Budapest Top Team - Tovább az úton

A Budapest Top Team csapatának munkásságát régóta nyomon követhetik azok, akik rendszeres olvasóink. Több alkalommal is hoztunk már híreket a csapat háza tájáról.

[caption id="attachment_11320" align="aligncenter" width="504"]bp_top_team Fotó: HFC / BG Production[/caption]

A Budapest Top Team a tavalyi év végén két mutatóban is a legjobbnak bizonyult a HFC statisztikáiban, ezek pedig „A legtöbb győzelem” és „A legtöbb részvétel” kategóriák voltak.  Az előbbi 7, az utóbbi 13 mérkőzésből jött össze. Peszlen Ferenccel, a csapat egyik edzőjével beszélgettünk.


ellenfelem.hu: - Egy sikeresnek mondható év volt a tavalyi számotokra, melyet végül elismerésekkel is megkoronáztatok. Mesélnél egy kicsit erről?


Peszlen Ferenc: - Ez volt az első teljes évünk volt, amit a csapat a jelenlegi létszámmal nyomott végig. Idei Lászlóval dolgoztam 1 évig együtt, akinek ezúton is köszönjük a munkáját és további sok sikert kívánunk neki. Az Ő helyét vette át "mellettem" Nagy Barna kollégám, aki a szakmai munka gerincét végzi a srácokkal, és akivel szerintem a legtökéletesebben kiegészítjük egymást, ahogy azt az eredmények is mutatják.


A csapat első profi bemutatkozása az HFC08-on kezdődött, ahol Nagy Fruzsi a döntőbe verekedte magát - véleményem szerint az év KO győzelmét aratva. Hála Istennek, nem csak itthon, hanem külföldön is sikerült szép győzelmeket elérnünk. Itt Furkó László (Budapest Top Team/BSK) kiütéses győzelmét emelném ki Jan Široky ellen.


Mindazonáltal nem az 1-1 szép győzelemre vagyunk elsősorban büszkék, hanem az egész éves egyenletes teljesítményekre, ami Guzsván Peti, Mátyási Renátó, Fábián Melinda és Pocsaji Zsolt (amatőr nehézsúly) egész éves teljesítményét fémjelezte. Ezt szeretnénk követendő célnak kijelölni magunk számára, ami a hosszú távú minőségi fejlődéshez vezet.


e.: - Ahogy portálunkon is olvasható volt, Zathureczky Zsolt is csatlakozott a Budapest Top Teamhez. Milyen fázisban van most a közös munka?


P.F.: - Igen, Zathu is velünk folytatja felkészülése nagy részét, mint a CG Hungary harcosa. Nem titkolt közös célunk új lendületet adni karrierjének, és új bajnokot avatni a király kategóriában.


e.: - Vannak már konkrét tervek ebben az évben mérkőzés vagy verseny tekintetében?


P.F.: - Konkrét tervek? Ezt a díjat jövőre is szeretnénk bezsebelni, amiben a 2. generációs bunyósainkat is hadrendbe állítjuk. :)


e.: - Aki épp most kap kedvet ahhoz, hogy elkezdje az edzéseket nálatok, az hol és mikor érhet el titeket?


P.F.: - Aki velünk képzelné el a jövőjét, az a budapesttopteam.hu -n megtalálja elérhetőségeinket, vagy toppanjon be a Predator Gym-be a XIII.kerület Lehel út 70.-be, minden nap 17 órától. ;)


e.: - Számos versenyen megfordulsz a tanítványokkal. Hogy látod most a magyar MMA helyzetét és színvonalát?


P.F.: - Azzal, hogy az HFC, mint profi szervezet megjelent, a magyar MMA helyzete egyre csak javul, színvonala egyre emelkedik. Motivációt kapnak mind a sportolók, mind az edzők, mert munkájuk gyümölcsét már olyan körülmények között arathatják le, ami már kompenzálja a bele tett melót.




[caption id="attachment_11322" align="aligncenter" width="504"]bp_top_team_wmmaa Budapest Top Team és a magyar válogatott a WMMAA Világbajnokságon[/caption]

Külön köszönetet szeretnék mondani még Lacza Ádámnak és a Shield Securitynek, aki önzetlen lehetőséget biztosított nekünk a WMMAA szervezet Világbajnokságán (mint egy szintfelmérőt, hogy hol a helyünk a világban, és extra motivációval látott el minket), és a mindennapok felkészülésében egyaránt. Igyekszünk meghálálni a belénk fektetett bizalmat mindenkinek, aki tavaly segített nekünk: Shield Security, Két-F Bau Kft, Underboss Vagyonvédelmi Kft , Székely-fight Budo Shop, Hungarian Legends, Isso Apparel.


e.: - Köszönjük, és sok győzelmet kívánunk erre az évre is!

Három magyar birkózó arany Szófiából

A rohamosan közelgő U23-as Európa-bajnokság főpróbáját tartották Bulgária fővárosában, Szófiában, ahol a magyar kötött- és szabadfogású birkózó válogatott keret tizenhárom versenyzővel (hét kötött- és hat szabadfogású) képviseltette magát.

losonczi_otto

A mieink a három napos viadal során Losonczi Ottó, Lévai Zoltán és Szilvássy Erik révén három aranyérmet is szereztek. A verseny egyébként nem az UWW lebonyolítási rendszerében zajlott, így volt, aki az eredetinél jóval többet birkózott Szófiában.


A Petko Szirakov és Ivan Ilijev-emlékversenyen tizenöt ország birkózói, három napon keresztül, két fogásnemben küzdhettek az aranyérmekért. A magyar alakulat három aranyérmét mindhárom napra elosztotta, hiszen pénteken a kötöttfogású 66 kilogrammosok között Losonczi Ottó remekelt, öt mérkőzést (lengyelt 9-0-ra, a grúzt 11-2-re, a törököt 3-2-re, a japánt 5-2-re, majd a döntőben bolgárt 6-0-ra múlta felül) megnyerve állhatott a dobogó legfelső fokára.


Ezen a napon ugyan ebben a súlycsoportban próbált szerencsét a fradista Krasznai Máté is, ám sajnos szintén öt mérkőzés (3 győztes, 2 vesztes) után búcsúzott a versenytől. A kötöttfogás legnehezebbjeinél a kertvárosi Pap Arnold elődöntőt birkózhatott, de kikapott, majd a bronzcsatában sem sikerült diadalmaskodnia. Hasonlóan járt a szabadfogású 97 kilogrammosok között a kőbányai Juhász Balázs, aki szintén ötödikként zárta a versenyt.


Szombaton valamivel könnyebb dolga volt Lévai Zoltán és Tihanics Tibor edzőknek, hiszen mindössze csak három magyar lépett szőnyegre. A kötöttfogásúaknál ifjabb Lévai Zoltán ismét remek formát mutatott, a nap folyamán több korosztályos világ- és Európa-bajnoki érmest győzött le, végül négy mérkőzés (a románt 5-0-ra, a lengyelt 9-0-ra, a boglárt 8-0-ra, a döntőben pedig a törököt 6-2-re verte meg) után a súlycsoport győztese lett.


Szabadfogásban is volt döntőse a magyar csapatnak. A 86 kilogrammos Gyurits Gergely két bolgár versenyzőt technikai tussal múlt felül és került a fináléba, ott azonban grúz ellenfelét csak megszorítani tudta, így az előkelő második helyen zárta az emlékversenyt. Ugyancsak ebben a szakágban a 65 kilogrammosok között Bábszky Gergely három mérkőzést birkózott, amiből egyet megnyert, azonban kétszer kikapott és idő előtt kiesett a versenyből.


birko_magyarcsapat


A szófiai megmérettetés zárónapjára is maradt magyar érem bőven. A csapat harmadik aranyát a kötöttfogású 85 kilogrammos Szilvássy Erik szállította. A Pénzügyőr SE versenyzője egész nap jó teljesítményt nyújtott, ezt bizonyítja az is, hogy a súlycsoport elődöntőjében a tavalyi év junior-világbajnok török versenyzőt múlta felül 5-0-ra. Előtte kétszer is győzött (horvátot 5-0-ra, bolgárt 4-3-ra), majd a döntőben hazai versenyzőt vert meg szoros csatában (‘1-1).


A vasárnapi arany mellé kötöttfogásból Török Zsoltnak köszönhetően még jött egy bronzérem is a 98 kilogrammosoknál (3 győzelem: kazah ellen 11-2-re, bolgár ellen 9-0-ra, majd újabb kazah ellen 7-0-ra nyert, 1 vereség: grúztól 5-1-re kapott ki), míg szabadban a két nehézsúlyú, Borsos Bálint és Nagy Mihály állhatott a dobogóra.


Érdekesség, hogy a 125 kilogrammosok elődöntőjében egyből együtt kezdett a két magyar és ezúttal a bajai Borsos 4-3-ra legyőzte a szigetszentmiklósi Nagyot. Borsos végül második, Nagy pedig harmadik lett. A záróna folyamán két ötödik helyezettje is lett a csapatnak. Kottes Pál kötöttfogás 71 kilóban (2-2 győzelem és vereség), míg Kálmán Balázs szabadfogás 70 kilóban (1 győzelem, 2 vereség) végzett egyaránt ötödikként.


Kötöttfogású eredményeink:


66 kg: 1. Losonczi Ottó (ESMTK), Krasznai Máté (FTC) kiesett
71 kg: 5. Kottes Pál (Sziget SC)
75 kg: 1. Lévai Zoltán (Dorogi NC)
85 kg: 1. Szilvássy Erik (Pénzügyőr SE)
98 kg: 3. Török Zsolt (FTC-Egri VSE)
130 kg: 5. Pap Arnold (Kertvárosi SE)


Szabadfogású eredményeink:
65 kg: Bábszky Gergely (Kecskeméti TE) kiesett
70 kg: 5. Kálmán Balázs (Csepeli BC)
86 kg: 2. Gyurits Gergely (Csepeli BC)
97 kg: 5. Juhász Balázs (Kőbánya SC)
125 kg: 2. Borsos Bálint (Bajai BC), 3. Nagy Mihály (Sziget SC)


A nemzetközi emlékversenyen Szabó Bence bíróként, Péteri László pedig UWW delegáltként vett részt.


/forrás: birkozoszov.hu/


Heti összefoglaló (75.)

Cikkek és érdekességek terén is egy rendkívül termékeny hetet tudhatunk magunk mögött, miközben a háttérben egy újabb meglepetést is előkészítettünk Nektek, amiről hamarosan be is számolunk. Érdemes lesz figyelmesen követni minket! De ne rohanjunk annyira előre, nézzük, hogy miről is volt szó az elmúlt napokban. Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!

IMG_0866

Hétfőn judo érmekkel kezdtünk, számszerint kettővel a német Grand Prix-ről, amiket Bor Barna és Tóth Krisztián szállított. Kitértünk a karfiolfül kezelésére és megelőzésére is, majd este a sporthipnózis fogalmával ismertettünk meg Benneteket.


Kedden ismét érmekkel tudtunk szolgálni, ezúttal a sportág kick-box, a verseny pedig a Szlovák Open, ahonnan több, mint 60 éremmel jöttek haza a magyar versenyzők! Esti témánk a lábmunka volt, ezúttal egy alap gyakorlatsort vettünk át.


Szerdán Karakas Hedviggel mutattunk be egy videós interjút. Hédi a Dinó Sporthíradó vendége volt. Nosztalgiáztunk délután a legendás meccsek közül a Buakaw vs Souwer II. csatát nézük meg. A mérhető fejlődés és a motiváció is téma volt még ezen a napon.


Csütörtökön beszámoltunk róla, hogy a mauythai legenda, Saenchai az MMA világa felé kacsingat, és Firas Zahabi mesterhez utazott edzeni. Sambo edzésen járt Erdei Zsolt és a CHI magazin stábja, melyről felvétel is készült, ezt tekinthettétek meg a délután során. Este a Harcosok Klubja 21. egyik főmérkőzését, a Vidákovics Patrik vs Pokorni Ádám összecsapást vezettük fel.


HK-Harcosok-Klubja-vidakovics-patrik


Pénteken egy ingyenes eseményt ajánlottunk figyelmetekbe, Bánóczi Péter Sportélet - Coaching a sportban címmel tart nyílt napot március 6-án. A sportjog világával is megismertettünk Benneteket a hét utolsó munkanapján.


Szombaton olvashattátok, hogy folytatódott az olimpiai kvalifikációs harc a judósoknál, ezúttal Prágában és Varsóban léptek tatamira versenyzőink. Este a Harcosok mozija rovatunkban "A Lovasíjász" című filmmel foglalkoztunk, mely egyértelműen az elmúlt időszak legjobb magyar alkotása!


Vasárnap az előző esti Harcosok Klubja 21. gála rövid összefoglalójával és jelentkeztünk, melyből kiderült, hogy ki nyerte a Mesterek csatája 2. felvonását. Délután Juhász Sandy cikkét hoztuk Nektek, melyben Sandy a NICE MIDDLE rendezvényről számolt be nekünk.


Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség


 

NICE MIDDLE - középkorú csaták Japánban

Nice Middle



Az év folyamán számtalan sporteseményt élvezhetnek a küzdősportok szerelmesei Japánban kortól és nemtől függetlenül az amatőr szinttől a profiig. Tokióban nincs olyan hétvége vagy ünnepnap, amikor ne lenne valami találkozó, ami ne tartaná izgalomba a harcművészetek rajongóit. Kisebb szünet után fényképes, helyszíni összefoglalójában Juhász Sandy ismét Japánból jelentkezik, ezúttal pedig a NICE MIDDLE meccseiről és részleteiről számol be az ellenfelem.hu olvasóinak!

Vannak olyan események, amiken keményen a trófeákért, bajnoki övekért és elismerésért küzdenek, de van olyan rendezvény is, ahol részvétel a fontosabb a puszta győzelemnél.


A profiknál színes a felhozatal, és nem ritka, hogy a külföldi versenyzők messziről érkeznek a Felkelő Nap országába, hogy megmérettessék magukat. Vegyük például a K1-t, ahol a jelenlegi négy világbajnok közül kettő japán, kettő pedig külföldi: a -70kg kategóriában az örmény-belga Marat Grigorian, a -65kg kategóriában a tájföldi Kaew Fairtex; a japán Shoot Boxing híres bajnokáról, a holland Andy Souwer-ről nem is beszélve.


Magyarjaink is szép számmal szerepelek különféle rendezvényeken Japánban. Gondoljunk csak a soproni Szepesi Csengére, aki 2015 őszén aranyéremmel tért haza a 11-ik Kyokushin Karate Világbajnokságról, avagy Tóth Attilára, aki az egyetlen magyar szumós, aki a profik között szerepel a japánok nemzeti sportjában.


A küzdősportok színteréről nem hiányozhatnak a gyerekek sem, akik természetüktől adódóan szeretik és keresik a merészséget igénylő helyzeteket és kihívásokat. Számukra a birkózástól a cselgáncson át a taekwondóig színes a paletta a szereplésre a helyi sportklubok vagy országos szervezetek által rendezett eseményeken.


Ezek közül is tavaly a Peter Aerts névjegye alatt bonyolított ifjúsági kickbox verseny tartotta lázban a gyerekes családokat, melyet eseményt a helyi televízió is közvetített.


Az idén 46-ik életévébe lépő holland ex-kickboxer ugyanis, aki mellesleg „Favágó” néven ismernek világszerte, ezúttal igazán nagy fába vágta a fejszéjét: Peter Aerts Spririt (PAS) elnevezésű megaprojektbe kezdett, ami lehetőséget ad a 6 és 20 év közötti kickboxoló fiataloknak a versenyzésre nemcsak a japán fővárosban, hanem az ország különféle részein is.


A jövőben tervez nemzetközi versenyeket is a PAS, ám ezidáig csupán Aerts második szülőhazájában, Japánban voltak megmérettetések.


A serdülők reflektorfénybe kerülésének helyszínéül itt említhetjük meg még a K1 ifjúsági verzióját, a Koshient, amit többször is megrendeznek az adott év folyamán, mely kiváló ugródeszka a legtehetségesebb hazai fiatalok számára.


nice_middle_2


És ha már itt tartunk, semmiképpen nem hagyhatjuk ki a sorból az aktív közép- és időskorúakat sem, kik bőven erejük teljében vannak, ám mégis valami miatt le- vagy kimaradtak a profik világában való bejutástól. Részükre - és természetesen a kihívások kedvelőinek részére - jött létre a 2008-ben a NICE MIDDLE kickbox rendezvénysorozat, melynek élére a japán Omori Toshinori állt, és máig is vezeti a formációt mint elnök. Omori úr egyébiránt régről áll kapcsolatban a szakmával, ő ugyanis korábban K1 bíróként tevékenykedett, amikor a K1 szervezet még aranykorát élte.


A NICE MIDDLE, azaz a „szép közép” elnevezés onnan származik, hogy a versenyre való nevezéséket a közép korosztálytól (35 évtől) kezdődően fogadnak el csupán, továbbá abból a felkiáltásból, amit általában a felkészítő edző intéz a tatamiszőnyegre lépett vagy ringbe szállt tanítványához, ha az egy szépen kivitelezett közép húzással súlyt ellenfelére.


Kezdetekben a közép-korosztálybelieket célozták meg és buzdították valamiféle mozgásra egy-egy kihívás keretén belül, akik túlsúlyosakká váltak és derékbőségüket tekintve is Döbrögi-módon elterebélyesedtek.


Azokban az időkben még a kategóriákat nem súlycsoportokra bontották, hanem a derékbőség szerint sorozták be a versenyzőket, ám mára már visszaállították a súlycsoportok szerinti kategorizálást, mely -45kg-tól egészen a +80kg-ig 10 részre lett bontva.


Később a nem mindennapos kezdeményezés egyre több érdeklődőt vonzott a lelátókra, így évről évre nagyobb népszerűségre tett szert a NICE MIDDLE, s ezzel együtt a fellépők motivációja is fokozatosan emelkedett, akik töretlenül, népes szurkolótáborral és komoly felkészültséggel a hátuk mögött húztak kesztyűt a megmérettetések során.


Így érte el és szárnyalta túl a rendezvény az eredeti rendeltetését, miszerint ösztönzésre bír minél több embert az egészsége érdekében történő testmozgásra, amely bizonyítottan pozitív hatással bír az öregedés folyamatában bekövetkező fizikai és szellemi változásokra.


A NICE MIDDLE általános szabályai nem térnek el a nagyban egy hagyományos amatőr kickbox meccstől: a meccsek a megfelelő védőfelszerelésben zajlanak kétszer két percben; tilos a könyék használata és az arcba térdelés is. A résztvevő versenyzők is mindennapi emberek: vannak közülük irodisták, fizikai munkások, cégtulajdonosok és állami alkalmazottak is megfordulnak a ringben.


S hogy mennyire vált közkedveltté és közismertté a rendezvény Japánban, azt nem bizonyítja jobban más, minthogy tavaly májusban a NICE MIDDLE egy, a Platina Age nevű televíziós film egyik jelentős színhelyéül is szolgált, melyben a főszereplő mérkőzött meg ellenfelével.


Csupán mellékesen jegyzendő meg, hogy a főszereplő filmbéli edzője a K1 World MAX 2003 és 2008-as bajnoka, Masato volt, aki remek színészi képességéről tett tanúbizonyságot a filmben.


Idén összesen öt rendezvényt terveznek a szervezők, mely közül az idei legelső már lefolyt. Legutolsó alkalommal lebonyolított februári eseményen 19 meccsen 38 résztvevő szerepelt négy órában. A következő NICE MIDDLE három hónap múlva lesz esedékes, melyre már most bizton készülődnek a versenyzők. Oda, ahol tényleg nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel.


-Juhász Sandy

HK21 - Erdős József nyerte az övet

Az aTerem Harcművészeti Központban tegnap lezajlott a Harcosok Klubja Versenysorozat 21. gálája, melynek programjában helyet kapott a Mesterek csatája 2. felvonása is.

hk21_erdős vs hajdu_cover
A Harcosok Klubja tegnap 21. alkalommal nyitott ki, melynek programjában helyet kapott a Mesterek csatája 2. felvonása is, Erdős József és Hajdu Gábor párosítással. A mesterek - ahogy az első alkalommal tavaly - idén is egy muaythai Magyar Bajnoki övért szálltak ringbe.

Az előzetes beharangozóból kiderült, hogy Hajdu Gábor tavaly a Dudok vs Jóni mérkőzés győztesével szeretett volna mérkőzni, de időközben mindkét harcos visszavonult, így Erdős József személyében kapott ellenfelet a tegnapi - 5 menetre kiírt - összecsapásra.


A Mesterek csatájához méltóan mindkét versenyző alaposan felkészült, hogy a mérkőzés színvonala megfelelő legyen a Kató Mihály Emlékverseny szintjéhez. Az öv végül Erdős József derekára kerülhetett fel, miután egy szerencsétlen esést követően Hajdu Gábor válla megsérült, így nem tudta folytatni a mérkőzést. Így is hatalmas gratuláció illeti, és bízunk benne, hogy nem komoly a sérülése! Erdős Józsefnek pedig a frissen elnyert bajnoki övhöz szeretnék gratulálni, mely egy kemény felkészülés végét koronázta meg.




[caption id="attachment_11272" align="aligncenter" width="504"]Harcosok Klubja 21 Fotó: Harcosok Klubja Versenysorozat[/caption]

A mesterek előtt ringbe lépett még többek mellett - az általunk is beharangozott páros- Vidákovics Patrik és Pokorni Ádám is.


A két versenyző stílusát ismerve borítékolható volt, hogy parázs mérkőzés lesz látható a ringben. Ezt nem is hazudtolták meg a srácok, olyannyira, hogy az előzetesen kiírt három menetet egy extrával is meg kellett fejelni, mert a bírák nem tudták a látottak alapján az egyértelmű győztest megnevezni. Az extra menet végül a Fighting Kempo harcosának, Pokorni Ádámnak a győzelmét hozta, aki pontozással verte Vidákovics Patrikot.




[caption id="attachment_11273" align="aligncenter" width="501"]Harcosok Klubja 21 Vidákovics vs Pokorni Fotó: Magyar Kempo Szövetség[/caption]

Az Energy Gym versenyzője,  Géczei Róbert kiütéssel nyert fj. Kurdy István ellen (a meccs fénypontjai ld. lentebb), de a ReGym harcosai is remek mérkőzéseket vívtak! Keresztesi Krisztián nagy fölénnyel, Breszkó Bence pedig TKO-val győztek. A miskolci Vita Gym 3 győzelemmel térhetett haza, ráadásul Bordás Alex és Varga Róbert az első menetben, nagyjából egy perc alatt nyertek kiütéssel!


https://www.instagram.com/p/BCaW47Qwd2c/


A gála mérkőzéseinek felvételei hamarosan elérhetők lesznek, hogy aki lemaradt voltna róla, az is megtekinthesse többek közt a már fent említett összecsapásokat is!



Gratulálunk minden versenyzőnek!

Harcosok mozija – A Lovasíjász

Mint a magyar küzdősport elkötelezett hívei és kedvelői, szinte kötelességünknek éreztük, hogy mi is megtekintsük Kaszás Géza filmjét, az utóbbi idők legjobban várt magyar alkotását, A Lovasíjászt!

[caption width="503" id="attachment_11206" align="aligncenter"]kassailajos Fotó: A Lovasíjász Facebook[/caption]

„Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek.”


Új rovatunk indulása kapcsán már korábban is felvetődött, hogy megírjuk élményünket a film megtekintését követően.


Miután hónapok óta napi szinten hallani és olvasni a filmmel kapcsolatos cikkeket és véleményeket, nehéz lenne valami olyannal előrukkolni, ami még nem hangzott el. Ezért inkább egy személyes hangvételű élménybeszámolónak tekinthetők ezek a sorok.

A film legelején megismerkedhetünk azzal a mesés környezettel, ahol – a több Guinness-világrekordot felállító – Kassai Lajos családjával él. A bemutatás során röviden betekinthetünk mindennapjaiba, közben pedig ő maga foglalja össze, miként jutott el az íjkészítéstől odáig, hogy elinduljon azon az úton, melyen ma is jár és melyen haladva időközben Hungarikumot teremtett szeretett sportágából, a lovasíjászatból.

Bepillantást nyerünk az íjkészítő vállalkozásba, majd abba,  hogy miként készülnek a tanulók Kassai Lajos lovasíjász-iskolájában a vizsgákra, milyen próbatételeken és vizsgafeladatokon kell magukat átküzdeniük. Kassai Lajos maga jelenti ki, hogy nem a vizsga a fontos, hanem az odáig vezető út. A lovasíjászat elsajátítása mellett a tanulók megtanulnak csapatban együtt dolgozni, miközben egyéni erősségeiket és értékeiket is csiszolhatják. Nagy hangsúlyt fektetnek az állatok és a természet tiszteletére és szeretetére.

Lovasíjász 2


A stáb több utazásra is elkísérte Kassai Lajost, aki az egyik ilyen út során ellátogatott Mongóliába, ahol a hunoknak felállított múzeumot és egy feltárt ősi város leleteit tekintette meg, de azt is láthatjuk, hogy miként működik Kanadában az ottani lovasíjász-iskola. A tanítás és gyakorlás magától értetődően itt is Kassai Lajos kidolgozott módszerét követi, bizonyítva, hogy ez a "magyar találmány" is megállja helyét a világ bármely pontján!


A film hosszát tekintve közel két órás alkotás, azonban ez fel sem tűnik megtekintése során, köszönhetően a magával ragadó képi világnak és a hangulatnak, mely felvillantja a dolgok mélyén képviselt szellemi értékeket.

Egy film kapcsán mindig fontos, kritikus pont a zenei aláfestés, melyről itt Gulya Róbert és a Hangutazók alkotásai gondoskodnak, jól kiegészítve a képi anyagot, szorosan illeszkedve a rendezéshez és mindvégig hasonlóan magas minőséget felmutatva.

"Kerek világ körülöttem, lelkem súgja, hazajöttem!"


A Lovasíjász Kassai Lajos munkásságát hívatott bemutatni, de több lett egy bemutatásnál. Egy két órás, egyfajta motivációs filmről van szó, melynek minden kockájából erő és hit meríthető ahhoz, hogy amit az ember eltervez, és valóban akar, arról tudja, hogy teljesíthető is. Függetlenül attól, hogy épp sportról vagy magánéletről van szó.

Prága és Varsó - Folytatódik az olimpiai kvalifikáció

Folytatódik az olimpiai kvalifikáció judósaink számára. A hétvégén a férfiak Prágában, a nők pedig Varsóban szerezhetnek pontokat. A magyar színeket tizenkét férfi és négy női versenyzőnk, valamint egy-egy nemzetközi bírónk képviseli.

[caption id="attachment_11259" align="aligncenter" width="504"]judo_eju Fotó: EJU[/caption]

A hölgyeknél harminckilenc ország 167 judósa adta le előre a nevezését, a mieink közül tatamira lép Pupp Réka (48 kg, Atomerőmű SE), Szabó Katinka (52 kg, BHSE), Balogh Daniella (57 kg, BHSE) és Szabó Franciska (63 kg, Békés Megyei Kano JSE). A versenyzőket az edzők közül Kanczler István és Szabó Ferenc kíséri el, nemzetközi bíróink közül pedig Gosztonyi Balázs kapott meghívást a lengyelországi tornára.


A férfiakra Prágában vár újabb feladat, Csehországban még népesebb lesz a mezőny, az előzetes nevezések alapján ötvennyolc országból 326 judokát várnak. A magyar csapat tizenkét főből áll, nevezett Csizovszky Ferenc (60 kg, KSI SE), Gorjánácz Zsolt (66 kg, UTE), Takács Márton (66 kg, KSI SE), Végvári Martin (66 kg, Mogyi-Bajai JC), Zámbori Bence (66 kg, Budaörsi SC), Pál Gyula (73 kg, BHSE), Stadler Ádám (73 kg, BHSE), Szabó Frigyes (73 kg, Leányvár SE), Köller Milán (81 kg, Mogyi-Bajai JC), Kersics Dávid (90 kg, Pécsi VSK), Cirjenics Miklós (100 kg, Atomerőmű SE) és Fogasy Gergő (100 kg, BHSE).

Az edzők közül Baczkó Bernadett, Czinege József, Hangyási László, Neu Gábor, Preiszler Gábor és Radics Attila utazik Prágába, a bírók között pedig Havasi Viktor kap feladatot.

olimpiai kvalifikáció judo prága, varsó open


Szép emlékeink vannak Varsóból: tavaly Őri Felicián, 2014-ben Gercsák Szabina és Joó Abigél is dobogóra állhatott, de 2009-ben és 2010-ben a Himnusz is megszólalt az eredményhirdetések során, előbb Madarász Tamás nyerte meg a 90 kilósok küzdelmeit, hat éve pedig Joó Abigél az első Világkupa-győzelmét itt érte el új súlycsoportjában.


/forrás: judoinfo.hu/

Sportjog - egyesületek, vállalkozások, PTK

sportjog

Sportjog! Új rovatunkban az ellenfelem.hu Rippel-Szabó Péter ügyvéd, jogi tanácsadó segítségével és közreműködésével igyekszik majd a sportjog, ill. sporttal kapcsolatos jogi esetek mélyére világítani!

A sportegyesületeknek és sportvállakozásoknak legkésőbb 2016. március 14-én dönteni kell az Új Ptk. szerinti továbbműködésről. Több mint másfél éve, 2014. március 15-én lépett hatályba az új Polgári Törvénykönyv (“Új Ptk.“), mely egyúttal hatályon kívül helyezte a korábbi Polgári Törvénykönyvet.


Az Új Ptk. az egyesületek és ezeken belül sportegyesületek működésének mindennapjait is érinti. A hatálybalépéskor a már ebben az időpontban is létező egyesületek számára nem volt rögtön kötelező az Új Ptk. szabályainak alkalmazása, azonban van egy végső határidő is: a sportegyesületeknek legkésőbb 2016. március 15-étől az Új Ptk. szabályai szerint kötelező tovább működniük.


A sportegyesületeknek legkésőbb 2016. március 15-ig az alapszabály Új Ptk. rendelkezéseinek megfelelő módosítását változásbejegyzési kérelemként kell benyújtaniuk az illetékes bírósághoz. Nem biztos, hogy érdemes a sportegyesület alapszabályának módosításával megvárni 2016. márciusát, mivel ekkor egyrészt a hirtelen megnövekvő bírósági ügyteher miatt a sportegyesület változásbejegyzési eljárása a megszokottnál több időt vehet igénybe, másrészt a közgyűlés megfelelő összehívása és megtartása is gondot okozhat. Érdemes lehet minél előbb dönteni az alapszabály Új Ptk.-nak megfelelő módosításáról és annak bírósághoz való benyújtásáról!


2016. március 15. napjától valamennyi korlátolt felelősségű társaság (“kft.“) – így a kft. formában működő sportvállalkozás is – köteles a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (“Új Ptk.“) rendelkezései szerint működni, azaz legkésőbb eddig az időponting köteles




  • a létesítő okiratát az Új Ptk. rendelkezéseinek megfelelően módosítani; és

  • a jegyzett tőkéjét legalább 3.000.000,- Ft-ra emelni.


Mit takar a Kft. létesítő okiratának módosítása az Új Ptk. előírásainak megfelelően? Mik a jegyzett tőke felemelésére vonatkozó szabályok? Mi van akkor, ha a tőkeemeléshez szükséges tőkeerő nem áll rendelkezésre?


Erről és még több érdekességről olvashattok Rippel-Szabó Péter sportjoggal foglalkozó oldalán, ahol több cikkben foglalkozott ezzel a témával is!


FRISSÍTÉS: 2017. március 15-éig haladék jöhet!

Coaching a sportban - sportélet

A sport coaching témakörről portálunk hasábjain már többször is olvashattok. Bánóczi Péter jóvoltából számos témát jártunk már körbe, most pedig egy előadást ajánlanánk figyelmetekbe!

[caption id="attachment_11214" align="aligncenter" width="504"]coaching nyílt nap kép A kép illusztráció[/caption]

Sportélet/Szemlélet - Coaching a sportban címmel tart nyílt napot Bánóczi Péter a Bp. Vajda Péter u. 13sz. alatti konzultációs irodában, március 6-án, 15 órai kezdettel.


Az eseményt sportolók és sportoló gyerekek szülei figyelmébe ajánlotta Péter, ahol a téma főként a mentális felkészülés szükségességének hangsúlyozása, és a maximális teljesítmény elérése lesz. A témák:




  • Miért szükséges a mentális felkészítés?

  • Válts fokozatot fejben is!

  • Hogy érhetjük el a maximális teljesítményt?

  • Kérdések és válaszok.


A 60 percesre tervezett előadás díjmentesen látogatható, azonban előzetes regisztrációhoz kötött, melyet az info@banoczi-coaching.hu címen lehet megtenni, Március 5, 12 óráig. A résztvevőket ingyenes kávéval, üdítővel és teával várják majd.


Az esemény Facebook oldala ITT található.

Addig is kedvcsinálóként olvassatok bele néhány cikkbe Péter írásai közül:



HK21 – Vidákovics vs Pokorni

Ahogy már többször is figyelmetekbe ajánlottuk, a hétvégén jön a Harcosok Klubja Versenysorozat 21. gálája, az idei Kató Mihály Emlékverseny!

Vidákovics Patrik

Az est felhozatalában – ahogy már megszokhattuk -  több izgalmas ígérkező párosítás is helyet kapott.


A főmérkőzésről, a Mesterek csatája 2. felvonásáról már korábban ejtettünk szót. Erdős József és Hajdu Gábor lép majd ringbe, hogy 5 menetben megvívjon egy muaythai magyar bajnoki övért.


Érdemes azonban egy újabb pillantást vetnünk a párosítások névsorára, hiszen ott találjuk a Vidákovics Patrik vs Pokorni Ádám mérkőzést is, melyre most bővebben is kitérnénk.


Egyik fél sem szorul különösebb bemutatásra azoknak számára, akik kicsit is jártasak a hazai küzdősportban (vagy épp rendszeresen követik honlapunkat). Vidákovics Patrik személyében a hazai küzdősport egyik legnagyobb tehetségét láthatjuk majd szombaton a ringben, aki nemrég a profi ökölvívás színpadán is bemutatkozott.


Nem mondható idegen környezetnek, mivel sok bokszedzésen vettem részt az évek alatt, több ökölvívó edzőnél megfordultam már, valamint a kick-boksz meccseim legtöbbjén inkább a kéztechnikák voltak nagyobb arányban. Csak erre a meccsre külön át kellett hangolni a technikai repertoárt, több lábon mozgással, valamint hogy hosszabb ütéskombinációkat hajtsak végre. Élveztem a meccset, kevésbé volt fárasztó, mint a kézláb, bár azért hiányzott néha egy fejre mért köríves. A meccs jól sikerült, 3. menetben sikerült leütni a lengyel ellenfelet. Köszönet Németh Ottónak, a Dühöngő Bika Küzdősport Klub vezetőjének, a kéztechnikám színvonalának növeléséért. Továbbá nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy sparringolhattam Baranyi Richárddal, aki a félnehézsúlyú profi Magyar Bajnok, valamint a WBF Nemzetközi bajnoka.” – kezdte a beszámolót Patrik


- Sok edzést is tartasz, jut elég idő a saját felkészülésedre?


- Vancsik Nándor Mesteremmel betettük az edzéstervbe azokat a gyakorlatokat, amiket a termembe, el tudok végezni egyedül. Ezekkel az erőnlét, és az állóképesség növelő edzéseket egyénileg meg tudom csinálni. Keddenként Kecskemétre járok Németh Ottó edzéseire, valamint a Bács-Team csoportos, és versenyzői edzésein szoktam részt venni.


- Pokorni Ádám lesz az ellenfeled a Harcosok Klubjában. Milyen mérkőzésre számítasz? Ádám nálad magasabb, készülsz-e ebből esetleg külön, vagy egy számodra nem szokatlan? 


- Sejtettem, hogy egyszer a Pokorni testvérek egyikével össze fogok kerülni. Ádám egy-két súlycsoporttal felettem bunyózik, ennek tudatában edzettem. A Bács-Team versenyzői közt, két versenyző is van –Imre Zsolt, Horváth Ádám-  akik hasonló magasságúak és súlyúak, velük edzettem sokat, és segítették a munkámat.


A mérkőzés másik szereplője, Pokorni Ádám - a Fighting Kempo harcosa -  sem szűkölködik bajnoki címekben. Ádám környezetében szinte mindenki a harcművészettel foglalkozik, így már kiskorától ő is ebben a közegben találtam magát, testvérével – Milánnal – együtt számos nemzetközi és hazai versenyen szerepeltek eredményesen kempo és K-1 szabályrendszerben egyaránt. Ádámnak ez lesz az első mérkőzése a Harcosok Klubjában, és nem mondhatni, hogy egyszerű feladat elé állították volna Patrik személyében.


Mindig örülök egy új megmérettetésnek. Emiatt nem nyomja teher a vállamat inkább ösztönöznek a jó ellenfelek.” – árulta el portálunknak Ádám.


- Miben látod Patrik erősségeit és gyenge pontjait?


- Patrik erősségeinek az állóképességét és a technikásságát emelném főként ki. A gyenge pontjairól néztünk felvételeket és azon leszek hogy a mérkőzés során ezeket kihozzam belőle.


- Kicsit ugorjunk vissza az időben, tavaly Thaiföldön jártatok testvéreddel, és ott több hétig kemény edzésekkel készültetek. Miben sikerült a legtöbbet fejlődni a kint tanultak után?


- A kondícióban sikerült előrelépni ezen kívül a thai technikákban, de K-1 szabályrendszerben ezeket nem alkalmazhatom.


hk21_erdős vs hajdu_2nd_cover


A szombat esti gálán ringbe lép még Géczei Róbert, Kocsány Ádám, Bodnár Andrea, Császár Barbara, ifj. Kurdy István és Treskó Roland is. Helyszín az aTerem Harcművészeti Központ lesz ezúttal is!

Saenchai - A legenda és a ketrec

saenchai_1



Saenchai, az élő legenda 340 körüli muay thai meccs után a ketrecre vetette a szemét és úgy tűnik, hogy a Tristar Gym-be utazik, ahol a korábbi UFC bajnok GSP-vel és edzőjével, Firas Zahabival fog dolgozni.

Sokaknak nem kell bemutatni, ám röviden mégis jegyezzünk meg annyit Saenchai Sinbimuaythai-ról vagy újabban Saenchai PKSaenchaimuaythaigym-ről (korábban Saenchai Sor. Kingstar), hogy a valaha élt legnagyobb, ha nem "a legnagyobb" muay thai harcosról van szó.


Saenchai világszerte ismert és nem csak a muay thai, de az MMA világában is ikonikus alakként tekintenek rá, teljes joggal. Samart Payakaroon 25 évig uralta a muay thai világának csúcsát, de jó ideje már, hogy Saenchai az, akit a legjobbnak neveznek. Valamivel több, mint két évtizednyi uralkodás, körülbelül 290 győzelem után talán nem kell annyira boncolgatni, de mégis - mi az, hogy a legjobb?


Nos, több tényezőt is figyelembe vehetünk - eredményeket, az ellenfelek minőségét, konzisztenciát, dominanciát és úgy egyáltalán, mióta is van a csúcson valaki. Saenchai 1995-ben került a csúcsra, a legjobb harcosok legjobbikai közé. És azóta is ott van.


Tagadhatatlan, hogy nem csak generációjának, de talán az évszázad legsikeresebb és legkonzisztensebb harcosáról van szó. Nem csak a 21 században, de az előzőben is domináns volt, a muay thai három korszakában, az aranykor vége felé is komoly sikerei voltak.


Mellesleg olyan nemzetközi eredményt ért el, ami szintén páratlan. Külföldi harcosok ellen 52-1 mérlege és a listán szereplő nevek bizony tiszteletre méltóak. Fabio Pinca, Liam Harrison, Mehdi Zatout, Andrei Kulebin, Victor Nagbe mind áldozatául estek (páran többször is) ennek a szinte Mátrixból idetévedt figurának.




[caption id="attachment_11188" align="aligncenter" width="504"]Saenchai akcióban Saenchai akcióban[/caption]

Páratlan eredményei közé tartozik az is, hogy hat súlycsoportban szerzett övet, miközben - egy évtizeden keresztül - minden Lumpinee bajnokot megvert. Orono, Attachai, Singdam mind vereséget szenvedtek a harcossal szemben, akiről sokan állítják, hogy bár a muay thai évszázadok óta jelen van, ilyen harcost nem láttak még soha előtte.


Sokszoros Lumpinee bajnok, WMC világbajnok, WBC Diamond világbajnok, de kétszer a thaiföldi sport újságírók szövetsége által kibocsájtott, a legjobb harcosnak járó díjat is besöpörte. Az egyiket 1999-ben, a másikat 2008-ban. Példátlan eset. De még sorolhatnánk tovább is.


Stílusa, technikája rányomta a bélyeget más sportokra is. Nemrégiben Amerika legnagyobb MMA szervezetében, az UFC-ben láthattunk Saenchai technikáiból visszaköszönni. Több harcos nyíltan hivatkozott rá, mint inspirációra.


Taktikai képessége, a küzdelmi IQ-ja, precizitása, pontossága és az ezekkel összefüggésben lévő védekezése lehetővé tették, hogy egy igen hosszú karriert fusson be és az egyik legaktívabb, leggyakrabban küzdő harcossá tegyék.


A nagyjából 60 kiló körüli, 1.70 magas Saenchai számtalanszor küzdött nálánál nagyobb, nehezebb ellenfelekkel, akiket még így is legyőzött, sokszor uralva a küzdelmet. Nem túlzás azt állítani, hogy sokakkal játszadozott, szinte bohócot csinálva belőlük.


Ahogy a legendás nagymester Kru Yodtong Senanan mondta: "A technika sokkal hatékonyabb, mint a nyers erő. Az olyan harcosok, mint Samart vagy Chartchai soha nem használtak erőt, hanem tisztán technikával vertek meg szinte mindenkit."


Saenchaire ezen fentebbi sorok különösképp igazak. Nem mintha nem lenne ereje, hogy bárkit kiüssön, de trükkjei, ellentámadása, pontossága, a képessége, hogy meccs közben alkalmazkodjon, stratégiát váltson, igazán páratlanná tették a küzdősportok világában.


A most 35 éves legenda egy nemrégiben napvilágot látott videó interjúban kifejtette, hogy új kihívások után nézve, tekintete az MMA felé fordult, hamarosan pedig Kanadába utazik, ahol Firas Zahabival, a legendás MMA edzővel és leghíresebb, legsikeresebb tanítványával GSP-vel (Georges St-Pierre) fog edzeni.


Robin van Roosmalen, Rico Verhoeven a kickbox világából érkeztek és sikeresen debütáltak, Melvin Manhoef vegyes eredményeket ért el MMA-ban. Sikerülhet Saenchai-nak? Meddig juthat a ketrec világában a thai legenda? Hamarosan meglátjuk.


https://www.youtube.com/watch?v=gJ-JSVxsPaU

Sambo edzés Erdei Zsolttal

Az M4 Sporton látható CHI magazin műsorvezetőjeként járja az országot Erdei Zsolt, és legutóbb épp egy sambo edzésre látogatott be forgatócsoportjával. Erről írt egy beszámolót Vesztergom József, Európa-bajnoki ezüstérmes versenyzőnk.

sambo_chi

A sport népszerűsítése fontos dolog, Erdei Zsolt pedig komolyan is veszi ezt a feladatot, ezért meglátogatta a sambosokat az M4 stábjával egy edzés erejéig Budapesten, a Bíbor utcában.


SAMBO – sokan nem ismerik ezt az orosz gyökerekkel rendelkező sportot.  Teljes orosz neve “Samozashita Bez Oruzhiya”, azaz “fegyver nélküli önvédelem”. A küzdőrendszert a XX. század első éveiben alapították, a szélesebb közönség az MMA-n (Mixed Martial Arts – kevert harcművészet, vagy ahogy sokan inkább ismerik ketrecharc) keresztül tudhattak meg többet a sportról, mivel a két sport szabályrendszere sokban hasonlít egymásra. Mindkettőben engedélyezett az állóharc, földrevitel technikák és dobások valamint a földharc (ütések, rúgások, izületfeszítések).


A sambo legnagyobb számban a jujitsu és az olimpia előtti judo (cselgáncs) elemeit tartalmazza, és ez keveredett a hagyományos orosz birkózó stílussal. A stílus a II. Világháború korszakából származó utcai harcosokra jellemző elemeket is átvett, majd a mai orosz katonaság kiképzésének részévé vált, mint hivatalos katonai kiképző módszer.


A sambo verseny öltözék az alábbi részekből épül fel: piros vagy kék sambofki ( cipő ), kurtka ( kabát ), öv, rövid nadrág. Edzésen használatos még a fehér  vagy fekete „Gi”.


Erdei Zsolt megérkezése után rövid megbeszélést tartott a stábbal és velünk (hol lesznek a kamerák, mi lesz az edzés menete stb.) majd ezután felöltötte a kurtkát és ahogy mondani szokás “belecsaptunk a lecsóba” :)


Bemelegítés és alapgyakorlatok után elkezdtünk pár új technikát átvenni ami jelen esetben földrevitel és földharc technika volt két dolog miatt is:




  1. Természetesen féltünk Zsolt ökleitől és ezért nem nagyon akartuk az állóharcot erőltetni, nem mellesleg egy világbajnok ökölvívó elég képzett embernek számít, ha állóharcról van szó.

  2. A sambo lényegét pont a földrevitelek és dobások mutatják meg igazán


A forgatás keretében felvették, ahogy Zsolt elvégzi a gyakorlatokat, rövid gyakorlás után elég jól belejött a technikák kivitelezésébe, bár szemmel láthatóan kicsit szokatlan volt neki a stílus. Természetesen Zsolt kamerán kívül is edzett, pár menetet földharcolt, ahogy mondani szoktuk “gurult” miközben kis segítséget kapott ahhoz, hogyan lehet a ökölvívásban megszerzett ütőerőt földharc közben alkalmazni, illetve hogyan lehet védekezni az ütések ellen.


sambo_chi-2


A végére elfáradtunk, leizzadtunk, okosodtunk :) . Egy jó edzésen voltunk túl, nem mellesleg egy olyan ember társaságában aki már “lerakott valamit az asztalra” küzdősportok terén. Zsoltinak nagyon tetszett maga az edzés, személyében pedig egy nagyon szimpatikus embert ismertem meg, közvetlensége és földharc közben megeresztett megjegyzései pedig engem “megvettek kilóra”. - mondta Papp Imre, a Magyar Sambo Harcművészeti Szövetség elnöke.


https://www.facebook.com/hungariansambo/videos/1141787032500970/?permPage=1

/forrás: socfest.hu/

Karakas Hedvig - A pályafutásom újra felfelé ível

Karakas Hedvig. A BHSE olimpiai ötödik, világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes judósa a Dinó Sporthíradó vendége volt. A témát elsősorban a közelgő riói Olimpia adta.

[caption id="attachment_11155" align="aligncenter" width="504"]Karakas Hedvig Fotó: MTI / Kovács Tamás[/caption]

Karakas Hedvig a riói Olimpiára készül. Célja a jelenlegi formájának erősítése, és a következő időszakban a legjobb nyolcba kerülés. Ennek érdekében hamarosan egy 3 hetes japán edzőtáborozáson vesz majd részt. Emellett szó esik még a korábbi sérüléseiről, a térdműtétjéről, az ellenfelekről, de az önbizalom témaköréről is, és egy kis nosztalgiázás is belefért a közel fél órás interjúba.


Érdekes, és tartalmas beszélgetés hazánk egyik legtehetségesebb judósával, érdemes végignézni.


[youtube https://www.youtube.com/watch?v=n-PIC8FhFkQ&w=420&h=315]


/A judoinfo.hu cikke bővítve/

Szlovák Open - több, mint 60 kickbox érem!

Szlovák Open plakát



Szlovák Open! Újabb nemzetközi tornán, a 2016.02.19-21 között rendezett Szlovák Openen szerepeltek remekül hazánk sportolói.

A felvidéki Besztercebányán hétvégén tartott rendezvényen résztvevő 9 ország 800 sportolója fullcontact, k1, point fighting, kick light és light contact szabályrendszerekben mérhették össze tudásukat.


Amit eddig biztosan tudunk, hogy a Dragon Team versenyzője, Gyurcsák Nikoletta kettő ezüstérmet szerzett, a Controll SE Kick-Box Szakosztály 4 arannyal, 4 ezüsttel és 10 bronzzal tért haza.


Az Unicentral Bull's versenyzői közül Nardelotti Zoltán 1. helyezett lett a felnőtt férfi K1 81 kg-os kategóriában, Kuti Lilla a felnőtt női K1 52 kg-os kategória ezüstjét hozta el, Leiszter Csaba a felnőtt férfi K1 +91 kg-ban hódította el az aranyat, míg Karácsony Dávid a felnőtt férfi K1 67 kg 3. helyét szerezte meg.


A Debreczeni Team szintén aratott - 13 verenyzőjével 10 aranyat, 5 ezüstöt és 10 bronzot szerzett meg.


Komoly sikereket ért el a Szigetszentmiklós-Tököl SE is. Az 5 aranyérem, 4 ezüstérem és 8 bronzérem jól mutatja a klubban folyó minőségi munkát, valamint a versenyzőik és edzők tehetségét.


Gyöngyösi Kevin mindkét szabályrendszerben, melyekben indult érmet szerzett. Bakó Krisztián hét küzdelemmel egy bronz és egy ezüstérmet szerzett. Fésű Lajos ezüstöt, míg Kolozsvári Kinga magabiztosan győzött mindkét szabályrendszerben.


A verseny második napján következtek a felnőtt versenyzők viadalai, ahol Wágner Vivien magabiztosan szerezte meg a light contact 65kg aranyérmét, majd később full-contactban is győzedelmeskedni tudott.


Laszák Zoltán a 75 kg K1 kategória aranyát hozta el nagy, látványos csaták után.


Érmesek lettek:


Aranyérmesek: Wágner Vivien full és light-contact, Laszák Zoltán K1, Kolozsvári Kinga light és kick-light  kategóriában


Ezüstérmesek: Fésű Lajos, Bakó Krisztián, Gyöngyösi Kevin, Szikora Levente


Bronzérmesek: Gyöngyösi Kevin, Farkas Julianna, Bakó Krisztián, Soós Marianna 2x, Szikora Levente, Kolozsvári Enikő, Soltvadkerti Dániel


FRISSÍTVE:


Király István mesteredző tanítványai, a Halker-Király Team ismét az éremtábla élén végeztek: 12 arany, 14 ezüst és 17 bronzérem lett a mérleg!


Aranyérmesek:


Wallandt Gergely, kadet 1 -28 kg, -32 kg
Erős Patrik Zsolt, kadet 1 -47 kg
Cselovszki Patrik, kadet 2 -42 kg
Zajác Bence, kadet 2 -47 kg
Bozók Szabolcs, kadet 2 -52 kg
Kulcsár Márió, -63 kg
Imre Tamás, Grand Champion
Busa Andrea, Grand Champion
Erdei Brúnó, junior -86 kg (K1)
Bozók Szabolcs, kadet 2 -52 kg (light-contact)
Hammer Martin, kadet 2 -69 kg (kick-light)

Ezüstérmesek:

Hammer Máté, kadet 1 -28 kg, -32 kg
Lévai-Hangyássy Botond, kadet 1 -37 kg
Horváth Márk, kadet 1 -47 kg, +47 kg
Bálint Martin, kadet 2 -42 kg
Karácsonyi Dávid, kadet 2 -47 kg
Nagy Zalán, kadet 2 -52 kg
Bozók Szabolcs, kadet 2 -57 kg
Lakatos István, kadet 2 -69 kg
Romvári Erik, -57 kg
Varga Norbert, -63 kg
Bálint Zoltán, -79 kg (light-contact)
Hammer Martin, junior -69 kg (light-contact)

Bronzérmesek:

Harman Máté, kadet 1 -47 kg, +47kg
Bondár Dávid, kadet 1 +47 kg
Erős Patrik Zsolt, kadet 2 -47 kg
Bálint Martin, kadet 2 -47 kg
Karácsonyi Dávid, kadet 2 -52 kg
Romvári Erik, kadet 2 -57 kg, -63 kg
Lakatos István, kadet 2 -63 kg
Simonics Elizabet, kadet 2 -65 kg, +65 kg
Hammer Máté, kadet 1 -28 kg (light-contact)
Erdei Dominik, kadet 2 +65 kg (light-contact), +69 kg (kick-light)
Bálint Zoltán, -74 kg (light-contact)
Jóni Andrea, -70 kg (light-contact), -65 kg (kick-light)
Kitzinger Adrienn és Balázs Jácint

Összesen tehát eddig 31 aranyról, 30 ezüstről és 46 bronzról tudunk! Akárhogy is számoljuk, ez 107 érem! Minden résztvevő csapatnak és edzőnek gratulálunk!


Szlovák Open

Sporthipnózis a küzdősportban és azon túl

sporthipnozis



Sporthipnózis! Nyugaton már nagyon elfogadott, széles körben alkalmazott dolog a sporthipnózis, melyet a küzdősport elitje is használ. De nem csak ők profitálhatnak ebből. Következzenek a Marton házaspár, Dr. Marton Victor és Marton Ildikó klinikai hipnoterapeuták sorai.

"A hipnózis napjainkban a reneszánszát éli és kezdi visszakapni méltó helyét a száműzetéséből. Sokakban még mindig félelmet kelt az a szó, hogy hipnózis, hiszen egy színpadi hipnózis láttán  a kísérleti személy látszólag a hipnotizőrnek van kiszolgáltatva, mindent megtesz, amit a hipnotizőr mond, semmilyen akarata nincs.


Téves elképzelések, nézetek, a hipnózis nemismerete váltotta ki ezeket az elképzeléseket. Misztikussá való tétele nagyon sok félreértéshez vezetett.


Ugyanilyen tévhit az is, hogy a hipnózist csak a pszichoterápiában lehet felhasználni. A hipnózis felhasználási területei kimeríthetetlenek. Az, hogy a hipnózison keresztül a sportolók teljesítményüket fokozni tudják – sportkörökben már nem titok. A nyugati országokban a sportoló, a csapatok  mentális felkészítésénél elengedhetetlen a hipnózis.


Mégis hogyan lehetséges, hogy a hipnózis egy aktív sportolót céljai elérésében segít?


A siker kulcsa tulajdonképpen nagyon egyszerű: hipnózis segítségével közvetlen kapcsolatot lehet teremteni a tudatalattival. (Szándékosan használom a tudatalatti kifejezést és nem a tudattalant. Ez angolul subconscious, németül Unterbewusstsein. Hibás azt gondolni, hogy a hipnózisban a tudat nem működik. A kliensnek saját gondolatai vannak, hipnózisban a klienssel beszélni lehet. A tudat igenis működik, s a kliensnek nincsen tudatvesztése.)


A tudatalattiban szunnyadnak mindazok a lehetőségek, melyek arra várnak, hogy a felszínre jöjjenek. A tudatalatti rendelkezik azzal a képességgel, hogy a reális célokat és megoldást megvalósítsa.


A tudatalatti nem tud a realitás és az elképzelés között különbséget tenni, ezért valósítja meg a hipnózisban látott célt. Ha a sportoló hipnózisban elképzeli, hogy hogyan tudja teljesítményét fokozni, a tudatalatti segít ennek kivitelezésében.  És pontosan ez az a hatásmechanizmus, amit a sporthipnózis felhasznál.


A direkt parancsokkal véghez vitt sporthipnózis sok esetben ellentétes a sportoló céljaival, elképzeléseivel. Direkt parancsok, a szuggesztiók alkalmazása a hetvenes években volt divat, a modern hipnózis a tudatalatti erejével dolgozik. A hipnotikus transz állapotában ugyanúgy és ugyanazt élik át a sportolók  mintha a valóságban versenyeznének.


Mindazokat a szituációkat, lehetőségeket, amelyek a jobb eredmény megvalósításához szükségesek: a pulzus száma megnövekedik, a lélegzetvétel megváltozik, az  adrenalin szint megnő, az egész szervezet úgy reagál, mint a valóságban.


A hipnotikus transz állapotában a sportoló csak a jobb eredményre koncentrál, arra összpontosít. Precízen ki tudja dolgozni azokat a lépéseket, melyek a jobb játékhoz, a győzelmek eléréséhez szükségesek, meg tudja a céljait konkrétan fogalmazni, megnöveli energiáját.


Sporthipnózisnál a blokádok, félelmek megoldódnak, a verseny előtti feszültség, nyomás megszűnik. Így a balesetek is jobban elkerülhetőek.  Sok esetben a sportolók gondolkodása is megváltozik.


Az önhipnózis ugyanolyan hatásos eszköz, mint az idegenhipnózis. Az önhipnózis megtanulása után további lehetőség nyílik a sportolónak magát a versenyre mentálisan felkészíteni, verseny előtt magukat lenyugtatni, céljukat jobban megvalósítani.


A hipnózissal felkészített sportolók eredményei magukért beszélnek. A modern sporthipnózis az élsportolók körében már nélkülözhetetlen. Természetesen a testi edzések továbbra is szükségesek ahhoz, hogy a megcélzott eredmények a megfelelő mentális tréning segítségével megvalósításra kerüljenek.


A motorsportok, kerékpározás vagy a lóverseny sportolói, mint pl. Michael Schumacher vagy Tiger Woods, vagy a tornász Fabian Hambüchen megértették, egy sportolónak nem elég csak a testet edzenie, mentálisan is fel kell magát készítenie a versenyekre. (De a küzdősportokból is említhetnénk pár nevet, úgy mint Chael Sonnen, Joe Schilling, Dan Hardy és még sorolhatnánk. Még Mike Tysonnak is megvolt a saját személyi hipnotizőre a maga idejében! - a szerk.)


Ehhez kell a hipnózis. Ez egy legális dopping. Nem mutatható ki sem a vérben, sem a vizeletben. Hány olimpiai bajnoknak kellet az olimpiai címétől megválnia, mert dopping szert használt? A sporthipnózisnál ilyen veszély nem áll fenn.


A sporthipnózis nem csak az élsportolóknak nyújt segítséget, hanem minden amatőr és ambícióval rendelkező hobbi sportoló profitálhat ebből a lehetőségből!


Felmerül a kérdés, hogy mely sportágaknál használható fel a sporthipnózis? A válasz szinte egyértelmű: minden sportágnál, egyéni és csapat sportnál alkalmazható a sporthipnózis, legyen szó ökölvívásról vagy bármilyen küzdősportról, súlyemelésről, stb!


A sporthipnózis a legális dopping, mely lehetőséget ad teljesítményed egyedi módon, teljesen fair és legális úton  növelni."


Jelentkezni a www.hipnopower.hu oldalon lehet, ahol egyben a tanfolyamokról is tájékozódhattok!

Két magyar érem a német judo Grand Prix-n

Folytatódott a magyar judósok idei kiváló szereplése, ezúttal Düsseldorfból hoztunk el két érmet. A 90 kilogrammos Tóth Krisztián második, a nehézsúlyú Bor Barna pedig harmadik helyen végzett a német Grand Prix-n.

[caption id="attachment_11113" align="aligncenter" width="504"]tothkrisztian_2016dusseldorf Tóth Krisztián a dobogó második fokán (Fotó: IJF)[/caption]

A düsseldorfi GP első két versenynapja kevésbé volt sikeres a mieink szempontjából, Zámbori Bence és Gercsák Szabina is vereséget szenvedett az első mérkőzésén. A vasárnap azonban már magyar érmeket hozott.


A 90 kilogrammos Tóth Krisztián miután bemelegedett, ellenállhatatlanul küzdött, riválisai nem találták rajta a fogást. A szlovén Michael Zgnakot még csak intéssel, a brit Frazer Chamberlaint és a kínai Cseng Hszün-csaót már ipponnal győzte le. Az elődöntőben a mongol Otgonbaatar Lkhagvsuren sem okozott gondot a KSI SE kiválóságának, aki vazaris győzelmével a délután döntőbe jutott.


A 90 kilogrammosok fináléjában – némi meglepetésre – Marcus Nymannal nézett farkasszemet a magyar judós. Az egyetlen technikát – a fejen átdobást – erőltető svéd komoly skalpokat gyűjtött a döntő mérkőzésig, a görög Iliasz Iliadsz és a dél-korai Gvak Dong Han sem bírt a hórihorgas versenyzővel.

Korábbi négy mérkőzésükön rendre Tóth Krisztián tudott nyerni, ezúttal viszont ő sem találta a svéd ellenszerét, aki intésekkel a maga javára tudta fordítani a mérkőzést. Pánczél Gábor tanítványa így az ezüstéremnek és száznyolcvan kvalifikációs pontnak örülhet.

A nehézsúlyú Bor Barna is remek napot fogott ki. Vazarival múlta felül a hazai pályán versenyző Sven Heinlét, majd ipponnal a lengyel Maciej Sarnackit. A negyeddöntőben a dél-korei nagy riválison, Kim Szung Minen nem sikerült túljutnia, de a vigaszág ismét a paksi judós sikereit hozta.




[caption id="attachment_11114" align="aligncenter" width="504"]bor_2016dusseldorf2 Bor Barna a bronzéremig jutott (Fotó: IJF)[/caption]

Elsőként az egyiptomi Ahmend Wahid által begyűjtött négy intés jelentette a magyar judós ippongyőzelmét, majd a bronzmérkőzésen egy újabb értékes vazari a kubai Alex Garcia Mendoza ellen. Bor Barna nyakába bronzérem került, amely százhúsz kvalifikációs pontot hozott a konyhára.


Joó Abigélnek a mai napon nem ment a nők 78 kilogrammos mezőnyében, rögtön az első mérkőzésén alulmaradt az ausztrál Miranda Giambellivel szemben. Az egymás ellen is versenyben lévő 100 kilogrammos férfi versenyzőink közül Düsseldorfban Cirjenics Miklós jutott tovább, jobb sorsolásának köszönhetően.

A paksi judós erőnyerőként kezdett, majd egy győzelemmel a tarsolyában a legjobb tizenhat között esett ki. Fogasy Gergő már az első fordulóban beszállt a küzdelmekbe, jukóval verte a német Philipp Galandit, a második fordulóban az orosz Adlan Biszultanov azonban útját állta a BHSE judokájának.

Az olimpiai kvalifikációs rangsorban a két legjobb helyen álló versenyzőnk ezúttal is bizonyította klasszisát, a megszerzett két éremnek köszönhetően az éremtáblázaton a tizennegyedik helyig jutottunk. Az élen Japán (3 arany, 1 ezüst, 0 bronz), Dél-Korea (3, 0, 5) és a házigazda Németország (1, 2, 2) végzett.

/forrás: judoinfo.hu/

Heti összefoglaló (74.)

Minden vasárnapunk fix pontja a Heti összefoglaló, melyben - mint már jól tudjátok -  a hét legfontosabb híreit és cikkeit gyűjtjük Nektek egy csokorba, hogy ne maradjatok le semmiről. Ezúttal sem lesz ez másként! Ez a Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!

IMG_0866

Hétfőn elsőként arról olvashattatok, hogy Vér Gábor aranyérmet szerzett az ausztriai Oberwartban rendezett judo European Openen. Este a Mesterek csatája 2. felvonását harangoztuk be, amit Erdős József és Hajdu Gábor vív majd február 27-én a Harcosok Klubja 21. gálán!


Kedden ugyancsak a hétvégéről hoztunk még néhány eredményt A Karlovac Openről tértek haza nagyon sok éremmel a magyar versenyzők. Sport coaching jutott még erre a napra, benne Bánóczi Péter újabb írásával, Feltárás és felszámolás címmel.


Szerdán a Felix Promotion hétvégi gálájához kapcsolódóan Harcsa Norbertről olvashattatok, aki harmadik profi mérkőzésén a grúz Robizon Omsarasvili-vel csapott össze. A Technikák rovatunkból hoztunk még egy részt ismét, a Terhelések különböző irányból részt Fekete Dániel állította össze.


harcsa_millenaris


Csütörtökön ugyancsak a hétvégi bokszgáláról olvashattatok, egy másik főszereplő a kecskeméti Laki Róbert volt a téma. Egy szakmai cikk maradt még erre a napra, a Ground and Pound (GNP), földharc az MMA témakörben.


Pénteken Max Carvalho mester nyíregyházi szemináriumáról tudtunk Nektek beszámolót hozni, Győrfi Károly jóvoltából. Ezt követően kitértünk az alapvető vitaminokra, melyekre az edzés mellett a szervezetünknek szüksége van, és pótlásuk nagyon fontos.


ART_MMATraining3-1000x500


Szombaton folytattuk a salgótarjáni gála beharangozását, a cirkálósúlyú Szellő Imre kiütést ígért szombat estére. A pihenéshez új rovatunk, a Harcosok mozija második részével kívántunk hozzájárulni, benne az Ip Man 2 ajánlójával.


Vasárnap az eredményeken volt a hangsúly. A Felix Promotion salgótarjáni gáláján túl birkózóink dániai szerepléséről is beszámoltunk Nektek.


Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség

Korpási és Bácsi is aranyérmes Dániában

Felnőtt kötöttfogású válogatottunk a dániai Nykobing Falster városában lépett szőnyegre a 2016. Thor Masters-kupán.

KORPSI~1

A mieink a két nem olimpiai súlycsoportot Korpási Bálint (71 kg) és Bácsi Péter (80 kg) révén nyerték meg, míg döntőt birkózhatott, ám ott kikapott Jager Kriszitán és Varga Ádám, ezzel ezüstérmesek lettek. A nap folyamán a dobogó harmadik fokára Szabó Lászlónak, Szabó Patriknak és Németh Ivánnak köszönhetően három magyar állhatott fel.


Az UWW hivatalos versenylebonyolítási szabályaitól eltérve, csoportos felosztásban küzdöttek meg a Thor Masters-kupa résztvevői, köztük ezúttal csak kilenc magyar birkózó, hiszen nem állt rajthoz Módos Péter, Lőrincz Tamás, Lőrincz Viktor, Kiss Balázs és Lám Bálint sem, sőt, utóbbi kettőről végül úgy döntöttek a vezetők, hogy sérüléseikre való tekintettel el sem utaznak Dániába.


A csoportos szabály kicsit megváltoztatta a megszokott programot, hiszen ebben a rendszerben egy versenyző, két csoportmérkőzés során elszenvedett vereséget követően esik ki a versenyből. A magyarok közül erre a sorsra végül csak Szabó Martin jutott a 75 kilóban, igaz, második mérkőzésére sérülés miatt már nem állt ki a csepeli birkózó, így időelőtt végetért számára a verseny. Döntőt birkózhatott azonban négy magyar is. A 71 kilóban Korpási Bálint három, míg Jager Krisztián négy győztes mérkőzés után került a fináléba, ahol végül 3-0-ra Korpási bizonyult jobbnak, míg a 80 kilogrammosoknál Bácsi Péter könyörtelen volt a dán színekben versenyző Bisultanovval szemben, technikai tussal győzött és lett aranyérmes. Nem sikerült a harmadik magyar aranyat begyűjtenie azonban Varga Ádámnak, miután a 98 kilogrammosok fináléjában 2-1-re kikapott a svéd Schöntől, aki egyébként az első fordulóban pont ugyanennyire verte meg a fradista Németh Ivánt is. Iván aztán négyet is nyert, így harmadik lett, akárcsak a 75 kilogrammos Szabó László, valamint a 80 kilogrammos Szabó Patrik. A nehézsúlyúak között próbálkozó Majoros Ármin Mózes egy győztes és két vesztes mérkőzéssel a negyedik helyen zárta a kupát.


/forrás: birkozoszov.hu/


Kemény küzdelmek és kiütések Salgótarjánban

A Felix Promotion szombat este Salgótarjánban rendezte idei első élő televíziós bokszgáláját, ahol a vállalkozás klasszisai remek küzdelmeket mutattak be a teltházas publikumnak.

felixpromotion_salgotarjan

A rendezvény főmérkőzésén a legmagasabban rangsorolt magyar profi ökölvívó, a cirkálósúlyú Szellő Imre (11 győzelem, 0 vereség) tette kockára nemzetközi bajnoki övért, méghozzá a sok nagy csatát megélt argentin Walter David Cabral (21 győzelem, 15 vereség) ellen. A ceglédi klasszis remekül kezdte a találkozót, mindjárt a nyitó menetben komoly fölénybe került, melynek során dél-amerikai riválisa egyszer komolyan meg is rendült. A folytatásban a magyar ökölvívó támadásban maradt, s nem sokkal később több ütéssel padlóra küldte kihívóját – a súlyos leütésből Cabral már nem is tudott felállni, mi több, a biztonság kedvéért a ringorvost is a behívták az ökölvívóhoz.


A Felix Promotion középsúlyú reménysége, Harcsa Norbert (3 győzelem, 0 vereség) az igen rutinos, és remek felépítésű grúz Robizon Omsarashvili (22 győzelem, 12 vereség, 3 döntetlen) ellen lépett ringkötelek közé Salgótarjánban, ahol megszerezte profi pályafutása első idő előtti sikerét. A budapesti bokszoló végig uralta a szorítót a látványos ütésváltásokkal tarkított küzdelem során, s a 3. menet 3. percének az elején egy fülre mért kemény jobbossal padlóztatta először a grúzt. A számolás után Harcsa megpróbálta „befejezni” az összecsapást, ám az csak a következő menet első felében sikerült neki; ekkor több ütéssel megrendítette riválisát, majd egy kemény bal-jobb kombinációval újra leküldte Omsarashvili-t, aki képtelen volt a szabályok adta időkereten belül összeszedni magát – vagyis Harcsa KO-val nyert.


A félnehézsúlyú magyar- és WBF nemzetközi bajnok Baranyi Richárd (15 győzelem, 1 vereség) látványos, ütésgazdag hat menetes összecsapást nyert a lengyel Bartlomiej Grafka (16 győzelem, 20 vereség. 2 döntetlen) ellen. A kecskeméti bunyós a meccs első felében többször is közel került az idő előtti győzelem lehetőségéhez, míg Grafka csak a küzdelem hajrájában tudott felnőni a magyar versenyzőhöz. A végeredmény egyhangú pontozás volt.


Hasonlóan látványos meccset nyert a középsúlyú Pintye Szabolcs (11 győzelem, 1 döntetlen) is, aki hat menetben múlta felül a grúz Giorgi Beroshvili-t (23 győzelem, 9 vereség, 2 döntetlen). A pehelysúlyú Laki Róbert (12 győzelem, 1 döntetlen) egy óriási test KO-val diadalmaskodott az Artur Movsesyan (11 győzelem, 3 vereség) összecsapás 5. menetében.


További eredmények, elől a győztesek
Darmos József TKO2 Gyöngyösi Béla
Bozai Gyula PGY4 Szatmári Attila
Kőrös Attila PGY4 Varga János
Tar Péter TKO1 Horváth László
Füzesi Ádám PGY4 Mészáros Tibor
Egedi Renátó PGY4 Bimbó Lajos
Szabó Szabolcs PGY6 Takács József


/forrás: monokli.com/

Harcosok mozija - Ip Man 2

harcosok mozija ip man 2



Harcosok mozija! Egész héten edzettél, esetleg egy versenyen is túl vagy? Lefáradtál és inkább csak kikapcsolódnál, átengedve a terepet másoknak a pofonok kiosztása terén? Új rovatunk pontosan ebben próbál segíteni nektek!

A harcosok mozija célja, hogy az igazán fanatikus rajongóknak, sportolóknak kikapcsolódásuk során se kelljen nagyon eltávolodnia a bunyótól. Legyen szó sportpszichológiáról, jógáról vagy egyéb, szakértelmet igénylő területről, szeretjük a hozzáértő, avatott emberek segítségét kérni. Most sem volt ez másként. Harcosok mozija sorozatunkkal a Keleti Szél, Magyarország legrégebb óta működő ázsiai filmekkel foglalkozó oldala nyújt nekünk exkluzív segítséget!


Következzen az Ip Man 2 ajánlójának ízelítője!


A 2008-as Ip Man, a címadó wing chun mester (Yip Man) életőről szóló film folytatását 2010 áprilisában  mutatták be Pekingben. A rendező ismét Wilson Yip, a főszereplő Donnie Yen, továbbiak: Sammo Hung, Lynn Hung, Huang Xiaoming, Simon Yam. Az akciókat Sammo Hung koreografálta, ismét látványos verekedésekkel.


A film jól ment a mozikban, de főleg az első rész sikerének köszönhetően. Amerikában is vetítették országszerte, és az első rész is kijött dvd-n. A fesztiválon kínai és angol felirattal ment, telt ház előtt, a legújabb részre pedig még Mike Tysont is megszerezték.


https://www.youtube.com/watch?v=gaBdgu00otE

Bővebben ITT olvashattok a filmről.

Szellő Imre - A kiütés sincs kizárva

Szellő Imre ismét szorítóban lép a Felix Promotion következő, rendezvényén.

szello_dunaujvaros

A tökéletes mérlegű cirkálósúlyú klasszis szenzációsan teljesített 2015-ben, mind a 6 mérkőzését megnyerte, s - a független számítógépes ranglista alapján – hosszú hónapok óta a legmagasabbra taksált magyar profi ökölvívónak számít.


A ceglédi profi idén sem adná alább, és szombaton, Salgótarjánban ismét kötelek közé lép az M4 Sport által élőben közvetítésre kerülő bokszgála főmérkőzésén, ahol az argentin Walter David Cabral (21 győzelem, 14 vereség) lesz az ellenfele a 10 menetre tervezett nemzetközi meccsen.


„Remek habitusú, soha meg nem alkuvó bokszoló a szombati riválisom, ahogyan az argentin öklözők többsége, de Cabral honfitársaihoz képest technikásabb, és jól mozog lábon” – mondta Szellő Imre, aki szülővárosából, Ceglédről, ingyenes szurkolói buszt indít a gála helyszínére. „Szeretnék minél több ceglédi szurkolót a sportcsarnokba csábítani!”


A felkészülésével kapcsolatban a következőket nyilatkozta a magyar ökölvívó. „Sok kesztyűzésem volt, Debrecenben és Budapesten is váltott partnerekkel gyakorolhattam, melyek jól sikerültek. Nagyon várom a hétvégét, jó lenne már a salgótarjáni ringben lenni. Nem elégszem meg a győzelemnél rosszabb eredménnyel. Szeretném ismét jó ökölvívással kiszolgálni a közönséget, ezért a kiütést sem zárom ki!” - jelentette ki.


felixpromotion_salgotarjan


A Felix Promotion idei első rendezvényén Harcsa Norbert, Darmos József, Laki Róbert, Baranyi Richárd és Bozai Gyula is kesztyűt húz. Az M4 Sport csatorna szombaton, 22 órától közvetít a salgótarjáni sportcsarnokból.


/forrás: felixpromotion.com/

Az alapvető vitaminok edzéshez

Alapozó időszakban a legtöbb sportágban az edzésmennyiség emelésére, a megtett távok növelésére, a váltakozó intenzitású, folyamatos terhelésre, ill. az izomerő növelésére helyeződik a hangsúly. Ilyenkor nagyon lényeges a szervezetet felkészíteni a folyamatos igénybevételre és mindent megtenni annak érdekében, hogy az elvesztett folyadék, energia, vitamin, ásványi anyag, nyomelemek a lehető leghamarabb pótlásra kerüljenek.

[caption id="attachment_11092" align="aligncenter" width="501"]crossfit A kép illusztráció[/caption]

A regeneráció teljessé tételéhez tudatos folyadékfogyasztásra, étkezésre van szükség. Az energia pótlása mellett célszerű nagy hangsúlyt fektetni a vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek kielégítő bevitelére is. A fokozott verejtékezéssel, a folyamatos terheléssel, a csontokra, ízületekre, izmokra háruló munkával, a megváltozott élettani folyamatokkal egy időben jelentős ásványi anyag, vitamin és nyomelem kerül felhasználásra (pl. kalcium, B-vitaminok, vas, folsav, stb.), ill. távozik szervezetünkből.


Talán nem is gondolnánk, hogy a verejtékezéssel nem csak folyadékot, hanem számos ásványi anyagot is elveszítünk: klórt, nátriumot, magnéziumot, káliumot, kalciumot, szulfát-, foszfát vegyületeket, cinket, vasat, rezet, mangánt. A felgyorsult anyagcsere folyamatoknak, energiafelhasználásnak köszönhetően a B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, B12-vitaminok, a biotin mennyisége is jelentősen megfogyatkozik, ill. növekszik a szervezet vitaminigénye.


A kalcium rendkívül nagy szerepet kap az izom-összehúzódás folyamatában, a csontszilárdságról nem is beszélve. Magnéziumra pedig a kalciumra jellemző élettani folyamatok mellett az energiatermelésben betöltött funkciója miatt is szükség van. A vas a vérpályában lévő oxigénszállítás limitáló faktora. Ha nincs elegendő belőle, akkor hiába edz rengeteget valaki, mégsem tudja jelentősen javítani sportteljesítményét. A mangán a porc- és csontképzés, fehérje és szénhidrát-anyagcsere, valamint az inzulintermelés folyamatába szól bele.


Alapvetően a vitaminokat két nagy csoportra lehet osztani: zsírban és vízben oldható vitaminokra. A zsíroldékonyak (A-, D-, E-, K-vitaminok) képesek a szervezetben raktározódni, ezért nem feltétlenül szükséges nap mint nap gondoskodni bevitelükről, ellentétben a vízoldékonyakkal (B-vitamin csoport, C-, vitamin, stb.), amelyek megfelelő bevitelét minden nap szem előtt kell tartani.


Feltehetjük a kérdést, hogy vajon mely vitaminokat kell az alapozó időszakban fokozottan pótolni? Nos, nehéz bármelyiket is kiemelni, hiszen a szervezet egésze akkor működik jól, ha az egyes szervek összerendezett funkciója is megvalósul. Ehhez pedig az összes vitaminra, ásványi anyagra és nyomelemre szükség van. A megnövekedett izommunka, az energiafelhasználás gyorsulása, a tápanyagok felhasználása szempontjából a kalciumra, magnéziumra, B-vitaminokra nagy hangsúly helyeződik.




[caption id="attachment_11091" align="aligncenter" width="504"]ART_MMATraining3-1000x500 A kép illusztráció[/caption]

Azonban a regeneráció teljessé tételéhez a többiek sem nélkülözhetetlenek. Éppen ezért törekedni kell a zöldségfélék, gyümölcsök, gabonák, tejtermékek kielégítő bevitelére. Mindezt sokszor nem könnyű megvalósítani, hiszen különösen az állóképességi sportok alapozásakor az energiaveszteség elérheti az 5000-8000 kalóriát, így érthetően az energiadús ételekre (húsfélék, sajtok, tésztafélék, stb.) jut nagyobb figyelem. Mindezek miatt a nagy energiafelhasználással járó sportágak alapozó időszakaiban az étkezést célszerű ginzenget tartalmazó multivitamin készítmény szedésével kiegészíteni.


/forrás: sportorvos.hu/

Nyíregyházán járt a Gracie Barra Miskolc!

Gracie Barra Miskolc - Nyíregyháza



A miskolci Vita Gym egyesületén belül működő Gracie Barra Miskolc a hétvégén részt vett a Gracie Barra Nyíregyháza által megrendezett, Max Carvalho vezette gyerek és felnőtt bjj szemináriumon. Az erről készült beszámolót most Győrfi Károly edző jóvoltából olvashatjátok!

"A keleti régióban működő BJJ iskolák évek óta nagyon jó viszonyt ápolnak. A nyíregyházi, debreceni és miskolci csapatok és edzők mindenben támogatják és segítik egymást.


Ezt mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy rendszeresen látogatják egymás edzéseit és szemináriumait.  A hétvégi eseményre a Gracie Barra Miskolc első ízben már gyerekeket is vitt magával. Az egész napos program megterhelő és fárasztó volt, mivel az új technikák elsajátításán kívül küzdelmekre is sor került.


Max mester könnyed és lehengerlő oktatási stílusának köszönhetően gyorsan repült az idő. Ismét rengeteg hasznos  dolgot tanultunk és jó volt újra találkozni a rég nem látott sportbarátokkal is.


A mester most sem felejtette el kiemelni, milyen fontosnak tartja, hogy a csapatok összetartsanak és örül, hogy megint ott voltak a Debreceni és Miskolci barátok."


Győrfi Károly ezúton is szeretné megköszönni a vendéglátást és a szülinapi meglepetést, mi pedig a beszámolót!

Ground and Pound - földharc az MMA-ban

Ground_and_Pound_header



Több tényezőt, aspektust is fel lehet sorolni, azonban az ún. Ground and Pound, az MMA földharc egy karakterisztikus és nagyon jellemző, gyakori eleme különlegesen egyedivé teszik és markánsan megkülönböztetik a sportot más küzdősportoktól.

A Ground and Pound (röviden GNP) tehát a sport azon aspektusa, melyben az MMA minden más küzdősporttól elkülönül. Akik látják vagy imádják vagy elfogadhatatlannak találják, így ez az egyik leginkább megosztó tényező is egyben a sporttal kapcsolatban.


Az MMA különböző korszakaiban több nagyágyút is láthattunk, akik igazán jeleskedtek a GNP terén. Az ún. hőskorszak egyik ilyen legemlékezetesebb alakja a fogalmat állítólagosan megalkotó Mark Coleman volt, de természetesen sokáig  brutálisan hatékonyan alkalmazta azt a legendás Fedor Emelianenko is.


Az MMA újabb korszakában aztán az első igazi nyugati MMA szupersztár, GSP volt az, aki hatékony guard pass manővereivel vagy akár guardban "ülve" indított brutális könyököseivel úgy hasított át ellenfelein, mint kés a vajon.


A földharc fundamentumai tulajdonképpen ugyanazok, mint az állóharcéi, hangozzék ez elsőre bármilyen meglepően is. Hiszen mi az, ami számít a földön? Az egyensúly, az erőáttét és a távolság irányítása.


Az egyensúllyal kapcsolatos tudatosság nagyon fontos, hiszen ellentétben más sportokkal, a küzdősportban az egyensúlyvesztés, az egyensúlyból való enyhe kibillenés is nagyon hamar komoly következményekkel járhat, legyen szó állóharcról vagy a földön zajló küzdelemről.


Az egyensúly a földharc során is kulcsfontosságú a támadás szempontjából. Ráadásul nem is csak az egyensúlyról, hanem a súly megfelelő elosztásáról is szó van. A földharc során az egyik fél vagy részben vagy teljesen ellenfelére kerülhet, ami lássuk be, egy elég instabil felület: mocorog, szabadulni akar.


Ground_and_Pound_GSP-Carlos-Condit-Top-Game

Nem csak a padlóhoz viszonyítva kell tehát figyelni az egyensúlyunkra, hanem ellenfelünk ellenállásával is számolnunk kell. Pontosan ezért a felül lévő harcosnak súlya elosztásával irányítania kell tudni ellenfele mozdulatait úgy, ahogy ez saját céljainak megfelel.


Pontosan a leírtak miatt, az ütőerő a földön gyakran teljesen más faktorok összességéből ered, mint állva. A földharcban a felül lévő harcos gyakran egész súlyát ellenfele irányítására, leszorítására kell, hogy használja. Így nem jön szóba a lábmunka, testsúlyunk egyik lábunkról a másikra történő egyszerű áthelyezése, de nem tudjuk csak úgy az ütéseink mögé rakni teljes testünket sem.


Honnan szedjünk akkor megfelelő erőt? A válasz a testhelyzet, a különböző pozíciók alkalmazásában rejlik. Minél előnyösebb a pozíciónk, annál több lehetőségünk lesz rá, hogy nagyokat üssünk. Ez az erőkar elv állva is megnyilvánul, hiszen mind az ütések/rúgások, mind pedig a levitelek tekintetében igen fontos. Általánosságban véve, akinek a csípője alacsonyabban van, nagyobb eséllyel viheti le vagy küldheti padlóra ellenfelét.


Cain Velasquez (blue) def. Antonio Rodrigo Nogueira (red) by TKO (Punches) at UFC 110

A földön az ütéseket legtöbbször a felül lévő fél ereszti el, aki miután nem igazán tudja testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezni, a földet magát kell használja. A testsúly kihasználása és ütések mögé helyezése egyfajta földtől való elrugaszkodással válik lehetségessé, ami ilyenkor stabil bázisul szolgál a támadó félnek.


Amennyiben az egyik fél van csak a földön és hátán fekve védekezik, igyekszik lábaival távol tartani ellenfelét, gyakori, hogy a támadni igyekvő harcos a stabil alapállás megszerzése után megpróbálja egy gyors mozdulattal a lábakat eltüntetni az útból, majd egy ütéssel előre zuhanva elérni ellenfele állát. Íme egy példa erre:


https://youtu.be/zj0fwYJT4Bs

A test forgatásával, a padlón megfelelő "fogás" megtalálásával, a stabil bázissal nagy erőt lehet generálni, de természetesen a távolság itt is kritikus tényező. Ahogy azt 'Alap vagy fundamentum?' című írásunkban is feszegettük, a távolság, pozíció, egyensúly, stabilitás univerzálisan fontos koncepciók.


Az erős csapásokhoz saját magunk és a célpont között a minimálisan szükséges távot kell létrehoznunk. A földön általában ezt a szükséges távot a felsőtest mozgatásával hozzák létre. A lényeg, hogy a támadó, felül lévő fél az ellenfele és saját teste közötti szöget igyekszik növelni.


Ground_and_Pound_GSP-Carlos-Condit-2
Minél inkább közelít ez a szög a 90 fokhoz, annál több hely nyílik a lehetséges támadások számára és annál nagyobb erőt lehet a csapások mögé rakni. A 90 foknál nagyobb szögek veszélyesek, mert azon felül, hogy akár ellenfelünk lábai is felszabadulhatnak, részben vagy akár egészében is elveszíthetjük a kontrollt, ellenfelünk kiszabadulhat, majd felállhat ismét.


De a rúgások vagy a brazil jiu jitsu is kellemetlenségeket okozhat, hiszen ellenfelünk hatékonyan támadhat a hátáról is bizonyos technikákkal. Ne felejtsük, hogy a távolság lehetőség, de kockázat is egyben. Ha elég hely van, az alul lévő harcos ellentámadhat, kihasználhatja testsúlyunkat, lendületünket, súlyelosztásunkat és ellenünk fordíthatja.


Legközelebb innen folytatjuk, további alapkoncepciókat, kritikus dolgokat, de néhány, az állóharccal fennálló párhuzamokat is górcső alá véve.