Feszített tempó - Fábián Kristóf

Fabian-vs-Sebok-HK19


Alig ért véget szinte a Fight Night Hungary 3 nagy sikerű, igen  színvonalas gálája, Fábián Kristóf máris egy újabb kihívásba veti magát, mely a Harcosok Klubja soron következő rendezvényén, a Harcosok Klubja 19-en abszolválódik a Hungexpo-n, 2015. Október 24-25 között.


Következő mérkőzésén Kristóf Sebők Máté ellen indul majd csatába, háta mögött egy komoly felkészülési időszakkal és az azt megkoronázó torna-győzelemmel, mely a Fight Night Hungary 3-on az EML 72,57kg-os súlykategóriájának övét is jelentette egyben. Komoly momentummal, jó esélyekkel és megalapozott magabiztossággal nézhet tehát következő mérkőzése elé is a fiatal miskolci harcos.


Kövesd nálunk, az ellenfelem.hu-n nyomon kedvenc harcosaid pályáját, eredményeit! Következzen interjúnk!


ellenfelem.hu: - Egy korábban esedékes szereplésed elmaradt, de milyen volt végül a Fight Night Hungary ringjébe szállni? Milyen élmény volt a gála, mi maradt meg leginkább benned az egészből?


Fábián Kristóf: - Örülök hogy szerepelhettem ezen az igazán színvonalas rendezvényen és remélem hogy sikerült kiszolgálnom a nézőket a bunyómmal. A legjobban a döntő küzdelem maradt meg bennem. Jó érzés egy komoly kihívást teljesíteni.


e: - Két mérkőzést vívtál egy éjszaka alatt és bár az egyiket idő előtt sikerült befejezned, a másik egy igazi csata volt, melyben apait-anyait beleadtatok. Mi volt a tanulság számodra? Mennyiben változtat ez jövőbeni felkészüléseiden, amennyiben további torna-felkérések érkeznek?


FK: - Minden megmérettetésre ugyanúgy, 100%-al készülök. Ha egy, ha több meccset kell játszanom egy nap alatt, a felkészülésemen nem nagyon változtatok.


e: - Hogy érzed, mi volt a legnagyobb különbség a Fight Night Hungary és az előtte vívott mérkőzésed között technikailag? Mivel voltál elégedett és mi az, amivel kevésbé?


FK: - Különbséget nem igazán tudok kiemelni. Az egész évem jól sikerült, rengeteget edzettem és ez meg is látszott a mérkőzéseimen. A klincset éreztem az este, az ütéseim lehettek volna pontosabbak.


e: - Mit tudsz ellenfeledről? Készültök specifikusan rá valamilyen módon?


FK: - Tapasztalt, képzett sportoló, a mérkőzésen pedig a saját bunyómat fogom hozni.


e: - Tudjuk, hogy mindig az épp aktuális ellenfél a legfontosabb, de mi a következő lépés? Van már esetleg valami a Harcosok Klubja rendezvény után is a naptáradba írva?


FK: - Novemberben mindenféleképpen szeretnék egy pár hetet pihenni, februárban az E.M.L. európai döntője biztos, addig pedig meglátjuk hogy alakul, fogok-e még meccsezni.


Köszönjük az interjút! Sok sikert és további sérülés-mentes felkészülést kívánunk!


https://www.youtube.com/watch?v=fnN4YWrTdQE

Related Posts:

  • Visszatekintő - Harcosok Klubja 20December 19-én rendezte idei utolsó gáláját a Harcosok Klubja Versenysorozat, melyről az alábbiakban egy videós összefoglalót tekinthettek meg.Parádés meccsekben nem volt hiány idén egyetlen Harcosok Klubja gála esetében sem.… Tovább
  • Harcosok Klubja 19 - videó összefoglalókNagy siker volt a Harcosok Klubja eddigi legnagyobb szabású, két napos gálája, melyet a Fitbalance rendezvény keretein belül láthattak a Hungexpo területére kilátogatók.A küzdősportok szerelmeseit több program is várta, a Har… Tovább
  • Ismét Kató Mihályra emlékezik a Harcosok KlubjaIdén első alkalommal, február 27-én nyit ki a Harcosok Klubja, melyen 2016-ban is megemlékeznek a tragikusan elhunyt Kató Mihályra!A Harcosok Klubja Versenysorozat 21. gálájával indítja az idei évet. A gála amellett, hogy ism… Tovább
  • Új helyszínen a Harcosok KlubjaNem igazán lehet panaszra okunk a Harcosok Klubja Versenysorozattal kapcsolatban. Parázs, pörgős mérkőzésekből sosincs hiány, ha kinyit a klub, a következő gálán pedig egy különleges helyszín is megfejeli az élményt. Eddig a … Tovább
  • Rés a pajzson I. - Görbics vs SpéthGörbics vs Spéth! Egyre közelebb az összecsapás! Nézzünk a dolgok mélyére!Az elemzés egyfajta tanulmány a harcosok szokásairól, hibáiról. Nem szabad elfeledni, hogy senki sem verhetetlen vagy sebezhetetlen - mindenki követ el… Tovább