Milton Bastos újra Magyarországon

Ismét hazánkba látogat a többszörös brazil jiu-jitsu világbajnok, Milton Bastos!


Az Idependent MMA meghívására újra Magyarországra látogat a többszörös brazil jiu-jitsu világbajnok, Milton Bastos!


Márciusban már megtapasztalhattuk, hogy milyen egy többszörös Világbajnoktól tanulni a jobbnál-jobb technikákat. Aki ott volt az elsőn, annak nem kell túl sokat ecsetelni, hogy mire is számíthat majd október 8-án vasárnap. A legapróbb részletekig kielemezett (a legjobbak ellen is bizonyított) technikák, és egy végtelenül barátságos edző.


A márciusi látogatás és szeminárium egyik apropója volt, hogy az Independent MMA csatlakozott az Ares BJJ lánchoz, melynek, több mint 30 iskola képzi a magját, és az alapítók közt van Milton Bastos is. Erről és a tervekről is kérdeztük Tolnai Dávidot.


ellenfelem.hu: - Hogy sikerült felvenni a kapcsolatot Miltonnal?


Tolnai Dávid: - Szerettünk volna valami újabb stílusú (new school) brazil Jiu jitsu-t népszerűsíteni itthon. Természetesen nekem azonnal Milton ugrott be, így írtam is neki egy e-mailt. Nagyon laza és nagyon együttműködő választ irt rá.


e.: - Milyen voltak az első benyomások a márciusi látogatásakor?


T.D.: - Milton személyisége is már magában egy csoda... erre még rájön egy zseniális jitsu is,tehát vétek lett volna ezt nem bemutatni a nagyérdemű közönségnek. Olyan technikákat mutatott,hogy kb életünkben nem láttunk ilyet,vagy ehhez hasonlót. Plusz még ahogy ezt előadta és megtanította (akár egyenként) mindenkinek...na az nagyon nagy élmény volt.



e: - Nem csupán tudás terén volt gyümölcsöző az első szeminárium, hiszen elkezdtétek a közös szakmai munkát is, aminek jegyében csatlakoztatok az Ares BJJ-hez. Mesélnél erről?


T.D.: - Az Ares BJJ-hez való csatlakozás már az első videóbeszélgetések után megtörtént. Kaptunk szerződést,ami már december óta elő volt. A további közös szakmai munka nagy vonalakban annyi,hogy amikor ő Európában jár,mi mindig találkozunk.(ha verseny,ha szeminárium,ami nála kb azt jelenti hogy 1-2havonta ide utazik Európába). Hála Istennek napi kapcsolatban vagyunk,így ha bárhol elakadnánk a szakmai részében,azonnal keresem a jobbnál jobb kérdéseimmel.


e: - Számos kiváló fekete öves van az Ares égisze alatt, elég csupán az alapítók közül Samir Chantre vagy Osvaldo Queixinho nevét említeni. Tervezitek esetleg, hogy közül is akár ellátogat valaki majd hozzánk?


T.D.: - Igen,ismerjük Samir és Osvaldo munkásságát is,kiváló professzorok és volt szerencsém találkozni Osvaldo-val is Barcelonában,de egyenlőre még csak szóban forgó téma az hogy egyszerre látogassanak meg minket. Meg hát valljuk be őszintén,a mi kis mesterünk azért mégiscsak a Milton. ;)


Caio Terra - Mindennapi küzdelmek

Caio Terra 11x-es bjj világbajnok kételyekről, stagnálásról és arról, milyen fontos, hogy soha ne adjuk fel!

Caio Terra

„Mindig ezt mondom a fehér öveseimnek. Talán többen folytatnák, ha hallgatnának rám. Mindenki más okból kezd a jiu jitsuba, a legtöbben soha sem akarnak MMA-zni vagy világbajnokká válni. De az emberek egy része úgy gondolja, hogy ha nem nyernek minden nap - jelentsen ez bármit is -, ha nem érik el ezeket a majdnem, hogy lehetetlen célokat, akkor elbuktak.


Amíg edzel, soha sem vallhatsz kudarcot.


Tudod, nem a cél, hanem az út maga az, ami számít. Az első éved során lesz olyan, hogy frusztrált leszel, hacsak nem érted és nem emlékszel arra, miért is kezdted el az egészet egyáltalán. Sokan vannak, akik elfelejtik ezt és abbahagyják.


Akiket ismerek és abbahagyták, mind bánja. De soha sem találkoztam még egy fekete övessel, aki bánná, hogy edz. Egy bizonyos ponton az utad során frusztrált leszel és elbátortalanodsz. Ami működött tegnap, az nem biztos, hogy ma is fog. Ezek olyan dolgok, amiken át kell verekednünk magunkat. A jitsuban és az életben is.


Mindenki átmegy ezen.


Ha ez az első alkalom, hogy ezt érzed, vagy épp itt tartasz, meg kell értened, hogy ez teljesen normális dolog. Ha a teremben történik, akkor szerencsés vagy, mert csak ennyit kell tenned:


Kérd meg a csapatod, az oktatód, hogy segítsenek. Tedd félre az egód és azt, hogy mit tudsz.


Nem számít, hogy jogász, doktor vagy-e vagy, hogy a McDonald's-ban dolgozol. Legyél nyitott és vedd észre, hogy olyan, hogy 'stagnálás' nincsen. Ha dolgozol rajta, hogy minden nap 1%-al jobb legyél, jobb leszel. És a technikád lesz olyan jó, mint azoknak, akik előtted jöttek. És az öved színe elkezd majd változni. És a jiu jitsu nem egy hobbi vagy csak edzés lesz számodra, hanem az életed része.


Nem egy éjszaka alatt fog megtörténni és segítségre lesz szükséged. Ez normális. Egyszerűen csak fogadd el az utat, úgy, ahogy van és vedd észre, hogy ez az, ami számít.


- Caio Terra

https://youtu.be/BqUPJhYdPus

Teljesítményfokozás D-vitaminnal

A kutatók az elmúlt évtizedek szakirodalmát áttekintve arra az eredményre jutottak, hogy a D-vitamin direkt módon képes befolyásolni a sportteljesítményt.

[caption id="attachment_18038" align="aligncenter" width="504"] /A kép illusztráció/[/caption]

Ezt az 1950-es évekbeli, a D-vitamin-termelést fokozó UV-fény-kezelések ergogén hatását vizsgáló német irodalom is alátámasztotta, hasonló összefüggésre utaltak a sportolók teljesítményének szezonális változásait vizsgáló felmérések eredményei is. Utóbbiak alapján a sportolók önmagukhoz viszonyítva kiemelkedő teljesítményt akkor nyújtottak, amikor 25-hidroxi-D-vitamin-szintjük a csúcson volt, és ennek esésével teljesítményük is hanyatlott. A megfelelő D-vitamin ellátottság - miként azt rendszeres olvasóink már 2009 óta tudják - nélkülözhetetlen a sportolóban rejlő lehetőségek maximális kibontakoztatásához!


Friss kutatások alapján azt is bátran kijelenthetjük, hogy a vírusos fertőzések, felső légúti megbetegedések, így például az influenzafertőzés és az elégtelen D-vitamin-ellátottság között kimutatott kapcsolatok egyik magyarázata a légúti nyálkahártya „védőfehérjéinek" alultermelése lehet. A D-vitamin ugyanis a széles spektrumú antimikrobiális peptidek génexpresszióját fokozhatja, ami indirekt ergogén hatása lehet a kiegészítésnek!


A D-vitamin a II-es típusú izomrostok méretét és számát is növelni képes, kutatások során pedig idősebb emberekben a 25-hidroxi-D-vitamin plazmakoncentrációja közvetlen összefüggést mutatott a csont- és izomrendszer teljesítményével. Az aktív forma a vázizmok foszfátraktározását is növelte, ezen túlmenően valószínűleg elősegítheti az izom regenerációját a miogén differenciáció fokozásán és az IGF-II-expresszió növelésén, valamint az izomnövekedést gátló myostatin fehérje expressziójának mérséklésén keresztül.


A 25-OH-D-szint és a férfiak össz- és szabad tesztoszteronszintje között is szignifikáns összefüggés mutatható ki, a magasabb 25-OH-D-szint magasabb hormonszinttel  járhat együtt, amely hatás kiegészítéssel is befolyásolhatónak.


A jó D-vitamin-ellátottság vélhetően javíthatja a sportteljesítményt a D-vitamin-hiányos sportolókban, így a sportoló a nyári időszakban, ésszerűen alkalmazott napfürdőzésnek kitéve könnyebben érhet el kiemelkedő eredményeket - de ezt az eredményt úgy tűnik mesterséges pótlással is kiválthatjuk.


D-vitamin - Sportspecifikus kérdések

  • A sportsérülések tekintélyes részét teszik ki a fáradásos, avagy stressztörések. Ezek különösen hosszútávfutóknál jönnek létre, de más sportágakban, valamint táncosok körében is gyakoriak. Hasonló okokra, stressztörésekre vezethető vissza a sportolók hátfájásának egy része is. A fájdalom sokszor műtétet követően sem javul, amelyben a D-vitamin hiányának is szerepe lehet. Szakemberek a stressztörések előfordulását vizsgáló kutatások alapján úgy tartják, ennek egyik - ha nem is a fő - oka a D-vitamin hiánya lehet, amelyet így meg is előzhetnénk a valós  igényeket kielégítő vitaminbevitellel!

  • Lényeges tényező a csonttörések, atlétatriász következtében károsodott csontok és más rokon helyzetek diétás kezelésében egyéb kezelések mellett az étrend és étrend-kiegészítés kielégítő kalcium- és D-vitamin- tartalma is, valamint a kollagénszintézishez is lényeges megfelelő fehérjefogyasztás.


/A teljes cikk a sportorvos.hu oldalon megtalálható/

 

Pillanatképek - Kazushi Sakuraba

A pillanatképek sorozatunkból nem maradhat ki természetesen a japán legenda, Kazushi Sakuraba sem, a Gracie-vadász!

Kazushi Sakuraba lead



Kezdetek

Ha MMA-legendákról esik szó, igen hamar szóba kerül Kazushi Sakuraba neve, akit a japánok számára karizmatikus egyénisége, agresszív, kockáztatni merő stílusa és több Gracie felett aratott győzelme igazi MMA szupersztárra tett a sport hőskorában.


Az 1969-ben született Sakuraba a pro wrestling, azaz pankráció rajongójaként nőtt fel és még az iskolában, az első adandó alkalommal csatlakozott a birkózó-csapathoz. Az érettségi után letett a pro wrestling karrier ötletéről, helyette egyetemi birkózásban versenyzett, ahol bár komoly fejlődést ért el, a nagy sikerek többnyire elmaradtak.


Mikor az egyetemi tanulmányai és birkózó-karrierje 1993 körül a végéhez közeledett, leszerződött egy pro wrestling szervezethez, ami azonban '96-ra tönkrement. Átütő sikerei nem voltak, de rengeteg catch wrestling technika ragadt rá. Valamikor ekkortájt, még a pro wrestling időkben találkozott a Brazil Jiu-Jitsu-val is. Még nem is sejthette ekkor, mennyire jól fog jönni neki ez a tudás!



A Gracie család


Egyszer csak feltűnt a színen az UFC. Ken Shamrock az amerikai szervezet első gáláján elbukott Royce Gracie ellen, közben a család két másik tagja, Rickson és Royler a japán Vale Tudo gálákon arattak domináns győzelmeikkel.


Sakuraba UFC meccse úgy jött, hogy a szervezet Japánban rendezett gálájára kerestek embereket. Pár nappal előtte szóltak csak neki, hogy be kéne ugrania a nehézsúlyúakat felvonultató tornára. Sakuraba az UFC tornán a Carlson Gracie alatt fekete öves Marcus Silveirával került össze.


A helyi szemek mind rászegeződtek. A bíró hibája miatt a meccset leállították, majd átrakták későbbre, így Sakuraba még aznap este, 4 perc alatt subolhatta ellenfelét. Ekkor hívták meg az akkoriban alapított szervezet, a PRIDE FC következő gálájára.



A PRIDE FC

Kazushi Sakuraba entry


Royler és Rickson rettegett volt Japánban, a Gracie család pedig veretlen volt évtizedek óta. A PRIDE 1999-ben rakta össze végül a helyi sztárt Royler Gracievel. Ekkor kezdődött a „Gracie-vadász” legendája.


Saku a meccsen lefáraszotta Roylert, végül pedig a karját is eltörte volna, ha a bíró nem lép közbe. A győzelemmel Kazushi Sakuraba azonnal sztár lett a helyi küzdősport-körökben.


A PRIDE Open Weight GP 2000 tornára aztán a Gracie-k benevezték a három UFC-t is megnyerő Royce-t, hogy revansot vegyenek. Egyedi szabályokhoz ragaszkodtak, így többek között nem volt időkorlát sem. Ez végül aztán visszafelé sült el, mert a Gi-ben küzdő Gracie-t Sakuraba teljesen lefárasztotta.


Másfél óra után Rorion, Royce testvére bedobta a törülközőt! Megszületett a „Gracie vadász” cím és Kazushi Sakuraba világszerte ismert lett az MMA rajongói körében.


Kazushi Sakuraba vs Royce Gracie I.


A Gracie-k ekkor Renzo-t, a család tán legjobb MMA harcosát vonultatták fel, akivel Sakuraba a PRIDE 10 gálán találkozott. Renzo bokszolt, birkózott és az egészet egy agresszív egyvelegben egyesítette a jitsuval.


Egy szoros első menet után Renzo a másodikban állva Saku háta mögé került, aki viszont elkapta egyik karját a csuklónál. Amikor ki akarta pördíteni maga mögül a brazilt, eltörte a karját, ezzel megnyerve a meccset.



A kihasznált legenda

[caption id="attachment_18018" align="aligncenter" width="504"]Kazushi Sakuraba vs Ricardo Arona /A Ricardo Arona meccs volt az egyik legbrutálisabb ütközete/[/caption]

Kazushi Sakuraba ezen a ponton élő legenda lett. A sport csúcsát jelentő Gracie-k ellen 3-0 volt a mérlege, ráadásul kettőt ebből subbal nyert. Rajongók tömegei álltak mögé és a PRIDE legnagyobb sztárja lett, amivel egyébként a szervezet csúnyán vissza is élt a későbbiekben.


A nagyjából 2000-ig tartó sikerszéria pont emiatt soha sem ismétlődött meg. Sakuraba népszerűsége egyre nőtt, a PRIDE pedig összerakta Wanderlei Silvával (később többször is), Quinton „Rampage” Jacksonnal, CroCop-val, Antônio Rogério Nogueirával, Ricardo Aronával.


Saku 2001-2005 között legtöbbször vesztett, sokszor csúnyán kiütötték és nagyon megkárosították egészségét. A lényeg a nagy show és a sok pénz volt a PRIDE-nak.


Kazushi Sakuraba HOF póz


Már a PRIDE összecsuklása után, 2007-ben ismét összecsapott Royce Gracie-vel, aki azonban a meccs utáni dopping-teszten megbukott. Valódi revánsot 2010-ig nem tudtak venni rajta, amikor is Ralek Gracie pontozással nyert ellene. Ekkori mérlege azonban már 2-6 volt és hamarosan, 2015-ben vissza is vonult.


Bár soha se lett bajnok, a sport rajongóinak körében – mind MMA-ban, mind a pankrációban – igazi ikonná vált. A PRIDE legnagyobb sztárja volt, aki semmitől se riadt vissza és minden helyzetben a végletekig küzdött. A Metamorison 2014-ben döntetlent csinált Renzo Gracie ellen bjj-ben, majd 2016-ban az első Rizin gálán Wanderlei Silva ellen.


Az UFC 2017-ben beiktatta egy díjátadó keretében a sport nagyjainak csarnokába.


https://youtu.be/s8k_JRTCCB0

Egy harcos anatómiája - Az X-faktor

Egy új mini-dokumentumfilm sorozatból a harcosok és a küzdelem egy másik szemszögből mutatkoznak meg. Hiszen zord külső és a sok vér mögött mindig egy ember lapul, aki valahogy eljutott oda, hogy kiváló és minden helyzetben profi harcos legyen.

[caption id="attachment_18029" align="aligncenter" width="502"] fotó: ONX Sports[/caption]

A sorozat első része "Az X-faktor" címet kapta, és nyitásként a legendás edző, Trevor Wittman főszereplésével forgott a kamera.

Trevor, aki ökölvívó karrierje befejeztével edzőnek állt, számtalan UFC bajnok mögött felfedezhető a ketrec mellett. Saját terme, a Grudge Training Center után - az edzősködés mellett- felszerelések gyártásával és fejlesztésével foglalkozik. Ebből is kaphatunk ízelítőt az első részt megtekintve. Megtudhatjuk, hogy miben más az általa gyártott kesztyű a többinél, és mitől is jó egy bokszkesztyű.


Feltűnik Rashad Evans is, aki Wittmant saját otthonában látogat meg, és mondja el véleményét az ONX kesztyűjéről. Szó esik természetesen a harcosok és edzők kapcsolatáról, a mérkőzés előtti időszakról, de a stáb ellátogatott egy edzésre is.


A hasznos információk mellett nem lett túl "szárazan" szakmai a beszélgetés, a remek vágásnak köszönhetően a szimpla küzdősport-rajongók is élvezhetik a majdnem 20 perces epizódot! Íme tehát az "Egy harcos anatómiája":


https://youtu.be/HRoch-PgbjU

Karate Budapest Open - Nagy mezőny, nagy sikerek

Karate Budapest Open! Magyar sikerek a legnagyobb hazai karate versenyen!

[caption id="attachment_17994" align="aligncenter" width="504"]Karate Budapest Open lead fotó: Nagy Ákos[/caption]

Rekordlétszámot hozott a sportág legnagyobb hazai versenyének számító Karate Budapest Open! A huszadszor megrendezett jubileumi eseményen 30 ország közel 1500 sportolója lépett tatamira. A miskolci világkupa óta nem rendeztek ekkora versenyt Magyarországon! És nem csak a létszám volt óriási, hanem a minőség is. A verseny végül 5 ország részére (Szlovákia, Csehország, Ukrajna, Horvátország és természetesen Magyarország) szolgált válogatóul a tenerifei VB-re illetve a Szocsi-i EB-re.


A felnőttek mezőnyében - ahol egyébként szintén nálunk eddig soha nem látott létszám jött össze - több magyar versenyző is itthon tartotta az aranyérmet. Itt voltak az aktuális Világbajnokok is - Valéria Kumizaki, Douglas Brose is. Igazi csemegének számított a szombati nap utolsó kategóriája, a Hayashi különdíjakért megrendezett Open kumite kategória. A férfiaknál a 4 négy díjból 3 itthon maradt, Hárspataki Gábor duplázott. A súlycsoportos elsőség mellett az abszolút kategóriában is diadalmaskodni tudott!


A versenyt megnyitó beszédében Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke kifejtette: esély van arra, hogy a karate a 2020-as tokiói olimpiai bemutatkozás után ott legyen a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon is, hiszen a sportág hatalmas népszerűségnek örvend Franciaországban.


Nemcsak hatalmas mezőny vett részt a Pestszentimrei Sportkastélyban, hanem az eddigi legszínvonalasabb Budapest Opent is láthatta a közönség. A 67 kg-os világranglistát vezető venezuelai Andres Maderanak ezúttal csak ezüstérem jutott, miután a döntőben a tavalyi vb-ezüstérmes Tadissi Martial legyőzte dél-amerikai ellenfelét.


Remekelt több másik felnőtt válogatottunk is, akik közül formagyakorlatban a nőknél Sterck Laura lett első (akárcsak az U21-es korosztályban), a férfiaknál pedig Nagy Botond állhatott a dobogó legfelső fokára. Küzdelemben a 75 kg-os Hárspataki Gábor és a +84 kg-os Molnár Dániel sem talált legyőzőre, míg Hárspataki megnyerte a súlycsoport nélküli kategóriát is, a döntőben éppen Tadissit felülmúlva.


A szombaton és vasárnap lebonyolított viadal a magyar fiatalok számára válogatóverseny volt a jövő februári kadet, junior és U21-es Európa-bajnokságra.


/A Magyar Karate Szakszövetség sajtóanyaga, ill. a Goju-Kai Karate Do Szövetség Facebook oldala nyomán/

Sport coaching – Nyugalom

Sport coaching rovatunkban Bánóczi Péter egy könnyedebb, tűnődő írását olvashatjátok, melyben egy kicsit a küzdősportok adta magabiztosság, önkontroll, a nyugalom témáját érinti.

sport coaching - nyugalom lead

A sport coaching egy tág terület, szakág, melybe igen sok minden belefér. Bizonyos átfedések elkerülhetetlenek életünkben, hiszen legyen szó magánéletről vagy sportról, mindenhol önmagunk vagyunk - jó és rossz tulajdonságainkat, problémáinkat, "csomagunkat" visszük magunkkal mindenhová.


Az alábbi írásban érintettek nem csak a küzdelem hevében, de a magánéletben is fontosak. Fontos, hogy egy pillanatra megálljunk vagy legalábbis pár lépéssel hátrábbról is rá tudjunk tekinteni az adott pillanatra, történésekre és reflektáljunk. Fontos, hogy – ahogy Péter írja – meg tudjunk állni a rohanásban. Következzenek sport coaching rovatunk vezetőjének, Bánóczi Péter szavai!


„Néha eltűnődöm azon, hogy aki küzdősportot művel - legyen az bármilyen szakágban, stílusban -, az vajon ugyanazt érzi-e, amit én?


Bízok benne, hogy igen. :) Mit is ad nekünk a küzdelem napról-napra történő megélése az edzéseken? A technikai tudás és a jó kondíció mellett nyugalmat is kell, hogy adjon. Ha, megállsz egy pillanatra a rohanásban és figyeled az embereket, talán észrevehető, ki van rendben önmagával, ki nincs. És sokszor a mozgásából, viselkedésből az is kiderül, sportol-e és hogy mit.


A „nem történhet semmi baj” érzés. Ugye milyen jó erre gondolni? Maximálisan tisztában vagyok a fizikai erőmmel, a tudással, a gyorsasággal. Tudom, hogy másodpercek alatt meg tudok oldani, el tudok hárítani egy támadást. Bárhol. És ez még jobb ebben.


Nem térek ki most szélsőséges esetekre, mert nem kívánom az írást szőrszálhasogató stílusban folytatni. Biztos megértitek. Egyszerűen azon gondolkodok, hogy másnak is ugyanezt jelenti-e, mint nekem?


További jó érzéssel, nyugalommal tölt el, hogy ezeket a képességeket kordában tudom tartani. Szerintem ez legalább akkora erény, mint azokat megszerezni! Ha, nem is mélyülsz el olyan szinten, hogy meditációt vagy további – flow – élményt használsz, hanem csak simán stabilan állsz a buszmegállóban. Ha netán meglöknek vállal, csak mosolyogsz egyet és tovább sétálsz. Néha egy idegesebb emberre csak legyintesz, és ráhagysz mindent.


Azért, mert nyugodt vagy. A tudás a birtokodban van! :) De, nem élsz vissza vele.„

Jóni Máté - Siker és távlatok

Jóni Máté sikeresen mutatkozott be a Superkombat Expo-n, ahol ellenfelét a második menetben feladásra kényszerítette és meghívást kapott a szervezet következő, kínai gálájára!

Jóni Máté Superkombat győzelem lead


Másodszor rendezték meg hétvégén a Superkombat Expot, ahol két nap alatt két gálát prezentált a román szervezet, összesen 16 mérkőzéssel. Itthonról Jóni Máté meccse kapcsán izgulhattunk, akivel a meccs előtt is beszélgettünk már.


ellenfelem.hu: - Milyen volt a gála, a szervezés, milyenek voltak a tapasztalataid az összkép kapcsán?


Jóni Máté: - Ez ugye egy válogatás volt, ahol kiderült, hogy ki kap majd lehetőséget arra, hogy a Superkombat K-1 Világsorozaton belül mérkőzhessen. Az expo miatt is elég sok ember volt, több rendezvény ment egy elég nagy területen, szóval nem kis dologról volt szó. Utoljára Kínában voltam ekkora vagy nagyobb gálán. De a szervezés nagyon jó volt, minden ment folyamatosan. Abszolút jók a tapasztalataim.


e: - Ismerted az ellenfelet, akit végül kaptál, hallottál róla korábban?


JM: - Nem ismertem egyáltalán. Fogalmam sem volt róla, hogy ki ő. De nem is igazán foglalkoztam vele. Végül egy idősebb ellenfelet kaptam, akit sikerült a második menetben feladásra kényszerítenem.


e: - Mi volt a megközelítésetek a meccshez? A mindenáron való győzelmen vagy inkább az izgalmas csata volt a lényeg? Min volt a hangsúly?


JM: - Egyszerűen be akartam mutatkozni, hogy a meccs után azt mondják majd "Hé, ez a srác tud valamit!". Ez sikerült is, hiszen a mérkőzés után a szervezet vezetője odajött és meghívott a Superkombat Válogatottba!




[caption id="attachment_17962" align="aligncenter" width="504"]Jóni Máté és Nagy Arnold edző /Jóni Máté és Nagy Arnold edző/[/caption]

e: - Mennyiben volt ez a meccs végül más, mint eddigi meccseid (ha más volt valamiért)? Nagyobb volt a nyomás?


JM: - Persze, tisztában voltam, hogy nagy a tét és a lehetőség is nagy, de nem volt más. Tudtam, hogy miért jövök. Elvégeztem a munkámat és kész.


e: - Szoktál vizualizációt használni a felkészülések során vagy a meccs előtt?


JM: - Természetesen szoktam gondolkodni, hogy fogok kezdeni, igyekszem beleélni magam bizonyos helyzetekbe. Egy sportolónál szerintem jó és fontos, hogy megpróbálja előre látni, hogyan fog reagálni adott szituációkban, hogyan fog válaszolni a támadásokra, stb.


e: - A Superkombat idén júliusban és augusztusban is járt már Kínában. A következő kínai "bulira" meghívást kaptál győzelmed okán. Mit lehet tudni biztosan erről a kalandról előre?


JM: - Így van, lehetőséget kaptam a Superkombat következő kínai gálájára, de erről pontosabban nem tudok még mit mondani sajnos.


e: - Mi a következő lépés? Kínába már lehet, hogy csak jövőre megy a Superkombat. Mennyire van betáblázva az év hátralévő része nálad?


JM: - Ebben az évben még 3 meccs van kilátásban, de ezek részleteiről még nem sokat tudok mondani.


e: - Szeretnél üzenni valamit, köszönetet mondani esetleg valakinek?


JM: - Köszönöm azoknak az embereknek, akik mellettem állnak és támogatnak, illetve köszönetet szeretnék mondani, az NRG Fight Clubnak!


Gratulálunk még egyszer és további sok sikert kívánunk! Reméljük hamarosan ismét szép sikerekről számolhatunk be Máté kapcsán!

Canelo vs GGG – Ellentmondások hálójában

Las Vegasban a Canelo vs GGG meccs sem maradhatott botrány nélkül. A pontozólapok furcsasága ellenére azonban egy kétségkívül nagy meccset láthattunk!

Canelo vs GGG lead


A három bíró pontjai alapján döntetlenre kihozott Canelo vs GGG meccs igen csak nagy port kavart. Míg egy bíró közelebb járt a valósághoz (Dave Moretti: 113-115 GGG javára) addig Don Trellának sikerült egy érthetetlen 114-114, Adalaide Byrd pedig a végletekig vitte az őrületet és 118-110-et látott Canelo javára. Mindössze a negyedik és hetedik menetet adta GGG-nek.


Teddy Atlas korrupciót kiáltott, sokan egyszerűen alkalmatlannak, vaknak bélyegezték a pontozóbíró hölgyet. A visszavágóra mindenesetre mindkét fél nyitottnak mutatkozik, így ismét nagy pénz dőlhet majd a kaszinók földjére és a nevadai atlétikai bizottság kasszájába.


Byrd nem először okoz felháborodást. Ő volt az egyetlen, aki Bernard Hopkinst hozta ki győztesnek 2008-ban Joe Calzaghe ellen, 2016-ban pedig a pontozólapokon egyedül nála állt jobban Amir Khan, mint Canelo. De MMA meccseken is alakított már hasonlóan „szépeket”.



A meccsről

Tény, GGG többet ment előre, de ez még nem lehet döntő tényező. A tempó irányítása, az akciók kezdeményezése sem szabadna, hogy önmagában számítson, hiszen a kontextustól, a meccs egészétől és legfőképp a hatékonyságtól nem lehet elválasztani ezeket a faktorokat.


Leginkább csak a tiszta találatoknak kéne számítania és bár Canelo sokszor került a kötelekhez, nem kapott be annyit tisztán és rengetegre válaszolt is legalább olyan tisztán, ha nem tisztábban.  A Compubox számai is erre utalnak, hiszen GGG ugyan többet ütött, 31%-ban volt pontos, míg Canelo valamivel jobb, 33.3%-os arányt hozott.


GGG legnagyobb hibája az volt, hogy egyszerűen teljesen elhanyagolta Canelo testét. Inkább fejvadászosdit játszott, pedig a testütésekkel jobban megállíthatta volna Canelo fejét is gyors kombinációkhoz, egy-egy erős ütéshez. Valószínűleg a kontra-felütéseket akarta elkerülni, de be kellett volna fúrnia a fejét, testre, csípőre menni, aztán fel, de helyette csak nyitányokat akart csinálni a kesztyűket ütve.


Canelo vs GGG

Canelo jól bokszolt, de nem ütött eleget, szemmel láthatóan nagyon figyelt arra, hogy ne fulladjon le. Mindig is ilyen volt – helyenként harcol csak, olyankor akciókat indít, majd taktikázik, pihen, beosztja erejét. Bár nagyobb volt erre a meccsre, kondíciója nem tűnt rosszabbnak, mint máskor. Viszont sokszor arra várt, hogy a kötelekhez érjen és csak ekkor kezdett bokszolni, ezzel pedig magának nehezítette meg a dolgokat. Még akkor is így tett, amikor GGG épp nem nagyon mutatott semmit.


Kicsit neki kellett volna visszább terelnie, hátsó lábra kényszerítenie Golovkint, még akkor is, ha a nyomás-gyakorlás sosem volt fő célja a meccsen. A meccs közepe táján jól jött volna ez neki, hiszen némi helyet nyerhetett volna és több kombinációt tudott volna elengedni.


GGG egyszerűen nem támad már úgy, mint mondjuk anno Macklin ellen. Sokszor hezitálni tűnt, nem tudta olyan jól elvágni Canelo útját. Az álla eddig sem hagyott kétségeket, de ezen a meccsen is villant, hiszen az olyan ütéseken, ami Khant, Kirklandet leterítette, egyszerűen átsétált. De Canelo is kiállta az erőpróbát, utólag megjegyezve, hogy bizony, GGG-nek komoly ereje van. Remek védelme, lábmunkája sokszor meglepte, rossz helyzetbe hozta a gránit-állú Golovkint.


Bár Manny Pacquiao is viccelődött, hogy lehet, az ő ausztráliai meccséről hozták át a bírókat, lássuk be, láttunk már rosszabb döntéseket is pontozólapokon a Canelo vs GGG végeredményénél. Bár jelen sorok írója szerint GGG kb 7 menetet elvitt. Byrdnek az NSAC-nál be kell számolnia pontjairól, hogy mit és hogyan látott, mi viszont leginkább annak örülnénk, ha CJ Ross-al együtt inkább visszavonulna. GGG győzelme egyébként egy menet, a hetedik pontozásán múlott, melyet Don Trella - teljesen érthetetlenül - Canelonak adott.


Részünkről jöhet a Canelo vs GGG 2! Addig is itt egy kis összeállítás, míg a teljes verziót szigorúan levadásszák az Internetről:


https://www.instagram.com/p/BZIQPScHIcC/

Kron Gracie - Múló pillanat mini-doku

Triatlonok, boksz, MMA meccsek Japánban, túrák Hawaii hegyei között és némi gördeszkázás a strandon. Kron Gracie tudja, hogy kell élni!

Kron Gracie Glimpse of Then lead

Kron Gracie az edzést édesapjának köszönhetően igen korán elkezdte. Még csecsemő korában Rickson gyakran böködte ujjaival a hasát, hogy amikor Kron elkapja ő erővel elhúzza azt, így erősítve fogásán.


Pár év azóta eltelt, Kron eredményei pedig magukért beszélnek. Bjj-t tanít, sparringol, MMA edzéseket csinál és mivel szereti a természetet, így gyakran fut, biciklizik, úszik. Mivel Kron főleg a saját testsúlyos gyakorlatokra esküszik, így bemelegítése is ilyen gyakorlatokból épül fel.


A lentebbi mini-dokuban - mely már nem az első, amit Kron közzétett - nem sok jitsu-t láthatunk, de ez valószínűleg inkább csak a szerkesztésnek tudható be. Nem valószínű, hogy az egyik legismertebb, legeredményesebb fiatal Gracie ne gyakorolna. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a bjj egy szín, egy árnyalat pusztán a jelenlegi palettán, melyen a fentebb említettek tevékenységek mind szerepelnek.


Kalifornia, Tokió, Hawaii mind feltűnnek a videóban, mely Kron mozgalmas, utazásokkal teli életébe enged egy pár perces, hangulatos betekintést. Meg kell vallani, nagyon jóra sikerült!


Csak a videó vége felé szólal meg, hogy némi bölcsességet hagyjon a nézőkre:




"Az egyik legfontosabb dolog az életben, hogy képesek legyünk az igazi intuícióinkat, azt, hogy hogy érezzük magunkat és miként gondolkodunk összehozni azzal, amit csinálunk és amilyennek mutatjuk magunkat. Úgy gondolom, ez egy olyan harc, melyet mindnyájan folyamatosan vívunk."



https://youtu.be/p5AauV1mXkU

Ütközet előtt – Jóni Máté

Superkombat gáláról bővebben legutoljára Benedek Zsolt kapcsán volt alkalmunk írni. Most újabb hazai versenyző, Jóni Máté lép a román szervezet égisze alatt a kötelek közé!

Jóni Máté Superkombat WGP 2017 interjú lead

Másodszor rendezik meg hétvégén a Superkombat Expot, ahol két nap alatt két gálát prezentál majd a román szervezet, összesen 16 mérkőzéssel. Itthonról Jóni Máté meccse kapcsán izgulhatunk majd, akivel a hétvégi esemény előtt beszélgettünk.



ellenfelem.hu: - A Superkombat selejtezőjében lépsz ringbe. Mondhatjuk, hogy az eddigi pályafutásod egyik legnehezebb feladata előtt állsz?

Jóni Máté: - Először is üdvözlöm a kedves Olvasókat. Így van, a Superkombat egyik felfedező gáláján kaptam lehetőséget arra, hogy bebizonyítsam, hogy van helyem a "nagyok" között. Nagy feladat előtt állok valóban, de igyekszem megmutatni, mi rejlik bennem, és kihozni a maximumot.


e.: - Lehet tudni már valamit a lehetséges ellenfelekről?


J.M.: - Mérlegelés napján dől el ki lesz az ellenfelem, addig ezzel nem is foglalkozom.


e.: - Nehezebb így a mérkőzésre hangolódás, hogy nincs egy konkrét név, akinek stílusából fel tudnál készülni?


J.M.: - Nem nehezebb, hogy nem tudom milyen a stílusa. Majd a ringben eldől minden, hogy kinek milyen. Addig igazából hiába előre latolgatni.


Jóni Máté és az NRG edzője

e.: - A nyári "szünet" után viszonylag hamar jön a gála, volt elég időd felkészülni? Milyennek érzed a formád?


J.M.: - Egy erős, és húzós felkészülésen vagyok túl. Reggel, este edzettem a csapatommal, az NRG Fight Clubbal, hogy a maximumot hozzam ki a szombatból!


e.: - Nyilván most még az előtted álló feladatra koncentráltok, de eljátszottál már a gondolattal, hogy milyen lenne egy főműsorban, nézők tízezrei előtt a Superkombat-ban ringbe lépni?


J.M.: - Természetesen eljátszottam, hiszen ezt az álmot már kiskorom óta dédelgetem, és most konkrétan itt vagyok a kapujában. Rajtam nem fog múlni, én mindent megteszek a győzelemért, és azért hogy elérjem az álmomat. Ezzel kelek, ezzel fekszem. Nincs lehetetlen előttem.


Szeretném megköszönni a támogatóimnak, akik feltétel nélkül mellettem vannak és segítenek. Köszönöm a csapatomnak és a menedzseremnek az NRG Fight Clubbnak. Köszönöm mindenkinek, akik hittek és hisznek bennem!


e.: - Sok sikert kívánunk a hétvégi mérkőzéshez!


Jóni Máté a ring felé vezető úton

A két napos rendezvényt a gálák mellett szemináriumok és egyéb programok színesítek majd. A FightBox csatornán pedig élőben követhetők lesznek az események!


 

Tovább fejleszt a Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség élére újonnan megválasztott Erdei Zsolt, immár 5 hónapja tevékenykedik a sportág élén. Tudtuk, hogy nem lesz zökkenőmentes az átadás-átvétel, ahogy azt is, hogy erre meglehetősen sok időre van szükség, tekintve hogy a több, mint 160 ökölvívóklub felügyeletén kívül, a szövetségnek nyolc régiót és négy akadémiát kell ellenőrzése alatt tartania, valamint gazdasági-, és sportszakmai szempontokat figyelembe véve elszámoltatnia.




[caption id="attachment_17362" align="aligncenter" width="504"] /A kép illusztráció/[/caption]

Az elnök úr nem bízta a véletlenre, ezért az érintett szervezetek körülményeiről személyesen győződött meg. Ennek eredménye az a polkorrekt döntés, miszerint Erdei Zsolt, külsős szakértők bevonásával kezdeményezte a négy hazai akadémia auditálását, melynek egyenes következményeként ki lehet jelenteni, hogy amennyiben van olyan működő ökölvívó akadémia, amely az auditkritériumoknak nem felel meg, annak további finanszírozásáról – a felülvizsgálati eredményekre támaszkodva – Erdei Zsolt és a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Ellenőrző Testülete javaslatot tesz a soron következő elnökségi ülésen.


Az elnök úr egyik legfontosabb törekvése, hogy azokat a pénzeket, amelyeket szakmai szempontok szerint eddig nem a kellő hatékonysággal használt fel a szövetség, azokat a lehető leggyorsabban átcsoportosítsa a megfelelő célok elérése érdekében.


Az is az új korszak egyik forradalmi újítása lehet, hogy a jelenlegi elnök, a hivatásos edzői posztok betöltésére, nyílt pályázatot szándékozik kiírni.  Ez az elképzelés egyébként minden olyan titulus betöltésére is vonatkozik, amit a Szakszövetség felügyel.


A jövőben a szövetség számos újítást helyezett kilátásba, melyeknek nagy része sportszakmai szinten hozhat sok új kihívást és eredményt egyaránt. Ebben olyan tervek szerepelnek, mint pl. a külföldi edzőtáborok számának drasztikus növelése, az elit és az ifi korosztály másod- és harmadvonalas szerepeltetése a számukra legmegfelelőbb nemzetközi tornákon, és ide tartozik az az életpályamodell is, amely jelen állás szerint az elmúlt húsz év legígéretesebb versenyzőbarát projektjei közé sorolódik.


A tervek mielőbbi megvalósítása érdekében, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség munkacsoportja, szakemberek bevonásával dolgozik, és miután az elnök úr a javaslataikat áttekintette és elfogadta, szintén az elnökség elé terjeszti azokat.


Az elnökség elé kerül az az előterjesztés is, melyben Erdei Zsolt új személyt jelöl a Bíró Bizottság élére, Juhász Roland Olimpiai bíró személyében, aki eddigi pályafutása során is számos bírói eredménnyel, hazai-, valamint nemzetközi szakmai kitüntetéssel rendelkezik.


Biztosak vagyunk abban, hogy Roland tapasztalatait és tudását a magyar ökölvívás számára hasznos módon tudja kamatoztatni a Bizottság élén, melyben segítségére lesz a tisztséget nagy szakmai tudással eddig betöltő Nacsa József is.


Sajnos új vonalnak számít a valós Etikai- és Fegyelmi Bizottság megalakulása is, melynek az elmúlt időszakban is akadt munkája.


Erdei Zsolt úgy gondolja, hogy annak a versenyzőnek, aki erején felül teljesít a hazai ökölvívásért, minden támogatást és védelmet meg kell adni, azonban azokkal a versenyzőkkel szemben, akik szégyent hoznak a sportágra, vagy viselkedésükkel más sportolókat és adott esetben azok eredményességét veszélyeztetik, a legnagyobb szigorral kell eljárni!


/boxing.hu/

Nordic Open - Hat kempo érem Skandináviából

Nordic Open! Három első, egy második és két harmadik helyezést értek el a magyar kempósok a svédországi Svedalában rendezett nemzetközi viadalon. Összesen hét sportoló utazott el a szombati bajnokságra, akik valamennyien a válogatott keretének tagjai.


Az első alkalommal megtartott Északi Nyílt Kempo Bajnokságon (Nordic Open Championship) Ditchen Dániel (submission, 16-18 év, -70 kg) nyerte az első érmet hazánknak, aki ráadásul a bajnokság legtechnikásabb versenyzőjének járó díjat is elnyerte.


Ódor Lili (submission, 15-16 év, -60 kg) a hölgyek mezőnyében folytatta a magyar aranyak gyarapítását. A felcsúti tehetség nagy küzdelemben győzte le svéd ellenfelét. A harmadik elsőségünket Szabó Tibor Benedeknek (submission, felnőtt, -80 kg) köszönhetjük, aki talán a torna leggyorsabb kopogtatását hozta össze a fináléban.


Kiss Krisztián László (submission, 12-14 év, -45 kg) második helyen végzett, míg a korábban már egy elsőséget bezsebelő Szabó Tibor Benedek (knockdown, felnőtt, -80 kg) és Karácsonyi Krisztián (knockdown, felnőtt, -71 kg) révén egy-egy harmadik helyezést is sikerült szereznünk.


Lacza Ábel és Ódor Erik (submission, 14-15 év, -60 kg) egy súly- és korcsoportba kerültek a sorsolást követően, ahol rajtuk kívül is voltak szép számmal indulók. Ábel végül a negyedik, Erik pedig az ötödik helyet szerezte meg.




[caption id="attachment_17918" align="aligncenter" width="504"]Nordic Open - Ditchen sub /Ditchen Dániel felül/[/caption]

A magyar kempósok első őszi megmérettetése volt a mostani. A magyar bajnokság október 7-én folytatódik a III. Izsó Mihály Emlékverseny, Újfehértói Kempo Kupa küzdelmeivel, majd október végén a romániai Európa-bajnokság következik.


További információk:
www.hungariankempo.hu

Andy Souwer szeminárium - Kirobbanó siker, teltház

A hétvégi Andy Souwer szeminárium kirobbanó sikert aratott!


Teli edzőterem fogadta Andy Souwer-t a szombaton megrendezésre került szemináriumon, melyet a Red Corner Kempo szervezett (Hun Kempo Kai Szervezet) a Thai Boksz Akadémián.


Az edzésen a Kempo, a Thai Boksz és a Goju Ryu Karate képviselői vettek részt. Rendkívül megtisztelő volt, hogy jelen volt Hanshi Lovász Gábor 7. danos Kempo nagymester, valamint a hazai Thai Box ismert és jeles harcosai, edzői is.


Andy elmondta, hogy nem az volt a célja, hogy bonyolult, 8-10-es kombinációkat gyakoroljunk, hanem az, hogy legyünk tisztában az alapokkal, az egyszerűbb, de annál hatékonyabb technikákkal, taktikai elmozgásokkal, és hogy tudjuk, hogy mit, miért és hogyan csináljunk a küzdelem során. Kiemelte a kontratámadások és a lábmunka jelentőségét, valamint elmondta, hogy nagy hangsúlyt fektet arra, hogy folyamatosan nyomás alatt tartsa az ellenfelet.


Az edzés végig dinamikus tartományban zajlott, így a magyar harcosok nem csupán a technikai, taktikai módszerekbe nyerhettek betekintést, hanem a holland edzésrendszert jellemző, szinte pihenés nélküli teljesítés világába is, mely komoly állóképességet igényel. A harcosok testközelből tapasztalhatták Andy gyorsaságát, rendkívül rendezett mozgását, pontos és keményen kivitelezett technikáit.


Andy Souwer szeminárium

Felettébb büszkék vagyunk arra, hogy Andy Souwer elfogadta a meghívásunkat és hogy Magyarországon elsőként tudtuk őt elhozni a Kempo és egyéb stílusuk képviselői számára. Andy-nek nagyon tetszett Magyarország, láthatóan jól érezte magát a közegünkben. Természetesen mi is mindent megtettünk, hogy érezze a személye irányába tanúsított tiszteletet és elismerést. Andy-nek külön kérése volt és egyértelműen egyeztettük, hogy legközelebb hosszabb időre jön, és egy edzéssorozat keretein belül fogja képezni a magyar harcosokat.


Andy Souwer egyébként meghívta a Red Corner Kempo vezetőjét, Vajda Endrét Hollandiába, ahol az ő edzőtermében tudunk majd magasabb szinten megismerkedni edzés-módszereivel, mely találkozás reményeink szerint még ebben az évben megvalósul.


A szeminárium egy első fontos lépés volt és azt a célt fogalmaztuk meg, hogy mindent megteszünk a jövő generáció fejlődésének érdekében, hogy ne csupán a magyarországi rendezvényeken, hanem nemzetközi szinten is kiváló harcosok képviseljék szeretett hazánkat.


Köszönjük a részvételt a következő egyesületeknek, kluboknak: Lovász Dojo, Mad Max Kempo Dojo, Fekete Harcos Önvédelmi Egyesület, Thai Boksz Akadémia, Friends GYM, ReGYM, Vita GYM, Red Corner Kempo és természetesen az egyéni jelentkezőknek is!


Nagyon köszönjük Mindenkinek, aki valamilyen formában segítette, támogatta a rendezvényt, különösen Czinke Gábornak, valamint a Thai Boksz Akadémia edzőinek, munkatársainak!


Köszönjük Andy Souwer-nek, hogy ellátogatott hozzánk, egy rendkívül közvetlen, figyelmes és barátságos személyt ismerhettünk meg!


Osu!


Andy Souwer szeminárium csapat

- Vajda Endre

Heti összefoglaló (148.)

Eltelt a nyár, a pihenés és a fesztiválok időszaka. A termek újra megtelnek és indul a versenyszezon. Visszaáll portálunkon is a megszokott menetrend és változatosság! Nézzük, hogy mivel találkozhattatok az elmúlt napokban oldalunkat böngészve! Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!


Hétfőn egy jótékonysági brazil jiu-jitsu szemináriumot ajánlottuk a figyelmetekben, mellyel a ZR Team tagjai kórházban lévő társukat szeretnék támogatni!


Kedden írtuk, hogy ősszel is várjuk a csapatok jelentkezését, hiszen továbbra is van lehetőség bemutatkozásra honlapunkon. Este olvashattátok, hogy Király István edző komoly kitüntetésben részesült a közelmúltban.


Szerdán a hétvége egyik sporteseményét, az ősz első gáláját, a Fight Arenát és a párosításokat mutattuk be. A székesfehérvári Alba Regia Sportcsarnokban 16 mérkőzést rendeztek szombaton.

Csütörtökön a Felix Promotion soron következő gálájáról hoztunk egy hírt, ahol Bacskai Balázst újra ringben láthatjuk a jövő héten Várpalotán!


Pénteken Etelaky Lajossal készített interjúnkkal találkozhattatok, aki szintén ringbe lépett Székesfehérváron.


Szombaton jó hírrel indítottuk a hétvégét. A szkopjei kick-box Európa-bajnokságon már 12 arany fölött jár a csapat, és még nem volt vége a versenynek. A Magyar Kempo Szövetség harcosai a hétvégét Svédországban töltik, a Nordic Open Championshipen.


Vasárnap egy mini-dokumentumfilmet tekintettünk meg a legendás Lumpinee Stadionról, ahol a világ legjobb harcosai léptek a kötelek közé!


 

Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!



ellenfelem.hu - A harcos közösség

Kempo - Nordic Open Championship

Nordic Open Championship! Svédországban nyitják az őszi szezont a magyar kempósok

[caption id="attachment_12188" align="aligncenter" width="504"]Nordic Open Championship lead illusztráció /képünk illusztráció/[/caption]

Nordic Open Championship! Az iskolai becsengetéssel visszatér a kempo klubokba is a napi rutinszerű élet, a nyári szünet után újra edzésbe állnak a harcosok és készülnek az őszi versenysorozat állomásaira.


Az első megmérettetés a magyar válogatott hét tagjára a svédországi Malmö városában vár, szeptember 9-én. Ez a Nordic Open Championship, azaz az Északi Nyílt Kempo Bajnokság!


A kiutazók: Ditchen Dániel (MyGym Harcművészeti és Sportcentrum Pomáz), Szabó Tibor Benedek és Kiss Krisztián László (Újfehértói Kempo HSE), Ódor Lili és Ódor Erik (Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE), valamint Karácsonyi Krisztián és Lacza Ábel (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia).


Nordic Open Championship 2017 plakát

A Svéd Kempo Szövetség által szervezett nemzetközi tornán a sportolók submission és knockdown versenyszámokban mérik össze majd erejüket és tudásukat.


A skandináv erőfelmérőt követően ismét a magyar bajnokságra fókuszálnak a kempósok. Október 7-én rendezik a III. Izsó Mihály Emlékverseny, Újfehértói Kempo Kupát. Ezt követően, október 24. és 29. között újra nemzetközi porondon kell bizonyítani.


Románia fővárosában, Bukarestben tartják az idei Európa-bajnokságot, melyen a magyar nemzeti csapat címvédőként fog tatamira lépni, ugyanis a legutóbbi, 2015. évi Eb-n hazánk aranyérmet nyert az összetett csapatversenyben!


A Magyar Kempo Szövetség híreiről folyamatosan tájékozódhatnak a sportbarátok a www.hungariankempo.hu internetes oldalon, valamint a szervezet Facebook-oldalán, a www.facebook.com/hungariankempo címen.


/A Magyar Kempo Szövetség sajtóközleménye nyomán, ellenfelem.hu/

Kickbox EB: 10 fölött az aranyak száma!

Kickbox EB! A pénteki napon elkezdődtek a döntők Macedónia fővárosában, Szkopje-ban, a Kadet és Junior Kick-boksz Világbajnokság első napján. Az ilyen napok mindig különlegesek. Amik itt történnek, azok az igazság pillanatai.

Kickbox EB lead

A döntőben minden lehet, nincs papírforma, nincs igazán esély... Hiszen aki győz, az az EURÓPA-BAJNOK! Vasárnaptól ugyanis új időszámítás következik. Minden versenyzőnek hosszas út vezetett a döntőig.


Kezdődött a mindennapok kemény edzéseivel, folytatódott a hazai és külföldi ranglista versenyekre való fárasztó és gyakran idegölő utazásaival, győzelmek és kudarcok elviselésével.


Sok verseny után derült ki, ki lesz válogatott, s ki tudja ennek a költségeit is előteremteni, ami szintén sok csatát és feszültségeket jelentett. Az egész nyár edzéssel, edzőtáborokkal telt, gyakran idegeskedéssel a versenysúlyok miatt.


S a Kickbox EB egyenes kieséses rendszerében állva maradni... Így érkezett mindenki a mindent eldöntő utolsó mérkőzésre! Mert itt egy versenyző, a győztes nagyon boldog lesz, s a másik mosolyogni próbál, de belül...!


Pénteken zömében a mosoly jellemezte a magyar csapatot hiszen 12 Európa-bajnoki cím és 8 ezüstéremvolt a mai termés!



Európa-bajnok lett:

Pointfighting szabályrendszerben: Gombás Alexandra, Laurincz Boglárka, Pántya Réka, Wallandt Gergő, Bálint Martin, Opauszki Dávid, Cselovszki Patrik,
Light-contact szabályrendszerben: Tar Balázs, Cselovszki Patrik, Vígváry Viktor
Kick-light szabályrendszerben: Kolozsvári Kinga, Pallag Csenge



Ezüstérmes lett:

Pointfighting szabályrendszerben: Haider Katrin, Bálint Zoltán
Light-contact szabályrendszerben: Szmolek Emánuel, Baráth Albert Károly, Schaffer Gábor
Kick-light szabályrendszerben: Tóth Vanessza, Didenko Alexander


Szombaton - azaz ma - folytatódnak a döntők, ahol további magyar aranyérmek várhatók! Szurkoljunk tovább!

Ütközet előtt – Etelaky Lajos

A hétvégi Fight Arena programjában szerepel a korábban Németországban bajnoki címet begyűjtő Etelaky Lajos is!


A Budapest Top Team versenyzője is ringbe lép a hétvégén Székesfehérváron megrendezésre kerülő Fight Arena gálán, ahol három szabályrendszerben 16 mérkőzést láthat a kilátogató közönség.


Etelaky Lajosról portálunk követői már olvashattak akkor, amikor Németországban az Aggrelin MMA bajnoki címét begyűjtötte. A hétvégi mérkőzés előtt néhány kérdéssel kerestük fel.


ellenfelem.hu: - Az ősz első gálája következik. Végig dolgoztad a nyarat vagy jutott idő a pihenésre is?


Etelaky Lajos: - Üdvözlök mindenkit! Egy hetet töltöttem Horvátországban a családdal, ezen kívül átlagosan heti 8-10 edzésem volt (szakmai és kondicionálás vegyesen), amiket Pongrácz Ádám és Peszlen Ferenc vezetett számomra.


e: - Hazai gálán lépsz ringbe. Motivál a magyar a közönség?


E.L.: - Természetesen nagyon motivált vagyok! Óriási lehetőségeket látunk egy televízióban is közvetített gálában. Most rajtunk, bunyósokon múlik, hogy populárissá tudjuk tenni a nagyközönség számára a küzdősportokat.


e.: - Sikerült feltérképezni kellően az ellenfeled?


E.L.: - Igen, elemeztük az ellenfelem, azt gondolom, fekszik nekem a stílusa. Szerintem az enyém annyira nem fog neki.


e.: - Az interjúnk időpontjában csak néhány nap van hátra a mérkőzésig. Hogy telik a felkészülés utolsó szakasza?


E.L.: - A súlyomat rendezgetem. Ebben Lauter Viktor és a Mr. Supplement segített, hogy kirobbanó formában lehessek szombaton.


e.: - Szinte kötelező kérdés. Milyen mérkőzésre számítasz?


E.L.: - Látványosra! Aki teheti, jöjjön ki, mert mind a show, mind pedig a Fight Card nagyon erősre sikeredett!


e.: - Sok sikert kívánunk!

Újra ringben Bacskai Balázs

A Felix Promotion szeptember 15-én, pénteken, Várpalotán rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, melynek programjában a nyár elején profinak állt Bacskai Balázs második hivatásos küzdelme is helyet kapott.


A korábbi amatőr junior világbajnok, felnőtt Európa-bajnok és olimpikon ökölvívó, júniusi bemutatkozásakor történelmet írva első meccsén elhódította a középsúly (72,6 kg) magyar bajnoki címet, miután egy színvonalas mérkőzésen pontozással felülmúlta az akkor veretlen Harcsa Norbertet. Bacskai második mérkőzése már egy súllyal lejjebb, nagyváltósúlyban (69,85 kg) kerül megrendezésre.


„Megnéztük a nemzetközi mezőnyt, és be kellett látnunk, hogy egyelőre nem indokolt a középsúlyú jelenlétem” - fogalmazott a súlycsoportváltásról Benji.


„Én 75 kiló körül mozgok edzéseken, míg középsúlyban az elit bunyósok, akár 80-81 kilóról fogyasztanak. Ez komoly súlykülönbség, ami hátrányt jelenthet egy-egy meccsen. Középsúlyba akkor kell majd visszatérni, ha majd én is 80 kiló körül leszek két küzdelem között. A profi szisztéma szerencsésebb abból a szempontból, hogy itt közel másfél nappal a mérkőzések előtt mérlegelünk, így van idő a visszatöltésre. Úgy érzem, jóval erősebb leszek ebben a súlycsoportban!”


Bacskai Balázst jövő pénteken az afrikai Salehe Mkalekwa (10 győzelem, 3 vereség) ellen láthatjuk, éspedig egy hat menetre tervezett összecsapás során.


„Hozzám hasonló méretű, balkezes sráccal küzdök” - mondta. „Igazi tapasztalatszerző mérkőzés előtt állok, hiszen, ahogy nemrég Rácz Félix is fogalmazott, nekem most minél több ringbe lépésre van szükségem, hogy meccsszámban behozzam a velem egykorú, de régebb óta profiskodó későbbi potenciális ellenfeleket. Az előrelépéshez gyakran kell bokszolnom.”


A budapesti klasszis a felkészüléséről a következőket mondta el: „A Norbi elleni mérkőzés után mindössze két hetet hagytam ki, onnantól kezdve folyamatosan készülünk, erősnek és fittnek érzem magam. Naponta kétszer edzem, sok sparringom volt az elmúlt időben, és az élmények alapján a formával nem lesz gond. Természetesen mindig van mit tanulni, főleg azt, miként kell a profik között gazdaságosabban mozogni, határozottabban ütni. Vannak feladatok, amiket meg kell oldani, a tanulási folyamat következő állomása pedig a várpalotai mérkőzésem lesz.”


A szeptember 15-én, pénteken megrendezésre kerülő eseményen kötelek közé lép a veretlen cirkálósúlyú WBO Interkontinentális bajnok Szellő Imre, a WBO nagypehelysúly Európa-bajnoka Kovács Zoltán, illetve a WBO nagyváltósúlyú ifjúsági bajnoki övéért küzdő Egedi Renátó is. Szintén a ringben láthatjuk Darmos Józsefet, ifj. Berki Ferenc, Törteli Balázst, Kispál Zoltánt, és Márton Balázst.


A gálára a belépőjegyek már elővételben elfogytak, ám az M4 Sport szeptember 15-én, pénteken, 21.45-től élőben sugározza a legjobb magyar profi ökölvívók első őszi fellépését. A rendezvénnyel kapcsolatos bővebb információkért keresse fel a vállalkozás webes felületét, a www.felixpromotion.com oldalt.


/A Felix Promotion International sajtóanyaga/

 

Fight Arena – Indul a show

Portálunkat követve találkozhattatok már a Fight Arena névvel. A gálasorozat a hétvégén debütál Székesfehérváron!


Szeptember 9-én nagyszabású küzdősport gála keretében mutatkozik be a Fight Arena. Az Alba Regia Sportcsarnokban tartandó eseményen három szabályrendszerben (K-1, MMA és profi ökölvívás) lépnek majd ringbe a harcosok, akik közt nagyon sok hazai ismert sportoló nevét találhatjuk meg az est felhozatalát böngészve.


A ringben láthatjuk majd MMA szabályrendszerben többek között Molnár Benjámint, Etelaky Lajost, Furkó Lászlót és a birkózó klasszisunkat, Veréb Istvánt is. A K-1 mérkőzések közt is akad csemege bőven, ilyen lesz például Kálucz Martin és Pokorni Ádám összecsapása. A 16 mérkőzést magába foglaló estét Bogdán Zsolt „Golyó” koronázza meg. Az ő ellenfele Jasmin Hasic lesz.



A gála teljes programját itt találjátok:


A gála bevételének egy részét a szervezők jótékony céllal a Heim Pál Gyermekkórház javára ajánlják majd fel!

Kick-box - Sikerek minden téren

Nem csak a kick-box kontinensviadalon várható több tucat érem, de egy komoly kitüntetés is "beesett" az utolsó pillanatban.

[caption id="attachment_9682" align="aligncenter" width="504"]kick-box szkopje 2017 lead illusztráció /Képünk illusztráció/[/caption]

Galambos Péter, a Magyar Kick-Box Szakszövetség elnöke egyéniben több tucat érmet vár a szeptember 5. és 9. között a kadetek és juniorok számára kiírt kontinensviadalon, Szkopjéban, ahol száznál is több magyar fiatal méretteti meg magát.


A Magyar Kick-Box Szakszövetség vezetés az eddigieknél nagyobb anyagi támogatást biztosított idén a válogatottaknak. Átvállalták az Eb nevezési és ruházati költségeit, és a macedóniai megmérettetésre készülőknek ingyenessé tették az egyhetes központi edzőtábort is.


A sportvezető a nemzetek versenyében a legjobb háromba várja a magyar csapatot. Az Eb-n hat szakágban osztanak érmeket: a félerős ütéseket és rúgásokat engedélyező pointfighting, light-contact és kick-light kategóriák tatamin zajlanak. A kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szabályrendszereket ringben rendezik.


Közben pedig, ahogy említettük egy hatalmas sportdiplomáciai sikert is elkönyvelhetünk! A kick-box európai szervezete, a WAKO Europe első alelnökének választották Király Istvánt, mégpedig az említett versenyt megelőző tisztújító közgyűlésen!


kick-box - Király István a WAKO Europe új alelnöke

A Magyar Kick-Box Szakszövetség alelnöke eddig elnökségi tagként tevékenykedett a szervezetben, jelenlegi megbízatása négy évre szól. Király István szerint ezzel Magyarország megítélése tovább erősödött kick-boxban, és reméli, hogy a novemberi felnőtt világbajnokság után újabb világversenyeket sikerül majd Budapestre hozni.


„Nagy büszkeség, hogy a magyar sportdiplomáciát ilyen szinten tudjuk képviselni, és hogy a kick-box révén van egy újabb sportág, ahol a legmagasabb fórumon vagyunk jelen" – mondta Király István.


Azért nagy fontosságú a megbízatás, mert a kick-boxban – ahol a világszövetséghez közel 140 tagország tartozik – Európa messze a legerősebb, ezért „aki az európai szövetséget irányítja, az gyakorlatilag az egész WAKO-t irányítja" – fogalmazott a mesteredző-szakedző.


Király István nemcsak sportvezetőként ismert a kick-boxos berkekben, hiszen egyúttal a legeredményesebb magyar szakág, a pointfighting hazai vezetője is. Az általa irányított egyesület, a csepeli Halker-Király Team pedig hosszú évek óta a világ legeredményesebb klubja pointfightingban.


Gratulálunk, válogatottunknak pedig természetesen szurkolunk!


/Az NVESZ sajtóanyagai alapján, ellenfelem.hu/

Jótékonysági BJJ szeminárium Budapesten

Jótékonysági brazil jiu-jitsu szemináriumot rendeznek szeptember 23-án a Budapesten az UTE judo termében!


A ZR Team Hungary csapata jótékony céllal hívja össze a hazai bjj közösséget kórházban fekvő csapattársuk megsegítésére. Alább az esemény hivatalos leírása olvasható:


"Juhos István (Puttó) edzőtársunk és barátunk megsegítésére szervezünk 2017 szept. 23-án 11:00-tól egy jótékonysági szemináriumot az UTE judo termében. 


Puttó jelenleg műszívvel él egy budapesti kórházban és szív transzplantációra vár. Mostani állapotában a beszéd is megterhelő számára, ágyban tölti a mindennapjait. A műtét után sem lesz könnyebb a helyzete: gyakorlatilag steril szobában kell élnie, speciális bútorokra, szoba festékre, mindennapi használati tárgyakra lesz szüksége, ami hatalmas költséget jelent neki és a családjának.


A szeminárium első felében egy rövid bemelegítés után a hazai bjj közösség barna/fekete öves tagjai mutatnak technikákat (1-2 technika/fő). Nagy létszámú résztvevő esetén (a helyszínen döntjük el) több csoportra bomlunk, minden csoportnál több edzővel, lesz külön kezdő és haladó csoport, NoGi-re is lesz lehetőség. Gyerekeket is várunk, számukra külön foglalkozást vezetünk. Mindenkit szívesen látunk, függetlenül, hogy milyen sportág színeiben jön, bármilyen ruhában, övszínnel, lógóval, stb.. lehet jönni. Teljesen kezdőket is várunk, akik még soha nem próbálták a brazil jiu jitsut. A lejjebb felsorolt sportolók/edzők járnak majd körbe folyamatosan és segítik a technikák elsajátítását. 
A szeminárium második részében barátságos küzdelmekre lesz lehetőség, ahol bárki bárkivel gurulhat, ameddig jól érezzük magunkat.


Célunk, hogy mindenkinek, aki eljön, adjunk egy olyan élményt, ami után elmondható, hogy érdemes volt eltölteni ezt a pár órát az UTE judotermében, másrészt megmutatni, hogy a hazai bjj közösség képes összefogni egy jó ügy érdekében mindenféle sportpolitikától mentesen más stílusokkal összefogva!
A különböző iskolák és stílusok egy időben és helyen való összehozása lehetőséget biztosít arra is, hogy a résztvevők tanulhassanak egymástól, ismeretségeket, barátságokat köthessenek.

Amennyiben ez a kezdeményezés pozitív visszhangot kap, a jövőben nyitottak vagyunk hasonló megmozdulásokra bármilyen jótékony ügy (pl. egy állatmenhely megsegítése) érdekében. 
Részvételi díj: 7.000 Ft/felnőtt, 4.000 Ft/gyerek (18 év alatt) - aki úgy érzi, ezen összegek felett is tudja támogatni ezt a kezdeményezést.


Az esemény teljes bevételét Juhos István rehabilitációjára és életkörülményeinek javítására fordítjuk. Mindenkit szeretettel várunk, a megosztásokat nagyon köszönjük."

Résztvevők, akik technikákat mutatnak és vezetik a szemináriumot (bővülhet még ez a lista):
Bence György
Dietz Gusztáv
Horváth Imre
Lakatos Sándor
Molnár Gábor
Szekeres Ákos
Szűcs Kristóf
Romanek Bence
Varga Levente

A hivatalos Facebook esemény ITT található meg!

Judo VB - Érem nélkül zártuk a világversenyt

A Suzuki Judo Világbajnokság utolsó napján csapatversenyben mérettették meg magukat a mieink.

[caption id="attachment_17864" align="aligncenter" width="504"] fotó: Horváth György[/caption]

Remek győzelemmel kezdett a magyar válogatott a világbajnokság csapatversenyében, majd az esélyesebb francia együttes ellen nem sikerült a bravúr, a világ legjobb tizenhat csapata között zárt Magyarország.


„Ez a csapatmeccs, a vereség körülbelül olyan volt, mint az egész világbajnokság számunkra – vélekedett Nagy András sportigazgató. – Nagyon sajnálom az egész hetet, hogy nem sikerült érmet szereznünk, a saját minimális elvárásunk magunkkal szemben egy érem és egy pontszerző hely lett volna. Úgy gondolom, voltak olyan meccseink, amelyeket hazai pályán el kellett volna kapnunk. Mindenképpen értékelnünk kell majd a történteket, mert jövő májusban elkezdődik a kétéves kvalifikáció a következő olimpiára. Át kell beszélnünk sok mindent, mert úgy érzem ebben a garnitúrában legalább egy, de inkább két érem is benne lehetett volna. Apróságokon múlott a dolog, de végül nem sikerült, emiatt csalódott vagyok. A közönségen semmi sem múlott, szeretném megköszönni mindenki nevében annak a sok ezer embernek, akik mindennap kijöttek, hogy támogattak és buzdítottak bennünket.”


/Forrás és részletes eredmények a judoinfo.hu oldalon/

Újra profi bokszgála lesz Várpalotán

A Felix Promotion újra Várpalotán, a Sportcsarnokban kezdi az őszi profi ökölvívó versenyszezont, ahol az istálló idén is festői körülmények között várja a bokszbarátokat.


A tavalyi nagy sikerű, telt házas élő televíziós bokszgála után szinte természetes volt, hogy újra a Veszprém megyei városban szállnak ringbe Magyarország legjobb hivatásos ökölvívói, így szeptember 15-én, ezúttal pénteken, köszönhetjük a veretlen cirkálósúlyú WBO interkontinentális bajnok Szellő Imrét (17 győzelem, 0 vereség), a középsúly magyar trónját birtokló Bacskai Balázst (1 győzelem, 0 vereség), és a WBO nagypehelysúlyú Európa-bajnoki címvédőjét, Kovács Zoltánt is. Kötelek közé lép még Darmos József, ifj. Berki Ferenc, Kispál Zoltán, Törteli Balázs és Márton Balázs.


A felsorolásból szándékosan maradt ki a 22 éves fővárosi nagyközépsúlyú reménység, Egedi Renátó (9 győzelem, 1 vereség, 2 döntetlen), akire egy különleges „küldetés” vár: Marsi László tanítványa ugyanis WBO ifjúsági (Youth) bajnoki övéért lép kötelek közé. Egedi nem csak az első bunyós lehet az istálló történetében, aki ilyen bajnoki címet szerez, de már abban is első, hogy bokszolhat érte.


Az M4 által élőben közvetítésre kerülő rendezvénnyel kapcsolatos bővebb információkért, beleértve a belépőjegyek vásárlásával kapcsolatos részleteket, keresse fel a vállalkozás webes felületét, a felixpromotion.com oldalt.


/forrás: felixpromotion.com/

Judo VB - Nagyüzem az ötödik napon

Szeptember 1-jén pénteken, a budapesti Suzuki Judo Világbajnokság ötödik versenynapján öt magyar judósért szoríthatunk: Gercsák Szabina, Erdélyi-Joó Abigél, Salánki Evelin, Tóth Krisztián és Vér Gábor szerepel ezen a napon.


Ezen a napon három súlycsoport küzdelmeire kerül sor, a férfi 90, illetve a női 70 és 78 kilogramm legjobbjai szerepelnek. Mi ezen a napon mindhárom súlycsoportban érdekeltek leszünk, sőt, mindhárom kategóriában jó eredményekben reménykedünk!


A 70 kilogrammos mezőnyből hiányzik majd a világbajnoki címvédő és az olimpiai bajnok is, de az esélyesek sorát látva csöppet sem lesz unalmas vagy kiszámítható ez a kategória...


A 78 kilogrammos súlycsoport olimpiai bajnoka, az amerikai Kayla Harrison visszavonult, de a világbajnoki címvédő, a japán Umeki Mami itt lesz a budapesti mezőnyben. A kihívók száma is jelzi: óriási csatákra van kilátás!


A 90 kilogrammos súlycsoport olimpiai bajnoka, a japán Baker nem lesz a mezőnyben, ettől függetlenül ez az egyik legtöbb esélyest felvonultató kategória a világbajnokságon. Óriási csata várható a végső győzelemért.



A mieink első mérkőzései:

Gercsák Szabina - Zere Bektaskyzy

Erdélyi-Joó Abigél - Yahima Ramirez

Salánki Evelin - Ana Laura Portuondo Isasi

Vér Gábor - Ivan Felipe Silva Morales

Tóth Krisztián - Robert Florentino

/A judoinfo.hu cikke bővítve/