A sikerek útján - Fábián Melinda

[caption id="attachment_6684" align="aligncenter" width="504"]melinda fotó: HFC Facebook[/caption]

Haladunk tovább a sikerek útján, és rovatunk vendége ezúttal Fábián Melinda lesz. Melinda ezer szállal kötődik a küzdősportok világához, több sportágban is szép eredményeket ért el, és az utóbbi időben pályafutása elérkezett a manapság  a hölgyek körében is egyre népszerűbb szabályrendszerhez, az MMA-hoz. De ne is rohanjunk ennyire előre, kezdjük szép lassan az legelején...


A küzdősportokkal 1999-ben kezdtem ismerkedni, elsőként shotokan karatéval még Vértesszőlősön, ebben egészen barna övig jutottam, majd kikerültem Stockholmba. Ott sem szakadtam el a karatétól, de mellette belekóstoltam még a thai boxba is. Miután 2006-ban újra hazaköltöztem, sógorom - Skultéti Gábor - által megismerkedtem a kurayfat kempoval, amiben aztán ugyancsak fekete övig jutottam. Az évek során aztán mindezek mellett belekóstoltam a birkózásba, és a brazil jiu jitsuba is.


-E temérdek sportág közül a kempo az, ami meghatározónak bizonyult Melinda számára, olyannyira, hogy az MMA mellett mind a mai napig kötődik hozzá.


A kempohoz nagyon kötődök, van egy saját klubom is - a Sakura Dojo -, ahol én vagyok az edző és én igazgatom a csapatot.


-Minek köszönhető ez a nagy "szerelem" a kempoval?


Még karatés időszakomban nyaranként rendszeresen együtt edzőtáboroztunk a kemposokkal, és így ismerkedtem meg apránként a stílussal, ami aztán megragadott benne a tradicionális dolgokon túl az, hogy nagyon komplex.


-A kempoban aztán a legfényesebb sikered itthon arattad, hazai közönség előtt lettél Világbajnok.


11638052_956421437742409_1861507420_n


Már 2007-ban is indultam kék övesként az akkor szintén itthon rendezett VB-n, ahol ugyan második lettem,de 2013-ban már sikerült a dobogó legtetejére állnom knockdown és full contact szabályrendszerekben.


-A kempo után újabb váltás következett, mégpedig a mostanság már itthon is a hölgyek körében is hódító MMA-ra. Minek köszönhető ez a váltás?


Az egyik legfőbb oka, hogy én nagyon szeretek versenyezni, és kevésnek találtam a lehetőséget, amik a többi sportágban előttem adódtak. Ha volt is verseny, akkor pedig alig volt ellenfél, ennek következtében került aztán képbe az MMA, miután láttam és tapasztaltam én is, hogy itthon is egyre jobban teret hódít magának a lányok körében is. Ebben most úgy néz ki, hogy megtaláltam a lehetőségeket, amire vártam.


-Olyannyira megtalálta Melinda a lehetőségeit, hogy a HFC09 gálán már egy négyestorna keretében - egyedüli magyar harcosként - megmérette magát egy cseh, egy svéd és egy amerikai ellenféllel szemben is.


Utólag kiértékelve a rutin terén éreztem csak úgy, hogy el voltam maradva a többiektől. Technikailag és erőnlétben nem voltam hátrányban egyik ellenfelemmel szemben sem Egy szuper lehetőség volt számomra, hogy a nemzetközi mezőnnyel mérhettem össze a tudásom.


Azt, hogy a sikert nem adják ingyen, Melinda is nagyon jól tudja, és keményen dolgozik is azért, hogy az MMA-ban is hasonlóképpen eredményesen szerepeljen majd, mint tette azt a korábban űzött sportágakban is, éppen ezért naponta edz, felkészülési időszakban napi többször, és ahogy edzőitől a Budapest Top Team-ből -Peszlen Ferenctől és Nagy Barnától- megtudtuk, Melinda szorgalma példaértékű lehetne sokak számára. Tehetsége pedig vitathatatlan.


-Melinda az elmúlt hetet Svédországban töltötte, és ha már ott járt, akkor meglátogatta az Allstars Gym nevű edzőtermet, melynek legfényesebb csillaga az UFC-ben is remeklő Alexander Gustafsson.


A társaság nagyon közvetlen és segítőkész volt. Sok eltérést nem tapasztaltam az edzés felépítésében, sok ponton megegyezett az itthon megszokottakkal. Két edzésen vettem részt, egy grappling és egy BJJ tréningen. Összegezve úgy gondolom, hogy szakmailag nem vagyunk lemaradva az ottaniaktól, de a szponzorok és a háttér tekintetében hatalmas a különbség. Alex-szel és a többi UFC-s harcossal is volt szerencsém találkozni, kedvesek és közvetlenek voltak.


melgus


További sok sikert kívánunk Melindának!