szólt, aminek eredménye két újabb FFC győzelem, így most már biztosan címmeccs következik! Másik húzónevünk Balla Ferenc idén még nem tudott mérkőzni magánéletbeli kihívásai miatt. Rajtuk kívül vannak még fiatal tehetségek a csapatban, de velük még nagyon sok munka áll előttünk. Nekik most csak az a dolguk, hogy kövessenek minket tűzön-vízen át és elvégezzék, amit kérünk tőlük. Továbbra is együttműködünk Goran Babic-al és csapatával, akik idén már az edzőtáboromban is részt vesznek. Megemlíteném, hogy az idei H.V. Vale Tudo tábor július első hetében lesz és idén is nyitott a külsősök számára!


e: - Ha egy valamit tanácsolhatnál egy olyan kezdőnek, aki most indult el a pályáján, mit mondanál neki?


HV: - Ez nem könnyű kérdés. Talán hogy válasszon egy olyan versenyzőt elöljárójának, akinek lénye és eredményei motiválják, hitet adnak neki a nehéz időszakokban, mert lesznek ilyenek! Laci meg én felkészülés alatt heti 3-szor 3x5 vagy 5x5 percekben verjük egymást tiszta erőből amatőr MMA kesztyűben, vagy van amikor váltott ellenfelekkel. Ez így megy mindenhol, ahol eredményes emberek vannak. Ha valakinek ez soknak tűnik, az hihet továbbra is a csodákban, de a csodák csak a meccsen fognak jönni az elvégzett kemény munka után. Mindenképp csak olyan fiataloknak ajánlom ezt az életet, akiknek a szülői háttere egy fegyelmezett gyermekkort tett lehetővé. Szeretetben, de ugyanakkor szigorban nőttek fel, magukba szívva azt az alapvető életigazságot, hogy semmi sincs ingyen, de a kemény, kitartó munka mindig kifizetődik, így vagy úgy! Aki már eleve ilyen, annak a harcos életforma már csak adni tud!


e: - Köszönjük! További sok sikert!





Heti összefoglaló

Újabb mérföldkövet jegyezhettünk be a héten az ellenfelem.hu történetében, a héten ugyanis átléptük a 3000 követő határát, és ez a szám azóta is szépen gyarapszik! Köszönjük Nektek! Amit biztosra ígérhetünk, hogy a színvonalból továbbra sem adunk lejjebb, sőt....


IMG_0866


Ezen felül természetesen az élet nem állt meg szerkesztőségünkben, és a héten is szorgalmasan szállítottuk a hírek, interjúkat és egyéb érdekességeket.


A hétfőt az előző esti Fight Night Hungary gála beszámolójával kezdtük, melyen többek közt a Görbics Gábor vs Birics Tamás összecsapás visszavágója is megtalálható volt az est felhozatalában, és persze Habash Antoine címhódításának is tanúi lehettek azok, akik ellátogattak a Barba Negrába.


LeyerRehakHabash-ellenfelem


Kedden folytattuk "A technika mögött" rovatunkat, melyben Buakaw után egy másik stílus ugyancsak figyelemre méltó alakját elemeztük kicsit szakmai szemmel, ő pedig nem más volt, mint Rickson Gracie fia, Kron Gracie.


Elérkezett a szerda, amikor is képekben is videóanyaggal számoltunk be a Karacs Team rendezésében lezajlott ingyenes sparringról, az aTerem Harcművészeti Közpotban.


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=1qG4T6n3ESQ&w=560&h=315]


A tervek szerint ezentúl péntekenként rendszeresen lesznek hasonló, közös edzések 18 órai kezdettel.


 Átlendülve a hét mélypontjának titulált szerdai napon, csütörtökön egy másik rovatunk folytatása következett, melyben Kovács Alexandrával készített interjúnkat olvashattátok. Alexandra az elkövetkezendő időszak egyik legnagyobb tehetsége lehet a női küzdősport hazai palettáján, érdemes lesz odafigyelni egy eredményeire!


10334286_708256099220205_7960513927553887300_n


A dolgos hétköznapokat egy csapatbemutatóval zártuk pénteken, ezúttal a Bata Tamás vezette Magyar Muaythai Egyesület történetét és eredményeit sűrítettük egy cikkbe.


Ezzel nem volt még vége a pénteknek, késő este kaptuk a hírt, hogy az FFC 15 gálán a szegedi Jani István egy kemény és véres küzdelemben verte Josep Perica-t, míg Halmi Viktor a gála főmérkőzésén elhódította a szervezet bajnoki övét, egy harmadik menetes TKO győzelemmel, egy fordulatokkal teli, szintén nagyon kemény csata után. A harmadik magyar résztvevő, Sényei László az orvosi vizsgálatot követően nem kapott engedélyt a ringbe lépésre, magas vérnyomása miatt. Gratulálunk a srácoknak!


A hétvége sem telt esemény nélkül, szombat este Tóth Lászlóért szoríthattunk, aki Ukrajnában lépett szorítóba a hazai Vyacheslav Senchenko (35-2-0) ellen. Laci jó formában várta - elmondása szerint élete mérkőzését -, és keményen végig állta a mérkőzést a jóval rutinosabb ukrán ellenfele ellen, aki azonban végül pontozással jobban bizonyult harcosunknál. A mérkőzésről hamarosan bővebben is beszámolunk!


Kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség