Jenox kupa előtt - Gnyálin István

[caption id="attachment_2465" align="aligncenter" width="504"]zagorje-gnyalin-elszaszer-ellenfelem /Gnyálin István mester egyik legsikeresebb tanítványával, Elszaszer Dáviddal/[/caption]

Gnyálin István 5 dan-os mester a Magyarországi Kick-Box egyik megalapítója. Többszörös magyar válogatott, aki 30 éves utánpótlás-nevelő munkája során nyert Kick-Box sport “Év edzője” díjat és a felnőtt versenyzőivel elért eredményekért több alkalommal választották “Pest Megye Év edzőjének”.


Portálunk a Gnyálin István által vezetett Szigetszentmiklós-Tököl SE közreműködésével és részvételével, immáron több mint 19. éve megrendezésre kerülő nemzetközi "Jenox Tököl" kick-box kupáról, a versenyzőkről és a klub idei terveiről kérdezte a mestert. Következzenek Gnyálin István szavai!


ellenfelem.hu: - Október 10-én ismét itt a Jenox kupa. Mesélne egy kicsit a verseny történetéről? Hogyan, honnan jött az ötlet?


Gnyálin István: -  Az alapötlet abból adódott, hogy sok versenyt az év első felében rendeztek és így az őszi időszakban "csupán" a felnőtt Eb vagy Vb megméretésére koncentrált minden ország. E miatt a gyakorlat miatt az utánpótlásnak és a világversenyeken nem induló felnőtt versenyzőknek nem volt megfelelő motivációja, ezért gondoltuk, hogy ötletünk pozitív visszhangra talál és egy hiányt pótló gyakorlattá válik.


e: - Hányadik alkalommal rendezik meg a kupát?


GI: - 19 éve rendeztük az első versenyt, és az óta minden évben megrendezésre került. Ami azt jelenti, hogy az évek alatt versenyünk egy rangos őszi versennyé fejlődött.


e: - Hány országból várnak nevezőket, hány induló várható?


GI: - Az évek során folyamatosan nőtt az országok száma és a versenyzői létszám is. Ugyan a 300 fős indulószám még mindig alulmarad a nagy Európa és Világ Kupákon indulok létszámával szemben, de ez egy Közép-Európai verseny. Ahhoz, hogy nagyobb létszámú esemény legyen, jóval nagyobb költségvetésre lenne szükség. Most is 6-7 országra számítunk, de őszintén megmondva egy kicsit félünk a migrációs problémák miatt. A verseny után remélem pozitív értékelést tudok adni.


e: - Kik indulnak egyesületükből a Jenox Tököl kupán?


GI: - Van öt felnőtt és nyolc utánpótlás válogatottunk, ők biztos ott lesznek, hisz  mi rendezzük a versenyt, ezért ez nekünk fő versenynek számít, mert a hazai "pálya" kötelez. Itt mindenki meg akarja magát mutatni rokonai és barátai előtt, ezért keményen készülünk!


Név szerint, ha mindenki nem is fér bele a tudósításba, de mindenféleképpen meg kell említeni Laszák Zoltán, Wágner Vivien és Elszaszer Dávid nevét. Ők full-contact, vagy K1 szabályrendszerben lépnek ringbe. Az indulók létszámától és az ellenfelek erősségétől függően választjuk ki, hogy full-contactban vagy  K1-ben indítom őket, mivel versenyünk egy fontos állomása a Vb felkészülésünknek is.


A  verseny végére, az esti órákban kiemelt döntőket rendezünk, aminek keretében néhány gála mérkőzést is tervezünk. Wágner Vivien terveink szerint az EB bronzérmes Kónya Katával mérkőzik majd, full-contact szabályrendszerben.


Elszaszer Dávid valószínű egy visszavágón bizonyíthatja, hogy jobb Fehér Balázsnál (tavaly decemberben a "Harcosok Éjszakája" viadalon Dávid legyőzte Balázst). Laszák Zoltán ellenfelét még nem tudom megnevezni, mert versenyünkön induló külföldi versenyzők közül szeretnénk neki ellenfelet találni.


A fiatalok közül, Olajos Enikő, Elszaszer Kitti, Vigmond Richárd és Fésű Lalee dobogóra lépésére számítunk, de bízunk több fiatal versenyzőnk szereplésében is.


e: - Mi a következő kihívás a klub számára? Melyik gálán vagy versenyen lesznek láthatók sportolóik a Jenox Tököl kupa után?


GI: - Laszák Zoltánnak van egy felkérése a 19. Harcosok klubja gálára, amit október 24-25-én a Hungexpo Fitbalance rendezvény keretein belül rendeznek. Ellenfele egy román származású rutinos harcos lehet, akit Anghel Cardos-nak hívnak. Szép eredmény listával rendelkezik és küzdött már SUPERKOMBAT rendezvényen is (valamint a Harcosok Klubja 17 gálán is, Benedek Zsolt ellen - a szerk.). Nagy harcra számítunk! A viadaluk a gála főmérkőzése lenne, a WFC (World Fighting Championship) interkontinentális címért, profi K-1 szabályrendszerben, 5X3 percben, 77 kg-ban. A mérkőzés részleteinek egyeztetése még zajlik.


A másik két nagy esemény  október végén Belgrádban a kick-light VB, valamint november végén Írországban a full-contact Világbajnokság lesz. A világbajnokság az év legnagyobb versenye, itt lehet éremszerzéssel „megkoronázni” sok-sok éves kemény munkánkat.


Köszönjük és sok sikert kívánunk mind a Jenox Tököl kupához, mind az év hátralevő részéhez ill. természetesen azon is túl!


[gallery size="medium" link="file" ids="8832,8833"]