A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Micskó Sándor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Micskó Sándor. Összes bejegyzés megjelenítése

Bozai vs Tóth II. - Visszavágó a Millenárison

Bozai vs Tóth II! A Felix Promotion tavaly októberben remek teltházas eseményt hozott tető alá a Millenáris Teátrumban, így nem véletlen, hogy a vállalkozás fél évvel később, 2016-ban is visszatér a sikeres helyszínre, méghozzá egy minden eddiginél nagyobb volumenű rendezvénnyel.

Bozai vs Tóth

Az M4 Sport csatorna által élőben közvetítésre kerülő esemény egyik főmérkőzése az a Bozai vs Tóth visszavágó, amit a szervezők 10 menetre írtak ki és már most komoly várakozás előz meg!


Kötelek közé lép hazánk legmagasabban rangsorolt profi ökölvívója, a cirkálósúlyú Magyar bajnok Szellő Imre (11 győzelem, 0 vereség), a félnehézsúly Magyar és a WBF nemzetközi bajnoka Baranyi Richárd (15 győzelem, 1 vereség), a középsúlyú Harcsa Norbert (3 győzelem, 0 vereség), az ugyanebben a súlyban versenyző, veretlen Pintye Szabolcs (11 győzelem, 1 döntetlen) mellett a nagypehelysúlyú Magyar bajnok Kovács Zoltán, illetve a nagyközépsúlyú Kelemen Balázs is. A közönség szintén láthatja majd Tar Pétert, Darmos Józsefet, Törteli Balázst, Berki Ferencet, Kis Mátét és Micskó Sándort is.


A Felix Promotion a következő hetekben folyamatosan hozza majd nyilvánosságra a teljes programot. Bővebb információt, valamint a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, a vállalkozás honlapján, a www.felixpromotion.comoldalon lehet találni.


/forrás: felixpromotion.hu/

Szombaton dől el a középsúlyú trón sorsa

felix-promotion-nagy-lajos-mark-vs-micsko-sandor


Nagy Lajos Márk (20–0–0, 11 K.O./T.K.O.) mind a húsz profi mérkőzését megnyerte, szombat este pedig meglehet neki a huszonegyedik is. A Felix Promotion szezonnyitó, telt házasnak ígérkező gáláján a szentesi dr. Papp László Sportcsarnokban ugyanis középsúlyú magyar bajnoki címmeccset vív Micskó Sándor (26–9–2, 21 KO/TKO) ellen.


Az NYVSC-Big Boxing Klub 24 éves kiválósága ezúttal is édesapja, a korábbi sikeres ökölvívó, Nagy Lajos irányításával készült fel a megméretésre, amely előtt hatalmas munkát végzett el.


„Közel száz menetet kesztyűztem a nyíregyházi srácokkal, akik között voltak balkezesek is, így aztán sokat tudtam gyakorolni a balkezes ellenfelemre – vázolta a gyakorlás részleteit a veretlen Nagy Márk. – A tökéletes mérlegemre szoktam gondolni minden meccs előtt, de nincs külön izgalom vagy frusztráció bennem emiatt, nem féltem, hiszen győzelemre készülök!”


Az elvégzett munkának, és korábbi hosszabb összecsapásainak tapasztalatának köszönhetően Nagy attól sem tart, hogy ha végig megy a tíz menet, akkor nem bírja majd erővel, és pontosan tisztában van vele, hogy mire kell figyelnie, valamint azzal is, mivel lehet jobb Micskónál.


„Jön majd előre, próbál tapadni, hangsúlyos ütésekkel operál, így résen kell lennem, hogy ne nyeljek be felesleges ütéseket. Technikailag jobb vagyok, az dönt majd, hogy ki tudja inkább ráerőltetni az akaratát a másikra. Az is benne van, hogy nem megy végig a tíz menet. A kiütésre azért sem teszek fel mindent, mert így nem okoz plusz frusztrációt, ha telik az idő, és nem jön össze” – jelentette ki a nyírségi bunyós, aki arra gondolt, hogy ő vet véget idő előtt a küzdelemnek, már csak azért is, mert Micskó 9 vereséggel véget ért mérkőzése közül 7 idő előtt fejeződött be.


Márk számára nem csupán a hibátlan mérleg miatt fontos a szombati összecsapás, hanem azért is, mert bízik benne, céljához, egy nemzetközi címhez is közelebb viheti a remélt siker.


„Mindig a meccs jár a fejemben, főleg lefekvés előtt gondolom át, mi várhat rám. Minden lehetőségre fel kell készülnöm, de a győzelem lebeg a szemem előtt. Most ez a meccs jelent mindent, magyar bajnoknak lenni sokat jelent számomra. Emellett, ha látják, hogy van bajnoki címem, könnyebben léphetek előre” – magyarázta a Bokszvilágszervezet (WBO) korábbi ifjúsági világbajnoka, aki a szervezet legutóbbi, augusztusi világranglistáján az előkelő 5. helyen áll.


A két középsúlyú magyar profi bunyós tervezett összecsapása korábban többször is elmaradt, de szombat este Szentesen végre eldönthetik, ki ül fel majd a hazai trónra!


A hivatalos mérlegelésre pénteken, 17 órai kezdettel a hódmezővásárhelyi Hotel Ginkgo-ban kerül sor (Hódmezővásárhely, Zrínyi u. 2).


A tervezett szombati program

Bedák Zsolt – Nick Otieno, kispehelysúly, 10 menet

Nagy Márk – Micskó Sándor, középsúly, 10 menet

Szellő Imre – Ismail Abdoul, cirkálósúly, 6 menet

Baranyi Richárd - Daniel Wanyonyi, félnehézsúly, 6 menet

Kelemen Balázs - Mikheil Khutsishvili, nagyközépsúly, 6 menet

Laki Róbert - Nugzar Chavchavadze, pehelysúly, 4 menet

Sulák András - Vardan Besalyan, nagyközépsúly, 4 menet

Darmos József – Uba George, nehézsúly, 4 menet

A gálát a közszolgálati sportcsatorna, az M4 szombat este 22:20-tól élőben sugározza, így az eseményt minden magyar sportrajongó figyelemmel követheti.

- Pál István / Felix Promotion híranyag