Út a győzelemhez - Fábián vs Bakacs

Fábián vs Bakacs lead


A Harcosok Klubja 22 egyik főmérkőzése volt Fábián Kristóf és Bakacs Dezső összecsapása. Az izgalmak, némi idő eltelte után nézzük meg kicsit közelebbről hol, milyen pontokon dőlt el a csata, milyen távon ill. milyen stratégia vezetett a győzelemhez. Ez volt a Fábián vs Bakacs!


Bakacs és Fábián egymáshoz viszonyítva különböző távon erősek. Ha a küzdőtávot felosztjuk több részre, mondjuk rúgó- és ütőtávra, ill. külön kategóriaként vesszük azt a távot, ahonnan ténylegesen nagy erejű, lendített, köríves ütéseket lehet indítani, és így kezeljük a klincset is, tisztább képet kaphatunk a történtekről.


Az összecsapás bár még ütőtávról volt a leginkább kiegyenlített, a Fábián által kifejtett folyamatos nyomás, a fordított alapállás okozta problémák gyorsuló ütemben őrölték fel Bakacsot.


Amint azt a gáláról írt összefoglalónkban is említettük, Fábián alapvetően kreatívabb, változatosabb ütőnek mutatkozott. A legtöbbször látványos, dinamikus bunyót csinál, ez áll karakteréhez a legközelebb, ez viszont - természetesen - több rizikóval is jár.


Nézzük meg az alábbi szekvenciát. A horoggal történő vezetés egyáltalán nem mindennapi, azonban - természetesen ez több tényezőtől is függ - általában előkészítve, egy azt megelőző ütés után jóval hatékonyabb, meglepetésszerűbb tud lenni.


Egy dzsebbel felmérhetjük a távot, félrevezethetjük ellenfelünket, rávehetjük, hogy kesztyűit felemelje, - ezzel részben vagy teljesen eltakarva látómezejét -, majd a fedezék mögött a horoggal nagyszerűen találhatunk.


https://gfycat.com/DamagedWhichBasilisk

Itt a kettejük közötti táv, Bakacs kezeinek helyzete miatt Fábián horga részben fennakad Bakacs elülső kezének alkarján, lecsúszik, kiszolgáltatottan hagyva Fábián állát, testét az ellentámadásra. Az akcióknál mindig egy lépéssel tovább kell gondolkodnunk - milyen helyzetbe érkezünk a kivitelezés után?


Nézzünk az akció kezdetét! Bakacs sokkal inkább nyitva van egy bal egyenesre, mint egy horogra, de a horog is hatékonnyá lett volna tehető egy félrevezető, hátsókezes ugrasztással, melyre Bakacs maga elé kapja kezeit, miközben Fábián felső testével jobbra fordulhat annyit, amivel feltöltheti erővel a horgát.


Fábián egy kevéssel elmérte a távot is és ahogy testének ill. lábainak helyzetéből a képen is látszik, így nem lehet a horog mögé komoly, fenyegető erőt tenni. Mindkét harcos lába párhuzamos a másikkal, ami az erő kifejtését, de - minimális mozdulatoktól eltekintve - a defenzív manővereket is szinte lehetetlenné teszi.


fabian-bakacs-1-horog


A pozíció inkább Bakacsnak kedvezett, aki egy kontra bal horoggal válaszolt, azonban nem tudott mégsem teljesen időben kellően nagyot lépni, így horga mögé nem tudta testét, csípőjét odatenni. Az erő híján a kellő hatás is elmaradt.


Amennyiben kissé hátramozdul, akár jobb horoggal is válaszolhatott volna a fordított alapállású Fábián horga fölött, de - amennyiben mindenképp Fábián jobbjától kifelé mozdul - egy testrúgás ill. egy test-horog helye is nyitva állt. Ezek kettejük egymáshoz viszonyított helyzetéből, de kinetikailag is jobb választások lehettek volna.




[caption id="attachment_12643" align="aligncenter" width="504"]Fábián vs Bakacs Nyitányok a horog felett és alatt.[/caption]

Bakacsnak többnyire mozgás közben volt a legtöbb sikere - amint oda-odaállt Fábián elé, a már említett fordított alapállás okozta problémák is kezdtek előjönni. Ahogy fentebb említettük, egy dzseb mögött érkező horog igen hatékony tud lenni, Bakacs meg is próbálta, azonban Fábián - a várt reakcióval szemben - nem maradt fedezéke mögött, hanem azonnal ellentámadásba ment át.


https://gfycat.com/CrazySelfishHadrosaurus

Extrém esetben egyszerre is találhattak volna, azonban Bakacs rövid, csapott, vezető kézzel indított horga mögött koránt sem volt akkor erő, mint Fábián hátsó kezes, lendített horga mögött, ami itt hátra is csapta kissé a jobbját nem elég magasan tartó Bakacs fejét.


Amint gyakoribbá kezdett válni, hogy olyan távra kerültek, ahonnan nagy erejű ütéseket lehet elengedni ill. klincsbe, Fábián előnye egyre nyilvánvalóbbá vált. A tolórúgások, az előkészítés, akciók vagy épp Bakacs egy-egy elhibázott találata nyomán létrejött nyitányok több közeli akciót, nagy test-találatot, klincset, térdeseket tettek lehetővé, a meccs dinamikája pedig gyorsulva és jelentősen kezdett megváltozni Fábián javára.


A menet vége is köteleknél ért véget, ahova Fábián egy rohammal terelte oda Bakacsot. Test térd, könyök, klincsből fejre térd - egymást követték a csapások.


A másodikban egy Bakacs orrán nyílt sérülés után Fábián vérszagot kapott, még feljebb kapcsolta a fokozatot. Itt kezdett talán inkább nyilvánvalóvá válni, hogy a teljesen defenzív szerepre kényszerült, néha-néha reagáló Bakacs ellen a felőrlő stratégia teljes mértékben bevált és a mérkőzés akár a kiírt öt menet előtt is befejeződhet. Fábián itt már egy ugró térdest is nyugodtan engedett meg.


https://gfycat.com/ImportantLawfulDegu

Összességében bár bizonyos akciókat - főleg az elején - tán Bakacs készített elő jobban, Fábián reakcióját és olykor a távot is tévesen ítélte meg. Fábián klincsben való dominanciája sem volt kérdéses. Ütőtávról Bakacs is erős, de inkább olyan távról, ahonnan mindketten elérik egymást, mivel általában elég pontos szokott lenni.


Ezt a távot Fábián erővel vette el tőle, folyamatos, nagy volumenű támadással, belépésekkel, a Bakacs jobb keze és a tőle megszokott forduló ütések által lefedett táv közötti - tehát attól közelebbi - tér pedig egyértelműen Fábiáné volt.


Bakacsnak leginkább azon a távon volt esélye a győzelemre, amit Fábián egyre nagyobb rohamokban elvett tőle. Az ütő-/rúgó-távon volt pár szebb találata tolókkal, pár belső combost is láthattunk tőle, melyek szépen működtek. Alapvetően Fábián testének ill. a vezető lábának támadását kellett volna erőltetnie sokkal inkább, főleg rúgásokkal operálni, melyekkel eleve messzebb érhet, hatékonyabban próbálhatta volna egy kényelemesebb, biztonságosabb távon tartani Fábiánt.


Fábián közismerten erős a klincsben, a közelharcban. Változatosan támad, de célja leginkább a közel kerülés, a térdesek ill. könyökök bevitele. Ami leginkább döntő volt kettejük csatájában, hogy Bakacs nem tudta megtartani a kritikus távot (részben Fábián nem hagyta ezt neki). Bár Fábián egy súlycsoporttal feljebb indult, ez mit sem látszott, sőt.


Az elején még gyakran jól működő ring-érzete Bakacsot cserben hagyta, ezért nem tudott már olyan jól körbe mozogni, nem érezte mikor fog a kötelekhez kerülni és sarokba szorult, olykor bele is állt a bunyóba, ami pedig legtöbbször igen gyorsan a Fábiánnak kedvező közelharccá, klinccsé alakult. Érthető és helyénvaló volt tehát a második menet után a piros sarok edzői döntése, hiszen sem a sérülés, sem a további fejlemények kapcsán nem volt értelme komolyabban kockáztatni.


Alább a teljes meccset tekinthetitek meg. Ez volt tehát a Fábián vs Bakacs összecsapás!


https://www.youtube.com/watch?v=ZM0IKBW9UaI?feature=oembed&wmode=opaque&rel=0&showinfo=0&modestbranding=0