Sérülés állította meg Csernoviczki Évát

Rio 2016 - Az első versenynap magyar indulója, a londoni olimpia bronzérmese, Csernoviczki Éva kiemeltként erőnyerő volt, így csak a második körben, a legjobb nyolc közé jutásért kapcsolódott be a küzdelmekbe.

csernoviczki_eva_cherniak-1

Az Ippon Judo Tatabánya csillaga az ukrán Csernyakkal vívja az első összecsapását, magyar idő szerint várhatóan 16:00 és 16:30 között. Csernyak az izraeli Rishony legyőzésével jutott el idáig (riválisát szabálytalan fogás miatt leléptették). Huszonnyolc esztendős, fél évvel fiatalabb Évinél, pályafutásának legjobb eredménye egy Európa-bajnoki bronzérem, ráadásul eddigi párharcaik során mindig a magyar judós nyert. Szorítunk, hogy most is így legyen!


Meg is született az első magyar győzelem Rióban! Csernoviczki Éva nyugodtan kezdett, láthatóan ukrán ellenfele volt idegesebb, igyekezett bontani Éva fogásait. A meccs felénél egy bokadobás után kapott jukóval került előnybe a magyra versenyző, majd Csernyakot intették.


A folytatásban is a magyar akarat érvényesült, egy újabb bokadobással már kettőre nőtt a jukók száma, hogy aztán leszorítással egy harmadikat is begyűjtsön a tatabányai klasszis. Remek rajt, magyar győzelemmel, Csernoviczki Éva így a legjobb nyolc között folytathatja, az argentinok világbajnoka, Paola Pareto ellen.


„Egy olimpián minden meccs nagyon fontos, de az argentin elleni sorsdöntő lehet. Láttam, milyen jól dolgozott Pareto az első meccsén, de megvan a taktikánk, meglátjuk, hogyan sikerül valóra váltani“ — mondta Csernoviczki Csaba, Éva édesapja-edzője.


Paula Pareto januárban töltötte be a harmincat, rutinos motoros, sok komoly eredménnyel. Ezek közül kiemelkedik a Pekingben begyűjtött olimpiai bronzérem, továbbá egy világbajnoki ezüst 2014-ből és a világbajnoki arany 2015-ből. A vb-címvédővel eddig négy meccset vívott Évi, a mérleg nyelve azonban csak ezen a napon dőlt el valamelyikük felé…


Sajnos nem felénk. Évi jól kezdett, jó fogásokat talált, az argentin azonban el tudta adni a bíróknak, hogy akciókat indít, mert a magyar versenyző sorban kapta az intéseket. Talán már az elsőre is mondhatjuk, hogy szigorú volt, de a másodikra egészen biztosan. A harmadik intésnél pedig annyira nyilvánvaló volt annak jogtalansága, hogy az amerikai mérkőzésvezető kénytelen volt visszavonni az ítéletét.


Időközben azonban sajnos megsérült Évi bal lábán a comhajlító izom, ezért nem is tudott olyan lábmunkát végezni, ami a világbajnok ellen hatékony lett volna. Pareto pedig egy megingást kihasználva a hajrában vazaris előnyt szerzett, amit meg is őrzött a befejezésig.

„Egyelőre nem tudjuk, hogy húzódás vagy szakadás van Évi combhajlítójában. Mindenesetre úgy készül, hogy folytatja, ha a bemelegítésnél úgy érzi, hogy tudja vállalni, akkor felmegy a vigaszági meccsre“ — tudtuk meg a szünetben Nagy András szakágvezetőtől.


Otgontsetseg Galbadrakh a mongol állampolgárságot cserélte kazahra, feltételezéseink szerint azért, hogy kitérjen a súlycsoportban egyre jobban teljesítő Munkhbat elől. Galbadrakh az elmúlt egy évben lépett a legjobbak közé, megnyerte az Ázsia-bajnokságot, az asztanai, az almati, a samsuni és a csedzsui Grand Prix-t, sőt az idén a párizsi szupertornán is ő lett a legjobb. Évivel eddig egyszer csapott össze, a tavaly novemberi csedzsui Grand Prix döntőjében, akkor a kazah nyert.


A kétszeres Európa-bajnok Csernoviczki Éva biztató mozgással jött ki a vigaszági döntőre, nem is kezdett rosszul, a második percben az övé volt az addigi legbiztatóbb kísérlet, ám nem sokkal ezután ismét a lábához kapott, s érezhető volt, hogy elveszítette a koncentrációját.


Galbadrakh kihasználta ezt és ipponnal nyert, ezzel Évi számára véget ért az olimpia: a 2008-as pekingi hetedik hely és a 2012-es londoni bronzérem után a harmadik olimpiáján is helyezett lett, hetedikként zárt.


A combhajlító izom részleges szakadásáról beszélhetünk, ami fájdalmas sérülés. Szerencsére nem kell operálni, két hónap alatt fel is épülhet belőle Évi“ — mondta a sérülésről dr. Hidas Péter, a magyar válogatott keretorvosa.


„Kellett bizony az argentin elleni meccs után egy bő háromnegyed óra, mire egyáltalán magunkhoz tudtunk térni. Évit nagyon zavarta a fájdalom, próbáltunk mindent megtenni, hogy csillapodjon. A kazah elleni vereségnél talán volt egy taktikai hiba, de amikor az embernek ennyire meg kell osztania a figyelmét az ellenfele, a judója és még a fájdalma között is, akkor ezért nem lehet okolni. Nagyon fájdalmas ez számomra, mert Évi nagyon jó formában volt, ebben a napban a hetedik helynél sokkal több is benne lehetett volna“ — vélekedett Csernoviczki Csaba.


/forrás: judoinfo.hu/