SMR - A gurulás jótékony hatásai

0058-M80-Model-Roller

Nem egy új találmányról van szó, és bizonyára sokatoknak ismerős is az eszköz - talán magatok is használjátok rendszeresen. De nem csupán a küzdősportot űzők számára hasznos találmány a sokoldalú SMR henger!


Legaktívabban talán a földharc-versenyeken résztvevők használják. Sokaknál a bemelegítés egyik fontos részét képezi a test és az izmok hengerrel való átmozgatása. Az izomláztól szenvedő területek hengerrel való átmozgatása csodákra képes rövid idő alatt.


Az SMR angol rövidítés, mely a Self Myofascial Release kifejezésből származik, azaz önmagunk izompólyáinak felszabadítása. Az izompólya nevéből adódóan az izmokat burkoló laza, hálós szövet, egészen a koponyától a talpig terjedően.


Izomműködésünkben sok tényezőt befolyásol, sok esetben egyes fájdalmakért az izompólya elvastagodása a felelős. Előfordulhat, hogy nem csak egy sérült területen lép fel fájdalom, hanem a test egy másik részén, ezt is a pólya közvetíti. Az SMR henger ebben segít elsősorban, ezeknek a pólyáknak a fellazításában, rugalmassá tételében. Mindezek mellett az izmok terhelhetőségében és a vérkeringésben is nagy szerepet játszik.


Nem csak a sportolók küzdenek fájdalmakkal, hanem a hétköznapi emberek is, gondoljunk csak az ülés káros hatásai cikkünkben említettekre. Az SMR hengerrel végzett gyakorlatok új erővel töltik meg az irodai munkától sajgó testünket. Előnye, hogy időjárástól és napirendtől függetlenül végezhető, hiszen csak pár percet vesz igénybe, hatása viszont hosszú időre szabadít meg a kellemetlen fájdalmaktól. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a szervezetet ért stressz is az izmokon csapódik le, ott raktározódik el. Ennek oldásában is segítséget nyújt a henger.


A technikák ugyan elsőre egyszerűnek tűnnek, de érdemes egy pár órás tanfolyam keretében vizsgázott oktatók segítsége mellett elsajátítani, és azok alapján elkezdeni az otthoni/edzőtermi használatot.


Egy videó segítségével most megismerhettek néhány gyakorlatot.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=xRpnzQAwuyI&w=560&h=315]

Az ütőerő növelése

81712fightclub00t


Manapság egy jó sportolónak rendkívül sok dologra kell odafigyelnie, ami edzést, a diétát és a megfelelő forma elnyerését illeti, a mérkőzést megelőző és az azt követő időszakban egyaránt. Sosem lehet azt mondani, hogy egy harcos tökéletes, vagy hogy „készen” van, hiszen az aktuális forma és edzettség számos egyéb összetevővel együtt mutatkozik meg egy adott mérkőzésen vagy versenyen.


Egyes elemek csiszolására nem árt néha kicsit fokozottabb figyelemmel koncentrálni, így lehet ez az ütőerő növelésének esetében. Nem minden karakternek van szüksége eget rengető horgokra vagy felütésekre, de attól, hogy ritkán sül el egy hátsó kezes bomba, attól még a „nehéztüzérséget” karban kell tartani.


A maximális ütőerő kifejtésénél, mint mindenki tudja, nem a gyorsaság jelenti a kulcsot, hiszen az erő az nem csupán gyorsaság, mert mögötte erőkifejtésnek (és/vagy súlynak) kell lennie. Ahhoz viszont az egész testnek mozdulnia kell, hogy meglegyen a maximális erőkifejtés (súly) az ütés mögött. Fontos, hogy a végtagok harmonikusan kövessék egymás mozgását, így fontos a láb használata is, csupán karból ütve nem érhető el a maximális erőkifejtés. Az egész testet mozdítani kell.


A legnagyobb erőkifejtést a saját mozgásterünkön belül tudjuk leadni, így a találat akkor a legerősebb, ha ezen belül kivitelezzük, kinyújtott kézzel ez valósítható meg a leghatékonyabb módon.


Nem elhanyagolható még a szögek használata sem, melyek ugyancsak segítik az ütések súlyának növelését, illetve a lehetőségek tárháza is kiszélesedik, ami a technikai repertoárunkat illeti. Az ízületek erőssége, a pontosság, sebesség mind fontos tényezők.


Az alábbi videóban néhány olyan gyakorlatot láthattok, mellyel az ütőerő növeléséhez szükséges izmokat is testrészeket lehet megerősíteni és megedzeni. Ez ugye önmagában a harmonikus mozgás és a lábmunka nélkül nem elegendő, de nem is nélkülözhető.


Jó edzést!


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=QKj9gSSL36g&w=560&h=315]

Buakaw vs Dzhaniev

Buakaw-vs-Dzhaniev-01


Rég láthattuk Buakaw-ot veszíteni, ennyi vérben fürdeni (mely ráadásul sajátja) pedig talán még soha. A fehér lótusz már az első menetben felrepedt, sokszor tűnt úgy, hogy komoly bajban van. A Top King World Series: TK4 gálán a viszonylag tapasztalatlannak számító faranggal, Khayal Dzhaniev-vel találkozott, azonban Dzhaniev alaposan felkészült! Aki ismeri Dzhaniev nevét, tudhatta, hogy nem lehetetlen a győzelem, azonban más dolog a lehetőség és más tényleg véghezvinni.


Buakaw az első menetet nagyon elbukta, a másodikat vitte, a harmadikban szerzett szintén pár pontot, de nagyon nagy találatokat szedett be közben. Sajnos az utóbbi időben az ellenfeleinek felhozatala oda vezetett, hogy az egykori védelem mára már nyomokban se nagyon lelhető fel nála, az pedig nem működik túl sokáig, hogy megpróbáljon valaki egyszerűen átgyalogolni a találatokon vagy alájuk bukni.


https://www.youtube.com/watch?v=yyVvIZRs-3g

Nagy lépést tett Rio fele Ungvári Attila

Ungvári Attila bronzérmet szerzett a hétvégi Asian Open-viadalon Tajpejben, ezzel a Közgép-Ceglédi VSE judósa az olimpiai kvalifikációs rangsorban karnyújtásnyira megközelítette hazai riválisait.




[caption id="attachment_7420" align="aligncenter" width="503"]ungvari2015tajpej fotó: judoinfo.hu[/caption]

Bíró Tamás tanítványa volt a tajpeji viadal egyetlen magyar indulója. A sorsolásnál az első helyen emelték ki, kuwaiti riválisa ellen igazolta is a papírformát, ipponnal jutott be a legjobb nyolc közé. Ott a brit Reed feltartóztatta, de a vigaszágon a dél-koreai Li és az új-zélandi Pavlinic skalpjának begyűjtésével sikerült megszerezni a bronzérmet.


A harmadik hellyel együtt járt 40 olimpiai kvalifikációs pont is, amivel Ungvári Attila karnyújtásnyira megközelítette hazai riválisait. Jelenleg Krizsán Szabolcs (BHSE), Csoknyai László (Atomerőmű SE) és Ungvári Attila is kvótát érő helyen áll a 81 kilogrammosok között, Krizsán a 16. (451 ponttal), Csoknyai a 17. (430), míg Ungvári Attila a 19. (408). Ebben a súlycsoportban óriási harc várható Rióért...

Az Asian Open teljesen eredménylistája ITT tekinthető meg.


/forrás: judoinfo.hu/

Sérülés után Európa elitje ellen Mihalik György

[caption id="attachment_7402" align="aligncenter" width="502"]11721371_1164658396894079_1374692333_n fotó: Sas Gábor[/caption]

Ahogy már több cikkben is felhívtuk rá a figyelmeteket, augusztus 22-én az év egyik legnagyobb durranása következik a debreceni Főnix Csarnokban a küzdősportok szerelmesei számára. A Venum Victory World Series harmadik állomásán hazánk legjobbjai csapnak össze Európa és a világ legjobb harcosaival, cél a párizsi döntő!


Szót ejtettünk már a gála több fontosabb részletéről is, így a díszvendég Alexey Ignashov pályafutását is átböngésztük. A sort azonban a legnagyobb magyar visszatérővel, Balogh Norbival nyitottuk. A debreceniek kedvencét Gönczi János kick-boksz világbajnok készíti fel a hazai selejtezőre. A másik nagy visszatérő a Jóni Team harcosa, Mihalik György lesz, aki hosszú sérülés után a Főnix Csarnokban lép újra szorítóba, erről beszélgettünk vele.


vws_plakat


Egy motorbaleset miatt kellett hosszabb időszakot kihagynom, melynek oka az volt, hogy a kulcscsontomnál szakadt el a szalag. Előtte pedig már a térdemmel is bajlódtam nyár elején a balesetet megelőzően. 100%-os edzésmunkát nagyjából 7-8 héttel ezelőtt tudtam elkezdeni. Fizikálisan már jó erőben vagyok, most kezdődnek a sparringok majd, ehhez keresünk nehézsúlyú ellenfeleket, illetve a Karacs Attila által indított pénteki közös sparringokra járunk majd el, illetve Veres Ádámmal is kesztyűzünk majd. Most 1 pihenőnap mellett heti 10-12 edzéssel készülök, délelőttönként az erősítés, állóképesség fejlesztése van, este és délután pedig a technikai foglalkozások. A debreceni gálán a négyes tornában veszek majd részt, a kezdő ellenfelemet, a francia srácot már felmértük már, illetve a többiekből is előre készülünk majd a fellelhető anyagok alapján.” - mesélte megkeresésünkre a Jóni Zsolt tanítványa.


Nagy visszatérésekben nem lesz hiány, ami csak fokozza a várakozás izgalmát. Mindezek mellett a színvonalas külföldi versenyzők is garantálják, hogy igazán ütős pofonoktól legyen hangos a Főnix Csarnok!


Jegyek kaphatóak 1990, 2990, 4990 Ft-os árakon a Tourinform debreceni irodájában, a Kölcsey Központban és a Fórum bevásárló központ Coffeeshop kávézójában. További info: www.k-1.hu


Összeállt a VB-re utazó magyar keret

A Magyar Judo Szövetség versenysport bizottsági ülésén elfogadták az asztanai világbajnokságon résztvevő magyar válogatott névsorát, tizenhat judósunk vehet részt a legfontosabb olimpiai kvalifikációs viadalon.


csernoviczki_eva1


A férfiaknál teljes lesz a csapatunk (minden ország kilenc-kilenc judóst indíthat nemenként a vb-n), nincs meglepetés a névsorban, az első számú tartalék a 81 kilogrammos Ungvári Attila lesz, ebben a súlycsoportban ugyanis a szombat reggeli állás szerint Krizsán Szabolcs és Csoknyai László is megelőzi az olimpiai kvalifikációs rangsorban. Kellemes gondokkal küszködik ebben a súlykategóriában a szakvezetés, hiszen jelenleg mindhárom judósunk olimpiai indulást érő pozíciót foglal el a ranglistán…


A nőknél sérülés miatt nem indulhat az 52 kilogrammos Maros Barbara, így csak hét fős lesz a magyar válogatott. A névsort még a Magyar Judo Szövetség elnökségének jóvá kell hagynia.


Az induló magyar csapat:


FÉRFIAK
66 kg:
Zámbori Bence (Budaörsi SC). 73 kg: Ungvári Miklós (Közgép-Ceglédi VSE). 81 kg: Krizsán Szabolcs (BHSE), Csoknyai László (Atomerőmű SE). 90 kg: Tóth Krisztián (KSI SE), Vér Gábor (BHSE). 100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Fogasy Gergő (BHSE). +100 kg: Bor Barna (Atomerőmű SE)
NŐK
48 kg:
Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya). 57 kg: Karakas Hedvig (BHSE). 63 kg: Szabó Franciska (Békés Megyei Kano JSE). 70 kg: Mészáros Anett (Budaörsi SC), Gercsák Szabina (Hell-Miskolci JC). 78 kg: Joó Abigél (KSI SE), Salánki Evelin (Ippon Judo Tatabánya)


Amint arról a Judoinfo már beszámolt, a magyar bírók közül Havasiné Fridrich Annamária a Nemzetközi Judo Szövetségtől meghívást kapott a világbajnokságra, ez már önmagában nagy siker, előrevetíti az olimpiai részvétel lehetőségét is – erre pedig hosszú ideje vár a magyar judosport.


A csapatot Nagy András szakágvezető vezeti majd, az edzők közül Bíró Tamás, Csernoviczki Csaba, Fazekas Csaba, Flórusz János, Hangyási László, Kovács Sándor, Pánczél Gábor, Szabó Ferenc és Toncs Péter kíséri el tanítványát Asztanába, a csapattal tart dr. Hidas Péter keretorvos és Tóth István masszőr is. Az is eldőlt, hogy a világbajnokság csapatversenyében nem áll rajthoz a magyar válogatott. Az asztanai világbajnokságot augusztus 24. és 30. között rendezik meg.


/forrás: judoinfo.hu/

Pillanatképek - Alexey Ignashov

Alexey Ignashov! A belorusz bunyós története, bár végződhetett volna sokkal rosszabbul is, nem egy vidám sztori.

Alexey Ignashov


A vörös skorpió. Alexey Victoravich Ignashov. A tekintélyes, 85-21-es mérleggel bíró, négyszeres Muay Thai világbajnok belorusz szupersztár egykor az egyik legnagyobb reménység volt - technika, tehetség, erő és egy rendkívül strapabíró áll, mind valami nagyra predesztinálták.


Ignashov nem csak, hogy megverte a háromszoros K-1 bajnok Remy Bonjasky-t, Peter Aerts-et, de kiütötte Semmy Schiltet, Badr Hari-t, Mike Bernardo-t és többek között legyőzte Karacs Attilát is. Mindössze két TKO vereséget szenvedett, de azokat is sérülés miatt. Két K-1 tornát, a 2003-as párizsi K-1 World GP-t és a 2001-es nagoyait is megnyerte.


A problémák azonban nem itt kezdődtek az embernél, akit Badr Hari megjelenése előtt a legnagyobb tehetségnek neveztek. Ignashov mindig is nagyon inkonzisztens volt. Sok meccset bukott, ahol egyértelmű favorit volt és minden józan tényezőt figyelembe véve nyernie kellett volna. Azonban a közhely igaz - minden fejben dől el. Ignashovnak pedig pontosan ilyen téren akadtak gondjai.



Rögös úton

A menedzsment- és az alkohol-problémák igen megnehezítették a skorpió útját, Ignashov pedig soha sem tudta kiteljesíteni azt a potenciált, amit láttak benne. Komoly győzelmei és eredményei ellenére is Ignashovval kapcsolatban mindig is egy kicsit szomorkás szájíz marad a rajongók szájában - mi minden lehetett volna belőle? Mire lett volna képes valójában Alexey Ignashov?


A 2006-os, amszterdami K-1 finálén Gökhan Saki elleni pontozásos vereség után Ignashov lesérült. Azt azt követő, cirka öt éves időszakot szinte nem is veszi a szakma figyelembe. A vörös skorpió 2005-2006 után gyakorlatilag lement a nemzetközi kickbox térképéről. Helyi gálákon, nehezen szerzett pontozásos győzelmeket gyűjtött be, nagyon változó teljesítménnyel. Aztán a K-1 2010-ben teljesítette ugyan kérését, így összecsaphatott Badr Hari-val, azonban elég inaktívnak ítélték, így a pontozólapokon végül alulmaradt. Sokaknak okozott csalódást  teljesítményével és nem is igazán a vereség miatt feltétlenül.


Budapesten eddig ötször láthattuk. Először a K-1 European League 2006-os, majd a 2007-es tornáján (előbbin Gary Goodridge, a másikon pedig Karacs Attila ellen), aztán 2009-ben, Dzevad Poturak ellenében. A vörös skorpió háromszor győzelemmel távozott Budapestről, azonban 2012-ben, a Fight Code gálán Ali Cenik ellen egyhangú pontozásos vereséget szenvedett.


Alexey Ignashov legutóbb 2016 Augusztus 22-én, a debreceni Főnix csarnokban rendezett Venum World Series K-1 Rules Tournament világbajnoki selejtező díszvendégeként járt hazánkban.


https://www.youtube.com/watch?v=P8badu54qLo

RISE 106 - Kenta vs Zanolini

rise-106-poster


Július 24-én, pénteken K-1 szabályok szerint csapott másodjára össze a tokiói RISE kickbox gálán Kenta, a japán szupersztár és Danilo Zanolini, aki váltósúlyú övét igyekezett megvédeni. Következzen Juhász Sandy beszámolója, egyenesen Japánból!


A RISE106 elnevezésű Extreme Fight Game torna finálé mérkőzése adott helyet annak a visszavágónak, amelyen a brazil születésű Danilo Zanolini (34) és a japán Kenta (28) vívott a minap a tokiói Korakuen Hall-ban. Zanolini tavaly decemberben a HOOST CUP FOREVER kupán küzdött meg egy ökölharcban a „rézbőrű önimádó” néven ismert japánnal, melyből akkor vesztesként tért haza. Most, a vereség után bő fél évvel később azonban a brazil Zanolini bizonyult jobbnak Kentával szemben.


Zanolini, akinek ereiben brazil és tájföldi vér is csörgedezik, 19 évesen vetette meg lábát először a gésák földjén. Míg napközben egy gyárban dolgozott, addig esténként a küzdősportokba mélyedve verítékezett és fejlesztette magát. A jelenleg kick-box edzőként Japánban tevékenykedő Zanolini eddigi pályafutása során 45 mérkőzéséből 34-t nyert meg, melyből 17-et KO-val végzett.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="7382,7381,7380,7379,7378,7377" orderby="rand"]

Az 5 fordulós, és egyenként 3 perces címmérkőzés során sebes ütésekkel és látványos rúgásokkal örvendeztették meg a közönséget az összecsapó felek. A rézbőrű japán szilárdsága és gyorsasága azonban nem volt elegendő a mostani győzelemhez: a bírók végül 50-47, 50-47, 50-45-s pontozással Zanolininak ítélték a RISE bajnoki címét. „Zanolininek hívnak, nevem ne feledjétek! Ma mindenkiért harcoltam, de nem ez az utolsó alkalom. Lesz még egy címvédő mérkőzésem.” - nyilatkozott az összecsapás után a brazil.


Japánban 2003 óta rendeznek RISE kickbox mérkőzéseket, melyeket 2010-től a K-1 hivatalos szabályai szerint bonyolítanak. Az első és eddigi egyetlen külföldi RISE tornát közel 5 évvel ezelőtt, 2010 szeptemberében Szöulban tartották.


A RISE-on fellépve tett hírnévre szert számos japán versenyző. Köztük találhatjuk Tatsujit (34), aki későbbikben a K-1 WORLD MAX-on több alkalommal is megmutatta magát a világak, valamint Sawayashiki Junichirot (30), aki a RISE-on való profi debütálása után 2008-ban Jerom Le Banner-től vette el a bajnoki címet a K-1 WORLD GP-n.


A RISE minden korosztály számára biztosít lehetőséget a küzdősportok kedvelőinek, hiszen létezik junior kategória a 15 éves kor alattiaknak, továbbá master kategória a 35 év felettieknek, azonban a hölgyek sem kell csüggedniük, ha kedvet éreznek erejük megmérettetésére, hiszen a RISE-ban számukra is akad egy külön kategória.


Juhász Sandy


https://www.youtube.com/watch?v=KRrN9BjLVdo

Új környezetben edz a Priskin Team

A jó szándék előbb-utóbb elnyeri méltó jutalmát. Priskin Pál, a Priskin Team Budapest alapítója, edzője, szíve-lelke a Burattino Általános és Szakképző Iskolától kapott lehetőséget, a korábbi kitűnő ökölvívó pedig élt vele. Az együttműködés igazi nyertesei pedig a küzdősportot kedvelő, űző gyerekek, versenyzők.


11233510_831741816910811_8655627465187893068_o


Priskin Pál ökölvívóként többszörös magyar bajnok volt, a válogatottságig vitte a ringben. A 49 éves szakember versenyzői pályafutása után edzősködni kezdett, az sem zavarta, hogy a Priskin Team versenyzői számára nem volt megfelelő terem az edzésekhez, családi háza egyik helyiségét alakította át edzőteremmé, ott készültek a versenyzők a megméretésre. Az eredmények jöttek, a magyarországi MMA, valamint a küzdősportok megkerülhetetlen szereplője, Priskin Pál minden nehézség ellenére sikeresen dolgozott eddig is, most pedig még elszántabban veti bele magát a munkába.


A csepeli Burattino Általános és Szakképző Iskola humanitásra, szociális érzékenységre, a másság elfogadására, toleranciára neveli diákjait, akik a kerület és a vonzáskörzet rászoruló gyermekek közül kerülnek ki. Az iskolában tandíjmentesen foglalkoznak a nebulókkal, és hisznek benne, hogy mindenki tehetséges valamiben.


Aki éppen a küzdősportokban tud kiteljesedni, azok Priskin Pál irányításával edzhetnek, immár nem csupán a „sufniban”, hanem az iskola gyönyörűen felújított tornatermében is. Az edzéslehetőségnek köszönhetően egyrészt több gyerek is részt vehet a foglalkozásokon, másrészt minőségi körülmények közepette sportolhatnak. A terem, az öltözők, a zuhanyzók is minden igényt kielégítenek, most már tényleg csak a sportra kell koncentrálni.


11148431_835726119845714_1629743226028570673_n


A Burattino iskola tanulói ingyen edzhetnek nálunk, ezzel is szeretnénk segíteni a sportolni vágyók lehetőségeit. Ökölvívással vegyes harcművészetet oktatunk, ez azonban a lelket, a személyiséget is erősíti, az elvégzett munka eredményeként pedig tartást kapnak a fiatalok, valamint tiszteletet is tanulnak.


Mózsi Attila, Bozsányi Andor, Kovács László, Kiss Róbert, Ócsai Krisztián és Simon Arnold eredményei azt bizonyítják, hogy eddig is megfelelően fel tudtunk készülni a versenyekre, csak eddig kreatívabbnak kellett lennem az edzéseken, hogyan végezzük el a szükséges feladatokat. Most több eszköz, nagyobb tér áll a rendelkezésünkre, azaz jobbak a lehetőségeink.


Apránként építettünk fel mindent, ez pedig hatalmas lépés. Felelősséggel tartozunk a gyerekekért, akik valamilyen zsákutcába vezető tevékenység helyett hasznosan tölthetik velünk az idejüket, fizikailag és mentálisan is fejlődhetnek a sportolás segítségével, és teljesítményükkel dicsőséget hozhatnak az iskolának” – mondta a mindenkire pozitívan ható lehetőségről Priskin Pál.


A Burattino iskola és Priskin Pál együttműködéséből tehát mind a két fél profitálhat, de a legnagyobb nyertesek a gyerekek, akik méltó körülmények között, megfelelő szakemberek irányításával sportolhatnak. Az edző egy tanítványát külön is kiemelte: „Hirs Krisztián bárhol megállná a helyét, annak ellenére is, hogy rendellenességgel született. Szeretnék neki lehetőséget adni, ahol meg tudná mutatni tehetségét, erejét, akaratát. A sport iránti szeretete határtalan,mindenkire odafigyel, hátrányos helyzete ellenére is. Mérkőzést szeretnék neki biztosítani, mert biztos vagyok benne, hogy szorgalmával, tehetségével elérjük a megfelelő eredményeket.”


Pál István

Heti összefoglaló

A nyári vakációk közepén és a tomboló fesztivál-szezon forgatagában sem szabad megfeledkezni róla, hogy az ellenfelem.hu-n nincs szünet, rendületlenül szállítjuk Nektek a híreket és érdekességeket. Nézzük sorban az elmúlt 7 nap történéseit.


IMG_0866


Hétfőn a Abraham vs. Stieglitz összecsapás 4. felvonásával indítottunk, melyet szombaton játszott le egymással a két boxoló, az eredményről a cikkben értesülhettek, melyben a videót is megtaláljátok. Birkózásra váltottunk délután, Jäger Szimonetta ezüstérmes lett Romániában egy felnőtt nemzetközi versenyen. Este a Határok nélkül sorozatunkban Hortobágyi Gáborral ismerkedtünk meg.


Kedden karate volt az első téma, 11 magyar érem született az angliai Goju-kai EB-n. A TEK Gála idei díszvendégével foglalkoztunk később, Remy Bonjasky pályafutásából szemezgettünk. Este Földvári Judittal készült interjúnkat olvashattátok.


foldvari


Szerdán írtunk az I. Clinchparty Szemináriumról, melyről a szervező, Szöllős Imre mesélt. Kicsit nemzetközi terepre merészkedtünk ezt követően, az októberi Klitschko vs. Fury mérkőzés beharangozójának keretében. Este ismét áttekintettük az MMA jövőjéről írt cikkünket.


Csütörtökön egy programajánlóval találkozhattatok nálunk elsőként, a hétvégi dorogi strandbirkózást harangoztuk be, majd ismét felhívtuk a figyelmeteket arra, hogy a közös pénteki sparringok nyáron sem szünetelnek a Karacs Teamnél. Este egy új sorozatba kezdtük a nyárra való tekintettel, nosztalgiázunk kicsit, 3 magyar mérkőzést mutattuk be, amikről nem érdemes lemaradnia egy küzdősportok iránt érdeklődőnek sem. A nagy sikerre való tekintettel folytatjuk hamarosan ezt ist.


Pénteken a zárórészt láthattátok az "Ez a kickbox" sorozatból, majd este Price Naseem Hamed - A herceg legendája című cikkünket olvashattátok, a '90-es évek szupersztárjáról.


Szombaton beharangoztuk egy izgalmasnak ígérkező mérkőzést, Petrosyan csap össze Yodsanklai Fairtex-szel augusztusban. Délután a közelgő kick-box Európa-bajnokságról írtunk, a cikkben az induló magyar versenyzők névsorával. Este a Csőlátás dokumentumfilm harmadik részét nézhettétek meg, melyben az ellenfél tanulmányozása volt a téma.


kickbox_rimini


A hét utolsó napját egy kis ökölvívással kezdtük, benne a Kovalev vs Mohammedi mérkőzés videójával, majd ezt judo eredmények követték. A hétvégén rendezték Kecskeméten a judo Magyar bajnokságot, ahol csupán egyetlen súlycsoportban született meglepetés, a többiben a papírforma igazolódott.


Kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség

Megszülettek a judo magyar bajnokai

A szokatlan időpont és a tomboló hőség ellenére 131 résztvevője volt a kecskeméti országos bajnokságnak, amely a favoritok győzelme mellett néhány meglepetést is hozott. Alighanem a férfi 81 kilogrammban ifj. Nagysolymosi Sándor győzelme volt a legvaskosabb.



[caption width="503" id="attachment_7357" align="aligncenter"]dobogo fotó: judoinfo.hu[/caption]

A hőség úgy látszik jót tesz az „öregfiúknak”, a 73 kilogrammosok között például a már „visszavonult” szegedi Bürgés Milán gyalogolt át a mezőnyön, begyűjtve ezzel a második magyar bajnoki címét. A 81 kilósoknál is egy korábbi válogatott, ifj. Nagysolymosi Sándor lett az aranyérmes, a döntőben az utolsó pillanatokban tudott fordítani a paksiak londoni olimpikonja, Csoknyai László ellen, ezzel pályafutásának első felnőtt bajnoki aranyérmét szerezte meg – ez Zalaegerszeg történetének is az első judós aranya.


A többi súlycsoportban nem akadt ehhez fogható meglepetés, a „nagyok” közül, aki tatamira lépett, az haza is vitte, amiért jött: bajnoki aranyérmes lett a világranglista vezető Tóth Krisztián, a vb-ezüstérmes Bor Barna, a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél, az U23-as Európa-bajnok Szabó Franciska és az ifjúsági olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gercsák Szabina is – utóbbi először állhatott a dobogó legfelső fokára a felnőttek között.



[caption width="560" id="attachment_7358" align="aligncenter"]kjcob2015 fotó: judoinfo.hu[/caption]

A képzeletbeli éremtáblázat élén a KSI SE végzett (2 arany és 1 bronzéremmel), de ezúttal igazán „szétszóródtak” az aranyak, összesen 13 klub tudott aranyérmet szerezni. A legtöbb érmet (2 ezüst, 3 bronz) a Közgép-Ceglédi VSE judósai vihették haza.


A részletes eredmények listája ITT olvasható.


/forrás: judoinfo.hu/

Kovalev vs Mohammedi

Kovalev vs Mohammedi

Ahogy az várható volt, Sergey Kovalev gyorsan, 3 menet alatt végzett Nadjib Mohammedivel. A párosítás persze eleve nem volt szerencsés, hiszen Mohammedi nem úgy került kihívói státuszba, hogy komoly neveket vert volna meg és úgymond megdolgozott volna a lehetőségért (bár 13 meccs óta veretlen volt 30 éves francia), hanem ő volt a soron következő, kiírt kihívó.


Kovalev ugyan panaszkodott, hogy ő több menetet szeretett volna, de hát mit lehet tenni? A Main Events főnöke, Kathy Duva a párosításról elmondta, hogy mindegy kit raknak Kovalev elé, semmiképp sem lesz megfelelő a párosítás.


A 32 éves orosz következő meccse már be is van ütemezve - November 28.-án, Moszkvában. Kovalevnek amolyan igazi öröm-bunyónak ígérkezik ez, hiszen előtte csak kétszer, 2011-ben és '11-ben harcolt hazai pályán.


Duva elmondása szerint hétfőn hívja az illetékeseket és felajánlja a lehetőséget a 9-0 mérlegű, 9-ből 9-et ko-val hozó olimpikonnak, Artur Beterbiev-nek. Beterbiev még amatőr korában legyőzte Kovalevet, ezért igen érdekes párosítás lenne a meccs, azonban igen valószínűtlen hogy bármi is lesz az egészből, mivel Beterbiev a boksznak már rengeteg kárt okozó Al Haymon menedzsmentjéhez tartozik, ezért hivatalosan a PBC-hez, a Premier Boxing Champions-hez tartozik, Haymon és köre pedig az HBO-n gyakorlatilag tiltva vannak.


Duva elmondása szerint Andre Ward-ék nemet mondtak, mivel előbb Gennady "GGG" Golovkin van terítéken. Lesz ami lesz, Kovalev 2016-os első meccséről is felreppentek már pletykák. A madarak pedig azt csiripelik, hogy egy Pascal (30-3-1, 17 KO) elleni visszavágó várható.


https://www.youtube.com/watch?v=IjlRicGnKIA

Csőlátás 3: az ellenfél tanulmányozása

Chris Weidman

A nagyszerű mini-doku sorozat több részben foglalkozik a különböző sportolók felkészülésének aspektusaival. Terítékre kerülnek a fizikai felkészülés és kondicionálás, a mentális felkészülés, az ellenfél tanulmányozásának finomságai és a harcra legideálisabb állapot időzítésének művészete is. Az alábbiakban Chris Weidman, az UFC nevű MMA szervezet veretlen középsúlyú bajnokáról készült sorozat harmadik részét láthatjátok, melyben az amerikai harcos edzéseinek részleteibe láthattok betekintést edzője, Ray Longo, edzőpartnerek, valamint saját szavainak segítségével.


"Igazából arról van szó, hogy sakkozunk a testünkkel. És nekem 25 percet kell játszanom. Ha csak egy másodpercre is, de valami másra gondolok és elvesztem a fókuszt, könnyen lehet, hogy a következő pillanatban már a padlón fekve ébredezem." - kezdi rögtön a bevezetőben a nyers tényekkel Chris Weidman, a veretlen amerikai bajnok.


"Az első dolog, amint egy meccs le van kötve, hogy felmegyek az Internetre és kinyomtatok egy képet az ellenfelemről, amit aztán a hűtőmre teszek. Így minden reggel láthatom, amint a hűtőről egyenesen rám és a családom, a gyerekeim szemébe néz.


Aztán felsorolom az okokat, miért fogom nmegyerni ezt a meccset, miért nem lehetnek kifogásaim, miért kell lemennem a terembe keményen edzeni. Ez a fókuszomat a célra koncentrálva tartja. Hogy amikor az idő eljön, akkor kiálljak és uraljam a meccset." - mesél a részletekről és furcsa, már-már rituálé-szerű szokásáról Weidman.


"A különböző felkészülések alatt mindenféle emberrel megküzdesz. Olyan harcosokkal kell gyakorolnod, akik visszaadják azt valamennyire, amit az ellenfeled csinál vagy valószínűleg csinálni fog. A legfontosabb, hogy tudd, az ellenfeled normál vagy fordított alapállású." - folytatja a részletek ecsetelését a bajnok.


"A jelenlegi ellenfélre készülve először egy profi bokszolóval kezdek, akivel négy menetet gyakorlunk. Kifárasztjuk a karokat, amennyire lehet, csak öklözünk, a fejmozgást és a lábmunkát használva. Aztán megyek és a ketrecben már vár egy másik, friss UFC harcos. Nagyon gyorsan kell kapcsolnod, akár csak a meccsen. Menetről menetre, másodpercről másodpercre." - meséli Weidman. És ha azt hinnénk, hogy négy menet boksz és négy menet MMA után vége, nagyon tévedünk!


"Kimerült vagyok a boksztól, aztán az MMA-tól, de mikor kihívnak, általában valami meglepetés vár." - kezdi sokat sejtetően Weidman. A következő képkockákon láthatjuk, amint nehéz bjj edzések és egyebek várnak még rá, melyeknek hosszú sora úgy tűnik sosem ér véget. Nem könnyű és a bajnok ezt őszintén el is ismeri.


"Mikor egy kemény edzőtáborban vagyok és minden nap olyan keményen hajtom magam, ahogy bírom, napi kétszer-háromszor, közel vagyok ahhoz, hogy megtörjek. Frusztrált leszel, mérges." - mondja köntörfalazás nélkül.


De a bajnok mentalitása, fókusza nem mindennapi. Ritka az ilyen akaraterő. Erről edzője, Ray Longo így beszél:


"Hogy bajnok lehessen, rövid határidővel is kellett meccseket vállalnia. Az egyik miatt kb 15kg-ot kellett ledobnia egy hét alatt. Egyfolytában a szaunában volt, a földön feküdt. Nagyon rossz volt. Nem is lett volna szabad, hogy képes legyen egyáltalán a ketrecbe bemenni. Könyörögtem neki, hogy fogadja el a büntetést, ami a súlyhatár átlépése miatt várt volna rá, úgy is rövid határidővel vállalta és mindenki megértené, de nem volt hajlandó. Hozta a súlyt és megverte az ellenfelét. Azt hiszem ez rengeteget elárul róla, mi mindenre képes rávenni és keresztül verekedni magát mentálisan."


"Amikor le vagy törve, minden egyes alkalommal megrohannak ezek a kifogások. Te pedig kizárod őket. Aznap nyertél. Erősebbé váltál. Minden nap át kell menned ezen, mert ez a része ennek az egésznek." - magyarázza Weidman.


"A dolgok, amik visszavetettek végül mindig erősebbé tettek, mindig tanultam belőlük és fizikálisan és mentálisan is keményebb lettem tőlük. Ezek miatt a dolgok miatt vagyok az, aki ma vagyok."


"Mikor így edzel és másfél órán keresztül csupa friss ellenféllel harcolsz, mikor úgy érzed meg fogsz halni, szívrohamot kapsz és aztán mégsem. Minden egyes alkalommal, mikor egy ilyen érzésen túl vagy, amint megélted, hogy megállnál és aztán elmúlik, ez adja azt az érzést, hogy nem fogok veszíteni senkivel szemben. Ha képes vagyok erre, akkor egy ember velem szemben a ketrecben nem lesz képes megverni." - mesél a tán egyszerűnek hangzó, ám szemmel láthatóan hihetetlen erőfeszítéseket igénylő recept titkáról a bajnok.


"Huszonöt perc igen sok valakivel szemtől szemben. És közben az MMA minden aspektusára gondolni kell - kickbox, boksz, jiu jitsu, birkózás... Mindenre, amire az ellenfeled gondolhat, hogy megpróbálja. És meg kell találni az utat, hogy megverd." - mondta Weidman.


https://www.youtube.com/watch?v=62IbkP1qQFs&rel=0

Készülődés a kick-box Európa-bajnokságra

[caption id="attachment_7330" align="aligncenter" width="504"]kickbox_rimini fotó: Magyar kick-box Szakszövetség Facebook[/caption]

Augusztus 22-től 29-ig kerül megrendezésre Spanyolországban, San Sebastianban a Junior és Kadett Európa-bajnokság. Ahogyan ez szokásos, országonként egy kategóriában két versenyző indulhat.


Már május végén, a magyar bajnokságon eldőlt, hogy ki szerzett jogot az indulásra. A Magyar kick-box Szövetség évek óta azt a gyakorlatot követi, hogy a két induló közül az egyik a bajnok, a másik a ranglista vezető. ha esetleg ez megegyezik, akkor a súlycsoport második helyezettje indulhat.


Természetesen sok minden befolyásolja az indulók körét. Az esélyek, a hozzáállás, a mutatott színvonal és természetesen az anyagiak megléte – hiánya. Egy Világ- vagy Európa-bajnokság költséges rendezvény, kötelező ott lakással,  San Sebastian pedig az Atlanti óceán partján található, vagyis- nagyon messze. Így nem csoda, hogy mind a szövetség, mind a klubok, mind a résztvevők jelentős energiáját kötötte le a költségek biztosítása. Ebben oroszlánrész jutott gyakran a versenyzőikre büszke és segítő szándékú önkormányzatoknak, helyi képviselőknek is.


junior_Eb


A felkészülés nem sokkal a magyar bajnokság után elkezdődött, kis pihenés után. Most, július második felében az alapozás vége felé, a formába hozás kerül előtérbe.  Ahogyan az már megszokott, a korosztályos világversenyre népes küldöttség utazik. A válogatottban megtalálhatók a korábbi évek sikeremberei, Világ- és Európa-bajnokok, érmesek, de a tehetséges újoncok is, akik közül többen biztosan meglepetést okoznak. Jó a magyar utánpótlás, mindenkinek nagy riválist jelent. A munka zöme még a klubokban folyik,de már folynak az edzőtáborok. arra is mód lesz, hogy nemzetközi edzőtáborban készülhetnek a válogatottak. A point-fighting válogatottak nagy része Csongrádon, illetve Orosházán, a light- és kick-light válogatottak pedig  Csopakon javíthatják formájukat.  Folyik a versenysúlyok kialakítása, hiszen ez – súlycsoportos küzdősport révén- nagyon fontos tényező. Összefoglalva időarányosan jól halad a felkészülés, ami fontos, hiszen bő egy hónap van hátra az Európa-bajnokságig.


Klubonként a következő sportolók készülnek az Európa-bajnokságra:


Békéscsabai Lakótelepi SE:Hegedűs Hanga,Viczián Vivien, Koszecz Boglárka, Stumpf Márk, Laczó Tamás, Ronyecz Fanni, Hegedűs Botond, Leszkó Kitti, Viczián Roland, Hrabovszki Donát, Szentpéteri Bence, Szász Kristóf, Csák Bence, Bálint Zoltán, Opauszki Dávid, Kovács Barbara, Kádas Gábor,


Újkígyósi Kick-box Szabadidő SE:Pap Nikola, Laurincz Péter, Török Dóra, Krucsai Gergő, Hídvégi Nándor, Harangozó Gábor, Laurincz Boglárka, Laurincz Zoltán


Agrobio Classic KBC, Szombathely: Pődör Bence B&G Angels Veresegyház KB K-1 SE:Schaffer Csaba, Szerbin Dániel, Kunya Noel, Kiss Levente, Kiss Nándor


Combat”D” SC Szeged: Guti Dávid, Nagy Rita, Simon Mihály


Dragon SC: Makán Doroty Andrea


Esztergomi KBSE:Kajtár Bence, Borók Dominik, Debre Bence, László Barnabás, Vígváry Viktor, Legenyei Pintér Noel, Gremen Petra, Alina Maris, Hegyesi Dániel, Tar Balázs


Halker-Király Team Kick-box Akadémia: Gombás Alexandra, Rozgonyi Boglárka, Hammer Máté, Wallandt Gergely, Bálint Martin, Horváth Márk, Bozók Szabolcs, Simonics Elizabet, Erős Patrik, Gál Vivien, Berta Rebeka, Cselovszki Patrik, Gergely Bence, Nagy Zalán, Sziffer Márton, Korpádi Tamás, Szabó Dorina, Veres Roland, Kulcsár Márió, Varga Norbert, Hammer Martin, Rohonczi Jenő, Erdei Brúnó


Metex05-Conroll SE, Szombathely:Viszket Borisz, Bolfán Ákos, Szász Krisztófer, Jurasits Ákos, Bolfán Ádám, Szmolek Emanuel, Vancsik Petra, Grünczeisz Patrik, Bárdosi Sándor


Scorpio SE: Tóth Bence


Szigetszentmiklós-Tököl SE: Fésű Lajos, Kolozsvári Kinga, Schneider Lili, Farkas Julianna,


Yoko SE Szeged: Csonka Zsófia


G.L.

Yodsanklai Fairtex vs Giorgio Petrosyan

Yodsanklai-vs-Petrosyan

FRISSÍTÉS:


Túl szép lett volna, hogy igaz legyen. Sajnos. Yodsanklai menedzsmentje cáfolta a felröppent pletykákat és bár igaz, hogy Augusztus vége felé lehet, hogy Kínában meccsel majd Yod egyet, azonban nem Petrosyan ellen.


Korábban írtuk:


Hivatalosan még nem került bejelentésre, de úgy néz ki a rajongók imái meghallgattattak! Két legenda, a thai Yodsanklai Fairtex (191-72) és a 2x K-1 Max bajnok Giorgio Petrosyan (78-2) végre találkoznak a szorító kötelein belül Kínában, Augusztus 28-án, egy kickbox meccs keretein belül.


Az örmény-olasz Petrosyan-t a 2013-as kiütéses veresége óta, melyet a GLORY 12 gálán Andy Ristie ellenében, 42 győztes meccs után szenvedett, kétszer láthattuk a ringben. Idén januárban egyhangú pontozással legyőzte a török Erkan Varol-t, majd áprilisban Enriko Kehl felett aratott diadalt, többségi pontozással. Rendkívüli pályafutása során Petro olyan neveket győzött le, mint Robin van Roosmalen, Andy Souwer, Kem Sitsongpeenon, Artur Kyshenko, Sudsakorn Sor Klinmee, Albert Kraus vagy Naruepol Fairtex és a kiütéses vereség ellenére is sokaknak az ő neve ugrik be elsőre, ha kickboxról van szó.


Azonban míg Petrosyan a 2014-es évet úgymond kivette, Yodsanklai öt mérkőzést is vívott, melyből négyet befejezett idő előtt. Idén Yod már négy meccsen túl van, megverte Marat Grigorian-t a Kunlun 22 gálán Kínában, kemény meccset vívott Victor Nagbe ellen (szintén Kínában) és elvileg augusztusra és szeptemberre is van már kiírva meccse. Az előbbi Ausztráliában, Marco Tentori ellen, a másik pedig a szeptemberi Lion Fight gálán, ahol is Salah Khalifa-val lép majd a kötelek közé. A Yod-hoz képest zöldfülűnek számító Tentori ellen borítékolhatóan nem lesz nagyon nehéz dolga a 3x-os Lumpinee bajnoknak, így nem elképzelhetetlen egyáltalán a Petrosyan elleni összecsapás.


https://www.youtube.com/watch?v=Gy-TfL8GTTo

A herceg legendája - Prince Naseem Hamed

prince_naseem_hamed-2


A maga korának egyértelműen egyik legnagyobb sztárja, a jegyeladások és a bevonulások terén is messze riválisai előtt járó egykori WBO, WBC, IBF pehelysúlyú bajnok Prince Naseem Hamed története nem mindennapi.


Pályája során több alkalommal teljesen elkápráztatta a közönséget úgy a ringben, mint az oda vezető úton. Repülő szőnyegek, Chevrolet, liftek, korának sztárjai és híres közéleti személyiségei a rajongók között. Hamedet csak imádni vagy gyűlölni lehetett. De egy biztos volt - amikor ringbe lépett, az mindenkit érdekelt.


Kezdetek


A jemeni gyökerekkel rendelkező angol Hamed már igen fiatalon kiválasztotta magának a herceg, vagyis "Prince" becenevet, arra az időre, amikor majd profi bokszolóvá válik. Az arab történetek és világ hercegei kapcsán adta magát a név. A 'Naseem' magyarra fordítva lágyszellőt jelent, de ahogy azt mindannyian láthattuk, akik nyomon követtük akár csak kicsit is Hamed karrierjét, semmi lágyság nem volt benne.


Hamed édesapja Jemen északi részéről ment Angliába 1956-ban, egy jobb élet reményében. Naseem a mai napig a legnagyobb hálával és tisztelettel gondol rá. Ahogy azt többször elmondta, amikor megkérdezték tőle, ki a példaképe, a hőse - bár gyakran mást várhattak tőle válaszként - ő mindig azt mondta: az apám. Amikor apjuk a mindössze 7 éves Naseemot és két idősebb bátyját levitte a terembe bokszolni, azonnal megfogta a hangulat - a terem, a zene, az edzések lenyűgözték. Brendan Ingle Wincobank terme pedig igen jó választásnak bizonyult.


Hamed elmondása szerint a stílusának nem volt titka: a Wincobank-ben mindenkinek azt mondták, hogy próbálják meg Herol "bombázó" Graham-et, a háború utáni egyik legjobb brit bokszolót utánozni. Ebből aztán többen saját stílust alakítottak ki különböző módosításokkal, Hamed pedig ráadásul már 15 éves kora körül észrevette, hogy komoly ütőereje is van.


A lenyűgözően izgalmas stílusú, ellenfeleit igen hamar lerendező, tigriscsíkos nadrágban a ringbe beszaltózó Prince Naseem Hamed gyorsan kult figurává vált. Saját elmondása szerint mindig is más akart lenni és már amatőrként is megvolt stílusában az extravagancia, a magabiztosság, ami későbbi, profi pályafutása során is jellemezte. Megvolt benne a hit, hogy ha eljön majd az ideje, világbajnok lesz.


Tizenegy éves korától évről-évre nyerte a nemzeti címeket. Összesen hetet vitt haza és már 12 évesen úgy gondolta, hogy elég jó lenne és megállná a helyét a profik között, hiszen állítása szerint az edzéseken már ekkor le tudta győzni a felnőtt férfiakat. Valami lehetett a dologban, hiszen mindössze két évvel azután, hogy profivá vált, 20 évesen, már egy európai címért verekedett.


Prince Naseem Hamed


Magabiztosság vagy önhittség?


Hamed szerint gyakran nézték a képességei, magabiztossága miatti viselkedését arroganciának, holott egyszerűen arrólt volt szó, hogy készen állt bármit megtenni a győzelemért, az ellenfél koncentrációjának megtörése érdekében. Ha táncolni kellett, táncolt. Ha bohóckodni, akkor bohóckodott. Bármire készen állt a mentális hadviselés nevében. Nem a megalázás, lejáratás érdekében tette, amit, hanem a győzelem egy fajtájaként tekintett az ellenfél mentális megtörésére. Mindez része volt a showman személyiségnek, melyet az edzője útmutatásait és tanácsait követve hozott létre annak érdekében, hogy az emberek felkapják a fejüket, érdekeltek legyenek és megnézzék a meccseit.


A vizualizáció erejéről már többször, több cikkben beszéltünk, Hamed pedig elmondása szerint a legtöbbször már nemhogy a meccsek, de a felkészülés előtt látta magát, ahogy nyer. Állítja a mai napig, hogy hatalmas magabiztossága ebből eredt - látta magát nyerni és ez a hit aztán ténnyé lett.


"Láttam, álmodtam róla, ez volt vizualizációim középpontjában. Ha képes vagy látni az álmodat, belekapaszkodsz, megfelelően vizualizálod és teszel érte, rendesen edzel érte minden nap, akkor el fogod érni. Ezt tettem én is." - mondta Hamed.


Tizenöt címvédés, 16 címmeccs, 36 győzelem, 31 KO és mindössze egy vereség után még mindig akadtak azonban kritikusok, akik azt mondták, még sokkal több lehett volna Naseem Hamedből, ha keményebben edz, de a kérdés ennél összetettebb. Hamed 21 év boksz, 10 év profi karrier és rengeteg áldozathozatal után egyértelműen tehernek érezte, hogy harcosként éljen. Úgy gondolta, hogy 28 évesen, mikor még minden egyben (fejben és testben is), ideális lesz visszavonulni. Tudva, hogy egyértelműen rányomta bélyegét a sportra, hogy nem fogják elfelejteni, nyugodtan lépett hátra.


A vízválasztó


A Kevin Kelley mérkőzésre konkorddal vitték Amerikába, ahol a Times Square-en mindenhol ki volt vetítve a képe. A nagy felhajtás, CNN interjúk és egyebek nem hiába voltak - valóban hatalmas mérkőzés volt, ahol mind Kelly, mind Hamed háromszor ment le. Hamed a pontozólapokon vesztésre állt, egészen a negyedik menetig, amikor is a bíró leállította a mérkőzést a javára. Hamed rögtön az első menetben lement, de megfogadta, hogy akkor is tartja magát ahhoz, amit a mérkőzés előtt mondott Kelleynek és kiüti négy menetben. Így is lett.


A győzelem azonban nem jött könnyen. Hamed elmondása szerint az egyik ütéstől, mintha áramütés érte volna, valami a feje tetejétől a lábujjai végéig átfutott rajta. A hatás a harmadik menetig tartott, amikorra is Hamed összeszedte magát. A menet végére már elég tiszta volt ismét. A negyedikben pedig befejezte. Nagy hatású mérkőzés volt, melyre Hamed utólag is úgy tekintett, mint az egyik legfontosabbikra pályája során.


https://www.youtube.com/watch?v=1e1Txrq2b2Q

Marco Antonio Barrera


A mexikói a hegyekben élt és edzett, mint egy szerzetes, míg tény és való, Hamedről ez korántsem volt ugyan elmondható. Bár szerinte nem is ez volt a döntő tényező. A Barrera előtti meccsen, Augie Sanchez ellen Prince Naseem eltörte egyik kezét, majd 7 hónapig a termet sem látta. Mikor a meccs miatt hívták az HBO-tól, komoly túlsúllyal, majdnem 16 kg plusszal rendelkezett. Nyolc hete volt leadni... Elmondása szerint ez a felkészülési időszak végére sem sikerült, pedig a fogyasztással szinte teljesen elintézte magát.


A Las Vegas-ba érkezés után hajnali ötkor még talpig műanyag ruhában futópadon kínozta magát, szaunákban árnyékolt és egy ponton a fejét sem tudta felemelni a padlóról, ahogy ott feküdt, két napi önkínzás után. Senki sem hitte, hogy menni fog. De sikerült. Azon túl, hogy egy ilyen mutatvány igen veszélyes az egészségre nézve, más hatásai is lehetnek. Mire Hamed a ringbe lépett, alig volt energiája, semmi sem működött úgy, ahogy kellett volna, nem volt ereje. utólag elismerte, ő maga is meglepődött, hogy sikerült 12 menetet végigbokszolnia.


Utoljára 2002-ben láthattuk a herceget a ringben, de tisztán látszott, hogy ez már nem egykori önmaga. A régi Prince Naseem Hamed már sehol sem volt. Hivatalos visszavonulását bár sosem jelentette be, Prince Naz visszatérésére már így 40 felett, három gyermekkel, hiába várnak a rajongók.


https://www.youtube.com/watch?v=cVuDB87hP2A

Ez a kickbox! - negyedik rész

ez-a-kickbox

Baráti oldalunk, a kickboxingplanet - akikkel Nieky Holzken interjúnkat készítettük - nagyszerű, hangulatos összeállításának negyedik része a professzionális kickbox világának pár legfényesebb pillanatából. Ebben a részben is láthatunk pár remek, feszült pillanatot, melynek során olyan nevek tűnnek fel többek között, mint Rico Verhoeven, Gökhan Saki, Daniel Ghita, Anderson "Braddock" Silva. Láthatjuk a mérkőzés előtti koncentrált figyelem pillanatait, a ringhez vezető utat és természetesen hatalmas pofonokat, kiütéseket! Ez a kickbox!


https://www.youtube.com/watch?v=8JGXW77ryvw&rel=0

3 magyar mérkőzés, amit látnod kell (I. rész)

top3_cover_zilai


Támadt egy ötletünk, hogy egy válogatás keretén belül felelevenítünk néhány olyan magyar érdekeltségű összecsapást, melyet érdemes lehet gyakrabban szemügyre venni. Következzen három MMA mérkőzés a szabályrendszer hazai történelméből!


karacs


A sorozat az első részében tehát most három MMA mérkőzést választottunk ki. Sorrendet viszont nem állítanánk, hiszen mindenki más szemmel nézni őket, a szimpátia hol erősebb, hol gyengébb, ezáltal nem is akarunk itt véleményháborút indítani, csupán a legértékesebb pillanatokat a magyar küzdősportból feleleveníteni. Kezdjünk is bele!


1. Sárközi Róbert vs Filó Andor (2011)


sarkozi-robert-vs-filo-andor


Sárközi Robi és Filó Andor mérkőzésére a Szegedi Sportcsarnokban került sor. A gálát hatalmas médiafelhajtás övezte, hiszen Szeged városának 2 legismertebb harcművésze készült újra összemérni erejét. Az első összecsapásra a mérkőzést megelőzően 15 évvel került sor egy autóbontóban (!), ahol Filó Andor bizonyult jobbnak, így hát érthető, hogy Sárközi Robiban égett a vágy, hogy immáron úgymond hivatalos keretek közt vegyen elégtételt Filón. A gála – mondani sem kell - telt házzal zajlott, melynek fő mérkőzése volt ez az összecsapás, ami végül Sárközi Robi győzelmével zárult. Az alábbi ugyan nem a teljes fight, de az izgalmakba, a meccset övező várakozásba ez is elég jó bepillantást enged.


https://www.youtube.com/watch?v=Tw2oLNQ3EtA&feature=youtu.be


2. Polgár Ádám vs Halmi Viktor (2009)


halmi-viktor-vs-polgar-adam


Budapesten csapott össze Polgár Ádám és Halmi Viktor 2009-ben az It’s Showtime gálán, ugyancsak MMA szabályrendszerben. Viktor már akkor komoly rutinnal bíró versenyző volt, Ádám pedig fiatal kora ellenére már komoly elismeréseket vívott ki magának több szabályrendszerben is, a kempótól kezdve egészen a kevert harcművészetekig. Akkoriban ez a párosítás önmagában elég lett volna ahhoz, hogy egy gálát lehessen építeni köré. A látottak alapján pedig nem okozott csalódást a két magyar kiválóság akkori összecsapása, amit aztán végig dominálva egy szép befejezéssel Viktor nyert.


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=fbLXK1wjYEs&w=560&h=315]


3. Zahari Vince vs Szűcs Gergő (2014)


zahari vince-vs-szucs-gergo


A harmadik mérkőzésre bizonyára többen emlékeznek olvasóink közül. A helyszín ismét a Szegedi Sportcsarnok az egyik sarokban Zahari Vince, a másikban Szűcs Gergő. A neveket olvasva itt is borítékolható volt a parázs küzdelem, melyre nem is cáfoltak rá a srácok. Az első menet túlnyomó részében Gergő dominált, akinek ugyan a fejbőre felszakadt, de nem sok hiányzott hozzá, hogy befejezze idő előtt a mérkőzést, és ezt épp Vince rutinja és tehetsége gátolta meg, ami aztán a második menetre teret nyert magának, és véget tudott vele vetni a találkozónak. Ezt a mérkőzést is bizonyosan sokáig fogjuk még emlegetni.


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=m35UmFfYKYQ&w=560&h=315]


Hamarosan folytatjuk majd összeállításunkat, melyben majd más szabályrendszerekből is ragadunk ki értékes darabokat! Kövessetek minket addig is!

Pénzdíjas strandbirkózás Dorogon

Jön az újabb strandbirkózó összecsapás a nagy kánikulában. A sikeres tatabányai megmérettetést követően, most Dorogon egyéniben, majd csapatban is megküzdenek a résztvevők. Érdekesség, hogy a csapatbajnokság érmesei komoly pénzdíjazásban részesülnek.


beachwrestling


A július negyedikén, Tatabányán lebonyolított junior és felnőtt országos egyéni bajnokságot követően, most Dorogon, a diákok és a kadetok is megküzdenek a bajnoki címekért. A délután 13 óra 30 perckor kezdődő egyéni mérkőzéseket, 16 órától diák csapatbajnoki találkozók követik majd, ahol öt súlycsoportban fognak zajlani a küzdelmek. Fontos tudni való, hogy a bajnokcsapat nyolcvan, a második helyezett ötven, míg a harmadik helyezett harmincezer forint pénzdíjazásban részesül.


A versenykiírások diák és kadet korcsoportban és a diák csapatbajnoksághoz a linkekre kattintva érhető el.


/forrás: birkozoszov.hu/

Klitschko vs Fury októberben!

Klitschko vs Fury


Októberben jön a Klitschko vs Fury összecsapás a düsseldorfi ESPRIT arénában. A nagyszájú angol, Tyson Fury válogatott obszcenitásokkal, Twitter rajongóitól begyűjtött mondatokkal támadott és természetesen kiütésre fogadkozott. Wladimir Klitschko mindig is egy nagyon higgadt valaki volt a ringen kívül is, aki sosem vett részt a szópárbajokban igazán és mindig a szorítóra tartogatta a muníciót.


A 19. címvédésére készülő, 39 éves Klitschko azonban ezúttal - egy kis szurkálódáson túl - annyit megjegyzett az egésszel kapcsolatban, hogy a helyzet szerinte ugyanaz, mint Haye esetében - Furynak is nagy szája van és sokkal inkább erről ismerik az emberek, semmint a bunyójáról. A mindig higgadt Wlad a médiának nyilatkozva azt mondta:


"Van tapasztalatom a nagyszájú angolokkal. Emlékeznek David Haye-re?"


Bizony, 2011-ben Haye csak mondta, mondta, mondta a magáét, mi mindet csinál majd Klitschko-val a ringben a cím-egyesítő mérkőzésen, aztán Wlad leküldte, majd felmosta vele a padlót, simán hozva a meccset a pontozólapokon. Egyoldalú verés volt, nem más.


A veretlen Fury fiatalabb, valamivel nagyobb Wladnál, de Klitschko állítja, bár ellenfele könnyen váltogat a normál és fordított alapállás között, ami némi kihívás elé állítja majd, nem lesz gond. Valóban így lesz és ismét egyoldalúan nyeri meccsét Wlad a Lennox Lewis által esélytelennek tartott Fury ellen vagy meglepetést okoz majd a 26 éves angol?


https://www.youtube.com/watch?v=_a-8sVilOFg

I. Clinchparty Szeminárium – Beszámoló

clinchparty_csoport


Ismét egy remek kezdeményezéssel gazdagodott a magyar küzdősportélet, miután a hétvégén egy közös edzésen szeminárium jelleggel a Gym City Office-ban gyűltek össze a tudásukat csiszolni kívánó sportolók, hogy a thaibox egyik legjellegzetesebb elemét, a clinchet kicsit aprólékosabban is körüljárják. Szöllős Imre, a szeminárium szervezője írt nekünk néhány gondolatot a közös edzés után. Ezeket olvashatjátok a következő sorokban.


Nagyon nagy volt már az esemény előtt is az érdeklődés, ugyanakkor nem mertem "elkiabálni" ezt, mert az időpontválasztás a nyaralási szezon miatt nem volt a legideálisabb. Ennek ellenére 11 teremből, 9 teremvezető edző jelenlétével, picit több mint 40 fő vett részt a szemináriumon...


Az elején, csak úgy európaiasan, picit feszesen, mereven, csikorgó fogasan indult a gyakorlás, aztán elkezdett törni a jég, és egyre inkább kezdet megmutatkozni a thaios játékosság, egyre több volt a mosolygós arc, huncut vigyorgás, lelazultak a vállak... Én már ezt is sikerként könyvelem el...


Az első pillanattól fogva biztattuk a résztvevőket, hogy ne a saját termükből jövőkkel gyakoroljanak, lazuljanak fel és thai módon "játékként" éljék meg a gyakorlást. Ez egyébként többször ki is lett hangsúlyozva a szeminárium alatt.


clinchparty2


Az első szemináriumot vezetőedző személye volt az egyik legnehezebb kérdés. Bánhegyi Zolira azért esett a választás, mert annak ellenére, hogy minden mozdulatából sugárzott a hitelesség, mégis olyan emberközelien, helyenként humorosan közelítette meg a tananyagot, annyira emészthetővé és megszerethetővé tette a technikákat, hogy az egyre gyakoribb nyakmasszírozgatás ellenére alig lehetett hazazavarni a résztvevőket.


Az edzés utolsó fázisában be lehetett próbálkozni a rutinosabb edzőknél egy kis clinch-elésre, aminek a sikerét az jelezte, hogy a végén már megsajnáltam a kollégákat, szinte megállás nélkül kapták az újabb és újabb "pihent" próbálkozókat. Volt, aki végzett az egyik edzőnél, és már állt is be a másikhoz a sorba. :)


Ami a szakmai részén túl nekem a legnagyobb örömöt jelentette, az egyrészt az a hatalmas szakmai és baráti segítség volt, amit néhány edzőkollégától, baráttól kaptam a Clinchparty elindításához! A másik a képek visszanézésekor tudatosult bennem. Vannak képek ahol több különböző terem pólójában lévő résztvevő, mintha ezeréves cimborák lennének, mosolyogva dolgozik együtt! A harmadikról már írtam. Az elején az a bizonyos "méregetős" nézések, amik aztán egyre inkább eltűntek, és helyüket átvette az őszinte jókedv, öröm! A negyedik a visszajelzések sokasága! És a kérdések, mikor várható a következő?! smile hangulatjel Clinchre fel!


A szemináriumon készült összes fotót megtekinthetitek ITT.

Szavak helyett tettek – Földvári Judit

[caption id="attachment_7278" align="aligncenter" width="504"]Földvári Judit Földvári Judit akcióban. /fotó: Sas Gábor/[/caption]

A cím megválasztásánál talán Judittal kapcsolatban voltunk eddig a legkönnyebb helyzetben, hiszen céltudatos, elszánt karaktere – és persze szorgalma – kapcsán mondhatni egyszerűen adta magát. A már felsorolt tulajdonságoknak köszönhetően Földvári Judit neve mára egyértelműen a legjobb női állóharcosaink között említhető. A Szolnoki Fight Club versenyzőjeként már négyszeres magyar bajnoknak, világbajnoki ezüstérmesnek és Európa-bajnoki bronzérmesnek mondhatja magát. Teljesítményéért nem olyan régen városi kitüntetést is átvehetett. Következzenek Földvári Judit szavai tervekről, motivációkról, megmérettetésekről.


ellenfelem.hu: - A bokszról váltottál muay thai-ra. Hiányzott valami az ökölvívásból, vagy csupán így hozta a sors?


Földvári Judit: - Egyszerűen így hozta az élet. Ahol elkezdtem bokszolni, onnan az edző elment. Nem szerettem volna abbahagyni a küzdősportot, ezért megkerestem jelenlegi edzőmet, Török Attilát, hogy folytassa a tanításom, nevelésem.


e.: - Hogy jellemeznéd a saját stílusod?

F.J.: - Azt gondolom a vívó stílus fekszik nekem legjobban. De szeretek, kontrázni, clinchelni... Az a lényeg hogy az én akaratom érvényesüljön a ringben.


e.: - Mi jelenthet ma motivációt egy itthoni harcos számára szerinted?

F.J.: - A siker, a győzelem. Az, hogy a befektetett munka mindig meghozza gyümölcsét. A cél mindig a győzelem és a dicsőség. Megmutatni külföldön a tudásom, és Magyarországot képviselve azzal.


e.: -Van-e valami kiegészítő sportág a muay thai mellett, amit űzöl esetleg rendszeresen?


F.J.: - Rengeteget biciklizek, úszok, futok és crossfit edzésre is járok.


e.: -Hogy épül fel egy heti programod, mondjuk egy mérkőzést megelőző fázisban?


F.J.: - A mérkőzés előtt egy héttel teljesedik ki az edzések intenzitása. Addig végzem a legkeményebb edzésmunkát. A mérkőzés előtti héten gyorsításokra, egy-egy kombináció minél dinamikusabb elvégzésére és a taktikára koncentrálunk. A kemény, kesztyűs munkát egy hónappal a meccs előtt kezdem, ami ugyancsak az utolsó napokban csúcsosodik ki.


e.: - Sokan mondogatják, és sokszor be is bizonyosodott már, hogy a siker fejben dől el. Te mennyi időt szentelsz a mentális felkészülésre?


F.J.: - Szinte napi szinten foglalkozom ezzel, ha meccsre készülök, ha nem. Mindig megbeszélem az edzőmmel, ha valamilyen problémám van, hogy mire gondolok, hogy mik a céljaim. Minden nap elmélyülök magamban. Próbálom csak a pozitív gondolatokat megőrizni, a negatív dolgokat pedig taszítani magamtól. Soha nem gondolok arra, hogy veszíthetek. Igen, sokszor minden fejben dől el.


foldvari


e.: - Példaképek keresése vagy egy saját út kijelölése a fontosabb szerinted?


F.J.: - Mint mindenkinek, természetesen nekem is vannak példaképeim, vannak akikre felnézek és csodálattal nézem amit csinálnak. Akár a sport, akár az élet terén. A megfelelő elérhető célt mindig kitűzzük az edzőmmel, és mindent megteszünk, hogy megvalósítsuk azt.


e.: - Vannak-e már konkrét versenyek vagy mérkőzések lekötve az idei év második felére számodra?


F.J.: - Szeptemberben lesz egy profi négyes torna, utána pedig novemberben Olaszországban lesz a világbajnokság. Jelenleg erre a két rendezvényre koncentrálok.


e.: - Köszönjük, és sok siker kívánunk!

Pillanatképek - Remy Bonjasky

Remy Bonjasky! Generációjának egyik legjobb kickboxere volt a repülő úriember, jelen cikkünk témája! Nézzük!

Remy Bonjasky lead


Az 1976-os születésű holland-szurinámi kickbox legenda, Remy Bonjasky öt évesen került a szurinámi Paramaribo-ból Hollandiába és tinédzserként egyáltalán nem a kickbox, hanem a foci foglalkoztatta. A sors keze azonban közbeszólt és egy lábtöréssel eltérítette a fiatal Bonjaskyt a labdától.


Remy 18 éves volt, mikor egy barátja levitte a legendás Mejiro terembe, ahol végül is ott ragadt. Keményen edzett és beleszeretett a sportba. Az egyetemi diploma megszerzése után rövid ideg bankárként dolgozott, de a sport végül végleg magához húzta.


Mindössze 19 éves volt 1995-ben, amikor is TKO-val legyőzte Alistair Overrem testvérét, Valentijn-t. Ez volt a mindent eldöntő győzelem úgymond. Bonjasky ekkor hagyta ott ugyanis végleg a polgári foglalkozások világát. Teljes fókusszal az edzés felé fordult, a sikerek pedig nem maradtak el.


A '99-es évet négy győzelemmel zárta, 2000-ben meccsei java részét megnyerte (köztük pl. sajnos Karacs Attila ellen is, majd decemberben Varga Péter ellen). Aztán 2001 nyarán egy nagy név trófeáját is sikerült begyűjtenie, amikor is Japánban a J-1 Survival 2001 tornáján legyőzte Ray Sefo-t.


Minden rajongó számára emlékezetes marad repülő rúgásairól, és mindnyájan emlékezni fogunk még sokáig a közte és Stefan Leko közötti rivalizálásra is. Remy Bonjasky 96 meccsel, 78 győzelemmel, 40 kiütéssel a K-1 időszak örökös legendája marad.


Jelenleg a sportot népszerűsítő, amolyan utazó nagyköveti pozíciót lát el, valamint tanítványaival foglalkozik az általa 2010-ben alapított Bonjasky Akadémián.


https://www.youtube.com/watch?v=xUoZ9Cn1fyw

Tizenegy magyar arany az angliai Goju-kai Eb-n

goju-kai-karate-eb-2015
Pár napja ért véget az angliai Pottersben a 8. Goju-Kai Karate Európa Bajnokság és Nemzetközi edzőtábor, melyre Rebicek Gerd vezetésével egy 40 fős Magyar küldöttség érkezett. Az eseményen, melyen 11 országból, több, mint 240 fő vett részt, a magyar versenyzők 11 arany-, 5 ezüst- és 6 bronzérmet szereztek!


Már rögtön a szertartás után elkönyvelhettük az első magyar sikert, hiszen Szabó János mester Saiko Shihan Goshi Yamaguchitól is Ingo De Jong Hanshitól átvehette a Renshi Shihan oklevelet.


A bajnokság második napján, reggel kilenckor 21 versenyzőnk lépett a küzdőtérre, hogy megmérkőzzön az Európa Bajnoki címekért. Az egész csapatunk remekül szerepelt és nagyon sokszor kivívták a közönség és a mesterek elismerését. Mindenki a legjobbat hozta ki magából, így nagyon sok érmet szereztünk.


A nagyszerűen szereplő csapatunkból különösen figyelemre méltó volt két versenyző teljesítménye. Molnár Dánielnek összesen öt mérkőzése volt, melyből négyet idő előtt befejezett, méghozzá úgy, hogy pontot sem tudtak csinálni rajta. A döntőben egy igazán jó svájci versenyzővel találkozott, aki addigi mérkőzéseit nagy különbséggel nyerte, azonban Dani három dobás utáni érvényes találattal ezt a mérkőzést is befejezte, méghozzá 54 másodperc alatt!


A nap meglepetés-embere Szabó Levente volt, aki kadet létére "beugrott" harmadikként a felnőtt kumite csapatba. Az angolok ellen Molnár Dániel simán 8:0-ra hozta a mérkőzését. Farkas Krisztián mérkőzése 7:7 -el zárult. A csapatunknak gyakorlatilag egy döntetlen, vagy kisebb vereség is belefért volna, de Szabó Levente gondolt egyet és 6:1 arányban nyert.


A döntőben a svájciak ellen Molnár Dániel a szokásos idő előtti 8:0-val kezdett, Farkas Krisztián viszont nagyon kemény mérkőzésen kikapott, így Leventén múlott minden. Óvatos kezdés után egyre jobban belendült és nagy meglepetésre 10:2-re nyert. Ezzel meg lett az első csapat-aranyérmünk!


A válogatottunk az éremtáblázat második helyén végzett, de csak nagyon kis különbséggel maradt le az elsőségről. Ráadásként meg kell említenünk, hogy sajnos nem volt teljes a csapat, mert egy része busszal tervezete a kiutazást, de a Franciaországi Calais-i kompnál zajló események miatt nem tudtak útnak indulni. Ha ők is ott lettek volna, akkor egész biztosan első lett volna a magyar csapat.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="7267,7266"]

A részletes eredmények:


Aranyérmesek:


Farkas Ádám 12-13 évesek kumite -54 kg
Horváth Bence 12-13 évesek kumite +54 kg
Dolezsál Richárd kadet kumite -52 kg
Krammer Krisztián kadet kumite -57 kg
Szabó Levente kadet kumite +57 kg
Vajda Lilien felnőtt kumite -55 kg
Mészáros Cintia felnőtt kumite +55 kg
Molnár Dániel felnőtt kumite +75 kg
Szabó János veterán kata
Felnőtt férfi csapat kumite -Molnár, Farkas, Szabó
Felnőtt női csapat kumite - Vajda, Varga, Mészáros


Ezüstérmesek:


Tejfalussy Gecse Lilla 8-9 éves kata
Sebők Áron 10-11 éves kumite -34 kg
Kovács György 10-11 éves kumite +34 kg
Tóth Zsófia 10-11 éves kumite +40 kg
Varga Fruzsina felnőtt kumite +55 kg


Bronzérmesek:


Csóka Barnabás 9-11 éves kumite -30 kg
Kutas Béla 12-13 évesek +55 kg
Szabó Levente kadet kata
Ónódi Pál kadet kumite -52 kg
Farkas Krisztián felnőtt kumite -75 kg
Molnár Dorottya junior kumite open
Felnőtt női kumite - Magnucz, Molnár,Pálfi


Mindenkinek gratulálunk!


/Goju-Kai Facebook oldala és a Magyar Karate Szövetség honlapja nyomán/

Határok nélkül - Hortobágyi Gábor

hortobagyi-gabor-header


Határok nélkül sorozatunk ezen részében a jelenleg Dublinban élő és ott oktató Hortobágyi Gáborral beszélgettünk a kezdetekről, versenyzésről, első terméről és természetesen a célokról. Beszéljen minderről ő maga, határok nélkül - Hortobágyi Gábor!


ellenfelem.hu: - Mesélj kicsit magadról! Hogy találkoztál a küzdősportokkal?


Hortobágyi Gábor: - Gyerekkorom óta szerettem volna valami küzdősportot csinálni, de Kaposváron nem volt olyasmi, ami elnyerte volna a tetszésemet. Valami hiányzott, a leghatékonyabbat kerestem. Aztán jött a Kickboxer című Jean Claude Van Damme film és akkor láttam (láttunk) először thai boxot Magyarországon. Akkor már tudtam, ez nekem való! Thai boxolni 2000-ben kezdtem el. Akkor még inkább a K1 szabályrendszert gyakoroltam, de 6 hónap után belekóstoltam az ökölvívásba is és ezt is beleépítettem az edzéseimbe. Idővel, ahogy a rutin jött, egyre bátrabb lettem és bevállaltam a full muay thai szabályrendszert is.


e: - Sokat versenyeztél? Hogy emlékszel arra az időszakra?


HG: - Versenyzői pályafutásom elég mozgalmasra sikeredett. Először Wushu Kungfuban indultam, ahol Európa Kupa 3. helyezést és Magyar Bajnoki aranyat szereztem, utána nem sokkal jött Thai boxban egy Magyar Bajnoki arany, illetve elkezdtem a profik közt is versenyezni, ahol felverekedtem magam a 2. helyre a magyar ranglistán.


W.P.K.A. Thai box Európa bajnoki címem után olyan neves rendezvényeken bunyóztam, ahol az akkori legnagyobb nevek is megfordultak. Ilyen volt a Kings of the Ring 8-as torna vagy a híres Matsumae Budo Center gálái Bécsben, de Hollandiától Ukrajnáig rengeteg nagyszabású rendezvényen harcolhattam. Aztán sajnos egy komolyabb sérülés véget vetett a karrieremnek, de nem hagytam fel a sporttal. Edzőként számos bajnokot sikerült kinevelnem.


e: - Jelenleg Dublinban vagy, itt van termed is, de hol kezdődött ez a történet?


HGY: - Kaposváron nyitottam meg első termem, Kaposvári Harcosok Klubja néven, de hamar kinőttük a magyar mezőnyt és elkezdtünk külföldön harcolni, ahol elég nehéz volt lefordíttatni ezt a nevet, így megváltoztattam a rövidebb Hori's Gym-re. Edzőként rengeteget tanultam, képeztem magam.


A Testnevelési Főiskolán elvégeztem a Thai boksz edzői képzést, de nem elégedtem meg azzal, hogy a thai boksz ütés-rúgásból áll, ahogyan azt otthon sokan elképzelik. Én egy olyan komplex rendszert akartam kidolgozni, amiben megtalálható az orosz iskola robbanékonysága, a hollandok keménysége és a thai iskola technikai elemei. Úgy gondolom ez sikerült és ebben a rendszerben edzem azóta is a versenyzőimet.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="7213,7212,7210,7209" orderby="rand"]

e: - Miért pont Dublin? Hogyan jött ez a lehetőség?


HG: - Hogy hogyan kerültem Dublinba, az egy elég kacifántos történet és nem is szeretném leírni, mert akkor nagyon sok embert megbántanék vele. Legyen annyi elég, hogy angol nyelvterületre szerettem volna jönni, folytatni az edzősködést, mert úgy látom, külföldön sokkal több lehetősége van a harcosoknak. Mikor kijöttem azonnal elkezdtem jiu jitsuzni a neves ATOS Jiu Jitsu dublini termében, ahol négy hónap múlva fel is ajánlották, hogy vezessem a muay thai edzéseket.


e: - Mesélnél kicsit jelenlegi termedről, a Hori's Gym-ről? Kik járnak hozzád?


HG: - A tanítványok nemzetisége nagyon vegyes. Spanyolok, brazilok, franciák, írek illetve az itt élő magyarok is látogatják az edzéseimet. A klubból jelenleg Bódis Gergő versenyzik, aki MMA-ban jártas, de egész jól ráérzett a K1 stílura is. Az Enfusion szervezetnél harcol, épp szombaton verekedett az Enfusion dublini gálája egyik főmeccsén. Sajnos vereséget szenvedett, de nagyon jó bunyót csinált. Úgy gondolom 6 hónap alatt idáig eljutni elég nagy eredmény.


Párom, akinek ökölvívó múltja van, kacérkodik még a versenyzéssel, de egyelőre még csak ízlelgeti a thaiboxot. Terveim közt szerepel egy saját terem megnyitása, ahol Gergővel együtt egy komplex rendszert adnánk át a sportolókank, amiben muay thai, catch wrestling, jiu jitsu és az MMA is szerepelne. Természetesen szeretnék csak ennek élni és fejleszteni magam, tovább tanulni, mert mindig van mit.

Jäger Szimonetta ezüstérmes Romániában

Jäger Szimonetta

Öt versenyzőnk közül a dorogi Jäger Szimonetta második lett a női 60 kilogrammosok között Bukarestben, a hagyományos felnőtt nemzetközi Ion Cornianu és Ladislau Simon-emlékversenyen, ahol is 20 ország több száz versenyzője állt a küzdőtérre.


Ezúttal  Magyarországról mini csapat utazott Bukarestbe, hiszen a szabadfogású 74 kilogrammosok között válogató küzdelmek zajlanak Nagy Mihály és Ligeti Richárd között, míg a nőknél Jäger Szimonetta sérülés miatt komoly versenyhiányban szenved.


A kétnapos versenyen a mieink csak szombaton voltak érdekeltek. Női birkózásban a 60 kilogrammosok között Szimi egy vereséget és egy győzelmet követően a román Incze Kriszta mögött a második helyezést ért el. A női szakág mellett természetesen a férfiaknál is érdekeltek voltunk, hiszen négyen szabadfogásban képviseltették hazánkat, azonban itt dobogós helyezés nem született.


GRATULÁLUNK!


/A Magyar Birkózó Szövetség honlapja nyomán/

Abraham vs. Stieglitz IV. - VIDEO

Szombaton negyedszer csapott össze Arthur Abraham és Robert Stieglitz, a tét nem más volt, mint a WBO világbajnoki öve.


 Abraham-vs-Stieglitz-sebastian-heger

Az összecsapást Stieglitz kezdte határozottabban, a harmadikban már Abraham is többet mutatott, kemény jobbosokkal operált, olyannyira hatékonyan, hogy a negyedikben Stieglitz már a padlóra is került. Az ötödik menetben aztán Abrahamnak akadtak gondjai az állkapcsával, az egyik foga állítólag letörött, és ez okozott neki brutális fájdalmat a meccs további szakaszában. Említette ezt edzőjének is, aki azonban tudomást sem vett róla, mintha érezte volna, hogy meg lehet fogni az ellenfelet. Így is lett! A hatodikban újra elsült egy jobbos Abrahamtól, amit Stieglitz már nem tudott kihordani. Abraham ünnepelhette karrierje 43. győzelmét és 29. kiütését.


Ez nagyon nehéz volt, a fogom letörött, meg kell röntgeneztetni. Alig tudok beszélni. Nincsenek könnyű meccsek. Ez jól elő volt készítve, ez volt a legfontosabb.” – mondta többek közt Abraham. Míg Stieglitz érthetően lehangoltan azt nyilatkozta, hogy el kell gondolkodnia a folytatáson.


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=fwzISsMHqIc&w=560&h=315]

Heti összefoglaló

Igaz, hogy a tomboló hőséget mi sem bírjuk jól, de azért szorgalmasan terítettük elétek a hasznos információkat a héten is. Nézzük sorban őket.


IMG_0866


Az Atom-kupa eredményeivel nyitottuk a hetet, melyet a Militans MMA csapatának hollandiai beszámolója követett Kemecsei Bálint jóvoltából. Este a Technikák rovatunkban az alkar és a csukló erősítéséhez kaptatok hasznos taácsokat Fekete Dánielnek köszönhetően.


Kedden beszámoltunk Sastin Mariann újabb aranyérméről. Világbajnokunk a spanyol Nagydíjon állhatott fel a dobogó tetejére. Délután a harmadik részt nézhettétek meg az "Ez a kickbox" sorozatból. Este pedig a hét egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért cikke következett. Felnőni a harcban sorozatunk szereplője ezúttal a thaibox legendával, Zilai Sándorral beszélgettünk. Hatalmas élmény volt.


zilai_


Szerdán a vállak bemelegítésével kezdtünk, stílusosan. Ezt követően elmélyedtünk kicsit Eddie Bravo páratlan karrierjében. Estére egy szakmai cikket tartogattunk, a mozgás és defenzív képességek feljesztésének második részét Peszlen Péter tanácsaival egészítettük ki.


Csütörtökön arra hívtuk fel a figyelmeteket, hogy nyáron sem szünetelnek a pénteki közös sparringok a Karacs Teamnél! Folytatásban a Pillatképek rovatban Wanderlei Silva volt kiválasztott alanyunk. Este egy másik debreceni kedvenccel, Balogh Norbival készített interjúnkat olvashattátok, melynek témája, hogy augusztusban a Főnix Csarnokban rendezendő Venum Victory World Series gálán tér vissza 4 év után hazai közönsége elé.


IMG_4534


Pénteken a Magyar Kempo Szövetség nyári táborának beszámolója nyitotta a napot, ezt követte villáminterjúnk Debreczeni Dezsővel, aki egyebek mellett a közelgő Kick-box EB-ről is mesélt nekünk. A dolgos hétköznapok zárásaként estére egy kicsit belepillantottunk Mike Tyson híressé vált defenzív képességeibe.


Szombaton hoztuk le a már Balogh Norbi kapcsán említett Venum Victory World Series gála beharangozóját. Délután az idei TEK Gálával foglalkoztunk, és örömmel jelentettük be, hogy az idei díszvendég Remy Bonjasky lesz! Este a Phuket Dreaming újabb részét szolgáltattuk a forró nap zárásaként.


 

Izzadás és hőszabályozás

A szervezet hőszabályozását több mechanizmus is biztosítja, a sugárzás, vezetés és az áramlás, melyek kombinációjával a környezet hőmérsékletéhez alkalmazkodni tud. Nyugalomban ez a három mechanizmus könnyen biztosítja a szervezet relatíve állandó hőmérsékletét, de ha bármilyen okból a hőtermelés fokozódik, egy negyedik mechanizmusra, az izzadásra is szükség van a hőegyensúly fenntartásához.

Mohammad Ali

Az emberi szervezet alacsony hatásfokkal működik, a táplálékból felvett energiának mindössze 20-25 %-át képes úgy átalakítani, hogy az az izomműködést biztosítsa; a fennmaradó 70-80 % hőenergiává alakul. Fizikai terhelés során vagy sportoláskor, amikor az energiafelhasználás nő, a hőtermelés is fokozódni fog. Ezt a plusz hőmennyiséget valamilyen módon le kell adni, hogy a szervezet túlmelegedését megakadályozzuk.


A szervezet hőszabályozását több mechanizmus is biztosítja, a sugárzás, vezetés és az áramlás, melyek kombinációjával a környezet hőmérsékletéhez alkalmazkodni tud. Nyugalomban ez a három mechanizmus könnyen biztosítja a szervezet relatíve állandó hőmérsékletét, de ha bármilyen okból a hőtermelés fokozódik, egy negyedik mechanizmusra, az izzadásra is szükség van a hőegyensúly fenntartásához. Az izzadtság elpárologtatásával történő hővesztés nagyon hatékony módszer, minden liter izzadtság elpárologtatása 600 kcal azaz 2500 kJ energiaveszteséget jelent. Extrém körülmények között akár 2 liter izzadtságot is képesek vagyunk elpárologtatni és ezzel jelentős hőveszteséget tudunk elérni. Erősen izzadó emberek, akikről nem párolog el, hanem cseppekben hullik le az izzadtság, hátrányba kerülhetnek a többiekkel szemben.


Bár a párolgással történő hővesztés nagyon hatékony, ügyelni kell arra, hogy a túlzott veszteség ne okozzon kiszáradást. Izzadás során a szervezet nemcsak vizet, hanem a testnedvekben oldott ásványi anyagokat, ún. elektroliteket is tartalmaz, bár nem túl magas koncentrációban.


A folyadékveszteséget feltétlenül pótolni kell, mivel a testsúly kb. 2 %-ának elvesztése a fizikai és szellemi teljesítőképességet jelentősen csökkenti. A testsúlycsökkenést főleg folyadékvesztés okozza, mely a keringő plazma csökkenését eredményezi és jelentős eltolódást okozhat a sejten kivüli (extracelluláris) és a sejten belüli (intracelluláris) folyadékterek között.


Egy átlagos testsúlyú, 70 kg-os ember teljes víztartalma kb. 42 l, melyből 28 l a sejten belül és 14 l a sejten kívül helyezkedik el. A két folyadéktér között a víz áramlását az ozmózis biztosítja, a sejtmembrán pórusai kinyílnak és a víz szabadon áramlik a két tér között. Az áramlás irányát a vízben oldott anyagok koncentrációja határozza meg. Az elektrolitok a folyadékban oldott állapotban, pozitív illetve nagatív ionok formájában találhatók. A sejten kívüli térben a nátrium (Na+) és klorid (Cl-) ionok tartják fenn az egyensúlyt. Izzadás során ezekből az ionokból keletkezik a legjelentősebb veszteség is. Tartós kiválasztásuk a sejten kívüli folyadék, főleg a plazma jelentős csökkenését eredményezi, mely extrém esetben a keringés összeomlását is okozhatja.


stock-footage-kickboxer-shadow-boxing-as-exercise-for-the-big-fight-shot-on-red-epic


A szervezetnek tehát a hőszabályozás érdekében kiegyensúlyozott folyadékbevitelre és leadásra van szüksége, ez a funkció legjobban egy vízhűtéses autó működésével magyarázható meg. Ha a hűtőfolyadék mennyisége bármilyen okból lecsökken, a motor felmelegszik. Ehhez hasonló történik a szervezetben is, ha az izzadtsággal elvesztett folyadékot nem pótoljuk megfelelően. A folyamat a következőképpen zajlik le:




  • a keringés már nem képes biztosítani a bőr megfelelő vérellátását, az izzadtság mennyisége lecsökken, a hőleadás romlik. Ezzel egyidejüleg a működő izmok oxigén és tápanyag ellátása, valamint az anyagcsere végtermékeinek eltávolítása is romlik.

  • ha a sporttevékenységet megfelelő folyadékpótlás nélkül tovább folytatjuk, a keringő vér mennyisége csökkenni fog, ezért még kevésbé képes ellátni az izmok energiaigényét  és a hőleadást a bőrről elpárolgó izzadtság segítségével.

  • a csökkenő plazmatérfogat miatt egy-egy szívdobbanás kisebb mennyiségű vért tud továbbítani a szív, a pulzusszám a keringés biztosítása érdekében növekedni fog. A bőr vérellátása tovább csökken, mivel az izmok vérellátása elsőbbséget élvez a bőrrel szemben.

  • végezetül csökken az izzadtság mennyisége, tovább csökken a hőleadás a párolgás útján és ha ennek ellenére tovább folytatjuk a sportolást, testhőmérsékletünk tovább fog növekedni a kritikus 41 C fokos érték fölé.

  • ezt követően a teljesítőképesség gyorsan csökkenni fog, ugyanazt a munkát egyre nagyobb erőkifejtéssel sikerül elvégezni, még akkor is, ha nem észleljük a túlmelegedést. Ez az állapot végezetül hőkimerüléshez, majd hőgutához vezethet, ha a megfelelő mennyiségű folyadékot nem pótoljuk és a test hőmérsékletét nem csökkentjük.


/forrás: sportorvos.hu/

Idén is lesz Szegeden nyári MMA edzőtábor

10583876_598255653628635_1850025538514357036_nA már hagyományosnak mondható nyári MMA edzőtábor idén sem maradhat el Szegeden. Mint eddig mindig, most is a Szegedi Küzdősport Klub és a Sárközi MMA Team szervezésében kerül majd lebonyolításra a napfény városának legsportosabb nyári tábora.


A tábor augusztus 3-án indul, és egészen 6-ig tart majd, érkezés azonban már augusztus 2-án (vasárnap) lehetséges. ekkor már javában folynak majd az előkészületek a másnapi megnyitóra, de az est zárásaként közös főzésre is sor kerül.


A programok hétfőn indulnak majd, változatos felépített menetrend szerint lesz az edzések közé lazító programokkal egybekötve. Napi 3 edzés különböző stílusok szerint, így boksz, judo, NoGi BJJ.


A kötségeket tekintve is nagyon kedvezőnek ígérkezik az augusztus első hetében zajló esemény, hiszen 7000 forintért napi két étkezés és szállás is biztosított az edzések mellett.


További információkért és a jelentkezéssel kapcsolatban nyugodtan írjatok az esemény Facebook oldalára, melyet ITT találtok meg.