Megnyitja kapuit a Kárászy Team

Újabb minőségi küzdősport csapattal bővül a budapesti paletta, miután jövő héten megnyitja kapuit a Kárászy Team!

[caption id="attachment_16594" align="aligncenter" width="504"] Kárászi Balázs akcióban![/caption]

Kárászi Balázs 5. danos kempo mester és a Zen Bu Kan Kempo Magyarország elnöke saját csapatot indít a fővárosban (1032 Budapest, Bécsi út 267), ahova sok szeretettel várja a küzdősport és a kempo iránt érdeklődőket április 3.-tól! A további részletekről meséljen ő maga!



"Szeretném megköszönni az ellenfelem.hu-nak, hogy megjelenhetek a magazinban. Tavaly júniusban úgy alakult az életem, hogy el kellett jönnöm a régi termemből. Ez után úgy döntöttem, hogy megvalósítom az álmomat, ami már régóta foglalkoztatott, saját edzőtermet nyitok. Azonnal el is kezdtem nézelődni a cégem székhelyének környékén, Óbudán, hogy milyen lehetőségeim vannak.


Amikor a helyszín keresésébe fogtam az első utam a Spárta Gym nevű konditerembe vezetett, akik a Bécsi és Vörösvári út kereszteződésében működnek már évek óta. Azonnal megfogott a hely hangulata és elkezdtem velük tárgyalni a lehetőségeimről és céljaimról. Mondhatni a legjobbkor voltam a legjobb helye! Pont a terem bővítésén gondolkoztak, és felajánlották nekem, hogy kaphatok egy 100 nm-es területet, amit egyedül használhatok a terem nyitvatartási idejében. A nyitás tervezett időpontja 2018. április 3, kedd. Ekkor fogom az első edzést tartani 18:00-tól, ami NoGi földharc lesz. 


Terveim szerint az ifi és felnőtt edzések így lesznek: Hétfő: 18:30-20:00 állóküzdelem. Kedd: 18:00-19:30 dobás és földharc. Szerda: 18:30-20:00 álló küzdelem. Csütörtök: 18:00-19:30 földharc. Péntek: 18:30-20:00 küzdelmi edzés.


Kárászy Team terem

A kezdeti időkben csak kempo lesz, de folynak a tárgyalások hogy más stílus is meg fog jelenni az órarendben. Erről többet egyenlőre nem közölhetek, de nagyon bízok benne, hogy össze fog jönni, az amit szeretnék."


Balázs még annyit elárult nekünk, hogy a terem (1032 Budapest, Bécsi út 267) április végére teljesen fel lesz szerelve minden olyan eszközzel, ami manapság egy modern küzdősport centrumban elengedhetetlen! Érdeklődni a +36302585175 számon ill a karokempo001 kukac gmail pont com címen tudtok!


Irány Óbuda és a Kárászy Team! 


 

Újra Thaiföldre indul Vidákovics Patrik

Vidákovics Patrik hamarosan ismét útra kel, és meg sem áll Thaiföldig!


Sokan olvashattatok róla, amikor legutóbb Vidákovics Patrik thaiföldi edzőtáborozásáról beszámoltunk. Patrik akkor a neves Phuket Top Team csapatánál töltött egy tartalmas időszakot, melyet egy győztes mérkőzéssel koronázott akkor meg.


Patrik most újra útnak indul, de nem engedhettük el ezúttal sem szó nélkül!

ellenfelem.hu: - Egy pontozásos győzelemmel zártad a legutóbbi keceli gálát. Keményebb volt a román, mint vártad?


Vidákovics Patrik: - Thaiföldi edzőtáborozásomat csúsztattam későbbre pár hónappal, mivel mérkőzni akartam az V. Vikker Dániel Emlékversenyen. Az idei keceli gála, az év egyik legkomolyabb versenye volt, színvonalas meccsekkel, rengeteg külföldi harcossal (szerb,román). Én egy fiatal, feltörekvő román ellenfelet kaptam, aki már a Superkombatban is sikerrel szerepelt. Az első két menetben én irányítottam, a harmadikat az ellenfelem hozta, így én nyertem pontozással. A vártnál sokkal szívósabb volt, nem adta könnyen győzelmet. Két nagyszerű edző, Vancsik Nándor és Koller István segítette az itthoni edzésmunkámat, és egyengették az életutamat önzetlenül. Bármerre is jutok karrierem során, nem fogom elfelejteni azt, amit értem tettek.


e: - Pihenésre nem marad sok időd megint. Újabb utazás előtt állsz. Mesélnél erről?

V.P.: - A thaiföldi edzőtáborozásom után egyből eldöntöttem, hogy vissza szeretnék menni a Phuket Top Team-hez, határozatlan, tehát hosszú időre, hogy az edzéseket magas szinten tudjam végezni. Április 1.-én utazok ki, szeretnék havonta-kéthavonta mérkőzni, főleg Kínában, ahol mindig nagy színvonalú kick-box gálákat rendeznek . A kint létem során sikerült jó kapcsolatokat kiépíteni. Kiemelném az UFC-ben már többször szerepelt Cody Pfistert, aki leadta az adataimat a Glory meccsszervezőjének, úgyhogy bízok benne, hogy mielőbb sikerül bekerülni.


e: - Sok helyen jártál az elmúlt években csiszolni a tudásod. Hol sikerült véleményed szerint a legtöbbet fejlődnöd?


V.P.: - Két klubot is megemlítenék. A már mindenki által ismert hollandiai Mike’s Gym-ben töltött, mindössze 2 hét nagyon sokat dobott az erőnlétemen, és a mentalitásomon is egyaránt. A mindennapos, teljes erejű sparringok – amik éles meccshez hasonlóak – a legcélravezetőbbek a meccsre való felkészüléshez. Kick-bokszban való fejlődés szempontjából szerintem a Mike’s Gym áll a legmagasabban, viszont számomra túl személytelenek az edzések. Én úgy éreztem, hogy a bunyósok nem kapnak kellő figyelmet, egy „futószalagon" mennek végig. A Phuket Top Team-nél a kezdőtől a haladóig mindenkire figyelnek egyaránt. Leamthong Leenoi, a thai edzőm, már 1 hónap után úgy foglalkozott velem, mintha évek óta ott lennék. Nemcsak a technikai és erőnléti, hanem a spirituális fejlődéssel is foglalkoztak. Ezek miatt is döntöttem a Top Team mellett.


e.: - Köszönjük, és jó utat! Járj sikerrel! 

Patrik kint töltött időszakáról és karrierjének további alakulásáról is rendszeresen beszámolunk majd holnapunkon! Kövessetek minket, hogy ne maradjatok le semmiről! 


 

IFMA nemzetközi cseh ifjúsági open

A csehországi Rokycanyban rendezett nemzetközi IFMA gyerek és ifjúsági muaythai tornán is több szép magyar eredmény született! Fiatal harcosainknak köszönhetően egészen pontosan 14 medálnak örülhetünk!

IFMA nemzetközi cseh ifjúsági open

A csehországi Rokycanyban rendezett IFMA nemzetközi cseh ifjúsági open mérlege 8 arany, 5 ezüst, 1 bronz lett!


Nagy Krisztofer a -48kg 2. helyét csípte el, Princz László a -54kg bronzát hozta haza, Szána Patrik -63.5kg-ban, míg Józsa Szabolcs -60kg-ban hozta el az aranyat.


Németh Zsombor a -38kg legfényesebb érmét nyerte el, Lakatos Márk a 16/17 évesek -60kg-os aranyát, míg Fibi Márk az ezüstöt hódította el!


Varga Kristóf jóvoltából a -71kg aranya is hozzánk került, a -67kg-ról pedig Bordás Alex gondoskodott. Seffer Tamás a 14/15 évesek -60kg-os kategóriájának ezüstjét nyert el, Csonka Zsolt pedig a 16/17 évesek ezüstjét, ugyanebben a súlyban.


Dankó Szabolcs a 12/13 évesek csoportjának ezüstjét hozta haza -42kg-ban, Jócza Szilárd a 10/11 évesek között, -38kg-ban nyerte el az aranyat. A 16/17 éves lányok -60kg-os kategória aranyának pedig Tóth Enikő jóvoltából örülhetünk itthon!


Gratulálunk mindenkinek!

Az eredmények tehát:

-48kg JB 12/13 3*1,5min
2. Nagy Krisztofer

-54kg JB 16/17 3*2min
3. Princz László

-63,5kg JB 16/17 3*2min
1. Szána Patrik

-60kg JB 12/13 3*1,5min
1. Józsa Szabolcs

-38kg JB 12/13 3*1,5min
1. Németh Zsombor

-60kg JB 16/17 3*2min
1. Lakatos Márk
2. Fibi Márk

-71kg JB 14/15 3*2min
1. Varga Kristóf

-67kg JB 14/15 3*2min
1. Bordás Alex

-60kg JB 14/15 3*2min
2. Seffer Tamás

-71kg JB 16/17 3*2min
2. Csonka Zsolt

-42kg JB 12/13 3*1,5min
2. Dankó Szabolcs

-38kg JB 10/11 3*1min
1.Jócza Szilárd

-60kg JG 16/17 3*2min
1. Tóth Enikő

/forrás: http://www.czechmuaythai.cz/clanky/o-zlaty-mongkon-mesta-rokycan-vysledky-250/

WAC 2018 - Megállíthatatlanok voltak a kempósaink

Idén is megrendezésre került Portugáliában a World All Style Championship, ahonnan ezúttal sem hiányozhattak a magyar kempósok!

[caption id="attachment_18845" align="aligncenter" width="504"] fotó: Zen Bu Kan Kempo Magyarország[/caption]

A Zen Bu Kan Kempo Magyarország és a HunKempo Kai versenyzői képviselték a piros-fehér-zöld színeket a portugáliai világversenyen. Az alábbiakban Kárászi Balázs elnök foglalja össze a Zen Bu Kan Kempo válogatott eredményeit:


"Elsöprő sikert aratott a Magyar Zen Bu Kan Kempo válogatott. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy 4. helyen végzett a csapatunk az éremtáblázaton. Minden versenyző a tudása maximumát nyújtotta és ennek köszönhető ez az eredmény! 


Hálás vagyok, nektek, hogy láthattalak Titeket versenyezni és mögöttetek állhattam! Minden tiszteletem a Tiétek! 


Gratulálok minden versenyző mesterének a befektetett munkáért!  Köszönöm a szüleitek, családotok és mindenki támogatását, akik lehetővé tették, hogy szerepeljetek a versenyen. Nélkületek nem ment volna!
Köszönöm a csapattal utazó mesterek munkáját! Gratulálok a magyar bíróknak, akik professzionális módon tették a dolgukat! Ami itt történt, igaz CSAPATMUNKA volt! HAJRÁ KEMPO! HAJRÁ MAGYAROK!"


Eredmények:
Hegyi Árpád: Gi földharc 1. hely, NoGi földharc 1. hely, Knockdown 2. hely.
Jerger Barnabás: Gi földharc 1. hely, NoGi földharc 1. hely, Knockdown 1. hely, Szinkron kata 3. hely, MMA 1. hely, Fegyveres kata 2. hely.
Búzás Christofer: Knockdown 1. hely, Kata 3. hely, NoGi földharc 1. hely, Gi földharc 2. hely, Szinkron kata 2. hely.
Keresztes Emőke: NoGi földharc 1. hely, MMA 1. hely.
Krepsz Fanni: Fegyveres kata 3. hely, Gi földharc 1. hely, NoGi földharc 1. hely, Low kick 3. hely, K1 2. hely.
Berta Gergely: Kata 4. hely, Önvédelem 4. hely, Szinkron kata 3. hely, Gi földharc 1. hely, NoGi földharc 3. hely, K1 2. hely.
Tóth-Kovács Gergő: Kata 3. hely, NoGi földharc 1. hely, Gi földharc 1. hely, Semi kontakt 3. hely.
Palkó Márk: Knockdown 1. hely, Low kick 1. hely, K1 1. hely.
Canjavec Noel: Szinkron kata 3. hely, Gi földharc 3. hely, NoGi földharc 1. hely, Knockdown 1. hely, K1 2. hely.
Lukács Péter: NoGi földharc 2. hely, Gi földharc 2. hely, Knockdown 2. hely. Lakatos Róbert: Knockdown 2. hely, NoGi földharc 1. hely, Gi földharc 1. hely. Gigor Sándor: NoGi földharc 2. hely, Gi földharc 1. hely, Knockdown 2. hely, K1 2. hely. Koncz Viktória: Zenés kata 3. hely, Kata 3. hely, Gi földharc 1. hely, Semi kontakt 1. hely. Orsós Sándor: Szinkron kata 3. hely, NoGi földharc 2. hely, Gi földharc 1. hely, Kata 2. hely, Knockdown 1. hely, K1 2. hely.
Tombácz Tamás: Önvédelem 2. hely, Gi földharc 2. hely, NoGi földharc 2. hely, Low kick 3. hely, Kata 2. hely.


Kis Vénusz Alexandra: Gi földharc 2. hely, NoGi földharc 2. hely, Szinkronkata 2. hely, Rumble sparring 2. hely, Kata 3. hely, Knockdown 3. hely.
Czuppon Lili: Kata 2. hely, Fegyveres kata 2. hely, Semi kontakt 2. hely, NoGi földharc 1. hely, Gi földharc 3. hely.
Tóth Daniella: Kata 4. hely, NoGi földharc 2. hely, Gi földharc 2. hely, Önvédelem 3. hely, Semi kontakt 3. hely, Light kontakt 2. hely.
Burián Bendegúz: Fegyveres kata 4. hely, NoGi földharc 1. hely, Önvédelem 4. hely, Gi földharc 1. hely.
Koza Márk: Kata 1. hely, Light kontakt 3. hely, Semi kontakt 3. hely, NoGi földharc 1. hely, Gi földharc 1. hely. Rumble sparring 1. hely.


/A Hun Kempo Kai csapat számszerű eredményeiről nem kaptunk információt/
Gratulálunk minden magyar versenyzőnek! 

Ez volt a Nemzetek viadala

A Nemzetek viadala torna képében egy látványos kick-box gálára került sor a hétvégén Nyíregyházán! Nézzük a részleteket!

nemzetek viadala

A Continental Arénában az eseményt megelőzően egész napos sportágválasztó zajlott, amelyen mintegy 2500 gyerek próbálhatott ki különböző küzdősportokat. A teltházat vonzó gálát Szabó Tünde sportért felelős államtitkár nyitotta meg, aki beszédében üdvözölte a különleges sportágválasztó sikerét és a küzdősportok értékeit méltatta.


A Nemzetek viadala elnevezésű tízmérkőzéses gála összecsapásai – amelyek profi K1 szabályok szerint zajlottak háromszor három perces menetekben – izgalmas és látványos párharcokat hoztak, amelyek közül több kiütéssel végződött.


nemzetek viadala

Az eredmények

+91 kg: Hanász Róbert (Gönczi Team) - Kulcsár Dávid (Taskó Fight Klub) 0-3

86 kg: Buzás Levente (Pit Bull) - Taskó Rodrigó (Taskó Fight Klub) 0-3

67 kg: Alexa Dávid (Gönczi Team) - Jóni Máté, Alexa feladta a küzdelmet

84 kg: Kálucz Martin (Taskó Fight Klub) - Vinis Ferenc (Rácz Team) 3-0

75 kg: Kalapos Dávid (Gönczi Team) - Horváth Sorin (román), Kalapos kiütéssel nyert


+91 kg: Monteneu Marius (román) - Mihailov Dávid (Rehák Gym) 3-0

+91 kg: Ruzsinszki István (román) - Péter Balázs (szlovák) 3-0

56 kg: Bordás Annamária (Titán SE) - Fúró Virág (Taskó Fight Klub) 1-2

67 kg: Spéth Norbert (Vita Gym Miskolc) - Bogdan Bazyuk (ukrán) 3-0

71 kg: Fábián Kristóf (Vita Gym Miskolc) - Melnichuk Rostislav (ukrán), Fábián kiütéssel nyert





A post shared by ellenfelem.hu (@ellenfelemhu) on




Nemzetek viadala – K1 gála és sportágválasztó

Nemzetek viadala! Ha szereted a küzdősportokat, holnap Nyíregyházán a helyed, ahol egy jó kis K1 gála mellett a sportágválasztót is megnézheted!

nemzetek viadala 2018 március lead


Március 24-én itt a Nemzetek viadala! A helyszínen, a Continental Arénában 13 órától sportágválasztót tartanak, ahol összesen 22 nyíregyházi klub képviselteti majd magát. Ezen 15 sportágat próbálhatnak ki a fiatalok! A sportágválasztó 17 óráig tart, a belépés ingyenes. 19 órától egy K1 Gála kezdődik, itt a belépőjegyekből befolyó összeget a szervezők felajánlották a Sz-Sz-B Megyei Kórházakért Közhasznú Alapítványnak.


A meccseken a hazai küzdősport-élet fiatal tehetségei vesznek majd részt, így láthatjuk például Fábián Kristófot, Spéth Norbertet (akik mindketten ukrán ellenféllel lépnek majd a kötelek közé), Jóni Mátét, Kálucz Martint.


A hölgyek sem maradnak ki, hiszen Fúró Virág mellett Bordás Annamária is kötelek közé lép. Az ellenfelek Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából érkeznek majd. Összesen 10 mérkőzést terveztek a szervezők K1 szabályrendszerben, de Szakolczai Martin ellenfele visszamondta a találkozót.


Ennek ellenére egy nagyon izgalmas gálát láthatnak majd a kilátogatók. A Gönczi Team és a Szabó László vezette Ring Body Fight Club három éve szervezett utoljára küzdősport gálát Nyíregyházán - látogassatok ki minél többen és támogassatok egy jó ügyet!


Ha pedig mégsem tudtok kimenni, az FS Média jóvoltából az alábbiakban követhetitek a streamet!


https://www.youtube.com/watch?v=jqJAsOeFm8A

Belépő: 900Ft, küzdőtérre: 2000Ft. VIP jegyek: +36307093430


Kapunyitás 18h.


Helyszín: Continental Aréna, Nyíregyháza, Géza u. 8-16


Nemzetek Viadala plakát

Ők küzdenek a magyar bajnoki címekért!

Kialakult a Kárpárti Sport amatőr MMA Magyar bajnokság döntőseinek névsora, akik április végén a bajnoki címekért szállnak majd ketrecbe Győrben!


Bőségesen ki lesznek szolgálva a nézők április 28-án Győrben, ahol két rendezvényt láthatnak egy napon és egy helyen!  A Molnár Vid Bertalan Művelődési Házban csapnak össze a Kárpárti Sport amatőr MMA Magyar bajnokság döntősei a bajnoki címekért, majd ezt követően a WHB Magyar Profi MMA Kupa következik hasonlóan parázs küzdelmekkel, profi MMA szabályrendszerben!


A Kárpárti Sport amatőr MMA Magyar bajnokság döntősei:

Kadet Fiú kategória: -65,8 kg.
-Jászai Patrik Dorogi NAC
-Lukács Nikolasz Szegedi Küzdősport Club
-Balog Kristóf Miskolci Jiu Jitsu SE
-Mida Oszkár Miskolci Jiu Jitsu SE

Kadet Fiú Kategória: -70,3 kg.
-Jarábik Benjamin Budapest Top Team
-Fali Dávid Győri Koko Gym MMA SE
-Sejkóczki Dávid Miskolci Jiu Jitsu SE
-Bán Adrián Miskolci Jiu Jitsu SE

Kadet Fiú Kategória: -93,0 Kg.
-Danyi Richárd Bárdosi KSA
-Tüdős Marcell Zen Mushin Do SE

Junior Fiú Kategória: -70,3 kg.
-Hajdú Szabolcs Debreceni Pitbull Fighters
-Farkas Koppány Dorogi NAC
-Fábián Márton Bárdosi KSA
-Nagy Dominik Növényi KSA Sopron

Junior Fiú kategória -77,1 kg.
-Deák Patrik Dorogi NAC
-Csontos Dávid Dorogi NAC
-Göttlinger Dávid Szegedi Küzdősport Club
-Dénes Ákos Növényi KSA Sopron

Felnőtt Férfi kategória: -65,8 kg.
-Matyóka Márió Zen Mushin Do SE
-Bigovic Muselja Bárdosi KSA
-Sándor Béla Pitbull Team Soroksár SE
-Budai Richárd Baranya Kempo HSE

Felnőtt Férfi kategória: -70,3 kg.
-Kovács Richárd Győri Koko Gym MMA SE
-Lukács Péter Hungarian Bodyguard Club
-Boldog Martin Zalaegerszegi Birkózó SE
-Dömök Ákos Haladás SE

Felnőtt Férfi kategória: -77,1 kg.
-Mayer Márton Kismészáros SE
-Tárnok Ákos Győri Koko Gym MMA SE
-Majór Lóránt Jász Kempo SE

Felnőtt Férfi kategória: -83,9 kg.
-Panyi Albert Küzdősport és Földharc SE
-Pesti Márton ZR Team Orgovány
-Molnár András Dorogi NAC
-Besze Ákos Eger Shootfighters SE

Felnőtt Férfi kategória: -93,0 kg.
-Szabó Csaba Győri Koko Gym MMA SE
-Nagy Valentin Szegedi Küzdősport Club
-Molnár András Dorogi NAC

Felnőtt Férfi Kategória: -120,2 kg.
-Gábos János Bárdosi KSA
-Ékes Bálint Győri Koko Gym MMA SE

Felnőtt Női Kategória: -65,8 kg.
-Forgó Fruzsina Bárdosi KSA
-Nagy Nóra Győri Koko Gym
-Belik Tímea Budapest Top Team
További részletek az eseményben!

Gúta 2018 Grappling Bajnokság - Beharangozó

Robog tovább a G4 Grappling Liga aktuális évada, melynek következő állomása a felvidéki Gútán lesz!

[caption id="attachment_18815" align="aligncenter" width="504"] fotó: Global Grappling[/caption]

Március 24-én szombaton első határon túli versenyének lebonyolítására készül a Global Grappling csapata. A G4 Grappling Liga 5. évadának 6. fordulóját a felvidéki Gútán rendezik majd!


Aki még nevezne a versenyre, az nem késett el. Megteheti ezt egészen holnap éjfélig a már bejáratott és megszokott webes felületen. A verseny tétje nem csak a dobogó elérése és az érmek átvétele lesz, hiszen a Felnőtt Női és Férfi súlycsoportokból két-két fő kvalifikálhat a Magyar Bajnoki döntőre.


A versenyszámok: Gi, NoGi, Combat Grappling, Kesztyűs Küzdelem, Kesztyűs Küzdelem Expert és NoGi Open lesz.

Versenykiírás és további információk ITT!


Mielőtt aláírnál - A sport-szerződések világa

Leszerződnél valahova? Átigazolnál? A sport-szerződések világa nem játék! Alábbi írásában dr. Rippel-Szabó Péter ügyvéd, portálunk közreműködőjének rövid, lényegbe vágó cikkét olvashatjátok a témában!

sport-szerződések / sportjog

Mindennapos esemény, hogy a sport világában szerződések köttetnek. Ezek közül számos kisebb jelentőségű szóbeli megállapodás, mely esetben a felek jogviszonyának tartalma világos. Amennyiben azonban egy szerződés részletesebb vagy eleve kötelező az írásbeli forma, a szerződést javasolt vagy érvényessége végett kötelező írásba foglalni. Természetesen minden esetben vannak olyan pontok, amelyekre a szerződéskötéskor kiemelt figyelmet érdemes fordítani. A jelen bejegyzésben ezekre, az egyébként szinte valamennyi szerződésben felbukkanó lényeges elemekre hívom fel a figyelmet.
1. A felek

A legnyilvánvalóbb, hogy a feleket – különösen, ha több fél van – a szerződés pontosan megnevezze, illetve szükség esetén szabályozza a közreműködők, alvállalkozók vagy egyéb a szerződés teljesítésében résztvevők szerepét.
2. A szerződés tárgya és teljesítése

Kiemelten fontos azt meghatározni, hogy a felek mit, hogyan és mikor várnak el egymástól. Amennyiben ezek nem kerülnek részletesen körülírásra, a szerződés teljesítése során bonyodalmakat okozhat. Ilyen esetben például az egyik fél olyat várhat el a másiktól, amely véleménye szerint a szerződés része, a másik pedig azzal érvelhet, hogy ez szerinte nem tartozik a szerződés tárgyához.
3. Fizetési feltételek

A szerződések döntő többsége esetén az egyik fél kötelezettsége meghatározott pénzösszeg fizetése. Ezzel összefüggésben érdemes meghatározni, hogy a fizetés mikor (például időszakonként vagy egy feltétel bekövetkeztekor) és milyen módon esedékes. Amennyiben a szerződés teljesítménybért vagy bónuszokat tartalmaz, fontos, hogy az ezek kifizetéshez szükséges eredmények, feltételek világosan meghatározásra kerüljenek.
4. A szerződés időtartama és megszűnése

Egy szerződés határozott vagy határozatlan időre jöhet létre és/vagy megszűnése meghatározott esemény jövőbeli bizonytalan bekövetkeztéhez is kötődhet. Figyelemmel érdemes lenni arra is, hogy a szerződés létrejöttéhez egyébként szükséges-e harmadik fél hozzájárulása. Bármilyen is a szerződés időtartama, minden esetben fontos a “rendes” és “rendkívüli” felmondási rendelkezések részletes meghatározása, ideértve a felmondási okokat, a felmondás formáját, időbeli korlátait vagy a felmondási okok esetleges orvosolásának lehetőségét.
5. Felelősség

Érdemes odafigyelni arra, hogy a másik fél felelőssége meghatározott szerződésszegések esetében korlátozásra vagy kizárásra kerül-e, illetve természetesen a saját javunkra is ajánlott lehet felelősségkorlátozó vagy –kizáró rendelkezések felvétele a szerződésbe.

A szerződés fennállása során a másik felet különböző módokon is lehet szerződésszerű teljesítésre ösztönözni, például kötbér (amely esetben nem, nem megfelelő vagy késedelmes teljesítés esetén a szerződésszegő fél meghatározott pénzösszeg fizetésére köteles) vagy valamilyen, a másik felet a szerződés alapján megillető jogosultság vagy egyéb előny elvesztésének kikötésével.

Az egyéb rendelkezésekről és ide vonatkozó jogszabályi előírásokról dr. Rippel-Szabó Péter ügyvéd, portálunk közreműködőjének oldalán olvashattok, IDE kattintva.

Görbics Gábor - Európa-bajnoki cím után

Görbics Gábor WAKO Európa-bajnok! Interjúnkból minden kiderül!

Görbics Gábor cover

Görbics Gábor ismét rangos címet, egyben egy újabb bajnoki övet adott amúgy is igen impozáns gyűjteményéhez, amikor is a hétvége folyamán egy veszélyes francia ellenféllel, Allan Berube-vel szemben szerezte meg a WAKO full contact EB címét! Interjúnkban a készülésről, meccséről és a folytatásról kérdeztük a hazai küzdősport világ egyik nagy kedvencét, az örökmozgó Görbét!


ellenfelem.hu: - Szia Gábor! Először is, még egyszer gratulálunk neked! Mikor jött ez a lehetőség? Mennyire adódott hirtelen?


Görbics Gábor: - Király Istvánon keresztül jött a meccs lehetősége, akinek szeretnék itt még egyszer köszönetet mondani érte. Szerencsére abszolút jó időben tudtam meg, volt időm készülni. Az alapozás elég jól sikerült, ez nagyban hozzájárult első profi bokszmeccsem sikeréhez. Ez a siker is nagyban köszönhető Juhász Gábornak, Svasznek Jenőnek, Horvát Pistinek, Pongrácz Ádámnak (Barakk Fitness Club), Lelekács Csabának. De nagyon jó volt Szabó Lacival is dolgozni, aki remek munkát végzett a sarokban!


e: - Mennyire ment simán a készülés? Volt bármilyen nehezítő tényező?


GG: - Szerencsére nem, bár az természetesen mindenképp nehezített a dolgomon, hogy nemrégiben elkezdtem a rendőrségnél a határőri feladatok ellátására szolgáló kiképzést.


e: - Említetted, hogy kemény 10 menet volt. Mi volt a legnehezebb ellenfeleddel kapcsolatban?


GG: - Váratlanok voltak a rúgásai és bár nagyon ártatlan kinézete volt, nagyon nem volt az. De erre számítottam is, több ilyen ellenféllel találkoztam már. A rutin ezúttal sem csalt meg.





e: - Mi a következő állomás? A múltkori sikeres bemutatkozó után nem kerestek a Bellator gála kapcsán?


GG: - Beszéltem a szervezőkkel, de ebben a súlyban ezúttal sajnos nem találtak ellenfelet. De örülök a srácoknak, akik lehetőséget kaptak és remélem kint tudok majd lenni szurkolni nekik.


e: - Mikor láthatunk legközelebb a kötelek között?


GG: - Ez a meccs ugyan sokat kivett belőlem, de jó erőpróba is volt egyben és szerencsére nem sérültem, így hamarosan ismét bokszolni fogok.


e: - Köszönjük az interjút és további sok sikert! Továbbra is követjük a történéseket körülötted!


GG: - Én pedig ezúton szeretném még egyszer külön megköszönni mindenkinek, aki segített nekem, támogatott, legfőképpen pedig családomnak a támogatást és, hogy mindig mellettem állnak!

Kárpáti Sport amatőr MMA és grappling verseny - Beharangozó

Akinek a hosszú hétvégén is van kedve egy kis versenyzéshez, annak jó hírrel szolgálunk. Vasárnap rendezik ugyanis a Kárpáti Sport amatőr MMA és grappling versenyét!

[caption id="attachment_18801" align="aligncenter" width="504"] fotó: HMMAF[/caption]

Az UTE Birkózó csarnokba ad otthon március 18-án a Kárpáti Sport amatőr MMA és grappling versenyének, amit növendék és kadét korosztályok számára rendez meg a HMMAF. A verseny hivatalos meghívója így szól:


A Magyar MMA Kevert Harcművészetek Szövetsége (HMMAF) szervezésében Nemzeti Magyar Bajnoki forduló kerül megrendezésre, MMA esetén Növendék és Kadét korosztályokban, valamint UWW Garppling esetén No Gi és Gi stílusban 6 éves kortól Gyermek, Növendék, Kadét, Junior, Felnőtt és Veterán versenyzők részére! A Grappling divíziók, felnőtt korosztályban pótselejtezőnek minősül az oroszországi Kaspiisk-ban megrendezendő UWW Garppling EB (2018. április 26-29) kvalifikációra, illetve pontszerző verseny minden 12-év feletti korosztályban az ősszel Kazahsztánban megrendezésre kerülő világbajnokságra. A VB-ig minden versenyünk pontszerző, azaz összeadjuk az addigi helyezések miatt keletkezett pontszámokat (I. hely 3 pont; II. hely 2 pont; III. hely 1 pont) és az kvalifikálja a VB-re magát, aki addig a legtöbb pontot szerezte az adott súlycsoportban és korosztályban.


Rendezvény időpontja: 2018. március 18. vasárnap, 10:00 óra
Rendezvény helyszíne: 1044 Budapest, Megyeri út 13. (Szusza Ferenc stadion – UTE Birkózó Csarnok)


Nevezési díjak mértéke; - 18 év alatti korosztály: 4.000 Ft / Felnőtt korosztály: 5.000 Ft. (Aki az MMA és Grappling versenyen is indulni szeretne +1.000Ft nevezési díjat kell fizetnie.)


PROGRAM:
Regisztráció és mérlegelés:
8:00 – 8:30 regisztráció
8:30 – 9:00 mérlegelés
9:00 – 9:30 szabályismertető
10:00 Megnyitó
10.30 – 13:00 selejtezők
13:00 Ebédszünet
14:00 – kb. 17:00 selejtezők, döntők
kb. 17:00 Eredményhirdetés
A regisztráció határideje ma éjfél!

Bellator 196 - A csaták első szele

A Bellator 196 gála első sajtókonferenciáján jártunk, melynek történéseiről az alábbiakban olvashattok!

Bellator 196 press conference cover


A Bellator 196 első nagy változása, hogy Borics Ádám új ellenfelet kapott, miután eredeti "táncpartnere" egy kéz-sérülés után kénytelen volt visszalépni az összecsapástól. Új ellenfele a görög Manuel Gaxhja lett volna, azonban a sors - szintén egy sérüléssel - ismét közbeszólt. Ha minden igaz, Ádám a bolgár Teodor Nikolov (11-1) ellen indul majd csatába, aki egyébként zsinórban hat meccset nyert kiütéssel vagy kopogtatással.


Pokorni Ádám thaiföldi edzőtábora, Borics Ádám pedig amerikai készülés kapcsán volt igazoltan távol, de a jelenlévő Alexey Ignashov, Rákóczi Renáta, Győrfi Csaba, ifj Növényi Norbert és Habash Antoine is mind kapott pár sajtó-kérdést.


https://www.instagram.com/p/BgQmLAQlW2u/

Ignashov örülve mesélte, hogy a Bellatorhoz igazolt, várja az összecsapást és hogy 2015 után most végre ismét ringbe lépjen, ráadásul nem más, mint Dzevad Poturak ellen, akivel van némi "közös előéletük", minthogy egyszer már találkoztak a szorítóban egy kemény meccsen.


Kérdésünkre Győrfi Csaba elmondta, hogy ugyan egy kis kihagyás és némi sérülés is hátráltatta a Daniels elleni meccsen, mégis, ezúttal némi extra nyomást i érez, bizonyítani akar és mindenáron győzelemmel távozni.


Természetesen gőzerővel készül kickbox bajnokunk, Rákóczi Renáta is, aki ezúttal K-1 szabályrendszerben lép kötelek közé egy kemény török hölgy, Sabriye Sengul ellenében! Elemzik az elérhető videó-anyagokat, stratégiáznak és taktikáznak edzőjével, Juhász Gáborral.


https://www.instagram.com/p/BgQnkn0FSOC/

Az évek óta Angliában élő ifj Növényi is készül, bizonyítani szeretne, és szemmel láthatólag igyekszik kitörni az édesapa és a név árnyékából saját eredményekkel, saját image-el, saját fellépéssel.


Lesz miért szurkolnunk! Hajrá magyarok!


A teljes fight card egyelőre így néz ki:


Kickbox meccsek – Olaszország vs Magyarország


Pokorni Ádám, Habash Antoine, Győrfi Csaba ellenfelei egyelőre nem ismertek név szerint.


Rákóczi Renáta vs Sabriye Sengul, 56.7kg, 3x3
Jpao laigneau vs John Wayne Parr, 77.1kg, 3x3
Julie Burton vs Jorina Baars, 65.7kg, 3x3
Dzevad Poturak vs Alexey Ignashov, 120.2kg, 3x3
Djibril Ehouo vs Raymond Daniels, 77.1kg, 5x3


MMA meccsek:


Mehmet Yüksel vs ifj Növényi Norbert, 84kg, 3x5
Giorgio Belsanti vs Brian Moore, 65.7kg, 3x5
Furkó László vs Ed Ruth, 77.1kg, 3x5
Lena Ovchynnikova vs Denise Kielholtz, 56.7kg, 3x5
Roger Huerta vs Benson Henderson, 70.3kg, 3x5
Manuel Gaxhja vs Borics Ádám, 70.3kg, 3x5

Jóni Máté - Visszatérés két év után

Két év után újra Magyarországon lép ringbe Jóni Máté, akivel ebből az alkalomból beszélgettünk!


Hosszú idő telt el azóta, hogy Jóni Máté Magyarországon ringbe lépett. Ami elsőre furcsán is hangzik, hiszen az egyik legígéretesebb feltörekvő versenyzőnkről van szó. Máté most pénteken Gyulán, A Küzdelem Napja elnevezésű rendezvényen lép majd újra a kötelek közé. 


"A csapatommal az NRG Fight Clubbal és edzőmmel/managaremmel Nagy Arnolddal komoly és összetett edzésmunkát végeztünk el mint mindig, felkészülten várom az összecsapást.  A felkészülés utolsó szakasza, leginkább mentálisan telik, szeretek ilyenkor csak a mérkőzésre gondolni, megtervezni minden lépést, ütést, rúgást, a fizikális munkát elvégeztem.



Megszoktam nézni ki az ellenfelem, de különösebben nem vonok le belőle sok konzekvenciát, hisz most Én fogok előtte állni, és nem más ellenfél, az én akaratom fog érvényesülni.


Felemelő érzés ismét Magyarországon kötelek közé lépni, örülök, hogy meghívást kaptam, 2 évig egyéb okokból nem vállaltam itthon meccset, de elfogadtam ezt a lehetőséget és alig várom.


Kemény összecsapásra számítok, viszont nem fordult meg a fejemben, hogy vesztesen hagyom el a szorítót."

IV. Jász Viadal - Beharangozó

Immáron negyedik alkalommal rendezik meg Jászberény városában a Jász Viadalt, melynek időpontja március 17.

[caption id="attachment_18774" align="aligncenter" width="503"] fotó: Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség[/caption]

Eddig minden alkalommal beszámoltunk a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség egyik legjelentősebb versenyéről, a Jász Viadalról. Az előttünk álló hétvégén immáron sorozatban negyedszer szervezi meg a Jászsági Harcművészeti Akadémia ezt az eseményt, melynek hivatalos meghívóját itt olvashatjáok:


Tisztelt Mesterek, Klubvezetők, Versenyzők, Kedves Sportbarátaink!


Négy évvel ezelőtt azzal a céllal indítottuk útjára a „JÁSZ VIADAL” versenysorozatot, hogy hagyományt teremtsünk.


A sok jószándék és tenni akarás, mellyel útnak indítottuk a rendezvényt jó táptalajba hullott, mind a szakemberek, mind a versenyzők megismerték és megszerették a „Jászság Fővárosában”, Jászberényben meghonosított ju-jitsu versenyt.


A befektetett sok munkának köszönhetően egyre emelkedő színvonalon tudjuk szolgálni a sportág érdekeit. Az 1998-ban, a Jászságban elkezdett sport ju-jitsu hagyományokhoz méltóan, Jászberény ismét a sport ju-jitsu egyik „fellegvárává” vált.


Köszönet a Magyar Sport Ju-jitsu Szakszövetség elnökségének, hogy ismét bizalmat szavazott a   Jászsági Harcművészeti Akadémiának és a 2018. évi versenynaptárába bekerült a „IV. JÁSZ VIADAL”.


A JJIF versenyszámokból álló rendezvény célja, hogy segítséget nyújtson a versenyzőknek a nemzetközi megmérettetésre való felkészüléshez. A viadal egyben a Kelet-magyarországi régió rangsorversenyének is számít.


Nem titkolt szándék, hogy jó alkalom a bírák, az edzők és a versenyzők számára, hogy felmérjék tudásukat a hazai rendezésű nemzetközi verseny, a „BUDAPEST OPEN” előtt, melyet 2018. április 7-én rendez meg első alkalommal az MSJJSZ.


A verseny megrendezésére a hagyományoknak megfelelően nyílt rendszerben kerül sor, mely azt jelenti, hogy stílusirányzatoktól függetlenül bármely versenyző indulhat, aki elfogadja a Szakszövetségünk szabályait, és megfelel az egészségügyi és egyéb adminisztratív kötelezettségeknek.


[youtube https://www.youtube.com/watch?v=zNtPA_cP1q8&w=560&h=315]


A fenti elveknek megfelelően várjuk versenyünkre bármely klub bármelyik szakosztálya illetve versenyzője nevezését, legyen az Kempo, Karate, Kick-box, MMA, Judo, Ju-jitsu, BJJ, Baranta, Grappling, Birkózás stb., illetve független, egyéni nevezőket is szeretettel várunk! Célunk, hogy kiváló, sportszerű küzdelmekben legyen része a szakembereknek, versenyzőknek és érdeklődőknek egyaránt.


Jó felkészülést, és kiváló, eredményes versenyzést kívánunk mindenkinek!


Garamvölgyi Mihály - Szakszövetségi főtitkár

dr. Gulyás Richárd Miklós - Szakszövetségi elnök

A NEVEZÉSI HATÁRIDŐ 2018. MÁRCIUS 12-ÉN, ÉJFÉL (eddig kell online nevezni, és beérkeznie a nevezési táblázatnak a nevezési oldalon megadott e-mail címre ).


A NEVEZÉSEKET KÖZZÉ TESSZÜK 2018. MÁRCIUS 13-ÁN ÉJFÉLIG! 


A NEVEZÉSEK HELYESBÍTÉSÉNEK 2018. MÁRCIUS 14-ÉN ÉJFÉL!


A NEVEZÉSI DÍJ BEÉRKEZÉSI (nem átutalási, hanem az átutalásnak a számlánkra történő beérkezésének a határideje) HATÁRIDEJE 2018. MÁRCIUS 14-ÉN ÉJFÉL!


Nevezési díj MSJJSZ tagoknak egységesen 5.000,- Ft, mely bármely versenyszámban történő indulásra feljogosít. Nem tagoknak az első versenyszám 6.000,- Ft és minden további versenyszám 1.000,- Ft.


A nevezéseket csak a http://www.jujitsusport.hu/nevezes/ nevezési oldalon található online nevezési felület kitöltése, valamint a http://www.jujitsusport.hu/dokumentumtar.html oldalon található táblázat kitöltése, és ezzel egyidejűleg a nevezési táblázat jelen kiírásban megadott e-mail címre történő elküldése esetén fogadjuk el!


A hivatalos versenykiírás ITT érhető el!


Bellator 196 - Veretlenek a láthatáron

Bellator 196! Április 6-án, pénteken a Bellator a harmadik tornáját hozza el a budapesti BOK csarnokba, olyan fiatal, veretlen harcosok csatájával, akik továbbra is szeretnék hibátlan mérlegüket megőrizni.

Bellator 196 lead


A Bellator 196 pehelysúlyú fő mérkőzésén az észak-írországbéli Strabane büszkesége, James Gallagherrel (7-0) csapott volna össze Borics Ádámmal (10-0), aki a Bellator 177-es gáláján debütált, méghozzá egy Anthony Taylor elleni első menetes fojtásos győzelemmel.


Gallegher sérülés miatt lemondta a találkozót néhány napja, így hosszas keresgélés után jelen állás szerint Borics Ádám Teodor Nikolovval mérkőzik majd.

A „Kölyök” becenévre hallgató Borics pályafutásának négy éve alatt több helyen is harcolt már Európában, ezáltal szerezve rajongókat magának mindenfelé, a tavaly áprilisi bemutatkozásakor pedig rengeteg magyar szurkoló szívét is meghódította. Biztosra mondhatjuk, hogy a hazai pálya előnye Boricsnál lesz április 6-án!


Az esemény másik fő összecsapásán a női nagylégsúlyú öv lesz a tét, ahol a Bellator 125 fontos kick-box bajnoka, Denise Kielholtz (1-1) néz majd farkasszemet Lena Ovchynnikovával (12-5, 1 NC).


Az április 6-i Bellator 196 gála még alakulóban, de az biztos, hogy az MMA meccseken kívül ezúttal is láthatunk majd világklasszis kick-box mérkőzéseket is, hiszen a Bellator Kickboxing egy újabb fantasztikus estével tér vissza a BOK Csarnokba.


Az eseményt április 6-án a Paramount Network közvetíti (korábbi Spike csatorna) észak-amerikai idősávban este 9-től, közép-amerikai idő szerint pedig 8-tól, míg az ültető mérkőzéseket a Bellator.com oldalon és szerte a glóbuszon a Bellator mobil applikáción keresztül lehet követni. A Bellator Kickboxing 9-et észak-amerikai idősávban este 11-től, közép-amerikai idő szerint pedig 10-től lehet megnézni. A további összecsapások a következő hetekben kerülnek bejelentésre.


Ringbe lép még ezen az estén Győrfi Csaba és Pokorni Ádám, illetve MMA-ban debütál ifjabb Növényi Norbert. Szinte hihetetlen, de ismét kesztyűt húz a legendás fehérorosz harcos, Alexey Ignashov, aki ezúttal Dzevad Poturak ellen lép majd kötelek közé!


A rendezvény első hivatalos sajtótájékoztatójára március 13-án, 11:00 órakor, a Budapest Barbecue Company Étterem-ben kerül sor, melyet az FS Média jóvoltából az alábbi linken élőben követhettek!


https://www.youtube.com/watch?v=ddOOZAJLG_o

Jegyek elővételben kaphatók a www.broadway.hu oldalán.


/A k-1.hu és az FS MÉDIA KFT. sajtóanyagai alapján, ellenfelem.hu/

Slovak Open - Aranyak a nemzetközi kick-box versenyről

A Pozsonyban megrendezett 'Slovak Open' elnevezésű nemzetközi kick-box versenyen 11 ország 1000 versenyzője indult. Több szép magyar eredmény született, sőt, az aranyérmek jelentős részét a magyarok hozták el! Az alábbiakban Pokorni Milán, a Fighting Kempo harcosának beszámolóját olvashatjátok!

slovak open lead veres roland


"A Fighting Kempo csapatából Pokorni Milán és Pokorni Ádám indult K-1 szabályrendszerben. Ádám első mérkőzését kiütéssel nyerte, a döntőben pedig ellenfele, egy lengyel versenyző bizonyult jobbnak.


Az én kategóriámban 14-en indultak, ami a legnépesebb K-1 kategória volt a versenyen. Az első mérkőzésen nem jelent meg az ellenfél, így a második összecsapáson az erőnyerő cseh ellenfél következett.


Őt sikerült az első menet közepén egy kőkemény jobb horoggal padlóra küldenem, és nem is tudott felállni az ütésből. Az elődöntőben pontozással vertem a lengyel ellenfelet, a döntőt azonban Nardelotti Zoltán korábbi sérülése miatt nem tudta vállalni."


A rangos eseményen egyébként valamennyi résztvevő klub közül a csepeli Halker-Király Team sportolói állhattak legtöbbször a dobogó legfelső fokára.


A felnőtteknél a tavalyi budapesti világbajnokságon a tatamis szakágakban két aranyérmet szerzett Dr. Busa Gabriella ezúttal a ringben, a kiütésre menő full-contact küzdelemben bizonyult a legjobbnak súlycsoportjában.


Három aranyérmet nyert Pozsonyban a szintén csepeli Busa Andrea, aki a light-contact és a kick-light kategóriákban szerzett diadala mellett megnyerte a nők úgynevezett Grand Champion versenyszámát pointfightingban. A férfiaknál ugyanez a trófea a tavalyi vb-n négy elsőségével a legsikeresebb versenyzőnek bizonyult Veres Rolandé lett.


A félerejű technikákat alkalmazó tatamis szabályrendszerekben több magyar is duplázni tudott. Viczián Roland, Szász Kristóf, Opauszki Dávid (valamennyien Debreczeni Team), Alexander Didenko (Nyergesújfalu), Vígváry Viktor (Esztergomi KBSE), Zsarkó Dániel Péter (Combat DSC) és Lehota Krisztina (Halker-Király Team) egyaránt két elsőséget söpörhetett be.




[caption id="attachment_18756" align="aligncenter" width="504"]slovak open pokorniék fightinkg kempo Fighting Kempo - Pokorni Ádám, Pokorni Gábor, Pokorni Milán[/caption]

(Az NVESZ sajtóanyaga és Pokorni Milán beszámolója alapján, ellenfelem.hu)

Érem és értékes pontok a ju-jitsu Világbajnokságon

Idén március 2-4-ig rendezték meg az U18-as és U21-es korosztály legrangosabb seregszemléjét a  Ju-Jitsu immár modern sportágában, méghozzá a Ju-Jitsu International Federation jelenleg soros vezetőinek hazájában, az Egyesült Arab Emirátusok központjában, Abu Dhabiban.

[caption id="attachment_18751" align="aligncenter" width="503"] fotó: JJIF[/caption]

Hazánk Ju-Jitsu válogatott csapatából két versenyző kelt útra Spalovszky Csaba szövetségi kapitány vezetésével, hogy az U18-as korkategóriában megpróbáljanak diadalt aratni. Körmöndi Marcell miskolci versenyző, Mellik Béla mester tanítványa, Ne-Waza (földharc) szakágban indult neki a versenynek, melyben a lehető legerősebb mezőnnyel találta szembe magát. A kor- és súlycsoportjában itthon már eredményes versenyző végül a 17 indulós kategóriában 9. helyezést szerzett, mellyel még pontszerző helyen zárt a világbajnokságon. Marcellnek ez volt az első JJIF világversenye, újoncként máris bejutott egy erős középmezőnybe. Nagy jövője van ennek a fiúnak, érdemes lehet odafigyelni rá.



A magyarok nagy diadala azonban csak ezek után következett. Dudás Virág, a Marcaliban működő MVSZSE sportolója, Nagy Róbert mester tanítványa szombaton a Fighting System, vagyis a komplex Ju-Jitsu küzdelmi szakágban lépett tatamira, hogy összemérje tudását a világ legjobbjaival. Virág korábban már 3. helyezést szerzett korcsoportjának világkupáján ugyanebben a számban, de a világbajnokság sokkal erősebb mezőnyt sorakoztatott fel. Ott voltak az oroszok, az olaszok, a görögök és a kazahok is, akik minden évben a sor legelején végeznek. Virág felkészítése alapos volt, a verseny előtti nap pedig már megkezdtük a szükséges mentális tréninget a versenyre. Virág nem izgult, nagyon eltökélt volt, majd elsöprő győzelmet aratott sokkal rutinosabbnak számító ellenfelein, mígnem az aranyért vívható küzdelem előtt egy olasz lány egy hajszállal, de megállította versenyzőnk menetelését. Virág ezt rögtön megtorolta kazah ellenfelén, akire annak dacára sikerült vereséget mérnie, hogy az ellenfél többször is durva és szabálytalan volt vele szemben.



Dudás Virág ezzel a bravúrral megszerezte Magyarország első junior világbajnoki érmét, méghozzá egy bronzot. Kétség sem fér hozzá, hogy Virág karrierje még csak most kezdődik igazán, és egészen biztos, hogy a közös munkánk hosszú és eredményes jövővel kecsegtet, amiben a magyarok sok dicsőséget és örömet találnak majd.


Spalovszky Csaba
A Magyar Ju-Jitsu Válogatott szövetségi kapitánya


Magyar bajnok lett Szmolka Nikoletta

Pécs városa adott otthont a hétvégén a birkózó U23-as szabadfogású és női Magyar bajnokságnak, ahol a hazai közönség előtt szőnyegre lépő Szmolka Nikoletta aranyérmet szerzett!

Szmolka Nikoletta a dobogón

Szmolka Nikoletta mondhatni irigylésre méltó körülmények között, hazai közönség előtt és hatalmas ováció közepette szerzett Magyar bajnoki címet birkózásban Szmolka Nikoletta! Nikinek közel sem volt egyszerű dolga, mivel a kemény mezőnyön kívül a verseny előtti napokban még némi betegséggel is meg kellett küzdenie. A friss Magyar bajnok a verseny után mesélt nekünk:


"Sajnos már pár hete betegséggel küszködök, amiből a verseny napjáig sem sikerült kikerülnöm. Ennek a súlyom és az állóképességem is kárát szenvedte. Vezetőedzőmmel, Garamvölgyi Gáborral átbeszéltük a helyzetet, és ugyan ő hitt benne hogy összejöhet a bravúr, de aggódott az egészségem miatt is. Öten mértünk be a súlyomban, kettő nagyon erős ellenféllel, ellenük azonban sikerült tussal győznöm, így U23-as bajnok lettem! 


Amint a szőnyegre léptem, hatalmas hangulat volt a csarnokban! Mint hazai versenyzőnek, rengetegen szurkoltak, támogattak, hogy minél jobban tudjak teljesíteni, és minden hátráltató tényezőt ki tudjak zárni.  Örülök, hogy rengeteg barátom - köztük volt birkózok is - kilátogattak a versenyre, ezzel is emelve a nagyszerű hangulatot. Ennek köszönhetően a szőnyegen már a betegségnek nyomát sem éreztem. Köszönöm ezt mindenkinek!


Edzőim, Garamvölgyi Gábor és Vörös Szilveszter nélkül ez az eredmény nem születhetett volna meg. Nem csak fizikálisan, de mentálisan is visznek előre, buzdítanak, hisznek bennem. Nagy elismerés a nagyszerű rendezésért és hangulatért Nagy Norbertnek, a PEAC Birkózó szakosztályunk elnökének!


És szeretném még kiemelni Kuller József nevét is, aki nélkül mindez szintén nem jöhetett volna létre. Gratulálok minden pécsi indulónak, hisz emellett a fiúk csapatban elhozták a második helyet az Újpest mögött, megelőzve a Csepel csapatát!


Szmolka Nikoletta és a csapat

Hatalmas bravúrokra voltunk ma képesek a szőnyegen ! Most megpróbálok teljesen meggyógyulni és utána visszatérek az edzőterembe újult erővel és még nagyobb motivációval!


A Dorogi NC Birkózó klub Puksa Ferenc vezetésével felajánlott egy külön díjat a legeredményesebb pécsi versenyzőnek, amit én kaptam meg." 


 

Ez volt az I. Régiós Sparring!

A Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség új régiói megkezdték a közös munkát! Az alábbiakban az Észak-magyarországi régió vezetője, Jászka Krisztián beszámolóját olvashatjátok, melyben a közös munkát indító I. Régiós Sparring edzésről olvashattok!


„A Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség új elnökségének gyors munkatempója és a személyembe vetett bizalma és elvárása arra ösztönzött, hogy új kinevezett régió-vezetőként tettekkel is jelezzem, hogy az Észak-magyarországi régió megkezdte a közös munkát, ami időközben minden magyarországi régióban megtörtént. Elindult egy pozitív „mocorgás”!


Az első nagyon fontos - és néha nehéz - lépésem a Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye klubvezetőinek a megkeresésese volt és egy mindenkinek megfelelő időpont kiválasztása az első közös edzéssel egybekötött találkozóra.



Ebben a térségben az enyém az egyik legfrissebb edzői papír, emiatt aggódtam kicsit, hogy elfogadják-e a személyemet a nálam tapasztaltabb edző kollégák, de pozitív értelemben vett meglepetés ért, mivel nagyon konstruktívan állt hozzám és a munkámhoz szinte minden klubvezető.


Ezúton is szeretném még egyszer megköszönni ezt nekik! Ezzel hatalmas lökést adtak a szervezendő közös munkánkhoz!


Az első régiós edzés február 17.-én jött össze. Csapatom - Fábián Kristóf és Spéth Norbert vezérletével - mindenben segítettek, a megadott napon pedig együtt vártuk az érkező klubokat miskolci edzőtermünkben. Sokáig izgultam, hogy eljönnek-e, ideérnek vajon, akik részvételüket jelezték.


Aztán - nem kis létszámmal - megérkezett a Hatvani Feri bácsi vezette első csapat, majd érkezett sorban mindenki: Nagy Ádám Egerből, Józsa Sanyi Szikszóról, Török Attila népes csapata Szolnokról, Éltető Peti Tokajból és Hajós Sándor vezetésével a túrkevei brigád.


Az edzést - kis beszélgetést követően - néhány menet páros-gyakorlat, majd több menet bunyó követte. Mindenki megtalálta a megfelelő párt - voltak fiúk, lányok, gyerekek, hobbisták, kezdők és versenyzők. Így egy közel 70 fős társaság gyűlt össze a Vita Gym edzőtermében!


Az edzést követően kis pihi és nassolás jött, majd az edzők és harcosok megbeszélése után „edzőmérkőzések” követték egymást a ringben. Volt, akinek edzője talált párt, de voltak élelmes versenyzők is, akik már maguknak szervezték az „ellenfelet”, így egy nagyon jó hangulatú sparring alakult ki, Tóth Karimo - Szakolczai Martin „főmeccsel”!


Az első találkozás tehát tökéletesre sikerült. Köszönöm a Hatvani Thaibox klubnak, a Fight Club Szolnoknak, a túrkevei TVSE-nek az Egri Thaibox SE-nek, a szikszói Oroszlánszív Küzdősport Egyesületnek és a tokaji Lion Muaythai Teamnek, hogy eljöttek és egy baráti hangulatú sparringgal kezdhettük el a közös munkát!



Terveim szerint a következő találkozóra sem kell sokat várni, hiszen egy kicsit hivatalosabb és versenykörülményeket létrehozó sparringgal folytatjuk április elején, amit „Las Vegas Régiós Sparring” néven fogunk megrendezni utánpótlás és felnőtt korosztályokban. Ez egy nyílt sparring lesz, amire tehát régión-kívülieket is várunk. Muaythai Együtt, mindenkivel!


A „Las Vegas Sparringig” pedig nagyon sokat fogtok hallani a Vita Gym harcosairól, hiszen a Városgazda Utánpótlás kupan a Bordás, Éles L, Éles K, Nagyházi, Mester alkotta csapatunk remek szereplése után több gálán érdekeltek leszünk az elkövetkező hetekben!”