Heti összefoglaló (66.)

 

A legtöbb klubnál és egyesületnél az elmúlt napok már az év zárásának jegyében teltek, díjátadók és övvizsgák szerepeltek a programban, és még egy Harcosok Klubja gála is jutott a hét végére. Szóval akad miből csemegézni ma is. Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!

Hétfőn a Felix Promotion dunaújvárosi gálájának rövid összefoglalójával indult a hét, majd Dobrotka Béla írása következett, melyben arról írt nekünk, hogy a hetekben feltűnt egy videó a neten, melyen helytelenül tanítják és mutatják be az esések különböző fajtáit. Az Esések Iskolájának alapítója ezeket mutatta be nekünk. Este az erőnléti/egyensúly-edzés egy új, és egyre divatosabb fajtájával ismertettünk meg benneteket, ez volt a MovNat tréning.


mcgregor


Kedden a napi edzéshez adtunk tippeket, ezen belül a hasizmok megerősítésére, majd este a bokák megerősítésre néztünk néhány megoldást.


Szerdán olvashattátok, hogy a Magyar Birkózó Szövetség átadta az idei legjobbaknak járó díjakat, ezt követte este egy kis sportpszichológia. A siker rajtam múlik címmel, benne arról, hogy vajon hány tényezőből tevődik össze a siker, és valóban csak a győzelem tekinthető-e sikernek?


barkaemese


Csütörtökön felhívtuk újra a figyelmeteket arra, hogy milyen fontos is a helyes bemelegítés az edzések előtt. Este egy praktikus megoldást láthattatok arra, hogy miként lehet kezelni a meccsek, edzések alatt megsérült sípcsontot.


Ahogy arról pénteken hírt adtunk, Joó Abigél és Karakas Hedvig volt érdekelt magyar részről a hétvégi Golden League sorozatban. A két magyar judós Bécsben lépett tatamira. Este tettük közzé a hírt - Zathureczky Zsolt a Budapest Top Team-ben folytatja. A hazai MMA rajongók örülhetnek, hiszen valószínűleg ismét akcióban láthatják hamarosan Zsoltit!


zathureczky


Szombaton du. 3-tól kezdődtek a Harcosok Klubja 20 gála mérkőzései, melyről többször is hírt adtunk a gála előtt. A versenyzők ezúttal is izgalmas meccseket produkáltak - ott volt az Energy Gym, Géczei Robi és a Fradibox Fight Club is többek között. Az Energy Gym mindkét versenyzője pontozásos győzelmet aratott, a Fradibox pedig 5 győzelemmel zárta az estét, melyből 3 KO, 2 pontozásos győzelem volt a termés.


A Vita Gym 9 versenyzővel indult (Bércesi Richárd, Varró Zoltán, Demeter Ákos, Bordás Alex, Perge Bence, Szakolczai Martin, Kapitány Kevin, Kapitány Erik, Varga Róbert) és ugyan voltak akik alulmaradtak nagy csatákban, de győzelmekből több sikerült. Gratulálunk mindenkinek!


Tegnap volt 18 éve, hogy Kevin Kelley és Prince Naseem Hamed a kötelek közé léptek a herceg pályafutásának egyik legfontosabb találkozója kapcsán! Hatalmas, nagy hatású bokszmeccs volt ez, ahol a felek többször is padlóra kerültek! Többek között erre a fontos meccsre is kitértünk a Naseem Hamedről készült cikkünkben, mely 'A herceg legendája' címet kapta.


Vasárnap egy kis videóval kedveskedtünk nektek - kiütések, fénypontok, sztárok, és minden, ami kickbox egy videóba sűrítve! Az állóbunyó kedvelőinek kötelező darab! Ez a kickbox! Délutánra az ökölvívás szerelmeseinek is jutott egy kis hír, hiszen az HBO gáláján Bryant Jennings és Luis Ortiz csaptak össze. A mérkőzés a hetedik menetben véget ért, az erről készül szép pillanatképeket pedig idővonalunkon tekinthetitek meg a Facebookon.


Ez volt tehát a heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség