Pillanatképek – Pedro Rizzo

A brazil Pedro Rizzo, a szintén legendás Marco Ruas egyik legjobb tanítványaként 1996-ban kezdte pályafutását. A hatalmas rúgásairól, izgalmas meccseiről elhíresült harcos pályája 2015-ben, tehát majd’ két évtized után ért véget.

Pedro Rizzo


A Vale Tudo körökből érkező, de muay thai és kickbox meccseken is harcoló Rizzo 1998-ban tűnt fel először az UFC-ben. Rögtön itt, első meccsén kiütötte az akkori nehézsúlyú sztárt, a romboló stílusú Tank Abbottot. Ráadásul az első menetben.


Ezt követően három évig veretlen maradt. Olyan nevek estek áldozatul erejének, technikájának, mint Mark Coleman, Dan Severn, Josh Barnett, Andrei Arlovski vagy Ricco Rodriguez. Bár a nehézsúlyú UFC övet – melyért háromszor is ketrecbe lépett - sose nyerte el, évekig a top kihívó volt. Randy Coutoure elleni meccsén 2001-ben csak egy hajszállal maradt le a pontozólapokon az övről, a meccset pedig az év MMA mérkőzésének szavazták.


Pedro Rizzo - főleg pályája elején - Marco Ruas-hoz hasonló, ha nem erősebb rúgásairól volt ismert. Rettegték szinte az amszterdami Chakuriki Gym-ben tökéletesre csiszolt lábrúgásait, veszélyesre fejlesztett állóharc-képességeit, melyekkel nem csak az UFC, de a PRIDE, az M-1 és Affliction szervezetek több harcosának is sok kellemetlenséget okozott.


Pályája úgy fejeződött be, ahogy kezdődött – 2015-ben (41 évesen) lábrúgásokkal aratott TKO győzelmet hazájában, Brazíliában. Ekkor jelentette be, hogy kesztyűit végleg szögre akasztja, miután egy utolsó meccset szeretett volna adni tanítványainak és akkor nyolc éves lányának.


Vessünk hát rovatunk ezen cikkében pár pillantást Pedro Rizzo pályájára!


https://youtu.be/Jo2PEzSo-wQ