Magyarok a Judo világbajnokságon!

JudoVB

Tizennégy cselgáncsozó képviseli a magyar színeket Cseljabinszkban az augusztus 25-én rajtoló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.  A Magyar Judo Szövetség tájékoztatása alpaján az elnökség jóváhagyta a szakágvezető, Nagy András által előterjesztett névsort. A férfiaknál teljes lesz a csapat, vagyis kilenc versenyzőt neveztek be.

A nőknél sajnos a legjobbak közül hiányozni fog az ifjúsági világ- és Európa-bajnok Gercsák Szabina, továbbá vállsérülése miatt nem lehet jelen az U23-as Európa-bajnok Szabó Franciska, valamint testvére, a junior világ- és Európa-bajnokságra készülő Szabó Katinka sem. Így a lehetséges kilenc helyből csak öt lesz kihasználva.

https://www.youtube.com/watch?v=-WWkYmXmPd0

A férfiaknál a 60 kg "üres" lesz, három súlycsoportban viszont két judós is indul.

Magyarország sem a férfiaknál, sem a nőknél nem indítja együttesét a vb utolsó napjára kiírt csapatversenyben.
A VB-KERET

FÉRFIAK

66 kg: Zámbori Bence (Honvéd-Kipex),
73 kg: Ungvári Miklós (Közgép-Ceglédi VSE),
81 kg: Krizsán Szabolcs (Honvéd-Kipex), Csoknyai László (Atomerőmű SE),
90 kg: Tóth Krisztián (KSI SE), Vér Gábor (Honvéd-Kipex),
100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Fogasy Gergő (Kecskeméti JC),
+100 kg: Bor Barna (Atomerőmű SE)

NŐK
48 kg: Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya),
52 kg: Maros Barbara (Honvéd-Kipex),
57 kg: Karakas Hedvig (Honvéd-Kipex),
70 kg: Hegedűs Dóra (Wadokai JC),
78 kg: Joó Abigél (KSI SE)

(Forrás:MTI/worldjudo2014.ru)

Hanshi Lévai László - 34 év a Kempoban

10564738_824525044254563_1969406041_n




"... rajtunk múlik, hogyan adjuk tovább a tudást!"



Az a megtiszteltetés érte honlapunkat, hogy igent mondott felkérésünkre, és interjút készíthettünk Hanshi Lévai Lászlóval, a Zen Bu Kan Kempo 7. danos mesterével.


A Zen Bu Kan Kempo (ZBK) töretlenül az egyik legnépszerűbb küzdősportnak számít itthon, ez az eredmény pedig olyan sportemberek lelkiismeretes munkája, mint amilyen Hanshi Lévai László is. Hanshi Lévai 1980 óta űzi a sportágat, 1984 óta pedig egyenesen az alapító nagymestertől, Dr. Harnos Imrétől tanulta a kempot. A „Pusztakezes Viadal” megálmodója első dan vizsgáját még 1989-ben tette le, 2008 év végén a hetedik dan fokozat mellé pedig már a stílusvezetői, azaz 'Hanshi' címet is átvehette. Számtalan bajnoki cím és bajnok kinevelése fűződik a nevéhez.


 9581

-A kezdetekhez képest miben változott az évek során a kempo, mint harcművészet?

-Az első időkben a kempot kifejezetten azért gyakoroltuk, hogy olyan küzdelmi tudás birtokába legyünk, ami legyőzhetetlenné tesz minket az utcán előforduló támadásokkal szemben. Ezért kidolgoztuk a versenyrendszerünket, amire készülve a kempot gyakorlók hasonló szituációkat élhetnek át. Mivel ez csak szigorúan ellenőrzött körülmények között működhet, ennek alapja a harcművészet fegyelme! A ZEN BU KAN KEMPO legfontosabb tulajdonsága, hogy egymás tiszteletére, segítésére, szeretetére épül! Ez szilárd alapokat jelent mindenki számára.


http://youtu.be/HY5N0lMjIKI

-A ZBK nyári tábor részvevői nagy százalékban a fiatalabb generáció harcosai voltak. Hogyan értékeli az ő munkájukat?

- Szerencsére sok a fiatal sportolónk. Nyilván, van akinek több lehetősége van, és van, akinek az anyagi háttere jó, de mindenki a képességeihez és lehetőségekhez mérten fejlődik, és mi ebben próbáljuk segíteni őket. Nagy hangsúlyt fektetünk az utánpótlás nevelésére, a magasabb övesek segítségével minden mester kiveszi a részét, így a lehetőség biztosítva van, hogy a következő nemzedékek megfelelő képzésben részesüljenek. Minden rajtunk múlik, hogyan adjuk tovább a tudást!


- Melyik a jobb érzés: kemény évek munkája után átvenni vagy pedig egy tanítványnak átadni a fekete övet?

- A fekete öv megszerzése mindannyiunk számára alapvető célkitűzés ahhoz, hogy azután másokat taníthassunk, és elismerhessük tudásukat! Így mindkettő érzés felemelő. Viszont a küzdelemben alapvető szabály: jobb adni, mint kapni!

 

-Köszönjük!

MegaTech K-1, MMA, Muay Thai gála

Augusztus 30-án A MegaTech ismét egy remeknek ígérkező gálával, K-1, MMA és Muay Thai küzdelmekkel jön majd a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Ennek beharangozóját tekinthetitek meg az alábbiakban.

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=IyJaM2D1oAM?feature=player_detailpage]

MegaTech

https://www.youtube.com/watch?v=ilBoSWAYqx0

Pénteken ATT MMA válogató Siófokon!

ATT-ellenfelem

Ahogy arról korábban is írtunk, jön az ATT MMA válogató torna, a Magyar MMA Prémium Liga szervezésével és a Scitec Nutrition támogatásával. Már csak hármat kell aludni!


Íme a fight card:


-77 kg. Férfi 3-s torna (első mérkőzés), Profi MMA Szabályrendszerben,
2x5 percben, 2 perces pihenőkkel:

1.) Papp Ádám Qumera Fight Team,Tatabánya vs. Guzsván Péter Jóni Team, Budapest


-65 kg. Ferfi 4-s torna, Prof 2x5 percben,

2.) Borics Ádám Shootfighters Eger vs. Hajzer Dániel Cutler Fight Team Debrecen

3.) Tarnai József Növényi Küzdősport Akadémia vs. Kovács László Patai Gladiátor-Priskin Team Bp.

-71 kg. Férfi 4-s torna, Profi 2x5 percben:

4.) Csernicsek László Szegedi küzdősport klub vs. Váradi Péter Ákos Cutler Fight Team Debrecen

5.) Fényes Zsolt Cutler Gym Debrecen vs. Róma Ádám Bárdosi Küzdősport Akadémia Bp.

-77 kg. Férfi 3-s torna (2. mérkőzés), Profi 2x5 percben:

6.) Guzsván Péter Jóni Team, Budapest vs. Galbács Máté Növényi Küzdősport Akadémia

93 kg. Férfi Superfight, Profi 3x5 percben:

7.) Péter Norbert Sárközi Team, Szeged vs. Farkas Gergely Kurayfat Kempo, Esztergom

90 kg. Férfi Superfight, Profi 3x5 persben:

8.) Keresztesi Ádám Öt Elem Combat Fight Team vs. Maróti István Szegedi Küzdősport Klub

-65 kg. Férfi 4-s torna döntő, Profi 2x5 percben:

9.) ………………………………………………… vs. ......................................................................

-71 kg. Férfi 4-s torna döntő, Profi 2x5 percben:

10.) .................................................................... vs. …………………………………………………..

-77 k. Férfi 3-s Torna (3. mérkőzés), Profi 2x5 percben:

11.) Papp Ádám Qumera Fight Team,Tatabánya vs. Galbács Máté Növényi Küzdősport Akadémia

-77 kg. Nemzetközi Super fight, Profi 3x5 percben:

12.) Elwin Teymurov Holland Sportcentrum Blili vs, Kottes Pál Bárdosi Küzdősport Akadémia Hun.

A jegyárak elővételben 1500Ft-ért elérhetők a Scitec bolthálózatában, a helyszínen 2000Ft-ért válthatók. A torna online INGYENES közvetítése megtekinthető a A Magyar MMA Prémium Liga USTREAM csatornáján.


https://www.youtube.com/watch?v=iK0jANSVk_U&hd=1

Jön a Fight Night Hungary amatőr verseny

Augusztus 2-án jön a Fight Night Hungary, egy IFMA szabályrendszerű amatőr versenysorozat. A helyszín a 1145. Budapest, Szugló u. 57. alatt található Re-Gym Thaibox Akadémia. Az edzőmérkőzések célja a 0-4 mérkőzéssel rendelkező kezdő versenyzők számára a tapasztalatszerzés, hogy a 2014/2015 IFMA FNH amatőr liga mérkőzésein, az ifjúsági korosztályban és a B kategóriás versenyeken elinduljanak, valamint a thaibox sportág, és ezen keresztül a sportszerű, egészséges életmód népszerűsítése.


10544947_732370463496281_1516517465_n

Időpont: 2014.08.02.
Mérlegelés és orvosi vizsgálat: 11:00 – 12:00 óra
Bírói és technikai megbeszélés: 12:00-12:30 óra
Mérkőzések kezdete : 13:00 óra
Belépődíj az edzőmérkőzésekre: 1.000 Ft/fő
14 éves kor alatt ingyenes

NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2014.07.28.

Információ:

Emailen: gyrehak@gmail.com

Telefon: +36-30-560-5216

2. Korosztályok:

12-13 év gyerek
14-15 év kadett
16-17 év junior
18-35 év felnőtt

Az életkor meghatározásánál a betöltött életkor mérvadó.



Az MMA nemzetközi és hazai szabályozottságáról

Bevezető


Ezen írásunk első részében górcső alá vesszük a különböző szabályozási keretrendszereket, melyeket a nemzetközi gyakorlatban - ezen belül is első sorban Amerikában és Angliában - az MMA-ra alkalmaznak.


A második részben majd a szabályozottság és hatékony engedélyeztetés hiányosságaiból adódó potenciális jogi kockázatokat vesszük számba, a nemzetközi "mezőnyből" első sorban a hozzánk közelebb eső, angliai színtérre koncentrálva.


Ezekkel hozzuk majd párhuzamba a hazai szabályokat, hiányosságokat, problémákat és mindazt, amit az esetleges átfedésekből adódóan érdemben, logikusan össze lehet vetni. Nemzetközileg, de hazai környezetben is, a hiányosságok és problémák komoly következményekkel járhatnak - és járnak is esetenként - mind a sport kereskedelmi életképességeit (tehát eladhatóságát), mind pedig a sportolók egészségét és biztonságát tekintve, mely szempont természetesen a legfontosabb kell, hogy legyen az összes közül.


Bár viszonylag egy fiatal, alig húsz éves sportról beszélünk, azt még a leghevesebb ellenzőinek is el kell ismernie, hogy a kezdetekhez képes hatalmas a fejlődés. Amerikában az MMA, mint sport nagyon professzionális, hivatássá vált és szabályozottsága is egyre csak javul. Folyamatosan fejlődik ilyen értelemben is. Mára a sport egy körülbelül egymilliárd dolláros üzlet, melyet az egész világon ismernek. A gálák és rajongók minden kontinensen megtalálhatók és a legjobbakat már a legnagyobb és legismertebb márkák szponzorálják, legyen szó ruházati, sport-eszközöket vagy éppen táplálékkiegészítőket forgalmazó márka-óriásokról.


Az angliai piac, bár az amerikaitól elmarad ugyan, egy hasonló folyamaton megy át. A sport terjedése, népszerűségének robbanásszerű növekedése szemmel látható. Több kisebb-nagyobb szervezet jelentkezik rendszeresen gálákkal, a nagyobbak pedig már nemzetközi sugárzási szerződéseket is kötöttek, melyek lehetővé teszik számukra az angliai országhatárok digitális formában történő átlépését. A nagyobb, aktív szervezetek, mint a  BAMMA, a Cage Warriors, az OMMAC vagy UCMMA már igen széles körben ismertek.


[flowsplit id="bammaufcnumbers" option="b1"]

BAMMA logo

Egy nemrég Írországban, Dublinban tartott gála, az amerikai UFC szervezet Fight Night 46 nevű estje az Angol E3 sport csatorna történetének minden rekordját megdöntötte. Az est nézettségi csúcspontja 340,200 volt, melynek 43.33%-át 15-24 éves felnőttek tették ki. A sport nem csak a férfiak körében népszerű. A helyszínen 9500 ember követte a meccseket és csak a jegyeladásokból származó bevétel 1.4 millió USD volt.


[/flowsplit][flowsplit id="bammaufcnumbers" option="b2"][/flowsplit]

A szabályozottságot tekintve azonban Angliában a sport messze elmarad attól, ami Amerikában mára alapnak mondható.


Az amerikai MMA előírásai és szabályozása

Legalitás

Az MMA - New York kivételével - az Amerikai Egyesült Államok egész területén legális. A dolog érdekessége, hogy az amatőr MMA New York-ban is legális, bár az nem teljesen tisztázott fogalom, hogy a New York állam-béli törvények mit is értenek pontosan "amatőr MMA" alatt.


A küzdelem szabályai

A sport szabályozása az adott állam atlétikai bizottságának feladata, ahol az éppen aktuális gálát tartják. A legtöbb állam az MMA egységesített szabályzati rendszerét vette át, melyet először 2001-ben mutattak be Nevadában és New Jersey-ben. Az egységesített szabályrendszer célja a professzionális és amatőr MMA szabályozása. Az egységes szabályrendszer többek között meghatározza:




  • A súlycsoportokat

  • A küzdelem helyszínének szükségleteit és felszereléseit

  • A kéz bandázsolásának specifikációit

  • A fogvédőt

  • Védőfelszerelést

  • A küzdelem megállítását

  • A szabálytalanságokat


Az atlétikai bizottságok továbbá felügyelik a gálákat, adminisztrálnak a bemérlegeléseknél, bíráskodnak, stb.


Az angliai MMA előírásai és szabályozása

Az amerikai helyzethez képest, Angliában a sport jogi helyzete tisztázatlannak mondható, a szabályozottsága pedig - bizonyos pozitív kezdeményezések ellenére - nagyon is elégtelen. Jelenleg nincs irányító testület, mely a gálákat szankcionálná, garantálva a sportolók biztonságát. Ez kockázatot jelent a harcosoknak, továbbá potenciális büntető- és polgári jogi felelősség ellenfelekre, promóterekre és más, harmadik felekre történő szállását is eredményezi.


Legalitás

Általánosságban véve az MMA Angliában, a sporttal kapcsolatban megszólalok által legálisnak tartott, abban az érelemben, hogy nem ütközik törvényekbe, nem törvényellenes. Ez a 2003-as Engedélyezési Törvényben (Licensing Act 2003) is megjelenik, ahol is egy rendelkezés a szórakozás leírásának "szabályozott szórakozás" definícióját módosítva beemelte az olyan szórakozási formát is, "mely a bokszot vagy birkózást egy vagy több harcművészeti ággal kombinálja". Mindezek ellenére, bár a Parlament módosító jogszabályt fogadott el, hogy az magába foglalja az MMA engedélyezését is, az MMA legalitása az Angol bíróságok előtt kipróbálatlan marad. Ezért elméletileg, ha egy Angol bíróságnak meg kéne állapítania a felelősséget olyan polgári- és büntetőjogi igényekkel kapcsolatosan, melyek egy amúgy engedélyezett MMA gála kapcsán merültek fel, lehet, hogy úgy találnák, hogy a meccsek illegálisak voltak, miután megvizsgálták volna az adott gála szabályait, eljárásait és egészségügyi rendelkezéseit. Ez a bizonytalanság mindaddig marad, amíg a brit bíróságoknak kell dönteni ebben a kérdésben.


A számtalan próbálkozás ellenére, hogy a sport szabályozásáról meggyőzzék a meglévő irányítói testületeket (mint például a BBBC, a British Boxing Board of Control), mégpedig egy az MMA színtér szereplői által létrehozott, független irányítói testület felügyeletével,  az MMA Angliában továbbra is szabályozatlan marad.


A sport tehát önszabályozásra kényszerül hagyatkozni - amikor pl. a világ legnagyobb MMA szervezete, az amerikai UFC gálát tart Angliában, az atlétikai bizottságok összes feladatát magára veszi, kezdve a meccsvezetők, a ketrec melletti hivatalos felügyelők szerződtetésétől az orvosi vizsgálatokig.


ufc logo

A küzdelem szabályai


Miután egy irányítói testület általi hivatalos felügyelet nem elérhető, minden szervezet maga határozza meg a küzdelem szabályait, melyek az adott gálán irányadóak. Emiatt viszont néhány gálán megengedettek olyan dolgok is, melyeket egyébként az MMA egységesített szabályzati rendszere tiltana (pl. egy a földre került ellenfél fejére mért rúgást vagy rúgásokat).


Engedélyezés


Itt ismét csak azt lehet mondani, hogy miután az egy irányítói testület általi hivatalos felügyelet nem elérhető, minden szervezet szabadon szerződhet a harcosokkal, mégpedig az általa megfelelőnek tartott feltételek mellett. A menedzsereknek, promótereknek vagy versenyzőknek pedig nincs semmiféle engedélyeztetése. A mérkőzések előtti orvosi vizsgálat nemrégiben még szinte nem-létező volt: a harcos egyszerűen egy aláírt egy formális, pro forma szerződést az adott szervezettel és utána versenyzett. A mérkőzések utáni orvosi vizsgálatok ritkák, a gálák alatt nyújtott adekvát orvosi ellátás pedig hiányos. A drog- vagy dopping-tesztek nagyjából nem létezőek. Mindezek miatt a harcosokat semmi sem tartja vissza, hogy olyan feltételek mellett versenyezzenek, melyek Amerikában nem volnának engedélyezettek.


Előfordult olyan is, hogy az Angol MMA egyik ismert és sikeres figurája egy kiütéses vereség utáni 30 napon belül már ismét harcolt, anélkül, hogy bárki rákérdezett volna az egészségi állapotára.


[flowsplit id="fejser" option="fejser1"]


És hogy miért veszélyes ez?


A fejsérülésekről


A CTE (krónikus traumatikus enkefalopátia) az idegrendszer degeneratív betegsége, amely azoknál jelentkezhet, akiket gyakran ér fejsérülés vagy agyrázkódás, így a jégkorong mellett a boksz, az amerikai futball és a pankráció is veszélyes sportnak számít. Az agyrázkódás és a fejsérülések az agy szövetének kórós elváltozását és egy bizonyos tau fehérjének a felhalmozódását eredményezik, ami memóriavesztést, agressziót, elmezavart vagy depressziót válthat ki a betegből.


A CTE súlyos neurodegeneratív betegség, mely már több egykori amerikai-futballista és jégkorongos számára is tragikus következménnyel járt. A profi amerikaifutball-liga (NFL) után az észak-amerikai jégkorong-bajnokságban, az NHL-ben is regisztráltak olyan esetet, amikor egy elhunyt, öngyilkosságot elkövető játékos agyában kimutatták.


Az NHL-ben a 2011 körül elszaporodó halálesetek keltették fel a figyelmet a CTE iránt, az NFL háza táján viszont már 2006-ban hallani lehetett róla. Az agyrázkódások nem feltétlenül vezetnek CTE-hez, de különböző kutatások és vizsgálatok kimutatták, hogy nagyobb eséllyel okozhatnak depressziót: amíg a lakosság körében általában öt és tíz százalékban fordul elő a CTE, addig azoknál, akiket gyakran ér fejsérülés, ugyanez az arány negyven százalék.


Egy kiütéses vereség után a 30 napos pihenő lenne a szükséges minimum, azonban sokak szerint ennél több időre lenne szüksége az agynak, hogy egy ilyen traumát kipihenjen.


Agyi traumát szenvedett beteg MRI képe.Agyi traumát szenvedett beteg MRI képe.


[/flowsplit][flowsplit id="fejser" option="fejser2"][/flowsplit]

[flowsplit id="vegszo" option="vegszo1"]
Ezekről, a magyarországi helyzetről, egy Angliában indult önkéntes kezdeményezésről, - mely a megfelelő orvosi szabályozás támogatására jött létre -, írásunk következő részében térünk ki. A második részben szó lesz továbbá a lehetséges jogi kockázatokról is, melyek a szabályozás és a hatékony engedélyezés hiánya miatt merülnek fel.[/flowsplit]


[flowsplit id="vegszo" option="vegszo2"]
Ezekről, egy Angliában indult önkéntes kezdeményezésről, - mely a megfelelő orvosi szabályozás támogatására jött létre -, írásunk következő részében térünk ki. A második részben szó lesz továbbá a lehetséges jogi kockázatokról is, melyek a szabályozás és a hatékony engedélyezés hiánya miatt merülnek fel.[/flowsplit]

Golovkin vs Geale



Ma este Gennady Golovkin (29-0, 26 KO) vs Daniel Geale! Sokak szerint Geale lesz GGG eddigi legkeményebb tesztje és akár véget is vethet a sok-sok meccsel ezelőtt indult győzelmi hullámnak, mely eddig sorozatban 16, idő előtt befejezett meccset jelent GGG "önéletrajzában". Golvokin utoljára 2011-ben jár a 8. meneten túl, amikor is a 10.-ben nyert TKO-val Kassim Ouma ellen. Egy biztos, a Golovkin vs Geale egy izgalmas, kemény meccs lesz.

Íme egy összeállítás Gennady Golovkin (GGG) legszebb pillanataiból:

https://www.youtube.com/watch?v=QdQhbDNdoR4&hd=1

Alább pedig a média számára tartott edzés tekinthetitek meg:

https://www.youtube.com/watch?v=3O9MWJVZIhk&hd=1

Országos sparringot rendez a Jóni Team

Sparring partner kell? Itt a nagyszerű alkalom! Immáron negyedik alkalommal csábítja a Jóni Team egy kis baráti pofozkodásra az ország harcosait. Ezúttal augusztus 10-én, déli 12 órától, a helyszín pedig a Thor Gym.


480037_415113858584561_1348669147_n


A választható szabályrendszerek ismét széles palettán mozognak, ringben K-1 és Thai box, míg a birkózószőnyegen grappling és MMA. A védőfelszereléseket természetesen mindenkinek saját magának kell gondoskodnia!


 Az őszi versenyszezon indulása előtt nagyszerű lehetőség nyílik tehát, hogy kipróbáld magad egy „baráti” mérkőzésen azok ellen, akikkel esetleg legközelebb „éles” meccsen találod szembe magad.


 A sparring költsége 690 forint, és 12 órától kezdenek majd elcsattanni az első pofonok a Thor Gym-ben.


[googlemaps https://www.google.com/maps/embed?pb=!1m14!1m8!1m3!1d43159.29826264615!2d19.045834000000003!3d47.46154!3m2!1i1024!2i768!4f13.1!3m3!1m2!1s0x4741dda236345209%3A0x599917d3fce81b69!2zTsOhbmRvcmZlasOpcnbDoXJpIMO6dCA0MCwgMTExNiBCdWRhcGVzdCwgTWFneWFyb3JzesOhZw!5e0!3m2!1shu!2sus!4v1406310533606&w=600&h=450]

A keresztszalag-szakadás rehabilitációja

technikak-2-terd-megerositese


Múltkori cikkünkben a keresztszalag-szakadásról írtunk - a pótlásról, a műtéti eljárásról és a teljes, a sportolást ismét lehetővé tévő rehabilitációs időtartam hosszáról, mely körülbelül hat-nyolc hónapot jelent.


A sokfajta rehabilitációs kezelések egyike lehet az ún. Tecar terápia is, mely egy innovatív, a gyógyulást gyorsítani hivatott kezelés. Célja az esetleges hegszövet kialakulásának csökkentése, a keringés javítása és a mobilitás, a mozgástartomány növelése. Az előző cikkben említett UFC-sztár GSP példájánál maradva ez a bal térdet jelenti, melyet műtéti úton állítottak helyre az elülső keresztszalag-szakadás után.

A terápia során a két elektródával és egy magas frekvenciás (0.5Mhz) generátorral ellátott ún. Winback gép elektromos impulzusok és masszázs kombinációját használja a kívánt cél elérésére.

A doktor elmondésa szerint GSP igazi minta-beteg, aki mindig pontos és nagyon tudatosan, odafigyelve halad gyógyulása útján. A kezelések további három és fél hónapot vesznek igénybe, heti három alkalommal, alkalmanként körülbelül 20-25 perccel számolva.

http://www.youtube.com/watch?v=QukKfhoupao

Magyar éremeső a US OPEN World Kickboxing Cup 2014-en


A nemrégiben rendezett US OPEN World Kickboxing Cup 2014-en, a világ legnagyobb kick-box eseményén közel 60 ország képviseltette magát. A mezőny több, mint 3500 versenyzőből állt, akik erre a 3 napra érkeztek a floridai Coronado Springs-be.


A verseny hatalmas méretei és a résztvevők elképesztően magas számán túl tovább nehezítette a dolgokat, hogy ugyan egy szabályrendszer van, de különböző stílusok képviselői próbálták a módszereikkel megnyerni az OPEN-t. Taek Kwon Do-tól a Kempón át, a Kungfu, a Karate képviselői mind-mind azért érkeztek, hogy hazavigyék a trófeát: az ember nagyságú US OPEN kupát.


A Magyarországot képviselő csepeli Halker-Király Team-et 36 fok, 98% páratartalom, 90 küzdőtér és 3500 versenyző várta. A csepeli sportolóknak a saját küzdőhelyüket is külön feladat volt megtalálni ebben a hatalmas csarnokban.


A csepeliek megérkezésekor tekintetek százai kísérték őket - az amerikaiak tudták, hogy jönnek. A Halker-Király Team pedig nem okozott csalódást. A csapat összetétele magáért beszélt: Kondár Anna (5x Világbajnok), Nagy Henrietta (2x Világbajnok), Mórádi Zsolt (6x Világbajnok), Jároszkievicz Krisztián (5x Világbajnok), Gömbös László (5x Világbajnok), Veres Richárd (3x Világbajnok), Imre Tamás (2x Európa-bajnok) és Korpádi Tamás (junior Világbajnok).


A csapat napról-napra erősödött, ahogy maguk mögött tudták a selejtezőket. Mindenki túljutott az első körökön, és izgalommal várták a döntőket. Az amerikaiak eleinte egyre mérgesebbek lettek, amikor meglátták a velük szemben kék fehérbe öltözött magyar versenyzőt, idővel azonban a méreg átváltott kétségbeesett szabálytalankodásokba. Szerencsére a csepeliek erre is fel voltak készülve: heteket gyakorolták az amerikai stílust, külön edzéseket szentelve a szabálytalanságok kezelésének.


De külön felkészültek a bíráskodás pártatlanságának esetleges hiányosságaira is: a tervek szerint mindig 3-4 ponttal többet csináltak, mint az ellenfeleik, így ha a bíróknak esetleg haza is húzott volna a keze a pontoknál, a magyarok előnyét nem lehetett letagadni.


A Halker-Király Team stratégiája végül tökéletesen bevált: a csepeliek 7 arany, 3 ezüst és 1 bronzéremmel térhettek haza minden idők legnagyobb kick-box versenyéről!


És akinek ez még nem lenne elég - eredményükkel a Halker-Király Team, - több mint 300 klub közül! - elnyerte a legeredményesebb klubcsapat címet is!


Gratulálunk!


/kickbox.hu - Király István nyomán, ellenfelem.hu/

Befejeződött a Global Grappling G4 Liga második évada

Július 5-én a Dombóváron rendezett 7. fordulóval befejeződött a Global Grappling által rendezett G4 Liga második évada. A G4 Liga évada az iskolai évadhoz hasonlóan ősztől nyárig tart. Közel 1500 nevezés volt összesen a hét városban (Hatvan, Szeged, Budapest, Debrecen, Veszprém, Kecskemét, Dombóvár) három versenyszámban (Gi Grappling, NoGi Grappling, Combat Grappling) rendezett versenyeken.

314956_341187782638151_1368622507_n

Az első évadban már tapasztalható érdeklődés szerencsére most is fokozódott, az egy versenyre jutó nevezésszám átlépte a kétszázat. A Global Grappling közösségbe közel száz klub tartozik, ennyien indítottak már versenyzőt valamelyik versenyen. A csúcsot a januári Budapest Bajnokság jelentette, ahol 45 klub nevezett. Kiemelkedő verseny volt még a szegedi, hiszen itt a négy tatami mellett egy ketrec és egy ring is volt, ahol MMA, illetve Thai-box fordulót is rendeztek és a versenyek egymást erősítették.

 

Az induló klubok között sokféle harcművészeti irányzat van képviselve:ju jitsu, kempo, judo, karate, birkózás, kung fu, MMA, grappling stb. A versenyszabályzat megfelelő minden irányzat számára, egyfajta közös platformot jelent, itt a különböző irányzatok azonos esélyekkel, feltételekkel küzdhetnek egymással. A korosztályos versenyszervezés hatása is érezhető, a második évadban már látható volt, hogy felnőtt klubok elindították és hozzák gyermek csoportjaikat, illetve a senior-ok is nagyobb létszámban neveznek. Látványos a leányok, nők nevezéseinek a bővülése is.

 

A Global Grappling egyik jellegzetessége a Gyakorló Verseny. Ez edzéskörülmények között rendezett verseny, melyen nincs mérlegelés, a résztvevőket ’nagyság szerint’ csoportokba szervezzük, a csoporton belül körmérkőzés van, azaz mindenki mindenkivel küzd. Így jóval több mérkőzése lehet egy-egy résztvevőnek, mint az igazi versenyen, így szolgálja ez a fajta verseny a gyakorlást. A verseny hivatalos szabályok szerinti, hivatalos bírókkal levezetett, de érem nincs, viszont mindenki kap oklevelet. Ebben az évadban öt Gyakorló Versenyt rendeztek, az érdeklődés itt is meghaladta az előző évit.

 

A Global Grappling versenyek szervezői maguk is aktív jitsu-sok komoly versenyszervezési és versenyzési tapasztalatokkal. Az évadban komoly sikereket szereztek Magyarországnak. Fekete Sándor a 2013 novemberi BJJ NoGi Világbajnokságon, Szűcs Kristóf pedig 2014 májusában a BJJ Gi Világbajnokságon szerzett elsőséget és Világbajnoki címet! Lakatos Sándor 2014 áprilisában Rómában a BJJ NoGi Európa Bajnokságon, Szűcs Kristóf pedig mind Rómában, mind 2014 januárjában Lisszabonban a BJJ Gi Európa Bajnokságon szerzett Európa Bajnoki címet! Mindhárman a Global Grappling képviselői, bírói.

 

A kétszáz feletti átlagos nevezés szükségessé tette azt, hogy bővüljön a pástok száma, illetve egy páston is minél több küzdelmet lehessen rendezni. Ezért a második évadban átálltak a négy tatamis és két kijelzős számítógépes lebonyolítási módra, melynek eredményeként nemhogy nőtt a verseny ideje, hanem látványosan csökkent. Hozzájárult ehhez még, hogy a díjátadás is már folyamatos, gyakorlatilag a kategória befejeződése után azonnal van eredményhirdetés. Szintén a második évad újdonsága, hogy már minden versenyen van Open (nyílt) kategória, mégpedig külön férfiaknak és külön nőknek is.

 

Az International Jiu Jitsu Alliance és magyarországi képviselője, Nagy Róbert jóvoltából minden versenyen átadásra került a Legjobb Gyermek / Női / Férfi versenyzőnek járó különdíjak. Az érmek, oklevelek és a különdíjak mellett a versenyzők a teljesítményük után Rangsor pontokat is kapnak, melyek az évad végén összesítésre kerülnek és közlik a klubok és a versenyzők összesített hivatalos Rangsor listáját és a felnőtt férfi kategóriák listavezetőit. Gratulálunk!

Szervezok

Klubok rangsor listájának az eleje:

1. Tatami Centrum (263.5 pont)

2. Grizzly Grappling Team (163 pont)

3. Gracie Barra Farkasok (96.5 pont)

4. Szegedi Ju Jitsu Egyesület (96 pont)

5. Gracie Barra Orgovány (94 pont)

5. Patai Gladiator Team (94 pont)

5. BBME (94 pont)

8. Gracie Barra Debrecen – Combat Club (93.5 pont)

9. Gracie Barra BITE Dél-Pest (89.5 pont)

10. Szegedi Küzdősport Klub (85 pont)

 

Az egyéni Rangsor lista eleje:

1. Szűcs Kristóf – Tatami Centrum (57 pont)

2. Muzsai Huba Kitán – BBME (45 pont)

3. Hasznos Attila – Szegedi Ju Jitsu Egyesület (44 pont)

4. Rákóczi Tamás – Gracie Barra Debrecen – Combat Club (37.5 pont)

5. Muzsai Nimród Orion – BBME (37 pont)

6. Szűcs András – Tatami Centrum (32 pont)

7. Lakatos Sándor – Tatami Centrum (30 pont)

8. Németh Orsolya – Gracie Barra BITE Dél-Pest (28 pont)

8. ifj. Tóth Zoltán – Gracie Barra Orgovány (28 pont)

8. Ipacs Kornél – Tatami Centrum (28 pont)

 

Felnőtt férfi listavezetők kategóriánként:

 

Gi Grappling:

65 kg: Rákóczi Tamás – Gracie Barra Debrecen – Combat Club

75 kg: Petrohai Barnabás Márk – Gracie Barra Debrecen – Combat Club

85 kg: Makó Dávid – Gracie Barra BITE Dél-Pest és Csuka Balázs – Koko Fight Club

95 kg: Szűcs Kristóf – Tatami Centrum

105 kg: Máté Szabolcs – Ronin HSE

105+ kg: Nagy Péter – Grizzly Grappling Team és Kósa Péter – Kismészáros Kempo SE

Open: Erdős Máté – Gracie Barra BITE Dél-Pest és Szűcs András – Tatami Centrum

 

NoGi Grappling:

65 kg: Rákóczi Tamás – Gracie Barra Debrecen – Combat Club

75 kg: Péli Árpád – Gracie Barra Orgovány

85 kg: Sándor József – Colonia Center

95 kg: Szűcs Kristóf – Tatami Centrum

105 kg: Bacsó Márió – Szegedi Küzdősport Klub

105+ kg: Fekete Dániel – Grizzly Grappling Team

Open: Szűcs Kristóf – Tatami Centrum

 

Combat Grappling:

65 kg: Izsák Bálint – MVSZSE KSZ – Marcali

75 kg: Dudás Péter – MVSZSE KSZ – Marcali

85 kg: Janicsák József – Magyar KyoNewaza Szövetség és Répási Tamás – Colonia Center

95 kg: Szabó Sándor – Gracie Barra Farkasok

105 kg: Tóth Kálmán János – Magyar KyoNewaza Szövetség

105+ kg: Szőke Tibor – Colonia Center

Open: Czigler Dániel – VRSE Ju Jitsu Veszprém

 

Cage Grappling:

80 kg: Bodor Hunor – Giants Gym

 

A részletes rangsorlista, a beszámolók az évad történéseiről, valamint a harmadik évadra tervezett események, újdonságok megtalálhatók a Global Grappling honlapján: www.globalgrappling.hu .

New sponsorship deal for Sárközi MMA Team

Some good news have arisen yet again from Szeged, Hungary. Róbert Sárközi and his team, Sárközi MMA Team have found a new sponsor. Thanks to the deal the fighters just recently received some new gear as the first step.


Musou Gear was founded by Japanese Shooto Legend, Noboru Asahi and it gained respect very quickly and support in Japan from a lot of gyms and fighters in the industry, on a simple pretense: to build perfect fight gear. Musou Gear stands for superb quality, innovation, comfort, style and durability.

Sárközi MMA Team
Team Sárközi is very proud for being chosen as the very first team in Hungary by Musou Gear and would like to thank Fightermatrix.com who helped to make this happen.



"We're really happy with our new sponsor. The first package has arrived recently and we put it to the test immediately. It really is a durable, very high quality gear and we're highly satisfied with it. We hope to have Musou Gear as a long term partner." - said Sárközi.

It's always good to hear when a sponsor from abroad finds something compelling in a segment of the Hungarian combat sports scene and we can only hope that a trend has just started and that we will see more and more sponsors to come in and invest into combat sports on the long run.

Az edző fontossága - Lévai László rovata

A test edzésének fontossága manapság jelentősen háttérbe szorult sok embernél. A hiányosságok sok esetben már akkor is gondot okozhatnak, amikor még azt nem is gondolnánk. Például, amikor még csak kúszni, mászni tanulunk. A helyes mozgásfejlődésre már a gyermekkor elején oda kell figyelni, hisz ez később kihathat az idegrendszerre, sőt, akár az értelmi fejlődésre is. Az életünk minden szakaszában fontos, hogy az egészségünkre, mozgásunkra megfelelően odafigyeljünk.




"Az ember egy nagy életmódváltozásra is képes. Csak akarni kell!"



Miért fontos, hogy szakképzett edző irányítsa felkészülésünk?


A személyi edző az ember egészségét tartja elsődlegesen szem előtt, éppen ezért az egyik legnagyobb felelősséggel járó szakma. A megfelelően kivitelezett gyakorlatokat csak szakemberek segítségével szabad végezni, mivel egy helytelenül elvégzett gyakorlat elég ahhoz, hogy kialakuljon egy nagyobb probléma, melyet esetleg azonnal nem is észlelünk, de  lehet, hogy a későbbieken komoly, hosszútávú problémát jelenthet. Éppen ezért fontos a személyi edzésprogram, amit szakember állít össze, és felügyeli annak szakszerű és pontos  elvégzését. Fontos, hogy ezeket az edzéstervek igazodjanak az illető aktuális fizikai állapotához és képességeihez.


10153166_239887406214359_1726054555_n

Egy  szakképzett edzőnek a legfőbb feladatai közé tartozik, hogy  maximálisan odafigyeljen a vendégére munka közben,  tanácsokkal lássa el, és átsegítse a fejlődés során adódó nehézségeken.


Azt gondolom, hogy egy élsportolónak, aki eredményt akar elérni egy versenyen, sportágtól függetlenül elengedhetetlen, hogy szakképzett edző segítse fejlődését. Míg a csoportos edzésen az edzőnek mindenkire oda kell figyelnie, csapatra építi az edzéseket, addig a személyi edzésen, csak az egyénre kell összpontosítani, korrigálni, átsegíteni őt a komfort-zónán. Speciális felkészüléshez egy nagyon komoly, egymásra épülő edzésprogramot kell megtervezni.


Fontos pontosan megtervezni és betartani az alapozó, formába hozó, és szinten tartó időszakokat is. Ezt sem lehet egyénileg végrehajtani, mivel egy rossz beidegződés, túledzettség, könnyen az edzésprogram kárára mehet, a kondíció, a szervezet  gyengüléséhez vezethet.


Fontos emellett megemlítenem a megfelelő táplálkozást, melynek pontosan illeszkedni kell a felkészülés adott szakaszához. Ahány edzésprogram, annyiféle étrend. Szakembernek kell összeállítania, viszont az egyénen múlik, hogy van-e szorgalma és önuralma betartani a tanácsokat. Itt csúszik el sok ember. Nem a megfelelő tápanyagot juttatja a szervezetébe, és nem a megfelelő napszakban. Mint előbb leírtam, önuralom kell hozzá, és egy olyan edző, aki megfelelően tud motiválni és kihozza a maximumot a cél érdekében.


Az ember egy nagy életmódváltozásra is képes. Csak akarni kell!


Lévai László

Edzőtábor - Wanderlei Silva

Milyen egy komoly, ismert, befutott MMA sztár edzőtábora? Hogy zajlik az edzés, milyen hangulatban és hogy áll össze az egész? Az alábbi videóban Wanderlei Silva, az amerikai UFC nevű MMA szervezet egyik félnehézsúlyú harcosának edzéseibe, felkészülésébe tekinthettek be.

https://www.youtube.com/watch?v=OQG6Xho0rTQ&hd=1

Dóra Perjés signs with XFCi

dora_perjesThis week had some good news for the Hungarian WMMA scene as the most successful fighter Dóra Perjés has signed to XFCi, the international division of Xtreme Fighting Championships (XFC). Her debut is targeted for 13 Sept, Brazil.


XFC is a United States mixed martial arts (MMA) organization that has produced stadium fight cards in Florida, Kentucky, and Tennessee, runs MMA-themed gyms and sells MMA-related merchandise. The company is also pursuing international ventures in at least 12 other countries.


We've managed to get hold of Dóra shortly after the announcement has been made.

Ellenfelem.hu (E): - First off, congrats Dóri! How long is your contract for?

Dóra Perjés (DP): - Thank you! The contract is for a tournament and if everything goes fine it will expire March 2015. If I manage to win the belt it's going to be extended for another 2 years.

E: - Do you have any information on a possible opponent?

DP: - My management was told that XFCi is in the process of signing the fighters but we expect something to arrive any moment now.


E: - How do you prepare and how does your days look like?

DP: - I'm training 2-3 times every day. Strength and conditioning in the a.m, working on my technique in the afternoons and sparring. We'll stick to this throughout the camp and make some specific adjustments once we have some information on my opponent.


E: -You spent about 2 minutes in the cage in your last two fights. Do you think if this will may present any challenge in Brazil or do you feel to be ready for more rounds?


DP: - I always prepare for the worst so I won't be surprised if I have to fight all rounds. Certainly I'll be onto finishing as soon as possible.


Thanks for taking the time for our quick interview! We wish all the success and an injury-free camp!


 

Perjés Dóra az XFCi harcosa lett - INTERJÚ

A hét egy jó híre volt, hogy egy újabb magyar harcos csatlakozhatott egy nívós nemzetközi szervezethez, miután Perjés Dórát szerződtette az XFCi.


1560445_1458929544338947_152663643_n

A floridai Xtreme Fighting Championships (XFC) eddigi gáláit az USA-ban főleg Floridában, Kentucky államban és Tennesse-ben láthatták az amerikai rajongók, ám az XFC a nemzetközi színtéren is jelen van az XFCi, azaz az XFC International révén, mely a nemzetközi színtérre szakosodott. A nemzetközi jelenlét körülbelül 12 országot jelent, mely a 2006-ban alapított szervezettől igen szép eredmény.


Dórival sikerült egy rövid interjút csinálnunk a bejelentés után.


-Először is gratulálunk! Mennyi időre szól a megállapodás?


-Köszönöm, az XFCi-vel kötött szerződés egy kieséses rendszerű tornára szól, mely ha minden jól megy 2015 márciusig végéig tart. Ez 2 évvel hosszabbodik, ha sikerül elnyerem az övet.


-Tudsz-e már valamit a lehetséges ellenfeled kilétéről?


-A manageremet arról tájékoztatták, hogy az igazolások még javában tartanak de bármelyik pillanatban megküldhetik a nevét és teljes anyagát.


-Hogy fog felépülni a felkészülésed a mérkőzésig?


-Minden hétköznap kétszer-háromszor edzek. Reggel erőnléti és állóképességet javító edzéseken veszek részt az Akadémián, délután technikai edzéseken, valamint sparringolok. Az ellenfelem elemzése után is nagyjából ezt tartjuk majd, specializálódva rá.


-Az utolsó két mérkőzéseden, ha jól saccolom, akkor maximum 2 percet töltöttél összesen a ketrecben. Jelenthet-e ez gondot Brazíliában, hogy éles helyzetben eddig nem igazán tudtad magad kipróbálni? Akár egy vagy több menetben.


-Mindig úgy készülök, hogy végig megy, így nem fog váratlanul érni a dolog, ha tovább kell küzdenem. Természetesen azon leszek, hogy minél gyorsabban befejezzem a mérkőzést, ahogy azt már tőlem megszokhattátok.


Köszönjük, és sérülésmentes felkészülést kívánunk Dórinak!

Sparring party Szegeden!

10543728_731291723604155_1653385388_n

Július 19.-én, szombaton, 14:00-tól Sparring Party kerül megrendezésre a Szegedi Sportcsarnok ökölvívó termében! Edzőmérkőzések box, thai-box, K-1, MMA, grappling szabályrendszerekben lesznek.



A sparring után közös csapatépítő ügyességi versenyt rendeznek a ligetben - aki ezen részt vesz, azt megvendégelik egy vacsorával is! A játékos vetélkedő kb. 1 órát fog igénybe venni. Aki teheti, kerékpárral menjen. Jelentkezni Facebookon lehet itt.



Fülhallgatók, fejhallgatók - melyiket válasszam?

2939665_bw



A megfelelő fülhallgató megtalálása edzéseidhez nem egyszerű feladat. Mindenki ismeri az idegesítő részleteket: kicsúszik a fülből a kis műanyag, összegabalyodik a kábel, stb. Akik rendszeresen járnak edzeni és komolyan veszik, valószínűleg jobban járnak, ha egy kis pénzt belefektetve a fülhallgató kérdését is komolyabban veszik.

Ha edzőterembe jársz inkább, érdemesebb lehet zajszűrős fülest venned, míg ha gyakrabban futsz a szabad ég alatt, inkább valami olyasmire van szükséged, amitől a forgalomból azért hallhatsz valamit. Persze utóbbinál az sem árt, ha bírja a vizet - nehogy téged is és a pénztárcádat is meglepje az eső. De különbséget kell tenni azok között is, amik az izzadtságot bírják és amik az esőt. Rengeteg opció van, így nem könnyű a választás, de nézzünk mégis pár lehetséges választást.


Philips ActionFit Sports

Vannak, akik panaszkodnak a minőségre, ill. a csere füldugó hiányára, viszont a füles olcsó, hangminősége nagyszerű és szinte mindent kibír. Az ára négy és hét ezer forint között mozog.



Yurbuds Inspire Duro

A Yurbuds Inspire Duro-t egy huszonnégyszeres maratonfutó és triatlonista hozta létre. Lehet, hogy basszus terén nem nyújt annyot, mint a Beats vagy a Sennheiser, de nagyon kényelmes és ellenálló fülhallgatóról van szó, aminek az ára se olyan vészes. Ún. “Twist Lock” technológiával érkeznek, ami azt jelenti, hogy szorosan a füledbe illeszkednek és nem esnek ki, de nem válik kényelmetlenné sem az érzés, hogy a füledben van. Ráadásul ellenáll az izzadtságnak, a víznek és a baktériumoknak is. A Yurbuds már körülbelül 12e Ft-ért a tiéd lehet.



Sennheiser Adidas PX 685i

A Sennheiser az Adidas-val összeállva egy olyan fülest csinált, ami biztosan a füleden marad az edzések közben. A kis kampók a füledre akadnak, amik a helyükön tartják a fülest. Nagyszerű választás lehet azoknak is, akik szeretnek a szabad ég alatt edzeni: a PX 685i a nedvességet és izzadtságot is bírja. Ára körülbelül 12-14 ezer forint körül mozog.



Beats By Dr. Dre Powerbeats

Nem olcsó mulatság, de sokan esküdnek rá. A hangminőséget tekintve a Beats az egyik legjobb, amit kifejezetten sportolóknak hoztak létre. Körülbelül 25e Ft-ért már kapni.



Monster UFC Octagon

Szintén egy divatosnak nevezhető választás a Beats után, az itthon ugyan nem kapható Monster, ami az amerikai MMA szervezet, a UFC hivatalos fejhallgatója. A füles izzadtságálló, mosható, komoly zajszűréssel érkezik és vezetéke soha sem tekeredik össze. A mély tartományban rendkívül erős, így pl. EDM vagy Hip Hop hallgatásához különösképpen ideális. Kapható fej- ill. "in-ear" fülhallgató változatban is. Utóbbi mikrofonnal és vezérlőelemekkel is el van látva, így a számok között kényelmesen válthatunk és telefonunkon hívásokat is fogadhatunk egy gombnyomással. A Monster hivatalos weboldala szerint a fejhallgató kb. 300USD-ért, míg az in-ear füles 170 USD-ért a tiéd lehet.


pettis




Ti mit használtok, mire esküdtök? Mi az, ami bizonyított már edzésen, nyaraláskor, szabadidő eltöltésekor? Várjuk tippeiteket! :)

Táborban pallérozódtak a hegyvidéki kemposok

Balatoni összetartáson vettek részt a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia kempokái az előző héten. A táborban napi két-három edzésen fejlesztették technikai, erőnléti és mentális képességeiket a sportolók. Még az olykor viharos időjárás sem tudta kedvüket szegni a Balatonlellén tartózkodó kempósoknak, akik a hagyományos éves edzőtáborukban vettek részt hétfőtől szombatig.


Reggelente futottak és erősítettek a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia sportolói, délelőtt és délután pedig különféle technikai/taktikai gyakorlatokat végeztek. Naponta legalább hat órán át edzettek. Lacza Ádám Illés, Kornély György, Németh István és Szilágyi András mesterek irányították a foglalkozásokat, akik kedden például a magyar tengerben “izzasztották” meg a harcművészeket. A hegyvidéki klubon kívül öt másik egyesület kempósai is részt vettek az összetartáson.


10531367_715766965148460_7407968638237210525_o

 “Százhatan vagyunk az idei táborban, mely remek hangulatban telik. Napközben kemény tréningeket tartunk, de folyamatosan odafigyelünk arra is, hogy sikerüljön jó hangulatot teremteni a sportolók között. Szeretnénk, ha egy kicsit nyaralnának is, kipihenve az első félév versenyeinek fáradalmait.” - árulta el Lacza Ádám Illés, a HHKA Kempo Szakosztályának vezetője.



10547510_903104693036415_8179077629150682751_n

A tábor érdekessége, hogy a többszörös világbajnok és világkupa győztes Lacza Ábel meghívására Togrul Ibrahimli, az Azerbajdzsáni Kempo Szövetség elnökének fia is Balatonlellére érkezett. Togrul a nemzetközi mezőnyben Ábel egyik legkeményebb ellenfelének számít, rendre nagy csatákat vívnak a világversenyeken. Ezúttal azonban nem egymás ellen, hanem egymást segítve fejlesztik képességeiket az edzőtáborban. A magyar bajnokság szeptemberben folytatódik a Herceghalmi Kempo Kupával, előtte azonban több harcosra is egy újabb edzőtábor vár, méghozzá Korfu szigetén.


Pecsuvácz Péter


hegyvidekharcosai.hu

V. Ronin Judo és MMA szabadidő tábor

Javában dübörög a nyári szezon, melynek velejárója a sportolók számára az edzőtáborban való részt vétel.  Így a sok lehetőség közül, amit ki lehet használni a nyár folyamán, egy újabb Balaton melletti tábort ajánlanánk a számotokra. Ez pedig a tegnap indult 'V. Ronin nyári tábor' lenne, Balatonfüreden.


A tábort, mint ahogy az elnevezése is mutatja, ötödször rendezik meg, és idén lesz a második éve, hogy  nemzetközivé nőtte ki magát, így többek közt Ausztriából is érkeztek Füredre, hogy nyaralásukat hasznosan eltöltve, napi 3 edzéssel fejlesszék tudásukat. A nívós szakmai programok mellett a kikapcsolódás számtalan módját választhatják két edzés közt a táborban részt vevő sportolók és kísérőik (mert erre is van lehetőség). A tábor programját színesíti majd Sárközi Róbert MMA szemináriuma, melyre csapata is elkíséri majd Szegedről.


Az, hogy a tábor már tegnap elkezdődött, ne rettentsen el senkit, becsatlakozásra bármikor van lehetőség, a tábor rendezői pedig szeretettel várnak minden sportolni és kikapcsolódni vágyót.


A fontosabb információkat és elérhetőségeket pedig itt olvashatjátok:


tábor 2014

Kiegészítők: Training mask 2.0 edzőmaszk

diegosanchezmask


A Training Mask 2.0 edzőmaszk elődje megjelenése után további két évet vett igénybe. A maszk használata növeli a tüdőkapacitást és az állóképességet, mivel az oxigénhiányos környezetben való edzéssel a szervezet késztetve van arra, hogy a tüdőhólyagok 100%-os kihasználtsággal működjenek, továbbá a véráramban az oxigénszállítás nőjön (mint a hegyekben való felkészülés esetén, ahol a ritka levegőn való fizikai terhelés hatására hasonló folyamatok indulnak be). A maszk sportágtól függetlenül segíthet, hiszen a tüdőkapacitás, az állóképesség javítása, a jobb kardió senkinek se árthat.


http://www.youtube.com/watch?v=oIG1TlCNXq4

 

Köszönjük!

A tegnapi nap folyamán, az oldal megjelenésének harmadik napján átléptük a 200-as lájk számot Facebookon. Kis lépés ez, azonban igenis egyértelműen jelzi az oldal iránti érdeklődést, a különböző, sokszínű tartalmak iránti igényt. Az újaknak egy kis emlékeztető arról, hogy kik is vagyunk és miért jött létre az ellenfelem.hu:

Rólunk

Facebookos oldalunk lájkolóinak pedig szeretnénk tudomására hozni, hogy a 'Tetszik' gomb megnyomásával sajnos még nincs minden elintézve, hiszen a Facebook "logikája" miatt előfordulhat, hogy ennek ellenére lemarad az ember valamilyen friss tartalomról Ezért is kérjük, hogy a 'Tetszik' gombra állva, az egérrel jelölje be mindenki az 'Értesítéseket kérek' opciót is.

ellenfelem-ertesitesek

Köszönjük!

Az ellenfelem.hu szerkesztősége

MMA – űzzük vagy kiűzzük?

Azok után, hogy az elmúlt hetekben sajnálatos módon elég komoly botrány alakult ki a hazai MMA sport körül, úgy gondoltuk, hogy az ellenfelem.hu-nak is le kell írnia a történtekkel kapcsolatban a véleményét.


 ilovemma

Aki követte a különböző bulvár lapok és magazin műsorok e témában leközölt anyagait, és kicsit régebb óta belelát a hazai küzdősport ezen szegmenségbe, az megláthatta a tipikus példáját annak, milyen az, amikor egy rossz példa vagy épp történés okán az egész sportágat, úgy ahogy van, össztűz alá veszik hozzá nem értő újságírók, és sportszakemberek, rombolva ezzel olyan edzők és sportolók munkáját, akik itthon igenis tisztességgel, alázattal és a nemzetközi szabályokat betartva művelik a kevert harcművészetet.


Olyan képet alkotnak a laikus emberek számára, hogy ez a sport egy „könyörtelen, szabályokat nem ismerő, véres sportág”, és ezt csak agyon-tetovált, kopasz, nagydarab maffiózók űzik, amerikai példát követve. Nos, akik ezt a véleményt közvetítik írásaikban, műsoraikban, azok minden bizonnyal utoljára küzdősporttal a Jean-Claude Van Damme féle 'Véres játék' című film kapcsán találkoztak 1988-ban. A Sport1 Heti helyzet című műsorában pedig egyenesen a világ legnagyobb bűneként aposztrofálták az MMA-t, miközben a rövidítés pontos megfejtéséig 15 perc alatt sem sikerült eljutniuk... A legnagyobb baj, hogy ezek a téves információk emberek százezreihez jutnak el. Holott, ha a kedves újságíró venné a fáradtságot két Győzike cikk közt, és utána olvasna kicsit, akkor rájönne, hogy egy rendkívül összetett harcművészetről beszélünk, amely több sportág elsajátítását követeli meg attól, aki ebben versenyszerűen ki akarja magát próbálni. Az itthon, jelenleg is elismert MMA harcosaink is kivétel nélkül rendelkeznek valamelyik sportágban felépített alapokkal (kempo vagy birkózás például).


Nem tudok pontos statisztikát beszúrni a cikkbe azzal kapcsolatban, hogy milyen gyakoriak a sérülések, vagy épp a maradandó sérülések az MMA-ban, de azt tudom, hogy pár napja a világ szeme láttára szenvedett csigolyasérülést a brazilok egy focistája a pályán, mert az ellenfél játékosa hátba térdelte. De a foci nem kegyetlen és brutális sportág, ahol fémcsavaros stoplisokkal talpalnak alattomosan. De ez megint egy másik téma…


Egy szó, mint száz, a hazai ringekben és ketrecekben, általában a vérző sportolót nem engedik tovább küzdeni, ha az orvos úgy látja, hogy ez veszélyezteti az egészségét.


 s1.reutersmedia.net

Azt még nem tudni, hogy az elmúlt hetek hadjárata mennyire vetette vissza a sportot itthon, ha egyáltalán visszavetette. A megítélésének tagadhatatlanul nem tett jót. Elkerülhetetlen lesz a sportág szabályozása és a képzések felügyelete. A legfontosabb azonban azoknak a szakembereknek az összetartása lenne, akiknek igenis megvan a tehetsége és tapasztalata ahhoz, hogy minőségi sportolók nevelődjenek ki kezeik alatt a rengeteg tehetségből, akik országunkban vannak. Ehhez persze meg kellene szüntetni a kettészakadást, mely szintén minden sportágra jellemző, félretenni a büszkeséget és a sportolni vágyó fiatalok érdekeit szem előtt tartva, előítéletek nélkül, a javaikat szolgálva csiszolni tudásukat.


A Magyar MMA Prémium Liga vitazárónak szánt, hivatalos közleménye a történtekkel kapcsolatosan itt olvasható.

Vasárnapi edzés

Te is ilyen lelkes szoktál lenni Vasárnap? A lentebbi videón a UFC-s Conor McGregor árnyékolgat, gyakorol. Szemmel láthatóan élvezi a mozgást. Kattints!

Judo - paksi Európa-kupa második nap

https://www.youtube.com/watch?v=1Eevjwf-2Ro

 

Zen Bu Kan Kempo tábor - Összefoglaló

A nyár nem múlhat el Zen Bu Kan Kempo tábor nélkül, így idén is Felsőtárkányban gyűltek össze a kempokák. A Zen Bu Kan Kempo hivatalos weboldala szerint a részvevők közt közel 120 gyermek volt, ami jól tükrözi, hogy utánpótlás szempontjából sem áll rosszul a sportág.


o_Family_of_ZBK_Kempo_Training_Camp_2014_20140707224652

A 25 órás edzésprogram olyan foglalkozások egészítették ki, mint például Lévai Halász Judit masszázs oktatása, illetve felnőtt és gyermek csapatjátékok. A táborban részvevők a ZBK Mestereken kívül még Németh "Nyiba" Sándortól, Sárközi Róberttől és Növényi Norberttől tanulhattak az edzések folyamán. Az edzőtábort - a szokásokhoz méltóan - öv és dan vizsgák zárták, a 350 részvevőből 200-an vizsgáztak új fokozatra.

forrás: http://www.zenbukankempo.com

Judo - paksi junior Európa-kupa

https://www.youtube.com/watch?v=MuV32Ey6sRw

Új szponzor a Sárközi MMA Team mellett

Jó hírek láttak ismét napvilágot Szeged városából. Sárközi Róbert és csapata, a Sárközi MMA Team egy újabb szponzor támogatását nyerte el, melynek köszönhetően új ruházattal gazdagodtak a csapat versenyzői.


A japán Shooto legenda, Noboru Asahi tervezte Musou Gear küzdősport felszerelések gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, és jelen vannak a világ számos országában. Hazánkra szintén potenciális piacként tekintenek, és terjeszkedésük első lépése volt, hogy szponzorként Robi és csapata mögé álltak.


10379016_491609464306988_5586500582292248153_n

 "Nagyon örülünk az új szponzor érkezésnek.  Az első adag felszerelés a héten érkezett, természetesen egyből teszteltük is edzésen. Strapabíró, minőségi áru, maximálisan elégedettek vagyunk vele, és bízunk benne, hogy hosszútávon számíthatunk partnerként a Musou Gear-re." - mondta Sárközi Róbert



Mindig jó hallani arról, ha egy külföldi szponzor fantáziát és új potenciált lát a hazai küzdősport bármelyik szegmensében, és mi is bízunk benne, hogy a Musou Gear és a hozzá hasonló befektetők sokáig Magyarországon "maradnak", és támogatják a sportot.

Az elülső keresztszalag-szakadásról


Az elülső keresztszalag (ACL) a hátulsó keresztszalaggal együtt (PCL) a térd középpontjában található. A szalagok szorosan, kereszt alakot formázva veszik körül a combcsontot és a sípcsontot, ami megakadályozza, hogy az ízület előre vagy hátra túlzottan kimozduljon.


Az elülső keresztszalag általában sportolás közben sérül meg. Szakadást vagy húzódást okozhat azonban a rendszeres megerőltetés, például a térd túlzott forgatása és csavarása is.


A küzdősportok világában viszonylag gyakorinak mondható ez a sérülés. Így járt az amerikai UFC nevű MMA szervezet korábbi váltósúlyú bajnoka, Georges St-Pierre (GSP) is. A bajnok újjáépítése nem kevés munkát és időt vett igénybe, azonban a rengeteg edzés, az odafigyelés meghozta eredményét, hiszen GSP a visszatérése után még két évig a csúcson tudott maradni.


Az alábbi videóban a részletekbe nyerhettek betekintést - szó lesz reményről, áldozatról, rengeteg kemény munkáról, kitartásról és kételyekről. Függetlenül attól milyen stílust képviselsz, érdemes végignézni!


https://www.youtube.com/watch?v=nmeverNEwyc

A szakadt szalagot artroszkópos műtét során pótolni lehet. A szalag maradványait artroszkópos borotva segítségével eltávolítják. Ezután a sípcsont elülső részétől indulva lyukat fúrnak a térdízületbe az elülső keresztszalag tapadási helyén, majd egy másikat a combcsontba az ízülettől kifelé haladva.


A pótláshoz a térdkalács-szalagból vesznek szövetet. A szalag középső egyharmad részét a térdkalács és a sípcsont hozzátartozó részeivel együtt eltávolítják. A szövetet áthúzzák a sípcsontba és a combcsontba fúrt két alagúton, majd csavarokkal rögzítik.


A sebészeti beavatkozás után rehabilitációra van szükség, a sportolást pedig hat-nyolc hónap múlva ismét el lehet kezdeni. Az elülső keresztszalag pótlása után szövődmények is felléphetnek, ezért minden esetben orvos véleményét kell kérni a kezelés módját illetően.

American Top Team MMA válogató torna először Magyarországon!

ATT

A Magyar MMA Prémium Liga szervezésével és a Scitec Nutrition támogatásával létrejött American Top Team válogató tornán (NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2014.07.15), melyet 2014.08.01-én, Siófokon tartanak, a Muscle Beachen, egy komoly lehetőséget kapnak az ország MMA harcosai.

A torna győztesei egy felkészítő táborban vehetnek részt az ATT floridai edzőtermében, ahova minden nagy szervezet, így pl. a UFC és a Bellator MMA megfigyelői is járnak új tehetségek után kutatva.

Nevezési díj nincs.

Súlycsoportok: -65 kg, -71kg, -77kg, -84kg, -93kg, +93kg

Nevezési feltételek:

  • 18. betöltött életév

  • Valós amatőr és profi mérleg leadása

  • Jó minőségű fotó

  • Érvényes sportorvosi, 'alkalmas' vagy 'versenyezhet felirattal


Szükséges adatok:

  • Név, születési dátum, cím, telefonszám, email cím, pontos súly megadása, magasság, edző neve, csapat neve


HELYSZÍNEN NEVEZÉS NINCS! ÉRVÉNYES NEVEZÉST CSAK E-MAILBEN FOGADNAK EL!

Mérlegelés a gála napján, 2014.08.01-én, Pénteken, 14:00-17:00 óra között. Aki nem hozza a súly korlátot nem tud részt venni a rendezvényen! Súly tűréshatár nincs! Próba-mérésre 14:00-ig van lehetőség a helyszínen.

További információ: 06 20 448 44 23 Nevezés: info@mmaliga.hu

De kikből is áll az American Top Team (ATT), mit lehet tudni róluk?

A majd 2000 m2-en működő, több ezer tagot számláló és több, mint 80 aktív, különböző stílusban versenyző harcossal rendelkező ATT Amerika, és ezáltal a világ egyik legpatinásabb, legnagyobb múltú MMA terme, mely futószalagon gyártja a keményebbnél keményebb harcosokat, csiszolja bajnokká az arra potenciálisan érdemes "alapanyagot" számtalan termében.

Edzők

Az ATT-t 2001-ben alapította a hét danos bjj-s Ricardo Liborio (korábban a Brazilian Top Team alapítója), aki még 1996-ban indult az első "Mundials" versenyen, a világbajnokságon, ahol azon túl, hogy szupernehézben aranyat zsebelt be a "legtechnikásabb feketöves" díjjal is megjutalmazták.

Eredményei közül legkiemelkedőbbek a háromszoros Brazil bajnoki cím, az amerikai grappling csapat edzője, NAGA grappling Hall of Fame tagság, NAGA "Az év edzője" cím (2005).

Az MMA edzésekért Conan Silveira felel, aki még 1992-ben kapta meg fekete övét Carlson Gracie mestertől. Fekete öves judós és nem mellesleg az első Carlson Gracie fekete öves, aki iskolát nyitott Amerikában.

Őt segíti a UFC veterán, egykori WEC pehelysúlyú bajnok Matt Brown is, több, mint 34 profi MMA meccsel a háta mögött.

A birkózásért felelős Kami Barzini olyanokat segített már, mint King Mo vagy Daniel Cormier, de edzett Dan Hendersonnal is.

És a lista itt természetesen még nem ér véget!

Harcosok

Az ATT-nél olyan nevek edzenek vagy fordultak már meg, mint Glover Teixeira, Tyron Woodley, Thiago Alves, Robbie Lawler, Mark Hunt, Végh "Pumukli" Attila, Yoel Romero, Gleison Tibau, Jorge Masvidal, Dustin Poirier.

Az alábbiakban, bár nem friss a videó, egy kis betekintést nyerhettek a terem mindennapjaiba, az edzésekbe, sok ismerős arcot láthattok.

https://www.youtube.com/watch?v=oOwgOQh_YPU

 

Ellenfelem.hu - A harcos közösség

Az oldal célja egy olyan közösség felépítése, melyben a magyar harcosok STÍLUSTÓL FÜGGETLENÜL megmutathatják magukat országos szinten vagy akár a nagyvilágnak. Edzőpartnerre, sparringra, meccsre lenne szükséged? Lájkold Facebook oldalunkat!


Tedd közzé rendszeresen fotóidat és videóidat Facebook oldalunkon edzésedről, meccsedről, edzőtáborból egy rövid leírás kíséretében, hogy rálelj új edzőtársadra, sparring partneredre vagy épp a következő ellenfeledre!


Ráadásként hasznos írásokkal, videókkal próbáljuk majd segíteni edzésmunkád, sérülésed utáni rehabilitációdat és még a helyes táplálkozáshoz is kapsz majd tanácsokat az oldalt segítő szakemberektől.


Postra fel! :-)