Újabb, nagy érdeklődéssel várt sportesemény előtt állunk! Május utolsó hétvégéjén rendezik a Sport Kempo Hungarian Opent!
A Gyöngyösi Sportcsarnok ad otthont május 25-én az idei Sport Kempo Hungarian Opennek és a 3. Sport Kempo Felnőtt és Veterán Magyar Bajnokságnak.
Ezúttal is technikai és küzdelmi számokban mérhetik majd össze tudásukat a versenyzők. Így lesz például formagyakorlat, utcai önvédelem, full contact küzdelmek és kempo földharc is.
Egy kis kedvcsináló a tavalyi versenyről:
A versenyről bővebb információt és a versenykiírást ITT találjátok meg.
A 10 ezer órás elmélet Malcolm Gladwell Kivételesek című könyvének sikere nyomán indult hódító útjára. A specifikus kutatások révén kibontakozó kép azt mutatja, hogy 10000 óra gyakorlás (hozzávetőlegesen napi 3 vagy heti 20 óra, több mint 10 éven át) szükséges ahhoz, hogy valaki mesteri szintre jusson és világklasszis legyen, lényegében bármiben.
Firas Zahabi egy kérdésre válaszolva kifejtette, nem hiszi, h szó szerint kell érteni ezt a 10 ezer órát, inkább egyfajta kifejezésként kell tekinteni rá.
Ő maga pályája során sok embert látott akik hamarabb váltak mesterekké, de olyanokat is, akiknek több, mint 10 év kellett, legyen szó MMA-ról, bjj-ről vagy birkózásról.
Javaslata szerint edz annyit, amennyit csak tudsz, 3-4 havonta pedig értékelj: lehet, hogy túl kevés, vagy túl sok órát teszel bele az edzésbe (utóbbit arról ismerni fel pl, ha több órát teszel bele, de a minőség mégis romlik).
Meglátása szerint a minőség annyira fontos, hogy a mennyiség sosem szabad a rovására menjen. Egy kosárlabdás példával élve kifejti, hogy ha a három pontosokat 10-ből 5-ször dobjuk be, akkor nem szabad minden nap 1000, 2000, 5000 dobásig elmenni, csak addig, amíg nem romlik a teljesítményünk.
Így, ha az 5 helyett már csak 4 megy, meg kell állni, mert elértünk egy olyan mennyiségi szintet, ami a minőség rovására megy. A pihenő után, másnap a 6 is menni fog. Ez 100 próba esetén azt jelenti, hogy ha bemegy 60, aztán visszaesünk a következő 10-es próbák esetén 5-re, akkor ismét csak meg kell állni.
A minőség szintjét mindenkinél az edzőnek kell megállapítania, beállítani az új szintet, figyelve a visszaesésekre. Idővel a javulás lelassul, stagnálás áll be, amikor is sokkal nagyobb energia, több kreativitás kell az áttörések eléréséhez.
Mindezt a küzdősportra vetítve és mondjuk egy bjj példával élve, az edzőnek itt is oda kell figyelni a minőségi esésekre. Például, ha egy lila gurul kékekkel, aztán lilákkal és minden jól megy, de 3-4 menet után lassulni kezd, a hátára kerülnek, akkor az okos döntés az 1-2 menetnyi szünet.
Ha tartósan megzuhant a minőség, az edzésnek vége kell, hogy legyen. Miért? Mert különben csak a slamposat, a rossz formát vésed be, elködösíted a reflexeidet, rontasz a koordinációdon. A több nem mindig jobb, sőt, a túledzés miatt több idő kell a regenerálódásra és a sok hibás, sikertelen mozdulattal kapcsolatos emlékek miatt a magabiztossággal is gondok lesznek.
Zahabi ezzel szemben azt mondja, hogy ő csak addig csinálja úgymond, amíg nyerésre áll - hozzá van szokva, hogy megkerüli az ellenfél guard-ját, elhajol az ütése elől, hogy sikeres. Az agya a sikerességre van bedrótozva. Ha kimerítette a rendszert, vége az edzésnek. Ha technikai jellegű a probléma, természetesen az megint mást jelent, de a mennyiség soha sem mehet a minőség rovására.
Az alábbiakban a Biography Channel Helio Gracie-ről készült dokuját nézhetitek meg, melyben természetesen nem csak a bjj-ről van szó, hanem futólag a családi problémák, viták, házasságok is szóba kerülnek, előkerül a nők szerepe, az önvédelem fontossága, az életmód és számtalan egyéb téma.
A doku nagyszerű betekintést nyújt Helio Gracie, a bjj egyik alapítójának életébe, pályájába. Bár a doku portugálul van, a jó minőségű angol felirat bekapcsolható a videón. Ne hagyjátok ki!
Az alábbiakban Kertész Máté tegnap esti nagyszerű, az Oktagon 11 gálán vívott MMA meccsét nézhetitek meg!
A cseh ill. szlovák tulajdonú, Európa minden szegletéből harcosokat felvonultató Oktagon gála a térség egyik legnagyobb, legigényesebb show-ja, melyet nagy kivetítő, komoly fények, bevonulás, sok néző jellemez.
Természetesen ehhez méltóan a küzdelemek színvonala is igen magas, így Máté is egy kemény szlovák harcost kapott Uskrt személyében, egy három menetre kiírt összecsapás keretein belül.
Az első menet elég taktikusra sikerült. Kölcsönösen repkedtek a dzsebek, combosok, jobb egyenes próbák, a srácok pedig felváltva ragadták magukhoz a momentumot. Uskrt-nek volt pár szebb kombinációja (pl. egy test dzseb-jobb felütés-bal horog), ami egyértelműsítette, hogy komolyan foglalkoznak a kezeivel és a menet vége felé úgy tűnt, kezdi átvenni az irányítást. Máté kicsit bajba is került a ketrec falánál, de szerencsére hamar le tudta vinni ellenfelét.
A másodikra Máté már eléggé bedagadt bal szemmel jött ki, azonban ez kicsit sem tántorította el a komoly akcióktól. Az első menet végi realizáltak nyomán hamar bement lábra és nem sokkal rá jött is a levitel. Uskrt szabadulni igyekezett, ám hiába. A menet felénél se jártunk, mikor Máté a ketrec falánál teljesen a hátára tudott kerülni!
Uskrt próbált szabadulni, átfordulni, azonban így pontosan full mountba fordult, Máté pedig folyamatos nyomás mellett engedte egymás után az oldalról érkező könyököseit, jobbosait. Uskrtnak mindezekre nem nagyon volt válasza, ráadásul a ketrec közelsége miatt nem is nagyon volt hova mennie. Egyszer aztán sikerült úgy fordulnia, hogy mindkét lábát a ketrec falának tudta támasztani, elrúgta magát, így pedig sikerült kijutnia Máté alól!
Most Uskrt próbált fordítani, azonban Máté nagyon szépen meggátolta. Ezután ismét levitte ellenfelét és puhítani kezdte a földön folyamatos nyomással, különböző szögekből és irányokból érkező csapásokkal. Uskrtnek minden létező lehetőséget megadtak, hiszen körülbelül két teljes percet töltött a hátán, oldalán. Mikor már tényleg semmi válasza nem volt (leginkább csak fejét, arcát próbálta védeni), megállították a meccset!
Ernesto Hoost hamarosan hazánkba látogat és két kihagyhatatlan szemináriummal kedveskedik majd a résztvevőknek!
Az Elevate Sport Management és Clyde Van Dams közreműködésével, valamint Dudok Károly és Kemecsei Bálint szervezésében hazánkba látogat a K-1 legenda, Ernesto Hoost! A négyszeres K-1 WGP győztes holland szupersztár két szeminárium keretében várja szeretettel a részt vevőket! Kihagyhatatlan lehetőség ez a küzdősport szerelmeseinek!
Ezen alkalomból a szervező-páros egyik tagját, Kemecsei Bálintot kérdeztük az előzményekről és részletekről!
ellenfelem.hu: - Kezdjük az elején, Bálint! Hogy jött a lehetőség Hoost meghívására?
Kemecsei Bálint: - Mikor januárban Dudok Károly meghívott engem és Clyde Van Dams-ot egy közös vacsorára, hogy egy esetleges közös gála szervezését megbeszéljük, akkor jött szóba, hogy hozzám pár nappal később érkezik Ismael Londt barátom, a SuperKombat nehézsúlyú bajnoka, valamint a Glory szervezet kiváló klasszisa.
Dudok Mester felvetette, hogy mi lenne, ha egy rögtönzött szemináriumot össze is hoznánk az ő termében Ismael-el, ha már úgy is itt jár. Gyorsan meg is szerveztük és olyan jól sikerült, hogy akkor jött is az újabb ötlet, hogy melyik nagy, klasszikus K-1 bajnokot lehetne még akkor esetleg elhozni hozzánk.
e: - Miért pont Hoost-ra esett a választás?
KB: - Ernesto Hoost nem csak azért volt a legegyszerűbb választás, mert a sportágunk négyszeres bajnoka, de azért is, mert Clyde edzője volt anno. Kapcsolatba léptünk vele, ő pedig igent mondott.
A részleteket megbeszélve pedig március 30-ára, két szeminárium keretében (egyet délelőtt 10:00-12:00 között majd 16:00-18:00 között) vár majd mindenkit szeretettel minden idők legjobbja, hogy tanítson pár remek technikát a résztvevőknek!
e: - Mik a tervek, kit szeretnél/szeretnétek még elhozni?
KB: - A jövőben mindenképp szeretnénk majd még hasonló legendákat elhozni a magyar harcosoknak. Például Murthel Groenhart-ot, a Glory és K-1 Max szervezet világbajnokát.
Köszönjük az interjút!
Ne feledjétek, március 31-én tehát Hoost szeminárium a Vilmos Endre Sportcentrumban (Budapest, Nagybecskerek u. 32, 1185)!