Ütközet után - Fábián Kristóf


Fábián Kristóffal sem először találkozhattok már oldalunkon - többször, több gála, meccs kapcsán említettük már a fiatal harcos nevét. Kristóf egy ideje meccsre várt már, így érthető, hogy nagy lendülettel vetette bele magát a hétvégén, Baján rendezett WFC K-1, Thai-box, Low-kick light, MMA Nemzetközi Open-be, aminek meg is lett az eredménye!


ellenfelem.hu: - Szia Kristóf! Mesélj nekünk a felkészülésről kicsit. Azt tudtuk, hogy nagyon szeretnél már bunyózni, ezért meg is lepődtünk, hogy a múlt heti WAKO OB fordulón nem vettél részt. Mi történt?


Fábián Kristóf: - Sziasztok! Sérülés szerencsére ugyan nem hátráltatta a felkészülésemet, azonban a jó idővel az allergiám is előbújt és olyan gyenge voltam, mintha beteg lettem volna. Ezért is maradt ki a WAKO forduló.


e: - Baján éreztél még ebből valamit?


FK: - Nem, szerencsére a héten ez már mérséklődött, így jó formában érkeztem Bajára, amit az eredmények is mutatnak: sikerült megnyernem a 71kg-os K1 és a 75 kg-os thai box mezőnyben a tornát!


[gallery type="slideshow" link="none" ids="5487,5486,5485"]

e: - Mi a következő lépés? Melyik gála következik?


FK: - A következő verseny a szigetszentmiklósi Muay Thai Világkupa lesz számomra, aztán több profi mérkőzés vár rám a nyáron, illetve az ősszel.


e: - A Fight Night Hungary-n végül nem láthattunk legutóbb. A következőn esetleg?


FK: - Igen, az a meccs rajtam kívülálló okok miatt maradt el, de nagyon remélem, hogy a következőn ott lehetek és összecsaphatok Bereczki Dominikkal vagy Vásony Ferencel, akár egy magyar bajnoki övért!


Gratulálunk és további sok sikert kívánunk az év hátralévő mérkőzéseihez! Reméljük hamarosan ismét szép eredményekről számolhatunk be veled kapcsolatban!


wfc-open-2015-baja

ZBK - Junior bajnokokat avattak Sárosdon


Sárosdon rendezte meg a Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség az Ifi-Junior Országos Bajnokságot, mintegy 125 versenyző részvételével.


A versenyt Kordás István és Koncz Gábor, a Sárosdi Kempo SE két vezetője idén 10. alkalommal rendezte meg a 13-20 éves korosztály számára. A versenyzők Chikare Kurabe, “C”,”B””A” kategóriás küzdelemben, valamint földharc versenyszámokban mutatták be tudásukat, valamint technikai számokban: formagyakorlat, fegyveres formagyakorlat, szinkron formagyakorlat, önvédelem kategóriában avattak országos bajnokot.


A klubok közül az első helyen a Sárosdi Kempo SE végzett 30 arany, 19 ezüst, 10 bronzéremmel. A második helyet a Bushido Kempo Akadémia szerezte meg 15 arany, 21 ezüst és 10 bronzérem megszerzésével. A hamadik lett a Székesfehérvári Kempo SE 12 arany, 15 ezüst , 5 bronzérmes helyezéssel.


Részletes eredmények ITT.



Unbound Voices - Gabriel Varga

gabriel_varga_profil

Just recently in early April Gabriel Varga became the second canadian to win a GLORY title when after a high paced, really technical 5 rounds he defeated Mosab Amrani by an unanimous decision at GLORY 20 in Dubai.


In our latest installment of our Unbound Voices series we are continuing on the path of bringing our readers closer to a different world and provide insight into the daily life and the stories, backgrounds of our interview’s subject, fighters from around the world who all share one thing in common. They are either Hungarians themselves or have some Hungarian blood runnining through their veins.


Gabriel Varga on life, routines, visualization, training camps and more!


Q: Would you please tell us a bit about your family’s history and the Hungarian roots?


A: My Dad's side of the family is Hungarian. My Grandfather and his brothers came over to Canada at a very young age with their parents. I've never had the opportunity to travel to Hungary but I hope to at some point.


Q: When you transitioned to kickboxing have you felt something immediately? Did you know that this is going to be the sport you'll stick to?


A: I knew how much I already enjoyed other martial arts but Kickboxing became my favourite by far very fast.  My next favourite is Boxing but if I wasn't doing one of those two I'd still be doing some other type of martial art. I hope to be involved with Kickboxing, Karate, Boxing, etc for the rest of my life.


Q: How did you parents, relatives, friends reacted when you moved to a full contact sport?


A: It was a very slow transition for me. It started with point fighting,to no contact continuous Karate, to light contact, to full contact but no punches to the head, and then finally to Kickboxing. That helped everyone adjust to me being involved in this sport. The only people who really express major concern about me being involved in Kickboxing is strangers. My family and friends realize I train and fight smart so I avoid most of the serious contact.


Q: How does your morning routine look like? Do you have any specific routine, a ritual?


A: My routine is all over the place. I have to adjust everyday to make sure my schedule is flexible so I can change Kickboxing training times to meet my pad holders schedule needs. Sometimes I run in the morning and sometimes I run at night. I constantly change my running routine and very rarely run at the same place twice in one week. I also ensure I take 10-15 minutes before and after a workout to stretch.


Q: I've noticed in a few interviews that visualization keeps coming up. How important is to set goals and visualization for you in general? Was it always that way?


A: No. At the beginning of my career I was so confident that I'd out skill everyone so there was no need for it.  Now I like to visualize the difficulties I might face in the ring. It helps me prepare for the best of my opponent and keeps me calm because I imagine the fight every fews days. I think I'll continue using this technique for every fight in the future.


Q: Again from interviews it seemed that the belts are just kind of like an accessory to you. Can you expand a bit on this? What is it that makes you go forward, keeps you fighting?


A: I love my belts and once I win them I'm happy and excited to have them. But leading into a fight I don't focus on them. Worrying about winning them won't help me perform better. What does help me perform better is knowing I'm fighting the best guys in the world. I want to beat them and knowing that is the true accomplishment.


Q: Right now it's obviously not a problem but have you ever thought about traveling to train with high quality sparring partners?


A: I've considered it in the past and I may travel at some point but I do have Josh Jauncey and my brother Jacob who is a Boxer.  They are both elite level fighters and what I've been doing is working great for me.  I'm not sure what future training camps will hold but I do know I'm confident going into fights with my current sparring partners.


Q: Do you study lot of tape on your opponents or you just try to pick up a few key points and focus on yourself?


A: I study my opponents quite a bit. I like to know their strengths and weaknesses. But I also focus on my strengths as well. I also find watching vides of my opponents helps make me become more calm on fight night because I know exactly what I'll be up against.


Q: What did kickboxing/sports teach you about life, yourself?


A: It taught me strength and courage. There's no quick easy path to the top of anything.  It's hardwork and perseverance. And having completed that path and followed the slow long road to the top I know I can accomplish my other goals in life.


Q: What’s the best advice you ever got?


A: In regards to fight advice it was "whoever trains the hardest will win". That pushed me to really work hard and be in better shape then everyone else I'd be fighting. But after years of fighting I now believe "whoever trains the hardest and smartest will win”.


http://www.youtube.com/watch?v=JsD2qbo4G8M

Mayweather vs Pacquiao - A kulisszák mögött 2

may-pac

Az első rész után az alábbiakban a négy részes doku második epizódját láthatjátok, mely az évszázad mérkőzésének kikiáltott Floyd Mayweather vs Manny Pacquiao meccs kulisszái mögé tekint be,Mayweather szemszögéből.  Floyd saját állítása szerint idén Szeptemberben visszavonulhat, azonban ezt az elvarratlan szálat még szeretné elintézni. Egy név zavarja, mely évek óta felmerül vele kapcsolatban. Ez a név pedig nem más, mint Manny Pacquiao. Több évnyi szervezési kísérlet, kudarc, várakozás után végre megtörténik, amire a boksz rajongóinak tömegei vártak: jön a Mayweather vs Pacquiao!


http://www.youtube.com/watch?v=10nI8r22wcw

Sporttörténelmet írt a Debreczeni Team


A hét végén került megrendezésre Innsbruckban az Austrian Classic Worldcup, amely Európa egyik legnagyobb és legnevesebb versenye. Komoly csatákra lehetett számítani, ami már abból is látható volt, hogy rekordszámú, több, mint 2.200 nevezés érkezett.


A Debreczeni Team utánpótlás harcosai már csütörtökön este útra keltek, hiszen az első akadály a több, mint 1000 kilométeres út volt. A délelőtti órákban érkeztek Innsbruckba, ahol a mérlegelésnél mindenki hozta a saját súlyát, így már „csak” a harcokra kellett koncentrálni. Péntek este kezdődtek a csapatküzdelmek. A C2 korosztályban címvédő Debreczeni Team fiatal harcosai a Queen „We are the Champions” (Mi vagyunk a bajnokok) dalára vonultak be a csarnokba, nem kis feltűnést – és némi irigységet - keltve a lelátókon és a pástokon. Este 6-kor kezdődtek a küzdelmek.


C1-es csapatunk sajnos komoly magassági hátrányban volt, így komoly küzdelemben, de alulmaradt a bolgár csapat ellen. Juniorjaink jó formában, nagy lelkesedéssel dolgoztak, de sajnos ők is elvéreztek a selejtezőn. C2-es csapataink azonban kitűnően szerepeltek! A Viharsarki harcosok abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy három ütőképes csapatot is ki tudtak állítani, ami már önmagában is komoly eredmény, hiszen számos ország egy csapatot sem tudott nevezni. A fiatalok pedig megmutatták, hogy mit tudnak! Sorra búcsúztatták a klubok és a nemzeti válogatottak (!) csapatait, köztük a németeket, angolokat, oroszokat, a bolgárokat, az olaszokat és a szlovénokat. Az indulás olyannyira jól sikerült, hogy már a döntőbe jutásért is két csapatunk (A „B” és a „C”) küzdött egymással, ebből adódóan a döntő is „házi” volt, így végül a dobogó mindhárom fokán a mi fiataljaink álltak. Ilyen még soha nem volt és talán nem is lesz! Magyarország, a Viharsarok fiataljai sporttörténelmet írtak!


Szombaton délben kezdődtek az egyéni küzdelmek. A verseny méreteit mutatja, hogy 11 páston és 2 ringben folytak a küzdelmek. A mezőny nemcsak óriási, de nagyon kemény is volt, többek véleménye szerint egyfajta „kis Európa Bajnokság”-nak felelt meg. Debreczeni Dezső vezetőedző és segítői – szerencsére voltak elegen – folyamatos rohanásban voltak a pástok között, hogy mindig biztosítani tudják a versenyzők támogatását az edzői székből. Nem volt egyszerű! A versenyen nem csak a „nagy nevek” jelentek meg – azok, akik évről évre hozzák a komoly eredményeket -, hanem a feltörekvő nemzetek legjobbjai is. Látható, hogy a magyar-, bolgár-, és olasz kick box mellett kikövetelik, kiharcolják a helyüket az angolok, az oroszok, a németek. Nagyon kemény és kiélezett küzdelmek alakultak ki, a feszültség néha szinte szikrázott a levegőben. Fiataljaink fegyelmezetten, sportszerűen, nagyszerű hozzáállással dolgozták végig a napot, ami nem volt egyszerű, hiszen voltak, akik éjfélkor (!) még páston voltak.


Az eredmény végül nem volt rossz, de a reményeket nem váltotta be. Látható, hogy továbbra is kitartó munka, fegyelem és eltökéltség kell ahhoz, hogy a spanyolországi EB-n szépen fénylő érmek gazdagítsák a viharsarki fiatalok falát.


Eredmények:


aranyérmesek:


Laurincz Boglárka C2 -55 kg
Hegedűs Hanga C1 -28 kg
Opauszki Dávid C2 +69 kg
Hegedűs Botond C2 -42 kg


ezüstérmesek:


Stumpf Márk C1 -32 kg
Laurincz Péter C1 -37 kg
Laurincz Boglárka C2 -60 kg
Leszkó Kitti C1 -32 kg
Szentpéteri Bence C2 -69 kg
Harangozó Gábor Junior -89 kg


bronzérmesek:


Szász Kristóf C2 +69 kg
Bálint Zoltán junior -74 kg
Viczián Roland C2 -57 kg
Hrangozó Gábor junior -94 kg
Török Dóra C2 -60 kg
Viczián Dániel C1 -28 kg
Laurincz Péter C1 -42 kg
Opauszki Dávid junior -84 kg


Összesítve: 4 arany, 6 ezüst, 8 bronz


Csapat eredmények: 1 arany, 1 ezüst, 1 bronz


C2 csapat


Debreczeni Team „A” csapat – aranyérem
Laurincz Boglárka
Bálint Zoltán
Opauszki Dávid
Szentpéteri Bence


Debreczeni Team „C” csapat – ezüstérem
Ronyecz Fanni
Hrabovszki Donát
Krucsai Gergő
Szász Kristóf


Debreczeni Team „B” csapat – bronzérem
Török Dóra
Czár Tibor
Hegedűs Botond
Viczián Roland

Hamarosan kezdődik a törökországi Kempo VB

Jön a törökországi Kempo VB! A magyar válogatott részvételével rendezik április 30. és május 2. között az XII. IKF Kempo Világbajnokságot Törökországban. Magyarországot harmincnégy versenyző képviseli a tornán.


IMG_1318


A két esztendővel korábbi világbajnoksághoz hasonlóan idén is a török riviérán fekvő Antalya ad otthont a kempo világbajnokságnak. A Nemzetközi Kempo Szövetség immár tizenkettedik alkalommal szervezi meg a vb-t, amelyen a magyar nemzeti csapat tavaly harmadik, tavalyelőtt pedig második lett. A mostani tornára harmincnégy versenyzőnk utazik, valamint a szakmai stáb tagjai, akik a verseny előtti napokban a helyszínen is tartanak felkészítő edzéseket a magyar sportolóknak.


A keret tagjai:
Baros Tamás (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia)
Tóth Károly (Mad Max Kempo Dojo)
Tóth Károly Imre (Mad Max)
Vaitzner Richárd György (Dojo Lovász SKE)
Deák Márton (Magyar Kempo Iskola)
Kerepesi Daniella (Dojo Lovász SKE)
Lovász Gábor (Dojo Lovász SKE)
Herman Krisztofer László (Fekete Harcos Önvédelmi SE)
Kassai Kristóf Máté (Dojo Lovász SKE)
Kassai Márton Dávid (Dojo Lovász SKE)
Kasza Pál Lajos (Dojo Lovász SKE)
Lovas László (Újfehértói Kempo Harcművészeti SE)
Király Fanni (Harcos Kutyák Kempo SE)
Lacza Ábel (Hegyvidék Harcosai)
Lévai János (Dojo Lovász SKE)
Ódor Erik (Felcsúti Fehér Tigrisek HSE)
Ódor Lili (Felcsúti Fehér Tigrisek)
Kornély Medárd (Felcsúti Fehér Tigrisek)
Megyeri Szabina (Hegyvidék Harcosai)
Mészáros Márk (Magyar Kempo Iskola)
Pásztor Ádám (Újfehértói HSE)
Szabó Gyula Patrik (Fekete Harcos Önvédelmi SE)
Molnár Csaba (KTTK)
Farkas Bálint (BVSC Kempo Klub)
Szabó Ingrid (Felcsúti Fehér Tigrisek)
Szabó Tibor Benedek (Újfehértói HSE)
Tarjáni Tamara (Herceghalmi SE)
Vigyikán Vince (Felcsúti Fehér Tigrisek)
Vigyikán Víta (Felcsúti Fehér Tigrisek)
Sipos Norbert (Aladin Hero Team)
Békési Sándor (Aladin)
Somogyi Cristian (Aladin)
Fülöp Márk (Budajenő Kempo Klub)
Bartha Boglárka (Hegyvidék Harcosai)


A világbajnokság eredményeiről rendszeresen beszámol a Magyar Kempo Szövetség hivatalos honlapja és Facebook-oldala.


Sok sikert kívánunk a versenyzőknek!

Határok nélkül - Gabriel Varga


Az ellenfelem.hu ezen rovatában határok nélkül beszélgetünk olyan hazánkból elszármazott vagy jelenleg külföldön élő magyarokkal, magyar gyökerekkel rendelkező sportolókkal, akik amatőr, profi, esetleg hobbi szinten űznek valamilyen küzdősportot. Az interjúkkal szeretnénk egy kicsit szó szerint közelebb hozni hozzátok egy más világot, betekintést nyújtani az ottani mindennapokba és élettörténeteken, sorsokon keresztül kicsit a lélek és a sport mélységeibe is bevilágítani.


Sorozatunk harmadik alanya nem más, mint a világ jelenleg legnagyobb, legnívósabb kickbox szervezetének, a GLORY World Series pehelysúlyú bajnoka, a 29 éves Gabriel Varga! Gabriel apai ágon magyar származású, így némi büszkeség és öröm tán joggal tölthet el minket is. Édesapja Shotokan karate oktató volt, így Gabriel nagyon korán, már öt évesen ismerkedni kezdett a karate alapjaival, nyolc évesen pedig már komolyan edzett. Valamikor a második dan megszerzése után Gabriel érdeklődése a full-kontakt küzdelem felé fordult, így találkozott a muay thai és kickbox stílusokkal. Húsz évesen pedig már első, ezen szabályrendszerekben vívott összecsapásain is túl volt.


Gabriel amatőr mérlegén (15-0), eredményei látszott, hogy komoly tehetségről van szó. Ilyen eredmények és számtalan elnyert öv, cím után lépett a profik közé. Rendkívül sokoldalú stílusának köszönhetően könnyedén vált az ütőtávon vívott, technikás bunyó és a kemény közelharc között. Határok nélkül - Gabriel Varga!


ellenfelem.hu: - Szia Gabriel! Először is gratulálunk a nemrégiben megnyert pehelysúlyú GLORY övhöz. Mesélnél nekünk egy kicsit róla, hogyan került a család Kanadába?


Gabriel Varga: - Édesapám ága magyar. Nagyapám és testvérei egészen fiatalon kerültek ide, mikor szüleikkel átköltöztek. Még nem volt rá lehetőségem, hogy meglátogassam Magyarországot, de remélem egyszer összejön.


e: - Amikor kickbox-ra váltottál, azonnal érezted, hogy ez lesz a te sportod?


GV: - Azt már tudtam, mennyire élvezek más küzdősportokat, de a kickbox nagyon gyorsan a kedvencem lett. A másik kedvencem a boksz, de ha egyiket sem csinálhatnám, akkor is valamilyen küzdősporttal foglalkoznék és remélem, hogy egész életemben lehetőségem lesz a küzdősportok körül maradni valamilyen formában.


e: - Hogy reagáltak a szülők, rokonok, barátok, amikor full-kontaktra váltottál?


GV: - Ez egy nagyon lassú váltás volt. Point fightinggal kezdtem, majd jött a no contact Karate, light contact, aztán a full-kontakt, fejre mért ütések nélkül. Csak ezek után következett a kickbox. Ez nagyban segített a körülöttem lévőknek, hogy hozzászokjanak. Igazából csak idegenek aggódnak néha komolyan értem. A családom és barátaim tudják, hogy ésszel edzek és harcolok, így a komolyabb találatok nagyját elkerülöm.


e: - Hogy néznek ki a reggeleid? Van valamilyen rutinod, amit követsz?


GV: - Igazából eléggé össze-vissza vannak a dolgaim. Minden nap finomítanom kell valamin, hogy a beosztásom rugalmas maradjon ahhoz, hogy össze tudjam hangolni az edzéseim a segítőim beosztásával. Néha reggel futok, néha meg este. A futóprorgamom is folyamatosan váltogatom és nagyon ritkán futok ugyanazon a héten kétszer ugyanott. De nagyon fontos a nyújtás is, ezért 10-15 percet minden edzés előtt és után nyújtani szoktam.


e: - Észrevettük, hogy több interjúban előkerül a vizualizáció kérdése, ami ugye már részben vagy egészben a sportpszichológia területe. Mennyire fontos számodra a vizualizáció, a célok kitűzése általánosságban? Mindig így voltált vele?


GV: - Nem, a karrierem elején annyira magabiztos voltam, hogy úgy gondoltam, egyszerűen jobb leszek mindenkinél, így pedig nem láttam szükségesnek. Manapság szeretem elképzelni az esetleges nehézségeket, melyekkel találkozhatok egy küzdelemben. Ez segít, hogy ellenfelem legjobb formájára készüljek és nyugodt maradjak, hiszen pár naponta az egész meccset elképzelem. Azt hiszem az összes jövőbeni bunyómhoz használni fogom már ezt a technikát.


e: - Szintén az eddig hallott interjúkból kiindulva, de úgy tűnt, hogy az övek szinte csak kellékek, nem igazán fontosak. Mesélnél nekünk erről? Mi az, ami hajt, ami visz előre?


GV: - Szeretem az öveimet és boldog, izgatott vagyok, amikor megnyerem őket, de egy-egy bunyúre készülve nem gondolok rájuk. A rájuk történő gondolás nem fog segíteni, hogy jobban teljesítsek. Ami segít az a tudat, hogy a világ legjobbjaival harcolok. Le akarom győzni őket és ez a tudat az igazi eredmény.


e: - Szemmel láthatóan jelenleg nem okoz problémát, de gondoltál rá, hogy utazz az edzések érdekében?


GV: - Gondolkodtam rajta régebben és lehet, hogy útra is kelek majd, de jelenleg Josh Jauncey-val (szintén GLORY harcos) és Jacob testvéremmel edzek, aki bokszoló. Mindketten elit harcosok és amit csinálunk, az működik. Nem tudom még milyen edzőtáboraim lesznek a jövőben, de azt igen, hogy a jelenlegi sparring partnereimmel való edzésekkel magabiztosan indulok a csatákba.


e: - Sok anyagot nézel az ellenfeleidről vagy inkább csak pár fontosabb dolgot igyekszel kiszűrni és magadra koncentrálsz?


GV: - Elég sokat tanulmányozom őket. Szeretem ismerni az erősségeiket és gyengéiket, de a saját erősségeimre is igyekszem fókuszálni. A videók tanulmányozása abban is segít, hogy a küzdelem éjszakáján még nyugodtabb legyek, mivel pontosan tudom mivel állok majd szemben.


e: - Mit tanított neked a kickbox, a sport általánosságban magadról, az életről?


GV: - Erőre, bátorságra tanított. Nincs gyors és könnyű út a csúcsra, legyen szó bármiről. A kemény munkáról és a kitartásról szól az egész. Miután végigjártam ezt a hosszú, sokáig tartó utat a csúcsra, tudom, hogy a többi célomat is elérhetem az életben.


e: - Mi a legjobb tanács, amit valaha kaptál az életben?


GV: - A harccal kapcsolatban azt, hogy "aki a legkeményebben edz, az fog győzni". Ez arra ösztönzött, hogy igazán keményen dolgozzak, jobb formában legyek, mint bárki más, akivel küzdök. Több évnyi küzdelem után ezt annyiban módosítanám, hogy "aki a legkeményebben és legokosabban edz, az fog győzni".


e: - Köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk neked!


Az alábbiakban a GLORY 20 gálán Gabriel Varga és az igen veszélyes, technikás Mosab Amrani közötti összecsapást tekinthetitek meg. Ezzel a győzelemmel nyerte el Gabriel a GLORY pehelysúlyú övét és lett a súlycsoport első embere!


http://www.youtube.com/watch?v=JsD2qbo4G8M

III. Global Grappling Csapatbajnokság - Beszámoló

A hétvégi III. Global Grappling csapatbajnokságról Berkes László versenyigazgató írt nekünk:


kuzdelem


2015 április 25-én Hatvanban, a Kodály Zoltán Általános Iskola tornacsarnokában rendeztük meg négy tatamin a Global Grappling harmadik Csapatbajnokságát. Kellett a négy tatami, hiszen míg az előző Csapatbajnokságokon három, illetve hét csapat indult, most a Gi Grappling és a NoGi Grappling versenyszámokban összesen 24 csapat nevezett. Sikerült megrendeznünk mind a két versenyszámban a Gyermek, a Junior és a Felnőtt Csapatbajnokságot is.


A Global Grappling rendszerében minden Csapatpárbaj öt egyéni mérkőzésből áll öt súlycsoportban. Ezek a Gyermekek esetében 30, 35, 40, 45 és 50 kg., a Junioroknál 45, 50, 55, 60 és 70 kg., a Felnőtteknél 70, 75, 85, 95 és 105 kg. Az öt pozícióra 4 és 8 fő közötti létszámú csapatokat lehetett nevezni. A Felnőtt Csapatbajnokságokat két csoportos rendszerben bonyolítottuk le, egy csoporton belül körmérkőzéssel, majd az egyik csoport győztese vívta az elődöntőt a másik csoport második helyezett csapatával, végül az elődöntők győztesei küzdhettek az 1. helyért, vesztesei a 3. helyért. Mind a Gi grappling, mind a NoGi Grappling versenyszámban a győztes csapatnak öt csapatpárbajt (25 egyéni mérkőzést) kellett vívnia.


junior_NoGi


A Felnőtteknél Gi Grappling-ben a győztes a Gracie Barra Hungary csapata lett, míg NoGi Grappling-ben a Dorogi Nehézatlétikai Club csapata. Mindkét csapat csak ebben a versenyszámban indult és egyedülálló módon mind az öt csapatpárbaját megnyerte! Gratulálunk! Kivételes teljesítményt rajtuk kívül más csapat is produkált, megemlíthetjük a Szolnok Judo 61' SE csapatát, akik egyedül nyertek a Felnőttek között két kupát, mind Gi-ben, mind NoGi-ben az első három közé jutottak. Volt olyan versenyzőjük, aki a két versenyszámban összesen 10 meccsen több, mint 60 percet küzdött! Gratulálunk!


felnott_nogi


Kiemelésre méltó még a Tatami Centrum Plusz csapata, akik a mindkét versenyszámban elsők lettek, ez csak nekik sikerült. Ők a Juniorok között versenyeztek. Hősiesen küzdött és a legjobb négy közé jutott a mindössze négy fővel kiálló Koko Fight Club csapata, ahol egy-egy versenyzőjük kénytelen volt mind az öt csapatpárbajban két súlycsoportban is küzdeni. A legtöbb helyezést a Miskolci Ju Jitsu Egyesület szerezte, a hat Csapatbajnokságban egy első és négy második helyezést sikerült begyűjteniük! Gratulálunk!


A III. Global Grappling Csapatbajnokság végeredménye:


Gi Gyermek Csapatbajnokság




  1. Miskolci Ju Jitsu Egyesület

  2. Tatami Centrum - GB Kecskemét


 Gi Junior Csapatbajnokság




  1. Tatami Centrum Plusz

  2. Miskolci Ju Jitsu Egyesület


Gi Felnőtt Csapatbajnokság




  1. Gracie Barra Hungary

  2. Szolnok Judo 61' SE

  3. Gracie Barra PIT

  4. Koko Fight Club


Nevezett még a Tatami Centrum, a Gracie Barra Fülöpháza és a Miskolci Ju Jitsu Egyesület csapata.


NoGi Gyermek Csapatbajnokság




  1. Tatami Centrum - GB Kecskemét

  2. Miskolci Ju Jitsu Egyesület


NoGi Junior Csapatbajnokság




  1. Tatami Centrum Plusz

  2. Miskolci Ju Jitsu Egyesület

  3. Mezőcsáti Harcosok Klubja


NoGi Felnőtt Csapatbajnokság




  1. Dorogi Nehézatlétikai Club

  2. Miskolci Ju Jitsu Egyesület

  3. Szolnok Judo 61' SE

  4. Gracie Barra PIT


Nevezett még a Tatami Centrum, a Gracie Barra Fülöpháza, a Koko Fight Club és a Mezőcsáti Harcosok Klubja csapata.

Gercsák Szabina - Májustól nincs megállás

Gercsák Szabina is utazhat az Eb-re, amelyet az Európa Játékok keretében rendeznek. A viadalt június 25. és 28. között Bakiban tartják. A magyar keretet már kijelölték: a 70 kilós súlycsoportban Gercsák Szabina, a Hell-Miskolci Judo Club tagja léphet tatamira.


A megyeszékhely első ifjúsági olimpiai bajnoka tavaly még a 63 kilogrammos mezőnyben szerepelt, súlyát azonban nem tudta tartani, így egy kategóriával feljebb lép.


Cselgáncs Eb - Nők 63 kg-os súlycsoport


„Az elmúlt évben sok vizsgálaton és mérésen vettünk részt Szabinával – kezdte Flórusz János, a Hell-Miskolci JC elnök-vezetőedzője. – Ezek eredményeképpen olyan „határozatot” kaptunk, amely szerint várhatóan sem a testmagassága, sem a súlya nem fog változni. Ehhez képest csak november végétől februárig 4 centimétert nőtt és ez természetesen magával hozta súlyának gyarapodását is. Ha a mérlegre állt, többségében 68-at nyomott, így rögtön világossá vált számunkra, hogy kiválóságunk tovább nem tarthatja a 63 kilót. Ez az élettel együtt járó tény nyomban számos problémát vetett fel.”

A szakember ezek között megemlítette, hogy Gercsák Szabina a 63 kilós mezőnyben – 500 ponttal – a 30. hely körül állt a világranglistán, a 70-esek mezőnyében viszont a nulláról indult és ez természetesen érzékenyen érintette.

„A magasabb súlycsoportban tanítványom pillanatnyilag csak a 101. helyen tanyázik, és az eddigi 70 pontja sem mondható soknak – folytatta a szakember. – Mivel mi már mindent az olimpiai szemüvegen keresztül nézünk, felkészülésünket és kvalifikációs versenyzésünket is alá kell rendelnünk a 2016-os ötkarikás játékoknak. Rio de Janeiróban a súlycsoport világranglistájának első tizennégy helyezettje indulhat. Ez a szám persze nem végleges, hiszen hozzá kell számolni a zöld kártyásokat, mi azonban erre nem építhetünk. A felsoroltak fényében teljesen átalakítottuk edzésmunkánkat: mintegy öt hete erősítünk, napi két edzést tartunk, hiszen enélkül Szabina nem „rúghatna labdába” a 70 kilósok táborában. A kemény munka következtében fizikai állapota huszonöt százalékkal javult, miközben technikailag továbbra sincs problémája, a legjobbak közé tartozik.”



A „megújult” Gercsák Szabina első komoly megmérettetése a május végi, Romániában sorra kerülő, felmérőnek szánt, felnőtt European Open lesz. Ezt követi a júniusi budapesti Grand Prix, majd a bakui kontinensbajnokság.


„Nem veszíthetjük szem elől azt sem, hogy Szabina még jövőre is junior korú lesz – közölte Flórusz János. – Ennek jegyében ebben az évben szerepelni fog az ausztriai Oberwartban sorra kerülő Eb-n, az Egyesült Arab Emírségek-beli Abu-Dhabiban rendezendő vébén, majd az U23-as korcsoportnak a szlovákiai Pozsonyba kiírt Európa-bajnokságán is. A túraterveket kiegészítettük az edzőtáborokkal: ezeket itthon és Spanyolországban tartjuk majd. Szabinán már látszik a fejlődés, ennek következtében pszichésen is felszabadult, könnyebben végzi a nagy megterheléssel járó edzésmunkáját.”


(forrás: judoinfo.hu / boon.hu)




Abu Dhabi World Pro - Dern vs Garcia

[caption id="" align="aligncenter" width="504"] Az óriási Garcia egy korábbi versenyen[/caption]

A Gracie Humaita-s Mackenzie Dern már számtalanszor találkozott a sokszoros bjj bajnok Gabi Garciával, de mindig alulmaradt a nála 70-100 fonttal nehezebb versenyzővel szemben. Két napja aztán, az igen nívós bjj világversenyen, az Abu Dhabi World Pro 2015 Open Class elődöntőjében ismét összekerültek, a bjj rajongók pedig feszült figyelemmel kísérték az összecsapást.


Egészen pontosan öt sikertelen találkozó után Mackenzie Dern idén megmutatta a 2009 óta veretlen Gabi Garciának, hogy 70 font ide vagy oda, a technika néha bizony képes az erő és méret fölött győzedelmeskedni. Dern a döntőt megnyerve végül hazavitte az aranyat, az amerikaiak nagy örömére.

http://www.youtube.com/watch?v=KybCv3XFbg8

Mozgáskoordináció fejlesztés gyerekenek Szegeden

Tán elsőre nem tűnik kifejezetten küzdősporttal kapcsolatosnak a hír, de mindenképpen köthető hozzá az a gyerekeknek szóló játékos mozgáskoordinációs torna, melyet Szabó Kinga is oktat Szegeden. Úgy gondoljuk nem kell ecsetelni, hogy - többek között - az egyensúly, a ritmusérzék, a mozgáselemek megfelelő összehangolása mennyire fontos, ill. ezek nem megfelelő kifejlődése, rossz mintázatok rögzülése mennyi problémát okoz a felnőttek, így a küzdősportolók világában is. A módszerről és foglalkozásokról kértük meg Kingát, hogy meséljen kicsit nekünk.


kingatorna00161


Szabó Kinga vagyok, 21 éves, harmadéves gyógytornász hallgató. Gyerekekkel másfél éve dolgozom Szegeden. Van egy aerobik és egy testépítő-fintess oktatói OKJ-s képzettségem, Szegeden a Szent-Györgyi utca 2. szám alatt minden szerdán 18-19ig, minden pénteken 15.30-16.30, 16.30-17.30, 17.30-18.30ig tartok órákat, illetve Szőregen a Szerb utca 54. szám alatt 17-18ig minden kedden.



Gyermekek mozgáskoordináció fejlesztésével foglalkozunk Szegeden. A mozgáskoordináció több elemből tevődik össze így példul: egyensúly, a ritmusérzék, a mozgásérzékelés, a mozgáselemek megfelelő összehangolása, a térérzékelés, a reakcióidő, és még lehetne sorolni.

Ezekre összpontosítva igyekszünk fejleszteni a gyermekeket, mindezeket összehangoltan vagy szükség szerint külön-külön is fejlesztve.


Kis csoportokkal dolgozunk 5-12 éves kor között, - de igény szerint akár 3 évesekkel is -, mivel a központi idegrendszer alkalmazkodóképessége főleg a 0-12 éves korig tartó időszakban magas.


kingatorna00046


Szőnyegen mezítláb vagy zokniban szoktak tornázni a gyerekek, ezzel a megfelelő lábboltozat kialakulására, fejlődésére is figyelve. Emellet nagy figyelmet fordítunk a labdaérzékelés, dobások, kapások elsajátítására, az állóképesség fejlesztésére, ügyességi feladatokkal, ellentétes kar-láb gyakorlatokkal a jobb, bal agyféltekék megdolgoztatásával mind a figyelem, mind a későbbiekben a koncentráció, sportágakban, tanulásban, iskolában való magasabb teljesítmény elérésére törekszünk. Mindezt természetesen játékos formában, hogy élvezzék a gyerekek, elfáradjanak és mindeközben fejlődjenek.


10247299_10204642249954511_3837933958764614179_n


Itt egészséges gyermekekkel foglalkozunk. Leggyakoribb  a koordinációbeli elmaradottság, esetlenség, ellentétes alsó-, felső végtagok összehangolásának, egyszerre mozgásának nehézsége.




Heti összefoglaló

Eltelt újabb egy hét az ellenfelem.hu portál életében, de sok egyéb szemszögből vizsgálva is fontos időszak ez, hiszen közeleg az évszázad mérkőzése, melyre nillkiók várnak, de leszűkítve a kört hazánkra, előttünk a törökországi IKF Kempo VB, és ha már VB, akkor nem mehetünk el a tegnapi hoki sikerek mellett sem, hiszen válogatottunk feljutott újra a "király kategóriába", nem éppen a mi profilunkba vágó, de egy gratulációt mindenképpen megérdemelnek a srácok. A rövid kitérő után pedig nézzük a heti események összefoglalóját:


IMG_0866


Hétfőn hírt adtunk a héten lezajlott nemzetközi judo edzőtáborról, melyet a Körcsarnokban rendeztek. Este pedig Kovács Alexandra beszámolója következett az elmúlt szombati Muaythai Mania 8 gáláról, melyen Szandi újabb győzelmet zsebelt be.


KovacsSzandraMTM8win


Kedden karate volt elsőként a nap témája. Eredmények közöltünk a varsói Shinkyokushin EB-ről. Délutánra egy nem túl kellemes hír maradt, elmaradt ugyanis a SuperKombat Akadémia Újvidékre tervezett válogatója. Részletek a cikkben.


Este a stretchinggel (nyújtás) foglalkoztunk, annak fajtáival, és egy videó segítségével néhány gyakorlatot is megismerhettetek.


Szerdán a Bajnokok éjszakája gála összefoglalójával kezdtünk, benne a főmérkőzésen győztes Vidákovics Patrik értékelőjével.


vidakovics-belik-bajnokok-ejszakaja


Este pedig egy interjút olvashattatok, alanya Skrobár Róbert vol, aki a Muaythai Mania sorozatról és jövőjéről kérdeztük.


Csütörtökön földharccal indultunk, újra csapatbajnokságot rendeztek a Global Grapplingben tegnap, helyszín Hatvan volt.
A nap folyamán maradtunk a földharcnál, az I. Jász Viadal Nyílt Sport Ju-Jitsu verseny összefoglalóját mutattuk be.


jaszviadal2015


Estére egy nagyon érdekes témánk volt. A küzdősport és a személyiség. A cikk végén egy kérdőívet is kitölthettetek.


Pénteken a ZBK Ifi-Junior OB beharangozóját közöltük le elsőként, majd estére egy szakmai cikkel jelentkeztünk. Témája a muay thai, méret és technika. Nagyon hasznos írás, nem érdemes kihagyni.


Tegnap, azaz szombaton is volt érdekes információ a zsebünkben, kezdve egy nemes kezdeményezéssel. 10.000 ütés napját rendeznek júliusban Hatvanban, tisztelegve azon harcművészek előtt, akik már nem lehetnek közöttünk.


11037460_350210775177573_1006059897952098506_n


Délután írtunk, hogy Vidákovics Patrik a vasárnapi pesti győzelme után újra ringbe szállt, ezúttal Svájcban. Ellenfele Francisco Matos volt. Patrik győzelemmel tért haza, egy nagyon kemény 3 mentes csata végén fejrúgással zárta az estét! Gratulálunk neki! Bővebb beszámolóval is jelentkezünk majd.


Estére mi más maradhatott volna téma gyanánt, mint a Mayweather és Pacquiao mérkőzés. Egy jól összerakott dokumentumfilmet nézhettetek meg, mely bemutatta az elmúlt időszak eseményeit a mérkőzéssel kapcsolatban. Alig egy hét, és itt az évszázad mérkőzése!!!


Kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség





Barka Emese aranyérmes Szófiában

Felnőtt női válogatottunk tagjai a bulgáriai Szófiában versenyeztek, ahol az 58 kilogrammosok között Barka Emese az elődöntőben Sastin Mariannát is legyőzve aranyérmet szerzett, míg Mariann bronzérmes lett. A 75 kilogrammosoknál Németh Zsanett az ötödik helyezést érte el. - írta a birkozoszov.hu


barka


Női bírkózóinkért szoríthattunk Szófiában a "Dan Kolov – Nikola Petrov” felnőtt nemzetközi kötött- és szabadfogású és női nemzetközi versenyen.


A szombati nem eseményeihez tartozik, hogy két kíválóságunk, Barka Emese és a világbajnok Sastin Mariann egy ágra kerültek, majd az elődöntő során találkoztak is egymással. A párharcot Barka nyerte, aki aztán a döntőben sem adta alább, és Mimi Hrisztova legyőzésével a dobogó legfelső fokára állhatott fel.




[caption id="attachment_5471" align="aligncenter" width="500"]bul-fwteam2015sofia fotó: birkozoszov.hu[/caption]

Sastin Mariannra a bronzmeccsen a tunéziai Amri Marwa várt, - aki korábban Emese a selejtezőkben vert-aki világbajnokunk tussal vert.


Gratulálunk a lányoknak!



 A birkozoszov.hu nyomán


Laki Róbert hazai pályán javítana

A múlt pénteki Ferobox Event gálán a vállalkozás fiatal, pehelysúlyú versenyzője, Laki Róbert is kötelek közé lépett, és egy végletekig izgalmas, látványos mérkőzést vívott spanyol ellenfelével.


A budapesti bokszgálán Laki Róbert (8-0-1) a spanyol Sergio Romero (8-4-4) ellen lépett szorítóba, akit előzetesen a szervezők Bedák Zsoltnak szántak. A párharc első felében a magyar fiú látszott jobbnak, míg a hajrá a vendégbunyósé volt. A remek, izgalmas összecsapás végén a bírók döntetlent hirdettek, bár Laki érezhetően nem volt elégedett saját teljesítményével.


Budakalász_354




„Nem úgy sikerült ez a mérkőzés, ahogy azt elterveztem, nagyon elégedetlen vagyok a teljesítményemmel. Úgy gondolom ennél sokkal többre vagyok képes” – kezdte az értékelést Laki. „A küzdelem elején még minden jól ment, aztán érthetetlenül lelassultam, elfáradtam és magamra húztam az ellenfelem. Valamiért kicsit az erőmmel is elkészültem. Egész egyszerűen nem tudtam a holtponton átbillenni.”



A kecskeméti bokszoló mindezek ellenére optimistán tekint a május 22-i rendezvényre, ahol hazai pályán javíthatja kisebb megingását. „Fizikailag kell sokat javulnom, így az előttem álló bő egy hónapban az erőnléti edzésekre helyezzük a hangsúlyt. Ez volt az első hat menetes mérkőzésem, még soha nem töltöttem ennyi időt a ringben. Kecskeméten olyan formában fogok kötelek közé lépni, hogy magam is elégedett legyek a teljesítményemmel.”




 forrás: ferobox.com

Mayweather vs Pacquiao - Végre

MAY-PAC.0.0

Hogy megértsük, hol is tartunk, az elején kell kezdenünk. Egy szigeten, a világ másik végén, ahol egy kisfiú minden nap az utcákon ült és kétségbeesettségében szinte bármit megtett egy kis apróért. A kiutat kereste. És megtalálta. Hihetetlen, hogy a világ ezen szinte elfeledett sarkából a csúcsra érhetett, a legnagyobbak közé. Az ökölvívás egy emberből csodát csinált. - kezdi a film elképesztően hangulatos képsoraival ezt a nem mindennapi történetet.


Annál inkább érthető azonban a történet ellenfele számára, aki maga is olyan utcákról jött, melyek nem biztosítottak túl sok lehetőséget. A mesterség családi dolog volt náluk. A számtalan különbség ellenére, mely a hátteret és az életutakat tekintve megfigyelhetünk, mégis, szinte ikertestvérekké váltak a szupersztárságban. Két név, mely évek óta összefonódott és elválaszthatatlanná lett. Ha előkerül az egyik, felmerül a másiké is és fordítva.


Nagyon különböző motivációktól hajtva, eltérő istenek előtt hódolva, teljesen más alapállású segítőktől kísérve ez a két ember évek óta köröz egymással szemben. Az alábbiakban az elmúlt hat év történéseinek mélyébe tekinthetünk bele, mely a modern kori ökölvívás legjobban várt küzdelmének rejtelmeibe avat be. Végre itt a Mayweather vs Pacquiao összecsapás!


http://www.youtube.com/watch?v=hF76dlQt23c


Svájcban lép ringbe a Titán!

Kevesebb, mint egy héttel azután, hogy Budapesten a Bajnokok éjszakája elnevezésű gála főmérkőzésén a WKF Pro-Am Interkontinentális címét megszerezte, ma este újra ringbe lép Vidákovics Patrik!


11164835_338171089725713_625116599260350575_n



Patrik nem nagyon pazarolja az idejét, vasárnap még a Morrison's 2-ben verte pontozással Mirza Becarbasic-et, ma pedig már Svájcban vár rá egy újabb megmérettetés.


Thaibox és MMA mérkőzések szerepelnek a svájci gála programjában, melynek főmérkőzését vívja majd Patrik és Francisco Matos, K1 szabályrendszerben 3x3 percre kiírva.


Matos portugál származású, de Svájcban élő harcos. Legutóbb március elején lépett ringbe, viszont a mai meccs után már Christian Milea vár majd rá a SuperKombat svájci gáláján, június 13-án. Képzett bunyós, aki inkább lábbal aktív, kezeit kevesebbet használja, de a horgai veszélyesek.


Visszatérve Partikra, tegnap kora reggel indult el Baselbe, délután pedig már túl is volt a mérlegelésen. Természetesen nem hagyhattuk ki, hogy meg ne szólítsuk a mérkőzés előtti órákban.




[caption id="attachment_5447" align="aligncenter" width="400"]11128717_338776389665183_1237791171250209795_n Matos és Patrik a mérlegelésen[/caption]

"Paulo Balicha által szervezett Swiss Las Vegas gálára kaptam a meghívást, hogy az egyik legjobb tanítványával,  Francisco Matosal bunyózzak a főmeccsen. Kezdetben úgy volt, hogy a tapasztalt Daniele Moroval jatszok, de ő sérülés miatt lemondta.  Így hát maradt a portugál srác. Fogyasztanom is kellett, de végül sikeresen hoztam a 75 kg-ot tegnap a mérlegelésen. Sajnos még az előző heti címmeccs nyomai rajtam maradtak, a sípcsontjaim be vannak gyulladva, de az esti mérkőzésem igyekszem többet dolgozni kézzel. Matos képzett, kemény harcos, jók a rúgásai, de igyekszem a ,agassági főlényt kihasználni ellene."



 Mi mást is írhatnánk a végére, mint hogy nagyon szorítunk Patriknak!





A 10.000 ütés napja

Július 25-én rendezik a 10.000 ütés napját, Hatvanban. A rendezvény célja, hogy megemlékezzen azon harcművészekre, küzdősportolókre, akik már nem lehetnek velünk, mert az örök küzdőtérre kellett távozniuk, az előttük történő tiszteletadás jeléül harcművészek és küzdősportolók 10.000 ütést fogunk végrehajtani.


 11037460_350210775177573_1006059897952098506_n


Szerkesztőségünknek az egyik szervező, Koczka Konstantin mesélt az eseményről:


Először is szeretnék nektek bemutatkozni. Koczka Konstantinnak hívnak 1976 évben születtem Hatvanban. A harcművészetekhez először 1984 évben kerültem közelebb Réti Róbert személyében akinél Hou Chuan Kung-fut tanultam amiben első mester fokozatot értem el. Azután az iskolák miatt ezt abba kellett hagynom és a közelben Hatvanban kerestem magamnak sportot. Itt beíratkoztam akkor még Kobudo néven futó stílusra amit egészen 1-kyu-ig műveltem és több helyen tartottam edzéseket is. Közben eljárogattam Szász Péterhez majd Dudás Attila Mesterekhez taekwon-do edzésekre is. Ide is több évig jártam de itt nem vizsgáztam csak egy alkalommal pénzügyi okok miatt. Mivel még iskolás voltam bejártam Kovács Gábor Mesterhez is Ju-Jitsu edzésekre is ahol szintén 4-5 évig edzettem. Edzettem még Karászi Sanyinál ahol aiki-dot tanultam de ez sajnos abba maradt mert nem volt elég tanuló. Ezek mellett Báti Zsoltnál is tanultam kis ideig Ninjutsut, is. 1993 évben Japánban Ifjúsági Junior kategóriában freestyle formagyakorlatban aranyérmet így világbajnoki címet szereztem.


2006 évben vizsgáztam le Olaszországban Erdőssi Zsolt tanítványaként aki jelenleg Amerikában él és oktat  Freestyle harci művészetekből 1 dan fokozatra majd 2014.08.16.-án Bécsben ugyanezen stílusban 2 dan fokozatra.


A rendezvénnyel kapcsolatosan : A 2014 és a 2015 évben is nagyon sok olyan cikket olvastam és sajnos több ismerősöm is akik harcművészetekkel foglalkozott elhunyt. Ők nem csak mesterek hanem tanítványok is voltak. Mivel sok emberrel beszéltem ezen esetekről és hát a nemzetközi vizsgák miatt külföldön is sok ismerősöm lett így úgy gondoltam hogy legyen egy olyan rendezvény melynek során a harcművészek, küzdősportolók, boxolók és mindezek rokonai ismerősei egy összejövetel során egyszerre róhatja le a tiszteletét ezen elhunyt sportolók és művészek előtt. Nem utolsó sorban ebben a mai rohanó világban legyen egy olyan nap ahol ezen emberek ismerkedhetnek, beszélgethetnek, megismerhetik egymás stílusát stb. Sajnos egyre többet hallok olyat hogy egymásra fújnak klubok, klubvezetők de én mivel ezzel nagyon rég foglalkozom úgy gondolom hogy nem az a lényeg hogy ki milyen stílust űz hanem hogy ún. egy családhoz tartozunk és tiszteljük egymást. Nekem a mestereim mindig azt tanították hogy hogy lehet egy kezdőtől is sokat tanulni és nem kell a másik felett semmilyen módon ítélkezni mert idézem " Ítélni csak Isten ítélhet, és mi nem vagyunk Istenek".


A rendezvényt 2015. 07.25-én délelőtt 10:00 órakor kezdenénk, így a beérkezés legkésőbb 09:30 órakor lenne hogy a regisztráció miatt minden elkészüljön időben. A rendezvény egy 1 perces néma csenddel kezdődne mely a tiszteletadás része lenne, majd 10.000 egyenes ütés kerülne végrehajtásra ami a kitartást és szintén a tiszteletet jelentené. 30 percenként lesznek szünetek így a végrehajtási idő 3 óra hossza körüli idő lesz. A végén lehetséges egy beszélgetés a tagok között illetve ha sikerül a szponzorokkal beszélni akkor lesz egy ajándék kisorsolása is mely sorszám alapján történik a résztvevők karjára felírt sorszámok alapján. A legvégén minden résztvevő kap egy emléklapot a napról hogy ezen részt vett.


Ebben a szervezés nagy része rám hárul, de segítségként kértem még fel benne kollégámat és barátomat Hornyák István 3 dan shito-ryu Mestert is, hogy minél több emberhez és tanítványához juttassa el az eseményt.





Muay Thai – méret és klincs-technika

muayelbow
Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, ha az ellenfél magasabb, nehezebb, a klincs-ben nyakunkba akaszkodva komolyan le tud fárasztani, a magasságbeli esetleges előnyök pedig veszély térdesekkel szembesíthetnek. Amint az írtuk is, ezen tényezők ellensúlyozhatóak, ha a megfelelő erő és technikai edzések felkészítettek erre a feladatra.


De mit is jelent a megfelelő technika? A korábbi cikkünkben Sakmongkol által mutatottakon túl szerencsére bőven van honnan tanulnunk. Egy remek példa lehet a legendás Yodsanklai Fairtex is. Több meccsét is felhozhatnánk példának a 267(!) közül, de egyik legutóbbi, 2013-ban, a Lion Fight 10-en Chike Lindsay elleni összecsapása éppen megfelelő lesz. Chike Lindsayről tudni kell, hogy nem csak, hogy többszörös bajnok maga is, de látványosan izmosabb, nagyobb Yodsanklainál.


A nagyobb, erősebb ellenfél elleni küzdelem egyik gyakori problémája, hogy az ellenfél valószínűleg hosszabb kezei miatt az ütőtávról való harc nem biztos, hogy jól működik, de közelről is problémás lehet a dolog, mivel a magasság- és esetleges súly-béli előnyt komolyan ellenünk fordíthatják a klincsben.


Yodsanklai épp erre a problémára mutat egy megoldást Lindsay ellen, mégpedig úgy, hogy nem csak, hogy az ellenfél súlyát nem cipeli, de semlegesíti támadásait és hatékonyan tud ellentámadni. A technika nem kockázatok nélküli, hiszen ellenfelünk tulajdonképpen befogja fejünket, azonban ez is ellensúlyozható, így gyakran az lesz előnyben - paradox módon -, akinek be van fogva a feje. Ne feledjük, ez csak akkor van így, ha pontosan tudjuk, hogy mit csinálunk. Főleg akkor kockázatosabb a technika, ha MMA-ban is használni szeretnénk.


Amint azt a videón láthatjuk majd, Yod megpróbálja saját jobb vállát Lindsay bal hóna alá minél inkább benyomni és a kar felett átnyúlva (felső horog), keresztbe átnyúlva irányítani a fejet, zavarva a látását is, míg másik kezével Lindsay jobb karját irányítja, annak könyökhajlatába nyúlva.


YodChike-clinch-ellenfelem
Így Yodsanklai nagyban semlegesíti Lindsay támadásait, csökkenti hatékonyságát és lehetőségeit is, sőt, előnyös helyzetbe kerülve ő indít hatékony támadásokat. Fontos az ellenfél hóna alá kerülés, ill. a csípő befordítása is - így nem mi cipeljük ellenfelünk súlyát. Yodsanklai erre mindig is figyelt és nektek is érdemes! Soha se cipeld ellenfeled, mert csak idő kérdése és kifáradsz bele.


Az ellentámadás egyik nagyon szép példája, ahogy sokadjára a kar alá kerülve Yod a másik kéz könyökével odacsap. Baljával Lindsay jobbját fogja, majd a támadás pillanatában a jobb kézzel a megfelelő pozícióba tolja jobbjával ellenfele fejét és egy tökéletes bal könyököt helyez el rajta.


YodChike-clinch-elbow-ellenfelem
Nézzük a mérkőzést és figyeljük meg, ahogy Yodsanklai újra és újra alkalmazza a technikát, semlegesíti Lindsay klincs-támadásait, nem cipeli magán súlyát és rendkívüli hatékonysággal végzi ellentámadásait. Irány a terem! Jó gyakorlást!


https://www.youtube.com/watch?v=s9ubI-dm-ZQ&hd=1&rel=0

Zen Bu Kan Kempo Ifi Junior Országos Bajnokság Sárosdon





Mintegy 125 versenyző, 19 klubból nevezett eddig a szombaton Sárosdon megrendezésre kerülő Zen Bu Kan Kempo Ifi Junior Országos Bajnokságra. 








A versenyt Kordás István és Koncz Gábor, a Sárosdi Kempo SE két vezetője idén 10. alkalommal rendezi meg, a 13-20 éves korosztály számára.

A versenyzők Chikare Kurabe, “C”,”B””A” kategóriás küzdelemben, valamint földharc versenyszámokban mutathatják be tudásukat, valamint technikai számokban: formagyakorlat, fegyveres formagyakorlat, szinkron formagyakorlat, önvédelem kategóriában avatnak majd országos bajnokot.





- A Sárosdi Kempo SE öt ifi-junior világbajnoka is tatamira lép majd, így  Törzsök Réka, Hegedüs Bendegúz, Tóth Ádám, Csizmadia Dániel, és Kulgler András is a szombati verseny indulói között vannak - mondta Koncz Gábor, a Sárosdi Kempo SE Mestere, a verseny egyik szervezője.




Küzdősport és személyiség


Egyedi lehetőség az ellenfelem.hu-n! Segíts Te is, hogy a küzdősportok társadalmi elfogadottsága szélesebb körben is lehetségessé váljon. Az alábbiakban Kőszegi Sámuel beszél nektek röviden kutatása lényegéről, annak fontosságáról, hogy minél többet megtudjunk a tudomány segítségével a különböző küzdősportok lelki jellegzetességeiről és a konklúzióknak megfelelően az információ pozitív irányú kamatoztatásról. A cikk végén lévő kérdőív kitöltése mindössze pár percet vesz igénybe, azonban komoly segítséget jelenthetnek válaszaid a lentebbiekben tárgyalt kutatással kapcsolatban! Segítségetek előre is köszönjük! Következzenek Kőszegi Sámuel szavai:


A 20. század második felétől kezdve a kutatók nagy számban elkezdtek azzal foglalkozni, hogy egy adott sportágra mely személyiségtípus lenne a legalkalmasabb, azaz előzetes felmérések alapján el lehet-e dönteni, hogy kiből lesz bajnok és kiből nem. Mivel ezen vizsgálatok eredményeit megszámolhatatlanul sok tényező befolyásolja ezért ezen tudományágnak nem sikerült egy olyan konkrét személyiségtípust találni, ami garantálta volna a sikert, vagy legalább is feltétele lett volna. Így kénytelenek voltak fordítva gondolkodni és megnézni azt, hogy egyes sportágak, hogyan alakítják a személyiséget.


A küzdősportok vizsgálatára sok statisztika született, melyek elsősorban a szorongás, félelem, agresszió, önbizalom, depresszió, empátia, türelem faktoraira vetített személyiségformáló hatások kutatását jelentették. Általánosan bebizonyosodott az, hogy az önbizalom, önállóság, önelfogadás növekszik a küzdősportok művelésének hatására, a szorongás, depresszió csökken, a koncentrációs készség pedig javul.



Az agresszivitás kérdése ennél jóval bonyolultabb, hiszen akadnak olyanok, akik szerint a küzdősportok hatására ez a szint is csökken, valamint olyanok is, akik az agresszió mértékének növekedéséről vannak meggyőzve. Természetesen ez rengeteg mindentől függ, többek között a küzdősport típusától, a légkörtől, az edző személyétől és nem utolsó sorban az adott területre jellemző társadalmi normáktól és kultúrától.


Hasonló helyzet áll elő a pozitív szociális viselkedés, empátia és a küzdősportok kapcsolatának vizsgálata során is. Ezen eredményeket olvasva azonban fontos figyelembe vennünk azt, hogy a legtöbb kutatás alanyai tradicionális jellegű harcművészeteket, valamint karate-t és taekwondo-t űző sportemberekből kerültek ki, és lényegében senki nem foglalkozott még a mai világ talán legelterjedtebb küzdősportjaival (pl. a box, judo, bjj, kick boksz, thai boksz vagy akár mma harcosaival.)


Ezen az állapoton próbálok jelenleg folyó kutatásommal segíteni, hiszen rendkívül fontosnak tartom azt, hogy minél többet meg tudjunk a különböző küzdősportok lelki jellegzetességeiről és ezt megfelelően, pozitív irányban tudjuk kamatoztatni. Személyes véleményem szerint bármilyen küzdősportról beszélünk is, annak nagyon sok előnyös hatása van az ember egészére nézve, és egy kiváló lehetőség arra, hogy megismerjük saját magunkat, gyengeségeinket és erősségeinket. Azonban azok számára, akik nem merik gyerekeiket ilyen jellegű foglalkozásokra elengedni, mert attól félnek, hogy gyerekük rossz ember lesz, azoknak ezt tudományosan is be kell bizonyítani, és alapjában véve mindenki számára egy tisztább képet mutatni arról, hogy milyenek is a küzdősportok személyiségformáló hatásai.


Nagyon megköszönném, ha esetleg Te is csatlakoznál ehhez a kutatáshoz, ami mindössze egy 9 perces online kérdőív kitöltését jelentené!


A kérdőív eléréséhez kattints ide!


I. Jász Viadal Nyílt Sport Ju-jitsu Verseny


Jászberényben gyülekezett a Ju-jitsu társadalom színe-java. A hétvégén rendezték meg az első „JÁSZ VIADAL” elnevezésű, ám több mint másfél évtizedes múlttal rendelkező sport ju-jitsu versenyt. A rendezvény sajátossága, hogy nem voltak technikai versenyszámok (formagyakorlat, fegyveres formagyakorlat, önvédelem stb.), kizárólag küzdelmi számok.


Dr. Gulyás Richárd Miklós a Magyar Sport Ju-jitsu Szakszövetség elnöke így nyilatkozott: „Nagy öröm számomra, hogy az első ilyen jellegű versenyen ilyen nagy érdeklődést tapasztalok. Húsz klub közel 200 versenyzője nevezett az eseményre. Nyílt a küzdelem, így más stílusok is képviseltették magukat. Úgy gondolom, hogy igazán ez lenne a harcművészet lényege. Az igazi megmérettetés, amikor bármilyen más küzdőstílussal összemérjük az erőnket. A „JÁSZ VIADALON” képviselteti magát a Ju-jitsu, Kempo, Birkózás, Brazil Ju-jitsu, MMA, Judo, Kick-boksz sportág is. Szeretnénk hagyományt teremteni ezzel a versennyel, reméljük, hogy meg tudjuk majd ünnepelni a 10. 20. sőt még későbbi jubileumokat is.”


A rendezvényt a város részéről Hajnal-Nagy Gábor alpolgármester nyitotta meg. Kiemelte, hogy a Jászságban, köztük Jászberényben nagy hangsúlyt fektetnek a sport fejlesztésére. Azon belül is kivételesen eredményesek a küzdősportok.


Méltán figyelt a Jászság Fővárosára a küzdősport társadalom a hétvégén. Parázs küzdelmek, magas szakmai színvonal jellemezte a sporteseményt. A versenyszámok a következők voltak:


- Gi Ju-jitsu földharc
- No Gi Ju-jitsu földharc
- Ju-jitsu „C” light-contact küzdelem
- Ju-jitsu „B” full-contact küzdelem
- Pusztakezes full-contact kumite

A főszervező, Garamvölgyi Mihály (aki egyben a szakszövetség főtitkára is) elmondja: „A szervezők külön meghirdették a csapatversenyt, melyen 10 fős csapatok indulhattak. Nagyon szoros versenyben csak egy-két pont különbség döntött a helyezésekről. Szerencsére sikerült a Jászságban tartani a kupát, sőt nem is volt elég egy kupa, mert holtverseny alakult ki Jászberény és Jászapáti csapatai között, így megosztozott a bajnoki címen a két Jász Szomszédvár ”.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="5397,5396,5395,5394" orderby="rand"]

A csapatverseny eredményei:

1. Jászsági Harcművészeti Akadémia Jászberény és IBIN Ju-jitsu Kígyó Dojo Jászapáti csapatai holtversenyben
2. Újpalota SE és KUDO Hungary közös csapata
3. Jászberényi Birkózó Klub
4. Óbudai Jutsu Kai Kan Egyesület

A Jászsági Harcművészeti Akadémia egyéni eredményei:

Finta Gergő – Gi földharc 2. hely, No Gi földharc 2. hely
Finta Györgyi Eperke – Gi földharc 1. hely, No Gi földharc 2. hely
Tóth Bettina - Gi földharc 1. hely, No Gi földharc 1. hely
Tóth Panna - Gi földharc 1. hely, No Gi földharc 1. hely
Balázs Ágnes – Gi földharc 3. hely
Bathó Bálint – Gi földharc 3. hely
Lotz Réka – No Gi 2. hely
Vas Pál – No Gi földharc 2. hely
Bencze Bálint – Gi földharc 3. hely
Bathó Zoltán – Gi földharc 3. hely
Lajti Szabolcs – Gi földharc 1. hely, No Gi földharc 2. hely
Tóth Máté – Gi földharc 2. hely, No Gi földharc 1. hely
Bősze Balázs: no gi földharc 3. helyezés

A rendezvény támogatói:

- Jászberény Város Önkormányzata
- SCITEC NUTRITION - Jászberény Sport és Vitamin Szaküzlet
- KUKTA Kft. Jászberény

Gratulálunk a versenyzőknek, felkészítő mestereknek és edzőknek, valamint a verseny szervezőinek!

Muaythai Mania 8 - gála utáni villáminterjú Skrobár Róberttel


A Muaythai Mania 8 kapcsán már olvashattátok Kovács Alexandra beszámolóját oldalunkon, azonban most az összképpel, a szervezéssel kapcsolatban tán leginkább illetékes embert, a gála egyik főszervezőjét és megálmodóját, Skrobár Róbertet kérdeztük!


ellenfelem.hu: - Mi volt az oka, hogy ezúttal a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia sportcsarnoka adott otthont a gálának?


Skrobár Róbert: - A Magyar-Litván gála több érdeklődőt vonzott, kicsi már a Kőfaragó utcai csarnok, ezért a Honvéd Kinizsi Sportegyesülettel szövetkezve nagyobb helyszínt választottunk.


e: - Mi a következő lépés? Mikor és hol láthatjuk a Muaythai Mania következő rendezvényét?


SR: - A következő lépés egy edzőtábor, és azt követően egy amolyan Muaythai Mania "protokoll" gála, remélhetőleg szabadtéren, a festői Szentendre adja a hátteret. Ezzel el is árultam a helyszínt...


e: - Mikor láthatjuk a gálát a SportKlub műsorán?


SR: - A Sportklubon jövő héttől láthatunk összefoglalót, a Muaythai Mania Magazinban.


e: - Úgy tűnik, hogy a csatornák nyitni kezdtek végre egy kicsit mind a muay thai, mind a kickbox, sőt, még a hazai MMA előtt is. Reménykedhetünk szerinted, lehetünk optimisták, hogy egy pozitív folyamat vette kezdetét?


SR: - Én pesszimista vagyok. A televíziók csak akkor adnak le ilyen eseményeket, ha a szervezők fizetnek érte. Nekünk szerencsénk volt, egy dinamikus lelkes profi csapatra leltünk, aki lát bennünk fantáziát. A csatornák inkább adnak le unalmas stúdióvitákat egy sporteseményről, mint a küzdősportot valójában bemutatnák. Ez szerintem sokáig nem fog változni. Bár érdemes azon elgondolkodni, hogy a TV-k is a netről lesik el a témákat. A küzdősport kedvelőknek kellene kicsit aktívabban jelen lenni.


Köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk mind a Muaythai Mania-val, mind a Szentendre VSE-vel!


[gallery type="slideshow" link="none" ids="5405,5404,5403,5402" orderby="rand"]

Bajnokok éjszakája - interjú és eredmények

bajnokok_ejszakaja_header-ellenfelem

Vasárnap tartották a Bajnokok Éjszakája nevet viselő gálát a budapesti Morrison’s 2 klubban. A gála programjában 3 ökölvívó és 7 K-1 szabályrendszerű küzdelem kapott helyett, olyan nevekkel a párosítások közt, mint Polster "Psicho" Tamás és a főmérkőzést vívó Vidákovics Patrik.


A gála után a főmérkőzésen diadalmaskodó – és ezáltal újabb címmel gazdagodó -  Vidákovics Patrikot kérdeztük az ütközetről.


"Az előzetes videókat látva azt vártam, hogy Becarbasic heves természeténél fogva, széles csapottakkal fog támadni. A mérkőzésen viszont megfontolt, szűk ütésekkel, combrúgásokkal, és testrúgásokkal, ésszel bunyózott. Egészen az 5. menetig kiegyenlített volt a mérkőzés, oda-vissza mentek az ütések, rúgások, mígnem az utolsó másodpercekben egy tiszta fejrúgástól összecsuklott.

A rászámolás után még pár másodperc volt a mérkőzésből, majd következett a gong. Ekkor már éreztem, hogy ez a fejrúgás eldöntötte a mérkőzést, így egyhangú pontozással sikerült megnyernem az övet. Köszönöm a lehetőséget a Life Combat Gymnek, valamint az összes edzőnek, aki hozzájárult a munkájával a győzelmemhez: Tollár László, Vancsik Nándor, Kelemen Márton, Ales Attila, Dobos Ádám, Peszlen Ferenc, Dudok Károly, Makker Lajos, Mészáros András, Győrfi Csaba és Erdős József."


Mi pedig gratulálunk Patriknak az újabb győzelemhez!

A résztvevő harcosok aláírtak egy kesztyűt, melyre az esemény Facebook oldalán lehet licitálni, a befolyó összeget a Gyermekrák Alapítvány javára ajánlják fel a szervezők!

[gallery type="slideshow" link="none" ids="5413,5415,5414"]

Néhány fontosabb eredmény a gála programjából:


Polster "Psicho" Tamás vs Yutona Kronkton (Thaiföld)
- győzött Polster, 2. menet KO

WKF Pro-Am Magyar bajnoki övéért
Bélik Tímea (Life Combat Gym) vs Majláth Bianka (Crow Gym, Gödöllő)
-  győzött Bélik, egyhangú pontozással

WKF Pro-Am Európa bajnoki címért
Hudák Roland (Érdi Thai Box) vs és Andre Nemecek (Ausztria)
- győzött Hudák, 2. menet KO

WKF Pro-Am Interkontinentális címéért
Vidákovics "Titán" Patrik (Life Combat Gym) vs Mirza Becarbasic (Bosznia)
- győzött Vidákovics, pontozással

Stretching - Csak lazán!

A nyújtás fontosságát nem lehet elégszer kihangsúlyozni, legyen szó bármilyen sportról is. Az intenzív mozgás előtti bemelegítés elengedhetetlen annak érdekében, hogy a sérülés veszélyét a lehető legkisebb százalékra toljuk le.

rogan_stretching

A nyújtást (stretching) 2 nagyobb részre oszthatjuk, aktív és passzív formában. Ezeken felül is felosztható több részre, mint statikus vagy izometrikus nyújtás.


A megfelelő nyújtás és bemelegítés előkészíti az izmokat a terhelésre, és segít elkerülni az izomgörcsöket is. Emellett javítja vérkeringést és segít az izmoknak a regenerálódásban, illetve felkészíti a testet a fokozott terhelésre.


A passzív nyújtás alatt értendő a hosszabban elnyúló, úgymond megtartott gyakorlatok, mint a vádli vagy épp az ágyék nyújtása.


Az aktív nyújtás fejleszti az aktív hajlékonyságot és erősíti az izmokat.


Szakaszokra osztva: előfeszítés, fellazítás és statikus nyújtás, ez az, amikor egy felvett pozíciót a végsőkig tartunk. A tartás hosszáról különböznek a vélemények, egyes helyeken 60 másodpercet is írnak, de ez rengeteg tényezőtől függ.


A stretching is, ahogy az egész edzésmunka, megkívánja a mentális ráhangolódást és összpontosítást. Nem árt, ha már edzés kezdetén fejben "ott vagyunk".



Az alábbi videóban egy speciális küzdősportolóknak és földharcosok számára összeállított gyakorlatsort láthattok.

http://www.youtube.com/watch?v=PTYLKjn6WTA

Elmarad a Superkombat Akadémia válogatója

superkombat-ellenfelem


Korábban adtunk hírt a robbanásszerűen növekvő, komoly nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező román kickbox promóció, a Superkombat hosszútávú, globális szponzorációs terveiről, melyet a harcosoknak kívánnak nyújtani. Az 5 millió dollárra becsült keretű, 3 éves programot, - mely a Superkombat Akadémia nevet viseli -, a promóció globális partneri hálózata teszi majd lehetővé.


Az akadémiára történő válogatás első fordulója eredetileg az április 24.-re, Szerbiában, Újvidékre tervezett gála lett volna, azonban a Superkombat hivatalosan közzétett információi alapján, miután a helyi promóter nem tartotta tiszteletben a licenseléssel kapcsolatos standardokat, így megvonták engedélyét. A gálát ezért a Superkombat Romániában tartja meg, helyi harcosok részvételével.


A Superkombat mindenkitől elnézést kér a történtekért és arra kér minden harcost és promótert, hogy regisztráljanak és küldjék el adataikat a hivatalos office@superkombat.com címre Április 22 és Május 22 között.


Korábban a Superkombat kifejezetten nehézsúlyú harcosokat keresett az Akadémia programba, azonban nemrégiben az összes súlycsoportra kiterjesztették a programot, így mindenkinek adott a lehetőség!


A súlycsoportok:


63,5 kg - Könnyűsúly
67 kg - Váltósúly
71 kg - Középsúly
77 kg - Szuper-középsúly
81 kg - Félnehézsúly
86 kg - Félnehézsúly
92 kg - Cirkálósúly
95 kg - Szuper-cirkálósúly
96 kg - Nehézsúlyban

Újra csapatbajnokság a Global Grapplingben

Ahogy már a januári Kongresszus beszámolójában is említettük, idén újra helyet kap a csapatbajnokság a Global Grappling versenyei közt.


 plakat_III_Csapatbajnoksag.jpg


A számos idén bevezetett újdonság egyike, hogy visszakerül a csapatbajnoki forduló a versenynaptárba, melyet ezen a hétvégén rendeznek majd, Hatvanban.


Számszerint a III. Csapatbajnokság lesz ez, melynek versenyszámai a klasszikusnak mondható Gi és NoGi számok lesznek.



Kategóriák szerint rendezve férfi, női, junior és gyermek csapatok mérkőznek majd a tatamikon a Kodály Zoltán Általános Iskola csarnokában ezen a szombaton.




A nevezéshez szükséges dokumentumok és a versenykiírás ITT érhető el.

A nevezési határidő pedig április 22., szerda, 12 óra! A helyszínen nevezni ezúttal sem lesz lehetőség!


A verseny lebonyolítás a megszokott ütemben zajlik majd, tehát 8:00 mérlegelés, 10:00 megnyitó és kezdés.


Helyszín: 3000, Hatvan, Géza fejedelem u. 2.


Shinkyokushin Karate EB - Varsó

karate_eb_2015_magyar_csapat
Tíz magyar érem, magyar női győzelmek az Európa-bajnokságon! Szepesi Csenge, Berencsi Tímea és Németh Veronika Európa-bajnokok! 3 arany, 2 ezüst és 5 bronzéremmel zárt a magyar válogatott a varsói felnőtt Shinkyokushin karate EB-n, melyet 2015. Április 17-18. között tartottak a Varsói Towar Sporthallban.


Formagyakorlatban a juniorok mezőnyében Berencsi Tímea precíz gyakorlataival utasította maga mögé az EB népes mezőnyét, megszerezve így az aranyérmet. A többszörös Európa-bajnok Tóth Attila is remek formában érkezett az EB-re, de hazai pályán az elődöntőben a későbbi lengyel bajnok jutott tovább a döntőbe, így Attila bronzéremmel zárta az EB-t.


Junior küzdelemben is jól szerepeltek válogatott versenyzőink. Németh Veronika révén aranyéremmel, Kis-Simonka Vince által ezüsttel és Fekete Farkas Mór bronzérmével öregbítették a magyar versenyzők hazánk hírét Európában.


Az EB második napján a felnőtt fullcontact küzdelmekre került sor. Az EB esélyeket erősen meghatározták a nagy létszámú kelet-európai részvétel miatt a lengyel, litván, ukrán, román versenyzők, már az októberi tokiói világbajnokságra készülve.


[gallery link="none" type="slideshow" ids="5362,5364,5366,5367,5363"]

Ebben a kemény mezőnyben Körmöndi Lídia, Rózsa Gábor és Balogh Zsolt nagyszerűen meneteltek az elődöntőig, de sajnos nem sikerült a döntőbe kerülniük.


Női 55 kg-ban Szabó Zsófi, a Yakuzák SE versenyzője, harcos,  technikás küzdelmeket követően került a döntőbe, ahol szoros küzdelemben a bírók litván vetélytársát látták jobbnak, így ezüstéremmel végzett az EB-n.


Női +65 kg-ban Szepesi Csenge, Kamikaze SE, végig harcosan küzdve wazari találatokkal és meggyőző aktivitással jutott el a döntőig, ahol felőrölte litván ellenfele erejét, megszerezve így harmadik Európa-bajnoki győzelmét.


Összességében a magyar csapat 10 éremmel, 3 arannyal, 2 ezüsttel és 5 bronzéremmel zárta az EB-t.


Gratulálunk a versenyzőknek és edzőiknek!

Összesített eredmények

Kata- formagyakorlat:

Junior női Kata:
1. Berencsi Tímea - Kisvárda
Edző: Markó László

Felnőtt Férfi Kata:
3. Tóth Attila - Abasár, Tekeres SE, edző: Tóth Attila

Junior küzdelmi eredmények:

Junior női -55 kg:
1. Németh Veronika - Castrum SE, edző: Pantelics Péter

Junior férfi -55 kg:
2. Kis-Simonka Vince - Hajdúszoboszló, edző: Szabó Tamás

Junior férfi -70 kg:
3. Fekete Farkas Mór - Yakuzák SE, edző: Agócs Tibor

Felnőtt küzdelmi eredmények:

Női 55 kg küzdelem
2. Szabó Zsófi - Yakuzák SE, edző Agócs Tibor

Női 65 kg küzdelem
3. Körmöndi Lídia - Victory, edző: Stefanovics József

Női +65 kg küzdelem
1. Szepesi Csenge - Kamikaze SE - edző: Polacsek Zoltán

Férfi 70 kg küzdelem
3. Rózsa Gábor - Fight SE, Edző: Bencze Antal

Férfi 90 kg küzdelem
3. Balogh Zsolt- Victory, Edző: Stefanovics József

Az ellenfelem.hu ezúton szeretné megköszönni a beszámolót Kalmár Árpád úrnak, a Magyar Karate Szakszövetség főtitkárának.

Kovács Alexandra - Muaythia Mania 8

kovacs-alexandra


Mintha tegnap lett volna, hogy beszámoltam az első profi thai-box mérkőzésemről, mára pedig már túl vagyok a második kemény megmérettetésemen is. Április 18-án, szombaton került megrendezésre a Muay Thai Mania 8 Magyar-Litván csapatmérkőzés, ahol nekem is jutott egy kiváló ellenfél, Vaida Masiokaite személyében, aki a 2014-es krakkói IFMA EB-n második helyezést ért el. Így meglehetősen izgalmasnak ígérkezett az összecsapás.


A helyszín ismét Szentendre volt, csak a rendezvény ezúttal a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia sportcsarnokába költözött. A verseny előtt egy nappal zajlott le a mérlegelés a 4 Szürke nevezetű vendéglőben. Rendkívül kellemes hangulatban és kíváncsisággal telt az esemény, hiszen itt volt lehetőségünk először találkozni az ellenfeleinkkel személyesen.


Mi 61,2 kg-os súlyhatárban egyeztünk meg, ami nekem ugyan nem járt fogyasztással 58,8 kg-val mérlegeltem be, viszont túlságosan alatta voltam ellenfelemmel ellentétben, aki hajszálpontosan hozta a 61,2 kg-ot. Ez a súlykülönbség igen soknak bizonyult a 3x3 perces menetek alatt, de igyekeztem megoldani és kitartani.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="5356,5355,5352,5350,5349,5351,5348,5354,5357,5353"]

Úgy érzem az első menetben voltam a legösszeszedettebb, többször sikerült őt leforgatnom, kilépni a támadásai elől és visszatámadni. A további menetek során egyre erősödött a fáradtság, kezdtek előjönni az előkészítetlen rúgások és egy-egy összekapaszkodás is rengeteget kivett belőlem, aminek a vége többször is földre-kerülés lett. Ennek ellenére nem adtam fel, küzdöttem tovább és próbáltam minél több találatot szerezni és koncentrált maradni a küzdelem végéig.


Úgy gondolom egy igazán remek ellenfélre találtam Vaidaban. Mindketten kitartóan küzdöttünk és kihoztuk magunkból, amit csak lehetett. Nem voltam teljesen biztos abban, hogy ki nyeri meg a mérkőzést, de végül megosztott pontozással az én kezemet emelték magasba. Izgatottan várom a visszavágót. Biztos vagyok benne, hogy az is legalább ilyen kemény lesz. Az összecsapást végül a litván csapat nyerte 3:2-re. Gratulálunk ellenfeleinknek és a magyar csapat tagjainak is, akik remekül helyt álltak.


Edzőim, Palotás Ferenc, Mezei György és Ács Dániel, felkészítése, biztatása és a protein-vitamin.hu támogatása nélkül most se sikerülhetett volna ilyen eredményt elérnem, úgyhogy szeretnék ezúton is köszönetet mondani nekik. Köszönöm!

Nemzetközi judo edzőtábor Budapesten

Judeo edzőtábor! Három kontinens harmincöt országából csaknem háromszáz judós vesz részt a ma kezdődő öt napos nemzetközi edzőtáborozáson, amelynek a budapesti Körcsarnok ad otthont. Olimpia, világ- és kontinensbajnokok sora lesz a vendégünk. - írja a judoinfo.hu


judo2


Jó néhány klasszis adta le a jelentkezését az Európai Judo Szövetség Going for Gold nevű sorozatába tartozó edzőtáborozásra. Olyan klasszisokat láthatunk majd a budapesti tatamin, mint az olimpiai aranyérmes, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok görög Iliasz Iliadisz vagy a tavaly az év női judósának választott, kétszeres világbajnok, Eb-aranyérmes koszovói Majlinda Kelmendi.


Még néhány nagy név a résztvevők közül, a teljesség igénye nélkül: itt lesz az olasz Giulia Quintavalle (olimpiai bajnok), osztrák Ludwig Paischer (olimpiai és vb-ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok), a brit Gemma Gibbons (olimpiai ezüstérmes), az üzbég Abdullo Tangrijev (olimpiai ezüstérmes, világbajnok, ötszörös Ázsia-bajnok), a belga Charline Van Snick (olimpiai és vb-bronzérmes), honfitársa, Ilse Heylen (olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok), a cseh Lukas Krpalek (világbajnok, kétszeres Európa-bajnok), a holland Marhinde Verkerk (világbajnok), az osztrák Sabrina Filzmoser (kétszeres Európa-bajnok) és a szlovén Rok Draksic (Európa-bajnok) is.



 /forrás: judoinfo/

Heti összefoglaló

Vasárnaphoz érve már megszokhattátok, hogy heti összefoglalónk keretén belül a hét legfontosabb eseményeit és történéseit fogjuk össze egy csokorba Nektek, hogy biztosan nem maradjatok le semmiről. Az elmúlt pár nap legnagyobb durranása egyértelműen Bedák Zsolthoz köthető, aki a pénteki Ferobox gálát kihagyva május 2-án az évszázad mérkőzésének felvezetésében kapott helyet, Las Vegasban.


IMG_0866



 A hét eseményei előtt még néhány eredmény az elmúlt hétvégéről.


Nagyszerűen zárt a Carlson Gracie Team Hungary a hétvégén, 04.11-én rendezett IBJJF nemzetközi Openen. Gi kategóriában Cselőtei Tamás súlycsoportjában bronzérmet, Körmendi Dezső és Szabó Gyula aranyérmet szereztek, de Szabó egyéb kategóriákban is remekelt, hiszen Gi Absolute-ban és No-Gi kategóriában is ezüstöt szerzett, de Sándor József is elhódította súlycsoportjában az ezüstöt a No-Gi kategóriában.


unnamed(1)


A szintén szombaton, Mariborban rendezett Dejan Zavec és Sasha Yengoyan WBF boksz gálán, 5 ezer fő előtt lépett a kötelek közé a Szigetszentmiklós-Tököl SE kiválósága, Elszaszer Dávid is kick-light kategóriában. Dávid ellenfele a szlovén tae-kwon-do és kick-box Eb ill. világbajnok versenyzője, Grega Rudolf volt, aki Gnyálin István elmondása alapján igen sokat szabálytalankodott. Dávidot azonban sem ez, sem az eredmények, de még a rengeteg néző és a gálát élő egyenes adásban sugárzó szlovén RTV sem zökkentette ki: technikában és keménységben is felülmúlta és legyőzte ellenfelét, ezzel pedig elnyerte a bajnoki övet!


 unnamed(2)


Akinek ez még mind nem lenne elég, annak elárulhatjuk, hogy a horvátországi, Zágrábban tartott "Croatia Open" kadet kötöttfogású viadalt is a hétvégén rendezték, ahol kötöttfogású válogatottunk igen eredményesen szerepelt. A tizenhét fős "alakulat" tizenegy tagja tért éremmel haza! A mérleg: hét arany, két ezüst és két bronz! A csapatpontverseny eredményhirdetésénél az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán és Pap Ferenc az első helyezettnek járó trófeát vehette át!A versenyen a teljes horvát mezőny mellett tizenhét magyar és számos ország birkózói mérték össze tudásukat. Az UWW által elfogadott nemzetközi viadalon a mieink tíz súlycsoportból, hetet nyertek meg. Ezzel az eredménnyel a csapat a csapatpontverseny első helyén végzett!


Aranyérmeseink: Pásztor Richárd (42 kg), Váncza István (50 kg), Lakatos Tamás (69 kg), Gégény Dominik (76 kg), Martin Bence (85 kg), Érsek Róbert (100 kg)
Ezüstérmeseink: Kecskeméti Krisztián (50 kg), Orosz Tibor (85 kg)
Bronzérmeseink: Török Tamás (54 kg), Takács István (69 kg)


 unnamed(3)


Hétfőn összefoglaltuk a szombati Harcosok Klubja gálán látottatak, melynek főmérkőzését Dudok Károly és Jóni Zsolt vívta.


HK17-Joni-Dudok-ellenfelem


Kedden a pénteken újra ringbe lépő debreceni Soltész Lászlóval készített helyzetjelentésünk volt terítéken. Laci az FFC 18 gála programjában kapott helyett, a horvát Truscek ellen. A visszatérés nem sikerült túl jól, Laci sajnos vereséget szenvedett Ljubljanában.


Truscek-Soltesz645


Szerdán a ma este zajló Bajnokok éjszakája gála beharangozója következett, melynek programjában többek közt Vidákovics Patrik és Polster “Psicho” Tamás is helyet kapott.


bajnokok_ejszakaja_header-ellenfelem


Csütörtökre is marad még beszámolónk az elmúlt hétvége eseményei közül. Cseh-Lantos Renáta és Fényes Zsolt vett részt a Respect FC gálán, Németországban.


RFC-wuppertal-cseh-lantos-brunner-fenyes


Estére egy interjút tartogattunk, mégpedig 10 kérdést tettünk fel Nagy "Csonttörő" Jánosnak, aki készséggel árt rendelkezésünkre az interjúhoz.


csonttoro-nagy-janos-ellenfelem


Péntekre maradt a már említett Bedák Zsolthoz köthető bomba meglepetés, miszerint Zsolti a Mayweather vs Pacquiao gála programjában szerepel majd május 2-án!


Bedák Zsolt(1)

Estére 12 fontos bjj drill-t mutattunk be egy videó segítségével. A drillek bizonyos mozdulatok, mozdulatsorok, melyeket azok készség-szintűvé válásáig ismételünk, így adott szituációkban nem kell majd gondolkodnunk, hanem a mozdulat természetes módon, reflex-szerűen jön majd magától.


Szombaton bemutattuk Novotny Bence munkásságát, aki sérült embereket oktat harcművésztre, akik a kempot megismerve közelebb kerülhetnek a teljesebb élethez.


unnamed2


Estére egy szemináriumot nézhettetek meg Nieky Holzken prezentálásában, akinek Hamburgban rögzített foglalkozása rengeteg hasznos momentumot hordoz magában.


Nieky


A pénteki Ferobox Event gála főmérkőzésén Szellő Imre remek formát mutatva ismét győzelmet aratott, a gála többi eredményéről ITT olvashattok.


Szellő-Imre


Nagyon szép eredmények születtek szombaton a békéscsabai Kickbox Diákolimpia döntőjében is, melyet a városi sportcsarnokban rendeztek meg. A verseny eredménye a válogatott tagságért folytatott küzdelemnek egyik pontszerző viadala volt, valamint a továbbtanulás szempontjából is értékes volt, mivel a Diákolimpia eredménye a felvételi pontok számát is növeli. A 30 sportegyesületben kickbox sportot gyakorlók közel 300 utánpótlás korú versenyzője három szabályrendszerben mérték össze tudásukat.


A versenyen a Zrínyi Miklós vezette Komárom-Esztergom Megyei Kick-box különítmény 14 arannyal, 8 ezüsttel és 10 bronzéremmel végzett, az Energy Gym-ből Flack Márk cadett 2 - kick-light 3. helyezést, Kürti Bonita - cadett 2 - light-contact 1. helyezést, kick-light 1. helyezést értek el. Hricsovinyi Károly tanítványa, Benedek Zsolt pedig WFC Hungary Pro bajnoki övet szerzett 75 kg-ban, K-1 szabályrendszerben! A Szigetszentmiklós-Tököl SE 9 aranyéremmel, 8 ezüstéremmel és 5 bronzéremmel zárt!


Kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség