Harcosok Klubja 15 - beszámoló


Az ellenfelem.hu a Thai-box, K-1 és MMA küzdelmeket szép számban felvonultató Harcosok Klubja Versenysorozat idei utolsó rendezvényén járt, melyen 71 kg-ban Junior Muay Thai Magyar Bajnoki Címért Tomi Cheng (Rokko Gym) és a bajai Sánta János, Mezfői András tanítványa csaptak össze, de a számtalan parázs küzdelmen túl, láthattuk még egy igazi, úgymond idő előtti tűzijáték keretében Szalontai Gergő és a kick-box EB ezüstérmes, többszörös magyar bajnok Laszák Zoltánnal összecsapását is.


Az egyre emelkedő hangulat, a nézők felfokozott állapota már jó előre jelezte, hogy közelítünk az est fénypontjai felé. Az egyik utolsó küzdelem a legnagyobb durranásnak ígérkező főmérkőzés előtt Laszák Zoltán csapattársának, Elszaszer Dávidnak és Fehér Balázsnak (Unio Sport Kispest) harca volt.


Az első menetben némi tapogatódzás után Elszaszer taktikusan, de a tőle megszokott igen erős, pontos technikák kivitelezésébe kezdett, pontosan követve edzője, Gnyálin István utasításait. Fehér hamar észrevette, hogy nagyon kell figyelnie, így viszont, tartva Elszaszer pontosságától, erejétől és talán az ütőtávolság-béli előnyétől is, inkább defenzív szerepre kényszerült.


/forrás: kickboxsziget.hu/


Elszaszer nem hagyta kibontakozni, elébe ment támadásainak, időzítésének és nem engedte ki kezei közül a tempó diktálásában szerzett dominanciáját. Sok egyenes technikát, test találatot láthattunk tőle és végig szépen használta magasság és ütőtáv-béli előnyét is. A harmadik menetben sem történt változás, hiszen Dávid továbbra is kimérten, nagyon jól védekezve harcolt, megőrizte energiáit az időszerű, robbanékony támadások használatára és szemmel láthatóan az sem zavarta különösebben, hogy nemrégiben még egy edzését és légzését is akadályozó betegség nehezítette dolgát a felkészülésben, melyből nem sikerült teljes mértékben kigyógyulnia a meccs idejére.


A végeredmény egy nagyon szépen kivitelezett, egyértelmű pontozásos győzelem lett Dávid javára a szépen helyt álló, szintén utolsó pillanatig küzdő Fehér Balázs ellen.


Egy izgalmas, ám hamar befejeződő MMA szabályrendszerben megvívott küzdelem és a HMTA-s, 19 éves Tóth Csaba testre mért térd ko-val, Margit Ádám (Szentendre Muay Thai) ellenében befejezett küzdelme után egy újabb "mindent bele" összecsapás következett. A MegaTech-es, 17 éves Herceg Alex Valentin és a békéscsabai Lakótelepi SE/Energy Gym-ből érkező Hricsovinyi tanítvány, Petrina Pál harca az ellenfelem.hu szerkesztőségének meglátása szerint vitatható módon dőlt el, mely egy ideje már viszonylag gyakori esetnek tűnik a békéscsabai versenyzők esetében.


A mérkőzés igazi adok-kapok volt, a fiúk életkorából adódóan még nem gyűjtött egyikük sem számottevő tapasztalatot, ám nem lehetett nem észrevenni bizonyos dolgokat. Történetesen azt, hogy az egyik borítás után Herceg úgy tűnt a még földön fekvő Petrina tarkójára ütött. Ez esetleg betudható a már említett tapasztalathiánynak, mely a küzdelem hevében meggondolatlanságra ragadtatta a mindössze 17 éves Herceget, mindazonáltal az est során más mérkőzésnél is ítéltek extra menetet, így talán itt is kívánatos lehetett volna ez. Valamelyik fiú megosztott pontozással történő győzelme (kevés ponttal) elfogadható lett volna, de nem ez történt. A meccset a helyszínen követve, nehezen volt érthető Herceg sima, egyértelmű pontozásos diadala.


hk15_jtm
Rengeteg izgalom, magaslat és mélypontok után érkeztünk az utolsó előtti, komoly téttel bíró meccshez, ahol is a Junior Magyar bajnoki cím sorsa felől döntött egymás között Tomi Cheng és Sánta János. Cheng erőfölénye majdnem azonnal nyilvánvalóvá vált. Dominánsan, keményen kezdett, majd végig egy gyors, kemény tempót diktált a tőle már mondhatni megszokott agresszióval. Erős rúgásokkal, clinch-vel dolgozott, nagyon sok könyököst, térdest láthattunk tőle, mellyel a második menetre felőrölte a ekkora már igen véres arcú, ám kitartó Sántát. Az egyik akció során a második menetben Sánta a sarokba szorult, ahol is Cheng végül így a kiírt öt menetnél jóval előbb befejezte találkozójukat, ezzel pedig Junior Magyar Bajnokká vált!



/forrás: kickboxsziget.hu/


A tömeg készen állt. Tapsok, biztatások közepette megkezdődött Laszák Zoltán és Szalontai Gergő küzdelme. A két harcos nem ismeretlen egymás számára, hiszen azon túl, hogy láthatóan tanulmányozták egymást és készültek a rendelkezésre álló anyagok alapján, Szalontai régebben járt is a Szigetszentmiklós-Tököl SE edzőtáborában.


Az erős kezdés nyilvánvalóvá tette, hogy mindketten "vérre mentek". Nem akarták a pontozóbírákra bízni a dolgot. Laszák kombinációkkal, komoly rúgásokkal, magabiztosan vitte az elsőt, de a másodikban kapcsolt fokozatba igazán. Rengeteg erős találatot vitt be, magabiztosan menetelt előre, azonban nagyon sok energiát használt el, melyet a harmadik menetben kicsit meg is sínylett, hiszen a kelleténél tán jóval több találatot szedett be (szerencséjére ezek mögött már nem volt akkora erő, hiszen az első két menet hatalmas test találatai és a különböző kombinációk sokat kivettek Szalontaiból), de végül egyértelműen nyert a pontozólapokon.


Méltó befejezése lehetne akár ez is az évnek, hiszen Laszák és Szalontai küzdelme a világ bármelyik "színpadán" megállta volna a helyét, azonban ne felejtsük, az évnek és a gáláknak még nincs vége!


További képeket a Harcosok Klubja Facebook oldalán tekinthettek meg!