Magyar aranyak Belgiumból

Nem sok újdonságot hordoz magában, hogy ha arról olvas az ember, hogy a Halker-Király Team versenyzői érmekkel térnek haza egy-egy versenyről. Hiszen a világ legjobb kick-box egyesületének megválasztott csepeli csapat az elmúlt évek során nem sok esélyt adott pointfighting szabályrendszerben ellenfeleinek. 


halker-kiraly-team-magyar-bajnoksag-2015


A light-contact & kick-light Magyar bajnoki döntőkben szerzett 16 érem után a csapat Belgium felé vette az irányt, hogy részt vegyenek a Flanders Openen. Visszakanyarodva még egy gondolat erejéig a magyar bajnoki döntőkön elért sikerekhez, 10 év után először fordult elő, hogy a pointfighting szabályrendszerből kilépve egy másikban is elindultak a csapat versenyzői. Ahogy az érmek - köztük az aranyak (8)- száma is mutatja, nagyon megérte.


A következzen a csapat antwerpeni beszámolója:


Az Antwerpen agglomerációjában lévő Beveren városában idén 22 ország 900 versenyzője gyűlt össze, a mindig remek szervezésű nyílt Belga bajnokságra.




Túl a várakozáson felülien sikeres utánpótlás Eb-n, most már a felnőtt és junior versenyzőink is harcba szálltak a dicsőségért. A maroknyi csepeli csapat, Király István Mesteredző vezetésével vágott neki az útnak. Szinte mindenki aki elindult a kategóriájában, a dobogón, és főleg annak tetején végzett.


A dominanciánk nem csak a súlycsoportos küzdelmekben mutatkozott meg, ahol klasszisokkal kellett megmérkőzniük versenyzőinknek, hanem főleg a grand champion (súlycsoport nélküli abszolút kategória) küzdelmekben. Itt a nőknél házi döntőt vívtak a lányaink, és a férfiaknál is Csepelre került a legnemesebb trófea.


A Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia kilenc fős csapata végül 9 arany, 2 ezüst és 1 bronzéremmel zárta a szezonnyitó versenyt.




[caption id="attachment_9120" align="aligncenter" width="560"]HalkerKiraly_Belgium fotó: Halker-KirályTeam Facebook[/caption]

Aranyérmeseink:

Veres Roland, -57 kg
Veres Roland, -63 kg
Imre Tamás, -94 kg
Jároszkievicz Krisztián, +94 kg
Nagy Henrietta, -70 kg
Nagy Henrietta, +70 kg
Nagy Henrietta, Grand Champion
Mórádi Zsolt, Grand Champion
Női csapat

Ezüstérmeseink:

Kádas Adrienn, -65 kg
Szabó Dorina, Grand Champion

Bronzérmesünk:

Szabó Dorina, -60 kg

/A Halker-Kiraly Team bejegyzése nyomán/

Related Posts:

  • Öt harcos, 12 érem - Yokoso Dutch Open!Ez volt a Yokoso Dutch Open 2016!A Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia mindössze 5 fős csapata a létszámával ugyan eltörpült a hollandiai Yokoso Dutch Open versenyen induló 14 ország 1100 versenyzője között, a teljesítményéve… Tovább
  • Austrian Classics – 18 magyar érem az ausztriai kick-box világkupánAustrian Classics 2017! Hat arany-, négy ezüst- és nyolc bronzérmet szereztek a magyar harcosok az ausztriai Innsbruckban megrendezett kick-box világkupán![caption id="attachment_16894" align="aligncenter" width="504"] /képün… Tovább
  • German Open 2017 - Több, mint 60 érem!Az elmúlt hétvégén Münchenben rendezett German Open kickbox versenyen számtalan magyar csapat indult. Természetes, hogy érmek is születtek szép számmal!A 17 ország 782 versenyzőjének részvételével március 18-19 között, Münche… Tovább
  • Halker-KiralyTeam - Két verseny, 60 éremA 2016-os esztergomi utánpótlás OB - mely az utánpótlás korúak számára a versenyszezon utolsó állomása volt - és a szintén Esztergomban rendezett Light-contact, Kick-light OB több, mint 60 érmet hozott a csepeli harcosoknak, … Tovább
  • 24. Magyar Kick-box Világkupa - kiváló rendezés, remek szereplésSikert hozott a 24. Magyar Kick-box Világkupa: a 38 ország 2600 versenyzőjét felvonultató megmérettetésen a hazai szövetség jelesre vizsgázott rendezésből, a felnőtt versenyzők pedig tíz aranyukkal ismét bizonyították, hogy a… Tovább