Heti összefoglaló

A nyár utolsó hetére rengeteg esemény és hír zsúfolódtott össze. A judo Világbajnokság mellett junior és kadett kick-box válogatottunk Spanyországban versenyzett az Európa-bajnokságon. Nézzük sorba, hogy ezeken túl mi történt még az elmúlt 7 napban.


IMG_0866


A hétfőt a judo Világbajnoksággal indítottuk, melynek első napján Csernoviczki Éva lépett első magyarként tatamira, és a 7. helyen zárta a napot. Ezt követően Andy Hug emlékének adóztunk, aki hétfőn volt 15 éve, hogy elhunyt. Este a másik heti fő témánkkal foglalkoztunk, ez pedig a kick-box EB volt.


Kedden elkezdődtek a küzdelmek San Sebastianban, ez volt a nap első témája, délután Juhász Sandy külföldi beszámolója következett. Sandy ezúttal a Shootboxing gáláján járt. Este Technikák rovatunk újabb részében a váll körüli izmok megerősítéséről írt nekünk Nagy Tamás.


Szerdán a kick-box EB előző napi eredményeiről olvashattatok elsőként. Délután fellapoztuk a legendás meccsek egy újabb fejezetét, melyben Bob Sapp és Minoutauro össecsapását tekinthettétek meg. Este szakmaibb vonalra eveztünk, a sparringról esett szó, ami minden küzdősportban fontos eleme a felkészülésnek.


Csütörtökön ismételten San Sebastianból kaptunk híreket, melyben már megjósolható volt, hogy közel 60 magyar éremre lehet számítani a verseny zárásasok. Délután bjj volt a téma, benne pedig Keenan Cornelius mesélt arról, hogy milyen maradandó nyoma van kezein a sokéves gyakorlásnak, hiszen a sikernek is van ára, ahogy mondják. Este hírt adtunk arról, hogy Nyílt amatőr K-1 Világbajnokságot rendeznek Olaszországban, ami kiugró lehetőség azok számára, akik nemzetközi szinten szeretnék megmérettetni magukat.


Pénteken olvashattatok arról, hogy Sastin Marianna nagyon elszántan készül a Las Vegas-i birkózó Világbajnokságra, ahol ismét a dobogó tetejére szeretne állni. Pénteken már a döntők zajlottak Spanyországban a kick-box EB-n. Este írtuk, hogy dupla gálával kezdi az őszi szezont a Harcosok Klubja Versenysorozat, melynek helyszíne a Hungexpo lesz ezúttal.


Szombaton már érmekről számolhattunk be a kic-box Európa-bajnsokgáról, számszerint 13-ról aranyról. Délután újra a földharcra tértünk rá kicsit, 12 fontos bjj drillt néztünk át, melyet könnyedén beépíthettek ti is a felkészülésetekbe.  Este Roy Jones Jr. pályafutásába tekintettünk be, Horog kapitány" a boksz történelmének máig egyetlen sportolója, aki karrierjét nagyváltósúlyban kezdte, de nehézsúlyban is címet nyert.


Ma pedig örömmel adtuk hírül, hogy 65 magyar érem született Spanyországban a Junior és Kadett Európa-bajnokságon! Gratulálunk a válogatott minden tagjának ezúton is!