Ütközet után - Balajti Bia

[caption id="attachment_1403" align="aligncenter" width="504"]Balajti Bia (fotó: Bakondi Gábor) Balajti Bia (fotó: Bakondi Gábor)[/caption]

Az ellenfelem.hu a legutóbbi, ezúttal is nagy közönségsikernek örvendő Fight Night Hungary gála után kérdezte első övét, méghozzá a WKN K-1 Magyar Bajnoki címét elnyerő harcost. Ütközet után - Balajti Bianka!


ellenfelem.hu: - Mesélnél kicsit róla, hogy mi minden járt a fejedben közvetlenül a meccs előtt? Milyen volt a ringbe vezető út?


Balajti Bianka: - A meccs előtt az járt az eszemben, hogy muszáj vagyok nyerni, hiszen hazai közönség előtt fogok harcolni és nagyon sok ismerősöm van jelen. Nagyon izgatott voltam, amíg a nevemet nem mondták, aztán ahogy sétáltam a ring felé, teljesen megnyugodtam. Mikor átleptem a köteleket, tudtam: itthon vagyok.


e: - Milyen érzés volt a WKN K-1 Magyar Bajnoki címet jelentő övvel és a serleggel kezedben?


BB: - Nagyon boldog voltam hogy sikerült, hiszen ez az első övem, amire már nagyon vártam!


e: - Mire készültél a mérkőzés kapcsán? Volt meglepetés? Valami, amire nem számítottál?


BB: - Semmi nagyobb meglepetés nem ért. Szerencsére sikerült ráerőltetnem a saját stílusomat és távomat az ellenfelemre.


Balajti-WKN-champ-Rehak-ellenfelem


e: - Úgy tudjuk volt némi hátráltató tényező is a felkészülésed során, ami miatt ezúttal főleg kézzel dolgoztál...


BB: - Igen, a jobb bokám sérült volt, kétszer is kiugrott, így pedig majdnem 3 hétig nem tudtam rúgni egyik lábammal sem. Mestereim Rehák György és Birics Tamás azonban nagyon figyeltek rám és sokat foglalkoztak a bokámmal, így sikerült a megfelelő mértékig felgyógyulnom a gálára.


e: - Mi a következő lépés? Tartasz egy kis pihenőt vagy mész vissza egyből a terembe és zajlanak tovább az edzések? Esetleg van is valami újabb mérkőzés, verseny vagy ígéret ilyesmire kilátásban?


BB: - Egyenlőre még nincs konkrét időpont , de minél hamarabb szeretnék újra ringben lenni.


Köszönjük az interjút, még egyszer gratulálunk és további sok sikert kívánunk az év hátralévő részéhez ill. természetesen azon túl is!

Bor Barna bronzérmes Törökországban

Hatalmas mezőny, hatvanhét ország csaknem ötszáz judósa lépett tatamira a hétvégi török Grand Prix-n, Samsunban a mieink közül Bor Barna szerepelt a legjobban, a paksi óriás a nehézsúlyúak versenyében a dobogó harmadik fokára állhatott fel. - írja a judoinfo.hu


samsun


Nem kezdődött jól számunkra a samsuni GP: a nyitónapon Burján László (60 kg, Budaörsi SC) és Őri Felicián (66 kg, Ippon Judo Tatabánya) is elveszítette az első mérkőzését, s ezzel búcsúzott a küzdelmektől.


Ugyanígy járt a második versenynapon Ungvári Miklós (73 kg, Közgép-Ceglédi VSE) és Gercsák Szabina (70 kg, Hell-Miskolci JC) is, olimpiai ezüstérmesünket a negyedik intése miatt leléptették spanyol ellenfelével szemben, míg az ifjúsági olimpiai bajnokunk ugyancsak intésekkel kapott ki francia riválisától.


Jól kezdtek 81 kilósaink, Csoknyai László a portugál Limát intézte el ipponnal, de aztán a háromszoros pán-amerikai bajnok, a brazil Penalber elbúcsúztatta az Atomerőmű SE londoni olimpikonját. Ungvári Attila a román Bodirlau ellen intéssel nyert, majd az azeri Rasullut ipponnal győzte le. A legjobb nyolc közé jutásért a franciák világbajnoka, Loic Pietri következett, aki végül vazaris előnnyel fejezte be a meccset, s meg sem állt az aranyéremig – mindez csekély vigasz a ceglédiek búcsúzójának.


Vasárnapra két judósunk maradt, közülük a 100 kilogrammos Cirjenics Miklós nagy bravúrral kezdett, az Atomerőmű SE reménysége kiejtette a kétszeres olimpiai és háromszoros vb-érmes holland Grolt! Sajnos a folytatás már nem alakult ilyen szépen, az orosz Omarov ipponnal állította meg Cirjenics Miklóst.


A nehézsúlyúak versenyében Bor Barna erőnyerőként kezdett, majd ipponnal nyert a török Adiyaman ellen. A harmadik fordulóban ki-ki meccset vívott az osztrák Allerstorferrel, végül az intések döntöttek a magyar judós javára.




– Legközelebb május elején, a zágrábi Grand Prix-n indulok, de ebben az évben a bakui Európa Játékokon, illetve a kazahsztáni világbajnokságon való jó szereplés a fő cél. Szeretnék érmeket szerezni, és továbbra is jól menetelni a kvalifikációs sorozatban! - nyilatkozta ugyancsak a judoinfo.hu-nak Bor Barna



bor2015samsun1


A nyolc között a tunéziaiak klasszisa, Fajszal Dzsaballah következett, összesen hét intést hozott a meccs, ám az Atomerőmű SE versenyzője kapott eggyel többet, így Bor Barna a vigaszágon folytathatta. Ott előbb ipponnal legyőzte az orosz Bosztanovot, majd a bronzmeccsen intésekkel az ukrán Kammót is, így Hangyási László tanítványa a dobogó harmadik fokára állhatott. Ez volt Bor Barna pályafutásának huszonkettedik érme a Világkupa-sorozatban! A paksi óriás a riói olimpia felé újabb nagy lépést tett, a Törökországban megszerzett pontjaival a kvalifikációs rangsorban a tizedik helyre lépett előre!


Samsunban igen nagy mezőny vetélkedett az érmekért, a legjobban a holland válogatott szerepelt, amely 2 arany, 1 ezüst és 2 bronzéremmel szerezte meg az első helyezést az éremtáblázaton, megelőzve Azerbajdzsánt (2, 1, 0) és Üzbegisztánt (2, 0, 1). A mieink Bor Barna bronzérmének köszönhetően a tizenhatodik helyen zártak, holtversenyben tíz másik ország válogatottjával.


/forrás: judoinfo.hu/

Fight Night Hungary 2 - eredmények

10429405_616107985183413_4471430808694984883_n


Ismét egy nagyszerű, izgalmas, fordulatokkal és parázs pillanatokkal teli gálának lehettek szemtanúi a vasárnap a Barba Negrába látogatók, ahol a Fight Night Hungary legutóbbi gáláján több öv sorsa is eldőlt. Haladjunk sorba a fight cardon!


Az este ezúttal is a muay thai mérkőzésekkel kezdődött. A Booster Z klubból az IFMA B-kategóriás bajnok Nagy Richárd - első profi mérkőzésén - taktikus, higgadt bunyóval pontozásos győzelmet aratott a WTKA junior thai-boksz bajnok Kurdy István felett, míg az est első címmeccse Erdős Attila és Spéth Norbert között dőlt el. Erdős Attila a második menet végén egy klincselés utáni földre esésnél lesérült, így Spéth Norbert technikai K.O-val győzött és lett felnőtt profi muay thai magyar bajnok.




[caption id="attachment_4950" align="aligncenter" width="504"]Szűcs Barna és Rehák György Szűcs Barna és Rehák György[/caption]

A következő összecsapás során szintén egy címről, a -81kg-os Muay Thai Magyar bajnoki övről döntött egymás között Horváth István és Szentkuti Norbert. Horváth István egy tavalyi sérülés miatt már év elején megkezdte a felkészülést, hogy újra versenyképes állapotban legyen, és edzőjével, Ales Attilával sikerre is vitték ügyüket, hiszen István a 3. menetben kiütéses győzelmet aratott és ezzel  Muay Thai Magyar Bajnok lett!


Az est K-1 mérkőzésekkel és további címmeccsekkel folytatódott - jött Vásony Ferenc és Bereczki Dominik kemény összecsapása, 71kg-ban, 3x3 percben. A Perfect Fight Club harcosa kemény, harcos meccs után győzedelmeskedett Vásony Ferenccel szemben, ezzel is növelve a klub eddigi sikereinek számát. Egy igazi nehézsúlyú összecsapás jött ezután, ahol is +91kg-ban Koczfán János és ifj. Lévai László találkoztak a kötelek között. Tán sokak számára okozhatott meglepetést a meccs kimenetele, de ilyen a küzdősportok világa. Sosem lehet tudni pontosan előre, hogy mi lesz. Koczfán János 3x3 percben, megosztott pontozással legyőzte Lévai Lászlót, ezzel pedig a Fight Night Hungary gálákon aratott győzelmei számát kettőre növelte.




[caption id="attachment_4948" align="aligncenter" width="504"]Balajti-WKN-champ-Rehak-ellenfelem Balajti Bia mesterével Rehák Györggyel és Birics Tamással.[/caption]

Újabb WKN K-1 Magyar Bajnoki Címmérkőzés következett - ezúttal a hölgyek léptek a szorítóba! Balajti Bianka és Szendrei Rebeka -60kg-ban, 3x3 percben döntötte el, kihez is kerüljön az öv. Bia elmondása szerint a sok ismerős, a hazai közönség egy kis extra nyomást helyezett rá és nagyon izgatott volt, amíg a nevét nem mondták. A ringbe érve szemmel láthatóan megnyugodott, hiszen sikerült ráerőltetnie saját stílusát és a távot is ellenfelére, végül pedig pontozásos győzelemmel sikerült kikerülnie a csatából, ezzel pedig újabb szép sikerekkel és egy övvel gazdagította a ReGym amúgy is igen tekintélyes gyűjteményét. Nem kis teljesítmény, főleg. hogy jobb bokája a mérkőzés előtt pár héttel megsérült, többször is kiugrott, ezért hetekig rúgni sem tudott.


A WKN K-1 Magyar Bajnoki Címmérkőzés keretében Gilányi Attila ismét győzedelmeskedett Bors Ádám ellenében, méghozzá egy hatalmas kiütéssel! Attila saját elmondása szerint sokat jelentett neki, hogy Erdős József mellett Szénási Zsolt mestere is jelen volt, aki gyerekkora óta tanítja ill. igen sokat nyomott a latba a szellemi felkészülés, a vizualizáció, mivel a mérkőzés előtt többször is lepörgette magában a küzdelmet.




[caption id="attachment_4949" align="aligncenter" width="504"]Gorbics-WKN-Champ-ellenfelem Görbics Gábor a WKN interkontinentális bajnoki övvel[/caption]

Szűcs Barnabás is WKN K-1 címmel, méghozzá egy Európa-bajnoki övvel térhetett haza, miután a cseh Tomas “Bery” Beran ellen, a negyedik menetben kiütéssel nyert! Görbics Gábor már-már azt lehet mondani, hogy a tőle megszokott módon - bizonyos könyökproblémák ellenére - nyert és ezzel a WKN Full Contact Interkontinentális bajnoka lett a Németországból érkező Renna Paolo ellenében!


További képek a rendezvény Facebook oldalán ill. ezen a linken találhatóak!


Mindenkinek gratulálunk! Hamarosan rövid, az ütközet után készült interjúkkal jövünk! Kövessetek minket továbbra is!


I. Pápa Grappling Bajnokság - Versenykiírás

A budapesti és debreceni fordulók után újabb városba látogat a Global Grappling Versenysorozata, a G4 Grappling Liga. Az 5. fordulót az új belépőként debütáló Pápán rendezik majd, április 4-én, szombaton!


fbborito2


A versenyszámok a már megszokott, Gi, NoGi, Combat Grappling, Kesztyűs Küzdelem és Kesztyűs Open lesznek!


Ebben a fordulóban nem csak a helyszín lesz új, de debütál a "Gyermek molinó" is, melynek fotózása az előző, debreceni fordulóban volt.


plakat_I_Papa_Grappling_Bajnoksag


A nevezéshez szükséges dokumentumokat és a részletes versenykiírást ITT érhetitek el!


A nevezési határidő április 1., szerda, 12 óra! Helyszínen nevezni ezúttal sem lehetséges!

WAC 2015 - Számtalan magyar siker a zárónapon is

A Zen Bu Kan Kempo a pénteki és szombati éremeső után vasárnap sem tette lejjebb a lécet, és az előző két nap teljesítményéhez híven a zárónapon is tettek róla, hogy legyen minek örülni Portugáliában a World All Styles Championship elnevezésű világversenyen.


Képkivágás


Sorban akkor az eredmények tegnapról:


- Koncz Viktória K-1 szabályrendszerben ezüstérem,  világbajnok MMA küzdelemben, míg Fodor Levente ezüstérmes szintén ebben a számban




[caption id="attachment_4936" align="aligncenter" width="400"]wackoncz Koncz Viktória (fotó: ZBK)[/caption]

- Tóth Ádám ezüstérem K-1 küzdelemben


- Jerger Barnabás ezüstérem MMA küzdelmi számban. Zárójelben jegyezendő meg, hogy Barnabás 6 kilóval nehezebb ellenfelek közt mérettette meg magát, miután saját súlycsoportjában nem akadt kihívója.


- Dencinger Dávid aranyérem MMA küzdelmi versenyszámban


- Ádám Gábor ezüstérem MMA küzdelemben


- Törzsök Réka és Kovács Alexandra K1-ben aranyérem, és light-kick versenyszámban ugyancsak a dobogó felső fokára állhatott Alexandra




[caption id="attachment_4935" align="aligncenter" width="400"]wac Kovács Alexandra (fotó: ZBK)[/caption]

- Hegedűs Bendegúz fegyveres formagyakorlatban aranyérem, formagyakorlatban pedig ezüstérem


- Palotás Ferenc Kyoshi fegyveres formagyakorlatával bronzérem


- Kordás István a NoGi kategóriában aranyérem




[caption id="attachment_4937" align="aligncenter" width="472"]wacvalogatott fotó: ZBK[/caption]

Gratulálunk a sikeres szerepléshez!


eredmények: ZBK Facebook

Heti összefoglaló

Erre a hétre 2 fontos esemény is jutott, amivel kiemelten is foglalkoztunk a napokban. Az egyik a kemposok portugáliai szereplése a WAC 2015 világversenyen, a másik pedig a ma lebonyolításra kerülő Fight Night Hungary újabb gálája. Nézzük sorban a hét eseményei tehát:


IMG_0866


A hétfőt a már előbb elmített kempos eseménnyel kezdtük, felvezetésként az induló válogatottal ismerkedhettünk meg.


Este "A sikerek útján" rovatunk következett, benne pedig Erdős Attilát ismerhettétek meg bővebben.

Erdos-Attila-ellenfelem

Kedden mi is beszámoltunk róla, hogy hivatalossá vált, hogy Budapest rendezheti 2017-ben a Judo Világbajnokságot és a hozzá tartozó Kongresszust!


Később Kelemen Balázs következett, aki az előző hétvégén Németországban lépett a kötelek közé. Balázs mérkőzés utáni gondolatait olvashattátok.


KelemenBalazs


Este a hétvége másik rendezvényével folytattuk, a Fight Night Hungary szervezőjével, Rehák Györggyel olvashattatok interjút.


rehak_gyorgy


Szerdán összefoglalót közültünk az ugyancsak előző hétvégén zajlott WAKO German Open magyar eredményeiről.  Harcosaink 8 ország 570 sportolója mellett vettek részt a versenyen.


german-open-2015-ellenfelem


Este ismét a mai Fight Night Hungary volt terítéken, ifj. Lévai Lászlóval készítettünk egy Helyzetjelentést, aki Koczfán János ellen lép ma ringben.


Levai-Laszlo-Koczfan-Janos


Csütörtök este maradtunk a mai rendezvény bemutatása mellett, a párosítások következtek, melyben egyértelműen kiderül, hogy ismét remek mérkőzéseket láthatnak, akik kilátogatnak ma a Barba Negrában.


Pénteken judós eseménnyel folytattuk. A törökországi Samsunban 8 magyar judós küzd a hétvégén az olimpiai kvalifikációért.


samsun


Este aztán szakmai cikkeink egyikét idéztük fel, a horog ütés gyakori hibát boncolgattunk.

Szombaton megérkeztek az első eredmények Portugáliából. Az első nap termése 6 magyar érem volt.

Képkivágás9

Este aztán a megszokott mederben haladva dokumentumfilm következett. A már korábban megismert Phuket Dreaming sorozat második évadjának első részét láthattátok, A Thai stílus címmel.


A mai napra is jutott magyar érem az összefoglalóba. A Zen Bu Kan Kempo válogatott folytatta remek szereplését Portugáliában, és a szombati versenynap igazi éremesőt hozott magyar szempontból. Az eredményeket ITT olvashatjátok!


Gratulálunk!


Kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség

WAC 2015 : Magyar éremeső a második napon

Éremesővel zárta mai szereplését a Zen Bu Kan Kempo válogatott Portugáliában, a WAC 2015-ös versenyén, ahol a magyarok főként küzdelmi számokban szereztek világbajnoki címet vagy érmes helyezést.


Képkivágás



Dencinger Dávid aranyérmet szerzett gi-földharc kategóriában, Palotás Ferenc szintén világbajnok lett, valamint Pálfalusi Attila is aranyérmet szerzett! Tóth Ádám is aranyérmet szerzett földharcban és önvédelem versenyszámokban.


Mészáros Péter, Jerger Barnabás, Fodor Levente világbajnoki ezüstérmes Gi-földharcban! Ádám Gábor bronzérmet szerzett, míg Pálfalusi Attila ezüstérmes lett Portugáliában!




[caption id="attachment_4922" align="aligncenter" width="400"]11081038_817658864938278_2246548162921983803_n fotó: ZBK Facebook[/caption]

További eredmények:





Ádám Gábor bronzérmet szerzett No-GI kategóriában!

Jerger Barnabás bronzérmes NoGi kategóriában!


Kovács Alexandra aranyérmet szerzett, ő technikás küzdelemben győzte le román ellenfelét.


Koncz Viktória ezüstérmet szerzett Gi-földharcban, valamint Kordás István is ezüstéremmel térhet haza.

NoGi földharcban Kordás István világbajnok lett!

Törzsök Réka es Koncz Viktória szinkron formagyakorlat bronzérmet szerzett


Palotás Ferenc NoGi kategóriában 2. helyezést ért el, míg Mészáros Péter ugyanebben a kategóriában 3. helyezett lett.

Fodor Levente NoGi kategóriában bronzérmes!

Tóth Ádám önvédelem versenyszámban világbajnok! Ő 35 fős mezőnyből bizonyult a legjobbnak.







- Nagyon örülünk a földharcban és a küzdelmi számokban elért eredményeknek. Külön öröm, hogy Tóth Ádám önvédelem versenyszámban világbajnoki címet szerzett, ami a 35 fős mezőnyben nem volt kis feladat, de Ádám tudása kiemelkedőnek bizonyult. A lányok szinkronkata formagyakorlata bronzérmet hozott Törzsök Rékának és Koncz Viktóriának - mondta Palotás Ferenc mester.




[caption id="attachment_4924" align="aligncenter" width="400"]11051846_817658988271599_3957934862589451992_n fotó: ZBK Facebook[/caption]



Takács Attila Kyoshi hozzátette: különösen nagy várakozással tekintenek a holnapi nap elé, amikor Hegedűs Bendegúz formagyakorlat és fegyveres kategóriában a döntőbe jutott.



Dencinger Dávid világbajnok lett Gi-földharcban.



- A formagyakorlatban tudásom legjavát, adtam, azonban ez sajnos mégsem volt elegendő a legjobb négybe jutáshoz idén. Hibáimat igyekszem mielőbb kiküszöbölni, a Gi-földharc I.helyezésnek nagyon örülök.



Kovács Alexandra (Világbajnok Gi-Földharc, No-GI kategóriában):




[caption id="attachment_4925" align="aligncenter" width="400"]11091417_817659651604866_3473777378620312689_n fotó: ZBK Facebook[/caption]



- A földharc gi, no-gi kategóriáában első helyezést értem el, a román lány kemény ellenfélnek bizonyult, az utolsó tíz másodpercben azonban mégis sikerült karfesztéssel lekopogtatni őt. Az első mérkőzésen 12-2-re nyertem, ami kiváló eredmény.




Koncz Viktória:  Vasárnap küzdelmes nap elé nézek: K1, low-kick, light kick, MMA versenyszámokban indulok.



Kordás István: A kuvaiti ellenfél az első, GI-versenyszámban bírói döntéssel nyert, a mérkőzés végig 0-0 volt, majd No-gi kategóriában sikerült magabiztosan legyőzni őt. 



Fodor Levente:  Mindkettő küzdelem elég szoros volt. Holnap low-kick és  light -kick versenyszámokban küzdök.


Pálfalusi Attila: A mai teljesítményemmel meg vagyok elégedve, technikás győzelemre készültem, tudásom legjavát adtam. Úgy érzem, remek formában vagyok, ez az elért eredményen is meglátszik.


Jerger Barnabás: Mindenképpen tanulságos számomra a mai mérkőzés, természetesen igyekszem a megfelelő konzekvenciát levonni a mérkőzésekből.


Ádám Gábor: Vasárnap MMA-ban indulok, erőmet azokra a mérkőzésekre koncentrálom.






Phuket Dreaming - A Thai stílus

aga-rawai-patong-event


Emlékeztek még az oldalunkon korábban közzétett doku-sorozatra, a Phuket Dreaming-re? Itt az új évad első része, mely a Thai stílus nevet viseli. És hogy mi mindent láthattok ebben a részben? Többek között edzést a legendás Lerdsillával és Nonsai Sor Sanyakorn-val, fegyvereket és hasonló finomságokat. A sorozattól megszokottan varázslatos színek, a levegő, a víz álomszerű környezetet, különleges atmoszférát adnak, egyedei hangulatot festenek. Ez a varázslatos érzés a videó minden képkockájáról eltéveszthetetlen stílusjegyként köszön vissza ránk. Edzés, személyes történetek, küzdelmek, győzelem, vereség egy igazán nem mindennapi tálalásban: ez a Phuket Dreaming. Jó szórakozást!


https://www.youtube.com/watch?v=SghDhTRzelU&rel=0

WAC 2015 - 6 magyar érem az első napon

Egy arany, négy ezüst és egy bronzérem az első nap mérlege a magyar Zen Bu Kan Kempo válogatott portugáliai szereplésének. A WAC versenyére mintegy 70 országból érkeztek versenyzők, a bajnokság első napján a gyerek küzdelmek zajlottak kora reggeltől késő estig.


Képkivágás


A mester és haladó kategóriákban a gyerek mezőnyben a tavalyihoz hasonlóan magas létszám alakult, nem volt ritka a 30-40 fős divízió sem.


Ezekben a versenyszámokban a magyar gyerekek jól szerepeltek, ahol egy esetben sikerült is tovább jutni a legjobb négy közé Tüdős Leventének, de lecsúszott a dobogós helyezésről, így negyedikként végzett.





Tóth Daniella, Csizmadia Dániel és Zabrodszkij Nikolaj is hajszállal csúszott le a dobogóról, ötödik és hatodik helyezésekkel zárták a fegyveres formagyakorlat és formagyakorlat versenyszámokat.

A válogatottat Takács Attila 5. dan Kyoshi és Palotás Ferenc 5. dan Kyoshi  vezeti, aki tavaly is sikerrel működött nem csak a pást szélén, a csapat egybetartásával, hanem a különböző versenyszámokban is.



- Technikai versenyszámokban sajnos nem értünk el dobogós helyezéseket, ez több okkal is magyarázható,  a vb pontozási szempontjai számunkra egy picit szokatlannak bizonyultak, illetve a technikai számok szubjektívebbek, mint a küzdelmi versenyszámok - összegezte Takács Attila, Sensei.



Hozzátette: Nagyon sok alkalommal egy tizeddel csúsztak le versenyzőink a dobogóról, 40-50 induló közül negyedik-ötödik helyezéseket értek el több versenyszámban, és egy kis szerencsével ezek érmes helyet értek volna.


A Sensei kiemelte: a Zen Bu Kan Kempo stílus erősségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy versenyzőink szinte minden fajta küzdelmi versenyszámban értek el érmes helyezéseket.


Tóth Daniella light-kick versenyszámban és rumble sparringban ezüstérmet szerzett, semi-contact küzdelemben pedig bronzérmet.


Képkivágás9


Csizmadia Dániel aranyérmet szerzett semi-contactban, Tüdős Levente pedig ezüstérmes lett a világbajnokságon.


Koncz Gábor Mester elmondta: nagyon örülök Dani sikerének, sajnálom azonban, hogy Dana és Dani az önvédelem versenyszámban lecsúsztak a dobogóról, de így is a nyolc közé jutottak 35 versenyzőből, ami nagyon szép eredmény.


- Dani kitartó munkával jutott ki a világbajnokságra, a válogatott keret tagjaként és a döntőben is nagyon szép győzelmet aratott, 5-0-ra verte ellenfelét - mondta Kordás István és Koncz Gábor Renshi-k.


Zabrodszkij Nikolaj semi-contact versenyszámban állhatott fel a világbajnoki dobogó második fokára.


Palotás Ferenc mester elmondta, hogy hosszú évek kemény munkája a mai sikeres eredmény. A felnőtt versenyzők holnap lépnek tatamira és tőlük is érmeket várnak a csapat vezetői.


forrás: Zen Bu Kan Kempo

Nyolc magyar judós küzd Törökországban az Olimpiáért

Péntektől a törökországi Samsunban rendezik meg az olimpiai kvalifikációs sorozat következő versenyét. A török Grand Prix iránt óriási az érdeklődés, hetven ország 566 versenyzője adta le előzetes nevezését. Nyolc magyar judós is ott lesz a mezőnyben. - írja a judoinfo.hu


samsun


A viadal első napján lép tatamira Burján László (60 kg, Budaörsi SC) és Őri Felicián (66 kg, Ippon Judo Tatabánya). Szombaton szerepl majd Ungvári Miklós (73 kg, Közgép-Ceglédi VSE), Csoknyai László (81 kg, Atomerőmű SE), Ungvári Attila (81 kg, Közgép-Ceglédi VSE) és Gercsák Szabina (70 kg, Hell-Miskolci JC), míg a zárónapon Cirjenics Miklós (100 kg, Atomerőmű SE) és Bor Barna (+100 kg, Atomerőmű SE) képviseli majd színeinket.


samsun2


Nagy András szakágvezetőtől megtudtuk, hogy a samsuni viadalra a Nemzetközi Judo Szövetség nem jelölt magyar bírót, az edzők közül rajta kívül Csernoviczki Csaba, Flórusz János, Hangyási László és Németh Tibor vesz részt a százezer dolláros összdíjazású tornán.


Nincs nagy történelme a samsuni viadalnak, hiszen 2013-ban rendezték az első GP-t Törökországban. Tavaly már a mieink is népes csapattal vettek részt a Grand Prix-n, s nem tértek haza üres kézzel: négy bronzérmet szereztek! Hasonló sikerrel ezúttal is kiegyeznénk...


/forrás: judoinfo.hu/

Fight Night Hungary - Párosítások

Már több cikkünkben is foglalkoztunk vele, és lassan el is jön az ideje, hogy a Barba Negra a zene helyett újra a pofonoktól legyen hangos.


10429405_616107985183413_4471430808694984883_n


A Fight Night Hungary előző gáláját a helyszínen tekintettük meg, és már akkor is kijelenthettük, hogy hazai viszonylatban az elmúlt évek egyik legjobb rendezvénye volt. A kiváló párosítások meghozták a várt színvonalat, ami mellett a precíz rendezésnek köszönhetően gördülékenyen zajlott az este.


Ahogy már kedden is olvashattátok egy villáminterjú keretében beszélgettünk Rehák Györggyel, aki elmondta, hogy a WKN elnöke, Mr. Stephan Cabrera személyesen jelen lesz a rendezvényen, illetve a szlovák és cseh WKN képviselők is meglátogatják majd vasárnap az eseményt.


A párosítások ezúttal is jól csengenek, amellett, hogy újra ringben láthatjuk Szűcs Barnát, ismét főszerepet kap Görbics Gábor, akire ezúttal egy címmérkőzés vár az este fénypontjaként. Mellettük Lévai László, Gilányi Attila,Balajti Bianka, és bemutatkozik Rehák Márk is a ringben vasárnap este!



[youtube http://www.youtube.com/watch?v=GbnN5-30p-4&w=560&h=315]

 Párosítások


Muaythai mérkőzések


Rehák Márk vs Simon Csanád  (51 kg)  3x1,5


Tóth Bence vs Erik Kasuba/ Slovakia  ( 71 kg)  3x2


Kurdy István  vs Nagy Richárd  (65 kg) 3x3


Muaythai Magyar Bajnoki Címmérkőzés


Erdős Attila  vs Spéth Norbert  (63,5 kg) 5x3


Muaythai Magyar Bajnoki  Címmérkőzés:


Horváth István  vs Szentkúti Norbert  (81 kg) 5x3


K-1 mérkőzések


Vásony Ferenc  vs Bereczki Dominik  (71 kg) 3x3


Lévai László  vs. Koczfán János  (+91 kg) 3x3


WKN K-1 Magyar Bajnoki Címmérkőzés


Balajti Bianka  vs  Szendrei Rebeka  (-60kg) 3x3


WKN K-1 Magyar Bajnoki Címmérkőzés


Bors Ádám  vs Gilányi Attila   (+91 kg) 3x3


WKN K-1 Európa-bajnoki Címmérkőzés


Tomas "Bery" Beran / Czech Republic  vs Szűcs Barnabás  (75 kg) 5x3


WKN Full Contact Int.cont. Címmérkőzés


Görbics Gábor vs Renna Paolo /Belgium (64,40 kg) 10x2


 

Helyszín: Barba Negra Music Club: Budapest, XI. ker, Prielle Kornélia utca 4.

Helyzetjelentés - ifj. Lévai László

Levai-Laszlo-Koczfan-Janos


ellenfelem.hu: - Viszonylag hosszabb időszakot hagytál ki legutóbbi meccsed óta, mely szintén a Harcosok Klubja gálán volt. Mi történt azóta?


Lévai László: - Igen, nagyon elrepültek a hónapok. Most, hogy így kérdezed, döbbenek rá, hogy eltelt fél év. A tavalyi év nagyon kemény volt profi versenyzés szempontjából. Hirtelen, kapásból jött egymás után három nagy, neves gála, nehéz ellenfelekkel, ráadásul az egyik egy négyes torna volt, Tatabányán, és ez csak az év vége volt. Előtte is volt jó pár meccs. Szóval a lényeg, hogy - bár nem gondoltam volna soha -, de pihennem kellett kicsit. A tüzet, ami bennem van, és élteti ezt az egészet, nagyon akartam és akarom is vigyázni. Ilyen súlyban már végképp nem gyerekjáték a történet. Szóval pihentem, ami szerintem jót tett. Erősebb lettem. Felhozóként meccseztem egyet a Zen Bu Kan Kempo Open-en, amit megnyertem. Jó volt visszatekinteni a mérkőzést. Érzem és látom, hogy a mozgás összeszedettebb lett, és ez jó érzéssel tölt el.


e: - Ha jól tudjuk, sérülés is hátráltatott a felkészülésben? Sikerült teljesen felépülni?


LL: -  Nem igazán mondanám sérülésnek. Egy rutin műtét jellegű dolgot kellet megcsinálni, pihentetni kellett kicsit magam. Ez pedig abszolút nem jött rosszul. Amikor az ember valamit csinál, és benne van, aztán pedig jön egy kis kihagyás, és újra akarja csinálni, képes belevetni magát a mélyvízbe. Pedig ez így nem működik, erre nekem is rá kellet jönnöm. Az edzéseket, a terhelést, az időzítést és mindent fel kellett szépen építeni. A kis pihenő alatt ezt is át tudtam gondolni. Most nagyon jó formában érzem magam!


e: - Koczfán János ellen térsz vissza a hétvégi Fight Night Hungary gálán. Milyen mérkőzésre számítasz?


LL: - Koczfán Jánossal még nem találkoztam a szorítóban. Felvételekről láttam és kemény, masszív, szívós ellenfélnek tűnik. Csinálom a dolgom, és ahol tudok, ott találok. Harnos Imre bácsi mondta egy vizsgán: „Képzeld el, hogy én vagyok a kukac, te pedig az alma. Én elkezdek rajtad mászni, és ahol gyenge pontod van, ahol tudok, ott bemászok.”


e: - Közben elindult a gyerekcsoportotok is. Mesélj kicsit erről, mennyire népszerű a kicsik közt a kempo Budaörsön?


LL: - Szerencsére nagy népszerűségnek örvend a gyermek csapatunk. Még egy hónapja sem vagyunk a helyszínen és már tíz fölötti létszámunk van! Hozzáteszem, a tanítványaim, akikkel dolgozom ezen, rendkívül képzettek, és értenek a gyerekek nyelvén. Nélkülük ez nem is létezhetne! Nagyon jó energiák jönnek a gyerekektől. Most már elkezdtek jobban megnyílni, beszédesek, az edzések előtt az öltözőben együtt nevetünk dolgokon. Szép lassan elkezdjük őket készíteni az első vizsgájukra, majd ősszel versenyeztetni. Úgyhogy szeretjük, csináljuk!

WAKO German Open 2015

german-open-2015-ellenfelem


A WAKO German Open 2015 K1, fullkontakt, low kick, light contact és point fighting versenyen, Ebernben, az elmúlt hétvégén nyolc ország 570 sportolója vett részt.


Magyarországot az Agrobio Classic Kick-box klub versenyzői képviselték, méghozzá igen szépen. Holczmüller Bence (+47kg cadet), Pődör Bence (+94kg felnőtt), Pődör Csaba (+94kg felnőtt) mind érmekkel tértek haza.


german-open-2015-eredmenyek1-ellenfelem
Holczmüller Bence először egy német, majd egy cseh fiút győzött le nagy fölénnyel. A döntőben egy rutinosabb német sportolóval találkozott, akinek sikerült felülkerekednie. Bencének ez volt az első nagyobb nemzetközi versenye, így az ezüst, amit hazahozott nagyon szép eredmény.


Pődör Bence bronzérme szintén nagyon szép, főleg elsőéves juniorként. A juniorban nem volt ellenfele, így került végül a felnőttek közé, ahol is egy németet győzött le, de a négy között már nagyon erős volt a mezőny.

A kétszeres VB-bronzérmes Pődör Csaba már veterán versenyzőnek számít. Ő a nyolc és négy közé simán jutott be, de a négy között már nem sikerült a bravúr.

german-open-2015-eredmenyek2-ellenfelem


/kickbox.hu nyomán/

Vihar előtti csend - villáminterjú Rehák Györggyel

rehak_gyorgy

Március 29-én itt a Fight Night Hungary következő gálája. A helyszín ezúttal is a Barba Negra Music Club. Muay Thai mérkőzések, K-1 összecsapások, full contact címmérkőzés! Nagyszerű estnek, parázs küzdelmeknek nézünk elébe!


ellenfelem.hu: - Négy WKN címmérkőzés is vár ránk jövő vasárnap. Mekkora feladatokat rótt ez Önre és hogyan sikerült mindent időre leszervezni?


Rehák György: - Egy magas színvonalú Gála megszervezése mindig nagy feladat, főleg úgy, hogy mellette a hétköznapi Re-Gym-es tennivalóimat is ellássam. Az előző rendezvény kiválóan sikerült , próbálom legalább olyan jól megszervezni ezt a rendezvényt is.  Több éves szakmai tapasztalatom, felkészültségem nagyon sokat segít, hogy a szervezés zökkenőmentesen és összeszedetten menjen. A Re-Gym-ben dolgozó edzők sokat segítenek munkájukkal.


e: - A franciaországi gála komoly kihívás volt. Mennyire viselte meg vagy volt hatással Antoine ill. Bianka önbizalmára az est?


RGY: - Mindenképp tanulságos volt, és mint ilyen dolog csak is építőleg hat egy versenyzőre. Ezen a szinten is meg kell szerezni a megfelelő rutint. Mi felléptünk erre a lépcsőre. Tehetséges fiatal versenyzők, előttük a jövő.


e: - Utólag hogy látja, mi volt a döntő tényező, hiányosság Antoine ill. Bianka esetében és sikerült-e érzése szerint megfelelően korrigálni?


RGY: - Antoine két súlycsoporttal magasabb kategóriában, Bianka pedig a felnőtt női világ élmezőnyében mutatkozott be. Előtte influenzásak voltak mindketten, felkészülésük így nem volt 100%-os.


e: - Igaz, a következő Fight Night Hungary még le sem zajlott, de van már esetleg terv a következő gála időpontját illetően?


RGY: - A 2014. novemberi Gála remekül sikerült. A jelenlegi , március 29-i rendezvény alkalmával is ugyanilyen színvonalat szeretnék hozni. A WKN elnöke Mr. Stephan Cabrera személyesen jelen lesz a rendezvényen, illetve a Szlovák és Cseh WKN képviselők is meglátogatják az eseményt. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi küzdősport világ is felfigyelt az FNH-ra. A következő gálát nyár végén, ősz elején tervezem. Pontos időpontot még nem tudok mondani.


Itt kell megemlítenem, hogy Antoine franciaországi sérülése még nem jött rendbe, ezért kénytelen voltam címmérkőzését egy későbbi gálára áttenni. Helyette - megérdemelten - Szűcs Barnabás kap lehetőséget egy WKN EB cím megszerzésére.


e: - Érez esetleg extra nyomást, hogy nem csak a tanítványok, de Márk is a szorítóba lép?


RGY: - Természetesen igen, hiszen első sorban apa vagyok . Edzőként nekem ez lesz a legnehezebb mérkőzésem.


Köszönjük Rehák úr idejét! Sok sikert kívánunk a gálához és szép eredményeket a Re-Gym versenyzőinek!

Kelemen alig várja az újabb megmérettetést

A győri születésű Kelemen Balázs a németek legnagyobb reménységével, Vincent Feigenbutz-cal csapott össze a WBO interkontinentális övéért. Kelemen remek csatát vívott, nyolc meneten át kiegyensúlyozott meccsben vett részt, ám a folytatásban a német TKO-val diadalmaskodott.


KelemenBalazs


Kelemen Balázs (22-1) hétfőn vállalkozott arra, hogy értékelje a németországi eseményeket:




"Úgy érzem, nem boxoltam rosszul, ennél viszont többre vagyok képes. A pozitív oldala pedig az, hogy sikerült a nemzetközi élmezőnyben letesztelnem magam" - jelentette ki Kelemen. "Nem zavart a közeg, az idegen pálya hangulata,- hisz Félix már háromszor elvitt előtte ilyen nagyszabású mérkőzésekre, hogy szokjam, barátkozzam az ilyen helyzetekkel, hogy amikor ide eljutunk, ne legyen terhes számomra az ilyen közeg-, az sem zavart különösebben, hogy nem én számítottam a küzdelem esélyesének, hisz léptem már szorítóban profiként Németországban hazai ellen és nyertem. Bokszoltam egy jót, és bár most nem én nyertem, pozitívan tekintek a jövő elé! Vincentet remek kis bunyósnak tartom, erős, nagy ütő. Komoly jövő előtt áll, ha a menedzsmentje is úgy gondolja."



Balázs véleménye szerint a mérkőzés alakulását egy szerencsétlen körülmény befolyásolta, ami összességében végzetesnek bizonyult a végeredmény szempontjából.


Az összecsapás megszakításához vezető jelenet elég furcsa volt. "Elkapott egy jó ütéssel, amitől tény, hogy elvesztettem az egyensúlyomat, majd pedig ráestem a kötelekre. Ekkor a mérkőzésvezető "stopot" mondott és a kezét is felemelte, - aki megnézi a mérkőzés felvételét ezt jól láthatja, hallhatja-, én pedig megálltam a "stopot" meghallva, ahogy ilyenkor kell. Feigenbutz viszont nem és még ütött hármat-négyet. Nem értettem, hogy ha a bíró egyszer megállítja a küzdelmet, akkor miért hagyta, hogy az ellenfelem tovább támadjon?! Mindenesetre furcsa és ezt nem is szeretném tovább ragozni, mert magyarázkodásnak tűnne."


A "hogyan továbbról" Kelemen a következőket mondta el. "Most egy kicsit pihenek, és folytatom tovább. Eszembe sem jut befejezni a pályafutásomat, hiszen Félix is megnézte a pontozólapokat, s a meccs beszüntetéséig nem álltam rosszul, esélyem lett volna a végső sikerre" - mondta a magyar ökölvívó.




"Természetesen, ha alárendelt szerepet játszottam volna a súlycsoport egyik legnagyobb reménysége ellen, akkor elgondolkodom a visszavonulásról, de így most alig várom, hogy ismét lehetőséget kapjak bizonyítani! Itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem edzőmnek, Gálfi Andrásnak, illetve Bertók Róbertnek és Rácz Felixnek azt, hogy hittek bennem és, hogy eddig eljutattak és ígérem, meg fogom hálálni nekik a szorítóban a bizalmukat. Ezen kívül pedig szeretném mindenkinek megköszönni, aki szurkolt nekem és végig követte az eseményeket."



/forrás: felixpromotion.hu/

Hivatalos! Judo VB 2017 - Budapest

Dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke és dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke hétfőn Budapesten aláírta a 2017-es világbajnokság és világkongresszus rendezéséről szóló megállapodást. - írja a judoinfo.hu


budapestvb1


A magyar judo nagyon fontos mérföldkőhöz érkezett a mai nappal, hiszen Marius L. Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke és dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke kézjegyével látta el azt a szerződést, amellyel hivatalossá vált, hogy Budapesten rendezhetjük az IJF tisztségviselő választó kongresszusát és a 2017-es felnőtt judo vb-t, amely nemcsak a magyar judosport, hanem az egész magyar sport egyik legnagyobb eseménye. Ünnepélyes nyilatkozatban fejezte ki a magyar kormány és a judo sportág közötti elkötelezettséget dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár és Marius L. Vizer IJF elnök.


/forrás: judoinfo.hu/

A sikerek útján - Erdős Attila

Erdős Attila
Erdős Attila neve nem cseng ismeretlenül a hazai küzdősport rajongók körében. Legutóbb akcióban a Fight Night Hungary előző gáláján láthattuk Szebeni Attila ellenében, de az IFMA Muaythai Liga győztes, WAKO K-1 Magyar Bajnok történetét kicsit korábbról kell azért ennél indítani.


Erdős Attila 1996-ban, még gyerekként kezdett ismerkedni a küzdősportokkal, de első választása a judo-ra esett, nem a nyolc végtag művészetével indított. Viszonylag hamar felismerte, hogy valami hiányzik számára, nem találta meg, amit keresett, aztán 2002-ben egy sorsdöntő találkozás mindent megváltoztatott. Attila lement egy thaibox edzésre, amit Rehák György és Vörös Roland tartott. A muay thai pedig megragadta. Beleszeretett és elkezdett edzésekre járni, majd idővel versenyezni is.


Attila hazánkat és a Re-Gym-et sok külföldi országban képviselte már, köztük Hollandiában, Szlovákiában, Lettországban, Olaszországban és Ukrajnában is. Ma már nem csak versenyzőként, hanem edzőként is dolgozik. Attilával mind a Re-Gym-ben, mind a Rokko Gym-ben találkozhatnak a sport iránt érdeklődők vagy épp a versenyzők, de magánedzőként is tevékenykedik.


ellenfelem.hu: – Mesélnél egy kicsit a kezdetekről és arról, hogy miért pont a muay thai lett végül számodra az út?


Erdős Attila: – Mindamellett, hogy veszélyes, a muay thai magában hordozza a tekintélyt és a szépséget is egyaránt. Ez az elejétől fogva megragadt engem.


e: – Mi az, amire az eddig elért eredményeid közül a legbüszkébb vagy, ami különösen fontos neked?


EA: – Voltak itthon és külföldön is nagyon szoros meccseim igazi adok-kapok, ezekre emlékszem vissza legszívesebben. Szlovákiában sikerült nyernem egy helyi nagyon jó harcos ellen aki mind technikában mind erőnlétben nagyon jó volt, de a pontozók engem láttak jobbnak. 5menetes kemény csata volt.


e: – Milyen emlékeid vannak a legelső versenyedről? Mesélnél kicsit róla?


EA: -Az első meccsem 2004-ben volt, nagyon izgultam előtte mint mindenki. 3x2 percben kellett megmutatnom, hogy mit tudok, sikerült pontozással nyernem. Varázslatos volt a kötelek közt csinálni élesben amit azelőtt csak edzésen gyakoroltunk. Magával ragadt az érzés.


e: – Nem egyszer harcoltál külföldön is. Mi volt a legpozitívabb és a legkevésbé pozitív élményed?


EA: – A legpozitívabb élményem, hogy sikerült megmutatnom mit tudok és győzelemre vinni hazánkat és a Re-gym-et. Ami esetenként negatív volt az az, hogy volt olyan ország ahol nem vettek minket komolyan mint magyarokat. De ennek köszönhetően még jobban oda kellett magunkat tenni, hogy megmutassuk kik is vagyunk valójában.


e: – Ki vagy kik voltak Rád a legnagyobb hatással, kiktől tanultál a legtöbbet?


EA: – Nagyon sok nevet felsorolhatnék, de elsőként az edzőm Rehák György, Vörös Roland, nagyon sok edzőtárs mint Birics Tomi és még sokan mások. Világ viszonylatban Buakaw aki nagy hatással volt rám.


e: – Voltak olyan komoly sérüléseid, kerültél olyan helyzetbe, ami miatt komolyabban pihenőre kényszerültél?


EA: – Igen, de azt hiszem ez nem szokatlan dolog a thai boxolók számára.


e: – Mindig megkérdezzük, így Neked is feltesszük a kérdést: mit adott Neked, ill. mi az, amire megtanított a sport?


EA: – A muay thainak igazi jellem formáló hatása van. Mindemellett szerintem egy jó önismereti tréninggel is felér.


e: – Mesélnél edzői tevékenységedről, tapasztalataidról? Hogy jött az edzősködés ötlete és mi az, amit leginkább szeretsz benne?


EA: – Az ötlet úgy jött, hogy nem csak versenyezni szeretnék, hanem segítő kezet nyújtani másoknak akik ki szeretnék próbálni magukat ebben a sportágban, netán versenyszerűen. Szerintem tanítani és oktatni az egyik legnagyszerűbb dolog. Segíteni másoknak a céljaik elérésében legyen az gyermek, nő vagy férfi jó érzéssel tölti el az embert. Persze meg kell jegyezni azt is, hogy elég kemény munka az edzősködés.


e: – Hamarosan itt a Fight Night Hungary. Gondolom már csak az utolsó simításokat végzitek. Alaposan kielemeztétek Spéth Norbit vagy inkább arra koncentrálsz, hogy te mit csinálsz majd a ringben?


EA: – Minden meccs előtt magamra koncentrálok. Sosem az ellenfelem stílusát tanulmányozom, hanem a sajátomban bízok.


e: – Mennyire figyeled/követed egyébként a kortársakat, súlykategóriád versenyzőit ill. a nemzetközi színteret? Kik a kedvenceid manapság?


EA: - Manapság könnyen értesül az ember a hírekről, sok olyan harcos van a nagyvilágban aki irigylésre méltó a ringben.


e: – Komoly meccs előtt állsz, ezért tán nem szeretnél előre rohanni, de mik a további terveid és kilátásaid az idei évre?


EA: – Nincsenek konkrét terveim. Egyenlőre a közelgő meccsemre fókuszálok.


Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a következő meccshez, valamint a 2015-ös évhez is természetesen! Reméljük hamarosan ismét beszámolhatunk majd rólad ‘Helyzetjelentés’ rovatunk keretében olvasóinknak!

Összeállt a Zen Bu Kan Kempo válogatott

Világbajnokságra utazik a Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség válogatott kerete, Portugáliába. A magyar Zen  Bu Kan kempós válogatott minden bizonnyal jó eséllyel indul az idei világbajnoki megmérettetéseken, hiszen 2014-ben is jelentős sikerrel, 32 megszerzett éremmel zárta szereplését a portugáliai harcművészeti és küzdősport világbajnokságon.


zbk válogatott


Most 14 harcművész kvalifikálta magát a világbajnokságra, velük utazik a két szövetségi kapitány is.  2014-ben 70 ország több mint 4000 versenyzője indult a vb-n, akkor a Magyar Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség 20 sportolója remekelt a technikai és küzdelmi számokban egyaránt, s mint az egyik legeredményesebb résztvevő, az együttes minden tagja szerzett legalább egy világbajnoki medált. Az érmek közül 22 arany, emellett három ezüst és hét bronz került még a gyűjteménybe.


A 2015-ös világbajnokságra kvalifikált versenyzők névsora:

Felnőtt női:


Kovács Alexandra (Kismészáros Kempo SE)
Koncz Viktória (Sárosdi Kempo SE)

Felnőtt férfi:

Jerger Barnabás (Fenyőmag Dojo)
Mészáros Péter (Harcos Kutyák Kempo SE)
Ádám Gábor (Kamion Kempo SE)
Dencinger Dávid (Mátra Kempo SE)

Ifi-Junior lány:

Törzsök Réka (Székesfehérvári Kempo SE)

Ifi-Junior fiú:
Hegedűs Bendegúz (Sárosdi Kempo SE)
Fodor Levente (Agria Kempo SE)
Tóth Ádám (Sárosdi Kempo SE)

Gyerek lány:
Tóth Daniella (Sárosdi Kempo SE-Nagylók)
Gyerek fiú:
Csizmadia Dániel (Sárosdi Kempo SE)

palotás


A Zen Bu Kan kempo válogatott vezetője Palotás Ferenc sensei lesz, aki tavaly is szívvel-lélekkel irányította a versenyzőket és felügyelte a zökkenőmentes lebonyolítást, valamint maga is aktív versenyzőként formagyakorlat és földharc versenyszámokban indult, amelyeket dobogós helyezéssel zárt.


A válogatottba öt sárosdi kempós kvalifikálta magát, ami a klub kiemelkedő eredményének számít. Mint azt Kordás István, a Sárosdi Kempo SE vezető mestere elmondta: a versenyzők sikere a kitartó munkában rejlik.


koncz


Koncz Viktória (Sárosdi Kempo SE)


A kérdésre, miszerint "hogyan készülsz a világbajnokságra?" - a válasz szerintem nagyrészt mindenkitől ugyanaz. Erő- állóképesség fejlesztő edzések, technikai jellegű edzések és rengeteg sparring. Talán ez lehet a kulcsa a megfelelő forma elérésének. Számomra nagyon fontos, hogy megpróbáljak ezek az edzések mellett megfelelően étkezni. Rengeteg elégetett energia és kidolgozott ásványi anyag pótlását pedig táplálék-kiegészítőkkel igyekszem egyensúlyban tartani.

Az edzéseimet két mesterem Kordás István Renshi és Koncz Gábor Renshi koordinálják, valamit thai box edzéseken próbálom fejleszteni még magam. Külön feladat még, hogy Kiss Laci barátommal vezetett klubunkból szintén a válogatottba került Tóth Dana edzése. Dana gyakorlatilag ugyanazt a munkát végzi el, mint mi, felnőttek, így azt gondolom, ennél teljesebb nem is lehetne a felkészülése.


A technikai versenyszámokra külön időt szentelünk, remélem, hogy sikerül a tavalyi kiharcolt hírnevet megőrizni!


Törzsök Réka (Székesfehérvári Kempo SE)


2005-ben csatlakoztam a Székesfehérvári Kempo SE-hez. Az elmúlt évek során több edzőm is volt, Szűcs József, Szűcs Gergő, Takács Attila és Gáncs Ferenc, akinek a segítségével a tavalyi évben megszereztem a fekete övet és kijutottam az első világbajnokságomra. Jelenleg a Sárosdi Kempo SE versenyzője vagyok, mestereim Kordás István és Koncz Gábor.


A kempoban eltöltött 10 évem során számos gyerek-, ifi- junior- és felnőtt versenyen léptem a dobogó első 3 fokának valamelyikére. 2013-as eredményeim alapján a tavalyi évben is tagja voltam a Portugáliába utazó válogatottnak, ahol Knock down versenyszámban 2. helyezést sikerült elérnem.


Heti négy edzésen veszek részt, ahol nagy hangsúlyt fektetünk mind a föld mind az álló harcra, illetve az alapozás alatt megszerzett kondíciónk szinten tartására.  Az edzések mellett hétvégente futni járok.


Célom az aranyérem. Tavalyi eredményem után idén még elszántabban indulok és tudom, hogy semmi sem lehetetlen, csak küzdeni kell érte.


A Kismészáros SE sportolói közül rutinos versenyzők erősítik a kempo válogatottat. Kovács Alexandra többszörös kempo, grappling OB győztes, újabban thai boksz szabályrendszerben is kipróbálta magát jelentős sikerrel. Tavaly több számban is bajnok volt Portugáliában (küzdelmi számokban). Mestere Palotás Ferenc 5. dan és Kárászi Balázs 4. dan.


kovacs-alexandra

Kovács Alexandra  (Kismészáros SE)

A küzdősporttal 15 éves koromban ismerkedtem meg, de ez akkor még nem egy tudatos választás volt, csak valamilyen mozgáslehetőséget kerestem a közelben. Ekkor találkoztam Mayer Csaba mesterrel és a Japán Jiu Jitsuval. Rögtön megfogott ez a világ és éreztem, hogy itt a helyem. Aztán a Testnevelési Egyetem hallgatójaként lehetőségem nyílt más harcművészeteket is kipróbálnom, többek között a Judot, ahol jelenlegi barátomat is megismertem és általa jutottam el az első Kempo edzésemre.


A Zen Bu Kan Kempo edzés egy idézettel kezdődik: "Megeddzük testünket és lelkünket egy szilárd, megrendíthetetlen jellemért." Ezt először nem igazán értettem, de már az első edzés a határaimat feszegette és hamar rájöttem, hogy mindezek nem csak szavak és valóban minden egyes edzés komoly megpróbáltatás a lelkünknek is. Ez volt az, ami miatt a Kempo mellett döntöttem végleg. Emellett nagyon tetszett a komplexitása is, hiszen több harcművészetet ötvöz egymagában.


Lassan 3 éve, hogy kempozom, ami nem számít túl hosszú időnek, mégis nagy mértékben megváltoztatta a mindennapjaimat és az élethez való hozzáállásomat. A Kempo világított rá arra, hogy milyen fontos is az akarat, és hogy mennyi mindent lehet vele elérni. Megváltoztatta a kiállásomat, gondolkodásomat és az emberekkel való kapcsolatomat. Magabiztossá tett. Beépült mindennapjaimba a mozgás és a kempos gondolkodás is. A Stílusalapító Nagymester, Dr Harnos Imre szavait idézve: "Megtanultam felemelt fejjel járni, így a világot nézem és nem lehajtott fejjel a port."


A legnagyobb hatással Palotás Ferenc és Kárászi Balázs mesterek voltak/vannak Rám. Tőlük tanultam a legtöbbet. Sokat köszönhetek nekik és nem csak a Kempon belül, hanem az élet más területein is számíthatok Rájuk. Valamint köszönettel tartozom a barátomnak, Mayer Mártonnak, aki bevitt a Kempo világába, és a felkészüléseim során külön foglalkozik velem.


2014 tavaszán először volt lehetőségem megméretni magam nemzetközi versenyen. A Kempo válogatott tagjaként a Portugáliában megrendezett Világbajnokságon indulhattam, ahol szinkron formagyakorlatban, low kick és knock down versenyszámokban sikerült első helyet szereznem. Ezen kívül több Országos Kempo bajnokságot nyertem, a legutóbb Kecskeméten A viadal (full kontakt) és földharc (gi, no gi) versenyszámokban állhattam a dobogó legfelső fokára. Hatvanban a Global Grapplingen indultam, és lettem arany érmes gi, no gi és open kategóriában.


November elején, az Eger Kupán, szintén A viadalban és földharcban lettem első. Az idei legfrissebb eredményem a november 15-én megrendezett Brazilian Jiu-Jitsu Hungarian Openen elért első helyezésem, ami meglehetősen édes siker a számomra, mert a lánymezőnyre nem jellemzően sok indulóval mérethettem meg magam.


Tóth Daniella (Sárosdi Kempo SE)

Tóth Daniellának hívnak. 2003. 10. 17-én születtem. A sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium 5.c osztályos tanulója vagyok,  a Sárosdi kempo SE Nagylóki szakosztályának tagja. 2012. októbere óta kempozom, a 2 év alatt (lassan 3) 8. Kyu-ig jutottam.  Mestereim: Koncz Viktória és Kiss László. A felkészülés érdekében több technikai és erőnléti edzést iktattunk be, mellette még futni is járok. Az edzőtársak és a mestereim mellett még sokat segítenek a danos mesterek (Kordás István, Koncz Gábor, Törzsök Réka, Tóth Ádám).


Az eddigi legjobb eredményem az a 2014-es Pécsi gyerek OB-n szerzett Chikara Kurabe 1. helyezés, ami számomra egyben egy forduló pont is volt. Erre vagyok talán a legbüszkébb, mert a kupát Hanshi Lévai Lászlótól vettem át.


Eredményeim:


2013. II. Seregélyes Kupa
Földharc lány kezdő: 1. helyezett
3. pontos lány kezdő: 2. helyezett
Formagyakorlat kezdő: 3. helyezett
2013. XI. Csákvár Kupa
Formagyakorlat középhaladó: 2. helyezett
Földharc középhaladó: 2. helyezett
2014. Gyerek OB Pécs
Chikara Kurabe középhaladó: 1. helyezett
Földharc lány középhaladó: 2. helyezett
2014. III. Seregélyes Kupa
Földharc lány középhaladó: 2. helyezett
Chikara Kurabe lány középhaladó: 3. helyezett
Formagyakorlat középhaladó: 3. helyezett
2014. I. Katana Kempo Kupa
C viadal haladó: 1 helyezett
Formagyakorlat haladó: 1. helyezett
Földharc haladó: 1 helyezett
2014. XII. Aqvital Csákvár Kupa
Földharc haladó: 1. helyezett
Formagyakorlat női haladó: 1. helyezett
Chikara Kurabe középhaladó: 2. helyezett


Esélylatolgatásba nem bocsátkoznék, de mindent megteszek annak érdekében, hogy sikeresen szerepeljek. Természetesen győzni szeretnék!


dencinger-david-ellenfelem


Dencinger Dávid (Mátra Kempo SE)

A tavalyi évben sikerült kijutnunk Portugáliába, akkor a 12 éves Búzás Chrisztoffer tanítványommal. Idén Pálfalusi Attila váltott Chrisszel és csatlakozott a csapathoz, aki 2009 óta erősíti a gyöngyösi Mátra Kempo SE-t, így most is ketten lesznek a 2015-ös WAC VB-n akik gyöngyösi kötődéssel versenyeznek.


Attilával hetente kétszer készülünk a Mátra Kempo SE edzésein irányítottan az egyes szabályrendszerekre, amely edzések a Gladiátor Dock fantázianévre hallgató funkcionális edzőteremben zajlanak. Attila a hét többi napján a felkészüléséért felelős edzéseket szülővárosában Miskolcon ejti meg.


A saját felkészülésem nagy részét a kondicionálás tréningek teszik ki egyelőre. Ezeken az edzéseken Szabó András keze alatt a szintén gyöngyösi Spárta Gymben veszek részt. A tavalyi tapasztalatok alapján ugyanis a meghirdetett Full-Contact küzdelmi szabályrendszerek között minőségi ellenfelek vannak, akik ellen az állóképesség és az erő dominanciája meghatározó eleme a győzelemnek. A K1, MMA és Low Kick jellegű szabályrendszerek indulói erős mezőnyt alkottak, reméljük idén is így lesz és sikerrel vesszük az akadályokat.


Mészáros Péter (Harcos Kutyák Kempo SE)

Nevem Mészáros Péter, 1993 óta Kempozom, a Kempo mellett más-más küzdősportokkal is megismerkedtem, de a szívem csücske a Kempo maradt! Edzőm Hanshi Lévai László 8. danos mester. Többszörös Hanshi Kupa illetve Magyar Bajnoki címmel, Világ Kupa győzelemmel, Európa Bajnoki címmel rendelkezem, illetve a tavalyi WAC portugáliai VB-én Földharc Gi versenyszámban Világ Bajnok is lettem!


Idén ismét válogatott kerettag lettem, így ismét van lehetőségem indulni a 2015 WAC Világ Bajnokságon. Tavaly sajnos egy térdsérülés miatt kénytelen voltam pár állóharc versenyszámból kimaradni, amit idén szeretnék pótolni. A felkészülésemet sokban befolyásolja a tavalyi térdsérülésem, mert még sajnos nem az igazi…A hét minden napján edzem, természetesen vannak könnyebb, illetve nehezebb edzésnapok, beleértve a technikai és küzdelmi edzéseket is.


Ádám Gábor (Kamion Kempo SE)


Mintegy 6 éve Kempozom Kabina Balázs Sensei irányítása alatt. Előtte 20 évet töltöttem el egy másik sportág berkein belül, ami az életemet jelentette. Nem hittem, hogy lesz még egy sport, ami ennyire magával ragad.


Mesterem irányítása alatt lépésről-lépésre próbáltuk átformálni képességeimet, hogy a kempoban minél sikeresebb lehessek. Eddigi minden ZBK Kempo versenyemről éremmel térhettem haza, amit köszönhetek Mesterem által felállított taktikának, a jó felkészülésnek valamint nem utolsó sorban a kiváló edzőpartnereimnek. 28 érmet szereztem a ZBK Kempo pályafutásom alatt, amiből 20 aranyérem. Ezek között van 6 országos bajnoki cím és 1 világbajnoki cím is.


Jelenleg 3.kyu fokozattal rendelkezem és szándékom szerint 2016-ban szeretnék az 1.Dan vizsgámra jelentkezni. Remélem, minden elvárásnak és előírásnak meg tudok addig felelni. Világbajnoki felkészülésemben nagy hangsúlyt fektetünk a kondícionáló edzésekre valamint a konkrét versenyszámok taktikai felkészülésére. Sok futással és aerob terheléssel próbáljuk fejleszteni állóképességemet és személyre szabott technikai edzésekkel pedig a bunyót.


Mindent meg fogok tenni a világbajnokságon, hogy erőmön felül teljesítsek és minden áron kihozzam magamból a legjobb teljesítményt. Célom idén is egy világbajnoki cím elhódítása! De egyéni céljaimnál is fontosabb, hogy egy legalább olyan szuper és eredményes csapat tagja lehessek, mint tavaly!  Készülj Portugália, jövünk!


Jerger Barnabás (Fenyőmag Dojo)

- Nagyon örülök, hogy sikerült Barnabásnak bekerülni a válogatottba, mindannyian nagyon büszkék vagyunk rá! – mondja Kiss Gábor 2. danos Mester.


- Speciális az ő helyzete, mert klubon belül sajnos nincsen edzőpartnere a saját súlycsoportjában, és ez némileg megnehezíti a készülést. Nehéz modellezni azt a fordulatszámot és dinamikát, amit a 65 kg alatti versenyzők produkálnak. Próbálunk más klubokból és stílusokból is edzőpartnereket hívni, akikkel tud gyakorolni. Igyekszünk javítani a pontosságát illetve a védekezését. Azon vagyunk, hogy a világbajnokságra megfelelő fizikai és mentális állapotban érkezzen – hangsúlyozza Mestere.


Kiss Gábor hozzáteszi: „esélylatolgatásra nem szívesen vállalkoznék, hiszen egyáltalán nem ismerjük a mezőnyt. Nálunk az az alapelv, hogy mindenki a legjobb tudásának megfelelően készüljön a versenyre, és ott mindent adjon ki magából. Hogy ez éppen mire elég, az ott derül ki. A lényeg hogy ne maradjon bennük semmi, ami miatt szemrehányást tehetnének maguknak.”


- Az biztos, hogy Barni nagyon szeret küzdeni, és igen kreatív is. Többféle stílust képes váltogatni, például a tavalyi országos bajnokságon sérült sípcsonttal indult, amit kiválóan ellensúlyozott földre-vitelekkel és fojtásokkal. Hatalmas elszántsággal lép pástra, látszik rajta, hogy nem hátrál meg és ez jókora kuzushi az ellenfeleknek. Bízom benne, hogy megállja a helyét Portugáliában, és sérülés nélkül sikerül kihoznia magából amit csak tud  - mondja a Fenyőmag Dojo vezetője.


Válogatott pontok:
Országos bajnokság:
földharc III., "A" viadal II., pusztakéz I.

Eger Kupa:
Földharc II., MMA I, pusztakéz I.

Fodor Levente

2008 óta kempózok Egerben, anno Nagy Ferenc Jácint alatt kezdtem, viszont pár éve a szakmai felkészítésemet Stregova Zsolt vette át, mindkettőjüknek nagyon sokat köszönhetek. Ez lesz az első világversenyem, és nagyon izgatott vagyok, örülök, hogy a válogatottba kerülhettem, és tudásom legjavát fogom nyújtani. Nagy vágyam lenne legalább egy versenyszámban a dobogó valamelyik fokára állni, és méltón öregbíteni ezzel a Zen Bu Kan Kempo hírnevét!


Hegedüs Bendegúz (Sárosdi Kempo SE)

A felkészülésem jóval elfog térni az eddigiektől, de remélem a versenyen nem fog túlságosan megmutatkozni. Heti 6 judo edzéssel és 2 karate edzéssel biztosan számolni fogok egy héten és persze a felkészítő versenyek is segítik a felkészülésemet.


Koncz Gábor és Kordás István mesterem maximálisan támogat a Kempo melletti sportágakban, de ha van egy kis szabadidőm a Kempo edzéseket is meglátogatom. Ritkán adódik ez a lehetőség, de új célokat terveztem, amihez áldoznom kellett. A technikai számokra egyénileg fogok készülni, ahogyan engedi a szabadidőm. Szerencsére már 2 VB-n részt tudtam venni ahol sikeresen helyt tudtam állni.


Tóth Ádám (Sárosdi Kempo SE)

A Sárosdi Kempo SE tagja vagyok, Kordás István és Koncz Gábor a mestereim. Mintegy 9 éve ismerkedtem meg a kempoval és azóta egyszerűen "szerelmese" vagyok ennek a sportágnak. A kempo rengeteg pozitív hatással van az életemre. 2014-ben vizsgáztam fekete övre(I. Danra). Ezzel egy álmom teljesült és most egy másik nagy álmom is sikerült, hogy válogatott keret tag legyek… Több edzéssel, nagyobb szorgalommal készülök a vb-re... Minden verseny előtt nagyon izgulok, de most fokozottan. Minden versenyre szívvel, lélekkel készülök.


Eredményeim:
Gyermek kategóriában többszörös Magyar Bajnok és Hanshi kupán is a dobogó tetejére léphettem. A tavalyi évben lévő verseny eredményeim:

I. Gyöngyösi Kikiáltó Kempo Kupa:

Full"A":I.helyezés
Földharc: I.helyezés
Formagyakorlat:I.helyezés
Önvédelem:II.helyezés

Ifjúsági és junior Országos Bajnokság:

"A" viadal: I.helyezés
Földharc: I.helyezés
Önvédelem: I.helyezés
Fegyveres Formagyakorlat: II. helyezés

Indultam grappling versenyen is.

Grappling Magyar Bajnokság:

Gi grappling kadet 69 kg: I.helyezés
Pankration submission (no gi) kadet 69 kg: I.helyezés

2014 Európa- és Világbajnoksági selejtezőjének II. Fordulója:

Gi grappling kadet 69 kg: I.helyezés
Submission (no gi) kadet 69 kg: I.helyezés

Esélylatolgatás: Még nem voltam ekkora, nemzetközi versenyen. Nagyon érdekel a színvonal.  Ami tőlem telik mindent megfogok tenni.


Csizmadia Dániel (Sárosdi Kempo SE)

2002. 04. 08.-án születtem, Székesfehérváron. Seregélyesen lakom a szüleimmel és a testvéremmel, aki szintén kempozik, és a helyi általános iskola hetedikes osztályos tanulója vagyok. 2009-ben egy barátom ismertetett meg a Zen Bu Kan Kempoval. Nagyon megtetszett ez a sportág. Edzőimtől, Kordás Istvántól és Koncz Gábortól rengeteget tanultam és mindig nagyon segítőkészek, bármikor fordulhatok hozzájuk.


Heti háromszor járok edzésre, a felkészülés ugyanúgy zajlik, mint az itthoni versenyekre, bár most kicsit nagyobb a tét. Elért eredményeim az elmúlt években az országos bajnokságokon: 25 arany,17 ezüst,11 bronzérem. Ezen kívül a nemzetközi Hanshi kupán 3 arany, 1 ezüst, 1 bronz, egy negyedik hely, és egy csapatversenyben szerzett 2 helyezés. Szeretnék nagyon helyezést elérni a versenyen, hogy az edzőim és a szüleim is büszkék lehessenek rám.


A helyszínről és az eredményekről a Zen Bu Kan Kempo folyamatos helyszíni tudósítást ad majd.

Heti összefoglaló

Heti összefoglalónkhoz érve megállapíthatjuk, hogy ismét egy eseménydús hetet zárhattunk. Nézzük sorban a hét legfontosabb eseményeit:


IMG_0866


A hétfőt rögtön egy magyar vonatkozású külföldi hírrel kezdtük, Cseh-Lantos Renáta a romániai RXF Fight Night gálán, a helyi Diana Belita ellen lépett ketrecbe, egy eléggé szokatlan időpontban, hétfő este. Renáta egy kemény mérkőzésen pontozással maradt alul román ellenfelével szemben.


cseh_lantos_renata(fekete)2

 Este Fábián Kristóf szerepelt "A sikerek útján" rovatunkban.


Fabian-Kristof-Rehak-Gyorgy-Birics-Tamas-ellenfelem


Kedden az április 11-én megrendezésre kerülő Harcosok Klubja 17 gála hivatalos plakátját mutattuk be Nektek, kicsit kitérve az est főmérkőzésére, melyet Dudok Károly és Jóni Zsolt vív majd egymással.


Este Kántor Tamás hozott Nektek egy új írást, ezúttal a jóga és a helyes táplálkozás volt a téma.


kron-gracie-ellenfelem


Szerdán Szellő Imre gondolatait tolmácsoltuk. Imre előző szombaton Erdei Zsolt korábbi ellenfelét, a grúz Jomardashvilit verte, de pihenésre nem sok ideje van, tervek szerint a Ferobox következő gáláján is ringbe lép majd.


szello-shalva


Csütörtökön egy újabb kempos hírrel jelentkeztünk. Keresztesi Péter írását olvashattátok. Péter a debreceni Bushido Spartan Kempo csapatának 1. kyu-s harcosa, és arról írt, hogy a kempoban milyen út vezet a fekete övhöz, hogyan válhat valaki igazi mesterré? Érdemes beleolvasni.


keresztesi-harnos


Este Karacs Attilával készített cikkünk következett. Attilát a péntekenkénti közös sparringokról kérdeztük, az ő gondolatait olvashatjátok a cikkben.


karacs


Pénteken már megszokottá vált, hogy mindig egy szakmaibb jellegű cikket tartogatunk Nektek estére. Ezen a héten sem volt másként. Erő és állóképességről szólt az aktuális írásunk.


Szombaton "Ütközet után" címmel interjút olvashattatok Géczei Róberttel, aki "A küzdelem napja" elnevezésű gálán négyes tornán vett részt.


geczei-robert-ellenfelem



Este egy újabb dokumentumfilmet tekinthettetek meg, most Andy Ristie-t ismerhettétek meg közelebbről. Ezen a napon zajlott le (03.21-22) a Muay Thai Amatőr Magyar Bajnokság is, ahol szép eredmények születtek.  Szabó András junior magyar bajnok lett (Szentendre Gym), a Perfect Fight Club Turóczy Vajk személyében örülhetett bajnokának. Az Unicentral Bull's versenyzői közül Kovács Ervin -71 kg –ban II. helyen végzett, Lukács Balázs személyében pedig 81 kg–ban Muay Thai Magyar bajnokot avathatott a győri csapat. De remekeltek a III. CROATIAN CLASSIC WORLD CUP (WKF) versenyen is, ahol Karácsony Dávid thai box -67kg-ban, Grónai Sándor K-1 -63,5kg-ban, Balázs Péter K-1 -81kg II.helyet, Benkovics András K-1 +91kg-ban II.helyet, Kuti Lilla K-1 -57kg III.hely-et értek el. Grónai Sándor, aki két kategóriában is helyt állt, thai box szabályok szerint a II. helyen végzett. De születtek szép eredmények ezeken a napokon a German Openen is!


croatiaclassic


Vasárnapra is maradtak hírek, hiszen azon túl, hogy hoztuk a Harcosok Klubja 17 főmérkőzéseinek teljes listáját, a mai napon tartott Esztergom Kempo Kupáról is van mit írnunk. Szép eredményekkel térhetett haza nem egy klub - a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémiáról kettő aranyérem és kettő ezüstérem lett a mérleg, Karácsonyi Krisztián, Lacza Ábel aranyérmet szerzett (mindkettő mérkőzését TKO-val hozta), Kockás Dávid pedig aranyérmet szerzett a 12-13 éves korcsoport könnyű súlyú kategóriában.


Mindenkinek gratulálunk a versenyekhez, eredményekhez!