Ütközet után – Győrfi Csaba

Az elmúlt héten számoltunk be róla, hogy 3 év után újra ringbe lép Győrfi Csaba. A Dunaújvárosban rendezett Nemzetek csatája 2. gálán egy afrikai ellenfél várt rá. Tét pedig egy WKF Nemzetközi Bajnoki cím volt.

győrfi_csaba_nemzetek_csataja

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy Csaba visszatérését győzelemmel - és egy újabb bajnoki övvel - koronázta meg szombaton. Ennek kapcsán a mérkőzésről és a folytatásról is kérdeztük őt.


ellenfelem.hu: - Győzelemmel tértél vissza. Milyen volt a mérkőzés belülről?


Győrfi Csaba: - Nagyon stresszes voltam, mivel 3 év kihagyás után egyből címmérkőzésen kellet bizonyítanom. 77 kg-ba szerettem volna mérkőzni az afrikaival, de a címmérkőzés miatt 75 kg-os lett végül a súlycsoport, ennek köszönhetően sikerült ez alá befogynom és úgy bemérlegelni, ami egy kicsit kivette az erőmet, ráadásul az ellenfelem is erős volt fizikálisan, de szerencsére tudtam hozni a mérkőzést.


e.: - Elégedett vagy a formáddal, vagy esetleg voltak olyan pontok, ahol véleményed szerint nem a várt teljesítményt tudtad hozni?


Gy.Cs.: - Természetesen nem voltam elégedett még a jelenlegi formámmal, görcsös voltam, nem jöttek azok a kombinációk, amikkel készültem és gyakoroltam, ebben persze az is közre játszik, hogy az ellenfél nagyon kellemetlen stílusú volt. Igazából csak a biztos helyzeteket használtam ki, lehettem volna picit bevállalósabb, pörgősebb már az elején. Remélem a jövőben egyre jobban fogom érezni a ringet.


győrfi_csaba_nemzetek_csataja_2


e.: - Pár nap telt el ugyan a gála óta, de esetleg tudod már, hogy nagyvonalakban mik a tervek az újrainduló pályafutásoddal?


Gy.Cs.: - A következő mérkőzés még nincsen lefixálva, de augusztusra tervezem, és év végén szeretnék akár egy Európa-bajnoki címért is megküzdeni.


e.: - Gratulálunk a győzelemhez, és további sok sikert kívánunk!