Kulisszák mögött - Saul "Canelo" Alvarez

[caption width="503" id="attachment_9540" align="aligncenter"]CANELO ÁLVAREZ Fotó: Gene Blevins/Hogan Photos[/caption]

Az alábbi képsorokkal egy kis betekintést nyerünk Saul "Canelo" Alvarez felkészülésébe. Canelo Miguel Cotto-val csap majd össze november 21-én Las Vegas-ban.


Canelo saját elmondása szerint már 2 hónapja erre a mérkőzésre készül. és közel 100 százalékos formában van, és már csak a mérkőzést elindító gong szóra vár. Miguel Cotto azt nyilatkozta, hogy megkapják a nézők azt a mérkőzést, amit régóta várnak - utalva erre a várható színvonalra. Azt biztos, hogy a rajongók már nagyon éhesek egy igazán pörgős mérkőzésre. Sokaknak van keserű szájíze a Mayweather vs Pacquiao mérkőzés óta.


Nézzük akkor a félórás összefoglalót Canelo felkészüléséből. Egyetlen vereségét eddig pont a már fent említett Floyd Mayweather-től szenvedte el 2013-ban.


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=4mWj-Rt4Qo4&w=560&h=315]

Judós rekordkísérlet Mezőtúron

judoippon


Szakmai körökben jól ismert a mezőtúri és a debreceni judósok sportbarátsága, így nem meglepő, hogy az Ászok Judo Club kezdeményezésére a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola és a Tori Judo Club judósai közös rekordkísérletre készülnek.


A mezőtúri Ászok Judo Club csapatfőnökének, Juhász Attilának ötlete alapján október 31-én tízezer ledobás végrehajtását tervezik a résztvevő csapatok. A sportág szellemiségére jellemzően a rekordkísérletben az apró gyermekektől a veterán judósokon át a klubok edzői is részt vesznek. A kezdeményezés a rekord felállítása mellett a judo népszerűsítését is szolgálja.


minta2


„A tizenkét órás rendezvény alatt egy pár folyamatosan dobásokat hajt végre a tatamin, az uke és a tori cseréjével. A megcélzott dobásszám tízezer, reméljük, teljesíteni tudjuk a célkitűzést” – fogalmazott Juhász Attila ötletgazda.


A szervezők a rekordkísérletre két judolegendát, Kovács Antalt és Hajtós Bertalant is meghívtak.


A rekordkísérlet időpontja és helyszíne
2015. október 31. 08.00 órától 20.00 óráig
Mezőtúr, Szolnoki út 5.


/forrás: judoinfo.hu/

Emelkedő színvonal a K-1 amatőr tornán

k-1-amator-torna-2015-oktober


Az augusztusi első országos bajnokságot követően októberben ismét megrendezték az K-1 CHALLENGE amatőr kickbox tornát Tokióban. Míg délelőtt a gyermekek kaptak szerepet, úgy délután az ifjak és felnőttek vették át a stafétabotot a K-1 Központjának főarénájában. A versenyek korcsoportonként ’A’ és ’B’ kategóriában folytak. Fényképes, helyszíni összefoglalójában Juhász Sandy számol be az ellenfelem.hu olvasóinak a meccsekről, részletekről és a várható folytatásról!


Örömmel érzékelem, hogy a hazai sportolók egyre nagyobb számban vesznek részt a tornáinkon. – nyilatkozta Maeda Kensaku, a K-1 versenyek japán producere, aki a 2002 évi visszavonulásáig maga is kickbox harcos volt. A küzdelmeket tekintve említésre méltóan magas a színvonal a B kategóriában, ahol jobbnál jobb versenyzők léptek ringbe. Úgy gondolom, hogy mindinkább nehezebbé vált megnyerni egy-egy mérkőzést. – tette hozzá.


Maeda producer kihangsúlyozta az utánpótlás nevelés fontosságát, melyben a gyermek korosztály kiemelkedő alakjainak útját a K-1 Koshien felé való egyengetésében látja. A K-1 Koshien ugyanis a 15-18 év között fiatal tehetségek bemutatkozását elősegítő bajnokság, ahonnan eddig számos ifjú tűnt ki, majd debütált a profik K-1 ringjében.


[gallery size="medium" columns="4" ids="9462,9463,9464,9465"]

A felnőtt kategóriában összesen 113 sportoló mérettette meg magát férfi és női osztályokban egyaránt. Különös figyelmet kapott az idén először megrendezett 35 év feletti korosztály versenye, a K-1 Masters, melyre első körben 21-en adták le nevezésüket.


Az egész napos eseményt ünnepélyes díjátadás zárta. A következő, s egyben idén az utolsó amatőr kickbox bajnokságot december 6-án rendezik a megszokott helyen a tokiói K-1 Központban. Azonban nem kell csüggednünk, hiszen még nincs vége az ez évi izgalmaknak a K-1 világában, Tokióban! November 21-én ugyanis újabb fergeteges és látványos összecsapásokkal várnak bennünket a K-1 világbajnokai a K-1 World GP in Japan tornán!


A november 21-i K-1 World GP in Japan bajnoki párosításai a következők:


Címmérkőzés -70kg
Marat Grigorian (Örményország) vs. Sanny Dahlbeck (Svédország)


Címmérkőzés -65kg
Kaew Fairtex (Tájföld) vs. Kimura ‘Philip’ Minoru (Brazília)


Címmérkőzés -60kg
Koya Urabe (Japán) vs. Urabe Hirotaka (Japán)


Címmérkőzés -55kg
Takeru (Japán) vs. Charles Bongiovanni (Franciaország)


Írta: Juhász Sandy

Kick-box Világbajnokság - ketten a döntőben!


Belgrádban csütörtökön folytatódtak a Kick-box világbajnokság selejtezői. A tét, a hangulat, a feszültség fokozódott, ami nem csoda, hiszen számos mérkőzés már a döntőbe jutásért zajlott.


A látványos és magas színvonalú mérkőzéseken több magyar versenyző is a kötelek közé lépett, hiszen érmes helyezésekért illetve a döntőbe jutásét küzdöttek. K-1 63,5-ban Habash Antoine az egész VB alatt nagyon jó pszichikai és fizikális állapotban küzdött, ezt a döntőbe jutásért hozta belorusz ellenfelével, Jurij Zsukovszkijjal szemben is.


Nagy technikai repertoárt felvonultatva, pontos, erős találatokkal, 4-5 pontos fölénnyel nyert. Lehetett látni, hogy az érmes hely hatására még jobban „beindult”, felszabadultan küzdött. Pénteken  Antoine világbajnoki döntőzik, ellenfele az orosz Viktor Mihajlov lesz. Hogy nem akármilyen, kőkemény csata várható, az biztos! Az esti döntőket, amelyek 21.00 kor kezdődnek, a tervek szerint a szerb állami televízió is közvetíti majd! A szkopjei ezüst után reméljük Szerbiából arannyal tér majd haza Rehák György tanítványa!


Bordás Annamária jól küzdött a női low-kick 56 kg-os súlycsoportjában, próbált támadó szellemben előre menni, de nem volt elég hangsúlyos az ütés és a rúgás. Pontozással kikapott a svéd lánytól. Dalia Ali  hosszabb végtagjaival rendre meg tudta előzni, és ez mind pontot jelentett.


Az újonc Petrina Pál szerdán ragyogó teljesítménnyel nyert. csütörtökön  az orosz világbajnok, Szergej Orzsak ellen nem ment olyan jól a küzdelem, kicsit megilletődött volt. Pali védekezése jól sikerült, de a visszatámadások inkább pörgőseknek mint húzósaknak bizonyultak, túlságosan is tisztelte ellenfelét. Lassan elhúzott az orosz és megérdemelten nyert 3:0 arányban. Petrina teljesítményére nem lehetett panasz, hiszen tudása legjavát adta.




[caption id="attachment_8900" align="aligncenter" width="504"]képünk illusztráció képünk illusztráció[/caption]

Balogh Dávid szintén egy komoly ellenfelet kapott. A  szerb junior világbajnok, Aleksandar Menkovics ellen állt helyt ragyogó küzdelemmel. Akik ismerik, többen állították, hogy ilyen jól még nem látták harcolni a ringben! Dávid bátran, sok jó combrúgással küzdött, de ellenfele sokszínűbb volt és rákényszerítette taktikáját. A mérkőzést 3:0 arányban a szerb versenyző nyerte.


Görbics Gábor a négy közé jutásért kazah ellenfelet kapott, aki erős és kemény volt. Gabi okos taktikával, frissen mozgott, kézzel és lábbal is nagy erővel találta meg a kazah Jersan Kasszambajevet. Sokkal frissebben, felszabadultabban küzdött, mint előző mérkőzésén. Ő is az a fajta sportoló, akinek mérkőzésről mérkőzésre javul a teljesítménye.


Az első menet döntetlenje után Gabi fokozatosan húzott el, óriási csatában nyert egyhangú pontozással. Így már érmes, pénteken a döntőbe jutásért montenegróival küzd meg. A magyar válogatott tehát egy döntőssel és egy érmessel várja a pénteki versenynapot. Reménykedjünk, hátha elhangzik pénteken a Magyar Himnusz!


/Gregor László/

HFC 11 – Visszatérés Debrecenbe!

[caption id="attachment_9515" align="aligncenter" width="503"]HFC_utes fotó: HFC[/caption]

A hétvégén újabb gálát prezentál a Hungarian Fight Championship. A helyszín ismét vidéken lesz, Zalaegerszeg után most Debrecenbe utazik a show.


Debrecen városa számos tehetséggel örvendeztette meg a magyar küzdősport társadalmát, ebből adódóan sok sikeres gálát láthatott a helyi közönség az elmúlt évek során. Ezen a hétvégén a HFC kedveskedik azoknak, akik egy adrenalinra vágynak szombat este. Lesz is látnivaló bőven, hiszen két helyi kedvenc is ketrecbe lép majd.


Soltész László és Kálucz Marint. A két név, ami biztosan mindenkinek beugrik Debrecenről. A két kiváló harcos hosszú évekig csapattársak voltak, ma már azonban külön készülnek a megmérettetésekre. Mindkettőjük számára fontos lesz a hétvégi rendezvény. Laci súlycsoportot váltott, és könnyűsúlyban teszi próbára magát, míg Martin egy hosszú és elhúzódó sérülés után húz újra MMA kesztyűt, ellenfele Maxime Souque lesz.


hfc11


A felvezető mérkőzések közt is akad izgalmas párosítás. Az oldalunkon is bemutatkozott Varga Róbert csap majd össze Kertész Mátéval. Debreceni részről szerepet kap majd még a Cutler Fight Team versenyzője is, Váradi Ákos Péter is.


A főmérkőzést - hozzá megillető módon - Soltész László vívja majd. Laci bemutatkozása az új súlycsoportjában Oleg Obrevko ellen történik majd meg. Laci rutinját ismerve a lámpaláztól nem kell tartani a hazai publikum miatt, és bizonyára mindent megtesz majd, hogy egy látványos mérkőzéssel záruljon az este a Hódos Imre Sportcsarnok (4028 Debrecen, Kassai út 32-34.).


Egyéb információk a gálával kapcsolatban ITT találhatóak. 

Kick-box vb: Egy érem már garantált!

[caption id="attachment_9506" align="aligncenter" width="504"]WAKO-kickbox-vb-szerbia-2015-habash-rehak-ellenfelem /Az eredeti kép forrása: ReGym Facebook oldala/[/caption]

A szerdai napon folytatódott Belgrádban a kick-box vb, melyet látványos, színvonalas mérkőzések, rendkívül felkészült mezőny jellemez. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a mezőny minden idők egyik legkeményebbike, amit az eredmények is mutatnak. Több nagy név is csak úgy került tovább, hogy egy-egy pont döntött a javára.


Habash Antoine nagyon nehéz napon van túl. Két mérkőzést is vívott K-1 szabályrendszerben, ami még egy ilyen felkészült sportolónak is nagy megterhelést jelent, de Antoine bizonyította, hogy a súlycsoport legjobbjai közé tartozik.


Először az izraeli Yosiba Abramov ellen nyert megszokott dinamikus stílusában, majd a négy közé jutásért a kirgiz Alekszej Fedoszejev sem bírta megállítani. Ugyan mind a két mérkőzést 3:0 arányban nyerte versenyzőnk, de volt, amikor csak 1 pont döntött Antoine javára. A legjobb négybe kerülés egyben azt jelenti, hogy a magyar válogatott első érme már megszületett!


Low-kick 63,5 kg-ban Géczei Róbert nagy csatát vívott az azerbajdzsáni Eljur Darjagir ellen. Egy fordulatos, változatos küzdelem után minimális, 2:1 arányú pontozással – úgy, hogy egy bírónál csak egy pont volt a hátránya, - de alulmaradt 30 éves, nagyon higgadt és rutinos ellenfelével szemben. Robi mindent megtett és bár búcsúznia kellett, de egy ilyen mérkőzés után emelt fővel jöhetett le a ringből.




[caption id="attachment_4756" align="aligncenter" width="504"]utkozet-utan-geczei-robert-01 /képünk illusztráció/[/caption]

Az újonc Petrina Pál 57 kg-ban egy remek mérkőzést vívott a horvát Franjo Opacakkal, melynek végén Petrina kezét emelte magasra a bíró, mégpedig 3:0 arányú, egyhangú pontozással. Ezzel bejutott a legjobb nyolc közé, ahol sportolói pályafutásának legkeményebb mérkőzése vár rá az orosz Világ- és Európa-bajnok címvédő Szergej Orzsak ellen. Elnézve azt, hogy a neves versenyzők sem mehettek biztosra ebben a szoros mezőnyben, Petrina Pali okozhat kellemes meglepetést!


Görbics Gábor 2:1 arányban nyert türkmén ellenfele, Merdan Mamedov ellen. A pontozás igen érdekes volt, hiszen Gabi két pontozónál 7 ponttal nyert, míg a harmadik - ugyanígy 7 ponttal - a türkmént hozta ki győztesnek… Mindenesetre csütörtökön a dobogó lesz a tét a Jersan Kasszambajev (Kazahsztán) elleni mérkőzésen!


Ukrán versenyzőt mindig szép fegyvertény legyőzni, főképpen ilyen felkészült és nehéz mezőnyben, és főképpen egy világbajnokságon. Low-kick 75 kg-ban Balogh Dávidnak ez sikerült, amikor is 3:0 arányú pontozással nyert az ukrán Roman Jaris ellen, ezzel a jó kezdéssel pedig fontos lépést tett a dobogó felé. Mai ellenfele a hazai pályán mozgó szerb Aleksandar Menkovics lesz.




[caption id="attachment_2119" align="aligncenter" width="504"]/képünk illusztráció/ /képünk illusztráció/[/caption]

Kick-light csapatunk szerdán sajnos befejezte a világbajnokságot, mivel az ezen a napon tatamira lépő két újoncnak nem sikerült a továbbjutás. 50 kg-ban Makó Evelyn az oszták Patrizia Pulling, Tóth Patrik pedig a harcias török, Iskandar Cselebi ellen maradt alul.


A mai napon tehát egy versenyzőnk a döntőbe jutásért, hárman pedig a négybe jutásért szállnak csatába! Drukkoljunk nekik!


A mai (csütörtöki) versenynap:


K-1

63,5 kg. Habash Antoine – Jurij Zsukovszkij (Fehéroroszország) a döntőbe jutásért

Low-kick

57 kg. Petrina Pál – Szergej Orzsak (Oroszország) a 4 közé jutásért
67 kg. Görbics Gábor – Jersan Kasszambajev (Kirgizisztán) a 4 közé jutásért
75 kg. Balogh Dávid - Aleksandar Menkovics (Szerbia) a 4 közé jutásért

/Gregor László írása nyomán/

Hét magyar a prágai MMA Világbajnokságon

wmma_magyar_bajnoksag


November utolsó hetén kerül megrendezésre az MMA Világszövetség (World MMA Association) világbajnoksága, Csehország gyönyörű fővárosában, Prágában. A rendezvény szervezője a Cseh MMA Szövetség és a Cseh Oktatási, Ifjúsági és Sportminisztérium.


A megmérettetésre meghívást kapott a WMMAA-család minden tagországa, így természetesen Magyarország is. Hazánkat a Magyar Kempo Szövetség képviseli hivatalosan a nemzetközi sportszervezetben.


Lacza Ádám Illés, az MKSZ elnöke elmondta, a vb valamennyi súlycsoportjában indul magyar sportoló, így teljes létszámú kerettel vághatnak neki a tornának.


Az utazó keret tagjai: Hankó János (61,2 kg), Székács Ádám (65,8 kg), Furkó László (70,3 kg), Kertész Róbert (77 kg), Kopravinecz Milán (84 kg), Karagity Ábel (93 kg), Calvaruso Lajos (+93 kg).




[caption id="attachment_9500" align="aligncenter" width="550"]wmma_magyar_keret Az utazó magyar keret[/caption]

Mint ismert, 2014-ben vett először részt rangos WMMAA-rendezvényen a magyar válogatott: a bakui Európa-bajnokságon Szombat Patrik szerzett bronzérmet.


/forrás: pecsupress.hu/

Ütközet után - Fábián Kristóf

Fabian-Kristof-profil2-ellenfelem


Vasárnap a Harcosok klubja 19-en Fábián Kristóf profi magyar muaythai bajnoki címmeccset vívott. Ellenfele, Sebők Máté a második menetre sérülés miatt nem jött ki, így az öv Kristóf derekára került! Alábbiakban a Kristóffal készült interjúnkat olvashatjátok!


ellenfelem.hu: - Engedd meg, hogy még egyszer gratuláljunk a győzelemhez! De vágjunk is mindjárt a közepébe! Hanyadik övedet nyerted idén?


Fábián Kristóf: - Ez volt a 2. öv amit sikerült megszereznem. Egy hónappal ezelőtt szeptemberben az E.M.L. Hungary egyik négyes tornáját nyertem meg és az azzal járó övet.


e: - Hogy érzékelted belülről, milyen volt a hangulat? Zavart esetleg bizonyos pontokon a közönség vagy ki tudtad zárni?


FK: - Sok ember volt a rendezvényen, sokan miattam utaztak fel Miskolcról, és pont ezért nem zavart, hanem erőt adott, hogy ott voltak.


e: - Volt konkrét stratégiád Sebők Máté ellen? Mire ill. hogy készültetek?


FK: - Máténak csak sok évvel ezelőtti meccsét láttam a neten, erre pedig nem igazán lehetett építkezni, úgyhogy nem volt konkrét stratégiám. Vehemensen kezdtem az elejétől.


e: - Gyakran írjuk oldalunkon egy-egy harcos kapcsán, hogy feszített a tempó, de a te esetedben ez különösképp igaz idén. Hány meccsed is volt eddig 2015-ben?


FK: - Ha jól számolom, olyan 12, úgyhogy igen, az utolsó két felkészülés már egy picit nehezebben ment, de talán ezek is voltak a legkeményebbek.


e: - Ilyen tempó mellett két kérdés is adja magát. Az egyik a makacs kézsérülésedre vonatkozik, ami év eleje óta nyaggat. Hogy van a kezed?


FK: - Néha még érzem, úgy hogy most pihentetni fogom.


e: - Ennyi meccs ill. a komoly eredmények után hogy állsz a motivációval? Vállalsz még idén bármit vagy inkább pihensz és további csiszolgatással töltöd az év hátralévő részét?


FK: - Valószínűleg pihenni fogok, de alakulhat még máshogy is.


Köszönjük az interjút! További sok sikert kívánunk!

Kick-box Világbajnokság - felemás kezdés

kickbox-vb-szerbia-2015-2

Kedden elkezdődtek a kick-box Világbajnokság selejtezői Belgrádban. Egész nap folytak az összecsapások mind a ringben, mind a tatamin és válogatottunk több tagja is csatasorba lépett, mivel azoknak, akiknek még a legjobb 16-ba is be kellett verekedni magukat, már ezen a napon meg kellett kezdeniük a küzdelmeket. Az ugyanis az ideális, ha a ringben lehetőleg egy nap csak egy mérkőzést kell megvívnia a versenyzőknek.


Minden idők egyik legkeményebb mezőnye gyűlt össze ezen a világbajnokságon, ahogy a szakvezetés megjósolta a megérkezés után látottak alapján. Nincsenek biztosan lefutott mérkőzések, minden pontért meg kell szenvedni. Habash Antoine is egy nagyon kemény meccset vívott a K-1 63,5kg-os kategóriájában, hiszen rutin ide, profi világbajnoki cím oda, igen csak oda kellett tennie magát az ukrán Zakaria Dzalilov ellenében.




[caption id="attachment_8900" align="aligncenter" width="504"]képünk illusztráció képünk illusztráció[/caption]

A nagy csata szerencsére magyar győzelmet eredményezett, s ez a nagy erőfeszítés csak növelte a győzelem értékét, a mai, szerdai napon pedig izraeli ellenfelét is megverte pontozással. Azonban itt még - szerencsére - mindig nincs vége, hiszen Antoine-nak egy kirgiz ellenféllel is meg kell küzdenie a négy közé jutásért, de jó úton halad! Szurkoljunk neki!


Géczei Róbert is kötelek közé lépett kedden, ellenfele pedig a türkmén Rejepguj Atyajev volt. Géczei Róbert a mérkőzés minden elemében jobb volt, uralta mind a három menetet, tökéletesen végrehajtva edzője, Hricsovinyi Károly utasításait. Szerencsére a pontozó bírók is látták ezt, a 3:0 arányú győzelem a pontozólapokon pedig garantálta a legjobb 16 közé jutását.




[caption id="attachment_3994" align="aligncenter" width="504"]illusztráció illusztráció[/caption]

A szoros pontozást jól mutatta az, hogy a veszteseink, Boros Kata, Busa Gabriella és Bayer Péter is csupán egy ponttal maradtak alul, így azonban el kellett búcsúzniuk a világbajnokságtól. Az újonc Bárdosi Sándor hosszas betegség után, nagy akaraterővel állt újból edzésbe, de sajnos nem volt szerencséje, mivel egy téves, elhamarkodott orvosi döntés miatt kénytelen volt búcsúzni a versenytől. Az első két menet után egyértelműen vezetett kirgíz ellenfele ellen, amikor lábfeje megsérült. A vezetőbíró rögtön orvost hivatott, aki nem engedte tovább a mérkőzést, pedig a magyar fiú folytatta volna.


A mai napon, szerdán többen is küzdenek majd, Makó Evelyn pedig már éremért, a négybe jutásért csap össze osztrák ellenfelével! Drukkoljunk és reméljük, hogy állva maradnak harcosaink a csütörtöki versenynapra is!


A szerdai napra kiírt mérkőzések:


K-1:


63,5 kg. Habash Antoine – Yosiba Abramov (Izrael) a 8 közé jutásért


Low-kick


57 kg. Petrina Pál – Franjo Opacak (Horvátország) a 8-ba jutásért.
63,5 kg. Géczei Róbert – Eljur Darjagir (Azerbajdzsán) a 8-ba jutásért.
67 kg. Görbics Gábor – Merdan Mamedov (Türkmenisztán) a 8-ba jutásért
75 kg. Balogh Dávid – Roman Jaris (Ukrajna) a 8 közé jutásért


Kick-light


69 kg. Tóth Patrik – Iskender Cselebi (Törökország) a 8-ba jutásért
50 kg. Makó Evelyn – Patrizia Pulling (Ausztria) a 4 közé jutásért


/Az információért köszönet Gregor Lászlónak/

Ütközet után - Laszák Zoltán

[caption id="attachment_9426" align="aligncenter" width="504"]Laszak_Zoltan-vs-Anghel-Cardos-HK19 Laszák Zoltán a WFC övvel és Gnyálin István mesterrel (balra)[/caption]

Ahogy arról a hétvége során hírt adtunk, Laszák Zoltán a Harcosok Klubja gáláján egy parázs csatában, pontozásos győzelmet aratva a román Anghel Cardos felett magához ragadta a WFC 77.5kg-os kategóriájának nemzetközi K-1 bajnoki övét! Zolit a mérkőzésről, az azt megelőző időszakról és egyebekről kérdeztük. Ütközet után - Laszák Zoltán!


ellenfelem.hu - Nem sokkal a Cardos elleni meccs előtt léptél szorítóba a Jenox kupán. Nem tartottál tőle, még a Jenox kupa előtt, hogy egy nem várt sérülés esetleg közbeszólhat majd?


Laszák Zoltán: - A Jenox kupa egy fontos főpróba is volt a címmeccs előtt, hogy felmérjük, milyen formában vagyok és milyen a harci kedvem, és akkor is és most is nagy étvágyam volt. Tehát a válaszom: nem, egyáltalán nem tartottam sérüléstől.


e: - Utólag tán elmondhatod, mi volt a taktika lényege Anghel Cardos ellen? Megláttatok valamit és erre építettétek fel a dolgokat vagy igyekeztél azt elvenni tőle, amiben jó és így terelni számára ismeretlenebb vizekre?


LZ: - Több mérkőzését is megnéztük, ismertük az erősségeit (elsősorban a térdesek), a szokásait, és számítottunk rá, hogy nem fognak neki ízleni a rúgásaim, hiszen nem szokott hozzá a fejrúgásokhoz, vagy a cselekhez.


A mesterem, Gnyálin István nagyon alaposan kielemezte és minden rá jellemző technikára több megoldással is készültünk, Elszaszer Dávid az elmúlt hetekben gyakorlatilag Anghel Cardossá változott az edzéseken, így a mérkőzés során végig tudtam mire számíthatok, így végig tiszta fejjel tudtam küzdeni. Ezúton is köszönöm az edzőmnek, Dávidnak és a csapatnak a felkészítést.




[caption id="attachment_9436" align="aligncenter" width="504"]A győztes pillanat! A győztes pillanat![/caption]

e: - Mi volt a legnagyobb kihívás Cardossal kapcsolatban?


LZ: - Egyértelműen a térd rúgásai. Tudtam, hogy jól térddel, és készültünk is rá, de sok esetben így is nehéz volt kiszúrni a megfelelő pillanatot a megelőzésre, mellélépésre. De hála a meccs előtt elvégzett munkának, legtöbbször sikerült.


e: - Hogy érzékelted belülről, milyen volt a hangulat? Zavart esetleg bizonyos pontokon a közönség vagy ki tudtad zárni?


LZ: - Nagyon jó volt a hangulat! Sok ember jött el nekem szurkolni: a családom, a párom, az egyesületünk tagjai (gyerekek, szülők, barátok), és ez nagyon jól esett, végig ott voltak mellettem és éreztem az erejüket.


e: - Volt pár meccsed idén, nem túlzás azt állítani, hogy feszített a tempó. Hogy állsz az év végéhez közeledve az energiáiddal?


LZ: - Mint mindig, most is tele vagyok energiával.


e: - Mi a következő lépés? Hol láthatunk legközelebb akcióban?


LZ: - Legközelebb a novemberi WAKO Kick-box Világbajnokságon fogok szorítóba lépni Dublinban, -75 kg full contact kategóriában.


https://www.youtube.com/watch?v=H92kFOmyhU0

Nyílt Sport Ju-Jitsu Magyar Bajnokság 2015

A Magyar Sport Ju-Jitsu Szövetség és a Jászsági Harcművészeti Akadémia szeretettel vár minden versenyzőt, sportszakembert és érdeklődőt a 2015 Évi Nyílt Sport Ju-Jitsu Magyar Bajnokságra, Jászberényben kerül sor 2015. november 7-én. 


sportjitsu_kuzdelem


A frissen alakult szakszövetség legutóbb Kisteleken rendezett versenyt, mely igazi seregszemlévé vált, megmutatta a Ju-Jitsu társadalom erősségeit. A versenyről az ellenfelem.hu beszámolóját ITT olvashatjátok újra.


A 2015 évi Magyar Bajnokság is nyílt rendszerben kerül megrendezésre. Dr. Gulyás Richárd Miklós elnök szavai:


A verseny megrendezésére a hagyományoknak megfelelően nyílt rendszerben kerül sor, mely azt jelenti, hogy stílusirányzatoktól függetlenül bármely versenyző indulhat, aki elfogadja a Szövetségünk szabályait, és megfelel az egészségügyi és egyéb adminisztratív kötelezettségeknek.


A fenti elveknek megfelelően várjuk versenyünkre bármely klub bármelyik szakosztálya illetve versenyzője nevezését, legyen az Kempo, Karate, Kick-box, MMA, Judo, Ju-jitsu, BJJ, Baranta, Grappling, Birkózás stb., Várjuk továbbá a független, egyéni nevezőket is szeretettel!


Célunk, hogy kiváló, sportszerű küzdelmekben legyen része a szakembereknek, versenyzőknek és érdeklődőknek egyaránt.


Nagy öröm számunkra, hogy az országos sportági szakszövetséggé minősítésünk jogerőre emelkedett 2015. október 8-án. Ezt azt jelenti, hogy a Ju-Jitsu sport képviselete egy magasabb szintre emelkedett, egyenértékűvé vált más, nem olimpiai sportágakéval.


Lényeges, hogy kizárólag a szakszövetség jogosult innentől a sportág szervezésére és képviseletére. A Ju-jitsu Magyar Válogatottat is a szakszövetség állítja ki és delegálja az AGFIS rendszerében szervezett nemzetközi versenyekre.


Ez azt jelenti, hogy az idei Magyar Bajnokságon már nyitott szemmel járnak a szakvezetők, és nézik, kiből lehet a jövő korosztályos vagy felnőtt válogatott versenyzője.


Igyekszünk dinamikusan fejlődni. Már a kisteleki versenyre igyekeztünk sok újítást bevezetni. Az egy gyakorló versenynek indult, látni akartuk, hogy a többszörösére duzzadt szervezet kibővülve miként funkcionál, hogyan birkózik meg a feladattal. Végül eljöttek a „nagyágyúk” is, és fantasztikus színvonalra sikeredett.


Online elektronikus nevezési és sorsolási rendszert vezettünk be. Megkerestük az országos médiumokat, melyek közül több érdeklődést mutatott a rendezvényeink iránt. A versenyen több kivetítőn lehet majd követni a pástokon történő eseményeket.


Nagyon lényeges fejlesztés volt azonban humán erőforrás tekintetében, hogy bírói képzést és felkészítő tréninget tartottunk, mely garantálja a szabályszerű és sportszerű versenyfeltételeket.”


A versenyt több kameraállásból online közvetítik a www.jujitsusport.hu oldalon. 


sportjitsu_nogi


A verseny kezdő időpontja: 2015. november 07. 10:00.óra
A mérlegelések, orvosi vizsgálat ideje: 2015. november 07.
gyermek és junior korosztály 08:30-tól 09:30-ig,
felnőtt és szenior korosztály 11:00-től 12:00-ig
A verseny helyszíne: Bercsényi úti sportcsarnok (5100 Jászberény, Bercsényi út 11.)
A verseny védnöke: Magyar Sport-Jitsu Szövetség
Verseny rendezője: Jászsági Harcművészeti Akadémia
A verseny főbírája: Nagy Attila Renshi

A nevezések beérkezésének határideje: 2015. október 30. (péntek) éjfél
A nevezés módja: kizárólag elektronikus úton, online rendszeren keresztül, ezzel egyidejűleg a nevezési táblázatot kitöltve el kell juttatni az info@jaszharcos.hu e-mail címre.
A versenykiírás és a versennyel kapcsolatos, nevezéshez szükséges egyéb dokumentumok ITT letölthetők.


A nevezési felület elérhetősége: http://jujitsusport.hu/nevezes/

A beérkezett nevezések feldolgozását követően a párosításokat közzéteszik a fenti weboldalukon 2015. november 1-jén. A hibás nevezések korrigálására november 2-án éjfélig lesz lehetőség, de ebben az időszakban új, első szándékú nevezést már nem fogadnak el.


Eredményes felkészülést kívánunk!

Kick-box Világbajnokság - az első nap

WAKO-kickbox-vb-szerbia-2015-ellenfelem

A több, mint 2000 versenyzőt, 60 országot felvonultató belgrádi Kick-box Világbajnokság mai napján rögtön több szempontból is érdekeltek vagyunk, hiszen K-1 kategóriában, -63.5kg-ban Habash Antoine az ukrán Zakaria Dzhalilovval cikkünk megjelenésekor már össze is csapott a 16 közé jutásért és pontozással nyerni tudott! Holnap izraeli ellenfél ellen mérkőzik a legjobb 8 közé!


A Low Kick kategóriában (-57kg) újoncnak számító Petrina Pál a nyolc közé jutásért a horvát Franjo Opacak, Géczei Róbert a 16 közé jutásért a türkmenisztáni Rejepguly Atayev (-63.5kg), Görbics Gábor a szintén türkmenisztáni Merdan Mamedov ellen, a nyolc közé jutásért indul ütközetbe, -67kg-ban. Géczei Róbert meccse cikkünk megjelenésnek idejére, hasonlóan Habash Antoine-éhoz, már lezajlott, eredménye azonban előttünk még nem ismert.


Balogh Dávid ellenfele - a nyolc közé jutásért - az ukrán Roman Iarysh és a spanyol Cristian Santamaria Portilla párharc győztese lesz, de a hölgyek sem maradnak ki! A Low Kick -56kg-os kategóriában Bordás Annamária a svéd Dalia Ali és az olasz Valentina Murgia összecsapás győztesével találkozik majd a négy közé jutásért, Boros Kata pedig a lengyel Katarzyna Jaworska ellen indulhat csatába, -65kg-ban, a nyolc közé való bejutásért.


Természetesen a Kick-Light kategóriában is ott lesznek sportolóink! Tóth Patrik a román Marius Alin Chirea és a török Iskender Celebi párharc győztesével méri majd össze erejét a nyolc közé jutásért (a -69kg-os kategóriában), Bárdosi Sándor pedig a kirgiz Akhmyrzaev Askhattal találkozott a -79kg-os kategóriában, 11:36-kor.


Ennek tétje egyébként a 16 közé jutás volt, azonban Sanyi egy téves és elhamarkodott orvosi döntés miatt kénytelen volt búcsúzni a versenytől. A Controll-SE Facebook oldalán olvasottak szerint "két meneten keresztül egyértelműen Sanyi vezetett, amikor egy rúgás következtében lábfejsérülést szenvedett, ezért kis pihenőt kért. A vezető bíró azonban rögtön orvost rendelt a pásthoz, aki hezitálás nélkül leléptette Sanyit annak ellenére, hogy Ő készen állt a folytatásra és mint kiderült a sérülés valóban nem indokolta a leléptetést."


Bayer Péter is sorra kerül, ellenfele pedig az azeri Ehram Majidov lesz, akivel a +94kg-os kategória egyik első párharcát mutatják majd be a nyolc közé jutásért. Összecsapásuk 19:00-ra van kiírva.


Itt sem maradhatnak ki azonban a hölgyek! A -50kg-os kategóriában Makó Evelyn igyekszik majd javára billenteni a mérleget az osztrák Patrizia Pulling ellenében (a négy közé jutásért), Busa Gabriella pedig a makedón Kristina Stojcevska-val próbál dűlőre jutni -55kg-ban, a nyolc közé jutásért.

Ütközet után - Gilányi Attila

Gilányi Attila vs Zathureczky Zsolt plakát


Szombaton a Harcosok Klubja 19 fő meccseinek egyikén Gilányi Attila egy igen látványos és kemény csatában igazi közönség kedvencet adott a Hungexpo területén megrendezett Fitbalance-ra kilátogató nézőknek, amikor is kiütéses győzelmet aratott egy régi riválisa, Zathureczky Zsolt felett. Attilát a meccsről, az elmúlt időszakról, felkészüléséről és terveiről kérdeztük! Következzen interjúnk a roppantóval! Ütközet után - Gilányi Attila!


ellenfelem.hu: - Mozgalmas az idei éved is. Legutóbbi beszélgetésünk óta megnyerted a WKN K-1 Magyar Bajnoki címet, június végén a harmadik bajnoki címed, egy nehézsúlyú, profi muaythai magyar bajnoki övet +91kg-ban. Mondhatjuk, hogy a tegnapi Harcosok Klubja 19-en megkoronáztad a 2015-öt?


Gilányi Attila: - Igen, az elmúlt időszak mozgalmasra sikeredett. Nagyszerű rendezvényeken kaptam lehetőségeket, bajnoki övekért szállhattam ringbe. Ezúton is szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy ilyen színvonalas gálákon léphettem a kötelek közé!


A tegnapi bunyót izgatottan vártam, szerettem volna szépíteni az eddigi mérlegen, és a várakozásnak megfelelően ez sikerült is. Külön öröm, hogy így sikerült győzni. Azt gondolom, titkon minden versenyző kiütéssel akar zárni egy mérkőzést.


e: - Utólag tán elmondhatod, mi volt a taktika lényege Zathureczky Zsolt ellen? Megláttatok valamit, amit korábban nem és kihasználtátok vagy igyekeztél azt elvenni tőle, amiben jó és így terelni számára ismeretlenebb vizekre?


GA: - Rengeteg bal-jobb egyenest ütöttünk a gyakorlások alkalmával Erdős József mesterrel, esőben, szélben, hóban, illetve Pit-bull Gym-ben. :D


Igyekeztünk hosszabbá tenni az ütéseimet, ügyelve ezzel a távolságtartásra. Úgy gondoltuk, hogy arra kell törekednünk, minél kevesebb legyen a kapaszkodás, mivel Zsolt jó erőben van illetve valamivel nehezebb, mint én.


A belharcban jól használja az adottságait, úgy vettük észre az elemzések alkalmával, hogy az ütések lesznek inkább célravezetőek ellene. Sikerült jó helyen, a megfelelő ponton, jó ütemben eltalálnom, amit Szénási Zsolt mesterem annyit sulykolt a kyusho, smartshito edzéseken.


A tempót magát is sokat gyakoroltuk otthon Kaposváron, ahol Kiss Béla ökölvívó edző segített több alkalommal, remek tanácsaival. Sági Robi edzésein sparring partnerekkel megfelelően tudtam ezeket gyakorolni, különféle adottságokkal rendelkező edzőtársakkal. Az erőt és állóképességet pedig a crossfit trafo-s edzésekkel fejlesztettük.


Hálás köszönet nekik és mindenkinek, aki közreműködött az edzésekben. A pihenésre külön oda kellett figyelnem. A Testnevelési Egyetemen voltam egy teljes körű kivizsgáláson, felmérőn, ahol az értékeim alapján erre külön figyelmeztettek.


A taktika tehát mindezek figyelembevételével lett felállítva.


e: - Az öveken és szép győzelmeken túl akadtak nem várt vereségek is idén. Hogy érzed, tanultál ezekből és a tanultakból sikerült felhasználni valamit, ami most győzelemhez segített vagy más volt a megoldás kulcsa?


GA: - Az ember minden küzdelemből tanul, legyen szó győztes vagy vesztes meccsről. Az utóbbi időben kaptam néhány pofont, ami intelem volt a későbbiekre. Ezeket és a fentebb leírtakat igyekeztünk összehozni.


A meditáció, a "fejben legyen kész az ember" külön hangsúlyt kapott. Ebben a párom sokat segített. Mindezek összessége kellett a győzelemhez és persze az állandó szurkolóim, családom és barátaim. :)


e: - Hogy érzed? Lezárult a történet? Vagy fogtok még találkozni a kötelek között?


GA: - Meccs után az öltözőben Zsolti megjegyezte nekem, hogy most én jövök neki egyel, úgyhogy meglátjuk mit hoz a jövő! Nem zárkózok el tőle. Izgalmas, kemény csatákat jelentenek a küzdelmeink. Zsolt egy igazán jó ellenfél! :)


e: - Mi a következő lépés? Hol láthatják a Roppantót a rajongók, a küzdősportok szerelmesei legközelebb?


GA: - Még nem tudom pontosan mi lesz a legközelebbi esemény, ahol lehetőséget kapok,de a kemény munka nem áll meg,igyekszek megtenni mindent,hogy a következő alkalommal is egy izgalmas mérkőzést láthassanak tőlem az odalátogatók!


Köszönjük és további sok sikert kívánunk!

Gercsák Szabina junior világbajnok!

[caption id="attachment_8690" align="aligncenter" width="560"]gercsakifiolimia /képünk egy korábbi versenyen készült, illusztráció/[/caption]

Szeptemberben Európa-bajnokságot, októberben világbajnokságot nyert a junior korosztályban Flórusz János tanítványa, Gercsák Szabina. Az előző évben, Floridában nem sikerült számára a jó szereplés, ezen idén mindenképpen javítani akart. Ez sikerült is neki, méghozzá nem akárhogyan!


Első két mérkőzésén magabiztos ippon győzelmet aratott tajvani és belga riválisaival szemben, de a legjobb négy közé jutásért vívott meccse sem okozott gondot neki. A negyeddöntőben a német Lisa Dollinger következett, majd a kemény ellenfélnek bizonyuló japán Aojagi a döntőben. Kiegyenlített csatában, értékelhető akció hiányában, a japán lány egyszeri, bíró általi megintése döntött végül, így a junior Európa-bajnok csillag gercsűk Szabinából junior világbajnok lett!


Gercsák Szabina nem mellesleg a huszonnyolcadik junior-világbajnoki érmünket szerezte és a junior korosztály 70 kilogrammos súlycsoportjának egyeduralkodója lett, komoly eséllyel pályázva az év judósa címre is idehaza.


gercsak_szabina-2015-junior-vb
A tegnapi, október 25-ei nap másik két magyar judósának sajnos nem sok babér termett, de Gercsák Szabina aranyérmével így is az éremtáblázat hatodik helyére ugrottunk. Az élen Japán (5 arany, 3 ezüst, 1 bronz), Dél-Korea (2, 1, 1) és Grúzia (1, 2, 1) áll.


Az utolsó egyéni versenynapon még négy judokánkért szoríthatunk: a 100 kilogrammos Rudinszky Ádám, a 78 kilogrammos Tóth Fanni és +78-ban Szigetvári Mercédesz és Varga Réka lépnek majd tatamira.


/judoinfo nyomán/

Heti összefoglaló

Világversenyek, hazai rendezvények, címmérkőzés és külföldi győzelmek. Röviden összefoglalva ezekről olvashattatok a héten portálunkon. De a felületesség nem a mi asztalunk, ezt már megszokhattátok, így nézzük bővebben a hét legfontosabb eseményeit és történéseit. Ez a heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!


IMG_0866


A hétfőt a szombati Felix Promotion gála beszámolójával indítottuk, majd következett egy remek összeállítás az idei év eddigi legszebb kiütéseiből. Estére interjúval jelentkeztünk, benne az alany Halmi Viktor volt, aki a hétvégi FFC 20 gála egyik főmérkőzését vívta.


halmiviktor_ring


Kedden a Nyílt Amatőr MMA Bajnokságról írtunk, amit tegnap rendeztek a Fitbalance egyik programjaként, és a vendégek közt ott ült Hector Lombard is. Egy másik remek videóban a néhány szép levitelt is megtekinthettetek. Feszített tempó címmel a hétvégén szintén ringbe lépő Fábián Kristóffal beszélgettünk.


Szerdán ajánlottuk figyelmetekbe a II. Clinchparty szemináriumot, ami ugyancsak a Fitbalance programjában, a Harcosok Klubja standjánál lett megrendezve. A Magyar Kempo Szövetség válogatottja nemsokára Sport JiuJutsu Világbajnokságra utazik. Furkó László is ringbe lépett a hétvége folyamán, Laci Németországban a Young Blood Night 5. gáláján tért vissza egy rövidebb kihagyás után. Mérkőzését itt tekinthetitek meg:


https://www.facebook.com/ellenfelemhu/videos/vb.253153121562308/447999835410968/?type=2&theater

Csütörtökön két beharangozót is megtekinthettetek oldalunkon, elsőként a junior judo Világbajnokságról, majd a Harcosok Klubja 19 párosításairól írtunk.


Pénteken hírt adtunk arról, hogy egy rangos vendége lesz országunknak, miután Gago Drago ott lesz Dunaújvárosban a WKF Európa-bajnokságon. Este egy szakmai cikkel zártuk az esős hétköznapokat, a Sarokba szorítva cikk második részében megoldásokat olvashattatok arra, hogy mit lehet tenni, ha a ringben az ellenfél a sarokba szeretne terelni minket.


Szombaton Laszák Zoltán és Anghel Cardos címmeccsét harangoztuk be a mérlegelésen készült videóval. Délután folytattuk egy kis motivációval, Andre Galvao mesélt arról, hogy milyen nehézségekkel is szembe nézni annak, aki bajnok akar lenni. Ő, mint 7-szeres bjj világbajnok rengeteg tapasztalattal rendelkezik ebben a témában.


Ma, a hét utolsó napján írtunk Nektek a tegnapi Harcosok Klubja 19 első felvonásának eredményeiről, és még egyszer megismételtük a mai párosítások neveit. Illetve az utazó kick-box válogatott keretről is olvashattatok. Ma rajtol a Világbajnokság Szerbiában.


Laszak_black


Ez volt tehát a heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség

Rajtol a kick-box Világbajnokság!

kickbox


A magyar felnőtt kick-box válogatott a hét végén az év legfontosabb megmérettetése előtt áll. Szerbia fővárosában, Belgrádban október 24 és november 1 közt rendezik meg a WAKO huszadik Világbajnokságát, ahol a ringesek közül a K-1 és a Low-kick, a tatamisok között pedig a kick-light versenyzők mérhetik meg magukat. A point-fighting, full-contact és light-contact világbajnokság november végén, Dublinban kerül majd megrendezésre.


Belgrád és a szerb szövetség nem először ad otthont ilyen rendezvénynek, hiszen felnőtt és utánpótlás Világbajnokságot már rendeztek korábban.


A világversenyről a nézők sem fognak hiányozni, hiszen Szerbiában rendkívül népszerű főképpen a low-kick szabályrendszer, amit számos sikeres és nagy nézőszámot vonzó profi gála is bizonyít. Mivel szerencsére szomszédos ország vagyunk, ezért remélhetőleg a magyar szurkolók is segítik buzdításukkal válogatottunkat. A verseny helyszíne a selejtezők alatt a „Pionir” csarnok lesz. (Charlie Chaplin u, 7 sz, ill. Beogradska 71.) A szombati gálát és döntőket Európa legnagyobb sportcsarnokába, a 20 000 nézőt befogadó Kombank Arénába (Bulevar Arsenija Čarnojevića 58) tartják majd.


A Magyar Kick-box Szövetség válogatottja érdekes egyvelege a nagy neveknek és a tehetséges újoncoknak. Habash Antoine, Görbics Gábor, Boros Kata, Busa Gabriella, Brunner Boglárka, Bayer Péter dobogóra is esélyesként szállnak majd harcba, de a kevésbé rutinosak elszántsága és tehetsége is okozhat meglepetést. A felkészülést hátráltatta, hogy nem edzőtáborban, hanem munka mellett, a kluboknál igyekeztek elvégezni a szakmai munkát.


Zrínyi Miklós mesteredző, a kick-light válogatott kapitánya, alelnök szokása szerint óvatosan latolgat. A fiataloktól helytállást vár. Központi edzőtábor hiányában a versenyzők nagy része a klubjában edzett. A csapat létszáma jóval kisebb, mint a korábbi éveken, így az éremesélyek is gyengébbek lesznek. Többen nem vállalták a válogatottságot a magyar bajnokok közül. Busa Gabriella és Bayer Péter, mint rutinos VB-EB érmesek, húzhatják a gárdát magukkal.


A ringesek szakmai vezetője, Katona Attila alelnök jelezte, hogy minden idők egyik legkeményebb világbajnoksága elé néz a ringes csapat, már csak a helyszín, Belgrád miatt is. Az esélyeket nézve az egyik legrutinosabb Habash Antoine, aki K-1-ben profi világbajnoki címet ért el. Brunner Boglárka Európa-bajnok, Boros Kata kétszer is EB bronzot szerzett, Görbics Gábor Európa-bajnok és Világjátékok győztes. Géczei Róbert és Petrina Pál nemzetközi mezőnyben, Világkupákon is helyt álltak, az újonc Balogh Dávid is többször sikeresen küzdött. Itt is hiányzott az edzőtábor, a klubokban folyt a felkészülés, a lehetőségeihez képest mindenki megtett mindent a felkészülés során.


A világbajnokság nehézségi fokát jelzi, hogy az oroszok és az ukránok például két-három heti edzőtáborozás után jönnek a VB-re, a mieink pedig munka mellett edzenek. A világbajnokságon Hricsovinyi Károly és Katona Attila segíti edzőként a versenyzők munkáját. Az alelnök azt várja, hogy mindenki önmagához képest teljesítsen.


A magyar kick-box válogatott összeállítása:

K-1 szabályrendszer:

63,5 kg. Habash Antoine (Re-Gym)

Low-kick szabályrendszer:

57 kg. Petrina Pál (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

63,5 kg. Géczei Róbert (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

67 kg. Görbics Gábor (Titán SE)

75 kg. Balogh Dávid (Fontana KBSE, Debrecen)

56 kg. Bordás Annamária (Black&Gold Angels, Veresegyház)

65 kg. Boros Kata (Top Fighter Klub, Budapest)

+70 kg. Brunner Boglárka (Titán SE)

KICK-LIGHT szabályrendszer:

69 kg. Tóth Patrik (Esztergomi Kick-boksz SE)

79 kg. Bárdosi Sándor (METEX05-Controll SE, Szombathely)

+94 kg. Bayer Péter (Esztergomi Kick-box SE)

50 kg. Makó Evelyn (Makó BUDO SE)

55 kg. Busa Gabriella (Combat”D” Szeged)

VBpl

A magyar válogatott vasárnap, október 25-én indul Belgrádba. Vasárnap kerül sor a mérlegelésre, válogatottunk 15 órára tervezte a remélhetőleg sikeres mérlegelést, regisztrációt. Hétfőn tartják a versenybírók szemináriumát és délután a sorsolást, ami sok mindent meghatároz majd. Kedden már 10.00-tól elkezdődnek a selejtezők.


Este 18.00-19.00 közt tartják a minden bizonnyal látványos megnyitó ünnepséget, majd egy órán át folytatódnak a küzdelmek. Szerdán és csütörtökön egész nap a selejtezők zajlanak majd. Péntekre, október 30-ra is jut a selejtezőkből, délelőtt 10 órától, de este 20-és 23 közt döntőket is rendeznek, egy olyan gála keretében, amit a szerb nemzeti televíziós társaság is közvetíteni fog! Szombaton 10.órától folytatódnak a döntők egész nap, majd este a Világbajnokság a „Sayonara Party"-val zárul majd.


- Gregor László

HK 19 - Az első nap eredményei

[caption id="attachment_9403" align="aligncenter" width="501"]Laszak_black Laszák Zoltán derekán a WFC Nemzetközi bajnoki öve[/caption]

Tegnap az első nap programjaival megkezdődött a Harcosok Klubja Versenysorozat 19. gálája a Hungexpo területén zajló Fitbalance Expo egyik betétprogramjaként.


A két napos gála első napján is számos izgalmas párosítás várt azokra, akik kilátogattak a helyszínre. A Harcosok Klubja gálák forgatókönyve alapján peregtek most is mérkőzések, kezdte a felvezető mérkőzésekkel, majd pedig ezt követően a gála programjával zárult az est. Benne egy címmérkőzéssel.


Az egyik legizgalmasabb mérkőzést hozta a Nardoletti Zoltán vs Szalontai Gergő összecsapás, melynek végén Nardoletti kezét emelte magasba a vezetőbíró.


Harmadszorra csapott össze a két nehézsúlyú harcos, Zathureczky Zsolt és Gilányi Attila. Az első két találkozót Zatu nyerte, de Gilányi Attila tegnap kozmetikázni tudott az eredményen, miután kitüéses győzelmet aratott Zathureczky felett.




[caption id="attachment_9405" align="aligncenter" width="499"]gilanyi_black Gilányi Attila győztes mosolya[/caption]

Következett az est főmérkőzése, ami egyben egy címmérkőzés is volt. A győztes a WFC övét vihette haza. Anghel Cardos korábban már bezsebelt egy magyar skalpot, miután pontozással verte Benedek Zsoltot. Laszák Zolin volt tehát a sor, hogy elégtételt vegyen a román versenyzőn. Zoli átérezvén a mérkőzés (dupla) tétjét végig koncetrálva és nyomás alatt tartva ellenfelét pontozással bezsebelte a WFC Nemzetközi bajnokö övét. Gratulálunk!


A mai programok is 10 órától rajtolnak majd, benne edzésekkel a Top Fighters Thai-box Se és a ReGym csapatával. Majd déltől kezdődnek a felvezető mérkőzések.


Az esti gála programjában pedig a Vidákovics Patrik vs. Sebestyén Dániel, Szána Patrik vs Karaszi Erik éa a Sebők Máté vs Fábián Kristóf összecsapás lesz megtekinthető. Érdemes tehát ma is kilátogatni a Fitbalance-ra!


Laszák Zoltán román harcos ellen lép szorítóba!

laszak-vs-cardos
Ma este, a Harcosok Klubja 19 gáláján ifj. Kurdy István, Gilányi Attila, Zathureczky Zsolt, Szalontai Gergő és Nardelotti Zoltán mellett, az est fénypontjaként egy keménynek ígérkező, 5x3 perces K-1 csatában Laszák Zoltán csatába indul a román Anghel Cardos ellen!


Az alábbi videóban a tegnap, 23-án, a mérlegelésen készült videóinterjúkat tekinthetitek meg, melyben a főszervező Kispál Balázs mellett Mezőfi András, a WFC Magyarország vezetője és természetesen Laszák Zoltán, valamint Anghel Cardos, de még Laszák Zoltán edzője, Gnyálin István is felszólalnak.


Szurkoljunk Zolinak, hogy a Benedek Zsolt felett aratott győzelmet megtorolja!


https://www.youtube.com/watch?v=cE5nGIWH85Y

Európa-bajnokság világsztár vendéggel!

foto Pier Paolo Piciucco Thai Boxe Mania Torino, 04/02/2012 Fasi del match di thai boxe tra Yuri Bessmertny E Gago Drago

Az egykori K-1 és It’s Showtime sztár, Gago Drago hazánkba látogat a WKF Európa-bajnokságra. A november 4-7 között Dunaújvárosban megrendezendő kontinens bajnokságra 20 ország versenyzői érkeznek majd!


Szeri Attila és Perutek János 2009-ben egy nagyszerű gálát hozott össze a küzdősport szerelmeseinek a Papp László Sportarénában, ahol a magyar versenyzők a világ élvonala ellen küzdöttek.


Ezen a gálán lépett Rehák György tanítványa, Szűcs Barna a ringbe Gago Drago ellen, aki több K-1 final 16 és World GP final résztvevője is volt.  Drago rengeteg nagyágyúval küzdött és olyan neveket is legyőzött már, mint Albert Kraus.


Pontosa ezért, Szűcs Barna mind a mai napig nagy elismerésben kell, hogy részesüljön, hiszen igen komoly és kiélezett meccset produkált a holland bajnokkal.


https://www.youtube.com/watch?v=YykVLF-Eqdg

Drago hat esztendő után látogat újra kis hazánkba és most díszvendégként élvezi Dunaújváros meghívását, hiszen a WKF amatőr Európa-bajnokság megnyitóján lesz majd jelen. Ráadásul két napon keresztül rendelkezésre áll minden rajongónak, érdeklődőnek a helyszínen.


Az "ügy" érdekessége, hogy az esemény másik vendége a korábban Szeri Attilával Dragot is promótáló Perutek János lesz, aki júniusban bokszmérkőzést vívott Dunaújvárosban és ennek, valamint média szerepléseinek köszönhetően nem kis népszerűségre tett szert a város lakóinak körében.


A WKF kontinens bajnokságra több, mint húsz ország nevezte magát ezidáig és még számos afrikai ország harcosai is jönnek superfightokat vívni a bajnokságon kívül, de ebben az időpontban. Úgyhogy szép számmal lepik el majd a magyar várost a külföldi és persze a magyar versenyzők.


Rozman István a gála főszervezője több jó hírt is elárult, így többek között azt is, hogy rekordszámú nevezés van, valamint, hogy a nézők számára a WKF bajnokság minden napján ingyenes a belépés a Dunaújvárosi Városi Sportcsarnokba!

HK 19 – Izgalmas párosítások a dupla gálán

hk

A hétvégén ismét egy rangos sporteseménytől lesz hangos Budapest! Az idei Fitbalance Expo-ra a hétvégén kerül sor, és ezúttal a kiállítók közt számos küzdősport is képviselteti magát, ennek egyik kiemelt eseményét a dupla Harcosok Klubja gála lesz!


A versenysorozat történetében először fordul elő, hogy egy kétnapos rendezvénnyel jelentkezik, és ez már alapjában megteremtette az exkluzivitást. Ennek tetejére, habként érkeznek még a párosítások, melyeket végigfutva elmondhatjuk, hogy az idei év legütősebb Harcosok Klubja esemény elé nézünk október utolsó hétvégén.


A szombati nap programját 10 órától a II. Clinchparty szeminárium és edzés nyitja majd, ezt követően Mezőfi Alexandra és csapatának bemutatója következik, majd 13 órától megkezdődnek a felvezető mérkőzések, amíg egészen 16 óráig – a főmérkőzések kezdetéig – tartanak majd.


Az gála első felvonásaként összecsap majd az előző Harcosok Klubja gálán főmérkőzést vívó Koczfán János és Nnadi Kristóffal csap majd össze. Láthatjuk még a muaythai Magyar Bajnoki Címet szerzett Gilányi Attilát is, aki Zathurecky Zsolttal csap majd össze. Attila mérlege Zatuval szemben eddig nem valami fényes, most itt lesz az alkalom, hogy kozmetikázza kicsit a statisztikát.


Külön érdekesség lesz még Szalontai Gergő és Nardoletti Zoltán mérkőzése. Ők egy K-1 Superfightot vívnak majd, ahogy az első felvonás főmérkőzésének résztvevői is. Egy WFC bajnoki övért száll ringbe Laszák Zoltán és Anghel Kardos! Kardos nem ismeretlen a HK gálákat látogatók számára, hiszen korábban pontozással verte Benedek Zsoltot. Bízunk benne, hogy Zoli letörli a román fiú arcáról az elégedett mosolyt, és itthon tartja a bajnoki övet!


Laszak-vs-Cardos-HK19


A vasárnapi programban szintúgy parázs csaták kapnak majd helyet a ringben. A lebonyolítás rendje az előző napival megegyező lesz, így a felvezető mérkőzéseket 13 órától kezdik, majd 16 órától elindulnak a gála főmérkőzései. Előtte azonban még láthatjuk ringbe lépni az apjai nyomdokaiba lépő Rehák Márkot, a másik ReGym kiválóságot, Horváth Anitát is.


A vasárnapi főmérkőzések közt megtaláljuk az ugyancsak ReGym-ből érkező Szána Patrick és Karaszi Erik csatáját, a VitaGym versenyzője Kapitány Erik Bódi Istvánnal csap össze, majd következik – újra hazai ringben – Vidákovics Patrik, aki Sebestyén Dániellel mérkőzik meg egy Superfight keretében, őket követik az esemény zárásaként Fábián Kristóf és Sebők Máté ütközete.


Fabian-vs-Sebok-HK19


Akinek ideje engedi, annak érdemes lesz kilátogatni mindkét nap, hiszen a felsorolt nevek már önmagukban garanciát jelentenek a színvonalas gálára, a Fitbalance nyújtotta környezet pedig még tovább fokozza majd az események hangulatát!


Jó szórakozást és ütős meccseket kívánunk!

Holnap rajtol a junior judo Világbajnokság

[caption id="attachment_9363" align="aligncenter" width="503"]puppreka fotó: eju.net[/caption]

Péntektől keddig Abu-Dzabiban rendezik meg az idei junior-világbajnokságot, tizenhárom magyar indulóval. Huszonhét junior-világbajnoki érmet gyűjtöttek eddig a mieink, s ezt reményeink szerint idén is megfejelik egy-két újabbal.


A világbajnokság programja ezúttal is öt napos lesz, az egyéni küzdelmekre péntektől hétfőig kerül sor, a csapatversenyeket kedden rendezik meg. 1992 óta a 2011-es fokvárosi volt az első olyan junior-világbajnokság, amelyen nem volt magyar érmes, akkor egy nagyszerű magyar sikersorozat szakadt meg. 2013-ban, Ljubljanában sem sikerült javítani, a mieink közül egyedül Tóth Krisztián volt helyezett, de ő sem volt boldog a hetedik helyével. Tavaly viszont egészen a dobogó legfelső fokáig jutott a KSI SE judósa, méltó módon búcsúzva korosztályától.


A magyar válogatott két friss Európa-bajnokkal, Pupp Rékával és Gercsák Szabinával a soraiban érkezik. A fiúk kiköszörülnék a csorbát, a lányok folytatnák a kiváló Eb-szereplést.


A mieink közül a világbajnokság első napján Monori Dániel (55, UTE), Csizovszky Ferenc (60 kg, KSI SE), Tamasi Szandra (44, Közgép-Ceglédi VSC) és Pupp Réka (48, Atomerőmű SE) lép majd tatamira.


/forrás: judoinfo.hu/


Németországban bunyózik Furkó László

Nem olyan rég olvashattátok interjúnkat a Budapest Top Team tehetséges harcosával, Furkó Lászlóval, aki nem mellesleg a HFC könnyűsúlyú bajnoki övének a birtoklója.




[caption id="attachment_8462" align="aligncenter" width="504"]10389335_721110787977460_3596070067668388850_n fotó: HFC[/caption]

Laci most újra beszéltünk, annak apropóján, hogy hétvégén Németországba utazik, hogy a Young Blood Night gálasorozat következő eseményén ringbe lépjen, ellenfele a cseh Jan Siroky (4-3) lesz.


Az elmúlt időszakban több mérkőzésem is elmaradt sajnos, ez a mostani is már egyszer halasztásra került, most azonban úgy néz ki, hogy mégis összejön a találkozó. Mivel folyamatosan edzésben vagyok, így a súlyommal nem lesz gond, a formám a 70 %-hoz közelít. Győzni utazom ki! Köszönöm a támogatást a BSK Crossfight-nak és  Shield Security-nek” – mondta megkeresésünkkor Laci


YBN_5_4e8ee9f787


A „Back 2 the Roots” a Young Blood Night szervezőinek sorozatban az ötödik gálája lesz, ehhez méltóan az est folyamán 5 súlycsoportban is bajnoki övekért csapnak majd össze a versenyzők, ebből kettő egy hölgyek derekára kerül majd fel!


Laci pénteken utazik majd ki a gála helyszínére, Obertraubling-ba, ahol nem egyedüli magyarként lesz, a gálán ringbe lép még Kovács Kálmán is, akire az orosz Konstantin Ivanov vár majd. A mérkőzések Tánczos Gábor közreműködésével jöttek létre.


bptopteam

Hungarian Amateur MMA Championship

hfc_cikk


Recently Hungarian Premium MMA League has joined IMMAF thus making several new opportunities possible for Hungarian Mixed Martial Artists.


As the first step of the cooperation Valér Papp and Balázs Lackó referees have participated at IMMAF's officials course in Prague and returned with a "C" grade. Next up are the fighters, proving themselves in the upcoming Hungarian Amateur MMA Championship as part of program at the Fitbalance event series this weekend.


The event will be the first stop of a qualifier series. After the finals the team consisting of winners will travel to the Las Vegas World Championship. In order to find truly the best amateur fighters of the country and to see them in action as they fight to be selected for the National Team the organizers still accept applications from clubs, organizations and individually.


Deadline for the applications 22 October. Regarding the terms and further details check HERE.


hector_szeminarium


Guest of honor will be none other than UFC star Hector Lombard who will also be holding some seminars. For available tickets check HERE.


Sport JiuJutsu Világbajnokságon a kemposok

sportjiujutsu


Húsz magyar kempóka méretteti meg magát a novemberben rendezendő WSJO Sport JiuJutsu Világbajnokságon. A lengyelországi Jaworznóban tartandó világversenyen tavaly és tavalyelőtt is volt magyar részvétel. Az elmúlt két esztendőben 14 aranyérmet gyűjtöttek a Magyar Kempo Szövetség sportolói.


Hazánk hírnevét igyekszik tovább öregbíteni a Magyar Kempo Szövetség, amely az elmúlt évekhez hasonlóan idén is indít versenyzőket az WSJO által szervezendő Sport JiuJutsu Világbajnokságon.


Lacza Ádám Illés, az MKSZ elnöke elmondta: azt szeretné, hogy minél nagyobb nemzetközi rutinra tudjanak szert tenni a magyar kempósok, ehhez pedig ideális lehetőség a lengyelországi tornán való részvétel. A sportvezető hozzátette, hogy a külföldi harcművészek ellen szerzett tapasztalatok segíthetik a magyar sportolók felkészülését a december 3-4. között, Budapesten rendezendő IKF Kempo Európa-bajnokságra.


A magyar válogatott tagjai: Lacza Ábel, Kockás Dávid, Karácsonyi Krisztián, Megyeri Szabina, Megyeri Benjamin (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia), Bajler Roxána, Bajler Kitti (Mad Max Kempo Dojo), Kiss Krisztián, Szabó Tibor Benedek, Pásztor Ádám (Újfehértói Kempo HSE), Kertsner Róbert, Hegyi Dávid, Gaál Bendegúz (Veresegyházi Küzdősport SE), Ódor Lili, Ódor Erik, Vigyikán Vita, Vigyikán Vince (Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE), Komár Dániel (Csepeli Pitbull MMA SE), Dichten Dániel, Gillich Sólyom (Pomázi MyGym Kempo SE), Révész P. László (Fekete Mamba Harcművészeti Iskola).


sportjujitsu_vb


További információk:
www.hungariankempo.hu

/forrás: pecsupress.hu/

II. Clinchparty a Fitbalance programjában

muay-thai-clinch


Júliusban első alkalommal került megrendezésre a Clinchparty elnevezésű közös - minden klub számára nyitott - edzés, ami a címben is szereplő - és a thaibox egyik jellegzetességét adó - clinch technikák elsajátítására, finomítására volt hivatott.


Az első alkalom sikerén felbuzdulva örömmel jelenthetjük be Nektek a második közös edzés időpontját, ami október 24-én szombaton lesz a Fitbalance Nemzetközi Expo és Fesztivál keretein belül, a HUNGEXPO területén. Az edzés a Harcosok Klubja ringjében lesz a "D" pavilonban, 10 és 12 óra között!


clinchparty_csoport


"Ez az összejövetel nem sparring jellegű. Célja az alapoktól kezdve elmagyarázni, bemutatni, megértetni, begyakoroltatni a clinch, a térd és a könyöktechnikákat. Továbbá átbeszélni, összehasonlítani a különböző megoldásokat, lehetőségeket, változatokat egy adott helyzetre. Tanítani egymást és tanulni egymástól! Az első alkalmat Bánhegyi Zoltán a „Booster ’Z Thai Box Klub” vezetője, a mostanit Mezei György a „Tong Thai Gym” vezetőedzője vezeti. Nincs megkötés, bárki jöhet! Felszerelést mindenkinek egyénileg kell biztosítania" - írta Szöllős Imre a Clinchparty szervezője


Jegyárak:
Napijegy: A helyszínen lehet majd napijegyet (sétálójegyet) vásárolni 3000 Ft-ért, de ezzel a jeggyel a szabadedzéseken nem tudtok részt venni, csak a programokat tudjátok megnézni.


Kedvezményes árú jegyek elővételben a BIOTECH USA shopokban kaphatóak. (ELŐVÉTELBEN!)
1 napra 3.490.- Ft
2 napra 3.990.- Ft


A FITBALANCE-ra megvásárolt jegyek érvényesek a szabadedzésekre és a Harcosok Klubja gálára is!


Jó edzést!


Feszített tempó - Fábián Kristóf

Fabian-vs-Sebok-HK19


Alig ért véget szinte a Fight Night Hungary 3 nagy sikerű, igen  színvonalas gálája, Fábián Kristóf máris egy újabb kihívásba veti magát, mely a Harcosok Klubja soron következő rendezvényén, a Harcosok Klubja 19-en abszolválódik a Hungexpo-n, 2015. Október 24-25 között.


Következő mérkőzésén Kristóf Sebők Máté ellen indul majd csatába, háta mögött egy komoly felkészülési időszakkal és az azt megkoronázó torna-győzelemmel, mely a Fight Night Hungary 3-on az EML 72,57kg-os súlykategóriájának övét is jelentette egyben. Komoly momentummal, jó esélyekkel és megalapozott magabiztossággal nézhet tehát következő mérkőzése elé is a fiatal miskolci harcos.


Kövesd nálunk, az ellenfelem.hu-n nyomon kedvenc harcosaid pályáját, eredményeit! Következzen interjúnk!


ellenfelem.hu: - Egy korábban esedékes szereplésed elmaradt, de milyen volt végül a Fight Night Hungary ringjébe szállni? Milyen élmény volt a gála, mi maradt meg leginkább benned az egészből?


Fábián Kristóf: - Örülök hogy szerepelhettem ezen az igazán színvonalas rendezvényen és remélem hogy sikerült kiszolgálnom a nézőket a bunyómmal. A legjobban a döntő küzdelem maradt meg bennem. Jó érzés egy komoly kihívást teljesíteni.


e: - Két mérkőzést vívtál egy éjszaka alatt és bár az egyiket idő előtt sikerült befejezned, a másik egy igazi csata volt, melyben apait-anyait beleadtatok. Mi volt a tanulság számodra? Mennyiben változtat ez jövőbeni felkészüléseiden, amennyiben további torna-felkérések érkeznek?


FK: - Minden megmérettetésre ugyanúgy, 100%-al készülök. Ha egy, ha több meccset kell játszanom egy nap alatt, a felkészülésemen nem nagyon változtatok.


e: - Hogy érzed, mi volt a legnagyobb különbség a Fight Night Hungary és az előtte vívott mérkőzésed között technikailag? Mivel voltál elégedett és mi az, amivel kevésbé?


FK: - Különbséget nem igazán tudok kiemelni. Az egész évem jól sikerült, rengeteget edzettem és ez meg is látszott a mérkőzéseimen. A klincset éreztem az este, az ütéseim lehettek volna pontosabbak.


e: - Mit tudsz ellenfeledről? Készültök specifikusan rá valamilyen módon?


FK: - Tapasztalt, képzett sportoló, a mérkőzésen pedig a saját bunyómat fogom hozni.


e: - Tudjuk, hogy mindig az épp aktuális ellenfél a legfontosabb, de mi a következő lépés? Van már esetleg valami a Harcosok Klubja rendezvény után is a naptáradba írva?


FK: - Novemberben mindenféleképpen szeretnék egy pár hetet pihenni, februárban az E.M.L. európai döntője biztos, addig pedig meglátjuk hogy alakul, fogok-e még meccsezni.


Köszönjük az interjút! Sok sikert és további sérülés-mentes felkészülést kívánunk!


https://www.youtube.com/watch?v=fnN4YWrTdQE

A levitel művészete

levitel


Judo, birkózás, bjj, MMA - a levitel vagy takedown, az ellenfél egyensúlyából történő kibillentése, majd földre vitele mindegyiknek kulcsfontosságú eleme. Ilyenkor általában a támadó célja az, hogy ő kerüljön felülre, akárcsak a dobások esetén.


Az alábbi összeállításban MMA szabályrendszerű meccsekben használt, judo ill. birkózó leviteleket láthattok, egészen a kezdetektől. Igazi sporttörténeti áttekintés, melyben a régi keveredik az újjal. GSP, Jon Jones, Nate Diaz, Karo Parysian, Randy Couture, Fedor, Cain Velasquez, Minotauro és sokan mások!


https://www.youtube.com/watch?v=FOV3qVIEFng

Nyílt Amatőr MMA Bajnokság a Fitbalance-on

[caption id="attachment_9313" align="aligncenter" width="503"]hfc_cikk fotó: HFC[/caption]

Azzal, hogy Magyarország illetve a Magyar Prémium MMA Liga csatlakozott a Nemzetközi MMA Szövetséghez (IMMAF) számos lehetőséggel gyarapodik a hazai küzdősport élet.


A nemzetközi szervezettel való közös munka első fejezete a prágai bírói képzés volt, melyen Papp Valér és Laczkó Balázs vett részt magyar részről, ahol mindketten megszerezték a szervet „C” kategóriás minősítését, megfelelő alapokra helyezve a további együttműködést.


A bírók után most a versenyzőkön lesz a sor, akik elsőként a Fitbalance programjában megrendezésre kerülő Magyar Amatőr MMA Bajnokságon bizonyíthatnak majd, ami az első állomása lesz annak a selejtező-sorozatnak, aminek a végén a győztesekből összeáll a Las Vegas-i Világbajnokságra utazó magyar válogatott!


Annak érdekében, hogy egy valóban az ország legjobb amatőrjei küzdhessenek meg a válogatottságért és a Világbajnokságra utazás jogáért, a szervezők mindenkitől várják a nevezéseket klubtól, szervezettől függetlenül, illetve egyénileg is. A hétvégi fordulóra október 22-én jár le a nevezési határidő, melynek feltételeiről ITT kaphattok bővebb tájékoztatást.


A hétvégi esemény díszvendége az UFC harcosa, Hector Lombard lesz, aki nem csak mint vendég lesz jelen, hisz több szemináriumot is tart majd. Kedvezményes jegyek ITT vásárolhatók.


hector_szeminarium


Nevezni tehát csütörtök éjfélig lehet majd, és ahogy fent is olvasható, mindenki számára nyitott a lehetőség, hogy elindítsa karrierjét egy olyan nemzetközi úton, ahol ellenőrzött és megfelelően biztosított körülmények közt versenyezhet és mérheti össze tudását a világ legjobbjai közt, tudva azt, hogy a legnagyobb szervezetek promóterei az összes világversenyen fürkészik a jövő bajnokait!