Krush 56 - fergeteges hangulat a kickbox gálán

krush-56-hitoshi-vs-hideaki-04


Teljes lendülettel indult be a tokiói küzdősport eseménysora a hét legnagyobb profi kickbox versenyével, a Krush-sal, mely a 2008 évi kezdése óta immáron az 56-ik alkalommal rendeztek meg a japán fővárosban pénteken. Fényképes, helyszíni összefoglalójában Juhász Sandy számol be az ellenfelem.hu olvasóinak a meccsekről, izgalmas részletekről és a várható folytatásról!


A K-1 szabályok szerint, ill. a K-1 főszervezésében létrejövő profi verseny sokakat vonzott a Korakuen Hall csarnokba, mely gyakran szolgál különböző küzdősport rendezvények népszerű helyszínéül. A telt házas Krush 56 gálán - melyen ezúttal csupán japán versenyzők léptek fel - fergeteges hangulat uralkodott. A verseny három nyitó mérkőzéssel kezdődött, majd ezt kilenc további meccs követte. A főmérkőzésben az -55kg-os kategóriában született bajnok Horio Ryuji személyében.


A -70kg-os kategóriában Yamauchi Yutaro 3-0-s egyhangú győzelmével elnyerte a jogot, hogy a közeljövőben egy címmérkőzés keretén belül megküzdjön honfitársával, Nakajima Hirokival a Krush bajnoki címéért. Nakajimát, akit a K-1 World MAX 2010 elődöntőseként láthattuk korábban a ringben, magával hozta a címéhez járó Krush bajnoki övet, melyet Yamauchi éhes szemmel mustrálgatott.


Yamauchinak nem volt könnyű dolga ellenfelével ezúttal, hiszen Kotetsu – nevének jelentése egyébként nyersfordításban „Kis Vas” – igen magabiztos és rendkívül pontosan célzott, acélerős támadásokat indított, hogy Yamauchi a második menettől kezdve vérző arccal volt kénytelen helytállni. A mérkőzést 30–29, 30–29, 29–28 pontozással végül Kotetsu veszítette el, aki érhető módon csalódottan távozott, hiszen csupán egy hajszál választotta el a győzelmi dicsőségtől.


A meccsek közötti szünetben felbukkant a szőke Kimura Philip Minoru brazil kickboxer, aki a szeptember 29-én megrendezésre kerülő K-1 World GP SURVIVAL WARS bajnokság PR személyisége, hogy rövid beszédében kedvet csináljon a jelenlevőknek az őszi viadalhoz.


Kimura egyébként hivalkodó stílusáról ismert. Az idén júliusban rendezett K-1 World GP bajnokság előtt vonzotta magára a jelenlevők figyelmét provokáló magatartásával, amikor is a holland Mike’s Gym harcosával, Massarao Grunder-rel kis híján összeakaszkodott a sajtótájékoztatóval egybekötött súlymérésen. Minden bizonnyal a K-1 World GP SURVIVAL WARS bajnokságon is láthatunk tőle majd további akciókat.


A Krush egyébként évente megközelítőleg 20 bajnokságot szervez országszerte Japánban, ezzel esélyt adva a kickboxereknek, hogy összemérjék erejüket és megmérettethessék magukat. Többnyire hazai versenyzők fordulnak meg a felhozatalban, ám 2010-től külföldi bunyósokat is láthattunk már a Krush ringjében.


Az ifi korosztályban a 22 év alatti harcosok részére elindították a Krush YOUTH GP -63kg Supernova Tournament nevű versenyt, de létezik pontozásos formában folyó körmérkőzéses harc is a WILD RUSH LEAGUE elnevezésű programban. A WILD RUSH LEAGUE-ben idén 6 japán titán küzd az -58kg korcsoportban, s nemsokára megszületik közülük a Krush WILD RUSH legújabb bajnoka.


A következő Krush.57 bajnokságot augusztus 22-én Nagoyában rendezik, azt követően pedig Tokióban szeptember 12-én és október 4-én láthatjuk viszont a japán titánokkal teli népszerű eseményt.


A képgalériában a verseny utolsó öt mérkőzésének képei tekinthetőek meg.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="7875,7877,7876,7878,7874,7873,7872,7871,7870,7869,7868,7867,7866,7865,7863" orderby="rand"]

5. meccs
Krush -67kg WILDRUSH LEAGUE 2015
Ozawa Kaito vs. Hyashi Kohei
1R 1:48 perc KO (Ozawa nyer)


6. meccs
Krush -67kg Fight
Tsukakoshi Hitoshi vs. Kikkawa Hideaki
30-28、30-27、30-27
3-0 Tsukakoshi nyer


7. meccs
Krush -60kg Super Fight
Yamamoto Masahiro vs. Leona Pettas
29-30、29-30、28-30
3-0 Pettas nyer


8. meccs
Krush -70kg Super Fight döntő
Yamauchi Yutaro vs. Kotetsu
30-29、30-29、29-28
3-0 Yamauchi nyer


9. meccs
Krush -55kg bajnoki döntő
Horio Ryuji vs. Takumi
2R 3:00 perc KO (Horio nyer)


- Juhász Sandy