Tales From The Grind #1 - csőlátás

talesfromthegrind-ellenfelem


Tales from the grind. Mesék a darálóból. Valahogy így lehetne lefordítani az MMA dokuk egyik fenegyerekének, Genghis Con ezen sorozatának címét, mely főként Jorge Masvidal, jelenlegi UFC harcos mindennapjait, történetét mutatja be. Edzések, ismerős arcok, termek tűnnek fel, vicces és komoly pillanatokat egyaránt láthatunk a hangulatos sorozat epizódjaiban.


Az első rész címe nem véletlenül a csőlátás lett. Jorge Masvidal fókuszált állapotára utalnak vele, mellyel a világot jelentő deszkákra, a UFC-re készült. Kicsit körbejárjuk Miami-t, láthatunk a mérkőzésből néhány szép pillanatot, betekinthetünk az edzésekbe és úgy általánosságban véve képet kaphatunk egy hivatásos MMA harcos mindennapjairól.


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=IcXXJKIm69I&hd=1&rel=0]

Kempo Európa-bajnokságot rendez Budapest

kempovb_2014


Magyarország ad otthont 2015 decemberében a kempo Európa-bajnokságnak. Erről döntött a nemzetközi szövetség a napokban.


A tavalyi világbajnokság megrendezését követően újabb nívós eseményt szervezhet a Magyar Kempo Szövetség. Idén decemberben Budapest látja vendégül az Európa-bajnokság mezőnyét - erről döntött a Nemzetközi Kempo Szövetség.


„Remek lehetőség, hogy a 2014. évi vb sikereire alapozva egy színvonalas kontinenstornát rendezzünk az év vége előtt. Arról nem is beszélve, hogy minden sportolónak hatalmas plusz motivációt jelent hazai közönség előtt szerepelni.” - értékelte a hírt Lacza Ádám Illés, a Magyar Kempo Szövetség elnöke. „Nagyon bízom benne, hogy a teljes hazai kempós társadalmat, valamennyi szervezetet és klubot be tudjuk vonni a felkészülésbe, és a lehető legjobb válogatott bizonyíthat majd az Eb-n.” - folytatta a sportvezető.


Mint ismert, 2014. április 24. és 27. között a világ számos országából érkeztek Budapestre kempósok, hogy eldöntsék az egyéni és csapat világbajnoki címek sorsát. Magyarország 33 arany, 27 ezüst- és 72 bronzérmet szerzett az egyéni kategóriákban, míg az országok összesített rangsorában Románia és Hollandia mögött harmadik lett.


A decemberi Európa-bajnokság előtt is lesznek rangos nemzetközi versenyek hazánkban. Március 6. és 8. között Százhalombattán tartják a XII. Juhász Ferenc Emlékversenyt és Nyílt Kempo Világkupát, április 4-én pedig a Felcsút Kupa Nyílt Nemzetközi Kempo Bajnokságot.

Steve Maxwell - Csípőmobilitás gyakorlatsor

maxwellnorwaycamp

Az alábbiakban részletet láthattok egy Steve Maxwell szemináriumból, melyben Steve a csípőmobilitás érdekében mutat be egy ún. movement drill-t, melyet leginkább mozdulatsor-ismétlésként fordíthatunk. A drill maga is egy adott, sokszor ismételt mozdulatra vagy mozdulatsorra utal, a konkrét cél pedig ebben az esetben a mozgékonyság fejlesztése, megőrzése.


Bár Steve első sorban grapplinghez ajánlja a mutatottakat, nem nehéz belátni, hogy sporttól függetlenül, sőt, aktívan sportot nem űzők számára is rendkívül hasznos és szükséges lehet az alábbi egyszerű gyakorlatsor, melyhez - az adott felület keménységétől függően - valószínűleg semmi másra nincs szükségünk, csak saját testünkre.


A kiindulási pozíció


01-maxwell-hip-ellenfelem
Aztán az egyik térdet a földre engedjük

02-maxwell-hip-ellenfelem
Utána a másik láb és a már földön lévő közelít egymáshoz, majd leülünk. Fontos, hogy itt ne csak elengedjük magunkat és fenékre essünk, hanem kontrollált leeresztés legyen! A forduláskor ne mozgasd a lábad, csak váltsd őket, ahogy Steve azt többször is megmutatja a videón (1:16-1:24 között).


03-maxwell-hip-ellenfelem
Az átfordulás/térdváltás után a hátsó láb előre kerül

04-maxwell-hip-ellenfelem
A sarkadat fogod használni, húzod magad és a másik térdeden átgördülsz. Ez a sípcsontgördülés.

05-maxwell-hip-ellenfelem
Ha valaki nagyon merev, kidőlhet oldalra a hátsó láb előrehozásakor

06-maxwell-hip-ellenfelem
A sípcsontgördülés utáni pozícióból egyszerűen felemeljük a lábunk. A sarok a földön marad, ahogy Steve a videón mutatja. Majd lerakjuk a lábunk, leülünk és így tovább.


A csípő kötöttsége esetén - melyhez nagyban hozzájárul a napi rutinná vált ülés - az ágyéki szakasz fog kompenzálni, hogy növelje a mozgástartományt, ennek árát azonban az ágyéki porckorongok fogják később megfizetni. Kezdjünk el mobilitásunkon dolgozni minél előbb és ha lehet, minden nap foglalkozzunk vele!


Jó gyakorlást!

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=Dr-ZNiHOotk&rel=0&hd=1]

Baranyi Richárd készen áll kilépni az árnyékból

baranyi_richard-ellenfelem

A Ferobox Event szakmai vezetése idén nagyobb szerepet oszt a feltörekvő félnehézsúlyú reménységére, mely szerepre már évek óta tudatosan készül a fiatal ökölvívó.


Baranyi Richárd az elmúlt két esztendőben látványosan menetel a profi ökölvívók között, hiszen mind az eddigi kilenc összecsapását megnyerte, hét alkalommal idő előtt diadalmaskodott. A kecskeméti versenyző meggyőzte a Ferobox vezetését képességeiről, így nemrég Rácz Félix is úgy nyilatkozott, miszerint Baranyival 2015-ben „rálépnek a gázra”, vagyis megadják neki a lehetőséget arra, hogy kilépjen az istálló sztárjainak árnyékából.


„Két év profiskodás után nem mondhatom, hogy nem állok készen a nagyobb feladatokra” – mondta erre Baranyi. „Az a fajta ember vagyok, aki szeret előre haladni, és amikor A-pontból eljutok a B-be, akkor azonnal a C-pont elérésén gondolkodom. A Ferobox Event jóvoltából minden feltétel adott, tehát igen, ahogy Rácz Félix is mondta, ráléphetünk arra a gázra!”


A félnehézsúlyú reménység menetelése igen látványos, ugyanis nem csak megnyeri a mérkőzéseket, hanem igazi profiként azonnal lecsap ellenfelei hibáira, ami látványos kiütéses győzelmekben mutatkozik meg.




„A Baran Attila elleni sikeremre vagyok a legbüszkébb” – fogalmazott a tavaly áprilisi meccset hatalmas kiütéssel megnyerő Baranyi. „A profik között nem kell három menetbe sűríteni mindazt, amire heteket vagy hónapokat készültünk, hanem hat, esetenként akár nyolc és tíz menet is rendelkezésre áll. Szeretem kitapasztalni az ellenfelemet, s ez a Baran elleni mérkőzésemen is látszott. Az amatőrök között pörögni kell három meneten át, míg a profik között van időm kiismerni az ellenfelemet.”



Baranyi az amatőrök között is sok szép sikereket aratott, de nem hozott ki mindent magából. „Felemás érzéseim vannak, mert sokszor valós tudásom alatt bokszoltam” – jelentette ki ezzel kapcsolatban. „Volt az amatőr karrieremben egy-egy olyan fordulópont, amikor egy mérkőzés végén igazságtalannak éreztem a pontozóbírók döntését, amin képtelen voltam olyan gyorsan túllépni, mint esetleg mások. Ilyenkor letörté váltam, hosszú ideig ürességet éreztem, ami az edzésmunkámra is kihatott. Nevelőedzőm, Konkoly István javasolta, hogy váltanom kéne, mert a profik között jobban kibontakoztathatom a képességeimet. Örülök, hogy azóta a Ferobox-csapat tagja lehetek.”


Baranyi Richárd már Budapesten, Lukács Adorján szakmai vezetésével készül a tavaszi összecsapásaira. „Adorján hasonló karakter, mint Konkoly István, remek szakmai meglátásai vannak, és jól közelít az ökölvívók lelkéhez is. Biztos vagyok benne, hogy a közös munka meghozza a gyümölcsét, s idén a derekamra csatolhatják az első profi övemet is.”


forrás: Felix Promotion

Helyzetjelentés - Balajti Bianka


Amint arról nemrégiben hírt adtunk, Balajti Bianka a február 7-re tervezett, franciaországi, Pernes les Fontaines-beli gálára készül (akárcsak Habash Antoine), azonban a gálára való készülése előtt még egy komoly megmérettetés is belefért úgy tűnik, hiszen Bia a szabadkai 4 nation cup elnevezésű, az idei év első fontos női ökölvívó versenyén is kötelek közé lépett. A 2015. január 11-16 között tartott versenyen 18 ország 172 ökölvívója indult, Bia ifjúsági, 57kg-os kategóriájában pedig összesen öten.


Élete első ökölvívó-versenyén igen szépen teljesített Rehák György tanítványa, akit a februári megmérettetés után nem sokkal már ismét a szorítóban láthatunk, hiszen a márciusi Fight Night Hungary gálán Szendrei Rebeka ellen lép majd a kötelek közé!


"Szeretnék köszönteni minden kedves olvasót!A tavalyi évem nagyszerűen alakult, a 2014-es év sűrű volt számomra, rengeteg tapasztalatot gyűjthettem! Nyáron sor került az első profi védőfelszerelés nélküli meccsemre is, amit idő előtt be tudtam fejezni, egy testre mért térdrúgással az első menetben, utána belekóstoltam a felnőtt kategóriába is, sikerült két nagy nevet magam mögött tudni, Christin Fiedler és Kristina Lindtnerova személyében. Mind a ketten jóval rutinosabbak voltak nálam, de sikerült a saját harcmodoromat rájuk erőltetni. Ebben az évben vettem részt elsőnek világversenyen, szeptemberben, ahol sikerült az első helyet bezsebelnem K1-ben. Sajnos az év végére összeszedtem egy nagyon komoly tüdőgyulladást, így egy hónap kényszerpihenőt kellett tartanom, ami kínszenvedés volt számomra, hiszen semmilyen mozgást nem engedtek meg nekem!


A 2015-ös év egy nagyon új dologgal indult számomra, megismerkedtem az ökölvívással, január elején kipróbálhattam magam a Szerbiában megrendezett női ökölvívó tornán. Itt ismét egy rutinos ellenféllel kerültem szembe, Adriana Vuković junior MMA világbajnokkal, akit sikerült egyhangú pontozással legyőznöm! A döntőben sajnos a kazah ellenfelem stílusával nem tudtam mit kezdeni, így maradt számomra az ezüst érem. Most egy Franciaországban rendezett női felnőtt négyes torna a következő megmérettetés, amire nagy tempóban készülünk edzőmmel, Rehák Györggyel! Ez után ismét részt veszek a Fight Night Hungary-n március végén, de egyenlőre Franciaországra kell koncentrálnom!"


Köszönjük Bia! Sok sikert Franciaországhoz és a további megmérettetésekhez! Reméljük hamarosan ismét szép eredményekről számolhatunk majd és ismét hírt adhatunk olvasóinknak felőled!

Tíz kérdés Debreczeni Dezsővel

A Békéscsabai Lakótelepi SE 2014 decemberében megtartotta hagyományos küldött közgyűlését, a 2014-es év mérlegének meghúzásán túl a közgyűlésen vezetőség választás és alapszabály módosítás is történt, Debreczeni Dezsőt pedig  - a hazai kick-box történetének legeredményesebb sportolóját, aki hét egyéni felnőtt világbajnoki, nyolc Európa-bajnoki és profi világbajnoki címet szerzett meg - a következő négy éves időtartamra az egyesület elnökének választották meg. Ezen alkalomból kereste meg szerkesztőségünk a rendkívül sikeres point-fighting csoport vezetőjét.


Debreczeni Dezső


ellenfelem.hu: - Mit tartasz a 2014.-es év legnagyobb sikerének?


Debreczeni Dezső: - Lehet, hogy egy nagyon eredményes világbajnokság után furcsa, de azt tartom a tavalyi év legnagyobb sikerének, hogy mind a csapatom, mind pedig én magam is két hét alatt fel tudtunk állni a Szegedi Világkupa után és sikerrel szerepeltünk az OB-n. Szegeden ugyanis hideg zuhanyként ért a hír, hogy a válogatottságért folyó küzdelembe olyan versenyek is bekerültek, amelyek addig elkerülték a figyelmemet. Megmondom őszintén, mentálisan padlóra kerültem, amit sajnos a versenyzőim is megéreztek, és ami az eredményekre is kihatással volt.


Minden addigi számításom felborult, újra kellett egyénenként értékelnem a lehetőségeket és a reményeket. Két hetünk volt arra, hogy összeszedjük magunkat. Nyilván először magamat kellett helyreraknom, a csapat ezután jött. Nem volt egyszerű, de sikerült. Az Országos Bajnokságra már egy magabiztos, mind fizikailag mind mentálisan felkészült csapattal utaztunk, és meg is lett az eredménye! A presztízs csatákat sorra megnyertük, biztosítottuk a pozícióinkat. Ennek is köszönhető, hogy a Debreczeni Team a C1 és C2 korosztály utánpótlás keretének fontos és végül igen eredményes versenyzőit adhatta. A koronát persze a dobogós helyezések tették fel: 3 Világbajnok mellett 2 ezüstérmes és 6 bronzérmes versenyzőm lett. Ehhez az eredményhez társult a csapatban elért eredmény, hiszen a C2 korosztály Világbajnoki és bronzérmes csapatába is az 5-5 főből 3-3 főt mi küldhettünk, illetve a C1-es Világbajnok csapatba is delegálhattunk egy versenyzőt.


e: - Milyen tervekkel állsz a 2015-ös évhez?


DD: - Nagyon nehéz lesz a tavalyi évet felülmúlni, de ez lenne a cél. Megfelelő létszámban kvalifikálni a versenyzőket az EB-re, de olyanokat kivinni, akiknek nemzetközi mezőnyben is jó esélye van a dobogóra. A csapaton belül meg kell oldanom, hogy legyen vagy legyenek segítőim, akikre főként a legkisebbeket bízhatom. Csak így tudom biztosítani a folyamatos fejlődést, a kellő figyelmet. Ez pedig nem lesz egyszerű...


e: - Mi a point-fighting csoport már-már hihetetlen sikereinek titka?


DD: - Munka, munka, munka. Persze testnevelő tanárként van lehetőségem az iskola legkisebbjeiből a tehetséges vagy annak tűnő gyerekek kiválasztására és motiválására, de ez csak egy apró helyzeti előny és nyilván csak a mi iskolánkra szól. Mind az anyaegyesületek, mind az iskola hatalmas segítséget nyújt az edzési lehetőségek biztosításával. Junior és C2-es versenyzőim a kicsik beszoktatásában adnak hatalmas segítséget, számos szülő pedig a szervező munka, az adminisztratív teendők, a csapat körüli technikai teendők terén segít. Ez mind-mind segítség, de a siker igazi titka a munka. A gyerekek már ismerik a mondásomat: „Olyan nincs, hogy nincs edzés...”


e: - Mik a hosszabb távú terveid?


DD: - Egyenlőre utánpótlás nevelő edzőnek tartom magam, mivel versenyzőim még nem nincsenek abban a korban, hogy a felnőttek közt is bemutatkozzanak. Békéscsaba sajnos távol esik minden versenytől, így nekünk háromszor is meg kell gondolni, hogy melyik megmérettetésen induljunk. A felnőtt versenyzők elkísérése mind időben, mind anyagiakban ma még nem biztosítható. Természetesen, ha versenyzőim elérik majd a felnőtt korosztályt, akkor azon leszek, hogy ezeket a problémákat megoldjuk és helyzetben maradjunk. Nagyon szeretnék valakit eljuttatni a felnőtt világbajnoki címig! Ismerem magam, és tudom ha úgy hozza, akkor tovább tudok lépni.


Szeretném, ha a Debreczeni Team meg tudná őrizni a két anyaegyesületével (József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület Békéscsaba és Újkígyósi Szabadidősport Egyesület) és az azokat támogató települési önkormányzatokkal a jó kapcsolatát, ha folyamatos sikerekkel öregbíthetnénk hírnevüket.


Debreczeni Dezső


e: - Sportedzői képesítésed 2004-ben szerezted meg - mik a legnagyobb változások, mi minden változott az elmúlt 10 évben?


DD: - Az elmúlt 10 évben óriási fejlődésen, változáson ment keresztül sportágunk. Legfontosabb talán az, hogy a szabályrendszerek teljesen különváltak egymástól. Nem  elképzelhető már, hogy egy versenyző két szabályrendszerben is tud nagy eredményeket elérni. A point-fighting mozgásanyaga teljesen kicserélődött. Nagyon nagy szerepe lett a mentális felkészülésnek és a megfelelő taktika kiválasztásának. Igazi versenysport lettünk ahol csak a mindennapos tudatos edzések vezethetnek eredményre.


e: - Mit tartasz az utánpótlás-nevelés legnagyobb kihívásának manapság?


DD: - Sajnos a források szűkösségét és a szponzorok hiányát. Míg a látványsportokba szinte ömlik a pénz, addig a mi sportágunkat alapvetően a települési önkormányzatok által biztosított – jórészt - teremhasználat és a lelkes szülők anyagi támogatása tartja életben. Nagyon furcsa látni például – és nem megbántva egyetlen sportág képviselőit sem -, hogy pl női utánpótlás focicsapat repülővel tud elutazni edzőmeccset játszani külföldre, olyan egységes öltözékben, ahol még szinte a zokni is egységes, míg más sportágakban, így nálunk is a filléreket kell összeszedni a nevezési díjakhoz.


e: - Tényleg kevesebb lány van az edzéseken? Hogy lehetne bevonni a lányokat jobban?


DD: - A versenyzők között valóban  kevesebb a lány. Ennek talán az az oka, hogy a társadalom nagy része nem ismeri igazán ezt a sportot. Vadnak, keménynek tarthatják, nem látják nőiesnek. Sokan gondolják úgy, hogy ide azoknak kell jönniük, akikben túlteng az agresszivitás. Ez azonban nem igaz! A point-fighting egy elegáns küzdősport. Ide forró szív és hideg fej kell, azok a versenyzők sikeresek, akik magas intelligenciával és gyors reflexekkel rendelkeznek. Úgy gondolom, hogy akkor tudnánk nyitni jobban a lányok felé, ha több teret kapnánk a médiában, ha ezt a gyönyörű sportot minél többen megismernék és látnák, hogy sokkal inkább látványos „vívásról” szól, mint kocsmai bunyóról.


e: - Mit tartasz legnagyobb szakmai sikerednek? Mire vagy a legbüszkébb edzőként és mire egykori versenyzőként?


DD: - Nagyon örülök, hogy eredményes aktív pályafutásom után sikerült megtalálnom a számításomat. Nagyon szeretem a munkámat és jól érzem magam a gyerekek közt. Sikernek könyvelem el, hogy 7-8 év alatt tudtam egy eredményes utánpótlás csapatot felépíteni. Olyan fiatalokkal dolgozhatok együtt aki legalább olyan fanatikusak mint amilyen én voltam versenyző koromban és amilyen edzővé is váltam.


e: - Mit adott Neked, ill. mi az, amire megtanított a sport?


DD: - Tartást és barátokat. Fegyelmet és harmóniát. Megtanított arra, hogy ahhoz, hogy tiszteletet kapj, adnod is kell. Megtanított győzni és felállni a vereség után. Megtanított arra, hogy nem elég elindulni, az úton végig is kell menni. Megtanított a befektetett munka becsületére. Ami vagyok, amivé lettem és leszek abban a sportnak elvitathatatlan szerepe van.


e: - Mi a legjobb tanács, amit valaha hallottál? Mi az a gondolat, amivel leggyakrabban útjára szoktad bocsájtani tanulóidat?


DD: - Soha ne add fel!

Bemutatkozik a Fighting Kempo!

FightingKempo-logo-ellenfelem


A Fighting Kempo stílus 2007. március 25-én alakult meg Pokorni Gábor - akkor még 2. danos, jelenleg 4. danos - sensei vezetésével. A Kurayfat Kempo stílusból leválva annak értékeit megtartva egy modernebb, a mai kornak és követelményeknek megfelelőbb, harcosabb harcművészeti stílus született, különböző küzdősportok (birkózás, boksz) és más harcművészeti ágak értékeit beépítve.


A hatékonyabb edzésmódszerek és edzésrendszerek összehangolásával, a tradíciók megtartásával működik, a harcművészet, a sport és a szabadidős mozgás érdekében. Klubjaink az Esztergom-kertvárosi, Sárisápi és Tokod-üveggyári Kempo Karate Klubok.


FightingKempo-team-ellenfelem


Kineveltünk már 12 Kempo Világ- és 10 Kempo  Európa bajnokot, Kick Box K-1 Világ- és Európa bajnok 2., 3. helyezetteket. Fő profilunk a Full Contact szakágak: K-1, MMA, Low Kick, Thai Box, Kempo Full Contact, Knock Down. Mindhárom klubban erre oktatjuk tanítványainkat versenyzői és hobbi szinten egyaránt.


Stílusunk két profi felnőtt K-1 versenyzőt is kinevelt már Pokorni Milán és Pokorni Ádám személyében, a fiatal generációt pedig Szendrei Rebeka és Nagy Dominik erősíti. Edzőink: Sensei Pokorni Gábor 4. dan vezetőedző, Sensei Pokorni Milán 2. dan edző, Sensei Pokorni Ádám 2. dan edző, Sensei Pokorni Gáborné 1. dan edző, Sensei Pálinkó Ildikó 1. dan edző.


Szeretnéd te is ilyen, már bizonyított nevek mellett tudni csapatod? Várjuk jelentkezéseitek ITT vagy a Facebookon.

Unbound Voices - Rozi Komlós

rozi-wai-kru-ellenfelem

In our newest series Unbound Voices ellenfelem.hu will introduce Hungarians, people with Hungarian roots involved in combat sports on a professional, amateur or even a hobbyist level from around the world. With the interviews we literally want to bring our readers closers to a different world and provide insight into the daily life and the stories, backgrounds of our interview's subject.


Our first guest 21 years old Rozi Komlós, living in Sydney moved to Australia at the age of 3 met combat sports at an early age and fell in love with the art of eight limbs upon the very first meeting. She's been training for 6 years now and trainig in Thailand for the second time with 16 fights under her belt. Rozi Komlós on life, muay thai and following your heart and intuition.


Q: Would you please introduce yourself to the readers and tell us a bit about your family's history?


A: Hello! My name is Rozi Komlos I am 21 years old & I am currently living in Sydney Australia about 10 minutes from the beautiful Bondi beach, I am very lucky!


My big family (true Hungarian style) all originates from Budapest. The first half of my family who migrated to Bondi beach was my uncle and cousins and instantly the details of the sunny beach life sold my mum on making the big move too! My father, mother, twin sister, elder sister and I all made the move to Australia in the year 1996 when I was 3 years old. The many stories & videos of my early life in Hungary were always filled with warming food, family love and the beautiful city but my mother and father always wanted to raise us near the ocean.


Q: How you met combat sports and why you chose muay thai?

A: I met combat sports in my early childhood, my family was always involved in some kind of martial art, originally it was my mother and twin sister practicing kung fu. I would reluctantly have to sit and watch then punch and kick in my ballerina outfit ha-ha that soon changed!

A few years later when my mother was training Muay Thai frequently she took me along to a fight show with her trainers and I was in awe! Stunned at how these people could use their bodies and I truly found it beautiful. I instantly connected to what I saw & felt that I could do it, the follow week I began training at the gym.


Q: How did you parents, relatives, friends reacted when you told them you want to fight?


A: My family and friends have always been extremely supportive, naturally they get nervous for me but they truly believe in me. There’s a truth in Muay Thai that followings; “It takes a village to raise a fighter” I wouldn’t be anywhere without my family.


Q: How long have you been training for?


I’ve been training for 6 years now; I started when I was 15 years old. I think the longest time I’ve taken off training in that whole time has been maximum 2 months when I hurt my knee, its quite addictive! Ha-ha


Q: Can you tell us a bit about your current gym?


My current gym in Australia is 8Limbs combat & conditioning. The gym has just passed its first year but I’ve been training with owner & head trainer Alessandro Vidoni (Alex) since I first started Muay Thai. It was always his dream to open an authentic Muay Thai gym and to be apart of its prosperous rise has been incredible. The art of Muay Thai truly stems from a place of respect, humility and hard work and Alex has created a gym that breeds just that.  Alex has a wealth of knowledge from his many years of fighting too! His notable achievements are:


- World Title contender Nov 2009
- Official WMC judge & referee
- 2009 Australia Middleweight Muay Thai Champion
- W.K.A Australian Champion
- W.K.B.F. Muay Thai Commonwealth Champion
- WMTA East Coast Champion
- Trained & fought in Thailand, Australia, NZ & Italy

Alex and I have a wonderful bond, a fatherly figure to me and have constantly believed in my potential & me even when I have failed to see it for myself.


Q: How did you end up in Thailand? Can you expand on the whole story behind this?


A: During my last year of school I found myself completely uninterested, the only thing that truly had my attention and effort was Muay Thai. Most nights when I was meant to be study for final exams I would be watching endless amounts of fights, often my mum would hear the sound & remind me I should be studying ha-ha


I had decided that I truly want to see if I had what it takes to become a fighter so my family helped fund it and I worked to save some money then after my last day of school I hopped on a plane to Phuket Thailand! Originally I would train at a small traditional Thai gym in Phuket called Suwit Muay Thai. The trip was for almost 4 months and although at first there were many culture shocks and lonely moments I was able to stay determined and train hard. I improved drastically having and the incredible Thai trainer Wanmai neverdie! His Muay Thai was beautifully stylish and technical. To this day that is the type of fighter I strive to be.  After the four months I returned home to begin University studies, although I could have stayed in Thailand forever ha-ha


Q: What's your goal with muay thai? Do you plan to become a full time/pro fighter?


A: It’s quite comical when I think back to my original goals as a Muay Thai beginner! Initially it was to just have one fight. Now having had 16 fights my goal is to have as many as possible! I’ve been in Phuket Thailand training at Sumalee boxing gym for the last 4 months now. I have decided that I will make a trip home for a few months then move out here for a year to become a professional fighter. I feel now more than ever on purpose with my development as a fighter, after 6 years its finally making sense! Ha-ha


[gallery type="slideshow" link="none" ids="3721,3722,3725,3724" orderby="rand"]

Q: What did muay thai/sports teach you about life, yourself?


Muay Thai has been a complete rite of passage for me. From a safe and easy route to one that constantly challenges me to push beyond limits, truly believe in my self and work hard. The most powerful thing I have learnt is to be accepting of fears, failures and setbacks. The ability to acknowledge and take responsibility for them but still have the heart to believe that you are on the right path. The greatest lesson of Muay Thai is to have a strong heart and respect life.


Q: What's the best advice you got and who gave it to you?


The best piece of advice I ever received was in a beautiful letter someone wrote me it had the message:




“Have the courage to follow your heart and intuition, they somehow know what you want to become”



Q: Any closing thoughts?


A: I would love to thank my big beautiful Hungarian family for their eternal support & teaching me what hard work looks like. One of my greatest mentors Alessandro Vidoni for always believing in me. My second family at 8Limbs combat & conditioning thank you for the constant love and laughs! And to my new family here at Sumalee boxing gym in Phuket thank you for re-igniting my passion, I feel more on purpose than ever.


Thank you Rozi! Wishing you all the best in fighting and in life and hope to cover some more good news about you for our readers soon!

Határok nélkül - Komlós Rozi













Komlós Rozi Wai Kru

Az ellenfelem.hu legújabb rovatában határok nélkül beszélgetünk olyan hazánkból elszármazott vagy jelenleg külföldön élő magyarokkal, magyar gyökerekkel rendelkező sportolókkal, akik amatőr, profi, esetleg hobbi szinten űznek valamilyen küzdősportot. Az interjúkkal szeretnénk egy kicsit szó szerint közelebb hozni hozzátok egy más világot, betekintést nyújtani az ottani mindennapokba és élettörténeteken, sorsokon keresztül kicsit a lélek és a sport mélységeibe is bevilágítani.

 
Sorozatunk első alanya Komlós Rozi, a 21 éves Sydney-ben élő, magyar származású lány, aki három éves volt, amikor is 1996-ban családja nekivágott Ausztráliának. Rozi a muay thai-val való találkozása során azonnal beleszeretett. Hat éve edz és immáron második alkalommal tartózkodik Thaiföldön. Rozi 16 mérkőzéssel a háta mögött komoly tervekkel készül. De meséljen erről ő maga! Komlós Rozi!

 
ellenfelem.hu: - Szia Rozi! Mesélnél egy kicsit magadról és családod történetéről?

 


Komlós Rozi: - Sziasztok! Jelenleg Sydney-ben élek, 10 percre a gyönyörű Bondi strandtól, szóval elég szerencsésnek mondhatom magam. Az egész családom Budapestről költözött Ausztráliába. Először csak a bácsikám és az unokatestvéreim jöttek, de a napfényes, strand-közeli élet ígérete azonnal meggyőzte édesanyámat is. Három éves koromban aztán az egész család - szüleim, ikertestvérem, nővérem és én - átköltözött.


e: - Hogyan találkoztál a küzdősportokkal és miért pont a muay thai mellett döntöttél?


KR: - Kora gyermekkoromban találkoztam először a küzdősportokkal, mivel a családom mindig is foglalkozott ilyesmivel. Édesanyám és ikertestvérem például kungfuztak. Vonakodva üldögéltem, néztem, aztán ütöttem és rúgtam a balerina-ruhámban. Aztán ez hamar megváltozott! Ha-ha! Néhány évvel később, amikor édesanyám thai-bokszolni járt, gyakran elvitt magával bemutatókra az edzőivel. Teljesen lenyűgözött, ahogy ezek az emberek a testüket használták. Gyönyörűnek találtam. Azonnali kapcsolatot éreztem azzal, amit láttam. Éreztem, hogy képes lennék én is ezt csinálni. A következő héten már az edzőteremben voltam.


e: - Hogy reagáltak a szüleid, rokonok, barátok, amikor azt mondtad nekik, hogy ezt akarod csinálni, harcolni akarsz?


KR: - A család és a barátok mindig is rendkívül segítőkészek voltak. Természetesen aggódnak, de tényleg hisznek bennem. A muay thai-ban van egy olyan igazság, miszerint egy falu kell egy harcos felneveléséhez. Sehol sem lennék a családom nélkül.


e: - Mióta is edzel?


KR: - Tizenöt voltam, amikor elkezdtem, tehát most hat éve. Egyébként a hat év alatt összesen két hónapot "vettem ki", azt is igazából egy térdsérülés miatt. Elég addiktív a dolog! :)


e: - Mesélnél egy kicsit a jelenlegi termedről? Hol edzel?


KR: - Ausztráliában az 8Limbs Combat & Conditioning Gym-ben edzek. A terem egyébként nemrég múlt egy éves, de én a kezdetektől fogva a jelenlegi vezetőedzővel, tulajdonossal, Alessandro Vidoni-val edzek. Alex álma mindig is az volt, hogy egy autentikus Muay Thai termet nyisson és fantasztikus, hogy a részese lehetek a terem felvirágzásának. Alex egyébként hatalmas tudással rendelkezik, hiszen ő maga is éveket harcolt - 2009-ben Ausztrál Muay Thai bajnok volt középsúlyban, de volt már WKA Ausztrál bajnok, WKBF Muay Thai közösségi bajnok, WMTA keleti-parti bajnok és edzett és versenyzett szerte Thaiföldön, Ausztráliában, Új Zélandon és Olaszországban is. Nagyszerű a kapcsolatunk. Alex egy amolyan apa-figura számomra, aki akkor is hitt bennem, amikor én nem láttam olyan tisztán az utat.


e: - Hogy kerültél Thaiföldre? Mesélnél egy kicsit erről ill. az egész hátteréről?


KR: - Az utolsó iskolai évben semmi sem érdekelt, csak a Muay Thai tudta lekötni a figyelmem. Legtöbbször, amikor esténként tanulnom kellett volna a vizsgáimra, megszámlálhatatlanul sok küzdelmet néztem helyette. Édesanyám sokszor meghallotta a hangokat és  bizony emlékeztetett párszor, hogy tanulnom kéne inkább... Elhatároztam, hogy valóban kipróbálom, megvan-e bennem az, ami ahhoz kell, hogy valaki harcossá váljon. A családom is segített anyagilag és én is dolgoztam, hogy félretegyek egy kis pénzt. Az utolsó iskolai nap után felszálltam egy Thaiföldre induló gépre és meg se álltam Phuket-ig!

Egy tradicionális kis teremben edzettem Phuket-en, a Suwit Muay Thai-ban. Majdnem négy hónapot voltam Thaiföldön és bár eleinte elég nagy volt a kultúrsokk, valamint magányos pillanataim is voltak bőven, ki tudtam tartani elhatározásom mellett és keményen edzettem. Drasztikusan sokat fejlődtem, amit annak köszönhettek, hogy olyan edzőm volt, mint a hihetetlen Wanmai neverdie! Az ő stílusa gyönyörűen stílusos és technikás. A mai napig ez az a típusú stílus, amire harcosként törekszem. A négy hónap után hazatértem és elkezdtem az egyetemet, bár úgy éreztem, hogy örökre képes lennék Thaiföldön maradni!

e: - Mi a célod a Muay Thai-val? Mit szeretnél elérni vele?


KR: - Elég vicces, ha belegondolok, hogy az elején egy meccset szerettem volna! Most, 16 összecsapással a hátam mögött igazából annyi meccset szeretnék, amennyit csak lehet! Immáron négy hónapja ismét Thaiföldön vagyok, ahol is a phuket-i Sumalee boxing gym-ben edzek. Elhatároztam, hogy pár hónapra hazamegyek Ausztráliába, majd visszatérek egy évre, hogy profivá váljak. Úgy érzem, hogy most jobban, mint valaha a harcosként való fejlődésem útján haladok és hat év után végre kezd úgy tűnni, hogy van értelme. Ha-ha!


[gallery type="slideshow" link="none" ids="3721,3722,3724,3725" orderby="rand"]








e: - Mit tanított Neked a Muay Thai magadról és az életről?

 

KR: - A Muay Thai számomra egy teljes beavatási rítus. Egy olyan út, mely a könnyű és biztonságostól egy olyanra vezet, ami folyamatosan kihívások elé állít, hogy lépjek túl a határaimon, igazából higgyek magamban és dolgozzak keményen. A legerőteljesebb dolog, amit tanultam, hogy elfogadjam a félelmeimet, a kudarcokat és visszaeséseket. A képességet, hogy tudomásul vegyem és vállaljam a felelősséget a dolgokért, de így is legyen elég hit a szívemben, hogy a helyes úton vagyok. A Muay Thai legnagyobb tanítása, hogy legyen erős szíved és tiszteld az életet.

 
e: - Mi a legjobb tanács, amit valaha hallottál és kitől hallottad?

 

KR: - A legjobb tanácsot egy gyönyörű levélben kaptam valakitől. Azt írta: "Legyen bátorságod követni a szíved és az intuíciód, mert ők valahogy tudják, hogy mivé akarsz válni."

 

e: - Köszönjük Rozi! Szeretnél még esetleg záró gondolatként valamit hozzátenni?

 

KR: - Szeretném megköszönni a szépségesen nagy magyar családomnak az örökös támogatásukat és azt, hogy megtanítottak arra, hogyan is néz ki a kemény munka. Alessandro Vidoninak, hogy mindig hitt bennem és a második családomnak az 8Limbs-nél, a szeretetért és nevetésekért. És szeretnék köszönetet mondani az itteni új családomnak is a Sumalee-nél, hiszen ők gyújtották ismét lángra a szenvedélyemet és segítettek, hogy jobban lássam a céljaimat magam előtt, mint valaha.

 

Sok sikert kívánunk a továbbiakban is Rozinak és reméljük, hogy beszámolhatunk majd még párszor róla Nektek oldalunkon!








HK17 - Dudok Károly vs. Jóni Zsolt

Mozgalmasnak ígérkezik az idei szezon a Harcosok Klubja Versenysorozat szervezői számára. A soron következő gála párosításainak bejelentései is folyamatban vannak, de a hétvégén egy későbbi eseménnyel felhozatalával kapcsolatban láttak napvilágot hírek.


Vasárnap a budapesti Dallas Étterembe voltunk hivatalosak a Versenysorozat főszervezőjének, Kispál Balázsnak a meghívásának köszönhetően. Az ok pedig egy április 11-i mérkőzés, melynek főszereplői Dudok Károly és Jóni Zsolt!


A "mesterek csatája" a Harcosok Klubja 17 főmérkőzéseként adja majd, 5 menetre kiírt senior profi magyar bajnoki övért, +90 kg-ban muay thai "B" kategóriában!


hk17


Azonban nem kell egészen áprilisig várni,hogy újra megteljen az aTerem Harcművészeti Központ, hiszen a II. Kató Mihály Emléktornával február 21-én rendezik a 16. gálát, melyről minden fontos információt megtudhattok hamarosan oldalunkon keresztül!

Heti összefoglaló


Nem maradt ez a hét sem események nélkül, sőt! Bár még csak év eleje van, az ellenfelem.hu szerkesztősége ezúttal is - örömteli módon - számtalan történésről adhat hírt. Következzen szokásos heti összefoglalónk!


Amint arról hétfőn hírt adtunk a Grizzly Grappling Team jóvoltából, a 'Köztünk élnek' program keretében hallássérült gyerekek ismerkedhettek meg a grappling sporttal.


10252118_765319270207865_4390544720376487447_n


Ezen a napon olvashattátok oldalunkon az Nnadi Kristóffal készített interjúnkat, melyben életében először mesél a nagyobb nyilvánosság előtt arról, miként is adott le a küzdősport segítségével 45kg-ot. Példa-értékű történet!


Kedden mutattuk meg nektek a Fight Night Hungary soron következő gálájának felhozatalát. Nagyszerű párosítások, parázs meccsek ígérete!


Csapatbemutatónkban ezen a keddi napon a Küzdő SE-vel ismerkedhettetek meg. Junior, európa- ill. világbajnoki címek, IFMA ezüst, felnőtt Európa bajnoki győzelem és még sorolhatnánk!


KudzoSE-logo2-ellenfelem


Szerdán aztán beszámoltunk Nektek a Global Grappling Kongresszusról és szakértőnknek köszönhetően a sportpszichológia témakörében is újabb hasznos írást adhattunk közre!


Január 22-én, csütörtökön volt a Foreman - Frazier összecsapás 42. évfordulója, melynek kapcsán egy rövid kis írással kedveskedtünk Nektek és cikkünkben a nem túl hosszúra sikerült mérkőzés videóját is megtekinthetitek!


A tavalyi esztendőben ismét előrelépett a Ferobox Event, hiszen hat kiválóan megszervezett eseményt mutatott be a nagyközönségnek. Erről is szót ejtettünk ezen a napon.

Pénteken láthattátok az Olimp Sport TV által a ReGym-ben felvett anyagot, melyben Rehák György mesél a múltról, kezdezekről, versenyekről, de a jelenbe is betekinthést nyerhettek az edzésekbe történő rövidebb kis bepillantások által és a tervekről is hallhattok, hiszen Habash Antoine hamarosan újabb címért száll majd ringbe!

szmolka-niki-ibjjf-bajnok-ellenfelem

De ezen a napon számolhattunk be Nektek arról is, hogy Szmolka Nikoletta a portugáliai IBJJF bajnokságon Európa-bajnok lett!

Szintén Pénteken mutattuk be Nektek Szendrei Rebekát, az Esztergom-Kertvárosi Kempo Karate Klub versenyzőjét, aki február 6-án egy profi K1 mérkőzésre utazik ki Németországba, de a március végi Fight Night Hungary gálán is láthatjuk majd, méghozzá Balajti Bia ellenében!

Szombaton folytattuk a nagyszerű hírek közlését, hiszen Mihályfi Ákos, a Pápai Roninok Gracie Barra versenyzőjének beszámolóját olvashattátok, aki szintén éremmel tért haza a portugáliai IBJJF bajnokságról!


Könyvajánlónk újabb darabja, mely ezúttal Sam Sheridan 'A harcos szíve' c. könyve, igen nagy visszhangra talált köztetek. Sokakat érdekelt, páran már olvastátok is. Aki nem, annak mindenképp ajánljuk!


battlerope-ellenfelem

Este közöltünk egy edzésmódszert, mely az MMA termek mélyéről indult világhódító útjára, ma pedig szinte mindenhol jelen van és használják: ez a battle ropes!


Ha ez mind nem lett volna elég, vasárnapra is maradt jó hírünk, hiszen ifj. Darányi Zsolt 3. profi mérkőzésén bizonyított és még Lennox Lewistől is kapott pár dicsérő szót!


A nagy bejelentés erre a hétre pedig a végére maradt: Jóni Zsolt és Dudok Károly aláírták április 11-i mérkőzésük szerződését, így a legközelebbi Harcosok Klubja Versenysorozat gáláján láthatjuk majd összecsapásukat!


Darányi Zsolt újabb profi győzelme!

daranyi_zsolt-ellenfelem

Ifjabb Darányi Zsolt harmadik profi meccsét is magabiztosan hozta a TopRank tegnapi Rios-Alvarado III gáláján és az előírt 4 menet helyett az elsőben befejezte azt. A fantasztikus amatőr karrier után Zsolt komolyan pályára állt a profik között is! A szuper-váltósúlyú mérkőzés után nem más, mint Lennox Lewis dicsérte meg, akivel Zsoltnak többször is volt már szerencséje találkozni. Gratulálunk és további szép sikereket!


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=mtICDG204Sc&rel=0&hd=1]

Battle ropes - a háború kötelei

battlerope-ellenfelem


A kötelek, melyek futótűzként elterjedtek a világon és manapság szinte minden komolyabb terem kondíciót javító részlegének szerves részévé vált: a battle ropes! A kötelek bár eleinte leginkább csak az MMA harcosok kondícióját javító módszerek egyike volt, igen hamar tovább terjedt és más, komoly sportolók eszköztárába is bekerült.


Az alábbiakban egy kezdőknek szánt programot mutatunk be, melyben a program jellegéből fakadóan bőven van hely exponenciális növekedésre és egyszerre fejleszthetjük törzsünk erejét és aerob kapacitásunkat is. Ha szeretnéd edzésed kondicionáló részét egy szinttel komolyabbá tenni, ez a program pont neked lett kitalálva!


Instrukciók


A lényeg, hogy az említett összes gyakorlaton végigmenjünk, mielőtt pihennénk. Az első széria után lehet a szükségesnek érzett pihenőt beiktatni, majd a következő szériát végigcsinálni. Összesen 5x ismételjük meg mindegyik gyakorlatból az előírt ismétlésszámot.


Az első gyakorlatban, a dupla hullámokat egyszerre mindkét kezünk mozgatásával érjük el. Amint a videón látható, a törzs minimálisan mozog, a lábakat rogyasztjuk, de a gyakorlat csúcspontján sem nyújtjuk ki.


A második gyakorlat, az ún. váltott hullámok, mely során a kezeket nem egyszerre, hanem egymás után, egymást követően úgy mozgatjuk, hogy a kötelekkel váltott hullámzást érjünk el. Csak a karok mozognak, felváltva.


Harmadjára a kívülről-belülre haladó, ún. In & Out hullámok jönnek. Ahogy a videó is látható, itt széles kéztartásokról váltogatunk szűkre, karjainkat közelítve, ezáltal pedig horizontális hullámokat keltünk.


Ezután jönnek az egyik oldalról a másikra együtt haladó hullámok, melyek során szintén horizontális hullámokat keltünk, karjaink egyik oldalról a másikra történő mozgatásával. Nevezzük ezt most oldalsó hullámoknak.


Az ötödik gyakorlat pedig ezt tovább kombinálja és az egyik oldalról a másikra történő mozgatással egy időben az egyik lábunkról a másikra is ugrunk, egy korcsolyázó mozgását utánozva. Innen is a név: korcsolyázó oldalsó hullámok.


Az edzésterv tehát:


1. Dupla hullámok - 5x30 mp
2. Váltott hullámok - 5x30mp
3. In&Out hullámok - 5x30mp
4. Oldalsó hullámok - 5x30mp
5. Korcsolyázó oldalsó hullámok - 5x30mp


Nézzük a videót!


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=x4g52Eo3Ehs&rel=0&hd=1]

Könyvajánló - A harcos szíve

Folytatva az előző héten megkezdett könyvajánló rovatunkat, ezúttal egy küzdősporttal foglalkozó kötetet mutatunk be, amely "A harcos szíve" címet viseli, szerzője Sam Sheridan, aki egyben a mű főszereplője is.


covers_218337


A mű alapsztorija számos amerikai filmben volt már fellelhető, hősünk megunva a vándor melós életet felkerekedik, hogy megismerkedjek a harcművészetek világával, és igazi harcossá váljon az út végére. Történetéhez aztán egy kiadót is talál, akik szerződtették a útjának dokumentálására, melyből végezetül számos cikk és ez a könyv készült.


Utazgatásai kezdetén Sam edz Bankok mellett található a legendás Fairtex edzőtáborában, ahol aztán élete első thai box mérkőzésére is felkészül, miközben olvasóként betekintés nyerhetünk a Fairtex mindennapjaiba, ahol az edzők, a versenyzők, és a felszereléseket készítő munkások családjaikkal együtt élnek, és természetesen edzenek valóságos közösséget formálva.


Útján időnként megszakítja, de a küzdelem és a harciasság életének ezen szakaszának minden állomására jellemző.


Bejárva az MMA világát Pat Miletich klubja által mutatja be, a sportág legnagyobb nevein keresztül ismerhetjük meg a milliós üzletággá növekedett kevert harcművészet hátterét.


Sam nemcsak mint riporter követi az eseményeket, bele is kóstol a sportokba, megízlelve azok minden szépségét és a velük járó nehézségeket is. A kevert harcművészeteken túl olvashatunk még megismerkedéséről többek közt a kung fu-val és az ökölvívással is.


Elhagyva az egyes stílusokat Sam mindig "magával visz" valamit az adott küzdősportból, és tanui lehetünk ezek beépülésének a mindennapi életébe. A könyv még azok számára is élvezhető olvasmány lehet, akik nem szenvedélyes rajongói a harcművészeteknek, mert az író nagyon jól eltalálta a "tálalás" módját, valahol félúton egy utazó kalandor és egy sportoló közt van. Olykor vicces sztorikkal, háttérinfókkal megtörve a monoton edzések és a mélypontok esetenként drámaibb megfogalmazását.


Mindent összevetve kíváló a végeredmény, azok számára különösen ajánlott, akik többek akarnak tudni a harcművészeteket mai meghatározó ágairól, és azok hátteréről.


IBJJF EB 2015 - Mihályfi Ákos bronzérmes!

Szmolka Niki beszámolója után újabb írással jelentkezünk az idei IBJJF Európa-bajnokságról: Mihályfi Ákos (lila öv) bronzérmet szerzett tegnap! Jöjjenek Ákos verseny utáni gondolatai: 


image


"Sziasztok!


Ha jól számolom, ez az idei volt a 4. EB-m. Fehér övesként az első mérkőzésen kiestem, de aztán a sorban következőkről már éremmel tértem haza. A mostanival együtt összesen 1 ezüstöm és 2 bronzérmem van. Az idei volt számomra a legnehezebb, de a legszebb is.


Tavaly nyáron Max Carvalho a siófoki Summer Camp öv-ceremónián lila övet adott, ezzel pedig fel is tette számomra a mércét jó magasra... Így tehát friss lila övesként mérettettem meg magam! A felkészülést már tavaly októberben elkezdtem: sok futást iktattam be, heti 4x Jitsu volt, 3-4 alkalommal pedig crossfit-jellegű erő- és álló-képességet fejlesztő gyakorlatok. De beiktattam bodyrope specifikus edzéseket is.


Az idei verseny volt az első, hogy -100kg volt a felső határ, így fogyasztanom kellett. Paleo étrendet követek nyár óta, ezzel pedig hoztam is a várt határt. Csak hát a Karácsony közbeszólt. :) Elcsábultam... A versenyre indulás előtti napon 101kg voltam. Valamiért itt kint felugrottam 104kg-ra. Ment az agyalás, durva koplalás! Az én súlycsoportom megmérettetése előtti napon elmentem futni, vacsira egy citromot ettem, de másnap délelőtt 11-kor még +2kg volt rajtam. Fejben feladtam, de jöttek a csapattársak, barátok és támogattak lelkileg. Beöltöztem vagy 3 pulóverbe és óránként mozogtam 15-20 perceket. Mérlegelést behúztam pont a hátárnál: 100,5 kg-val.


Az első mérkőzésemre tettem fel mindent. Sikerült is egy submisson-val idő előtt befejeznem. A következő meccs a döntőbe jutásért ment. Itt számomra egy elég erős ellenfelet hozott a sors. Őszintén megvallva el is rontottam. Magamra húztam és abból már nem szabadultam. Hiába volt passzív az ellenfelem... Pontozással kikaptam.


Összefoglalva ezt az EB-t, hatalmas lépésben halad a tudás ebben a sportban. Évről évre bizonyítja térhódítását a BJJ. 3400 regisztrált versenyző volt idén! Sajnos a csapatnak kevés érem jutott idén, de a legfényesebből és ezüstből is viszünk haza!"

A sikerek útján - Szendrei Rebeka

szendrei_rebeka_ellenfelem


Fiatal tehetségeket bemutató sorozatunk újabb részében ezúttal, hasonlóan a legutóbbihoz, egy hölgyet, az Esztergom-Kertvárosi Kempo Karate Klub versenyzőjét, a 3 kyu-s senpa-it, Szendrei Rebekát van szerencsénk bemutatni nektek.


e: - Mikor és hogy kerültél kapcsolatban a küzdősportokkal és a kempoval?


SZR: - Először csak kíváncsiságból, hobbiból kezdtem el ezt a sportot-harcművészetet, majd megtetszett a versenyzés és azóta, ahol lehet, megmérettetem magamat a versenyeken.


e: - Milyen versenyeken szerepeltél eddig, mik a főbb eredményeid eddig a sportban?


SZR: - Többször szerepeltem kempo és kick-box világ és európa bajnokságokon és világkupákon, ahol kor és súlycsoportomban általában nyerni tudtam.  Tavaly az IKF Kempo Világbajokságon full contanct junior kategóriában első helyen végeztem, a WAKO Kick box junior világbajnokságon pedig K1-ben második lettem. A WAKO és a WKF kick box világkupáját is megnyertem K1 kategóriában.


e: - Mik a tervek 2015-re, lesz esetleg meccsed a Fight Night Hungary gála előtt is?


SZR: - Az idei évben február 6-ára meghívást kaptam a németországi Fürth-be, egy profi K1 mérkőzésre Patrizia Gibeli olasz bunyós ellen. Edzőmmel Pokorni Gáborral kielemeztük ellenfelem stílusát, és december óta heti 8 edzéssel speciálisan készülünk a meccsre.


Senpai-Szendrei-Rebeka-2-ellenfelem

e: - Hogy épülnek fel az edzések? Elárulhatsz valamit erről esetleg nekünk?


SZR: - Két erőnléti edzésről, egy pau-s edzésről, egy zsákoló edzésről és négy technikai illetve küzdelmi edzésről van szó.


e: - Lehet, hogy korai még így előre szaladni, de mi lesz március, a Fight Night Hungary után?


SZR: - Idén még több nagy amatőr verseny is vár rám: április végén indulok Törökországban a kempo világbajnokságon, novemberben a WKF kick box szövetség európa bajnokságán, kempo és kick-box világkupákon. Profiban ugye ott lesz a március 29-re kiírt budapesti Fight Night gála, ahol K1-ben mérkőzöm Balajti Bia ellen, de természetesen a további profi mérkőzésekre történő felkéréseket is vállalom.


Mi pedig további sok sikert kívánunk Rebekának, melyekről természetesen szeretnénk beszámolni majd oldalunkon!

Szmolka Nikoletta Európa-bajnok!

szmolka-niki-ibjjf-bajnok-ellenfelem


A lisszaboni IBJJF Európa-bajnokságon aranyérmes Szmolka Niki! Gratulálunk! Következzen Niki beszámolója!


"Mikor megérkeztem Lisszabonba, egyből kaptam a hírt, hogy ez az eddigi legnagyobb Európa-bajnokság, ami volt, körülbelül 3500 versenyzővel! Izgatottan vártam már, hogy sorra kerüljek, így kedd estére még gyorsan beiktattam egy helyi bjj edzést.


Szerdán volt a verseny első napja, és bár ekkor én még nem versenyeztem, de kimentem megnézni. A közeg, a légkör, ami ott volt, teljesen feltüzelt! És eljött a csütörtök, az én napom! Sokáig tudtam aludni, mert mi csak délután egykor kezdtünk. Előtte egy órával minimum ott kellett lenni, de én biztosra akartam menni és kimentem 11-re. Ekkor már mind a 10 tatamin nagy küzdelmek zajlottak! Hamarosan jött a mérlegelés és a ruhaellenőrzés.


Az első ellenfelem egy spanyol hölgy volt. Mi már ismertük egymást, hisz’ Madridban is egy kategóriában voltunk, de ott elkerültük egymást. A meccs nagyon keményen indult, de éreztem az ellenfelemen, hogy egyáltalán nem akar lemenni velem a földre. Folyton támadtam, de mindig kihátrált minden próbálkozásomból, így ezen a meccsen nem is kerültünk le a földre - bírói döntéssel nyertem, mivel ellenfelem teljesen passzív volt és csak én támadtam.


A következő ellenfelemmel a döntőbe jutásért harcoltunk. Ő be akart ugrani guard-ba, de én ezt egyből blokkoltam, átmentem side control-ba, onnan mount-ba és végül fojtással győztem. Ezután a döntő jött, ahol egy nagyon tapasztalt hölggyel mentem.


Próbáltuk levinni egymást a Földre, de nehezen ment. Aztán amikor sikerült, onnan már elég hamar eldőlt a meccs, mivel jó pozícióba kerültem és onnan egy fojtással kopogásra tudtam kényszeríteni! Egyből kifutottam a küzdőtérről edzőmhöz, aki természetesen nagyon örült. Ekkor hallottam, hogy valakik a nevemet kiabálják. Megfordultam és ott álltak rég nem látott angol barátaim, akikkel ugyan beszéltünk, de már lassan két éve nem találkoztam velük személyesen. Nagy meglepetés volt, mivel nem tudtam, hogy ott lesznek! Ők is nagyon örültek, hogy Európa-bajnok lettem.


Felhívtam sorra mindenkit - szüleimet, bátyámat és birkózó edzőmet, Csécsei Gergőt, akit nagyszerű barátnak tekintek, és aki rengeteget tesz értem. Iszonyatosan büszkék voltak rám ők is! Ez a rengeteg pozitív impulzus, ami ott ért hirtelen, kihozta belőlem az örömkönnyeket.


Megkaptam az érmemet és még rengetegen jöttek oda gratulálni. De megszámlálhatatlanul sok üzenetet is kaptam. A legtöbb versenyen szövődnek barátságok, de ez most más volt. Már az öltözőben vagy kint meccsnézés közben beszélgettünk és nagyon szorítottunk a másikért, amikor tatamira állt. Volt több lány, akivel mar korábban is találkoztam, más versenyen, de ez a verseny még közelebb hozott minket egymáshoz. Tényleg nagyszerű volt látni a rég nem látott ismerősöket, és nagy élmény új barátokra szert tenni!


Még egyszer köszönöm, hogy ehhez a nagyszerű élményhez hozzásegítettek a szüleim, bátyám, edzőim és barátaim Remy van der Hoort (BJJ Pécs/Rickson Gracie Hungary), Csécsei Gergő és külön köszönet az Adidasnak!"


[gallery type="slideshow" link="none" ids="3751,3799"]

Vendégségben a ReGym-nél

regym


Az Olimp Sport TV ezen adásában a ReGym edzéseibe és mindennapjain nyerhettek némi betekintést, Rehák György mester pedig pályafutásáról, a kezdetekről mesél. Mikor, hol, hogyan kezdődött az egész, milyenek voltak a kezdeti versenyek, mint mérték össze erejüket és tudásukat különböző stílusok képviselőivel? Minderre választ kaphattok az alábbi videóból, melyben feltűnnek többek között Birics Tamás és Habash Antoine is (aki Februárban ismételten egy cím elhódítására készül).


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=326HpOji5bQ&rel=0&hd=1]

Ferobox - Fejlődési pályán maradni

A tavalyi esztendőben ismét előrelépett Ferobox Event, hiszen hat kiválóan megszervezett esemény mutatott be a nagyközönségnek, s bokszolók is megugrották a szakmai vezetés által eléjük rakott akadályokat. A vállalkozás társtulajdonosa, Rácz Félix értékelte a 2014-es esztendőt, valamint felvázolta az idei év főbb irányvonalait.


RaczFelix2




"Szakmailag mindenképp előrelépés volt az elmúlt esztendő, s nem csak azért, mert egy olyan csatornához kerültünk (M1), amelyet minden háztartásban nézni tudnak" - fogalmazott Rácz Félix. "2014-ben az ökölvívóink többsége magyar ranglista vezető lett, közülük hárman, Bedák, Kovács és Kelemen a WBO világranglistára is felkerültek. Ezt mindenképp hatalmas előrelépésnek tartom és remélem, ez a tendencia idén tovább folytatódik. Az első mondatom végére visszakanyarodva egy pillanatra meg szeretném köszönni a Sport TV eddigi segítségét is, akiről bátran állíthatom, hogy a magyar profi ökölvívás újbóli felvirágzásából oroszlánrészt vesznek ki. "



A Ferobox Event 2014-ben hatból négy teltházas eseményt hozott tető alá, s a vállalkozás idén is hasonló aktivitást tervez. "Lehetőség szerint visszatérünk ugyanazokba a városokba, ahol tavaly sikerre vittük a
rendezvényeinket és szeretik az ökölvívást" - folytatta Rácz Félix. "Idén az új generáció, Laki Róbert, Baranyi Richárd és Szellő Imre folytatják a menetelést, hiszen úgy gondolom, velük van keresnivalónk a nemzetközi mezőnyben is. Természetesen a Bedák-Kovács-Kelemen trióra is komoly megmérettetések várhatnak, remélhetőleg jelentősebb címekért."


Baranyi Richárd


Tavaly a magyar profi ökölvívás legemblematikusabb alakja, a kétsúlycsoportban is világbajnok Erdei "Madár" Zsolt a Ferobox Event színeiben, a kecskeméti gálán fejezte be karrierjét. Ugyanakkor a másik kétszeres világbajnokunk, a súlyos betegségét sikerrel legyőző Balzsay Károly egy interjúban tett egy kijelentést, miszerint ha az orvosai engedik, szívesen vállalna - Madárhoz hasonlóan - egy búcsúmérkőzést, amit szeretné, ha Rácz Felix és csapata szervezne meg.




"Beszéltünk Karesszel pár szót erről, és abban maradtunk, hogy a januári hónapban, amikor egyrészt az ő orvosi leletei, másrész a gáláink időpontjai már meglesznek, ismét leülünk, immáron konkrétumokról beszélni" - mondta az üzletember. "Nagy örömünkre szolgálna és egyben megtisztelő számunkra/számomra, ha Karesznek szervezhetnénk egy ilyen meccset Magyarországon. A személyes kötődése, valamint a várossal ápolt jó kapcsolatunk miatt, hasonlóan Madár búcsújához, nem kizárt, hogy ennek a gálának a helyszíne ugyancsak Kecskemét lenne, de ennyire ne fussunk még előre..."



Bedák Zsolt, Kovács "Vipera" Attila és Kelemen Balázs mellett Szellő Imre tavaly kiváló mérkőzésekkel örvendeztette meg a sportág honi szerelmeseit, melyeket a közönség élőben láthatott a közszolgálati M1 televízió jóvoltából. Rácz Félix 2015-ben Baranyi Richárd (9-0-0, 7 KO/TKO) "berobbanását" várja, aki idén felnőhet a felsorolt kedvencekhez.




"A többi fiatal, feltörekvő reménységeink közül most őt emelném ki. A tudása, a fegyelmezettsége és az eddigi profi mérkőzésein mutatott teljesítménye miatt" - jelentette ki Rácz. "Minden mérkőzését hozta, és úgy hozta, ahogyan azt elvártuk tőle. Vele 2015-ben rálépünk a gázra, hogy megnézzük, hogy nagyobb feladatok megoldására is képes-e. Optimista vagyok vele kapcsolatban, mert úgy gondolom, hogy egyrészt terhelhető ökölvívóról beszélünk, másrészt megvan hozzá az összes képessége, hogy mélyebb vízben is megállja a helyét."



Néhány napja a kispehelysúlyú WBO Európa-bajnok Bedák Zsolt (23-1) egy interjúban elmondta, hogy annak idején úgy állapodott meg Rácz Félixszel, miszerint a Ferobox Event eljuttatja majd az újabb vb-címmérkőzéshez vezető "ajtóhoz", ám azon majd egyedül kell majd belépnie. Sokan várják, hogy a közönség kedvenc bunyós 2010. után ismét lehetőséget kaphasson.




"Zsolt már a folyosón van, most már csak méterek választják el az ajtótól. Természetesen nem szeretnénk ajtóstól berontani sehová, ezért megpróbálunk egy kicsit kivárni, körbenézni és nem elhamarkodottan, a számára legmegfelelőbb lehetőségekkel élni. Már csak azért is, mert úgy néz ki, hogy Bedák a WBA ranglistára is felkerül"- jelentette ki Rácz Félix. "Szerintem az év első fele sok mindenre választ fog adni."



Az év első napjaiban a kormány bejelentette, hogy átszervezi a közszolgálati televíziókat, melyből kiderült, miszerint nem az M1, hanem a Duna Televízió lesz a nemzeti főadó.




"Úgy gondolom, hogy ez a csatornaváltás nem érint minket annyira mélyen, hiszen számos jelentős produkcióval egyetemben kerülünk át a Dunára, mely adó ugyanolyan lefedettséggel bír, mint az M1" - mondta erről a promóter.



Zárásként Rácz Félix a szurkolóknak, valamint a vállalkozásban szerepet vállaló társainak is köszönetet mondott a remekül sikerült tavalyi esztendőért. "Szeretném megragadni az alkalmat és itt is gratulálnék az üzlettársaimnak, az összes ökölvívóinknak és a bizalmukat is megköszönném. Természetesen köszönettel tartozom, és nem felejtkezem el azokról a szurkolókról sem, akik jegyet vásároltak a rendezvényeinkre, valamint azokról sem, akik a tv-n keresztül kisérték figyelemmel a 2014-ben szervezett eseményeinket."


 forrás: felixpromotion.hu

Frazier vs Foreman - egy szelet történelem

ForemanFrazier
Ma 42 éve, hogy George Foreman és Joe Frazier egymásnak feszültek a kingstoni szorítóban. Frazier Ali legyőzése után egyértelmű favoritként érkezett a 24 éves Foremannel szemben, de Big George mindenkit meglepett. Szűk két menet alatt jobbosaitól a bajnok Frazier hatszor találkozott a a ring paldójával, míg végül ott nem maradt. Smokin' Joe elvesztette az övét, de Foreman se sokáig ülhetett rajta örömködve. Lássuk 1973 döntő mérkőzését!


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=EtacibssAPg&rel=0&hd=1]

Sportpszichológia - A célkitűzések szerepe a sportban

mightymouse


Többféle, például olimpiai bajnokokkal végzett sportpszichológiai kutatás is feltárta, hogy a sportban elért sikerekben jelentős szerepet játszanak a célkitűzések – éppen ezért a mentális felkészítésnek is mindig része a sportoló számára lényeges célok áttekintése. A „sportoló számára lényeges” kitétel itt azért fontos, mert ha olyan célokért küzdünk, amelyek nem a sajátjaink, például az edzőnké vagy a szüleinké, akkor nagyon hamar elveszthetjük a motivációt, a lelkesedést, és kevésbé élvezzük magát a folyamatot, hiszen egy számunkra kevésbé fontos cél nem képes azt a belső energiát felszítani, amire a mindennapokban szükségünk van.


goal_setting


Ezért hát mielőtt célokat tűznél ki saját magad számára, részletesen át kell gondolnod, mit is szeretnél elérni a sportágadban. Mi jelenti számodra a sikert? Hogyan fogod érezni magad, ha végre elérted a célodat? Miért fontos számodra ez az érzés?


Ha már tudod, mi az, amit el szeretnél érni, akkor kezdhetsz neki a célkitűzések megfogalmazásának. Építs fel egy tervet saját magad számára, tűzz ki hosszútávú, középtávú és rövidtávú célokat – ezeknek mind egymásra kell épülniük, egy irányba kell mutatniuk. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy konkrét eredményeket tűznek ki célul – például „a következő meccset meg kell nyernem”, vagy „ezt az ellenfelet le fogom győzni”. Nyilvánvalóan mindenfajta sport végső célja a győzelem, de mivel ez rengeteg dologtól függhet – pl. környezeti tényezőktől, a bíró döntéseitől, az ellenféltől, az esetleges sérülésektől, az aznapi mentális állapottól – az egyetlen dolog, amit személyesen kontrollálhatsz, az a saját teljesítményed. Az, hogy hogyan, mennyi energiabefektetéssel edzel és versenyzel, egyedül rajtad múlik. Éppen ezért a legtöbb célnak is a teljesítményre, és nem pedig az eredményre kell fókuszálnia. Persze nagyon sok motivációt, inspirációt ad, ha elképzelheted magad egy konkrét torna győzteseként, és fontos is, hogy legyenek ilyen céljaid is, de a közép-és rövidtávú célok hatékonyabbak, ha a fizikai és mentális teljesítményre vonatkoznak. Ha például tudod, hogy lábmunkában fejlődnöd kell, kitűzheted magadnak, hogy a következő meccseken egyre nagyobb és nagyobb teret mozogj be, vagy éppen felgyorsulj – ha már tudod, hogy mi a cél, megteheted a konkrét lépéseket ezek fejlesztéséért. Így, noha nem feltétlenül magára a győzelemre koncentrálsz, mégis nagyobb lehet rá az esélyed, hiszen növeled a mozdulataid repertoárját.


A konkrét, specifikus célok kitűzése azért is fontos, mert nem lehet egész évben a topon lenni. Sokan elintézik a célkitűzéseket annyival, hogy „a legjobb formámat akarom hozni”, vagy „mindig maximumon akarok teljesíteni”. De nem lehet minden versenyen és minden egyes edzésen is a topon lenni. Szükséges időt szánni a kiengedésre, a lazább időszakokra is, hogy pontosan akkorra lendülj csúcsformába, amikor az szükséges – egy nagyobb tétversenyre, egy konkrét ellenfél elleni meccsre, stb. Ha egy évben több nagyobb verseny is van, akkor többször kell „a legjobbat” hozni, de ahhoz, hogy a szezon vagy az év végére ne égj ki, tudnod kell azt is, hogy mikor és mennyi időre lehet egy kicsit kiengedni. Ezért nagyon fontos egy versenyszezonra vagy egy egész évre vonatkozó terv készítése, hogy mindig a  fejedben legyen a cél, hogy miért küzdesz!


smart goal setting concept


Hogyan kell tehát a célokat jól kitűzni? Sokaknak ismerős lehet a SMART angol betűszó (Specific, Measurable, Attainable, Relevant és Time-related), amely először az üzleti életben terjedt el. Később pszichológiai és sportpszichológiai kutatások megerősítették, hogy az ilyen módszerrel kitűzött célok sokkal nagyobb valószínűséggel vezetnek sikerhez, mint a homályosan vagy egyáltalán nem meghatározott célok (pl. „a legjobbat hozni”). Tehát a kitűzött céljaid legyenek:




  • Specifikusak, konkrétak. Amennyire pontosan csak lehet, határozd meg, hogy mit, hogyan és milyen módszerekkel szeretnél elérni. Például ha a robbanékonyságodat szeretnéd növelni, határozd meg, hogy milyen típusú és mennyi ugrófeladatot, sprintet, vagy más fejlesztő technikát fogsz végrehajtani egy-egy edzésen.

  • Mérhetőek. Honnan fogod tudni, hogy elérted a célodat, ha nem tudod lemérni? Gondolkozz számokban, arányokban. Itt nagy lehet a kísértés, hogy a cél elérését a győzelemmel mérd, hiszen ez egyértelmű eredmény, mégsem feltétlenül ad a teljesítményedről jó, részletes visszajelzést. Például ha a támadó taktikádat szeretnéd erősíteni, meghatározhatod, mennyivel szeretnéd növelni a bevitt ütéseid számát – és ez a szám jobb visszajelzést fog adni a fejlődésedről, mint az, hogy éppen megnyerted-e a meccset. Ha valami kevésbé mérhető dologról van szó, például az önbizalomról, kérd mások visszajelzését is.

  • Elérhetőek. Ez nem azt jelenti, hogy a cél legyen könnyű! Hanem azt, hogy a megfelelő munkával, erőfeszítéssel megvalósítható.

  • Relevánsak – azaz számodra legyenek jelentőségteljesek. Ne másoknak akarj megfelelni, hanem a saját szemedben akarj sikeres lenni.

  • Időhöz kötöttek. Határozz meg egy időkeretet, hogy legyen mihez tartanod magad. Tűzz ki egy időpontot az értékelésre, amikor visszatekintesz majd arra, hogy mennyit sikerült megvalósítanod a céljaidból. Ezen a nagyobb időkereten belül pedig tűzz ki rövidebb távú, kisebb célokat is, amelyek segítenek elvezetni a nagyobb célhoz. Így tudod a munkát lebontani részfeladatokra. Ezek a „kilométerkövek” nem csak a fejlődésed nyomon követésére jók, de arra is, hogy az apróbb sikerélményekkel tápláld a motivációd és az önbizalmadat.


A tervezés, a konkrét végcél és részcélok mellett nagyon fontos a rugalmasság is. Érdemes folyamatosan figyelni a fejlődést, az előrehaladást az egyes területeken (pl. lábmunka, sparring, állóképesség – de akár a mentális készségek, pl. az önbizalom vagy a koncentráció terén is), mert így tudod módosítani a célokat, ha szükséges. Se a túl magasra, se a túl alacsonyra tett mérce nem jó. Ha túl nehéz, nagy kihívást jelentő célt tűzöl ki, amiről közben kiderül, hogy nem megvalósítható, azért nem érdemes tovább küzdeni, mert csak csalódást okozol saját magadnak. Persze ez nem jelenti soha azt, hogy fel kell adni! Ilyenkor van szükség a részeredmények értékelésére, és a cél módosítására: hogy továbbra is jelentsen kihívást, de legyen elérhető is. A másik oldalról pedig, ha túl könnyű célt tűzöl ki, az nem fog a fejlődés felé hajtani, és így a megélt sikerélmény is kisebb lesz – ami pedig az önbizalmat sem serkenti annyira, mint egy nehezebb cél elérése.


Egy további dolog, amit sokan elfelejtenek, az értékelés. Ha nem szánsz rá időt, hogy visszatekints a mögötted álló munkára és arra, hogy hova jutottál, nem leszel tisztában azzal, hogy mit csináltál jól vagy éppen rosszul. Mi az, amit folytatnod kell – például egy konkrét edzésmódszer, bizonyos hozzáállás, bizonyos edzőpartnerek – és mi az, amin változtatnod kell, mert nem vált be. A következő időszak célkitűzéseinek ezeket a fejlesztésre, változtatásra szoruló dolgokat is tartalmazniuk kell, hiszen így tudsz túllépni a múltbeli hibákon.




[caption id="attachment_3696" align="aligncenter" width="400"]douglas lima Dolgozz keményen, higgy és bármit el fogsz érni![/caption]

Ha jól és szisztematikusan használod ezt a módszert, a célkitűzések nagyon sokat fognak segíteni a fejlődésben, mivel a figyelmedet a problémák, nehézségek vagy hibák felől a lehetőségekre és a konkrét feladatokra irányítják. Emiatt a felelősségérzeted és az erőfeszítéseid intenzitása is megnő, hiszen a fejedben van, hogy miért küzdesz, aktívan teszel annak megvalósításáért, és így az esetleges akadályokat is céltudatosabban és rugalmasabban tudod majd venni.


Bóna Krisztina


krisztina.g.bona(kukac)gmail.com

Global Grappling Kongresszus - Beszámoló

Az elmúlt szombaton Budapesten tartotta Kongresszusát a Global Grappling, melyen nagy megtiszteltetésünkre mi is részt vehettünk, melyet ezúton is köszönünk! Haladva a fejlődéssel hasznos újításokat vezetnek be a verseny szervezői! 


 image


 

A Global Grappling fejlődéséhez mérten az újabb célok kitűzése mellett a történelmi áttekintés sem maradhatott el elmúlt szombaton a budepesti Kongresszuson, melyet Merkert Zoltán nyitott meg, akitől a fejlődési ciklusok egyes szakaszait hallhattuk. Őt követte az alapítók közül Berkes László, aki folytatta az egyes szakaszok részletes ismertetését, elérve a Global Grappling ma kialakult formájához.


Mivel a rendezvény egyik fő célja a klubokhoz való közelebb kerülés volt, így 3 klubvezető is felszólalt ezt követően. Nagy Róbert, Vancsik Nándor és Sípos Dániel is egybehangzóan kiemelte a versenyeken kialakult összetartó közösség szerepét, és mindnyájan beszámoltak arról, hogy a grappling népszerűségének növekedése a saját klubukon belül is pozitív változásokat hozott, mint az edzéseket látogatók számának emelkedésében, mint az elvégzett munka színvonalában.


A felszólalók után újabb alapító, Kovács Gábor vette át a szót, aki utánpótlás nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy a Global Grappling versenyeknek fontos szerepe van a versenyzők nemzetközi szinthez való felzárkóztatásában. Emellett a „tanuljunk meg tanítani” jelmondat mentén az edzők szerepét emelte ki azon a téren, hogy fontos megteremteni a szakmai színvonal későbbi alapjait is, hosszútávra előre tekintve.


Fontos újítások következnek majd a versenysorozat életében, így többek közt új érmeket is kapnak majd a dobogósok, de a gyorsabb lebonyolítás érdekében ezentúl már 6 tatamin folynak majd a küzdelmek a versenynapokon! Az egyéni számokon túl újra lesz csapatbajnokság is, illetve az edzők és segítők titulusuknak megfelelő pólóval lesznek megkülönböztetve. Nagy segítségére lesz a versenyzőknek az új kijelzős a bemelegítő pást mellett, mely szintén a gördülékeny lebonyolítást kívánja majd szolgálni. Mindezek mellett a jövőbeli online innovációra is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők.


 A délutáni programban fórum jelleggel felvethették fel a megjelent edzők és klubvezetők a kérdéseiket és ötleteikre.


Összességében elmondható, hogy a Global Grappling nagyon jó úton halad, és fontos szerepet tölt be a hazai földharcosok nemzetközi szinthez való segítésében, a bevezetésre kerülő újítások és fejlesztések pedig egytől egyig ezt fogják még magasabb szinten szolgálni.


Köszönjük Berkes Lászlónak a meghívást!

Bemutatkozik a Küzdő SE!

KudzoSE-logo2-ellenfelem


Szepesi Attila vagyok, 1982-ben kezdtem el a küzdősportokkal - először Shotokan karatéval - foglalkozni. Elég félszeg magamba forduló, csendes srác voltam, de öt-hat évvel később bevonultam katonának, ahol szinte megnyílt a világ számomra. Olyan volt, mintha nem is lettem volna katona, mert felfigyeltek a tehetségemre, így kiemeltek a sorkatonai szolgálat alól és attól a pillanattól kezdve csak edzésekre és versenyekre kellett járnom, heti rendszerességgel, európai szinten. Itt ismerkedtem meg a thai-boksszal és a karate több válfajával. Leszerelésem után tudatosan az ökölvívással kezdtem foglalkozni, a kéztechnikám javítása érdekében. Akkor már tudtam, hogy a thai-boksz lesz az igazi sportágam, amiben megtalálom önmagam. Évekkel később lesérültem, ezután kellett az edzői pálya felé kanyarodnom.


Versenyzőként illetve edzőként olyan helyekre eljutottam, ahova a sport nélkül soha nem mehettem volna (ezek közül kiemelve: Amerika, Thaiföld és Európa szinte összes országába). A Küzdő Sportegyesületben - amelynek alapítója vagyok -, a sikeres versenyzéseim és nagy számú mérkőzéseimen, valamint a hosszas küzdő sportokat érintő pályafutásom során megszerzett tapasztalatomat felhasználva igyekszem minden hasznos dolgot belerakni a harcba és megtanítani a srácoknak, amit a többféle küzdősportokból merítettem.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="3591,3590,3588,3589"]

Tudni kell az egyesületünkről, hogy minden generációban voltak világszinten kiemelkedő versenyzőink. Magunknak tudhatunk Junior WAKO K1 Világbajnoki címeket, Junior WAKO K1 Európa bajnoki címet, számos világkupa győzelmet, magyar bajnoki győzelmeket muay-thai és K1 szabályrendszerben egyaránt, valamint a 2014-es évben egy IFMA felnőtt Világbajnoki 2. helyezést és egy IFMA felnőtt Európa bajnoki győzelmet is, melyet Spéth Norbert hódított el.


Egyesületünk egyénileg is szokott versenyeket szervezni. Tavaly már a 15. alkalommal tarthattuk meg a minden év decemberében megrendezésre kerülő Mikulás kupa nevezetű nemzetközi versenysorozatunkat. A másik ilyen verseny a jövő kupa elnevezésű tehetségkutatónk, melyet szintén több éve rendszeresen elindítunk a feltörekvő versenyzők érdekében.


A jövőben minél több emberrel szeretném megszerettetni ezt a sportot, és több hasonlóan kiemelkedő versenyzőt szeretnék kiemelni. Számomra nem csak a versenyzés a legfontosabb. Egyesületünkben megtalálják a helyüket a hobbisták, a mozogni vágyók is, korosztálytól függetlenül. Az edzéseken a barátságos légkörön kívül az egyéni bánásmódot is előnyben részesítem, korosztálytól és nemtől függetlenül. Empatikus embernek tartom magam.


Edzéseinkről a kuzdose.hu honlapról vagy Facebookon a Küzdő SE. Kazincbarcika oldalról lehet értesülni. Edzések nem csak Kazincbarcikán, hanem Miskolcon, Ózdon ,Tornalján és Berentén is vannak!


A lehetséges szponzorok felkutatása folyamatosan zajlik. Aki úgy érzi, hogy tudna segíteni abban, hogy a Küzdő SE a jövőben is eredményesen versenyezzen és mellette hozzájáruljon fiatal gyerekek egészséges, sportoló közegben történő felneveléséhez, az ezt az anyagi támogatás mellett a küzdősporthoz szükséges bármilyen egyéb segítség formájában megteheti, akár a terembérlés, küzdősport-felszerelés, különböző – az élsportolók számára szükséges – táplálék-kiegészítők, vagy vitaminok beszerzésében. A felajánlásokat Szepesi Attila edző felé lehet megtenni a +36304353093-as számon vagy a szepesiattila(kukac)citromail.hu e-mail címen.


Szeretnéd te is ilyen, már bizonyított nevek mellett tudni csapatod? Várjuk jelentkezéseitek ITT vagy a Facebookon.

Fight Night Hungary márciusban

FNH-03-29-ellenfelem

Márciusban ismét gálával jelentkezik a legutóbb nagyszerű élményt nyújtó Fight Night Hungary! A plakáton kívül a fight card nagy része is ismert már. Nézzük a párosításokat!

FIGHT NIGHT HUNGARY
2015.    03.29   -  18:00 óra, Barba Negra Music Club -  Budapest

TERVEZETT MÉRKŐZÉSEK

Muaythai mérkőzések

Tomi Cheng ( Rokko Gym)  vs Erik Kasuba ( Hanuman )  / 71 kg
Kurdy István ( Kurdy Gym ) vs Nagy Richárd ( Booster Z) / 65 kg

Muaythai Címmérkőzés
Erdős Attila ( Re-Gym ) vs Spéth Norbert ( KKSE ) /63,5 kg

Birics Tamás ( Re-Gym ) vs…. szervezés alatt…. /63,5 kg
Dicku Péter ( Booster Z ) vs Matej Juhas ( Hanuman) -91 kg

Muaythai Címmérkőzés:
Horváth István ( Rokko Gym ) vs Szentkúti Norbert ( HMTA) /81 kg

K-1 mérkőzések

Vásony Ferenc ( Twins Gym) vs Fábián Kristóf  ( NVSC ) / 75 kg
Balajti Bianka ( Re-Gym ) vs  Szendrei Rebeka ( Esztergomi Kempo SE) / -60kg
Novák Jenő ( Esztergomi Kickbox SE ) vs Hosszú Ferenc ( Újfehértó)  / 86 kg

WKN K-1 Magyar Bajnoki Címmérkőzés
Laszák Zoltán ( Szig-Tököl SE ) vs Szűcs Barnabás ( Re-Gym )  / 75 kg

ifj. Lévai László ( Kempo) vs. Koczfán János ( Turan Wolf Team Hungary) +91 kg
Bors Ádám ( Fit Club ) vs Gilányi Attila ( Thaywondo )  / +91 kg
Habash Antoine ( Re-Gym) vs …szervezés alatt….

Küzdősporttal a kilók ellen - Nnadi Kristóf

Az év kezdetekor divatos fogadalmakat tenni, majd aztán néhány napig/óráig be is tartani. Ritkább esetekben huzamosabb ideig kitartani a megfogadott úton. A divatos fogadalmak közt szerepel a sportolás, mellyel általában a nem kívánt súlyfeleslegtől kívánunk megszabadulni. Erre azonban nem csak a felkapott edzésformák alkalmasak, hanem a küzdősportok is. Példaként szolgálhat Nnadi Kristóf kitartása is!


Nnadi Kristóf


Kristóf régóta kitartóan műveli a küzdősportok egyes ágait, és mellette egyéb funkcionális edzésekkel tesz a megfelelő súly elérése érdekében, és természetesen ennek megtartásához.


"Kiskoromtól kezdve kisebb nagyobb megszakításokkal, de sportoltam valamit, tehát teljesen nyilvánvaló volt számomra a mozgás. Egy jó ideig csak a szinten tartás volt a célom a mozgással (tehát ne hízzak tovább). Technikailag amikor elszántam magam az életmód váltásra, már több éve aktívan küzdő sportoltam, így mondhatom azt, hogy azonnal a küzdősport fele fordultam célom elérése érdekében. Természetesen alapvető edzéseimet kiegészítettem esetenként más, teljesen eltérő sportokkal is, annak érdekében, hogy le tudjam tesztelni saját magamat, valamint hogy célom elérése érdekében próbáltam fellelni azokat a kiegészítő elemeket, amelyek segítségével maximalizálni tudtam saját teljesítő képességemet. 10 évesen kezdtem karate-val és úszással. Ezek után bátyám tornázott velem, az ő által elkezdett "thaywondo" stílus alapjait mutogatva nekem. Jelenleg -lassan 10 éve- Erdős József által alapított Thaywondo Hungary SE.-ben edzek heti rendszerességgel."


A sport, és a mozgás önmagában nem elegendő, teljes életmódváltás szükséges a siker, a cél elérése érdekében, melybe a tudatos táplálkozás is beletartozik. Kristóf erre is odafigyel.













"Nem elegendő elkezdeni mozogni, a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás is kritikus. Pontosabban fogalmazva, jobban múlik egy diéta/életmód váltás sikere azon, hogy milyen tápanyagokat viszünk be szervezetünkbe mint azon, hogy mennyit mozgunk. Személy szerint elsősorban redukáltam a bevitt étel mennyiségét (ami egy magánéleti krízis miatt eleinte nagyon egyszerű volt), majd elkezdtem folyamatosan utána olvasni különféle blogokról, valamint megkérdeztem az ismeretségi köreimbe lévő dietetikusokat, hogy mit és hogyan kéne elhagyni. Amit itt megjegyeznék, mint szerintem fontos dolgot, hogy  nem zártam ki soha semmit az étrendemből, csak lecsökkentettem az adagját, illetve megpróbáltam kedvezőbb tápértékekkel rendelkező variánst választani (alacsonyabb kalória, sok rostanyag, kevesebb szénhidrát stb...), illetve az ételeket is, amit eszek megválogatom, így ugyan úgy eszek húsokat, de ha lehet kerülöm a zsíros falatokat, valamint a köretet is ennek tükrében csinálom mindig. Mivel mindig is szerettem főzni ezért a rendelkezésemre álló alapanyagokból nagyon változatos, és sokszínű étrendet tudtam/tudok kialakítani, és elmondhatom, hogy sosem "éheztem", de mindig finomat ehettem. Egy idő után, amikor elkezdett lassulni a fogyásom, pedig elkezdtem thermogenetikus zsírégetőt szedni, ami nem csak a kilóimra volt pozitív hatással, de az edzéseken nyújtott munkámat is szépen megemelte. Különösen szeretném megköszönni a táplálkozási tanácsokat edzőmnek Erdős Józsefnek, edzőtársamnak Gilányi Atillának, Széman Tesszának, Varga Zoltán étrend-kiegészítőkkel foglalkozó szakembernek, valamint bátyámnak Gavács Richárdnak. Természetesen rengeteg helyről kaptam még tanácsot hogy mit csináljak, illetve milyen hibákat ne kövessek el."




[caption id="attachment_3656" align="aligncenter" width="600"]127 kilósan A harcosok klubja gálán[/caption]



A kezdeti lelkesedés és lendület után rendszerint törvényszerűen következik idővel a mélypont is, ahol a a kevésbé elszántak legtöbb esetben fel is adják.


"Az első ilyen megtorpanás akkor volt amikor elkezdett lassulni a fogyási procedúrám. Őszinte leszek, majdnem elkezdtem pánikolni, hogy biztos rosszul csinálok valamit, biztos túl sokat eszem így is (akkoriban olyan 1500 Kcal körül ettem, napi 2 óra edzéssel). Konzultáltam a témában szakavatott emberekkel, akik megnyugtattak, hogy ez normális. Alapvetően, olyan problémám nem nagyon volt, hogy nem lett volna akaraterőm végigcsinálni azt, amit akartam. Kiskoromban mindig az evésbe menekültem, ha valami történt. Elhatároztam magam akkor, amikor több, súlyosabb trauma és stressz hatására megint ide sodródtam volna, hogy véget vetek ennek a körforgásnak egyszer és mindenkorra!"


"Túl sok évig mentem a másik irányba, ideje a másik ösvényt is végig járni." - tette hozzá még a legvégén.


Kristófot többször láttuk már a Harcosok Klubja Versenysorozat gáláin K-1 szabályrendszerben harcolni, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy példaértékű, amit eddig elért, és kívánjuk neki, hogy mindig legyen elég akarta, hogy ezen az úton maradjon!