A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Viczián Roland. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Viczián Roland. Összes bejegyzés megjelenítése

Slovak Open - Aranyak a nemzetközi kick-box versenyről

A Pozsonyban megrendezett 'Slovak Open' elnevezésű nemzetközi kick-box versenyen 11 ország 1000 versenyzője indult. Több szép magyar eredmény született, sőt, az aranyérmek jelentős részét a magyarok hozták el! Az alábbiakban Pokorni Milán, a Fighting Kempo harcosának beszámolóját olvashatjátok!

slovak open lead veres roland


"A Fighting Kempo csapatából Pokorni Milán és Pokorni Ádám indult K-1 szabályrendszerben. Ádám első mérkőzését kiütéssel nyerte, a döntőben pedig ellenfele, egy lengyel versenyző bizonyult jobbnak.


Az én kategóriámban 14-en indultak, ami a legnépesebb K-1 kategória volt a versenyen. Az első mérkőzésen nem jelent meg az ellenfél, így a második összecsapáson az erőnyerő cseh ellenfél következett.


Őt sikerült az első menet közepén egy kőkemény jobb horoggal padlóra küldenem, és nem is tudott felállni az ütésből. Az elődöntőben pontozással vertem a lengyel ellenfelet, a döntőt azonban Nardelotti Zoltán korábbi sérülése miatt nem tudta vállalni."


A rangos eseményen egyébként valamennyi résztvevő klub közül a csepeli Halker-Király Team sportolói állhattak legtöbbször a dobogó legfelső fokára.


A felnőtteknél a tavalyi budapesti világbajnokságon a tatamis szakágakban két aranyérmet szerzett Dr. Busa Gabriella ezúttal a ringben, a kiütésre menő full-contact küzdelemben bizonyult a legjobbnak súlycsoportjában.


Három aranyérmet nyert Pozsonyban a szintén csepeli Busa Andrea, aki a light-contact és a kick-light kategóriákban szerzett diadala mellett megnyerte a nők úgynevezett Grand Champion versenyszámát pointfightingban. A férfiaknál ugyanez a trófea a tavalyi vb-n négy elsőségével a legsikeresebb versenyzőnek bizonyult Veres Rolandé lett.


A félerejű technikákat alkalmazó tatamis szabályrendszerekben több magyar is duplázni tudott. Viczián Roland, Szász Kristóf, Opauszki Dávid (valamennyien Debreczeni Team), Alexander Didenko (Nyergesújfalu), Vígváry Viktor (Esztergomi KBSE), Zsarkó Dániel Péter (Combat DSC) és Lehota Krisztina (Halker-Király Team) egyaránt két elsőséget söpörhetett be.




[caption id="attachment_18756" align="aligncenter" width="504"]slovak open pokorniék fightinkg kempo Fighting Kempo - Pokorni Ádám, Pokorni Gábor, Pokorni Milán[/caption]

(Az NVESZ sajtóanyaga és Pokorni Milán beszámolója alapján, ellenfelem.hu)

Irish Open - 20 magyar érem a rangos világversenyen!

Irish Open 2017! Huszonöt magyar induló, húsz érem! Ez volt az Irish Open Világkupa!

Irish Open lead illusztráció


Az Irish Open eredményeinek nagy része (ha nem egésze) ismertté vált mára. Amit eddig - cikkünk írásakor - biztosan tudunk, hogy a négy fős felnőtt Pointfighting csapatversenyben a KirályTeam ezúttal is megszerezte az elsőt helyet és több bajnokot is avathattunk! A -57kg-os PF Junior kategóriában a Debreczeni Team-es Viczián Roland első lett, -89Kg-ban a felnőttek között pedig Opauszki Dávid remekelt.


A lányok között a PF Junior -70kg-os kategóriában a Halker-KirályTeam-es Gál Vivien ezüstöt szerzett. A felnőtt -57kg-ban pedig Veres Roland a dobogó legfelső fokára állhatott. Korpádi Tamás hasonlóan szép eredményt ért el a felnőtt PF -69kg-os kategóriában, -89kg-ban pedig Rohonczi Jenő egy szép ezüstöt húzott be.


A -94kg-os kategóriában Jároszkievicz Krisztián húzta be a KirályTeam-nek és Magyarországnak az ezüstöt, a hölgyeknél pedig a KirályTeam sorait erősítő Murvai Lívia egy bronzot, Nagy Henrietta és Kondár Anna pedig ezüstöt szereztek. Görbics Gábor a sikeres elődöntő után ír ellenfelével szemben is győzni tudott, így full contact -67kg-ban bajnok lett!


FRISSÍTÉS: Az Irish Open versenyen induló 31 ország 4000 nevezőjéből hazánk 25 fős kis különítményével az érmek terén a 4. helyet érte el, ami mondhatni rendkívüli eredmény. Mérlegünk 18 arany, 8 ezüst és 5 bronz, tehát 31 érem!


Összegezve tehát - aranyérmesek: Mórádi Zsolt, Bárdos Inez, Nagy Bálint, Leszkó Kitti, Kovács Patrik, Hammer Máté, Viczián Vivien, Wolf Dávid, Wolf Joshua, Petró Lili,  Viczián Roland, Opauszki Dávid, Veres Roland, Korpádi Tamás, Görbics Gábor. Ezüst: Magyar István, Hegedűs Hanga, Wolf Dávid, Gál Vivien, Rohonczi Jenő, Jároszkievicz Krisztián, Nagy Henrietta, Kondár Anna. Bronz: Veres Roland, Korpádi Tamás, Leszkó Kitti, Murvai Lívia. A másik bronzot a KirályTeam 3 fős női csapata hozta haza a felnőtt női kategória versenyéből. Született még nyolc 5. hely és kilenc 9. hely is, így a számok tükrében és a verseny méreteihez képest nyugodtan elmondhatjuk, hogy remekül teljesítettek versenyzőink és mindenki szépen helyt állt!


Gratulálunk minden versenyzőnek, csapatnak és az edzőknek!

Sporttörténelmet írt a Debreczeni Team


A hét végén került megrendezésre Innsbruckban az Austrian Classic Worldcup, amely Európa egyik legnagyobb és legnevesebb versenye. Komoly csatákra lehetett számítani, ami már abból is látható volt, hogy rekordszámú, több, mint 2.200 nevezés érkezett.


A Debreczeni Team utánpótlás harcosai már csütörtökön este útra keltek, hiszen az első akadály a több, mint 1000 kilométeres út volt. A délelőtti órákban érkeztek Innsbruckba, ahol a mérlegelésnél mindenki hozta a saját súlyát, így már „csak” a harcokra kellett koncentrálni. Péntek este kezdődtek a csapatküzdelmek. A C2 korosztályban címvédő Debreczeni Team fiatal harcosai a Queen „We are the Champions” (Mi vagyunk a bajnokok) dalára vonultak be a csarnokba, nem kis feltűnést – és némi irigységet - keltve a lelátókon és a pástokon. Este 6-kor kezdődtek a küzdelmek.


C1-es csapatunk sajnos komoly magassági hátrányban volt, így komoly küzdelemben, de alulmaradt a bolgár csapat ellen. Juniorjaink jó formában, nagy lelkesedéssel dolgoztak, de sajnos ők is elvéreztek a selejtezőn. C2-es csapataink azonban kitűnően szerepeltek! A Viharsarki harcosok abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy három ütőképes csapatot is ki tudtak állítani, ami már önmagában is komoly eredmény, hiszen számos ország egy csapatot sem tudott nevezni. A fiatalok pedig megmutatták, hogy mit tudnak! Sorra búcsúztatták a klubok és a nemzeti válogatottak (!) csapatait, köztük a németeket, angolokat, oroszokat, a bolgárokat, az olaszokat és a szlovénokat. Az indulás olyannyira jól sikerült, hogy már a döntőbe jutásért is két csapatunk (A „B” és a „C”) küzdött egymással, ebből adódóan a döntő is „házi” volt, így végül a dobogó mindhárom fokán a mi fiataljaink álltak. Ilyen még soha nem volt és talán nem is lesz! Magyarország, a Viharsarok fiataljai sporttörténelmet írtak!


Szombaton délben kezdődtek az egyéni küzdelmek. A verseny méreteit mutatja, hogy 11 páston és 2 ringben folytak a küzdelmek. A mezőny nemcsak óriási, de nagyon kemény is volt, többek véleménye szerint egyfajta „kis Európa Bajnokság”-nak felelt meg. Debreczeni Dezső vezetőedző és segítői – szerencsére voltak elegen – folyamatos rohanásban voltak a pástok között, hogy mindig biztosítani tudják a versenyzők támogatását az edzői székből. Nem volt egyszerű! A versenyen nem csak a „nagy nevek” jelentek meg – azok, akik évről évre hozzák a komoly eredményeket -, hanem a feltörekvő nemzetek legjobbjai is. Látható, hogy a magyar-, bolgár-, és olasz kick box mellett kikövetelik, kiharcolják a helyüket az angolok, az oroszok, a németek. Nagyon kemény és kiélezett küzdelmek alakultak ki, a feszültség néha szinte szikrázott a levegőben. Fiataljaink fegyelmezetten, sportszerűen, nagyszerű hozzáállással dolgozták végig a napot, ami nem volt egyszerű, hiszen voltak, akik éjfélkor (!) még páston voltak.


Az eredmény végül nem volt rossz, de a reményeket nem váltotta be. Látható, hogy továbbra is kitartó munka, fegyelem és eltökéltség kell ahhoz, hogy a spanyolországi EB-n szépen fénylő érmek gazdagítsák a viharsarki fiatalok falát.


Eredmények:


aranyérmesek:


Laurincz Boglárka C2 -55 kg
Hegedűs Hanga C1 -28 kg
Opauszki Dávid C2 +69 kg
Hegedűs Botond C2 -42 kg


ezüstérmesek:


Stumpf Márk C1 -32 kg
Laurincz Péter C1 -37 kg
Laurincz Boglárka C2 -60 kg
Leszkó Kitti C1 -32 kg
Szentpéteri Bence C2 -69 kg
Harangozó Gábor Junior -89 kg


bronzérmesek:


Szász Kristóf C2 +69 kg
Bálint Zoltán junior -74 kg
Viczián Roland C2 -57 kg
Hrangozó Gábor junior -94 kg
Török Dóra C2 -60 kg
Viczián Dániel C1 -28 kg
Laurincz Péter C1 -42 kg
Opauszki Dávid junior -84 kg


Összesítve: 4 arany, 6 ezüst, 8 bronz


Csapat eredmények: 1 arany, 1 ezüst, 1 bronz


C2 csapat


Debreczeni Team „A” csapat – aranyérem
Laurincz Boglárka
Bálint Zoltán
Opauszki Dávid
Szentpéteri Bence


Debreczeni Team „C” csapat – ezüstérem
Ronyecz Fanni
Hrabovszki Donát
Krucsai Gergő
Szász Kristóf


Debreczeni Team „B” csapat – bronzérem
Török Dóra
Czár Tibor
Hegedűs Botond
Viczián Roland