Nyolc magyar judós lesz ott az Olimpián

Rendhagyó sajtóbemutatóra várta vendégeit a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Judo Szövetség: a szentendrei Skanzen területén mutatták be a riói olimpiára készülő magyar judo válogatottat.

Sasha+Mehmedovic+Olympics+Day+2+Judo+AKOa-E1tyKNl

A múlt hétvégi guadalajarai World Masters versennyel véget ért a judósok két esztendőn át tartó olimpiai kvalifikációs sorozata. 2014 májusától öt kontinensen több mint nyolcvan nemzetközi versenyen (világbajnokságon, World Judo Masters-viadalon, kontinensbajnokságon, Grand Slam-, Grand Prix- és kontinentális Open-tornán) lehetett pontokat gyűjteni, a két év során csaknem 3500 judós került fel az olimpiai ranglistára. Közülük 386 versenyző léphet tatamira a riói Olimpián.


Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke mindenkinek köszönetet mondott, aki részese volt ennek a sikernek, a nyolc olimpiai kvalifikációval ugyanis Magyarország ebben a sportágban a legjobb tíz közé került. Kiemelte: nagyon erős és rutinos csapat utazhat Rióba, amely képes lehet a londoni olimpia sikereit (egy ezüst- és egy bronzérem, továbbá két ötödik és egy hetedik helyezés) túlszárnyalni.


A nyolc induló már biztos, de a szabadkártyák kiosztásának június 10-i határidőjéig akár gyarapodhat is eggyel ez a létszám, dr. Tóth László reményét fejezte ki, hogy a sokáig kvótaközelben lévő Gercsák Szabinának is sikerül a csapatba kerülnie.




[caption id="attachment_12965" align="aligncenter" width="504"]Rio2016_005 fotó: Horváth György[/caption]

Akik egyenes ágon kivívták az olimpiai indulás jogát: Ungvári Miklós (73 kg, Közgép-Ceglédi VSE), Csoknyai László (81, Atomerőmű SE), Tóth Krisztián (90, KSI SE), Cirjenics Miklós (100, Atomerőmű SE), Bor Barna (+100, Atomerőmű SE), Csernoviczki Éva (48, Ippon Judo Tatabánya), Karakas Hedvig (57, BHSE) és Joó Abigél (78, KSI SE).


A versenyzők és edzőik méltatása mellett hozzátette: ugyancsak elismerésre méltó Fridrich Annamária teljesítménye, tizenhat év után lehet újra magyar bíró az olimpián, ráadásul az eddigi huszonhat helyett 2016-ban már csak tizennégy bíró szerezhetett jelölést a játékokra.


Dr. Kovács Antal, az eddigi egyetlen magyar olimpiai bajnok judós, az MJSZ marketing és kommunikációs alelnöke abban bízik, hogy Rio de Janeiro után már nem ő lesz az egyedüli aranyérmes, s öt-hat versenyzőnket is esélyesnek tartja arra, hogy akár a végső győzelmet is megszerezze, ehhez azonban arra is szükség van, hogy mindenki lássa, ez egy erős csapat, amelyben mindenki támogatja a másikat.


A riói judotorna az Olimpia első versenynapján, augusztus 6-án kezdődik, és hét napon át tart. A válogatott tagjaival még a nagyközönség is találkozhat: június 25-én és 26-án a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg az idei Budapest Judo Grand Prix-t, amelyen olimpiai indulóink közül is többen indulnak majd.


/forrás: judoinfo.hu/