Olimpiai családban a kick-box!

Bekerült az olimpiai családba a kick-box!

[caption id="attachment_19662" align="aligncenter" width="504"] /MTI Fotó: Kovács Tamás/[/caption]

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöksége pénteki tokiói ülésén úgy döntött, hogy hivatalosan is elismeri a WAKO (World Association of Kickboxing Organizations) világszövetséget – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. A NOB ezzel gyakorlatilag felvette a kick-boxot az olimpiai – bár az ötkarikás játékokon egyelőre nem szereplő – sportágak közé.


A döntésről a NOB-elnöke levélben értesítette Francesca Falsonit, a WAKO ideiglenes elnökét. Thomas Bach gratulált és üdvözölte a kick-box világszövetséget az olimpiai családban.


Francesca Falsoni a WAKO hivatalos honlapján mérföldkőnek nevezte a döntést. Emlékeztetett rá, hogy a 129 tagországgal rendelkező WAKO még 2016-ban folyamodott az elismerésért.


Mintha hirtelen bekerültünk volna egy elit klub tagjai közé – fogalmazott Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.


„Ez a döntés az egész világon hatalmas presztízst jelent a kick-boxnak, és rendkívül sok területre kihat majd. Nincs ez másképpen Magyarországon sem, csak hogy egy példát említsek: eddig a diákolimpiákon és egyéb versenyeken elért eredményeink nem számíthattak be a középiskolai és egyetemi felvételik pontszámába. Ez az elismerésnek köszönhetően megváltozhat majd, így a fiatal sportolóinknak többet tudunk majd nyújtani. Emellett persze fontos kihangsúlyozni azt is, hogy a sportágban kifejezetten jók állunk a sportdiplomácia területén, világszinten pedig az egyik legeredményesebb nemzet vagyunk.” – mondta Galambos Péter.


A tavalyi kick-box világbajnokságnak Budapest adott otthont, ahol a magyar válogatott második helyen végzett az éremtáblázaton. Szintén másodikak lettek fiataljaink az idei korosztályos vb-n, jövőre pedig hazánk rendezheti az utánpótláskorúak Európa-bajnokságát.


Közel vannak a tűzhöz a magyar sportvezetők is: az MKBSZ alelnöke, Király István egyben az európai szövetség első alelnöke, Szabó Gábor tagja a WAKO ringes bírói bizottságának, míg a sportág legeredményesebb versenyzője, a nemrég visszavonult Mórádi Zsolt a sportolói bizottság elnöke.


Ugyanígy elismerésre került a FIAS (Federation of International Amateur Sambo), azaz az amatőr Sambo világszövetség is. A döntésről a NOB-elnöke levélben értesítette Vasily Shestakov FIAS Elnököt.


/NVESZ sajtóközlemény ill. a Magyar Sambo Országos Szakszövetség FB oldala alapján, ellenfelem.hu/

Hírös Harcosok Viadala Kecskeméten

December 8.-án jön a Hírös Harcosok Viadala Kecskeméten!

Hírös Harcosok Viadala cover


Az Árpád városi Sportcsarnok ad majd otthont a december 8-án megrendezésre kerülő Hírös Harcosok Viadala gálának, ahol a kilátogató küzdősport-rajongók K-1, muay thai, ill. MMA szabályrendszerben kiírt összecsapásokat láthatnak majd!


A ringben Bács-Kiskun megye legjobbjai fognak megküzdeni magyar, ill. külföldi ellenfelekkel szemben, az esti gála program előtt pedig gyerekek és feltörekvő fiatal tehetségek összecsapásait is megtekinthetjük majd. A főmérkőzést a -81kg-os kategóriában, egy K-1 superfight keretében Tóth István (a kecskeméti Star Gym versenyzője) vívja majd a Silverblade SE kőkemény harcosával, Mayer Gézával!


A rendezvényt látványos fény- és hangtechnika, ringszpíker és ringlányok, valamint kivetítők színesítik.


Az est főmérkőzései:


Tóth István (Star Gym Kecskemét) vs. Mayer Géza (Silverblade SE) K-1 -81 kg
Gera Miron (Star Gym Kecskemét) vs. Bohdan Danilko (Ukrajna) K-1 -67 kg
Lőrik Levente (Dühöngő Bika Küzdősport Klub) vs Flack Márk (Békéscsabai LTP SE) K-1 -75 kg


A gálán többek között képviselteti majd magát a Bács Team, a Kiskunfélegyházi Harcművészeti Sportegyesület is (Provics Gergő, Gujka Kármen, Kovács Kristóf, Buzder-Lantos Tibor), de a fentebbieken kívül természetesen még más klubokra is számíthatunk.


Végleges fight card hamarosan!


A rendezvény fővédnöke: Dr. Salacz László országgyűlési képviselő


Jegyek elővételben az alábbi helyeken vásárolhatók:


- Kecskeméten (Star Gym Szolnoki út 20., Wtel-Gsm Hornyik J. krt 11.)
- Kecelen: Fürtös Vendéglőben (Császártöltési út 3.)
- Kiskunfélegyházán: KHSE edzőtermében (Honvéd utca)


A rendezvény időpontja: 2018. december 8. (szombat) 18 óra
A rendezvény helyszíne: Kecskemét, Árpád városi Sportcsarnok (Tóth László sétány 2.)


 Hírös Harcosok Viadala Kecskemét plakát

Közeleg a Győzelmek éjszakája 10 K-1 gála

Igen csak sűrűre sikerül a 2018-as év vége a hazai küzdősportolók, sportot űzők, rajongók, rokonok, barátok számára, hiszen szemináriumok, gálák és egyéb nyalánkságok várnak mindnyájunkra decemberben is!

Győzelmek Éjszakája 10 lead cover promo


Ebbe a sorba csatlakozik be az immáron hagyományosnak mondható 'Győzelmek éjszakája is', mely immár 10. alkalommal kerül megrendezésre!


Az első gála 2008-ban került megrendezésre Esztergomban. A helyszín akkor is, és azóta is Esztergom városa. Kezdeti célként a full contact erejű küzdelmek környékbeli népszerűsítése volt a cél, - legyen az akár kempo full contact, MMA szabályrendszer, vagy K-1 -, azonban az utóbbi évekre ez kibővült és mára már a népszerűsítés mellett a legfőbb cél Magyarország egyik kiemelkedő színvonalú rendezvényének megvalósítása.


A 'Győzelmek éjszakája 10' K-1 szabályrendszerű, full contact gálát Esztergomban 2018. december 16-án, vasárnap rendezik majd meg!


Az amatőr és profi K-1 meccseket felvonultató esten ringbe lép a magyar küzdősport élvonalát képviselő Kerek Csaba, Hegyi Richárd és Gönczi Alex is. De élőben szurkolhatunk majd a helyi kedvenceknek is akár, hiszen kötelek közé lép Szendrei Rebeka, Pokorni Milán és Pokorni Ádám is, méghozzá profi K-1 szabályrendszerben!


A 'Győzelmek éjszakája 10' gála 15h-kor kezdődik majd, cím: Pézsa Tibor Sportcsarnok, Esztergom, Helischer út 5.


Jegyár: 2500Ft.


Győzelmek éjszakája 10 plakát

Harcosok Éjszakája magyar főszereplőkkel

Harcosok éjszakája! Rangos gálát rendeznek a hétvégén Bécsújhelyen, ahol 6 magyar harcos is megméretteti magát!

[caption id="attachment_19642" align="aligncenter" width="503"]Harcosok éjszakája lead cover fotó: Michael Meindl[/caption]

November 24-én az ausztriai Wiener Neustadt-ban (Bécsújhely) negyedik alkalommal rendezik meg a Harcosok Éjszakája (Night of Warriors) rendezvényt. Ahogy az előző 3 alkalommal, így most is lesz magyar érdekeltségű mérkőzés az est programjában a Warriors Promotion jóvoltából.


Az összesen 14 mérkőzést felvonultató gálán 6 magyar harcos lép majd szorítóba az Arena Nova küzdőterén. A sort Szilágyi Dávid nyitja profi ökölvívásban, Peter Nevestic ellen. Amatőr MMA szabályrendszerben lép ringbe Kovács Dániel, az ő ellenfele Grazból Said Sönmezay.


Az őt követő magyar versenyző ismét ökölvívásban méretteti meg magát, Lakatos Károly Salman Mekhtiev-vel csap össze. Maradva az boxnál, Lakatos János Thomas Postenrieder-rel kesztyűzik majd 4 menetet szombaton.


Niedermayer Bencének is szoríthatunk majd, MMA szabályrendszerben a neves Gym23 atlétája, Daniel Schordje áll majd vele szemben a kék sarokban. A szombati gála utolsó magyar érdekeltségű mérkőzését a szegedi Bertalan Dezső vívja majd ugyancsak MMA szabályrendszerben, ő a linzi Dritan Barjamai ellen húz kesztyűt.


https://www.facebook.com/NightofWA/videos/2172660542982981/

A gálára a jegyek rohamosan fogynak, aki a helyszínen szeretne szurkolni a magyar harcosoknak, az beszerezheti belépőjét az alábbi LINKRE kattintva! 

Artur Kyshenko ismét Magyarországra látogat!

A legendás ukrán harcos, Artur Kyshenko ismét Magyarországra látogat és komoly, haladó szintű szemináriumot tart majd a Thai Box Akadémián!

Artur Kyshenko lead

Meszlényi Gábor - Ütközet után

Meszlényi Gábor bajnoki övvel tért haza Bécsből a hétvégén!

Kovács Alexandra MMA világbajnok!

Nemrégiben megírtuk, Kovács Alexandra a manamai (Bahrain) IMMAF amatőr MMA VB-n az arany kapujába került, majd ahogy Instagram oldalunkon hírt is adtunk róla, Szandi ezt az utolsó kaput is kinyitotta és besétált rajta!

Itt a World Sport Kempo 2018 VB!

Először Magyarországon a világ minden kempo stílusát egyesítő World Sport Kempo VB!


Idén először kerül megrendezésre a világ minden kempo stílusát egyesítő, a United World Sport Kempo Federation (UWSKF) égisze alatt a Sport Kempo Világbajnokság.


Ennek a rangos eseménynek Magyarország adhat otthont első ízben, hiszen itthon van a Kemponak az egyik legerősebb bázisa a világban.


A Sport Kempo szabálykönyv megalkotásával elérték, hogy bármilyen kempo stílus képviseltetni tudja magát a versenyen!


A Sport Kempo versenyeken a versenyzők a technikai versenyszámokon kívül földharcban és álló küzdelemben is megmérettethetik tudásukat, legyen szó light kontakt vagy full kontakt küzdelemről.


Idén több mint 700 versenyzőt várnak a világ minden tájáról Budapestre a legkisebbektől egészen a veterán korú versenyzőkig.


A szervezők bíznak benne, hogy nem okoznak csalódást a résztvevőknek és egy magas színvonalú versenyen vehet majd részt mindenki és építhetik tovább a Sport Kempo-t egészen az Olimpiai részvételig!



Nevezési határidő: 2018. november 25.

A nevezéshez szükséges minden szükséges információ letölthető innen: www.karaszyteam.hu/versenyek


Bács Team - Sikerrel zárult a szlovák hadjárat

A Bács Team, Vancsik Nándor mester vezetésével újabb sikeres hadjáratot vezetett a szlovák állások mögé, hiszen a november 10-én, nagy közönségsiker mellett lezajlott CFK5 (Cage Fighting Komárno 5) gáláról két győzelemmel térhettek haza!

Kovács Alexandra az arany kapujában Bahrainban

Kovács Alexandra az arany kapujában az IMMAF amatőr MMA VB-n!

Kovács Alexandra 2016-ban

Kovács Alexandra az európai Openen 2016-ban és 2017-ben is uralta a terepet és az idei, 2018-as, bahrain-i IMMAF MMA VB-n sem adja alább, hiszen a mai napon már az aranyért megy!


Feszülten követtük a történéseket és miután tuniszi, majd olasz ellenfelét is TKO-val győzte le a második menetben, egyértelműen meg kellett próbálnunk pár kérdésre választ kapnunk. Következzen villáminterjúnk!


- Milyen élmény eddig a verseny, ill. összehasonlítva az eddigi IMMAF-os tapasztalataiddal?


Ez a verseny mindig nagy élmény a számomra és egyben hatalmas kihívás is. Mivel tavaly is Bahrainben rendezték a Világbajnokságot, így a helyszín idén már nem volt ismeretlen a számunkra.


Ez talán azért is volt kedvezőbb, mert nem kellett új környezetet és csarnokot megszoknom, ami a mentális felkészülésemben könnyebbséget jelentett. Tehát már az otthoni felkészülés alatt is el tudtam magam képzelni az itteni ketrecben.


https://www.instagram.com/p/BqKWEKVHcjf/

- Startégiai/taktikai megfontolásból döntöttetek úgy, hogy mindent megteszel és lehetőleg befejezed a meccseket vagy adták magukat a helyzetek és egyszerűen csak úgy alakult, hogy be tudtad fejezni mindkettőt?


Tudatosan készültünk ütő-rúgó kombinációkkal, földrevitelekkel és különböző befejezési lehetőségekkel a minél hamarabbi befejezés érdekében, főképpen azért hogy több energiánk és időnk maradjon a regenerálódásra a mérkőzések között.


Az első meccsen majdnem sikerült egy karfeszítés, de már nem először futottam bele olyan helyzetbe, hogy nem kopogták le. Így a másodiknál már tudatosan maradtam a biztosnál, rajta maradok és ütöm, amíg a bíró meg nem állítja.


https://www.instagram.com/p/BqNIPhfnGLe/

- Holnap az aranyért mész. Tegyük fel, hogy ezt is befejezed a másodikban. Mi jön utána? Gondolkodtál/gondolkodsz ezen vagy komoly erőfeszítések árán, de csak az előtted álló Janika Antinmaa Antinmaa-ra fókuszálsz?


Mindig az éppen aktuális megmérettetésemre fókuszálok. Szeretnék ugyanilyen céltudatosan, határozottan és eredményesen küzdeni a döntőben. Most ez a legfontosabb a számomra.


Még nem tudjuk, mit hoz a jövő. Tervezek az UWSKF Sport Kempo Világbajnokságon is részt venni, de ez még kérdőjeles, mivel az is mindjárt itt van, hiszen a hónap végén rendezik. (Nov.30-Dec.1-2) Távolabbi események egyelőre még képlékenyek.


Köszönjük, hogy időt szakítottál ránk - hajrá!

Remy Bonjasky - Nem hiányzik a versenyzés

Hazánkba látogatott a háromszoros K1 világbajnok, Remy Bonjasky!

Remy Bonjasky Koncz Attila és Kunkli Tivadar között

Vendetta XVI. - Bécset megy ostromolni Meszlényi Gábor!

Meszlényi Gábor november 17-én ISKA interkontinentális címmeccsen lép ringbe Bécsben, a bécsi Iron Fist Gym Vendetta XVI. elnevezésű gáláján!

Vendetta lead cover

Thaiföldi napló #11 - Majdnem dupla

Thaiföldi napló rovatában Vidákovics Patrik az elmúlt időszakról, ill. egy újabb meccsről mesél nekünk, ami majdnem össze is jött! Részletek lentebb!

Thaiföldi napló lead cover


Következzenek Patrik sorai!


„Egy kis összegzés az elmúlt időszakról!


Már több mint egy éve, hogy életem legjobb döntését hoztam azzal, hogy elfogadtam Krisztián segítségét, és ez által kijutottam a Phuket Top Team csapatához. Amit ő felfestett jövőképként, az mind beteljesedni látszik!


Jó tanácsként mondta, hogy az lenne a legjobb, ha magamat menedzselném. Ez meg is valósult, hiszen az első meccsemet ugyan Arthur Sorsor szervezte le, azóta minden külső segítség nélkül intézem a meccseimet.


Rengeteg promóterrel felvettem a kapcsolatot, kaptam több ajánlatot is, amiből lehetett válogatni. Pascal Schroth csapattársam is sokat segített, hogy hogyan menedzseljem a sportkarrieremet. Öt éve a főiskolán sportkommunikátor végzettséget szereztem, aminek hasznát igazán csak most veszem, ugyanis az online, és írott sajtóban való megjelenést sikerül szabályozni.



Nagyon sokat köszönhetek Violának, hiszen – többek között - segít a hivatalos ügyek, és a papírmunkák intézésében. A kínai vízum megszerzésével sok macera jár, ezeket az ügyeket egyedül nem tudnám gyorsan letudni.


Több magyar is kijött már edzeni Top Teamhez, sőt, Horváth Ádám, Bács-Team-es csapattársam egy 1 éves szerződést is kötött a klubbal! Egy hónap alatt sikerült annyira bemutatkoznia, hogy felfigyeltek rá, ill. kimagasló jitsu- és birkózó-képzettségére.


Nemrégiben a Top Team tulaja felkért, hogy tartsak kickboksz edzéseket, felváltva Steve Banks-szel. Ez nagy öröm számomra, mivel hiányzik az edzősködés otthonról, illetve jól esik, hogy ennyire elismernek a kategóriámban.



Ezzel párhuzamosan páran megkértek, hogy segítsek a kéztechnikájuk javításán, amit örömmel vállaltam el.


Az utolsó mérkőzésem után volt egy hét szünet, majd újra belevetettem magam az edzésekbe. November 23.-ra kaptam újra lehetőséget a Kunlun Fight-ba, de sajnos nem sikerült minden dokumentumot beszerezni a vízumhoz, így a meccsem törölve lett.


Mindenesetre nem búslakodunk, hanem megyünk tovább, és keressük a többi lehetőséget!"


Cage Fighting Révkomárom 5 – Telt ház és meglepetések

Cage Fighting Révkomárom! Vesely Tamás és Farkas Péter szervezők - négy sikeres gála után már mondhatni rutinosan - ismét egy izgalmakkal teli, a sportért rajongó közönséget a maximális mértékben kiszolgáló MMA gálát hoztak tető alá a révkomáromi sportcsarnokban! Ez volt a CFK 5!

Cage Fighting Révkomárom CFK 5 cover lead

Profi övért megy Romániába Koncz Attila!

Kunkli Tivadar tanítványa, Koncz Attila újra ringbe száll, méghozzá egy profi övért!

Koncz Attila thaiföldön

Márciusi sérülését követően, hosszú lábadozás után visszatért a ringbe Koncz Attila, a HELL Racing Team K-1 versenyzője. Az ifjú harcost Kunkli Tivadar készítette fel az amatőr világbajnokságra, ahonnan szép eredménnyel tért haza.


Koncz Attila tavaly októberben csatlakozott a magyar energiaital-gyártó sportolói csapatához, a HELL Racing Teamhez, és év végéig számos sikert könyvelhetett el. A 2017-es TEK Gála egyik legizgalmasabb meccsét köszönhettük Koncznak, még úgy is, hogy csak vendégként szállt ringbe. Az estére a thai-boksz legenda, Kunkli Tivadar készítette fel, aki ekkor látta meg a tehetséget a fiatal sportolóban. 2018-ban már együtt kezdték a felkészülést az újabb megmérettetésekre. Márciusban Koncznak váratlan lehetősége adódott részt venni egy világbajnokságon Lengyelországban, ahol a mérkőzés közben kiugrott a válla, ezért orvosai hónapokra eltiltották a meccsektől.


Mostanra azonban Koncz felépült és újra ringbe szállt Olaszországban, a The Unified World Championship rangadón. A tornát október 31. és november 4. között rendezték meg Carrarában. Koncz -81 kilogrammos súlycsoportban indult, ahol a döntőben egy erős ukrán ellenféllel találta magát szemben. A mérkőzés nagyon szoros volt, Attila rúgásai dominánsabbak voltak a küzdelem során, de vetélytársa több ütése is betalált, ezzel pont-előnyhöz jutott, és végül az ő keze lendült a magasba.



„Nem szomorkodom, örülök, hogy végre ismét versenyezhetek, és szerintem kezdésnek nagyon jó egy világbajnoki ezüstérem. Nem sokon múlott a győzelem, de jó visszajelzés arról, hogy milyen irányba kell még fejlődnöm. Már várom a következő meccset, remélhetőleg ott még jobb eredményt érek el!” – mondta a 23 éves versenyző.


„Örülök, hogy részt tudtunk venni ezen a színvonalas rendezvényen, és nagyon elégedett vagyok a versenyzőmmel. A döntőben erősebb ellenfelet kapott, akivel szemben szépen helyt állt, de jogos eredmény született. Levontuk a tanulságokat, fel tudtuk mérni, hol tartunk a felkészülésben és milyen irányban kell még fejlődnünk, így minden erőnkkel azon leszünk, hogy a következő meccsre elérjük a célunkat.” – értékelte a verseny történéseit Kunkli Tivadar.


Attila következő megmérettetése november 17-én lesz Romániában, ahol profi övmeccsen száll ringbe a Mix Kombat Gálán. Koncz múlt évben győzelmet aratott ezen a tornán, most a tavalyi másik győztessel kell megmérkőznie a bajnoki címért.




/HELL Energy Sajtóközlemény/

Cage Fighting 5 Révkomárom - Magyarok a ketrecben

Pár nap és itt a Cage Fighting gála ötödik gálája Révkomáromban, ahol ezúttal is több magyar harcos is látható lesz majd a ketrecben!

West Hungarian Fight - Sikeres bemutatkozás

Sikeresnek volt mondható a West Hungarian Fight gála bemutatkozása, magyar győzelmeket láthatott a soproni közönség!

[caption id="attachment_19461" align="aligncenter" width="504"] fotó: EMEM VIDEO[/caption]

Az elmúlt vasárnap egy egész napot átölelő harcművészeti gálát tekinthetett meg a közönség Sopronban, a Novomatic Arénában. Grappling, amatőr MMA, muaythai, K1 és profi ökölvívás volt terítéken a délelőtt 11 órakor kezdődő rendezvényen.


Az eseményen tiszteletét tette olimpiai bajnok többek közt birkózónk, Növényi Norbert is, akinek a nevével fémjelzett sportakadémia Sopronban is nagy sikerrel üzemel és termeli a bajnokokat évről évre. Beszédet mondott még Dr. Simon István, Sopron alpolgármestere, ezt követően pedig kezdetét vették a küzdelmek a tatamin, a ketrecben és az est fénypontjaként a ringben is.


Az ökölvívó program 6 mérkőzésből állt, melyben egy női páros összecsapását is helyet kapott. Ott a szegedi Global Sport Event versenyzője, a közelmúltban Európa-bajnoki címet is begyűjtő Magyar Kinga lépett szorítóba Danka Matijasevic ellen. A szegedi lány korán szeretett volna hazaindulni, ezért már az első menetben bebiztosította újabb győzelmét a profik táborában.




[caption id="attachment_19462" align="aligncenter" width="504"] fotó: EMEM VIDEO[/caption]

A szép számban összegyűlt közönség feszülten figyelte a ringben elcsattanó pofonokat, de egyértelmű volt, hogy kire várnak. A helyi kedvenc, Tóth László bevonulását hatalmas taps kísérte. Hosszú idő telt el azóta, hogy Laci saját közönsége előtt léphetett ringbe, igyekezett ezt meg is hálálni a kilátogató szurkolóknak. Laci a budapesti Rózsás Gyula ellen készült megvédeni Magyar bajnoki övét, illetve a győztes magának tudhatta még az UBO Interkontinentális övét is.


A helyi kedvenc meglehetősen motiváltan és nagy kedvvel küzdött az első gong elhangzásától. A támadásokat Rózsás egészen a negyedik menetig tudta hárítani, ekkor azonban a mérkőzésvezető beszüntette a csatát. Tóth László Magyar bajnok és az UBO Interkontinentális bajnoka lett! Gratulálunk!


A gála főszervezője, Babos Zoltán ígéretet tett a soproni közönségnek, hogy jövőre is megrendezésre kerül a West Hungarian Fight gála! Sok sikert kívánunk hozzá!