EMLegend 38 - Magyar harcosoknak szoríthatunk!


Az EMLegend 38 gálával a szervezet a kínai Ankangban debütál, ezúttal pedig külön is érdekeltek lesznek a magyar szurkolók!

EM Legend 38 Poster

Az EMLegend 38 gálán is egy igazi, nemzetközi felhozatallal számolhatunk, hiszen a kínai, hazai pályán kötelek közé lépő harcosokkal szemközti sarokban thai, japán, amerikai, német, iráni ellenfelek láthatunk majd és kis hazánk is képviselve lesz, méghozzá Vidákovics Patrik és Gera Miron jóvoltából!

A főkártyán tíz párosítást láthatunk, közte a Sudsakorn és Han Feilong meccset, mely az esti menü fő fogása lesz. Sudsakorn egy igen veszélyes thai harcos, de kínai ellenfele sem akárki - kilenc meccse veretlen, a legutóbbi, májusi EM Legend 37 gálán pedig egy nagy kiütéses győzelmet produkált.


Patrik meccse a thai Rungrawee ellen a főkártya teteje felé kapott helyet (a főmeccs előtti negyedik összecsapás lesz övéké), míg Miron a felvezető ütközetek között bizonyíthat!

A magyar idő szerint délután 1-kor kezdődő gálát az alábbi linkek valamelyikén fogjátok tudni nézni:

Az EMLegend 38 főkártyájának párosításai:

Han Feilong (CHN) vs Sudsakorn (THA) – 73 kg
Wang Wanben (CHN) vs Shoya (JAP) – 60 kg
Pu Dongdong (CHN) vs Yojiro (JAP) – 69 kg
Rungrawee (THA) vs Patrik Vidakovics (HUN) – 75 kg
Meng Guodong (CHN) vs Tomi Barrios (ARG) – 65 kg
Zhao Chuanlin (CHN) vs Tofik (AZE) – 65 kg
Zhu Xu (CHN) vs Ali-Zarinfar (IRI) – 61 kg
Chen Zijun (CHN) vs Nikolos Karrafield (USA) – 75 kg
Zhang Ye (CHN) vs Farida Okiko (GER) – 60 kg
Zheng Anning (CHN) vs Yong Chao (CHN) – 60 kg


Jön az IFMA Muaythai VB 2019

IFMA Muaythai VB 2019 - 102 csapat, több, mint 1000 résztvevő!

International Federation of Muaythai Amateur ready for big ...

A jelenlegi bajnokok IFMA címeik megvédésére, sokan pedig pont ezen címek elhódítására, ill. az elitbe való kerülésért versenyeznek majd a bangkoki Világbajnokságon, melynek akkreditációs napja ma zajlott.

Természetesen Magyarország is érintett, hiszen ahogy arról korábban hírt adtunk, négy versenyzőnk, név szerint Spéth Norbi (A kategória, -67 kg), Nardelotti Zoli (A kategória, -75 kg), Koczó Henrik (B kategória, -71 kg) és Herceg Alex Valentin (B kategória, 63,5 kg) körülbelül egy hete kiutaztak már, hogy akklimatizálódjanak, készüljenek a komoly megmérettetésre!

Ahogy arról bizonyára többen is értesültetek, a fiúk a felkészülési szakaszon túl vannak, már csak pár utolsó simítást, élesítést végeztek/végeznek Bányász Adrián és Jászka Krisztián segítségével. Leginkább a fogyasztással voltak elfoglalva a holnapi mérleg előtt.

A válogatottal tartó két magyar főbíró, - amíg a srácok a készüléssel foglalatoskodtak - Vojvoda György és Szöllős Imre az új, immár közös IFMA-WMC rendszerű kurzust is elvégezték.

Jövő héten kezdődnek a meccsek, ne felejtsük, hogy a fiúknak minden támogatásra, szurkoklásra szükségük lesz!

Hajrá!



House Of Champions


Ezen a hétvégén ismét egy nívós külföldi rendezvény, a hollandiai House Of Champions gála kapcsán szoríthatunk magyar harcosoknak!

Egészen pontosan három harcos képviseli majd a magyar színeket a gálán, melynek főtémája a Magyarország Vs. Hollandia K-1 torna, ahol is három top holland versenyző lép majd ringbe három top magyar harcos ellen a főmeccseken.

Ha emlékeztek, volt már nálunk hasonló témájú gála. Nem titok, hogy ez inspirálta a mostani, House Of Champions rendezvényt, melynek főszervezője az a Danny Hoving, aki maga is részt vett a budapesti tornán!

Ezúttal az amatőr magyar bajnok Lőrik Levente, az ISKA nemzetközi profi bajnok Meszlényi Gabó és a profi magyar bajnok Vidákovics Patrik képviselik majd nemzetünket a Hollandia keleti részén található Westervoortban!

Lőrik Levi kivette részét a márciusi sikerekből is, hiszen a Next Generation Warriors 8 rendezvényen, Utrecht-ben ő is győztesen hagyta el a szorítót. Azon a gálán négy magyar harcosból hárman is diadalmaskodtak, így csak remélni lehet, hogy az arány ezúttal is hasonlóan jó, ha nem jobb lesz!

A kihívás hatalmas, három nagyon komoly ellenfél vár a srácokra, de ők készen állnak és mindent meg fognak tenni a győzelemért!

Szurkolásra fel!

/Köszönjük az információkat Kemecsei Bálintnak, a Militans MMA vezetőjének!/