Szombaton Harcosok Klubja 25.

Az idei utolsó gálájához érkezik a Harcosok Klubja Versenysorozat, amelynek helyszíne ezúttal Kecskemét lesz.



 

A fővárosból Kecskemétre költözik a Klub. Legalábbis az idei évzáró gála erejéig. A Harcosok Klubja 25. helyszínéül ugyanis a kecskeméti Árpádvárosi Sportcsarnok szolgál majd december 17-én, szombaton.


Nem sűrűn fordult eddig elő eddig, hogy a Harcosok Klubja elhagyta volna a fővárost, szám szerint egyetlen egyszer. Akkor Vácon csattantak a pofonok. Így igazi kuriózumnak mondható majd a december harmadik hétvégéjén megrendezésre kerülő gála. Ezt pedig csak tovább fokozzák a gála eddig ismert párosításai.


Elég csupán két nevet említeni. Polgár Ádám és Vidákovics Patrik. Nem először fordul elő a nevük Harcosok Klubja gála kapcsán, de eddig még nem találkoztak egymással, most azonban, mint egy elő-karácsonyi ajándék úgy jön ez a párosítás a küzdősport rajongók számára!


Ádám egy hosszabb csend után zsinórban két mérkőzést is győzelemmel zárt – Kálucz Martin és Pokorni Ádám – ellen, míg Patrik az elmúlt hónapokban többször is kemény nemzetközi csaták során bizonyította, hogy ott a helye Európa legjobbjai közt. Izgalmas csatát hoz majd kettőjük ütközete, ez szinte biztos!


Sérülés miatt változott az előzetesen meghirdetett címmérkőzés párosítása,  lemondta ugyanis a szereplést Gilányi Attila, aki a román Munteanu Marius ellen egy WFC címmérkőzéssel koronázta volna meg az estét. Pótlására klubtársa, Nnadi Kristóf érkezett, aki ugyancsak rendszeres résztvevője a Harcosok Klubja rendezvényeknek.


Az idei utolsó gála párosításaira ezúttal sem lehet panaszunk, 15 mérkőzés van a 18 órától kezdődő programban, amiben MMA és K-1 meccsek egyaránt helyet kaptak.



Az esti gála eddig párosításai:

15. Vidákovics Patrik vs. Polgár Ádám K-1 -85 kg 3x3
14. Csillag Tamás vs. Hegyi Richárd K-1, 73 kg 3x3
13. Sánta János vs Hegedűs Márk Muaythai A kat, 75 kg 3x3
12. Nnadi Kristóf (HUN) vs. Munteanu Marius (ROM) K-1, +95 kg 3x3
11. Kertész Máté vs. Horváth Ádám MMA, 82 kg 2X5
10. Szakolczai Martin vs. Góman Renátó 71 kg, K-1 3x3
9. Schneider János vs. Turai Zoltán MMA 72 kg 3x3 perc
8. Petrina Pál vs. Faragó Roland 60 kg, K-1 3x3
7. Schnürlein Henrik vs. Kovács Kálmán 78 kg MMA 3x3 perc
6. Nagy Krisztián vs. Varga Tibor K-1 -84kg 3x3 perc
5. Ritter Ádám vs. Budai Richárd 70 kg MMA 3x3 perc
4. Romsics Ádám vs. Kunyik Krisztián Thai-box C kat. 78 kg 3x2
3. Horváth Gergely vs. Fischer Botond 71 kg MMA 3x3 perc
2. Schnürlein Andor vs. Antalik Gergely 85 kg Grappling 1x3 perc
1. Vancsik Hunor vs Hevér Alexander 7 éves kis harcosok bemutató meccse 2x1 perc

A 25. Harcosok Klubja gála is hozza majd az eddig megszokott színvonalat. Ugyan a gála ezúttal a fővároson kívülre esik, de ezek a párosítások biztosan sok érdeklődőt csalnak majd le Kecskemétre december 17-én. A jegyek pedig már kaphatók a kijelölt helyeken! 


hk25_plakat

Sport coaching - A hit megőrzése

Sport coaching! Az edzés mennyisége, a felszerelés, a táplálkozás mind fontos részek, amik kiegészítik egymást, de mi az a plusz, mely egy-egy kiélezett küzdelmet eldönthet?

Sport coaching - A hit megőrzése lead


A sport coaching egy tág terület, szakág, melybe igen sok minden belefér. Alábbi írásában Bánóczi Péter ismét valami olyan, megfoghatatlan és szinte megragadhatatlan, ám fontos dolgot boncolgat, melyen sporttól függetlenül érdemes elgondolkodni. Következzenek Péter szavai!


"Olyan mértékben gyorsul köröttünk a világ, annyi információ jut el hozzánk a legkülönfélébb fórumokon, hogy kemény állóképesség kell. Mégpedig ahhoz, hogy megőrizzük a hitünket abban, amit csinálunk.


Az edzés mennyisége, a felszerelés, a táplálkozás mind fontos részek, amik kiegészítik egymást, azonban – szerintem - a HIT az a plusz, ami egy kiélezett küzdelmet eldönt. Elménkben sokkal többször jelennek meg negatív képek, események, mint pozitívak.


Ezekre ráerősítenek még a hírek, az újságcikkek és az FB, Instagram, vagy egyéb posztok. Meg kell edződni abban, is, hogy ezeket „átengedjük” az agyunkon és/vagy átkeretezzük az információt, hogy ne váljon a kárunkra. Nem szabad azonban félni a negatív impulzusoktól. Hiszen nem történnek mindig csak vidám vagy minket erősítő dolgok.


A kevésbé kellemes események visznek minket előre. Gondolj bele, egy nehéz edzés, ahol néha ropog a csont, hasít a hideg, vagy elfogy a levegőd, az mikor esik jól? Ekkor is a hit segít, hogy bízol magadban, mert magadat erősíted a hiteddel. „Meg fogom csinálni, mert hiszek benne”


További önsegítő, ha úgy tetszik, hit-erősítő, ha ösztönző Én-üzeneteket használsz. Ezeket akár a lakás több pontján elhelyezheted, hogy mikor arra mész, akkor a szemed biztosan meglássa. Tükör, kis papírok, kép, idézetek a falon. Próbáld ki és meglátod, hogy a hit mire képes."




[caption id="attachment_15454" align="aligncenter" width="504"]sport coaching - hit-megorzese-weidman-belfort Ösztönző Én-üzenet Chris Weidman korábbi UFC bajnok hűtőszekrényéről.[/caption]

Heti összefoglaló (113.)

Hihetetlenül izgalmas hét áll mögöttünk. Versenyzőnk több nemzetközi versenyen is érdekeltek voltak különböző sportágakban. Aranyérmek, szakmai cikket és beszámolók! Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!

IMG_0866

Hétfőn adtunk róla hírt, hogy mind a 6 versenyzőnk és kiséretük megérkezett az IMMAF Európa-bajnokokság helyszínére. Steve Maxwell tanácsait tolmácsoltuk még ezen kívül a teniszkönyök és a kézfájdalmak elkerülésére.


Kedden már az első ellenfelek nevét is tudtuk Prágában. Illetve a svájci születésű karatéka, Andy Hug pályafutására is vetettünk egy pillantást. Decemberben újra Fight Night Hungary gála, ami a Young Blood nevet kapta.


fnh-young-blood-lead


Szerdán már győzelemről érkezett hír az IMMAF EB-ről. Cziffra Attila megnyerte első mérkőzését. Az SMR henger jótékony hatásairól ejtettünk szót délután. Este az öt leggyakoribb hibát gyűjtöttük össze, amit elkövethetünk felkészülésünk során.


Csütörtökön már kevesebb jó hírrel szolgálhattunk Prágából. Négy versenyzőnk búcsúzott a további küzdelmektől, de Kovács Alexandra ezen a napon kezdte meg a menetelést. Hírd adtunk róla, hogy idén még kockára teszi WBO övét Baranyi Richárd, méghozzá egy svájci kihívó ellen. Az év egyik legnagyobb csatájára készülő Badr Hari bemutatására is kísérletet tettünk egy másik szemszögből, ez a Badr Hari sztori.


Pénteken olvashattátok, hogy Kovács Alexandra már elődöntős, és hozzá hasonlóan Nánási Fatime is ketrecbe lépett pénteken. A Ju-Jitsu Világbajnokságon is szoríthattunk 8 magyar indulóért a hétvégén. A szakmai cikkel sem maradtunk adósak. Egy kombinációs piramist hoztunk, ami az állóharc-képességek fejlesztésére szolgál.


jjifwc2016


Szombaton írtuk, hogy folytatja menetelését Kovács Alexandra Prágában. Este a döntőre készült már, amit egy óriási izgalmakat hozó csata során meg is nyert, így Európa-bajnok lett!


Vasárnap a kickbox Európa-bajnokság végerdményeivel szolgáltunk, ahol ugyancsak sikert sikerre halmoztak a mieink. A csapat bajnoki cím mellett Veres Rolandot a torna legjobbjának választották!




Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!

ellenfelem.hu - A harcos közösség

Kickbox EB - Csapatban is Európa-bajnok Magyarország

Kickbox Európa-bajnokság Loutraki, Görögország. Pointfighting csapatarany, veterán arany és ezüst és formagyakorlat bronz a zárónapon! Illetve Veres Rolandot választotta meg a nemzetközi szövetség irányító testülete, a WAKO Board az Európa-bajnokság legjobb férfi versenyzőjének!

kick-box-vb-2016-dublin-lead

Elérkezett a görögországi kickbox Európa-bajnokság utolsó versenynapja. Szombaton két veterán döntőben, a kemény stílusú fegyveres formagyakorlat versenyszámban és a pointfighting csapatküzdelemben voltunk érdekeltek.


Először Tóth István lépett tatamira. Egy kifejezetten jó első menet után ír ellenfele elhúzott tőle, és a megszerzett előny kitartott neki a mérkőzés végéig. Tóth István nyakába így egy ragyogó ezüstérem került.


Utána következett Csikós Péter, aki már az első menetben megüzente olasz ellenfelének, hogy az arany a mai nap az ő nyakába kerül. A második menet kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, de a lényegen ez sem változtatott. Csikós Péter hat évvel a 2010-ben ugyanitt megszerzett felnőtt bronzérme után első veterán Európa-bajnoki címét szerezte.


A veterán döntők után következett a pointfighting csapatküzdelmek sora, melynek a végén ismét a magyarok nyertek – mondhatni szokás szerint, mert a legutolsó öt Európa-bajnokságon ez a magyar csapat nem talált legyőzőre.


Magyarország (Veres Roland (17 éves, Egyesület: Halker-KiralyTeam Kickbox Akadémia, Edző: Király István, legjobb eredményei: felnőtt világbajnok, 4x felnőtt Európa-bajnok), Mórádi Zsolt (28 éves, Egyesület: Halker-KiralyTeam Kickbox Akadémia, Edző: Király István, legjobb eredményei: 8x felnőtt világbajnok, 10x felnőtt Európa-bajnok), Jároszkievicz Krisztián (29 éves, Egyesület: Halker-KiralyTeam Kickbox Akadémia, Edző: Király István, legjobb eredményei: Küzdősport Világjátékok-győztes, 7x felnőtt világbajnok, 10x felnőtt Európa-bajnok), Veres Richárd (25 éves, Egyesület: Halker-KiralyTeam Kickbox Akadémia, Edző: Király István, legjobb eredményei: 4x felnőtt világbajnok, 8x felnőtt Európa-bajnok), Szabó Dorina (18 éves, Egyesület: Halker-KiralyTeam Kickbox Akadémia, Edző: Király István, legjobb eredményei: felnőtt Európa-bajnok, felnőtt világbajnoki 3. helyezett), Nagy Henrietta (23 éves, Egyesület: Halker-KiralyTeam Kickbox Akadémia, Edző: Király István, legjobb eredményei: 3x felnőtt világbajnok, 4x felnőtt Európa-bajnok), szövetségi kapitány: Király István mesteredző.


kickbox_eb_csapat


A Világ- és Európa-bajnoki címvédő magyar csapat kiemeltként kezdett az Európa-bajnokság utolsó küzdelmi versenyszámában. A nyolcaddöntő helyett így feszült figyelemmel vártuk, ki jut tovább a Bulgária - Ausztria mérkőzésen. A bolgár csapat jobban akarta a győzelmet, így ők lettek a negyeddöntőben az ellenfeleink.



A szövetségi kapitányok az alábbiakban értékelték az Európa-bajnokságot:

Juhász Gábor, full-contact: A full-contact mezőny hozta azt a magas színvonalat, amelyre számítottunk. A női versenyzőink nyert meccseik után komoly ellenfelekkel szemben maradtak alul, nehézsúlyú férfi versenyzőnk is küzdelmes mérkőzésen maradt alul. Összességében egy bronzéremmel zártuk az Európa-bajnokságot.


A ringes szakág hazánkban kevés versenyzővel rendelkezik, így komoly kihívás előtt állunk, hogy a jövő évi budapesti világbajnokságra megfelelően ütőképes csapatot állítsunk ki, és méltó módon képviseljük hazánkat a ringben is. Fejlődnünk kell még mind mozgásban, ütőerőben, taktikában, létszámban és mérkőzésszámban egyaránt. A Magyar Kick-box Szakszövetség célul tűzte ki, hogy jövő évben számos hazai és külföldi versenyre jussunk el, és a nemzetközi tapasztalatokat a hazai világbajnokságon hasznosítani tudjuk.


Dancsó Zoltán, kick-light: Büszke vagyok, hogy 6 versenyzővel 4 döntőnk volt, ezt látatlanban előre is aláírtuk volna Attilával. Egy évünk volt, és ennek a tükrében azt mondom, hogy a jövő évi világbajnokságra készülő csapat gerincét kell kialakítsuk. Ehhez a maghoz szeretnénk, ha a jövőben folyamatosan minél több fiatalt tudjunk beépíteni, akik remélhetőleg a budapesti világbajnokságon egy fényesebb és bővebb éremkollekciót tudnak otthon tartani. Jövőre tervben van, hogy év közben is több összetartást szervezzünk a felnőtt és a junior keret tagjainak, és egységesen, magyar zászló alatt megjelenni velük a nemzetközi porondon, üzenve így a többi nemzetnek, hogy velünk is komolyan számolni kell.


Olasz Attila, kick-light: Az éremtáblázat is tükrözi azt, hogy nagyon kiegyenlített a mezőny. 9 ország szerzett aranyérmet a 15 súlyban. A mi 4 döntőnk várakozáson felüli volt, hiszen csak 6 fővel vettünk részt. A jövőre nézve ez mindenféleképpen pozitív, hiszen a tavalyi vb-hez képest hatalmas előrelépés. A jövő évi budapesti világbajnokságra célunk egy teljes válogatott összerakása, amivel megpróbálunk az éremtáblázat első három helyén végezni.


Ehhez úgy érzem, megfelelőek lesznek a körülmények, és el fogjuk tudni végezni a megfelelő mennyiségű munkát. Gratulálok minden kick-light versenyzőnek, hiszen mindenki nyert mérkőzést, és ha veszített is, emelt fővel tette. Reméljük, hogy ez a szereplés erőt ad ezeknek a fiataloknak ahhoz, hogy jövőre hazai közönség előtt több és fényesebb érem maradjon otthon. Szeretnék köszönetet mondani a szövetségnek, hogy biztosította számunkra a megfelelő körülményeket, hogy ezeket az eredményeket elérhessük.


Király István, pointfighting: Az eredmények magukért beszélnek…


/Forrás és részletes eredmények a Magyar Kick-box Szakszövetség bejegyzésében/


 

A Lumpinee Stadion - mini doku

A régi Lumpinee Stadion a legnagyobb presztízzsel bíró muay thai stadion volt Thaiföldön. Minden idők legjobb harcosai léptek kötelek közé itt, köztük olyan külföldi legendák is mint Ramon Dekkers.

Lumpinee Stadion lead


A Bangkokban, Thaiföldön található Lumpinee több, mint tíz évvel a másik nagy nevű helyszín, a Rajadamnern után nyitott, de az évek során a modern muay thai szimbólumává vált.


Mielőtt 2014-ben új helyre költözött volna, Cedric Arnold filmkészítőnek lehetősége nyílt, hogy a legutolsó párharcokról felvételt készítsen e történelmi épület falai között.


A megbízása az volt, hogy ragadja meg a Lumpinee Stadion esszenciáját valahogy és mutassa be azt egy rövid videóval. Véleményünk szerint ez remekül sikerült neki, hiszen a videó remekül visszaadja a lenyűgöző, izgalomtól áthatott légkört, melyet a Lumpinee Stadion gálái adtak az embereknek.


https://vimeo.com/108914165

IMMAF EB - Kovács Alexandra döntős

Az elődöntőkkel folytatódott tegnap a Nemzetközi MMA Szövetség (IMMAF) Európa-bajnoksága Prágában.

kovacs_alexandra_mma

A hat indulónkból csupán két hölgy versenyzőnk volt már érdekelt a pénteki versenynapon a prágai IMMAF Európa-bajnokságon. Nánási Fatime és Kovács Alexandra lépett ketrecbe a tegnap este 7 órakor lezajlott elődöntőkben.


Nánási Fatime az Joanne Doyle-on át próbált eljutni az Európa-bajnokság mai döntőjébe, ez azonban sajnos nem sikerült. A második menetben az Doyle technikai KO-val behúzta a győzelmet. Fatime így is dobogó legalsó fokára állhat majd fel, és bronzéremmel térhet majd haza Prágából.


Kovács Alexandra sem kapott könnyebb ellenfelet, a svéd világbajnoki ezüstérmes Anette Österberg személyében. A két fejjel magasabb Österberg egy TKO-val jutot az elődöntőbe, míg Szandi egy hátsó fojtással tudta le az ír Dannie Neilan-t. Kettőjük összecsapását pedig itt tekinthetitek meg:


https://youtu.be/3zYcVrezioo

A ma este 7 órakor kezdődő döntők során Szandi ismét svéd ellenfelet kapott, Gabriella Ringblomot. Ringblom igazi veterán már a sportban, és az eredményei sem elhanyagolhatóak. Kétszeres amatőr Világbajnok (2015, 2016), VB ezüst (2014),  EB ezüst (2015).


Nem lesz tehát egyszerű feladat megoldani a svédet, de Szandi sem kell félteni, és nagyon jó formát mutatott eddig Prágában mindkét mérkőzés során.



Este 7 órától szurkolunk! Hajrá Szandi!

Kombinációs piramis

A kombinációs piramis! Egy egyszerű, ám nagyszerű kis drill!

kombinációs piramis

Az egykori Bas Rutten tanítvány Duane "Bang" Ludwig az ISKA muay thai cím, több évnyi UFC-ben történő versenyzés és a leggyorsabb kiütés (6 mp!) rekordjának felállítása után, az évek során maga is sztár-edzővé nőtte ki magát. Több UFC harcossal való munkája után nemrégiben létrehozta saját termét, hálózatát, ahol amatőröknek és profiknak segít új szintre emelni állóharc technikáikat.


Ludwig kidolgozott egy rendszert, melyet BMT-nek, Bang Muay Thai-nak nevez és ami kifejezetten alkalmas az MMA-ban történő alkalmazásra is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint top tanítványai, a korábbi harmatsúlyú UFC bajnok TJ Dillashaw vagy az egyik legjobb pehelysúlyú versenyző, Joe Benavidez.


Amikor valaki harcolni tanul, fontos, hogy jó dolgokat, szokásokat véssen be. Állítólag nagyjából 1000 ismétlés kell ahhoz, hogy egy új szokást bevéssünk. Pontosan ezért, a folyamatos gyakorlás nagyon fontos a küzdeni tanulás esetén.


Az alábbiakban egy jó kis kondicionáló drillt láthattok Ludwigtól, ami, a helyes végrehajtás esetén segít, hogy jó technikát véssetek be. Egy kombinációs, kondicionáló piramisról van szó, ami egy ún. jab-cross (tehát dzseb, majd egy azt követő, hátsó kezes egyenes ütés) ütés-kombinációt használ.


A kombinációs piramis lépései


1. Üss egy jab-crosst
2. Amint végrehajtottad, a fókuszpárnát tartó segítőd "elcsúszik" balra, majd jobbra (ez az ún. slip, amikor az ütéshez viszonyítva kifelé mozdulnak).
3. A "csúszás" után az egész kezdődik előről, a kombinációt kétszer ismételve
4. A segítőd számolja hány jab-cross kombót ütsz, hogy pontosan annyit üss, amennyit kell
5. Halajd a kombinációval fel egészen öt ismétlésig. Valahogy így kellene kinéznie:


- 2, slip, slip
- 2,2, slip, slip
- 2,2,2 slip, slip
- 2,2,2,2 slip, slip
- 2,2,2,2,2, slip, slip


Irány a terem, ahol egy hozzáértő szakember egy edző kezei között, ill. felügyelete alatt gyakorolhattok és fejlődhettek! Jó edzést!


https://youtu.be/u6JTxCESfeQ?feature=oembed&wmode=opaque&rel=0&showinfo=0&modestbranding=0

Ju-Jitsu Világbajnokság magyar résztvevőkkel

Nem múlhat el világverseny magyar résztvevők nélkül! Így lesz ez a hétvégi Ju-Jitsu Világbajnokságon is, Wroclawban.

Ju-Jitsu World Championship 2016 jjifwc2016Negyvenkilenc ország, több, mint 500 versenyzője fog majd tatamira lépni az elkövetkezendő három napban, a Varsóban rendezendő Ju-Jitsu Világbajnokságon. A kiváló helyszín már több világméretű sporteseménynek adott otthont, így többek között a 2009-es férfi Kosárlabda Európa Bajnokság, a 2009-es női Röplabda Európa Bajnokság, és a 2012-es Labdarúgó Európa Bajnokság egyes összecsapásainak is.


Hazánkat 3 szabályrendszerben 8 versenyző képviseli majd a hétvégén. Dr. Gulyás Richárd Miklós elnök kihirdette a válogatott keretet. Versenyzőink mindhárom szakágban indulnak.


Ne Waza: földharc küzdelem, mely állásból indul. Érvényes technikák a dobások, lesodrások, feszítések és fojtások.


Fighting system: vegyes küzdelem, melyben ütés, rúgás, dobás és földharc technika megengedett.


Duo system: páros önvédelmi gyakorlat. Reális önvédelmi szituációkat kell szakszerűen és látványosan megvalósítani.


Ne Waza
Romanek Bence
Lakatos Sándor
Horváth Imre
Szekeres Ákos
Fábián Balázs


Fighting System
Lisztes Károly
Vezető: Nagy Róbert


Duo System
Krupa Ádám
Sági István
Vezető: Szabó János


Szövetségi kapitány: Spalovszky Csaba


A mai napon már egészen biztosan szoríthatunk magyaroknak, hiszen Fábián Balázs, Szekeres Ákos és Horváth Imre is csatába indulnak! Hajrá! Szereplésüket élőben az alábbi linken követhetitek nyomon:


http://www.worldchampionshippoland.com

IMMAF EB - Kovács Alexandra továbbjutott

A csalódást okozó szerdai versenynap után Kovács Alexandrán volt a sor, hogy javítson a magyar válogatott Európa-bajnoki mérlegén.

immaf_eb_lead

Már csak a két hölgy versenyzőnk marad versenyben a Prágában zajló IMMAF Európa-bajnokságon Nánási Fatime és Kovács Alexandra személyében. Az Kismészáros Kempo SE versenyzője tegnap egy ír versenyző, Dannie Neilan ellen.


Szandi nagyon jól kezdte meg az Európa-bajnoki szereplést, és kicsivel több, mint egy perc alatt legyőzte az ír hölgyet. A mérkőzés videója itt látható:


https://youtu.be/E9mR4IbmOWo

Ezzel Szandi biztosította helyét a mai versenynapon is, és csatlakozik hozzá Nánási Fatime is. Előbbi a svéd Anette Österberg ellen lép majd ketrecbe. Österberg egy 180 centiméter magas Világbajnoki ezüstérmes versenyző, aki technikai KO-val jutott tovább a holnapi körbe.


Fatime Joanne Doyle személyében egy angol versenyző ellen mutatkozik be. Kérdeztük őt a mérkőzés előtti gondolatairól, és elmondta, hogy az angol lány nagyon erős földön, így az állóharcra fog inkább törekedni, és természetesen mindent megtesz a győzelemért! Mi pedig nagyon szorítunk mindkettőjüknek itthonról.

Baranyi Richárd svájci kihívóval mérkőzik majd

A Felix Promotion december 17-én, Budapesten rendezi az idei versenyszezon utolsó élő televíziós bokszgáláját, melynek főmérkőzésén a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú Európa-bajnoka, Baranyi Richárd teszi kockára trónját.

Baranyi Richárd


A világszervezet ranglistáján 14. helyen álló 26 éves ökölvívó első alkalommal igyekszik megvédeni a szeptemberben, Várpalotán megszerzett bajnoki címét. Kihívója a – Baranyihoz hasonlóan – remek ütőerejű svájci Alis Sijaric (12 győzelem, 1 vereség, 10 KO/TKO) lesz, aki november elején egyszer már küzdött a magyar fővárosban, és magabiztos győzelemmel hagyta el a szorítót.


Baranyi szerint a Budakalászi Sportcsarnokból nem fog boldogan távozni a svájci ökölvívó. „Az eddigi mérkőzéseiből megállapítható, hogy egy kemény ütőerejű, eltökélt, nagy akaraterejű ellenfelem lesz. Ez az akaraterő bizonyára hatványozódni fog, hiszen Sijaric kihívóként minden bizonnyal azért jön Magyarországra, mert az övemet szeretné a derekán tudni. De akarhat bármennyire, lehet akármekkora az ütőereje, legyőzőm őt, s a cím itthon marad!” – mondta határozottan a magyar kontinensbajnok.


„Nagyon jól alakul a felkészülésem, Lukács Adorjánnal nagyon egy hullámhosszon vagyunk, jól megy a munka, élvezem az edzéseket. Tudom, hogy mi ketten, Rácz Félix segítségével, bármeddig eljuthatunk. Amit eddig látott belőlem a közönség, az még csak a kezdet, a java csak ezután következik” – tette hozzá. „Remélem sokan eljönnek a december 17-i bokszgálára, mert látványos, jó küzdelmekre van kilátás.”


A rendezvény másik címmérkőzésén a cirkálósúlyú Magyar-bajnoki övért küzd két csupaszív öklöző; Tóth Tamás „Barbár” és Bozai Gyula harmadik mérkőzésén végre ki kell derülnie, hogy ki a jobb harcos.


A gálán ismét szorítóba lép a WBO szövetség cirkálósúlyú Inter-Continentális bajnoka, a veretlen Szellő Imre (14 győzelem). A ceglédi sportolónak kisebb betegség miatt ki kellett hagynia a legutóbbi, székesfehérvári bokszgálát, most egy 8 menetes mérkőzéssel hangolódik rá az év elejére tervezett címvédő mérkőzésére. A nemzetközi bokszgálán láthatjuk még Harcsa Norbert, Darmos József, Kispál Zoltán, Egedi Renátó, Kis Máté és Turbucz Sándor mérkőzését is.


A Felix Promotion rendezvényét a közszolgálati sportcsatorna, az M4 Sport élőben közvetíti. Bővebb információkért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részletekért, keresse fel a Felix Promotion honlapját és kattintson a jegyvásárlásra.

IMMAF EB - Nehéz folytatás

A nyitónapon elért győzelem után a tegnapi folytatás már nem sikerült olyan jól versenyzőinknek a prágai IMMAF Európa-bajnokságon.

[caption id="attachment_15392" align="aligncenter" width="504"]immaf_eb_bor fotó: IMMAF[/caption]

Cziffra Attila győzelmével indult számunka a prágai IMMAF Európa-bajnokság. A második napon már összes négy versenyzőnk volt érintett a küzdelmekben.


Az első körben Cziffra Attila sikerrel vette az akadályt az izlandi Birgir Tomasson ellen, majd a folytatásban a bulgár Nikolay Nikolov már túl nagy falatnak bizonyult, egy D’arce fojtással felülmúlta versenyzőnket.


Böröcz Balázs ellenfele az ukrán Vitalii Shostak volt. Balázs ezt a mérkőzést sajnos egy technikai KO-val elveszítette. A folytatásban még szoríthattunk Lévai Lacinak és Novotny Bencéért.


Lévai Laci ugyancsak kemény meccsnek nézett elébe az azeri Tural Azayev ellen. Ez a csata a második menetben szintén egy fojtással (RNC) ment el. Novotny Bence sem járt sikerrel, őt az olasz Paolo Anastasi győzte le az első menetben.


A tegnapi napon tehát az összes férfi versenyzőnk kiesett az Európa-bajnoki küzdelmekből. Már csak a két lány, Kovács Alexandra és Nánási Fatime az, akiért szoríthatunk. A mai napon Szandi lép majd ketrecbe az ír Danni Neilan ellen. Bízzunk a sikeres folytatásban!


 

IMMAF EB - Győzelem a nyitónapon!

Hat magyar versenyző vesz részt a Prágában zajló IMMAF Európa-bajnokság. Tegnap a nyitónapon már be is mutatkozott a magyar csapat.

immaf_eb_lead

Hétfőn érkeztek meg versenyzőink és kísérőik Prágába, ahol a regisztráció és a mérlegelés után este a sorsolások is lezajlottak. Ahol az is kiderült, hogy a mieink közül Cziffra Attila kezdi meg elsőként a szereplést.


Attila az izlandi Birgir Tomasson-t kapta ellenfélül az első körben, akit sikerült is a nyitómenetben technikai KO-val felülmúlnia, így biztosította helyét a következő versenynapra!


"Első magyarként kicsit furcsa volt a bemutatkozás. A többiek mind előnyerők voltak, volt rajtam egy kis nyomás emiatt. A mérkőzésen próbáltam elmozogni és védekezni, aztán az egyik körívesem fejre betalált. Attól megingott, és rárohantam, majd ütöttem ameddig a bíró le nem állított." - foglalta össze Cziffra Attila az első nap eseményeit.


cziffra_immaf_eb_elso


Versenyzőink közül a keddi napon csupán Attiláért szoríthattunk, de szerdán már Lévai László és Novotny Bence és Böröcz Balázs is csatlakozik hozzá. Laci az azeri Tural Azayev-vel, míg Bence az olasz Paolo Anastasi-val, Balázs pedig az ukrán Vitali Shostak-kal csap össze ma. Cziffra Attilára a második körben a bulgár Nikolay Nikolov-ot kapta.



Bízzunk a hasonlóan sikeres folytatásban! Szurkoljunk a srácokért itthonról is!

 

Fight Night Hungary - Young Blood

Nem sokkal a Magyar Muay Thai Utánpótlás Bajnokság után, december 10-én jön a ReGym következő Fight Night Hungary gálája, a Young Blood, mely ezúttal az ifjú tehetségekre, egész pontosan a 10 év feletti és 25 év alatti versenyzőkre koncentrál.

fnh-young-blood-lead


A tervek szerint 18:00-kor kezdődő gálát a helyszínen egy közös muaythai edzés előz meg, ahol minden sportolónak egy edzőpartnere lesz a megadott súlycsoportokban, amatőr muaythai szabályrendszerben, mely az IFMA szabályrendszerre épülő versenyekre készít fel.


Az eddigiektől eltérően a Fight Night Hungary gálának ezúttal a Fit Club - Thai Box Akadémia (1145. Budapest, Szugló urca 57) ad majd otthont, ahol nemrégiben Saenchai mester szemináriumán vehettek részt az érdeklődő harcosok.


A korlátozott helyszíni nézőszám miatt érdemes lesz figyelni a ReGym ill. a Fight Night Hungary Facebook oldalát, de aki végképp kimaradna, annak sem kell elkeserednie, hiszen a szervezők a Fight Night Hungary Facebook oldalán ingyenes online közvetítéssel készülnek!


Nézzük a párosításokat!


Dudoma Gyula vs Lazók Martin, muaythai -52kg, 3x1 perc
Laska Bence vs Koczó Henrik, muaythai -71kg, 3x2 perc
Szána Patrik vs Bódi István, muaythai -63.5kg, 3x2 perc
Szekeres Krisztián vs Tóth Csaba, K-1 -81kg, 3x3 perc
Fehér Balázs vs Rácz Ádám, WKN K-1 címmérkőzés -72.6kg, 3x3 perc
Galyas Imre vs Ritter Pál, WKN muaythai címmérkőzés -72.6kg, 3x3 perc


IMMAF EB - Megvannak az első ellenfelek

Tegnap sikeresen megérkezett a magyar válogatott a prágai IMMAF Európa-bajnokság helyszínére. Este a sorsolások is lezajlottak.

immaf_eb_lead

A magyar válogatott 6 versenyzővel vágott neki a Prágában a héten zajló IMMAF Európa-bajnokságnak. A mieink tegnap meg is érkeztek a helyszínre, ahol a regisztráció után a felszerelések próbája és a mérlegelés várta őket. Közben a szervezők részéről lelkesen zajlottak az előkészületek a beszédes nevű Arena of Sparta küzdőterén.


Miután mindenki gond nélkül túl jutott a kötelező körökön, jöhetett a nap legizgalmasabb része, a sorsolás. Amatőr Európa-bajnokság révén a nevekből nehéz még megsaccolni is, hogy ki milyen erőt képvisel, de az biztos, hogy nem vár egyszerű feladat a versenyzőinkre.


Ifj. Lévai László azeri ellenfelet kapott nyitásként, Tural Azayev személyében. Szintén ebben a súlycsoportban az ugyancsak kempós, Novotny Bence az olasz Paolo Anastasi ellen lép ketrecbe. Cziffra Attila az izlandi Birgir Tómasson-t kapta. Míg a negyedik férfi versenyzőnk, Böröcz Balázs számára az ukrán Vitali Shostak jutott.


A magyar válogatott két hölgy tagja számára is ismertek a dobogóhoz vezető első akadályok. A Világbajnoki bronzérmes Nánási Fatime az angol Joenne Doyle ellen kezd, míg Kovács Alexandra az ír Danni Neilan-t kell, hogy megoldja az első körben.


Ahogy írtunk, nehéz lenne megjósolni, hogy ki milyen szintet képvisel, az azonban biztos, hogy az ukrán és az azeri versenyzők kiválóan felkészültek, és nagyon erősek.


A versenyzőinket edzőik és segítőik mellett a HMMAF elnöksége is elkísérte a versenyre. Az IMMAF Európa-bajnokságnak a harcosainkon túl lesz még egy szereplője, hiszen Papp Valér bíróként is tevékenykedik majd Prágában! Holnap pedig már megkezdődnek a küzdelmek is! A mieink közül Cziffra Attila lép majd elsőként ketrecbe!


hmmaf_eb_csapat



Szurkoljunk itthonról is a magyar versenyzőknek!

Heti összefoglaló (112.)

Két Európa-bajnokság is vár ránk a következő napokban, számos magyar versenyzővel és remélhetőleg sok éremmel. Mindkét eseményről olvashattatok a héten. Ezek mellett interjú és szakmai cikkek is szerepeltek a témák közt. Ahogy minden vasárnap, most is átnézzük őket sorban. Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!

IMG_0866

Hétfőn mi is beszámoltunk róla, hogy Gercsák Szabina megvédte korosztályos Európa-bajnoki címét. A küzdősportokban olyan gyakori szakadásos sérülésekről is írtunk. Mire kell figyelni és mikor érdemes már megállni? Erről szól a cikkünk.


Kedden Remy Bonjasky pályafutására vetettünk egy pillantást, majd ezt követően Kovács Alexandrával készített interjúnkat olvashattátok. Szandi az IMMAF Európa-bajnokságára utazik a magyar válogatott tagjaként.

kovacs_alexandra_mma


Szerdán egy decemberi versenyt, a Hegyvidék Kempo Kupát ajánlottuk figyelmetekbe, amire már várják a nevezéseket a szervezők. Ebben a zsúfolt, versenyekkel teli időszakban nem szabad megfeledkezni a túledzettség veszélyéről. Cikkünkben ennek elkerülésére is adunk tippeket.

Csütörtökön egy újabb versenyt, a Kistelek 2016 Grappling Bajnokságot harangoztuk be. A sporttörvény változásáról is hoztunk egy írást számotokra. Az év egyik legnagyobb durranására, a Badr Hari vs Rico Verhoeven mérkőzésről is szót ejtettünk ismét.

Pénteken a hamarosan folyatódó kick-box Európa-bajnokságra utazó magyar kerettel ismerkedtünk meg. A '90-es évek utolsó, igazi szupersztárja, Prince Naseem Hamed élete és pályafutása mellett sem szabad elmenni szó nélkül. Érdemes beleolvasni írásunkba.

kick-box-eb-2016-maribor-lead


Szombaton a karfiol fül problémájával és megelőzésével foglalkoztunk ismételten. Az estét egy remek dokumentumfilmmel zártunk, amiben a ring mellett zajló "életbe és eseménybe pillanthatunk be. Ez "A közelek mellett".

Vasárnap az első éremről adhattunk hírt, amit Szatmári Petra szerzett a női ökölvívó Európa-bajnokságon. Az Esések Iskolájára ismételten felhívva a figyelmeteket próbáltuk segíteni abban, hogy Ti is időben előzhessétek meg az esésekből származó sérüléseket.
Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!

ellenfelem.hu - A harcos közösség

Szófiai női ökölvívó EB - megvan az első érem

A szófiai női ökölvívó EB szombati programjában két magyar lány is szerepelt. Egyiküknek sikerült a továbbjutás, a másik nem. Nézzük a részleteket!

Szófiai női ökölvívó EB lead


48 kg-ban Barankai Virginia ellenfele az olasz Stephanie SILVA (ITA) volt, míg 81 kg-ban Szatmári Petra az ukrán Anastasia Chernokolenko-val találkozott, akit 2-0-ra le is győzött.


Barankai ellenfele sokat szabálytalankodott, még egy csípődobást is bevetett! A bíró nem kedvezett nekünk, állandóan Barankainak szólt, miközben Silva volt szabálytalan. Technikailag és taktikailag is fölébe került az olasz Barankainak, aki, amikor menni akart volna előre, túl közel ugrott az ellenfeléhez, aki lefogta, kicsavarta a kezét.


A 81 kg-ban Szatmári nagyon küzdelmes mérkőzésen egy fordított alapállású ukránt győzött le. Szatmári erőszakosabb volt, jobb kezekkel rendre megelőzte és többször meg is sorozta ellenfelét. Az agresszivitás vezetett a győzelméhez, s ezzel megszületett az első magyar érem! Szatmári fizikailag erős, de a következő ellenfele, egy belorusz lány lesz az igazi értékmérő (Viktória Kebikava, kedden).


"Szerintem megoldható mérkőzés előtt áll, útban a döntőbejutás felé." - mondta Szatmáriról Kovács Mária, a magyar csapat vezető edzője. "Holnap további két versenyzőnk bokszol." - tette hozzá. "Ha ők is hoznák a meccseket, három érmünk születne. Elvégre három a magyar igazság!"


Vasárnapi mérkőzéseink:


75 kg a négy közé kerülésért Nagy Tímea- Narasha Gale (angol),
69 kg a négy közé kerülésért Oláh Eszter-Tatjana Petrovich (ukrán)

Görögországban folytatódik a kick-box Európa-bajnokság

Az utóbbi évek megszokott gyakorlata a WAKO Kick-box Világszövetségnél, hogy felnőtt Világ- és Európa-bajnokságait két helyszínen és két időpontba rendezik meg, a szabályrendszerek száma és a világesemények kezelhetősége miatt.

kick-box-eb-2016-maribor-lead

Az idén sem történt másképpen, hiszen a szlovéniai Mariborban rendezték meg a light-contact, a K-1 és a low-kick Európa-bajnokságot, míg november 19 -27 között Görögországban, Loutrakiban rendezik meg a Point-fighting, Kick-light , Full-contact és Formagyakorlat Európa-bajnokságot.


A versenyre a dunavarsányi edzőtáborban készült a válogatott nagy része. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően nem csak a megszokott arcokat, a sztárokat látunk a nemzeti csapatban, hanem ismét találkozunk újoncokkal, fiatalokkal. Az a megújulási folyamat, ami a válogatott folyamatos építését jelenti, itt is utolérhető.


Dancsó Zoltán személyében a kick-light válogatott kapitánya is újoncnak mondható ebben a szerepkörben:


- Hogyan sikerült a felkészülés a táborban?
- Számunkra pozitív jelzés, hogy normális körülmények között készülhettünk fel Dunavarsányban, a point-fighting válogatottal együtt. Összehangoltuk a munkát velük. Megfelelő volt szállás étkezés, tatamin tudtunk edzeni, ami nagyon fontos, s zsákokat is vittünk a készüléshez. Létszámunk most kevesebb, s ez is fogyott, hiszen a fiatal Gács Kristóf sérülés miatt nem tud velünk tartani. A két hölgy versenyzőnk nagyon fel van pörögve, Busa Gabriella és Gremen Petra érem esélyesek, sőt, Gabi még akár tovább is mehet…Jó a kondíciós állapotuk. A fiúk is mindent megtettek és szenzációs formában vannak, úgy hogy a Bayer,Zsarkó, Bárdosi hármas is éremesélyes. Veres Roli külön szám, hiszen fő számában, a point-fighting-ban indul, s mellette kick-light-ban is. Úgy egyeztünk meg, hogy Neki az elsődleges a point-fighting lesz, de reméljük, kick-light-ban is eredményes lesz. Globálisan az egész csapat összekovácsolódott és sikerre éhes csapat lett. A csapattal készült a full-contactos Bordás Annamária is, aki ugyanúgy hajtott mint a többiek és beilleszkedett a csapatba.


A Kick-light szabályrendszer magyar versenyzői: 
57 kg Veres Roland (Halker-Király team)
74 kg Zsarkó Dániel Péter (Combat „D” SC Szeged)
79 kg Bárdosi Sándor Metex- 05 Controll SE Szombathely)
+94 kg Bayer Péter (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
55 kg Busa Gabriella (Combat „D” SC Szeged)
60 kg Gremen Petra (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)


Az Európa-bajnokság nagy esélyesei közé tartoznak a magyar point-fighting válogatott versenyzői, de természetesen ezt nem adják ingyen, hiszen a riválisok is ugrásra készek. Király István mesteredző a point-fighting válogatott szövetségi kapitánya alaposan megdolgoztatta az egy kivétellel a klubjába, a Halker-Király teamben edző csapatot.


- Hogyan sikerült a dunavarsányi felkészülés?
- Kiváló feltételek között készülhettünk, csak szuperlatívuszokban beszélhetünk a szövetség hozzáállásához, mind az utánpótlás VB, mind a felnőtt Európa-bajnokság tekintetében. Minden segítséget megadott a szövetség a felkészüléshez,a körülmények megfelelőek voltak. Az edzéseken minden egyes sportoló kimagasló hozzáállást tanúsított, senkit nem kellett emlékeztetni arra, hogy milyen tét, milyen megtiszteltetés vár rájuk. Ez egy Európa-bajnokság, kellő tisztelettel fordulnak a kihívás és a cél felé.


- A sérülések elkerülték a csapatot?
- Volt sérülésünk, hiszen Sándor Cintiának háromszor tört el az orra az OB döntő előtt, Veres Richárd orra is megsérült, de jellemző, hozzáállásukra, hogy nem álltak le, arcvédő plexivel edzenek! Nagyon jó a hangulat, túl vagyunk az ellenfelek analízisén, amit az edzések között folytattuk. ismerjük az ellenfeleket, hiszen a nevezési listán rajta vannak. nem túl nagyok a nevezési listák, de nagyon fajsúlyosak, hiszen súlycsoportonként legalább négy-öt esélyes mindenhol található, vagyis ez a szokásos „tradíció” folytatódik. Még indulás előtt pár nappal sem lehet megmondani azt, hogy ki nyerheti meg a versenyt.


A Point-fighting szabályrendszer magyar indulói:


Férfiak:
57 kg. Veres Roland (Halker-Király Team)
63 kg. Hídvégi Nándor (Újkígyósi Kick-box SZSE- Debreczeni team)
74 kg.Veres Richárd (Halker-Király Team)
79 kg. Rohonczi Jenő (Halker-Király Team)
84 kg.Mórádi Zsolt (Halker-Király Team)
94 kg.Veres Alex (Halker-Király Team)
+94 kg.Jároszkievicz Krisztián (Halker-Király Team)


Nők:
50 kg.Murvai Lívia (Halker-Király Team)
55 kg.Sándor Cintia (Halker-Király Team)
60 kg.Szabó Dorina (Halker-Király Team)
65 kg.Busa Andrea (Halker-Király Team)
70 kg.Nagy Henrietta (Halker-Király Team)
+70 kg.Kondár Anna (Halker-Király Team)


Veterán férfi:
+94 kg. Tóth István (Beremendi Építők SE)
FULL-CONTACT SZABÁLYRENDSZER
+91 kg. Dropán Attila (Titán SE)
56 kg. Bordás Annamária (Black&Gold Kick-box SE Veresegyháza)
60 kg. Rákóczi Renáta (Titán SE)


FEGYVERES FORMAGYAKORLAT
Puravecz Péter (Contact Kick-box és Thai-box SE, Orosháza)


A csapat vasárnap repülőgéppel utazik Athénba, és onnan tovább Loutraki-ba. Még aznap mérlegel majd. Az Európa-bajnokság az amúgy már jól bejáratott menetrend szerint zajlik majd.


November 21-én hétfőn tartják a versenybírók szemináriumát és délután a technikai értekezlet és a sorsolást, ami sok mindent meghatároz majd, s ülésezik a versenyzői bizottság, a média képviselet, az orvosi bizottság is ülésezik. Kedden tartják a megnyitó ünnepséget, majd elkezdődnek a selejtezők. Szerdán és csütörtökön egész nap a selejtezők zajlanak majd. Péntekre, november 25-én is várhatók selejtezők , majd elkezdődik majd a döntők első napi programja. Másnap, szombaton folytatódnak a döntők egész nap, majd este az Európa-bajnokságot a „Sayonara Party”zárja majd.


-Gregor László

Sporttörvény - a változások hatásai a gyakorlatban

Sportjog! A módosított sporttörvény komoly változásokat hoz magával 2017-től. Nézzük miről van szó!

sportjog - sporttörvény


Az Országgyűlés 2016. november 8-án fogadta el a sportról szóló 2004. évi I. törvény (“Sporttörvény”) átfogó módosítását. A módosítások 2017. január 1-jével lépnek hatályba.


Számos olyan előírás is módosul, amelyek jelentős hatással vannak a sportolók, a sportszervezetek és a sportszövetségek mindennapjaira. Nemcsak a sportfinanszírozás változik meg alapjaiban, hanem számos egyéb olyan előírás, amely a sportolók, sportszervezetek és sportszövetségek mindennapi működését is érinti. A sportszervezeteknek és a sportszövetségeknek több esetben intézkedéseket is kell hozniuk a Sporttörvény új előírásainak való megfelelés érdekében.


Rippel-Szabó Péter ügyvéd, jogi tanácsadó cikkében bemutatja a Sporttörvény legfontosabb változásait és azok gyakorlati jelentőségét, melyekből most részleteket közlünk.



1. Sportfinanszírozás: a MOB helyett a sportért felelős államtitkárság rendelkezik hatáskörrel 2017. január 1-jétől

A sportfinanszírozás teljes ciklusa, azaz a sportba kerülő állami források (így pl. a TAO támogatások) tervezése, elosztása, felhasználása, elszámolása és ellenőrzése (valamint adott esetben a visszafizettetése), valamint a járadékok és ösztöndíjak megállapítása, továbbá a doppingellenes tevékenységgel kapcsolatos hatáskörök a sportért felelős államtitkárság hatáskörébe tartoznak majd, mely feladatokat a MOB-tól veszi át.


Emellett az utánpótlás finanszírozása is egycsatornás rendszerben, a sportért felelős államtitkárságon, azon belül a Nemzeti Utánpótlás-Nevelési Feladatokat Ellátó helyettes államtitkárságon keresztül valósul meg. Ez várhatóan gyorsabb ügyintézést és kevesebb adminisztrációt jelent a sportszervezetek számára.


...


- A gyakorlatban eddig többször eltérő volt a megítélése annak, hogy a kérelmezőnek milyen dokumentumokkal kell igazolnia azt, hogy megfelel az országos sportági szakszövetségi és az országos sportági szövetségi jogállás kritériumainak. Ezen előfeltételeknek való megfelelést ezentúl a bírósági bejegyzést megelőzően a sportért felelős államtitkárság igazolja, amely várhatóan a gyakorlat egységesedéséhez vezet és az ezzel kapcsolatos bizonytalansági tényezőket a bírósági eljárásban kiválthatja.


- A sportért felelős államtitkárság hatáskörébe tartozik majd a sportszakmai szempontból kiemelt, utánpótlás-nevelési, illetve felnőtt korosztályok felkészítését több sportágban egyaránt végző sportegyesülettel – ideértve az egyesületi jellegű sportiskolát is – kiemelt sportegyesületként (egyesületi jellegű sportiskolaként) olimpiai, paralimpiai, siketlimpiai ciklusokra szóló megállapodás megkötése is.


- Program kidolgozása a sportpiac fejlődése érdekében: A jogszabály e program kidolgozását a sportért felelős államtitkársághoz rendeli. Egy megfelelő program kidolgozása és gyakorlati átültetésének támogatása hozzájárulhat valamennyi sportág mint termék eladásának ösztönzésére, így különösen a marketing, szponzori és médiajogok területén.



3. A sportszövetségeknek új szabályzatokat kell megalkotniuk 2017. február 15-ig

A jogszabály 45 napos határidővel kötelezővé teszi a sportszövetségek számára etikai és gyermekvédelmi, valamint sportegészségügyi szabályzatok megalkotását. A törvényjavaslat indokolása szerint a szabályzatok kötelező megalkotásának az indoka a sportolók, különös tekintettel a 18 év alatti versenyzők egészségének és testi épségének védelme.


...


- Sportvállalkozás alapításakor nem kötelező a sporttevékenység főtevékenységként való megjelölése


A teljes cikk, melyben a MOB és az új köztestületek 2017. január 1-jétől "élesedő" feladatai, a versenyengedélyhez kapcsolódó adatok védelme, a Nemzeti Sportinformációs rendszer és egyebek is terítékre kerülnek, ITT található.

Kistelek 2016 Grappling Bajnokság - Beharangozó

Harmadik fordulójához érkezik a G4 Grappling Bajnokság idei évada, aminek Kistelek városa ad majd otthont decemberben.

[caption id="attachment_13546" align="aligncenter" width="504"]globalgrappling_siofok fotó: Global Grappling[/caption]

A keceli Gyakorló verseny után már éles küzdelmek következnek a tatamikon. Kistelek városa lesz az otthona a Global Grappling által szervezett G4 Grappling Liga aktuális évadának harmadik fordulójának.


A Szeged melletti kisvárosba december 10-én érkezik meg a G4 Grappling Liga. A Városi Sportcsarnok nem lesz ismeretlen a résztvevők számára, korábban ugyanis rendeztek már itt Sport Ju-Jitsu versenyt is.


borito_kistelek_2016_grappling_bajnoksag_kicsi


A december második szombatján esedékes fordulóban a jól ismert versenyszámokban rendeznek majd küzdelmeket. Gi és NoGi Grappling, Combat Grappling, Kesztyűs Küzdelem és NoGi Open számokban várják a nevezéseket a szervezők, amit ezúttal is az online felületen lehet megtenni, egészen december 7-én éjfélig. Másnap még a korrekcióra van lehetőség. Bővebb információ erről a Global Grappling honlapján. A kisteleki forduló házigazdája a - honlapunkon is korábban bemutatkozó - 3K Egyesület lesz.


A nevezéseket november 26-tól (szombat) lehet leadni az online regisztrációs felületen.


A helyszíni lebonyolítás rendje ezúttal sem változik majd. Reggel 8 órától mérlegelés, a megnyitó és a küzdelmek 10 órától kezdődnek majd. 



Sérülésmentes felkészülést kívánunk!

Hegyvidék Kempo Kupa Budapesten

2016. december 10-én rendezik meg először a Hegyvidék Kempo Kupát Budapesten.

[caption id="attachment_12188" align="aligncenter" width="504"]kempo_eb fotó: Magyar Kempo Szövetség[/caption]

A XII. kerületi Városmajor utcában tartandó versenyen két technikai kategóriában (formagyakorlat, gyo), valamint négy küzdelmi szabályrendszerben (semi kempo, submission, kempo kumite, full kempo) indulhatnak a harcművészek.


Az I. Hegyvidék Kempo Kupa hagyományteremtő célzattal jön létre, hiszen így nem csupán a XII. kerület, de Budapest is bekerül a Magyar Kempo Szövetség versenynaptárába, mint helyszín. A fővárosi rendezvények eddig a nemzetközi tornákra fókuszáltak: 2014-ben világ-, 2015-ben Európa-bajnokságnak volt házigazdája a főváros.


A hegyvidéki viadalnak díszvendége lesz shihan Amatto Zaharia (7. dan), a Nemzetközi Kempo Szövetség elnöke, fővédnökként pedig dr. Váczi János hegyvidéki alpolgármester segíti a rendezést.


A hivatalos versenykiírás ITT érhető el, INNEN pedig a nevezési lap is letölthető. 


/A Magyar Kempo Szövetség sajtóközleménye/

Készen a legjobbak ellen - interjú Kovács Alexandrával

Pályafutásának számos fontos állomásáról beszámoltunk már. Most azonban egy egészen új kihívás előtt áll Kovács Alexandra.

kovacs_alexandra_mma

Mindig felemelő érzés magyar sikerekről írni – hiszen ezért is jött létre ez az oldal-, és még jobb, amikor igazán sikeres magyar sportolókról írhatunk. Kovács Alexandra személyében egy ilyen –rendszeres- szereplője van portálunknak.


Írtunk róla, amikor muaythai szabályrendszerben küzdött, amikor szinte minden kategóriában aranyérmes lett a WAC Világbajnokságon, vagy épp, amikor a Magyar bajnokságon tarolt.


Rendkívül eredményes pályafutásának egy másik fontos állomásáról is hírt adtunk, amikor élete első MMA mérkőzésére készült. Most pedig már ott tartunk, hogy az Európa-bajnokság kapcsán beszélgettünk vele.


ellenfelem.hu: - Írtunk róla, amikor az első MMA mérkőzésed előtt álltál. Most pedig már az Európa-bajnokságra készülsz. Izgulsz vagy már a kempoban szerzett rutinnak köszönhetően erre is csak egy versenyként tekintesz?


Kovács Alexandra: - Igaz, hogy már sok versenytapasztalat van a hátam mögött, de az izgalom mindig hozadéka a versenyeknek és ez így van rendben. Hiszen, ha izgulok, azt jelenti, hogy foglalkoztat a verseny, tehát még több energiát fektetek a készülésbe és még kitartóbban edzek. De tény, hogy ez lesz az eddigi legkomolyabb megmérettetésem, szóval ismét nőtt a nehézségi szint és ennek nagyon örülök, mert lehetőségem lesz ismét jó ellenfelekkel lemérnem a tudásom.


e.: - A várható ellenfeleid névsora is megtekinthető már a regisztrációs felületen. Sikerült valami információt begyűjteni róluk? Vagy abszolút nem is foglalkoztok velük, és csupán a saját formádra koncentráltok?


K.A.: - Természetesen, amit lehetett begyűjtöttünk róluk. És a technikákat is az ellenfeleim stílusa és harcmodora szerint válogattuk össze. Minden alkalommal ezeket gyakoroljuk Fecóval. Szóval foglalkozunk velük, sőt a fizikai gyakorlás mellett fejben is sokat készülök ellenük, tehát elképzelt szituációk sikeres végrehajtását játszom le a fejemben, amihez szintén nélkülözhetetlen lenne az ellenfeleim ismerete.


e.: - Lassan a végéhez ér majd a felkészülés. Hol tartotok most? Milyennek érzed a formád?


K.A.: - Egy hetünk van már csak, ami az intenzitás még további növeléséről és a mennyiség csökkentéséről fog szólni. Úgy érzem, egy nagyon komoly és jól felépített felkészülés van mögöttem. Ezt remélem a versenyeredmények is igazolni fogják. Minden esetre hiányérzet nem lesz bennem, mert mindent megtettünk, a munkát elvégeztük! Itt köszönetet is mondanék a rengeteg támogatásért a BioTechUSA-nak, a Kismészáros Kempo Se-nek és a Zen Bu Kan Kempo Szövetségnek amit a felkészülésem során kaptam.  Alig várom, hogy küzdhessek!


Kovacs_Alexandra_right_ellenfelem


e.:- Milyen eredménnyel lennél elégedett? Megfogalmaztatok valami minimumot, amit el szeretnétek érni?


K.A.: - Győzni megyek, ez egyértelmű. De a legfontosabb, hogy jót küzdjek és kiadjak mindent magamból. Tehát haza is hiányérzet nélkül szeretnék visszatérni.


e.: - Köszönjük, Szandi! Sok sikert kívánunk! 

Szandin kívül 5 másik magyar versenyző vesz majd részt az IMMAF jövőhéten kezdődő Európa-bajnokságon Prágában. Portálunkon természetesen mindenről részletesen beszámolunk majd! 

Állj! - Szakadásos sérülések a küzdősportban

Szakadásos sérülések. A küzdősportok szinte bármely ágáról is beszéljünk, elkerülhetetlen, hogy a testet és különösképpen a fejet ért behatások olykor súlyos, látványos sérüléseket okozzanak. De a látvány még nem minden.

szakadásos sérülések lead

Attól mert valami látványos, még nem biztos, hogy súlyos és fordítva. A látvány többszörösen is csalóka lehet. Ami nem látványos - értsd nem dől belőle a vér nagyon - az még lehet komolyabb, mély sérülés, melynek - ha a mérkőzést nem állítják meg, kellemetlen, sőt, súlyos következményei lehetnek.


Ezért is van minden gálán a ring mellett kellő tapasztalattal, rutinnal rendelkező orvos, aki megvizsgálva a sérüléseket dönt a továbbiakról. Felelőssége igen nagy, hiszen azon túl, hogy olykor győzelem és vereség ura, döntéseinek következményei sokkal messzebb hatóak.


Emberekről, egészségükről, akár szeme világukról van szó és pontosan ezért súlyos hibáknak, tévedéseknek büntetőjogi felelősségre vonás is lehet az eredménye.


Mikor állítják hát meg a meccset szakadásos sérülések esetén? Mikor kell elgondolkodni azon, hogy szabad-e tovább engedni egy-egy ütközetet? Nézzük!


A szakadási zónák


A fej, illetve arc szakadási zónáit 9 csoportra, 3 főbb, kritikusabb zónára lehet osztani. Ezek:


1) A tarsalis lemez/könnyzacskó
2) A vermilion határ
3) Szemüreg fölötti (SON)/trochlea feletti idegek (a homlokcsont alsó ívén)
4) Orrnyereg
5) Szemüreg alatti ideg (ION)
6) Orr-ajaki redő az arc-artériával,
7) Felületes halántéki artéria arcidegekkel (a zygomaticus csontnál)
8) Arc-artéria a rágóizmoknál
9) Mentalis ideg


szakadas_serules_zonak

A tarzális lemez/könnyzacskó, a vermilion határ (az ajak hámátmenete) és az orrnyereg sérülései (pl. törés) esetén - az egészségügyi következmények miatt - azonnal el kell gondolkodni a mérkőzés leállításán.




[caption id="attachment_14614" align="aligncenter" width="504"]szakadas_serules Egy a meccs azonnali leállítását igénylő sérülés a szupraorbitális/szupratrochleáris idegeknél, mely részben már a tarsalis lemezt is érinti.[/caption]

A többi zóna esetén a sérülés súlyosságától, mélységétől függően kell az orvosnak döntést hoznia. A hosszútávú következmények olykor súlyosak lehetnek, szövődmények léphetnek fel.


A ring melletti orvos feladata, döntése sokszor igen népszerűtlen, hálátlan dolog, azonban mindenkinek meg kell értenie mennyivel fontosabb egy ember egészsége, mint egy győzelem vagy vereség a sérült versenyző mérlegén.


Olykor sérülés sincs, a meccset mégis meg kell állítani, be kell dobni a törölközőt. Ehhez pedig tapasztalat kell szintén. Aki nem volt maga is kötelek között vagy ketrecben párszor, nem nagyon értheti mi zajlik a menetek között. Ezt nem lehet elmagyarázni.


A harcosok sarkában ülőknek egy kicsit okosabbnak, tapasztaltabbnak kell lenniük a versenyzőjüknél, miközben egy kicsit kevésbé olyan bátrak. Amikor úgy döntenek, hogy megállítanak egy küzdelmet, mérlegre teszik az ember biztonságát, egészségét és a győzelmet. A mérlegnek pedig mindig az előbbi felé kell billennie.


https://www.youtube.com/watch?v=RnG4pDLKQOg

Gercsák Szabina megvédte Európa-bajnoki címét

Kitűnően szerepeltek az U23-as judósaink a korosztályos Európa-bajnokságon. A szövetség minimális elvárását jelentősen túlszárnyalva, négy érmet és öt pontszerző helyezést értek el versenyzőink.

gercsak_2016kazan4

A pénteki versenynapon rögtön ketten is döntőztek a magyar judósok közül. Szabó Csaba remek napot fogott ki, csak a fináléban tudták megállítani a 60 kilogrammos kecskeméti judokát. Jól sikerült tehát a formaidőzítés, Nagysolymosi Sándor tanítványa a felnőtt országos bajnokságot is kihagyta, hogy az Eb-re koncentrálhasson, ezüstérem lett a jutalma.


A 48 kilogrammos Pupp Réka jó szokásához hűen, ezúttal sem távozott érem nélkül, ráadásul a tavalyi bronzérem után eggyel magasabb szintre lépett, második ezüstérmünket szerezte az Eb első napján.


Még egy érem jutott a pénteki napra, az 52 kilogrammosok mezőnyében Szabó Katinka remekelt, s megszerezte idei harmadik nemzetközi bronzérmét.




[caption id="attachment_15292" align="aligncenter" width="504"]szabok2016u23eb Szabó Katinka a dobogó harmadik fokán. /fotó: EJU/[/caption]

Szombaton tovább folytatódott a kitűnő magyar szereplés, s meglett az áhított aranyérem is. Gercsák Szabina a 2016-os magyar bajnoki diadala után, az U23-as kontinensviadalon sem talált legyőzőre, így a Hell-Miskolci JC csillagának összejött a címvédés. A 2015-ös pozsonyi U23-as Eb után, 2016-ban, úgy idén is Flórusz János tanítványa lett a 70 kilogrammos súlycsoport bajnoka.


Gercsák Szabina szerezte az U23-as Európa-bajnokságok történetének huszadik és huszonegyedik magyar aranyérmét.


A négy érem mellett öten is pontszerző helyen futottak be: Bartha Ákos (60 kg), Ohát Zalán (90 kg), Salánki Evelin (78), Szigetvári Mercédesz (+78 kg) az ötödik, Kárpáti Emese (+78 kg) a hetedik helyen zárta a tornát.


Az éremtáblázaton a magyar csapat Oroszország (2 arany, 3 ezüst, 5 bronz), Ukrajna (2, 0, 1) és Grúzia (2, 0, 0) mögött, az előkelő negyedik helyen végzett.


/Teljes cikk a judoinfo.hu oldalon/

Heti összefoglaló (111.)

Magyar sikerek mellett a UFC újabb történelmi eseményétől volt hangos a hét oldalunk hasábjain. Ezek mellett interút és szakmai cikkeket is találtatok kedvetekre, ha követtetek minket. Most, mint vasárnap egy csokorba gyűjtöttünk minden cikket az elmúlt 7 napból. Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!

IMG_0866

Hétfőn az Érden rendezett XX. Női ökölvívó Magyar bajnokság eredményeit ismertettük kezdésként. Délután Buakaw következett, az erő és technika szétválaszthatatlan egysége. Hogy készül hát, mit tesz ereje érdekében a "fehér lótusz"? Este az Olaszországban rendezett WFC Világbajnokság magyar eredményeit foglaltuk össze.


wfc2016milan-lead


Kedden az az idei Nyílt Sport Ju-Jitsu Magyar Bajnokság, majd a Glory 35 Nizza összefoglalója következett. Az ütőerő növelésének témája is belefért még ebbe a 24 órába.


Szerdán mi is cikkeztünk róla, hogy 3 újonccal vág neki a női ökölvívó válogatott az Európa-bajnokságnak. Egy szakmai cikkel, az árnyékolás gyakori hibáival jöttük délután. Egy hétvégi eseményt, a Győzelmek éjszakája 8. gálát is beharangoztuk még az este folyamán.


Csütörtökön a Felix Promotion székesfehérvári gálája kapcsán ifj. Berki Ferenc mérkőzés előtti gondolatait ismerhettük meg, aki újabb győzelemre készült szombaton. Délután előkerült az ugrálókötél, és felpörgettük vele a formánkat. Este Szekeres Ákossal készített interjúnkat olvashattátok.


zr-team-budaors-brazil-jiu-jitsu


Pénteken a szófiai sambo Világbajnokságot harangoztuk be, ahol 2 magyar versenyző képviselte hazánkat. Egy másik rendezvényre, a monori I. Muaythai Kupára is felhívtuk a figyelmeteket. Ha már muaythairól esett szó, akkor 12 alapvető drillt is átvettünk, amit könnyen beépíthettek gyakorlásaitokba.


Szombaton már eredményekkel is tudtunk szolgálni a sambo Világbajnokságról. Vesztergom József az előkelő 5. helyen végzett Combat Sambo kategóriában. A UFC újabb nagy dobásáról is írtunk. A vezető MMA szervezet az első gáláját prezentálta New York városában, aminek felhozatala igazán ütősre sikeredett.


conor


Vasárnap a hajnali UFC 205 eredményeiről írtunk. New Yorkban 3 címmérkőzést hozott tető alá a szervezet. Emellett egy történelmi eredmény tanúi is lehettünk. Részletek a cikkben.



Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!

ellenfelem.hu - A harcos közösség

UFC 205 - Határ a csillagos ég

Az UFC 205 nem okozott, nem okozhatott csalódást senkinek, aki szereti a küzdősportokat. Nagy fordulatok, hatalmas csaták, új kilátások! Nézzük!

UFC 205 Conor McGregor


Az UFC 205-ön tényleg volt minden, mi szem-szájnak kellemes, hiszen egy lábujjától a feje búbjáig komoly felhozatallal volt dolgunk! Nyugodtan mondhatjuk, hogy a sport történelmében történelmi pillanat volt ez a gála!


A felvezető meccsek között Tim Boetsch óriási KO-t produkált Rafael Natal ellen, Khabib Nurmagomedov ismét régi önmaga formáját hozta a hosszú kihagyás után, Frankie Edgar pedig szinte a semmiből jött vissza és aratott pontozásos győzelmet Jeremy Stephens felett.


Az est fő meccseit nyitó Miesha Tate és Raquel Pennington igazi meglepetést hozott. Nem csak, hogy egyértelműen megmutatta, Tate leszálló ágra került pályáján, de mintegy belátva ezt vissza is vonult a két meccsel ezelőtt még az övvel a derekán látható harcos. Tate valahogy mindig Rousey árnyékában maradt, de a női MMA nagyon sokat köszönhet neki, aki igazi úttörőnek számított a sportban.


UFC 205 Miesha Tate búcsúja


Yoel Romero viszonylag lassú kezdés, tapogatódzás után a korábbi bajnok Chris Weidman ellen egyszer csak a harmadikban előhúzta a fehér nyulat a kalapból. Méghozzá egy brutális repülő térdes formájában, melyet Weidman leviteli kísérletére időzített! Az eredményen a sportot követők egyszerűen megdöbbentek. De a helyszínen, a Madison Square Gardenben is csend lett a hazai kedvenc bukása láttán.


https://twitter.com/_GaryWilliam_/status/797653927688863744

Joanna Jedrzejczyk és Karolina Kowalkiewicz találkozója nem csak a kimondhatatlan nevek, de a hatalmas akaratok csatája is volt. A bajnok Jedrzejczyk egy ponton bajba került a vége felé, de ez nem törte meg, ellenfele pedig a rengeteg beszedett találat, a sokszor alárendelt szerep sem tántorította el attól, hogy egyre csak támadjon és menjen előre. Pontozással, a bajnok megőrizte övét, ellenfele pedig bebetonozta magát a súlycsoport tetején valahol.


http://www.dailymotion.com/cdn/H264-848x480/video/x51t2dh.mp4?auth=1479210189-2688-bufbwv3y-da512650d839ae376d4ee1b1fd30b32d

Tyron Woodley sikeresen megvédte Robbie Lawlertől elnyert váltósúlyú övét Stephen "Wonderboy" Thompson, aki tényleg hihetetlen módon bírja az ütéseket, hiszen nagyon nehéz meneteken, pillanatokon ment át. Nagyon nehéz volt pontosan megítélni bizonyos momentumokat, de végül a bírák többségi döntetlennek látták az összecsapást, így Woodley megtarthatta övét.


Jött a várva várt főmeccs, melyen tán az egész UFC jövőbeli modellje függ, főleg, hogy Ronda Rousey közelgő visszatérése kapcsán egyben a visszavonulással kapcsolatos terveit is megszellőztette. Az UFC-nek most annyira kellenek a sztárok, mint az éhezőnek egy falat kenyér. Conor McGregor pedig nem okozott csalódást! A megállíthatatlannak tűnő Rafael Dos Anjos-t útjából eltevő Eddie Alvarezt két menet alatt elintézte. Ráadásul tette mindezt úgy tette, hogy könnyűnek tűnt.


https://twitter.com/jnsanchez/status/797700256351813632

Az ír így már két öv, a pehelysúlyú és a könnyűsúlyú kategóriát megkoronázó fényes arany tulajdonosa. A jövő pedig még a két öv együttes fényénél is csillogóbb! Ha lehet hinni a pletykáknak, korábban maga Floyd Mayweather is bejelentkezett és garantált 50 millió USD-t egy McGregor elleni bokszmeccsért. De az ír előtt szinte tényleg nincsenek határok. A sport jelenlegi legnagyobb sztárja, hatalmas ázsióval, egyre növekvő bevételekkel és komoly pozícióval a sportban, mellyel az UFC-nek is egyre inkább diktálhat. Az ír májusra várja párjával első gyermekét és a gála utáni sajtókonferencián kijelentette, hogy tudja jól, mennyit ér, kinőtte a szerződését. McGregor részesedést akar, nem pedig csak egy harcos lenni a sok közül. Elmondása szerint bármikor készen áll, de csak akkor harcol újra, ha értelmét látja és megkeresi valaki fentről. Az UFC tehát létrehozott egy szörnyet, melyet többé nem valószínű, hogy kordában tud tartani.


Őrületes este volt, és hol az év vége?!

UFC 205 - Történelmi pillanat az MMA számára

Itt az UFC 205! Amerikai idő szerint a szombat este az UFC hatalmas, eddigi legnagyobb dobása jön a 205-ös számú gála képében. De mitől is olyan nagy, mitől nevezhető történelmi jelentőségűnek ez az esemény?ufc205_mcgregor_alvarez

Első érvként rögtön ott van az, hogy a gála helyszínéül szolgáló New York-ban korábban az MMA tiltva volt, így sem a UFC, sem más szervezet nem tehette be oda a lábát profi gálával. Hosszú évek jogi harcai, lobbizás, politikai manőverek és súlyos dollár-milliók után nemrég sikerült csak hivatalosan keresztülvinni, hogy az MMA-t legalizálták a Nagy Almában.


A másik, hogy három címmeccsel is készülnek, méghozzá nem is akármilyenekkel, hiszen a sport jelenleg tán legnagyobb sztárja, a legtöbb bevételt, nézettséget, hírverést hozó ír Conor McGregor is ketrecbe lép a könnyűsúlyú övet nem olyan rég óta birtokló Eddie Alvarez ellen, hogy a pehelysúlyú öv után begyűjtse a második fényes aranyat a szervezetnél.


Akik régebb óta követik a sportot, tudják, hogy hasonlóra 8 éve nem volt példa, hiszen utoljára 2009-ben láthattunk hasonló bajnok a bajnok ellen felállást, amikor is az akkori két legnagyobb név, Georges St-Pierre és BJ Penn feszült egymásnak a UFC 94-en.


De a többi meccs kapcsán is bőven lesz látnivaló és lesz miért izgulni, hiszen Tyron Woodley se túl régóta birtokolja Robbie Lawler-től elnyert övét, máris kockára kell tennie a súlycsoporton látványosnál látványosabb meccsekkel és befejezésekkel keresztülgázoló Stephen "Wonderboy" Thompson ellen az est társ-főmeccsén.


Szalmasúlyban pedig bekövetkezett, amit pár éve még mindenki lehetetlennek gondolt volna, hiszen az UFC 205 gálán két európai hölgy, mondhatni szomszédaink, a lengyel Joanna Jedrzejczyk és Karolina Kowalkiewicz csapnak majd össze az övért, mely leszedhetetlennek tűnik Jedrzejczyk derekáról. Nyomában csak a pusztítás jár - törött orrok, lila foltok, púpok és átrendezett arcok mutatják, min kell keresztülmennie azoknak, akik maguknak szeretnék az aranyat.


És ez még korántsem a vége, hiszen három hatalmas meccs tartozik még a UFC valaha volt legjobb főmeccseit jelentő felhozatalába. A korábbi középsúlyú bajnok, Chris Weidman öve elvesztése óta először tér most vissza akcióba, méghozzá az egykori kubai olimpikon, Yoel Romero ellen, aki zsinórban hét meccse veretlen, méghozzá egy igen komoly mezőnyben.


Sokak örömére ismét feltűnik a korábbi harmatsúlyú bajnok, Miesha Tate is, aki az est főmeccseit nyitó küzdelmében Raquel Penningtonnal csap majd össze, de az ő összecsapásuk előtt következő meccsek is megérnek egy misét!


A felvezető meccseken a könnyűsúlyú bajnoki övet korábban birtokló, jelenleg pehelysúlyban versenyző Frankie Edgar a hatalmasat ütő, de egyre komolyabb arzenált felvonultató Jeremy Stephens ellen lép majd ketrecbe, a könnyűsúlyban pedig a hosszú kihagyás és sérülések után visszatérő "dagesztáni sas", Khabib Nurmagomedov lesz látható a mindig veszélyes amerikai, Michael Johnson ellen.


A küzdősport szerelmesei számára kihagyhatatlan est, vagy inkább hajnal lesz ez nekünk, hiszen magyar idő szerint az élő közvetítés 03:30-kor kezdődik majd a Sport1 csatornán.


https://www.youtube.com/watch?v=fIYJjDN921M

Sambo Világbajnokság - 5. hely az első napon

Tegnap hivatalosan is megkezdődtek a küzdelmek Szófiában, az idei sambo Világbajnokság helyszínén.

[caption id="attachment_15265" align="aligncenter" width="504"]14956566_1189769944446561_2447731653542083725_n fotó: FIAS[/caption]

Két magyar versenyző, Vesztergom József és Sirankó Ferenc képviseli hazánkat Szófiában a sambo Világbajnokságon. A magyar versenyzők Papp Imre elnök vezetésével csütörtökön érkeztek meg, és tegnap már meg is kezdték a szereplést a Világbajnokságon. Elsőként Combat Sambo kategórában a tavalyi Európa-bajnoki ezüstérmes Vesztergom Józsefen volt a sor.


A első nap eseményeiről Papp Imre írt nekünk a helyszínről:


"Az első mérkőzésén Reda Kaarouti Marokkóból volt az ellenfele. Józsi technikai győzelnet ért el elég hamar (8pont különbség). A következő már a négy közé jutásért, a tavalyi EB győztese és VB 2.helyezettje, az ukrán Anatolii Voloshynov, akitől Józsi  kikapott a döntőben tavaly. A bravúr sajnos ezúttal sem sikerült.


Az új, duplavigaszágas szabály szerint, tovább kűzdhetett, így a trinidad és tobagói Joseph Martin-al találta szembe magát, akinek szétrúgta a bal lábát, majd nyolc pontos különbséggel beszűntették a mérkőzést. Így jöhetett a német Bjorn Bachmann, aki azonban nem állt ki.


A bronz éremért már csak a helyi színeket képviselő MMA Világbajnok Kamen Georgiev állta útját. Egy jóiramú mérkőzésen, sajnos egy lábfeszítéssel nyert a bolgár, így övé lett a bronzérem és Józso 3 győzelemmel és 2 vereséggel az 5.helyen végzett. Ez eddigi legnagyobb magyar sikert a sambo VB-k történetében. Ma Sirankó Ferencért izgulhatunk."


Online ITT lesz követhető a mai versenynap.


Vesztergom Józsefnek gratulálunk az újabb sporttörténelmi sikerhez, és ma pedig szorítunk itthonról is Sirankó Ferencnek!


I. Muaythai Kupa Monor

Szombaton itt az I. Muaythai Kupa Monor, melynek helyszíne a Szterényi József Szakközép és Szakiskola lesz (Ipar utca, Monor, 1211).

Muaythai Kupa Monor lead


 

Az előzményekről, a gála ötletéről és a célokról Beck Jenővel a G.E.T-Gym Monor vezetőjével, edzőjével beszélgettünk:


"A verseny ötlete már akkor felmerült, amikor a klubunk megalakult, négy évvel ezelőtt, de most értünk csapattá, most érnek be a versenyző-palánták. Eddig is szép sikereket értünk el egy-egy versenyzővel (pl. Koczó Henrikkel, Csillag Ricsikével, aki az első éles meccsén Budapest Bajnok lett 13 évesen vagy Szána Patrikkal, aki az én tanítványom volt és akit én indítottam, neveltem két évig). De most már megérett a csapat, ezen a versenyen öt versenyzőm indul, akiket lassan kezd a szakma is elég jól megismerni.


Hat klubból 22 versenyző fog indulni a gálán: Szentendre - Sopron - My gym -  Szolnok Fight - Salgotarján - és mi, a házigazdák, a G.E.T-Gym Monor. Összesen tehát 11 mérkőzés, 2 gyerek bemutató-meccs, 4 junior meccs és 5 felnőtt mérkőzéssel lehet számolni.


Szeretném kihangsúlyozni, hogy csak és kizárólag muaythai szabályok szerint zajlanak majd a mérkőzések, IFMA A-B kategóriákban. A végén a fő mérkőzés pedig egy full muaythai, profi szabályrendszerben, 5x3 percben vívott ütközet lesz. Ami még csemege ebben a főmeccsben, hogy egy visszavágóról van szó Hegedüs Márk és Rácz Ádám között. Tehát mind a két versenyző nagyon bizonyítani akar!


Koczó Henrik és Bódi István IFMA A kategória szabályrendszerben, Csillag Richárd és Simon Csongor IFMA B kategóriában, Hegedüs Márk és Rácz Ádám pedig profi szabályok szerint csapnak majd össze.


A verseny célja a tiszta, full muaythai versenyek népszerűsítése, hagyomány-teremtés, tehetségkutatás itt Monor térségben. A Monor kupát minden évben kétszer tervezem majd megtartani tavasszal és ősszel. Szerencsére Monor város és a polgármesterünk is nagyon támogat minket, sőt, a versenyt is ő nyitja majd meg, és a VIP asztaloknál is prominens személyek fognak ülni."


Holnap tehát itt az I. Muaythai Kupa Monor rendezvény! Ne hagyjátok ki!


Jegy-elővételi helyek:


- Monor: Kertész bolt: Mátyás Király utca 9.
- Monor: Sportbolt: Petőfi utca
- Monor: Böllérikum: Petőfi utca 20.
- Helyszínen


Kapunyitás: 17:00, Kezdés: 18:00

Sambo Világbajnokság - Elindultak a magyarok

A hétvégén rendezik a sambo Világbajnokságot Szófiában. Természetesen a magyar versenyzők sem hagyhatják ki a világversenyt!

sambo_vb_cover

Szófia ad otthon az idei sambo Világbajnokságnak, ami hivatalosan tegnap vette kezdetét, és egészen hétfőig tart. Két magyar versenyzőért szoríthatunk majd.


Vesztergom József és Sirankó Ferenc lép majd szőnyegre a magyar színeket képviselve. Nem mondhatni, hogy könnyű dolguk lesz, de mind az edzők, mind a szövetség tagjai is bizakodva vágtak neki az útnak.


Vesztergom József neve ismerős lehet már olvasóinknak. A hazai sambo sportág első Európa-bajnoki érmét szerezte tavaly Combat Sambo szabályrendszerben. Honvéd Zrínyi SE versenyzője komoly rutinra tett már szert korábban MMA és K-3, illetve ökölvívó versenyeken. Méltán bízhatunk a remek szereplésben!


A másik magyar versenyző Sirankó Ferenc judo alapjaira építve a Megyer SC színeiben a nyári beach sambo tornán begyűjtötte az aranyérmet, ezzel kivívta a Szövetség elismerését is. Mestere, Gáspár Géza és Papp Imre is bízik benne, hogy a Világbajnokságon is hasonlóan jó formában szerepel majd. Újoncként a legjobb nyolcba kerülés a cél.


A két versenyzőt a felkészülésükben is szerepet vállaló Papp Imre elnök és a szövetség titkára kísérte el Szófiába.


sambo_sofia


A Világbajnokság küzdelmei ma kezdődnek, és mi természetesen minden fontosabb eseményéről holnapunkon beszámolunk majd! Szurkoljunk itthonról is a magyar indulókért! 

A Jiu-jitsu mindenkié - interjú Szekeres Ákossal

Szekeres Ákost szeptemberben megnyílt saját termében, Budaörsön látogattuk meg. Beszélgettünk a teremről, a brazil jiu-jitsuról és a cukorbetegségről is.

zr-team-budaors-brazil-jiu-jitsu

Ákos saját terme, Budaörsi Integrált Küzdősport Központ szeptemberben nyitotta meg kapuit, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig bárki megismerkedhet a brazil jiu-jitsuval, akár hobbista vagy versenysport szinten.


Október 29-én a ZR Team Hungary vezetője, Max Carvalho mester tartott szemináriumot az új teremben, és mivel Ákossal régóta tervezgettük az interjút, így a két eseményt összekapcsolva ellátogattunk hozzá.


ellenfelem.hu: - Itt állunk a nemrég nyílt saját termedben. Mesélj nekünk kicsit arról, hogy miként jött az ötlet, hogy saját termet nyiss?


Szekeres Ákos: - Én ötödik éve főállásban oktatok. Törökbálinton kezdtük a Művelődési háznak, és ahogy növekedett a taglétszámunk, úgy tudtunk mindig egyre jobb helyekre kerülni. Egy éve már Budaörsön voltunk, amikor augusztusban találtam ezt a helyet, vettem egy nagy levegőt, és úgy gondoltam, belevágok. Mindig egy saját terem volt az álmom. Nagy szerencsénk volt ezzel a hellyel, jók az adottságai és könnyen meg is közelíthető.


e.: - Hogy épül fel a heti órarend az új teremben?


Sz.Á.: - Vannak gyerekedzések, korcsoportos bontásban. Óvodás csoport 4 éves kortól, aztán 6-tól 12 éves korig, 12-től 16 éves korig, illetve a felnőttek. A gyerekedzéseken főleg s jiu-jitsu önvédelmi részével kezdjük az edzéseket. Náluk elsősorban az a lényeg, hogy egy olyan önvédelmi rendszert ismerjenek meg, amit aztán bárhol alkalmazhatnak. Az alaptudásra építjük később a versenyzést. Foglalkozok még sérült gyerekekkel, több iskolába járok edzéseket tartani neki. Itt a teremben is indul hamarosan egy ilyen csoport.


szekeres_akos_gyerekedzes


Ákos a judó után mellé nyáron brazil jiu-jitsuban is átvehette a fekete övet, amit 12 év kemény munkája előzött meg. Ez önmagában is egy nagy elismerés, és teljesítmény, de nem elhanyagolható az sem, Ákosnak az edzések mellett külön figyelmet kell fordítania cukorbetegségére.


Sz.Á.: - Gyerekkorom óta kimutatható volt, hogy van hajlamom a cukorbetegségre. A sportot 8 éves koromban kezdtem, a cukorbetegség első jeleit 13 éves mutatták ki egy vizsgálaton. Akkor elég volt még az, hogy a fehér cukrot megvontuk az étkezésemből. Ezt diétával hosszú évekig tartani is tudtam, de 3 éve inzulint is kell adnom magamnak. Sok fajta diétát kipróbáltam, 4 hónapja csinálom a vegán étrendet. Ez nagyon bevált. Egy picit tudtam mellette csökkenteni az inzulint. Sokkal stabilabb a vércukorszintem, és jobban bírom vele az edzést.


e.: - Mit tudnál ajánlani azoknak, akik esetleg hasonló cipőben járnak, de még nem mertek belevágni a küzdősportba vagy épp a brazil jiu-jitsuba?


Sz.Á.: - A sportot mindenképpen ajánlani tudom, hiszen a cukorbetegség helyes menedzselésének egyik elengedhetetlen feltétele. Olimpikonon, triatlonosok élnek cukorbetegséggel. Élettanilag a mozgás a cukorbetegség minden szövődménye ellen védi az embert. A mozgás, az edzés az inzulinfelvételt is hatékonyabbá teszi. Emellett persze tudatosan kell táplálkozni, és ebben fontos szerepe van az önfegyelemnek.


e.: - A jitsura sokszor mondják, hogy nem csak egy sport, hanem életforma is. Akik megtapasztalják ezt, azok sokszor gyökeres változásokról számolnak be. Te tapasztaltál hasonlót?


Sz.Á.: - Rengetegek köszönhetek a jitsunak. A nyugodtságomat, a türelmemet, az emberekhez való hozzáállásomat. Megtanultam az emberek tisztelettel kezelni, ez mind a jitsu hozta nekem. Ez egy nehéz sport, és megtanítja az embert arra, hogy kezelje az indulatait.


e: - Említetted, hogy több korosztálynak is tartasz edzéseket itt az új teremben. A gyerekeket mennyire érinti meg ez, amiről az imént beszéltünk? Mikor látni rajtuk a változást?


Sz.Á.: - Minden gyerekhez megvan a kulcs, hogy mi az, ami motiválja, és mi az, amivel lehet fegyelmezni. Valakit lehet szigorral fegyelmezni, valakit nem. Én a pozitív megerősítés híve vagyok, rengeteget dicsérem a gyereket. A másik oldal meg persze az, hogy szigorúnak is kell lenni, és ennek a két dolognak a helyes arányával mindegyik gyerekhez meg lehet találni úgymond a kulcsot. Pár hónap edzés után azért már látható, hogy megnő a gyerek önbizalma, és ezt a szülők is rendszeresen megerősítik.


e: - Köszönjük az interjút! 


Aki kedvet kapott jiu-jitsuhoz, vagy netán gyermekének keres megfelelő sportágat, ami igazán a hasznára válhat a későbbiekben az nyugodtan keresse fel Ákost a Budaörsi Integrált Küzdősport Központban, melynek honlapján is minden információ megtalálható.


Indult egy szeminárium-sorozat is Budaörsön "A hónap fenevada" címmel, melynek keretében az ország legjobb brazil jiu-jitsu és judó versenyzői/edzői tartanak edzést Ákosnál. Szűcs Kristóf indított a sorozat, aki Max Carvalho mester követett. Idén még egy hasonló rendezvény várható. Érdemes ezzel kapcsolatban is figyelni az új honlapot.