Európa-bajnokság előtt - interjú Szmolka Nikolettával

Sűrű hetek előtt áll Szmolka Nikoletta, aki a birkózó Magyar bajnokság után edzőtáborról edzőtáborra jár, hogy megfelelő formába kerülhessen élete eddigi legnagyobb kihívására, az Európa-bajnokságra!

[caption id="attachment_13651" align="aligncenter" width="504"] Itt már ugyan birkózószőnyegen, de még grapplingben gyűjtögette az érmeket Niki[/caption]

A sportágváltás után sem állt le a érmek gyűjtésével Szmolka Nikoletta. A brazil jiu-jitsuban 3x Európa-bajnok és 2x grappling Világbajnok pécsi lány a Gi-t hátrahagyva a birkózószőnyegen találta meg új sportágát, ahol nem is olyan rég a Magyar bajnokságon szerepelt sikerrel. De nincs megállás, jön az Európa-bajnokság! Edzőtáborozás közben csíptük el néhány kérdésre!


ellenfelem.hu: - Nemrég zajlott le a birkózó Magyar bajnokság, ahol ezúttal is dobogón végeztél. Mesélnél a versenyről?


Szmolka Nikoletta: - Sajnos a versenyt megelőzően megint összeszedtem egy kis sérülést, ami picit átalakította a felkészülési programunkat. Két meccsem volt, az egyiket sikerült egy tus győzelemmel hoznom, a másikat nagyon taktikus birkózással akartuk végig csinálni, ami jól is alakult, csak az utolsó 16 másodpercben a figyelmem és koncentrációm alább hagyott, így a végén 2-1-es pontozással sikerült a dobogó legfelső fokáról lecsúsznom. Mindezek ellenére persze ez eléggé fájó volt, de pozitív vagyok hogy, jó úton haladunk.

e.: - Nem sokat pihentél, hiszen már Németországban edzőtáborozól. Hogy bírod a terhelést?


Sz.N.: - Igen, verseny után volt majdnem egy napom, amikor összepakoltam a cuccomat és utazhattam is. Egy hetet töltöttünk Németországba edzőtáborba, ahol nagyon jó edzőpartnerekkel tudtam készülni, hisz ott volt a német, a francia válogatott, ezen kívül volt egy holland, egy tunéziai és egy mexikói. És persze mi, magyarok. Bár én nehézsúlyban birkózok, így én a németekkel és egy franciával tudtam jókat birkózni, de a németek közül két edzőpartnerem is világversenyen érmes volt. Sok tapasztalattal lettem gazdagabb, és nagyon jó volt felmérni, hol tartok most. Most a héten Budapesten folytatjuk a válogatottal a felkészülést. Hétvégére az utazás előtt hazaengednek, remélem a klubedzőmmel, Garamvölgyi Gáborral is belefér még egy-két edzés az indulás előtt, ami hétfőn lesz.

e.: - Megvan az oka, hogy ilyen megfeszített tempóban készültök, hiszen előtted az Európa-bajnokság, ami első komolyabb nemzetközi versenyed lesz birkózásban. Bár rutinos vagy már versenyzésben, de azért izgulsz kicsit?


Sz.N.: - Bár csak mondhatnám, hogy rutinos vagyok. Igen bjj és grapplingben sok meccset tudhatok magam mögött, de a birkózószőnyegen érzem a meccshiányt. Ott még rengeteg meccset kell húznom, hogy kialakulhasson igazán a saját stílusom. Ugye a birkózással komolyabban csak másfél éve foglalkozom, de azóta csak ezzel. Sokat haladtunk előre, de még így is nehéz hisz a többieknek 10-15 éve előnyük van. Igyekszem ezt minél előbb behozni. Egy nemzetközi versenyen nagyon rutinos tapasztalt birkózók vannak, meglátjuk mi lesz. Kelleni fog a bravúr. Izgulok is, de nem vészesen, a saját dolgomat szeretném majd ráerőltetni az ellenfelemre, akit kapok, és az edzőmtől kapott utasításokat szeretném minél pontosabban véghez vinni majd.

e.: - A pihenésen, a regeneráción is nagy hangsúly van ilyenkor. Hogy próbálsz edzések/edzőtáborok közt lazítani? Mivel töltöd az idődet szívesen?


Sz.N.: - Mivel edzőtáborok között marad egy-két napom itthon, így nagy lazítások nincsenek, készülés a következő edzőtáborra. Próbálok minél többet otthon lenni a családdal is, az az igazi kikapcsolódás.

 

FLEX Super Fights League - Tűzijáték júniusban

Rohamléptekkel közeleg a FLEX Super Fights League június másodikai rendezvénye!

FLEX Super Fights League


Ahogy azt már egy ideje tudni lehet, lesz egy EM Legends kvalifikációs torna is, amiben négy igen erős 'A' kategóriás harcos fog majd megküzdeni! Magyarországot Fábián Kristóf (Vita Gym Miskolc) és Ali My (Re-Gym) képviselik majd, míg Hollandiából Bowie Zonneveld (Gym Haarlem), Romániából pedig Lazar Vasile (Fight Team Miko) érkeznek majd.


Kivételesen magas színvonalú négyes torna lesz ez, aminek a győztese valószínűleg Kínában is remekül megállja majd a helyét, az EM Legends tornáján!


A szervezőknek az EM Legends kvalifikációs négyes torna mellett azonban egy elképesztően ütős nemzetközi fight card-ot is sikerült összehozniuk! Lesz két még két "hazai", garantáltan parázs párosítás is a profi programban Meszlényi Gábor (-88 KG) és Góman Renátó (-71 KG) részvételével, valamint helyet kap a délutáni amatőr programban egy hazai tehetségkutató sorozat is hat mérkőzéssel!


Következzenek a FLEX Super Fights League nemzetközi mérkőzéseinek párosításai, a teljesség igénye nélkül (a sorrend nem végleges):


Sasa Polugic (Szerbia) Vs. Nnadi Kristóf - 100+ KG (K-1)


Dimitri Zafiroudis (Hollandia) Vs. Csonka Dániel - 65 KG (K-1)


Tolga Meurs (Hollandia) Vs. Görbics Gábor - 67 KG (K-1)


Dragomir Polugic (Szerbia) Vs. Farkas Zsolt - 90 KG (K-1)


Sarayut Sornchai Vs. Gianluca Mazzeo (Olaszország) - 65 KG (MMA)


Gedeon Omoragbon (Olaszország) Vs. Ritter Ádám - 75 KG (MMA)


Ashwin Chan A Hung (Hollandia) Vs. Breszkó Bence - 100+ KG (K-1)


Asena Korsten (Hollandia) Vs. Gujka Kármen - 67 KG (K-1)


Sulejman Agovic (Hollandia) Vs. Gera Miron - 70 KG (K-1)


Jegyek a helyszínen lesznek kaphatók (Madárfészek - 1045. Pozsonyi utca 4/C). Kapunyitás: 17:00, Start: 18:00.
Jegyár 3000 forint, VIP jegyek étel és ital fogyasztással 15.000 forint (vagy 90.000 per asztal, 6 fős).


VIP asztalfoglalást az alábbi telefonszámokon tehettek:


06709300402 vagy 06308171771.


A szervezők várnak mindenkit szeretettel! Ne hagyjátok ki! Akinek még sem sikerül eljutnia valamiért a rendezvénye, a http://superfightstv.com oldalon követheti majd a meccseket!


FLEX Super Fights League poszter

LION Muay Thai Team 2018-as nyári edzőtábor!

Júliusban ismét itt a LION Muay Thai Team öt napos, nemzetközi nyári Thai Box és K-1 edzőtábora Tokajban, immár negyedik alkalommal!

LION Muay Thai Team 2018 lead


Az öt napos tábor és a tréningek célja ezúttal is az lesz, hogy a thaiföldi kultúrát és a thai nemzet sportját a Thai Boxot megismertesse az érdeklődőkkel, illetve technikailag csiszolja, és nemzetközi szinten felkészítse a külföldi és magyar tehetséges versenyzőket a következő megmérettetésekre. Aki szeretne, bármikor bekapcsolódhat és maradhat egy napra vagy akár egy edzés erejéig is!


Az edzőtábor kezdete Július 10 (kedd), vége július 15 (vasárnap). A résztvevők napi 2x2 óra edzéssel számolhatnak, amelyek technikai + privát PAO tréningekből állnak a meghívott mesterekkel. A tábor ezúttal is hamisítatlanul nemzetközi lesz, hiszen azon Szlovákia, Németország, Svájc, Franciaország, Lengyelország, Ukrajna, Anglia, Olaszország, Románia, Csehország és a világ szinte minden tájáról érkező harcosok képviseltetik majd magukat!


Fontos tudnivaló a kedves vendégek, mesterek és sportolók számára:


- Az első edzés és szeminárium kedden 17:00 órakor kezdődik.
- 2. nap szerda 9-11 óráig és 18:00-20:00 óráig tart.
- Az edzőtábor hivatalos megnyitójára szerdán 12:00 órakor kerül sor. Helyszíne: Tokaj, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 22.
- 3.nap csütörtök 10-12 óráig és 18:00-20:00 óráig tart.
- 4.nap péntek 10-12 óráig és 18:00-20:00 óráig tart.
- 5.nap szombat 10-12 óráig és 16:00-18:00 óráig tart.
- A Sayonara party 20:00 órakor kezdődik!


SZÁLLÁSOK


!! FIGYELEM !!
A szervezők megkérnek mindenkit, hogy minél hamarabb foglalja le a szállást!


Minden csoport próbáljon meg közösen foglalni, ezt követően pedig a szállásdíj 50%-át előre átutalni szíveskedjenek a vendéglátó egységek részére.


1. VIZISPORT Turistaház Tokaj-Rakamaz


web: http://tokaj-info.hu/vizisport-turistahaz/szallas/
E-mail: info@tokaj-info.hu
Telefon: 003647552187
Cím: 3 Horgász street,Tokaj-Rakamaz 4465
4500 HUF/fő/éj (reggelit, ebédet, vacsorát tartalmaz)


2. Toldi Fogadó***
web: www.toldifogado.hu
email: info@toldifogado.hu
Cím: 3910 Tokaj,Hajdú köz 2.
Telefon: +36-47-353-403


3. Vaskó Panzió Borpince Ajándék
web: http://vaskopanzio.hu/
Telefon: 003647352107
Cím: 12 Rákóczi street, Tokaj 3910
Facebook: https://www.facebook.com/VaskoPanzio/?fref=ts
12.000 HUF / 2fő / éj (étkezést nem tartalmaz)


További információk:


LION Muay Thai Team Hungary
Kontakt: Éltető Péter
e-mail: eltetopeter@freemail.hu
mobile: +36706203406


24. Magyar Kick-box Világkupa - kiváló rendezés, remek szereplés

Sikert hozott a 24. Magyar Kick-box Világkupa: a 38 ország 2600 versenyzőjét felvonultató megmérettetésen a hazai szövetség jelesre vizsgázott rendezésből, a felnőtt versenyzők pedig tíz aranyukkal ismét bizonyították, hogy a világ élvonalában van a magyar kick-box. A verseny hősének három első helyével Busa Andrea bizonyult.

[caption id="attachment_19246" align="aligncenter" width="504"]24. Magyar Kick-box Világkupa lead cover fotó: EMS Photo UK[/caption]

A vasárnapi zárónapon a pointfighting szakágban a „királykategóriát”, a súlycsoport nélküli úgynevezett Grand Champion viadalt rendezték meg. A nőknél Nagy Henrietta (képünkön) révén magyar győzelem született, míg a férfiaknál a három Veres fivér közül Roland tudta magát beverekedni a döntőbe, és végül második lett.


Busa Andrea a Grand Champion kategória harmadik helyén végzett, a kick-light szabályrendszer 70 kilogrammos súlycsoportjában viszont már nem talált legyőzőre. Szintén aranyérmes lett a férfiaknál a 79 kg-os Bálint Zoltán és a 84 kilós Weisz Roland.


Elégedetten értékelte a 24. Magyar Kick-box Világkupa eredményeit Galambos Péter, az MKBSZ elnöke:


„Kijelenthetjük, hogy sikeres volt a verseny, mind az eredmények szempontjából, mind pedig a rendezést illetően. Nagyon fontos, hogy utóbbiról csupa jó visszajelzést kaptunk” – nyilatkozta a sportvezető.


Galambos Péter megjegyezte: külön öröm, hogy a magyarok ringben, tatamin és formagyakorlatban is a dobogó tetejére állhattak. A világkupa első két versenynapján ugyanis full-contactban Görbics Gábor lett első, pointfightingban Busa Andrea duplázott és Veres Roland is aranyérmet nyert, light-contactban a Halker-Király Team kétfős csapata győzött, Schersing András pedig zenés formagyakorlatban diadalmaskodott.


A világkupa éremtáblázatán Magyarország végzett az első helyen, megelőzve Ukrajnát és Olaszországot.


24. Magyar Kick-box Világkupa, a felnőtt magyar érmesek:


Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 2. Veres Roland, 3. Cselovszki Patrik
63 kg: 1. Veres Roland
74 kg: 3. Korpádi Tamás
+94 kg: 2. Balassa Tibor, 3. Koknya Péter
Grand Champion: 2. Veres Roland
Nők:
50 kg: 3. Török Szonja
60 kg: 1. Busa Andrea, 2. Laurincz Boglárka
65 kg: 1. Busa Andrea
70 kg: 3. Nagy Henrietta
+70 kg: 3. Nagy Henrietta
Grand Champion: 1. Nagy Henrietta, 3. Busa Andrea
Vegyes csapat: 3. Halker-Király Team


Light-contact:
Férfiak:
57 kg: 3. Didenko Alexander
69 kg: 2. Masimov Tural
74 kg: 2. Zsarkó Dániel Péter, 3. Kajtár Bence
84 kg: 3. Simon Mihály és Jánosi Máté
+94 kg: 3. Sallai Bence és Vida Ádám
Csapat:
74 kg: 2. Halker-Király Team, 3. Esztergomi KBSE
+74 kg: 1. Halker-Király Team, 3. Esztergomi KBSE
Nők:
50 kg: 3. Horváth Luca és Bécsi Nikolett
55 kg: 3. Bécsi Nikolett
60 kg: 2. Nagy Rita, 3. Miklós Alexandra
70 kg: 3. Scheirich Réka


Kick-light:
Férfiak:
57 kg: 3. Didenko Alexander
63 kg: 2. Hammer Martin, 3. Fésű Lajos és Magyar Szabolcs
69 kg: 3. Masimov Tural és Debre Bence
74 kg: 3. Bárdosi Sándor és O’Hare Iain
79 kg: 1. Bálint Zoltán
84 kg: 1. Weisz Roland, 2. Simon Mihály, 3. Vörös Ádám és Kis Balázs
89 kg: 3. Vígváry Viktor
94 kg: 3. Balassa Tibor
+94 kg: 2. Vida Ádám


Nők:
50 kg: 3. Horváth Luca
55 kg: 3. Tamás Boglárka
60 kg: 2. Nagy Rita
65 kg: 2. Takács Viktória, 3. Scheirich Réka
70 kg: 1. Busa Andrea, 2. Boros Petra, 3. Csongrádi Tímea és Scheirich Réka
+70 kg: 2. Osváth Dóra, 3. Gyöngyösi Ivett


Full-contact:
Férfiak:
67 kg: 1. Görbics Gábor
+91 kg: 2. Vida Balázs
Nők:
52 kg: 2. Busa Gabriella
56 kg: 3. Bordás Annamária


Low-kick:
Nők:
56 kg: 2. Rákóczi Renáta
65 kg: 3. Bélik Tímea


K1:
Férfiak:
63.5 kg: 2. Habash Antoine
Nők:
60 kg: 2. Lehota Krisztina


Zenés formagyakorlat:
Hard style weapon:
Férfiak:
1. Schersing András, 2. Nagy Bálint Attila
Nők:
3. Gergely Enikő


/Az NVESZ sajtóanyaga/

Vidákovics Patrik – Thaiföldi napló #5 - A WLF

Thaiföldi napló! Új hét, új napló-bejegyzés! Vidákovics Patrik készüléséről, terveiről, gondolatairól rovatunkban mindent megtudhattok! Következzen az ötödik rész!

Thaiföldi napló - Vidákovics Patrik lead cover

Ahogy arról nagyjából a rovat indulása, de legkésőbb a konkrétan erről írt cikkünkben szó volt, Patrik egy adott, Kínában vívott meccsre készült, melyet a WLF szervezetnél hoztak neki tető alá. Jelen napló-bejegyzésében erről számol be most nektek. Következzenek Vidákovics Patrik szavai!


"A kínai WLF meccsemet egy igazán kalandos, két napos út előzte meg.


Május 15.-én este 8-kor indultam a reptérre. Egy órával előtte tudtam meg, hogy csapattársam Jonathan Tuhu is jön velem, mivel elvállalt egy mérkőzést ugyanazon a gálán. Én már a taxira vártam, ő még csak akkor ért haza a szaunából, hogy tudja hozni a 64 kg-ot.


Hajnali 4-kor megérkeztünk Hong-Kongba, majd reggel 9-ig vártunk az ottani ügynökség kihelyezettjére, hogy átvegye az útlevelünket a vízum miatt.


Thaiföldi napló - a WLF plakátja


Ekkor már jó lett volna lefeküdni, pihenni, de a szállást csak délután 2-kor foglalhattam el, úgyhogy tovább vártam. Délután írt a kínai promoter, hogy még aznap délután tovább kell vonatoznom Shenzhenbe, majd ismételtem repülőre ülnöm.


Ezen a ponton több, mint 30 órája nem aludtam, így jeleztem neki, hogy én ma már nem mennék sehova, nem szeretnék meccs előtt két nappal túlságosan kimerülni.


Így hát másnap reggel indultam el, elvonatoztam Hong-Kong határába, Lowanba, ahol megkaptam végre a kínai vízumot. Már csak át kellett sétálnom a határon, és Kínában voltam. Újra vonatra ültem, és a shenzheni reptérre mentem.


Mivel Kínában szigorú állami cenzúra van, a WeChat-en kívül az összes telefonos alkalmazás le van tiltva. A WeChat-em nem akart működni, így nem nagyon tudtam a külvilággal kapcsolatot létesíteni. Úgy voltam vele, hogy már úgy is csak felszállok a gépre, és a Yichun-i reptéren várnak a szervezők.


Ekkor kezdték törölni a járatokat a rossz idő miatt. Az egész menetrendjelző piros, és narancssárga lett. Már kezdtem felkészülni, hogy akkor még egy napot itt töltök, de megkönnyebbülésemre, mire az én járatomat mutatta a kijelző, már csillapodott az idő, és késés nélkül el tudtunk indulni.


Így végre sikerült eljutnom a WLF hotelébe.


Thaiföldi napló - a WLF hoteljénél

Másnap jött mérlegelés, ahol a megengedett 80 kiló helyett mindössze 77 kiló voltam, úgyhogy nem is fogyasztottam. A rá következő nap délután az egész WLF brigád egy közös busszal megindult a stadionhoz. Leraktak minket a semmi közepén, egy hegyek közti völgybe. Mindenütt befejezésre váró épületek, istállók, bikák, tenyészállatok.


Egy jó km-es séta után beértünk a nyitott stadionba, ahol a régi plakátok arról árulkodtak, hogy itt anno bikaviadalokat rendeztek.


Thaiföldi napló - a WLF gála helyszínén

Alig kezdődött a készülődés a meccsekre, mikor leszakadt az ég. Eláztatta a ringet, a lelátókat. Egy fél órára az áram is elment, így sötétben, telefonos vakukkal pajzsoztak a meccsre készülő harcosok. Szerencsére, mire elkezdődött a gála, az áram is visszajött, és az eső is elállt.


Este 11 után kerültünk sorra. Magabiztosan, határozottan mentem fel a ringbe, és még akkor is ilyen maradtam, mikor láttam, hogy az ellenfelem jóval vastagabb nálam (valószínűleg 85-90 kg-ról fogyasztott be a mérlegelésre).


Neung mondta, hogy kezdjek keményen, ne hagyjam érvényesülni, mivel a kínaiak mindig az első menetet hajtják meg, utána leengednek, valamint hogy vigyázzak a ring közepén lévő írással, mert az eső miatt csúszik.


Thaiföldi napló - Patrik a WLF gála harcosai között


Határozottan kezdtem, nem éreztem túlságosan megrendítőnek az ütéseit. Oda-vissza adok kapok ment, 80%-ban mind a ketten az ütéseket részesítettük előnyben, valamint térdeket vittünk be többet. Sajnos éreztem a súlybeli különbséget. Nem tudtam előre fele törni, és nyomást gyakorolni rá, ahogy a legtöbb meccsen ez bevált.


Viszont így is sikerült több egyenessel, testütéssel, és térddel betalálni. Végig szoros volt a meccs, így a harmadik menetben, hogy tudjak hangsúlyos találatot szerezni, elengedtem egy fejrúgást, ami be is talált.


Thaiföldi napló - Patrik és Tuhu a WLF gála után

Meccs végén optimistán vártam a végeredményt, bíztam benne, hogy az idegennek - nekem - adják a mérkőzést. Akár egy extra menetet is bevállaltam volna, ha egál lett volna, de sajnos a meccset szoros pontozással odaadták Liu Dichangnak.


Ahogy mondani szokták: vagy nyerünk, vagy tanulunk. Ez egy nagyon hasznos mérkőzés volt a számomra, mivel itt is bebizonyosodott, hogy kisebb súlyban, 70-75 kilóban kell indulnom, mivel hiába vagyok felkészülve, súlyból adódóan nem tudok kibontakozni, a támadó technikáim nem lesznek megrendítő erejűek az ellenfelem számára, viszont az ő támadásai annál kellemetlenebbek.


Úgyhogy várom a következő meccset, nekiállok a fogyasztásnak!


Nagyon köszönöm, hogy ennyien szurkoltatok otthonról, illetve köszönöm támogatóimnak, hogy segítették felkészülésemet:


Földi Család (Földi Krisztián), Érsekcsanádi Önkormányzat, Turáni Festés (Turáni Zoltán), Kreska-Agro Kft. (Kapitány Kristóf), BioTechUSA Baja (Vadászlaki Zsolt)"

IFMA VB 2018 Cancún - Spéth Norbi a finisben!

Spéth Norbi a rangos amatőr muaythai Világbajnokságon, a mexikói IFMA VB -67kg-os kategóriájának aranyáért meccsel ma este!


Az IFMA VB-n a mexikói Cancúnban a magyar csapat történelmet írt. Egy nagyszerű menetelés, több győztes meccs és két bronz után egy harcosunk, az elit "A" kategóriában versenyző Spéth Norbert - akinek pályáját évek óta szorosan nyomon követjük oldalunkon - azonban még mindig versenyben van. Sőt, mi több, ma este az aranyért lép ringbe a belorusz Dzimitry Varats ellen!


Villáminterjúnkban Norbi a meccsekről, a rá nehezedő nyomásról, súlya tartásáról és egyebekről is mesélt!


ellenfelem.hu: - Szia Norbi! Gratulálunk az eddigi meneteléshez! Hogy érzed, nagyobb most a nyomás, hogy csak te vagy versenyben és ráadásul az arany a tét?


Spéth Norbi: - Jól érzem magam, nem érzek extra nyomást, csak egyszerűen nagyon örülök, hogy a döntőben vagyok és lehetőségem lesz megtenni mindent.


e: - Sportpszichológussal is dolgoztok? Vagy inkább te "foglalkozol" magaddal ilyen téren?


SN: - Nagyon jó szakemberek vannak itt, de főleg magam rakom össze a dolgokat fejben, amiket jónak gondolok.


Mennyiben volt ez az IFMA versenyed másabb, nehezebb, mint B kategóriában? Mi volt a legnehezebb ebben az átállásban, ha volt bármi?


SN: - Én úgy érzem, hogy könnyebb volt abból a szempontból, hogy itt tisztább bunyókat hoznak, ami nekem is jobban fekszik. És a testvédő nélkül jobb, könnyebb a mozgás is.


e: - Holnap a nagy nap. Gondolkodsz már rajta, hogy mi jön utána? Vannak tervek? Vagy most ezen van a fókusz teljesen és "visszahúzod" magad, visszafogod a képzeleted, tervezgetést?


SN: - Egyelőre csak ide, erre, a döntőre koncentrálok.


e: - A Súlyoddal mi a helyzet? Nehéz volt így végig megállni, hogy ne csússzon be semmi "csaló"-kaja?


SN: - Igazából nem is értem, annyira beállt a súlyom. Valószínűleg az időjárás, a pára miatt rengeteget beszáradtunk és nagyon könnyen hozom a súlyomat. Tegnap este 69 kg voltam, amiből egy edzés után 66.5 lett. Tudok enni végig rendesen. Tervezek estére egy kis átmozgatást, alapos bemelegítéssel, 3x3 árnyékot és szerintem enni és inni is fogok tudni a holnapi mérlegelés előtt.


e: - Az idő-eltolódás mennyire tett be? A 7 óra különbség elég sok.


SN: - Ugyan körülbelül este 10 körül kerülök a ringbe, de szerencsére nem okoz gondot. Tudtam aludni a repülőn is és elég jól jött ki minden, így nem volt gondom az átátállással.


Köszönjük Norbi, hogy időt szakítottál ránk. Gratulálunk az eddigiekhez az egész csapatnak és szurkolunk neked tovább!

Töretlen lendülettel – interjú Bélik Tímeával

Sportot váltott és alig több, mint fél év alatt magyar bajnoki címig verekedte magát. Titok nincs, csak kemény munka. Bélik Tímeával beszélgettünk.

[caption id="attachment_19214" align="aligncenter" width="504"] fotó: Simon Máté[/caption]

Súlycsoportjában megnyerte az amatőr MMA Magyar bajnokságot Bélik Tímea, akivel olvasóink egy korábbi interjúban már megismerkedhettek. Timi az egyik legeredményesebb hazai csapat, a Budapest Top Team edzéseit látogatja már jó ideje, a kemény munka pedig beérni látszik. A váltásról, a bajnoki címről és a további tervekről kérdeztük!


ellenfelem.hu: - Thaiboxról váltottál az MMA-ra. Mikor döntötted el, hogy a ketrecben is megmérettetnéd magad?


Bélik Tímea: - Nem tudom meg mondani, hogy pontosan mikor volt az a pont, mikor úgy gondoltam, hogy szeretném magam MMA szabályrendszerben is megmérettetni.  Eleinte kizárt dolognak tartottam, hogy én valaha is kipróbáljam a kevert harcművészeteket, a földharc dilettáns szemmel nem igazán nyerte el a tetszésemet eleinte. Aztán egyszer belekóstoltam a Brazil Jiu-Jitsuba, ami nagyon megtetszett, és talán akkor fordult meg először a fejembe, hogy milyen lehetne ezt verseny körülmények között hasznosítani, mondjuk MMA-ban. De az első gondolattól még legalább egy év eltelt, mire tényleges lépéseket tettem afelé, hogy az MMA-val foglalkozzak.


e.: - A Budapest Top Team csapatát erősíted. Miért pont rájuk esett a választásod?


B.T.: - Igazából az élet így hozta. Fábián Melindával és Rákóczi Renátával gyakran jöttünk össze sparringolni, hogy egymás felkészülését segítsük. Ezeken a sparringokon Melcsi edzője révén Peszlen Ferenc is ott volt, tehát már meg volt a kapcsolat. Sokat emlegették, hogy részt kéne, vegyek az MMA magyar bajnokságonm és én már egyébként is incselkedtem a gondolattal, hogy ki kéne magam próbálni ebbe a szabályrendszerben.  Egy kis elmélkedés után úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam itt is. Természetesen tudtam, hogy az érdi csapatban MMA szabályrendszerre nem fognak tudni felkészíteni, így a Budapest Top Teammel közös munkába kezdtem.  Eleinte a két csapatban párhuzamosan végeztem az edzés munkát, de aztán be kellett látnom, hogy ez így nem működhet, így az HMMAF első fordulója után a Budapest Top Teammel folytattam tovább az utamat. Úgy gondolom, hogy nem is lehetnék jobb csapatban, a remek edzőpartnerek mellett szakmailag magasan képzett edzők adják át tudásukat úgy, hogy az MMA specifikus legyen.


e.: -  Viszonylag rövid idő után a Magyar bajnoki döntőben találtad magad, és Győrben be is gyűjtötted a címet. Mesélj kicsit a cím elhódításáról! Milyen volt a verseny?




[caption id="attachment_19215" align="aligncenter" width="504"] fotó: HMMAF[/caption]

B.T.: - Sajnos a felkészülésemet nehezítették egyes magánéleti tényezők illetve sérülés is, ami miatt úgy éreztem, hogy nem sikerült azt a mennyiségű munkát beletennem, amennyit szerettem volna. Ez nyilván rányomja a bélyegét a lelki és pszichológiai állapotra is, ami azt jelentette, hogy sajnos kicsit kevesebb önbizalommal sikerült a ketrecben lépnem, ráadásul a hazai kedvenc ellen.  Szerencsére a sérülésem ellenére helyt tudtam állni, az ellenfelem törekedett a földharcra és sokat voltam a ketrec falánál, mert megpróbált levinni, de Peszlen Ferenctől és Keszler Dávidtól végig kaptam az instrukciókat a ketrecen kívülről, így mikor földre is kerültünk az esetek nagy százalékában én tudtam dominálni. Kicsit meglepett, mikor többségi döntetlennel extra menetet ítéltek, de szerencsére össze tudtam szedni minden erőmet és az egész menet alatt dominálni tudtam.  Összességében remek tapasztalat volt és rengeteget tanultam belőle, láttuk a hiányosságokat és azt is, hogy mi az, amiben sikerült fejlődnöm.


e.: - A bajnoki cím mindenképpen egy jó visszajelzés a befektetett munkáról. Voltak-e mégis esetleg olyan apróbb hiányosságok, amikről a döntő után beszélgetve azt mondtátok, hogy azt még csiszolni kell?


B.T.: - Természetesen vannak még bőven hiányosságok, de azért dolgozunk, hogy minél kevesebb legyen.  Edzőm az állóharcomat is megreformálta és folyamatosan csiszolja, így abban is bőven van még mit fejlődnöm, és hát természetesen ott van még a birkózás, a brazil jitsu és a judo tudásom is, amit folyamatosan próbálunk fejleszteni. A technikai tényezők mellett még meg kell tanulnom jobban megbirkózni a nehézségekkel és többet kihozni magamból verseny szituációban, mert sajnos ezzel még vannak problémáim.


e.: - Nincs megállás a munkában, hamarosan újra útnak indul a csapat. Merre lesz a következő megmérettetés?


B.T.: - A következő megmérettetés Lengyelországban lesz az EB-n. Igazából nem tudom, hogy pontosan mire számíthatok, de most a legfontosabb a tapasztalatszerzés, persze emellett az se lenne baj, ha arany éremmel tudnék hazatérni.


e.: - Marad az MMA a fő vonal most a pályafutásodban vagy várható, hogy visszatérsz a thaiboxhoz is?


B.T.: - A thaibox válogatott kerettagjaként részt szoktam venni a válogatott edzőtáborban, sajnos a legutóbbit pont kihagytam a sérülésem miatt. Ha van rá lehetőség szeretném magam majd még megmérettetni thai boxban is, de most az MMA ra nagyobb hangsúly került.


e.: - Köszönjük és sok sikert Lengyelországban! 

WLF - Vidákovics Patrik Kínában meccsel

Vidákovics Patrik nem csak oldalunkon, saját rovatában vezetett naplójában árult már el részleteket, de saját Facebook oldalán is. Nézzünk azonban kicsit jobban a gála mögé!

Vidákovics Patrik a WLF gáláján lead cover


WLF? Aki nem ismerné esetleg a WLF (World League of Fighting) szervezetet, annak elárulhatjuk, hogy Kínai egyik, ha nem a legkomolyabb promóciójáról van szó, ahol olyan nevek fordultak meg eddig, mint Fabio Pinca, Enriko Kehl, Cedric Doumbe, Kem, Filip Verlinden, Sayok, Ilias Bulaid, Israel Adesanya, Kem Sitsongpeenong és még sorolhatnánk.


Ilyen nevek mellé csatlakozik most be Vidákovics Patrik is, aki jelenleg a Phuket Top Team hivatalos versenyzői csapatát erősíti Thaiföldön. Ellenfele a nála két évvel fiatalabb, helyi Liu Dacheng lesz, akinek mérlege alapján (14 győzelem, 6 vereség) ugyan kevesebb rutinja van Patriknál, a papír formát - főleg Kínában - sosem szabad csak úgy, kérdés nélkül elfogadni, elhinni. Kemény meccs lesz, egészen biztos!


Az esten feltűnnek még orosz, thai, francia, fehérorosz, német, ausztrál, japán, brazil harcosok, így mondhatni, hogy a kínai szervezet ismét egy komoly, harcosait szinte a világ minden tájáról felvonultató gálát hoz tető alá május 19-én.



A fight card:

Ni Shi (Kína) vs Llodra Rafael (Franciaország, WBC ill WMC muaythai bajnok)
Long Yu (Kínai) Isaac Julio (Brazília)
Xue Shenzhe vs Tagir Khalilov (Oroszország)
Liu Jia vs Sisaeng Prempri (Thaiföld, WBC muay thai bajnok)
Zhao Boshi vs Yusuke Ojima (Japán)
Sun Weipeng vs Artur Temishev (Oroszország)
Liu Lingling vs Yolanda Schmidt (Ausztrália)
Wang Junyu vs Georgii Kudrenko (Németország)
Fang Fedia vs Kunbut (Thaiföld)
Zhao Yan vs Farkhad Akhmenjanau (Belorusz)
Meng qinghao vs Victor Hugo Nuner (Brazília)
Jin Ying vs Jonathan Tuhu
Liu Dacheng vs VIDÁKOVICS PATRIK
Sun Weiqiang vs Jamal Yusupov (Oroszország)



/A cikk forrása: http://www.hula8.net/article/34886.html/

Idén is megrendezik a 10000 ütés napját

Hatvan városában idén immár negyedik alkalommal emlékeznek meg a 10000 Ütés Napja rendezvénnyel az elhunyt sporttársainkra, mesterekre!

10000 ütés napja lead cover


Ismét megrendezésre kerül a 10.000 Ütés Napja rendezvény, immár negyedik alkalommal! A hagyományt teremtő rendezvény célja továbbra is az, hogy az elhunyt mesterek, edzőtársak, tanítványok emléke előtt tisztelegjen mindenki, aki szeretne, mégpedig azzal, hogy 10.000 ütést hajtanak végre.


A rendezvényen bárki részt vehet, így az is aki nem rendelkezik "előképzettséggel", ill. nem űz semmilyen harci művészetet vagy küzdősportot. Ha csak egy jót szeretne mozogni vagy ki szeretné próbálni magát, akkor is szeretettel várják május 19-én, szombaton.


Ezen felül a Seat márka szerelmeseinek kedvezve az iskola előtt egy Seatos találkozó is megrendezésre kerül, ahol az érdeklődők megcsodálhatják a Seat márka csodáit és persze adakozhatnak is a teremben elhelyezett gyűjtőládába.


A megemlékezés mellett a jótékonyság jegyében is zajlik majd az esemény ezúttal is. Ez alkalommal a szervezők a befolyt adományokat a "Fogyatékos Személyek Nappali Ellátása" intézménynek adják át, ahol értelmileg fogyatékos személyekkel foglalkoznak.


A rendezvényen részvételi díja 1000 forint, aminek teljes összege a már említett intézményhez kerül majd. Nézők számára az esemény megtekintése díjtalan!


A rendezvény időpontja: 2018. május 19., 10:00–17:00
Helyszíne: 5 Számú Általános Iskola Hatvan, 3000


[googlemaps https://www.google.com/maps/embed?pb=!1m23!1m12!1m3!1d85978.58872629814!2d19.621247614254898!3d47.66828138823946!2m3!1f0!2f0!3f0!3m2!1i1024!2i768!4f13.1!4m8!3e6!4m0!4m5!1s0x4741ad89ee18ef05%3A0xf1a655b669dfad3d!2zNSBTesOhbcO6IMOBbHRhbMOhbm9zIElza29sYSBIYXR2YW4sIDMwMDA!3m2!1d47.6683027!2d19.6912873!5e0!3m2!1sen!2shu!4v1524568781734&w=600&h=450]

Vidákovics Patrik – Thaiföldi napló #4

Thaiföldi napló! Új hét, új napló-bejegyzés! Vidákovics Patrik készüléséről, terveiről, gondolatairól rovatunkban mindent megtudhattok! Következzen a negyedik rész!

Thaiföldi napló - Vidákovics Patrik lead cover


Elérkeztünk a felkészülés második hetéhez. Az edzőm 1-2 menetet még rárakott a pajzsozásokra, még több pattintós rúgás jött.


Hétfőn még a betegségemből kilábalva gyengének éreztem magam, de ahogy haladtunk a hét közepe felé éreztem, hogy kezdem megszokni a terhelést, már nem annyira merülök ki, mint az előző héten.


Mivel a pajzsozás után egyből sparringoltunk, túl sok erőt nem éreztem magamban ezek során, de azért próbáltam a maximumot kihozni.


A hét vége felé a bunyónál 90 kilós váltott ellenfeleket kaptam, hogy mindig pihent partner ellen menjek. Ezek úgy érzem jól sikerült, viszont egy felütés során megzúzódott az orrom, ami talán még rendben jön a meccsemig.


Bangkokból visszaküldték az útlevelemet, vagyis nem tudnak adni kínai vízumot. A promoter jelezte, hogy nincs más választás, el kell mennem Hong-Kong-ba saját költségekkel, mert ott van egy ügynökségük, akik megcsinálják nekem a vízumot.


Úgyhogy kalandos útnak nézek elébe, mivel május 15.-én este utazok Hong-Kongba, 16.-án reggel leadom az útlevelemet, este már meg is kapom a vízumot. Ott töltök egy éjszakát, majd 17.-én utazok Xiamenbe. Onnan átszállok, majd irány Yichun. Május 18.-án mérlegelésre utánam jön az edző, majd 19.-én már mérkőzök!

IFMA VB 2018 Cancún

Minden, amit az idei IFMA VB-ről tudni akartál - friss eredmények és egyebek: egy helyen!

IFMA VB 2018 lead cover

A FRISSÍTÉSEKHEZ GÖRGESS!

Az idei, mexikói amatőr muaythai IFMA VB-re több, mint 80 ország nevezett. Az IFMA hivatalos közleményei alapján a támogatottság kapcsán a sport növekedése egyértelmű. Egyre népszerűbb a muay thai, egyre elismertebb és nyilván nem árt az sem, hogy az olimpiai sporttá válás előszobájában toporog.


Kemény mezőnyben kell helytállnia a Bányász Adrián és Dudok Károly vezette öttagú magyar különítménynek, hiszen Spéth Norbert, Bereczki Dominik, Herceg Alex Valentin, ifj. Kurdy István és Nagy Ede egy igen nagy létszámmal néz majd szembe. Hogy pár számot is említsünk, Törökország például 38 versenyzővel utazott ki, Oroszország 36 harcossal vág neki a 12-én, szombaton kezdődő összecsapásoknak.


Természetesen mindenki a legjobbakat hozza, így török részről ott lesz például a 2017-es Világjátékokon súlykategóriájában aranyérmet elhozó Ali Dogan, valamint az IFMA címvédő Behida Tacyildiz is. A hölgyek terén ugyan most nem vagyunk érdekeltek, de orosz részről a címvédő világbajnok, ill a Világjátékokon győztes Svetlana Vinnikova is ott lesz, akár csak a szintén a címét védeni igyekvő Irina Larinova és az ezüstérem Aslanbek Zikreev is!


A thaiok se akárkikkel érkeznek, hiszen olyanokkal érkeznek az IFMA VB-re, mint a 2016 óta és 19 meccse veretlen Yodwicha, Sawsing Sor Sorpit és a címvédő világbajnok Prawit Kwan!


Hogy még egy pár számot említsünk - az IFMA VB-re 2018-ban eddig 65 súlycsoport, 93 delegáció, 353 versenyzője regisztrált! De első alkalom ez abból a szempontból is, hogy nem csak, hogy itt nem volt még IFMA verseny, de a Pánamerikai régióban se.


A részletes program az http://www.ifmalive.com/ oldalon található, melyből az is kiderül, hogy a felvezető mérkőzések szombaton, helyi idő szerint délután háromkor kezdődnek majd, folytatódnak hétfőig, kedden pedig már a negyeddöntők jönnek.


Az elődöntőket május 18-án, pénteken várhatjuk, míg a döntők és az éremosztó ceremónia a legutolsó napon, 19-én, szombaton következik.



FRISSÍTÉS #1

A Magyar Muaythai Szakszövetség Hivatalos oldalain közzétett ifnormációk alapján megtörtént a sorsolás a mexikói IFMA (International Federation of Muaythai Amateur) világbajnokságon a mexikói Cancúnban!


Herceg Alex Valentin első Mohamed Alkatheeri az egyesült arab emirátusokból érkezett, Spéth Norbi egy lengyel sráccal, Mateusz Janikkal kezd! ifj Kurdy istván egy kanadai ellenfelet kapott, Emmanuel James Georgiou személyében, míg Bereczki Dominik és Nagy Ede hondurasi ellenfelekkel kezdenek! Dominik "táncpartnere" Bryan Burgos lesz, Nagy Ede pedig Pedro Canales ellen léphet kötelek közé!


Ahogy a Magyar Muaythai Szakszövetség FB-bejegyzése is kihangsúlyozta: "A mezőny erős, az ellenfelek jók, de a mi fiaink hatalmas felkészültséggel, elszántsággal és győzni akarással lépnek majd szorítóba."



FRISSÍTÉS #2

A cancún-i IFMA Muay Thai VB első napján mindhárom csatába induló versenyzőnk győzelmet aratott! A küzdelmek sorát ifj Kurdy István kezdte meg, aki minden szempontból felülmúlta kanadai ellenfelét és nyugodt, taktikus küzdelemben az összes menetet megnyerve győzött.


Azután jött Herceg Alex Valentin, aki szintén mindhárom menetét megnyerte az Egyesült Arab Emírségek színeiben versenyző Mohamed Alkatheeri ellenében, végül pedig Spéth Norbi, az Elit kategóriában győzött lengyel ellenfelével szemben 30:27-re!


Ma este Bereczki Dominik hondurasi ellenféllel száll majd ringbe Bryan Burgos személyében, akivel szemben a -75kg-os kategóriában való továbbjutás a tét.

Nagyszerű kezdés! Így tovább fiúk!


IFMA VB 2018 Spéth első győzelme után
FRISSÍTÉS #3

Továbbra is veretlenek a magyarok Cancún-ban! Nem csak, hogy Bereczki Dominik is vitte első meccsét a hondurasi ellenféllel szemben, de amint azt a Magyar Muaythai Szakszövetség Hivatalos FB oldaláról megtudhattuk, még menetet sem veszítettünk eddig a viadalon!


A mai napon ismét ifj. Kurdy Istvánért ill. Spéth Norbiért szoríthatunk. Előbbi finn ellenféllel száll ma kötelek közé Vihtori Lind személyében, -63.5kg-ban, míg Norbinak az ukrán Serhii Kuliaba jutott, aki nem oly rég Buakaw ellen mérkőzött!


Már a keddi napról is tudunk azonban mit mondani, hiszen ismét csatába indul Herceg Alex, méghozzá a vietnami Long Nguyen Doan ellenében, míg Bereczki Dominiknak a brit Liam McGrandlesből kell felkészülnie.


De bekezd Nagy Ede is, aki +91kg-ban a hondurasi Pedro Canalessel lép majd kötelek közé!


Hajrá!


IFMA VB 2018 Bereczki első győzelme után
FRISSÍTÉS #4

A tegnapi napon újabb szép, egyhangú győzelmek születtek! Ifj Kurdy István finn ellenfelet győzött le, Spéth Norbi pedig a már Buakaw-val is megküzdő ukrán Serhii Kuliaba fölött aratott diadalt, ezzel pedig a legjobb négy közé került! Menetel tovább a magyar csapat!


Ma ismét szoríthatunk tovább harcosainknak, hiszen kötelek közé lép Herceg Alex, ifj. Kurdy István, Bereczki Dominik és Nagy Ede is! A holnap, szerdai napon ismét akcióban láthatjuk Spéth Norbit, méghozzá egy török ellenféllel szemben. Hajrá!



FRISSÍTÉS #5

Herceg Alex Valentin pontozásban alulmaradt vietnami ellenfelével szemben, így egy nyert meccs után búcsúzott a mexikói vb-től. Kurdy István félelmetesen jól küzdött és a második menetben T.K.O.-val küldte padlóra argentin ellenfelét! Bár kőkeményet hajrázott Bereczki Dominik, sajnos a K.O. nem jött össze, így pedig pontozásban 28-29-re kikapott brit ellenfelétől. Nagy Ede is megmutatta hondurasi ellenfelének, milyen az igazi magyar szív, hiszen hiába nyerte az első menetet ellenfele, a továbbiakban Ede lehengerlően küzdött és végül T.K.O.-val megnyerte a meccset!


Gratulálunk!


HAJRÁ MAGYAROK!


IFMA VB 2018 Kurdy István és Nagy Ede
FRISSÍTÉS #6

Spéth Norbi a döntőben, ifj Kurdy István és Nagy Ede bronzérmes a mexikói IFMAmuaythai VB-n! Az eddigi tán legerősebb VB mezőnyben nyugodtan mondhatjuk, hogy történelmet írtak a fiúk! Ahogy Dudok Károly elnök is mondta, a kétéves program végén járó, Bányász Adrián és Szabó László irányítása alatt dolgozó fiúkkal valóban elég jónak tűnik az irány! Szurkoljunk tovább Spéth Norbinak a minél fényesebb éremért! Hajrá!








A post shared by ellenfelem.hu (@ellenfelemhu) on





Véget ért az IFMA világbajnokság, ahol a magyar válogatott két bronzot és egy ezüstöt szerzett! Kurdy Istvan és Nagy Ede "B" kategóriában kaparintotta meg a bronzot, Spéth Norbert pedig az elit "A" kategóriában szerezte meg a második legfényesebb érmet! Bereczki Dominik és Herceg Alex Valentin 1-1 győzelemmel, 5. pontszerző helyen zárta a világbajnokságot. Gratulálunk mindenkinek!

Cage Fighting 4 Révkomárom

Pár nap és itt a Cage Fighting gála negyedik etapja Révkomáromban, ahol többek között magyar és szlovák harcosok feszülnek majd egymásnak!

Cage Fighting 4 Révkomárom lead cover


Vesely Tamásnak és Farkas Péter szervezők 2014 nyarán álltak elő az ötlettel, mely addig szinte lehetetlennek tűnt. Nem csak, hogy MMA, de más gála se nagyon akadt, ami megtöltötte volna a révkomáromi sportcsarnokot. A szervezők állhatatos munkája, a felhozatal vonzó nevei azonban meghozták a gyümölcsüket - az első gála jobbnál jobb összecsapásait 1500 néző izgulhatta végig!


A Cage Fighting 4 gála sem ígér kevesebbet, hiszen a felhozatal amatőr és profi meccsekből áll, melyek során négy magyar harcos is feltűnik majd és lép ketrecbe szlovák ellenfelek ellen. A szlovák és magyar harcosok mellett szerb bunyósok is feltűnnek majd, akik a környező országokban is ismerten csengő Constrictor csapatát erősítik (nekik többek között az FFC-ben is vannak harcosaik, de Európa-szerte feltűnnek a gálákon).


Lesznek versenyzők a korábbi Bellator bajnok Végh Attila nagyszombati terméből, de feltűnnek majd az XFN-t, Oktagon és egyéb szervezeteket is megjárt harcosok is. Vancsik Nándor mester tanítványa, a Bács Team harcosa, Ritter Ádám visszavágót vív majd az ellen a Nikolas Kedro ellen, akit tavaly egy érsekújvári gálán már egyszer legyőzött. Összesen hat magyar harcosnak szoríthatunk majd!


Fight Card:


19:20 nyitás Amatőr felvezető-meccsek
1. -61kg. Samír Smaali VS Goran Veskov
2. -84kg. Lajos Kiss VS František Hromoda


20:00 Amatőr MMA meccsek (3x3perc)
1. -66kg. Arnold Nagy VS Igor Lukačovič
2. -70kg. József Vajda VS Patrik János
3. -77kg. Thomas Redento VS Michal Varga
4. -66kg. Nikolas Král VS Tomas Zamečník
5. -77kg. Štefan Ágh VS Romsics Ádám
6. -70kg. Nikolas Kedro VS Ritter Ádám
7. -84kg. Ivan Vadkerty VS Schürlein Andor
8. -88kg. Krisztián Gányovics VS Branislav Zuzák


Profi MMA meccsek (3x5perc)
9. -120kg. Nagy István VS Balázs Zsolt
10. -77kg. Filip Le VS Velimir Nestorovic
11. -70kg. Karol Ryšavý VS Nenad Dunovic
12. -70kg. Krisztián Simon VS Mirko Jovanovic
13. -77kg. Michal Dobiáš VS Horváth Ádám
14. -66kg. Vojto Barborík VS Fekete László


A V. Révkomáromi MMA Küzdősport Gálát élőben itt követhetitek majd!


https://youtu.be/AdxSQvndA2E

Vidákovics Patrik – Thaiföldi napló #3

Thaiföldi napló! Új hét, új napló-bejegyzés! Vidákovics Patrik készüléséről, terveiről, gondolatairól rovatunkban mindent megtudhattok! Következzen a harmadik rész!

Thaiföldi napló - Vidákovics Patrik lead cover

Egy hónap után!


Megkezdtük az utolsó két hetes felkészülést a kínai meccsre. Az új edző, aki velem foglalkozik Arunjit Chairt, vagy becenevén Neung (magyarul: első). Neung a TopTeam thai csapatának a fő edzője, ő szervezi a meccseket.


Mivel rengeteg nagy névvel foglalkozott, – Cris Cyborg, Thiago Tavares, Steve Banks – úgy voltam vele, hogy a legjobb kezekben leszek, ha felkérem őt, hogy készítsen fel a meccsre.

Neung nagyon céltudatos, és a maximumot hozza ki az emberből az edzések során. Meg is éreztem ennek hatását a pajzsozások alkalmával. Minden edzést fél órás pajzsozással kezdtünk. Közte volt háromszor 1 perc pihenő.


Nos, ezek a pajzsozások nagyon embert-próbálóak. A szüneteket kivéve megállás nélkül csináltatta velem a kéz – láb kombinációkat. Nem volt olyan pajzsozás, hogy ne küszködtem volna a kimerültséggel. Minden nap kétszer.


Nagyon lefárasztott, de kimerültségemben is csak arra gondoltam, hogy emiatt tudom majd a legjobb formámat hozni a meccsen, és azt a 3 x 3 percet a ringben annál könnyebb lesz végigcsinálni. Ahogy mondani szokták: „a sikernek nem titka, hanem ára van!”


Thaiföldi napló - Vidákovics Patrik a ring mellett

A pajzsozások során muszáj volt megtanulni a fókuszálást, mivel ha egy pillanatra is elkalandozok, már el is rontottam a kombinációt. Ugyanúgy, ahogy a meccsen is, a koncentrálás egy pillanatra se törhet meg. Ahogy a kezemet ledobom, vagy esetleg a tekintetem eltéved, kapom a combost, vagy fejrúgást.


Tehát nem csak az állóképességem, és az erőm nő a gyakorlások során, de a figyelmem ideje is kitolódik. Bár ez nagyon sok, kitartó munkával jár.


A pajzsozások során rájöttem még - amire Sensei Vancsik Nándor is mindig figyelmeztetett-, hogy a levegővételre is komolyan figyelnem kell. Minden egyes alkalommal, amikor egy picit távolabb került tőlem az edző, vagyis kaptam 1-2 mp pihenőt, vettem egy nagy, mély levegőt, amit hasba leszívtam.


Ezáltal, a savasodás, és a fáradtság is kitolódott, a koncentrációm is javult, illetve a gondolataim a helyén maradtak.


Sajnos az első hetes felkészülés végét betegség törte meg, ugyanis a pénteki edzéseket ki kellett hagynom, mivel ágynak döntött a láz, és két napig feküdtem. Igyekszem visszaszerezni az erőmet, hogy hétfőtől ismét nekilássunk a melónak.

Fight Night Hungary 2018

Jön a Fight Night Hungary 2018 muay thai gála május 18-án a Barba Negra Track-ben, méghozzá nem is akárhogyan!

Fight Night Hungary 2018 lead cover

A Barba Negra Music Clubban már igen, a Trackben még nem volt, de idén már lesz! Nagyágyúk ütköznek meg, igazi grund-hangulatban a Ganxsta Zolee és a Kartel koncertje előtt, a TRACK TERRACE területén.


A Barba Negra Track-ben, a Budapest - Neumann János utca 2. alatt jön a Fight Night Hungary 2018 gála, melyre a kombinált jegy elővételben 3999 Ft, a helyszínen 4999 Ft lesz.


Aki csak a gálára kíváncsi, az elővételben 2499 Ft-ért, a helyszínen pedig 2999 Ft-ért válthatja majd azt meg.


A helyszíni vásárlás természetesen a Barba Negra Music Club jegypénztárában történik majd, míg az előrendelést vagy a klub rendszerében, vagy a Ticketportalon, de a Broadway Jegyiroda rendszerében is elintézhetitek akár.


https://youtu.be/gfNav328XLg

És hogy kik lesznek ott? Nézzük a párosításokat!


Szabó András (Szentendre VSE) vs Horváth Martin (Alexandros Bulls) 60kg, 3x3
Fehér Balázs (Fit-Club) vs Kranitz Attila (Beast Aréna) 71kg, 3x3
Aly My (Re-Gym) vs Bodnár Dániel (Siam Gym) 71kg, 3x3
Mihajlov Dávid (Re-Gym) vs Szerján Attila (Városgazda MT) 91kg, 3x3
Breszkó Bence (Re-Gym) vs Polónyi Balázs (PitbBull Team Ózd) +91kg, 3x3

Fight Night Hungary - Kartel plakát

Jön az 5. ADCC Hungarian Open!

Jön az 5. ADCC Hungarian Open! Május 12! Ne hagyd ki!

ADCC Hungarian Open lead cover

Az ADCC (Abu Dhabi Combat Club) 1998-tól indulva napjainkig az egyik legrangosabb és leghíresebb NoGi versennyé nőtte ki magát. Alig akad a bjj legismertebb képviselői közt olyan, akinek ne lenne legalább egy ADCC aranya vagy helyezése. Royler, Roger és Renzo Gracie, Marcelo Garcia (4 arany!), Rafael Mendes, Andre Galvao, Braulio Estima és még hosszasan sorolhatnánk. Mind jól csengő nevek a mai földharc világában.


Az ADCC Hungary szervezésében május 12-én, a 13. kerületben, a Csata utcai Sportcsarnokban (Csata utca 20) jön a hazai open 5. etapja, melyre május 9-ig lehet nevezni.


A súlycsoportok az alábbiak szerint alakulnak majd:


5. ADCC Hungarian Open Súlykategóriák/Weight categories


Férfi Felnőtt +18 év
Masters +35 év
Masters +40 év

Kezdő (Begginer - kevesebb mint 2 év edzésidő)
Haladó (Intermediate - több, mint 2 év edzésidő)
Profi (Professional - Fekete öv vagy profi MMA előélet)

Súlykategóriák - 60kg, 65kg, 70kg, 76kg, 83kg, 91kg, 100kg, +100kg

Hölgyek +18 év

Kezdő (Begginer - kevesebb mint 2 év edzésidő)
Profi (Professional - Fekete öv vagy profi MMA előélet)

Súlykategóriák - 60kg, 70kg, +70kg,

Junior Fiúk 16 - 17 év

Kezdő (Begginer - kevesebb mint 2 év edzésidő)
Haladó (Intermediate - több, mint 2 év edzésidő)

Súlykategóriák - 60kg, 70kg, 80kg, + 80kg

Junior lányok 16 - 17 év

Kezdő (Begginer - kevesebb, mint 2 év edzésidő)
Haladó (Intermediate - több, mint 2 év edzésidő)

Súlykategóriák - 50kg, 60kg, +60kg

A szabályokról bővebben, angol nyelven, a szervezet hivatalos oldalán olvashattok, IDE kattintva.


A nevezési díj 30EUR.


A megszokott módon, minden súlycsoport első három legjobb versenyzője nyerhet érmeket, a legtöbb pontot begyűjtő csapat pedig elnyerheti a "Legjobb Csapat" kupát. Az első hely 5 pontot, a második hármat, míg a harmadik egy pontot jelent.


A bemérlegelésekre az első meccs előtt kerül majd sor, a kapukat a nézők számára pedig fél órával az első meccs előtt nyitják majd ki.


A belépők ára 4EUR.


Regisztrálni május 9-ig lehet, az eseménnyel kapcsolatos regisztrációs felületen, ITT.


ADCC Hungarian Open - I. Budapest Saman Kids Bjj Open
Az est különlegessége, hogy a Magyarországi Brazil Jiu Jitsu Sportszövetség gyerekek részére erre a napra, ugyanide szervezi az I. Budapest Saman Kids Bjj Open versenyét, melyre  az alábbi kategóriákban várják gyermekek és junior korú versenyzők jelentkezését:

Születési év: 2008,2009,2010
Súly: 27 kg, 30 kg, 32 kg, 37 kg, +42 kg

Születési év: 2005,2006,2007
Súly: 32 kg, 37 kg, 41 kg, 45 kg, 50 kg, +50 kg

Születési év: 2002,2003,2004
Súly: 46 kg, 51 kg, 56 kg, 64 kg, 68 kg, 74 kg, +74 kg

Születési év: 2000,2001
Súly: 64 kg, 70 kg, 76 kg, 82 kg, +82 kg

Nevezési díj: 3000 Ft/10 euro
Név: Magyarországi Brazil Jiu Jitsu Sportszövetség
Bank: OTP Bank
Bankszámlaszám: 11702067-20002781

További információ és regisztráció ITT

Az FS Média jóvoltából live stream is lesz, így ha lehetetlen megoldani, hogy személyesen vegyél részt és nézd végig a garantáltan izgalmasnak ígérkező csatákat, az alábbiakban tudod majd követni a történéseket!

https://youtu.be/U33wA_go_04

https://youtu.be/OdUh793XcHY

Next Generation Warriors 7 - Kemény terepen

Next Generation Warriors 7! A múltkori sikeres hollandiai szereplés után Kemecsei Bálint, a Militans MMA csapatának vezetője és egy kisebb magyar különítmény ismét Hollandiában járt!

Next Generation Warriors 7 lead cover


Bálint három magyar harcossal ezúttal a Next Generation Warriors 7 elnevezésű, főleg a fiatal holland tehetségeknek lehetőséget biztosító sorozaton szerepelt, ahol izgalmas pillanatokból most sem volt hiány!


Következzen tehát Kemecsi Bálint beszámolója!


"Óriási megtiszteltetés volt a múlt hétvégén ismét visszatérni Hollandiába. Ez a hetedik rendezvénye volt ennek a sorozatnak és bár tele volt 20 év alatti versenyzőkkel a program, elképesztő milyen magas volt a színvonal!


Hollandiában ugye 15 év felett már semmilyen védőfelszerelés sincs, még sípcsontvédő sem, és bár már 10 esztendeje járok ide ki versenyezni és edzősködni, mindig lenyűgöz milyen félelmetesen erősek és magabiztosak már ilyen fiatalon ezek a srácok.




[caption id="attachment_19128" align="aligncenter" width="504"]Next Generation Warriors 7 - A csapat A Next Generation Warriors 7 gála magyar csapata Clyde Van Dams társaságában[/caption]

Izgulásnak a meccs előtt semmi jele, mindenki jól érzi magát, legtöbbjük mosolyog és alig várják a ringben legyenek. Néhányan még komolyan megkoreografált táncmozdulatokkal és élő rap-előadásokkal együtt vonulnak be.


Ahogy két héttel ezelőtt Meszlényi Gabó esetében, úgy most is Clyde Van Dams-szal, valamint az ő menedzsmentjével és csapatával dolgoztunk együtt. Clyde bár egy kőkemény menedzser és promóter - akinek a Glory szervezetben is vannak versenyzői - hatalmas szíve van és rengeteg potenciált lát a magyar harcosokban.




[caption id="attachment_19127" align="aligncenter" width="504"]Next Generation Warriors 7 - Rácz György akcióban Rácz György akcióban[/caption]

Ezúttal négy versenyzőt hozott magával a Next Generation Warriors 7 gálára és ebből hárman magyarok voltunk. A Militans MMA és a VI-GO SE csapata ismét együtt dolgozva érkezett és tudtuk, ezúttal sem megyünk haza Hollandiából győzelem nélkül! Amint azt látni fogjátok, szörnyen nehéz dolgunk volt, hiszen ez a legmagasabb szint, de sikerrel jártunk!


Közülünk elsőnek Rácz György lépett a kötelek közé, aki a délutáni program főmeccsét vívta. Érdekesség, hogy mind a négyen marokkói-holland harcosok ellen léptünk a kötelek közé, és hát mondanom sem kell milyen őrült kemény volt az összes.


Gyurinak ez volt élete első lábvédő nélküli meccse, pedig még lábvédős sem volt sok. Magyarországon még két évig nem hogy lábvédőben, de fejvédőben lesz kötelező neki küzdeni, de itt ugye máshogy megy ez.




[caption id="attachment_19126" align="aligncenter" width="504"]Next Generation Warriors 7 - Nutu akcióban Nutu akcióban[/caption]

A holland ellenfél pontosan tudta, Gyuri profi boxban is veretlen és a taktikája egyértelmű volt - sok rúgás combra, minél kevesebb box. Ezt a stratégiát remekül is használta, de mikor közelharcra került a sor, akkor néhányszor sikerült irányítani.


Nagyon szép kombinációkkal talált Gyuri, de az is tény, hogy a rúgásokkal a hazai 20 éves versenyző is komoly károkat okozott. Nagyon akció-dús három menet után jött a pontozás, ahol is kihozták El Haik-ot (jogosan), de ahogy a helyi szurkolóktól is sokan megjegyezték, egy-két év és Gyuri meg fogja verni ezeket a srácokat. Ez így is lesz!


Farkas László, azaz Nutu következett tőlünk utána, de ő már az esti program vége felé. Meszlényi Gábor kiváló tanítványa az esemény 19. összecsapása volt, és külön érdekesség, hogy Clyde egyik régi versenyzője ellen kellett a szorítóba lépnie.




[caption id="attachment_19129" align="aligncenter" width="504"]Next Generation Warriors 7 - Nutu győzelme után Nutu győzelme után, Kemecsei Bálinttal[/caption]

Külön presztízzsel bíró meccs volt ez, melyen fontos volt, hogy nyerjünk. Nutu már a mérlegelésen is nagyon magabiztos volt és igyekeztünk ezt a ringbe is átvinni. Már a beütésnél éreztem, hogy nagyon éles és mondtam neki, 'Száz százalék, hogy nyersz, nincsen kétség!!!'.


Gabó, akinek a Gago Drago szemináriumon kellett itthon lennie, fejben végig velünk volt, mi pedig készen álltunk. Az első menetben nagyon bekezdett a marokkói-holland fiú! Érezni lehetett, hogy nagyon erős, de a második menettől, követve az utasításokat Nutu átvette az irányítást.


A megszokott kreativitás mellett a roppant kemény comb-rúgások voltak a legfőbb fegyverei Nutunak és bizony a harmadik menetre annyira komoly károkat sikerült tenni az utrechti harcosban, hogy vonszolta a lábát az ütközet után.


A záró felvonás tényleg nagyon domináns volt! Tudtam, hogy megvan a mérkőzés. Mikor a szpíker bemondta az egyhangú pontozást, már végképp nem volt bennem kétség és igen...Nutu győzött!!! Felejthetetlen pillanat volt!




[caption id="attachment_19130" align="aligncenter" width="504"]Next Generation Warriors 7 - Góman Renátó akcióban Góman Renátó akcióban[/caption]

Sokáig nem örültünk azonban, hiszen jött az újabb megmérettetés! Góman Renátó érkezett, aki a B kategóriás négyes tornában vett részt. Nem így terveztük, hiszen úgy volt, hogy Renátó egy meccset vív, de az ellenfél sérülése miatt a Next Generation Warriors 7 szervezői megkértek, legyünk a torna részesei, ugyanis onnan is kiesett egy ember.


A mérlegelésen sorsot húztunk és a párosítás úgy jött össze, hogy a legerősebb ellenfelet kaptuk. Ami még tovább bonyolította egyébként a tornát az az volt, hogy a másik elődöntő ütközetben, ami az előttünk lévő meccs volt egy hatalmas tömegverekedés tört ki a ringben, miután Nieky Holzken tanítványa egy gong szó utáni leütést követően megharapta (!!!) a marokkói-holland ellenfelét.


Még az egyik edző is majdnem kapott egy fejrúgást, akkora balhé alakult ki. Természetesen diszkvalifikáció lett a vége és a marokkói versenyző jutott így a döntőbe (persze csak azután, hogy lenyugodtak a kedélyek). A holland srácra valószínűleg sok év eltiltás jár.




[caption id="attachment_19131" align="aligncenter" width="504"]Next Generation Warriors 7 - Góman Renátó és Sergio Menig Góman Renátó és Sergio Menig[/caption]

A dráma után jöhetett végre a meccs. Renátó az első menetben jól mozgott, teljesen egál volt a nyitó három perc. Úgy éreztem meg lesz ez a meccs, de aztán a másodikban egy pillanatnyi figyelem-kihagyás miatt a semmiből egy forduló ütés elsült és betalált.


Renátó állva maradt, de egy repülő térdest követően ránk számolt a vezető bíró. Folytatódott a csata, és nagyon büszke voltam arra, hogy Renátó majdnem ugyanúgy támadott, mint a leütés előtt. Nem tört meg, de egy test-ütést követő combos után kicsúszott a lába és jött a második számolás.


Tudta volna szerintem folytatni, de a torna miatt két számolásos szabály volt, így ellenfele jutott a döntőbe, amit aztán meg is nyert simán.


A három magyar harcos után pedig jött Clyde helyi, szurinámi-holland tanítványa, Ashwin A Chang Hung. Ő egy igazi nehézsúlyú tank, aki jön előre és pusztít. Most is ezt csinálta. A 3x3 percben folyamatosan támadott és remek boksz-technikákkal és comb rúgásokkal őrölte be az ellenfelét. Gyönyörű volt látni. Persze a másik fél sem adta könnyen magát, így pontozás lett, és egyhangúval győztünk.


A Next Generation Warriors 7 kiváló meccsei mellett egyébként leforgattunk egy kedvcsináló kisfilmet is, hogy kapjanak egy bepillantást a magyar nézők abba, hogy mi vár rájuk június 2-án, amikor is Clyde Van Dams FLEX Super Fights League sorozata Magyarországra látogat és Hollandia több kiváló harcosa is ringbe lép majd!


Budapesten, a Madárfészekben fog megrendezésre kerülni ez a profi gála és mind K-1-ben, mind MMA-ban lesznek majd mérkőzések! Várunk mindenkit szeretettel!


https://youtu.be/NBCbQwISg1c

Vidákovics Patrik - Thaiföldi napló #2

Thaiföldi napló! Vidákovics Patrik készüléséről, terveiről, gondolatairól új rovatunkban mindent megtudhattok! Következzen a második rész!


Elkezdődött a kint létem negyedik hete. Két dolog miatt se tudtam hétfő délelőtt edzésre menni. Az egyik, hogy intéztem a kínai vízumot, ami eléggé macerás. Egy csomó dokumentum kell hozzá, kétszer is vissza kellett mennem a nagykövetséghez, de még mindig nem kaptam meg.


Több ember megkérdezése után kaptam az infót, hogy a TopTeam-nél is lehet csináltatni, úgyhogy bízok benne, hogy ők segítenek megoldani.


A másik dolog, ami miatt kihagytam az edzést, hogy kaptam egy fülgyulladást. Ha ráütnek, nagy fájdalmakkal jár. De nem bírtam megállni, így a délutáni edzésre elmentem, futottam, illetve zsákoltam 15-20 menetet.


A Top Teamnél mindenki, aki bunyózott kínai ellenfél ellen, ugyanazon a véleményen vannak, miszerint a kínaiak nem bírják a testre mért támadásokat. Úgyhogy ennek tudatában rámentem a testütések gyakorlására a zsákon.



Keddi naptól kezdve beálltam sparringolni, de csak fejvédőben. Péntekre szerencsére meg is gyógyult a fülem. Nagyon kimerítő volt ez a hét, még így is, hogy nem pajzsoztunk. Csak futás, sparring meg zsákolás. A zsákolás volt a legfárasztóbb, ez is inkább mentálisan, mivel minden edzésen a pajzsozás helyett kellett csinálnom, vagyis olyan 10 meneteket mentem, napi kétszer.


A thai edzések mellett még részt vettem Pascal, és Steve Banks (Panda) kick-box edzésein, illetve a szerdai pro sparringon, ahol 5(!) perces meneteket bunyóztunk. Ami érdekes, hogy 3 hét alatt nem nagyon jött le a súlyomból, viszont ezen a héten 80 kilóról lefogytam 75-re.


A testzsír-százalékom, már bőven 10% alatt van. Azt nem mondanám, hogy felgyorsultam, mivel érzem, hogy a testem már nagyon ki van merülve. Ezért a szombati és vasárnapi napot pihenésre szánom, főleg mert a jövő héten elkezdjük a 2 hetes tömény pajzsozásokat, a meccsre készülve.


Visszatérve a súlyomra, mindenki csodálkozik azon, hogy 80 kiló voltam, mivel alkatomból adódóan 70 kilósnak kéne lennem. Úgyhogy az a terv, hogy a meccsem után elindulok -75 kilóban, vagy ha még jön le rólam, akkor akár még kisebb súlyban is megpróbálkozok.


Egy nagyon fárasztó héten vagyok túl, és ez csak még nehezebb lesz, de ahogy a mondás tartja:




„Amíg nem adod fel, nem tudnak legyőzni.”