Ütközet után - interjú Laszák Zoltánnal

[caption id="attachment_3310" align="aligncenter" width="610"]laszak-hk15-ellenfelem /fotó: Macsuga László/[/caption]

Laszák Zoltánt a fantasztikus, tűzijátéknak is beillő, Szalontai Gergő elleni összecsapás után kérdeztük, melyet a Harcosok Klubja Rendezvénysorozat idei utolsó gáláján vívtak. Következzenek hát Zoli szavai a mérkőzéssel kapcsolatban.


Az első menetben elkezdtem a szokott taktikámat játszani - lábtechnikákkal uraltam a távolságot és rúgótávból indítottam a támadásaimat, így magabiztosan hoztam a menetet.


A második menetben hasonlóan kezdtem, aztán egy véletlen összefejelés után felszakadt a szemöldököm egy régi sérülés helyén. Mivel nem szerettem volna, hogy sérülés miatt legyen vége a mérkőzésnek, elkezdtem rohamozni, aztán úgy is mondhatjuk, hogy megéreztem a "vérszagot" és nagyon élveztem a folyamatos, intenzív ütközetet. Ezután a legnagyobb hibám az volt, hogy sokszor elmaradtak az ütéssorozatok után a befejező rúgások, viszont amit rúgtam az általában pontértékű volt.


A második menetben is több pontot értem el szerintem, mint Gergő, aztán a harmadik már nyílt sisakos "adok-kapok" volt és Gergő nagyon szépen felvette a kesztyűt. Ahogy arra számítottam is, nagyon izgalmas, látványos mérkőzés volt. Ezúton is gratulálok Gergőnek és az edzőjének, Dudás Attilának és köszönöm mesteremnek, Gnyálin Istvánnak a felkészítést, továbbá a szervezőknek, Kispál Balázsnak a lehetőséget!