Karate Eb-t rendezhet Magyarország

Újabb világversenyt ítélt hazánknak az Európai Karate Szövetség (EKF) a törökországi Eb alkalmával tartott kongresszuson. A 2013-as – öt magyar érmet hozott – nagysikerű felnőtt kontinenstorna után Budapest rendezheti a 2020-as kadet, junior és U21-es Európa-bajnokságot.

[caption id="attachment_17082" align="aligncenter" width="503"] fotó: Nagy Ákos[/caption]


A korosztályos Eb érdekessége lesz, hogy arra éppen a karate olimpiai bemutatkozásának esztendejében, a tokiói nyári játékok előtt fél évvel kerül sor.  A fiatalok idei kontinensviadalán a mieink egy arany-, két ezüst- és három bronzéremmel zártak.


 A kongresszuson elhangzott az is, hogy idén őszre elkészül az olimpiai kvalifikáció rendszere. Az év végére tehát kiderül, hogy a Tokióban megrendezésre kerülő három-három (férfi és női) küzdelmi, illetve egy-egy formagyakorlat kategória versenyzői milyen szabályok mentén harcolhatják ki a részvételt az ötkarikás debütálásra.


/A Magyar Karate Szakszövetség sajtóanyaga/