Sporttörténelmet írt a Debreczeni Team


A hét végén került megrendezésre Innsbruckban az Austrian Classic Worldcup, amely Európa egyik legnagyobb és legnevesebb versenye. Komoly csatákra lehetett számítani, ami már abból is látható volt, hogy rekordszámú, több, mint 2.200 nevezés érkezett.


A Debreczeni Team utánpótlás harcosai már csütörtökön este útra keltek, hiszen az első akadály a több, mint 1000 kilométeres út volt. A délelőtti órákban érkeztek Innsbruckba, ahol a mérlegelésnél mindenki hozta a saját súlyát, így már „csak” a harcokra kellett koncentrálni. Péntek este kezdődtek a csapatküzdelmek. A C2 korosztályban címvédő Debreczeni Team fiatal harcosai a Queen „We are the Champions” (Mi vagyunk a bajnokok) dalára vonultak be a csarnokba, nem kis feltűnést – és némi irigységet - keltve a lelátókon és a pástokon. Este 6-kor kezdődtek a küzdelmek.


C1-es csapatunk sajnos komoly magassági hátrányban volt, így komoly küzdelemben, de alulmaradt a bolgár csapat ellen. Juniorjaink jó formában, nagy lelkesedéssel dolgoztak, de sajnos ők is elvéreztek a selejtezőn. C2-es csapataink azonban kitűnően szerepeltek! A Viharsarki harcosok abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy három ütőképes csapatot is ki tudtak állítani, ami már önmagában is komoly eredmény, hiszen számos ország egy csapatot sem tudott nevezni. A fiatalok pedig megmutatták, hogy mit tudnak! Sorra búcsúztatták a klubok és a nemzeti válogatottak (!) csapatait, köztük a németeket, angolokat, oroszokat, a bolgárokat, az olaszokat és a szlovénokat. Az indulás olyannyira jól sikerült, hogy már a döntőbe jutásért is két csapatunk (A „B” és a „C”) küzdött egymással, ebből adódóan a döntő is „házi” volt, így végül a dobogó mindhárom fokán a mi fiataljaink álltak. Ilyen még soha nem volt és talán nem is lesz! Magyarország, a Viharsarok fiataljai sporttörténelmet írtak!


Szombaton délben kezdődtek az egyéni küzdelmek. A verseny méreteit mutatja, hogy 11 páston és 2 ringben folytak a küzdelmek. A mezőny nemcsak óriási, de nagyon kemény is volt, többek véleménye szerint egyfajta „kis Európa Bajnokság”-nak felelt meg. Debreczeni Dezső vezetőedző és segítői – szerencsére voltak elegen – folyamatos rohanásban voltak a pástok között, hogy mindig biztosítani tudják a versenyzők támogatását az edzői székből. Nem volt egyszerű! A versenyen nem csak a „nagy nevek” jelentek meg – azok, akik évről évre hozzák a komoly eredményeket -, hanem a feltörekvő nemzetek legjobbjai is. Látható, hogy a magyar-, bolgár-, és olasz kick box mellett kikövetelik, kiharcolják a helyüket az angolok, az oroszok, a németek. Nagyon kemény és kiélezett küzdelmek alakultak ki, a feszültség néha szinte szikrázott a levegőben. Fiataljaink fegyelmezetten, sportszerűen, nagyszerű hozzáállással dolgozták végig a napot, ami nem volt egyszerű, hiszen voltak, akik éjfélkor (!) még páston voltak.


Az eredmény végül nem volt rossz, de a reményeket nem váltotta be. Látható, hogy továbbra is kitartó munka, fegyelem és eltökéltség kell ahhoz, hogy a spanyolországi EB-n szépen fénylő érmek gazdagítsák a viharsarki fiatalok falát.


Eredmények:


aranyérmesek:


Laurincz Boglárka C2 -55 kg
Hegedűs Hanga C1 -28 kg
Opauszki Dávid C2 +69 kg
Hegedűs Botond C2 -42 kg


ezüstérmesek:


Stumpf Márk C1 -32 kg
Laurincz Péter C1 -37 kg
Laurincz Boglárka C2 -60 kg
Leszkó Kitti C1 -32 kg
Szentpéteri Bence C2 -69 kg
Harangozó Gábor Junior -89 kg


bronzérmesek:


Szász Kristóf C2 +69 kg
Bálint Zoltán junior -74 kg
Viczián Roland C2 -57 kg
Hrangozó Gábor junior -94 kg
Török Dóra C2 -60 kg
Viczián Dániel C1 -28 kg
Laurincz Péter C1 -42 kg
Opauszki Dávid junior -84 kg


Összesítve: 4 arany, 6 ezüst, 8 bronz


Csapat eredmények: 1 arany, 1 ezüst, 1 bronz


C2 csapat


Debreczeni Team „A” csapat – aranyérem
Laurincz Boglárka
Bálint Zoltán
Opauszki Dávid
Szentpéteri Bence


Debreczeni Team „C” csapat – ezüstérem
Ronyecz Fanni
Hrabovszki Donát
Krucsai Gergő
Szász Kristóf


Debreczeni Team „B” csapat – bronzérem
Török Dóra
Czár Tibor
Hegedűs Botond
Viczián Roland