Az eddigi legnagyobb karate Magyar bajnokságot rendezik a hétvégén

A karate sportág hazai fejlődését jól jelzi, hogy az eddigi legnagyobb Magyar bajnokságot rendezik meg szombaton és vasárnap.

[caption id="attachment_17176" align="aligncenter" width="503"] fotó: Nagy Ákos[/caption]

Az UTE Megyeri úti Jégcsarnokában sorra kerülő esemény lesz az első ilyen alkalom azóta, hogy tavaly augusztusban kiderült: történetében először a karate ott lehet az olimpián 2020-ban Tokióban. Az 55 egyesület több mint 700 versenyzője között tatamira lép a teljes hazai élmezőny.


 A viadalon szombaton a gyermek és ifjúsági kategóriákban avatnak magyar bajnokokat – kata (formagyakorlat) és kumite (küzdelem) versenyszámokban –, míg vasárnap a kadet, junior, U21 és felnőtt korosztályok következnek. Szintén a második napon rendezik a fogyatékkal élő karatésok számára a para-karate magyar bajnokságot.


 A megmérettetésen elindulnak a hazai legjobbak, köztük a május eleji törökországi Európa-bajnokságon bronzérmet nyert Hárspataki Gábor és a tavalyi vb-ezüstérmes Tadissi Martial, akinek a magyar bajnokság fontos állomása a júliusi Világjátékokra való felkészülésnek. Szintén tatamira lép a viadalon a pár héttel ezelőtti Eb-n bronzmérkőzésig jutott Nagy Botond és Molnár Dániel.


/A Magyar Karate Szakszövetség sajtóanyaga/