Ez volt a Fedor vs Maldonaldo

Fedor Emelianenko


Tegnap este az oroszországi EFN 50 gálán ketrecbe lépett az egykori nehézsúlyú király Fedor Emelianenko és a UFC-ből nem is olyan régen kirakott Fabio Maldonado.


Az első menet fergetegesre sikerült, sokak szerint bőven le lehetett volna állítani, de legalábbis egy 10-7-et adni rá akár a pontozólapokon, azonban nem így történt. A második és harmadik már közelebb volt, de Fedort végül többségi győztesnek hozták ki. Az eredményhez hozzá tartozik, - és némi pikáns mellékízt ad - hogy a mind a mérkőzésvezetőt, mind pedig a pontozókat az orosz MMA szövetség jelölte ki, aminek Fedor az elnöke.


Elgondolkodtató az is, hogy a promótertől Fedor egy listát kapott az ellenfeleket illetően, Maldonaldot pedig ő maga választotta. A levitelek, tranzíciók mind hiányoztak, Fedor védelme nagyjából sehol sincs már. A reakcióideje lelassult, az időzítése és korábban remek képessége, hogy a távolságot megbecsülje saját maga és ellenfele között, immáron szintén szinte sehol.


Fedor Emelianenko 39 évesen egyszerűen már nem az a harcos, aki korábban volt. Több orosz lap is úgy írt a mérkőzésről, hogy azon Fedort komolyan megverték, a gála kommentátora sem fogalmazott nagyon finoman vele kapcsolatban, azonban ő úgy nyilatkozott, hogy pihen, a családjával lesz, aztán komolyabb összecsapásokra készül majd.


Reméljük csak - a saját érdekében! - hogy nem az UFC-nél köt ki! Nézzük a meccs főbb momentumait! (A teljes meccs ITT található)