Nardelotti Zoltán - A legjobb eredmény

A Harcosok Klubja közönsége utoljára a HK19-en láthatta Nardelotti Zoltán versenyzőként való színre-lépését, azonban Októberben ismét csatába indul a HK ringjében a győri Unicentrál Bull's Kick-box & Thai-box SE kiválósága!

nardelotti-zoltan-ellenfelem

Sok minden történt mind csapata, mind Zoli háza táján - versenyek érték egymást, Zoli pedig több alkalommal felkészítő edzőként is tevékenykedett ezeken. De ne szaladjuk előre, halljuk saját szavaival mesélni a történtekről. Nardelotti Zoltán!


ellenfelem.hu: - Szia Zoli! Természetesen figyelemmel kísértünk az elmúlt időszakban is, így tudjuk pl., hogy március végén felkészítő edzőként voltál jelen a Combat-Sport (amatőr WOMAA K-1) Országos Bajnokságon, ahol a klubotokból négy ember is országos bajnok lett, valamint, hogy május végén a HK22-őn is részt vettél, ugyanilyen minőségedben. De mi minden történt még? Összefoglalnád kicsit?


Nardelotti Zoltán: - Igen, több versenyen is jelen voltam, mint felkészítő-segéd edző. Az idei érettségi, valamint egyetemi jelentkezés miatt nem tehettem meg, hogy mint versenyző vegyek részt a legtöbb megmérettetésen, de Csányi János mesterem lehetőséget adott arra, hogy felkészítő edzőként is támogathassam a csapatot.


Nagyon örültem ennek a lehetőségnek a személyes fejlődésem, a csapatom támogatása végett. Valamint ez nagy felelősséggel és bizalommal jár. Így látni a versenyeket jó lehetőség volt arra, hogy a másik oldalról is meg tudjam közelíteni a megmérettetéseket. Ezúton is szeretném megköszönni a Mesteremnek a lehetőséget és a bizalmat! Természetesen az edzések mindezek ellenére folytak és tudatosan készültünk az őszi szezonra!


e: - Ha már itt tartunk, mióta segítesz be felkészítő edzőként? Mik a tapasztalataid? Szeretsz edzősködni? Mik a céljaid ilyen téren?


NZ: - Idén kezdtem edzőként részt venni a versenyeken és meglehetősen élvezem, mert sokszor én üthetek be a srácokkal. Ez komoly feladat, mert ekkor történik a mentális és fizikai ráhangolódás közvetlenül a meccs előtt. Nagyobb eseményeknél pedig szükség van arra, hogy több ember koordinálja és segítse a csapatot, hiszen nem csak a versenyzőkre, de a meccs sorrendre, ellenfelekre és rengeteg más egyéb dologra is figyelni kell. Természetesen későbbiekben is szeretnék az edzés és a tanulás/ munka mellett edzősködéssel foglalkozni, hiszen ez a sport az életem.Nardelotti-Hurricane-2-ellenfelem


e: - Hamarosan ismét itt a Harcosok Klubja, a HK24 gála. Utoljára a HK19-en láthattunk kötelek közé lépni. Milyen érzésekkel térsz most vissza, hogy emlékszel a legutóbbi gálára, melyen versenyzőként vettél részt?


NZ: - Boldogan gondolok vissza rá és nagyon jól éreztem magamat a rendezvényen. A HK19 is jó hangulatban telt és nagyon jó meccseket láthattam, ugyan úgy, ahogyan a HK22-n is. A HK19-en kiválóan éreztem magam, hihetetlen jó érzés a kötelek közé lépni, pláne ha ilyen szuper a közönség. Ilyen mérkőzésekre és hangulatra számítok ismét, és bízom a legjobban, készülünk!


e: - Anghel Cardos mondhatni bejáratott név - ugyanazon az estén, a HK19-en léptél szorítóba, amikor Laszák Zoltán küzdött meg vele, de Benedek Zsolt is találkozott már vele korábban. Hogy érzed, mi a különbség, milyen nyitányt találtatok, amit ki tudsz majd használni? Mi a taktika?


NZ: - Igen, Anghelt láttam már élőben is harcolni. Nagyon tapasztalt ellenfél. Mérkőzött már neves gálákon, mint pl. a román Superkombaton és nem is akárhogy, hiszen nyerni is tudott. Mindig tisztelem az ellenfelem és ez most sincs másképp. Csányi János mesterem, a csapatom is, és természetesen én is tudom, hogy mindent meg kell tennem, hogy megtaláljam a rést a pajzsán, de tudom, hogy fordítva is erre fognak törekedni.


e: - Mik a tervek az év hátralévő részére? Láthatunk még idén itthon a kötelek között vagy mellett a HK24 gála után is, felkészítő edzőként?


NZ: - Vannak terveink amatőr és profi vonalon is. Cél mindig ugyan az: a legjobb eredményt elhozni a legtöbb helyről, kiváló ellenfeleket legyőzve. Készen állunk a kihívásokra és folyamatosan építkezünk, készülünk a közelgő megmérettetésekre!


Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk mind Cardos, mind a továbbiak tekintetében, legyen szó küzdelemről vagy edzői munkáról!

Sport coaching – A tökéletes állapot

Sport coaching! Mi az az ideális állapot, amire törekednünk érdemes? Egyáltalán, mit akarunk elérni? Mit jelent számunkra az 'eredmény'?

sport coaching - zanshin


A sport coaching egy tág terület, szakág, melybe igen sok minden belefér. Alábbi írásában Bánóczi Péter ismét valami olyan, megfoghatatlan és szinte megragadhatatlan, ám fontos dolgot boncolgat, melyen sporttól függetlenül érdemes elgondolkodni. Következzenek Péter szavai!


"Zanshin-nak hívják többek között azt a pillanatot, amikor a tökéletes vágást véghezvitted a katanával. A szellemed át tud menni egyik mozdulatból a másikba törés nélkül.


Üres, de mégis tele, ünnepi, elégedettséggel feltöltött, nyugodt, de egyben elszánt, ellentmondást nem tűrő mégis lágy finom, célba érkezett érzés. Ez az állapot, amire törekedni érdemes minden sportban. Légies könnyedséggel, gyorsan és pontosan cselekedni.


Vissza-visszatérő probléma a nálam megforduló klienseknél, hogy nyugtalanok. Hajtanak az eredményért, de még sem az jön, amire ők vártak. Rendre felteszem a kérdést, hogy: "Mit jelent számodra az EREDMÉNY?" Sok esetben, elakad a hangja, bizonytalanná válik, hogy „most meg kell felelnie nekem” a szó több értelmében is.


Pedig csak egy kérdést tettem fel, de már a válasz megadásán is gondolkozni kell. Azonban, ahogy haladunk a Coaching-ban, egyre mélyebb ismeretek tudatosulnak benne saját magáról. A válasza az eredményt vagy más céljait illetően, pedig metszően határozottá válik. Úgy gondolom, hogy önmagunk legyőzése a legnagyobb feladatunk.


Dolgozni kell a Zanshin (残心) elérésén, még ha nincs is mindig kard a kezünkben..."


"Gondolat suhan
kezed szárnyán. Tiéd a
teljes valóság"


A haiku szerzője: Edina Gábor pszichológus.

W5 Prága - Nagy durranás közeleg

Közeleg a W5 Prága! A "Legends in Prague" október 8-án egészen biztosan nagyot fog szólni!

vidakovics_patrik

A W5 jelenleg teljes mértékben idei 6., prágai, "Legends in Prague” nevezetű gálájukra fókuszál, ami érthető is, hiszen ősszel valószínűleg a nevek és tán egyéb tényezők tekintetében is ez lesz a legnagyobb profi gála Európában.


w5_legends_in_prague-vidakovics_patrik

Nemcsak Dzevad Poturak, Freddy Kemayo, Erkan Varol, Ondrej Hutnik, Catalin Morosanu, Cosmo Alexandre, Andrei Stoica, Nikola Cimesa, Darryl Sichiman lesznek ott, hanem a cseh Matej Penazzal összecsapó Vidákovics Patrik kapcsán érintettek is leszünk magyar részről!


Az október 8.-ai gálát az O2 Arénában tartják majd, ahol a sport rajongói hat superfightot, három címmeccset láthatnak majd. A W5 71kg-os európai bajnoki övéért csap majd össze az orosz Vladislav Tuinov a mindig veszélyes török Erkan Varollal.


https://youtu.be/mLfwbPPnUmk

A 77kg-os cím sorsa a W5 közönsége által már ismert szlovák Vlado Moravcik és az orosz Alim Nabiev között dől majd el. A 75kg-os címért már kicsit jobban meg kell dolgozni, hiszen erről egy négy fős torna keretében döntenek majd. A kétszeres W5 bajnok holland Darryl Sichtman és Cosmo Alexandre az elődöntő keretében találkoznak majd!


A hivatalos (nem ingyenes) stream linkje ITT érhető el.


A teljes fight card:


W5 Prága fight card

A sikerek útján - Ritter Pál

Ritter Pál több hazai kickbox, thaibox gálán, meccsen feltűnt már. A fiatal sportolóval, rovatunktól megszokottan a kezdetekről, versenyzésről és a küzdősport nyújtotta pluszról beszélgettünk.

Ritter Pál lead


Sikerek útján sorozatunkkal szerencsére nem sok nehézségünk akad "alapanyag" tekintetében. Kis hazánk szerencsére tovább is bőven el van látva tehetséges, motivált fiatal sportolókkal, akik akarnak és tudnak is fejlődni, eredményeket elérni. Csapataik, edzőik segítségével pedig fokozatos növekvő pályán egyre többet hoznak ki magukból. Ilyen a Kurdy István kezei alatt csiszolódó, jelenleg egyetemi tanulmányait folytató, Prágában a 2016-os Maximus Világkupa győztese, Ritter Pál is.


ellenfelem.hu: - Mikor és hogy kerültél kapcsolatba a küzdősportokkal?


Ritter Pál: - Üdvözlök mindenkit. Körülbelül 5-6 éve ismerkedtem meg a thai boxszal németországi kint létem alatt. Egy akkori barátommal látogattunk le a legközelebbi terembe, mert vonzott minket a küzdősport és ki akartunk próbálni valami újat.


e: - Láthattunk már k-1 és muay thai szabályrendszerben is harcolni, így valahol adja magát a kérdés - melyik áll hozzád közelebb és miért?


RP: - Alapvetően thai box klub vagyunk, de sok rendezvényt szerveznek K1-ben, ezért kénytelenek vagyunk alkalmazkodni. A thai box kultúrája és sokszínűsége egyedülálló, de megszerettem a klincs nélküli k-1 küzdelmeket is.


Kurdy István, Ritter Pál


e: - Beszélnél egy kicsit a csapatodról, edződről nekünk?


RP: - Edzőmmel, Kurdy Istvánnal már körülbelül 4 éve dolgozunk együtt, ezalatt sok közös élményben volt részünk. Az elmúlt 2 év, ami már eseménydúsabb volt. Az ország különböző területeire járunk versenyezni és olykor külföldre is kijutunk. A csapat hangulata egyedülálló. Jó páran végig kísérik utamat, segítik a felkészülésemet és kilátogatnak a versenyekre. ifj. Kurdy Istvánnal való barátságunk pedig az edzőtermi falakon kívül is megállja a helyét.


e: - Mikor kezdtél versenyezni Kurdy Thai Box színeiben?


RP: - Az első meccsem olyan 2013-ban volt. Az elején nem történt minden zökkenőmentesen, de a kezdeti nehézségeket leküzdve most már jól haladunk kitűzött céljaink felé.


e: - Rögtön az elején tudtad, hogy ez az utad, hogy versenyezni akarsz?


RP: -Igen. Láttam videókat, és tudtam, hogy egyszer én is ringben szeretnék állni. Az elején még, szülői aggodalomból kifolyólag, édesanyám nemigen támogatta a versenyzést, de időközben megbékélt vele.


e: - Melyik győzelemre, eredményedre vagy eddig a legbüszkébb és miért?


RP: - Sok győzelmemre büszke vagyok. Talán a prágai világkupa az, ami örök élmény marad számomra. Ez volt az első közös külföldi utunk, és remekül éreztük magunkat!




[caption id="attachment_14588" align="aligncenter" width="504"]Ritter Pál, Kurdy István Kurdy István mesterrel[/caption]

e: - Zsinórban a hetedik meccsed nyerted meg nemrégiben. Mesélnél kicsit a legutóbbiról, Horváth Tamás ellen ill. az MTM gálával kapcsolatos tapasztalataidról?


RP: - Bár győztem, mégsem voltunk teljesen megelégedve eredményemmel, többet is tudtam volna nyújtani. Talán közre játszik, hogy előző héten lebetegedtem. A Muay Thai Mania egy remek rendezvény, nem lehet panasz semmire.


e: - Ki vagy kik voltak Rád a legnagyobb hatással, kik a kedvenc harcosaid?


RP: - A legnagyobb hatással a mesterem van rám, de természetesen nagy figyelemmel követem mind a hazai, mind a nemzetközi mezőnyt, amatőröket és profikat egyaránt.


e: - Mit adott Neked, ill. mi az, amire megtanított a sport?


RP: - Kitartóvá tett a ringben és a ringen kívüli életben is, talán ez a legfontosabb. De számos szép élményt, emléket, közösen kiharcolt eredményt tudok társítani a sporthoz.


e: - Mikor és hol láthatunk téged legközelebb akcióban?


RP: - Legközelebb október 8.-án Ausztriában fogok küzdeni a Warriors Destiny 3 eseményen. Utána is sűrű programunk lesz, de lehet, hogy az egyetemi vizsgaidőszakban kicsit vissza is kell majd fogni az edzésből.


Köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk! Reméljük hamarosan ismét beszámolhatunk majd egy újabb meccsedről, győzelmedről!




[caption id="attachment_14582" align="aligncenter" width="504"]Ritter Pál Warrior's Destiny A Warrior's Destiny gála plakátja, ahol Ritter Pál mellett ifj. Kurdy István is látható lesz![/caption]

Save

Erős magyar keret utazik a Grappling Világbajnokságra

Szeptember 29-tól Minszk ad otthont az UWW (United World Wrestling) által rendezett Grappling Világbajnokságnak!

szmolka_niki_uww_eb


A Fehéroroszág fővárosa, Minszk lesz a helyszíne az idei UWW Grappling Világbajnokságnak. A magyar válogatott 13 versenyzővel és 2 vezetővel vág neki a világversenynek!


A névsort áttekintve bizakodóak - és büszkék - lehetünk, hiszen a keretben Világ- és Európa-bajnok versenyzőink is szép számmal jelen vannak. Elég csupán a nyári Európa-bajnokságon két arannyal hazatérő Szmolka Nikoletta, vagy Gálik Máté és Sándor József nevét említeni.



Az utazó magyar grappling válogatott:

Varga Virág, Sárkány Balázs, Sági Cintia, Sejkoczki Dávid, Gálik Máté, Takács Bendegúz, Máthé Ádám, Mészáros Márk, Szmolka Nikoletta, Rőfi Gyula, Stágel György, Sándor József és Szőts Gábor. Az Európa-bajnoksághoz hasonlóan a csapatot Kovács Gábor vezeti majd, míg edzőként Csécsei Gergő segíti a versenyzők munkáját!


A Világbajnokságon a legkisebbektől a veterán korosztályig lehetett nevezni, Gi és NoGi szabályrendszerben. A küzdelmek 29-én, csütörtökön kezdődnek majd, egészen vasárnapig!


Szurkoljunk ezúttal is itthonról a magyar válogatott sikeres szerepléséért! 


grappling_vb_minszk_plakat

Öltözői pokol - Krazy Horse vs Chute Boxe

Chute Boxe vs Krazy Horse! Legendás sztori és pillanatok az MMA hőskorából, mely az egyik PRIDE gála backstage-ében, az öltözőben történt!

Chute Boxe - Wanderlei Silva

Az MMA hőskorában nem csak a meccsek és egyebek voltak kevésbé szabályozottak, de a szervezettség sem mindig volt a topon. Így történhetett meg, hogy Charles "Krazy Horse" Bennett és a legendás Chute Boxe Akadémia harcosai az egyik PRIDE FC (Shockwave 2005) gálán egy öltözőbe kerültek...


Hogy jó ötlet volt-e vagy sem vagy hogy mennyire figyelmetlen volt ez a szervezők részéről, egy másik kérdés. A dráma (jelen esetben a fizikai konfrontáció) elkerülhetetlen volt. A felek már a gála előtt is igen csak köpködtek egymásra, a szövegelés pedig a helyszínen sem maradt abba. A Chute Boxe bjj edzője, Cristiano Marcello aztán megelégelte a dolgot és válaszolgatott Bennettnek, aki erre hamarosan megtámadta.


A többiek, így Wanderlei Silva is, inkább csak passzív nézők maradtak és szurkoltak honfitársuknak és edzőjüknek. Krazy Horse elmondása szerint - bár erről nem készült videó -, miután magához tért és felkelt, kiütötte Silvát. Aztán persze vagy hiszünk neki vagy nem.


krazy_horse


Krazy Horse egy igen hányattatott sorsú, 11 féltestvérrel bíró háttérből érkező harcos, aki megjárt a King of the Cage, EliteXC, ShoXC és a PRIDE szervezeteket is és bár voltak szép győzelmei (általában kiütéssel), okozott meglepetéseket (pl. KJ Noons ellen), a földharc mindig is gyengéje maradt. Ezt bizonyítja 29-30-2-es mérlege is, mely nem nevezhető épp erősnek. A 30 vesztett meccsből összesen 20-at bukott submission miatt. Bennett nem haladt a korral. Mindig is egy robbanékony, bika nagyot ütő állóharcos maradt, akit - amint kiismertek - lépten nyomon kopogtatni kezdtek.


A profi karrierjét 1999-ben kezdő Bennetnek egyébként még idén, 2016-ban is volt két meccse. Azonban elég egy pillantást vetnünk utóbbi 10-20 meccsére, hogy lássuk, Krazy Horse számára sokkal inkább már csak egy pénzkereseti lehetőség ez az egész, semmint bármi más. Utóbbi 20 meccséből 13-at bukott, egyszer zsinórban hármat, máskor akár 5-öt is. Ennek ellenére Bennett egy viszonylag fontos, Japánban ráadásul kedvelt figura a mai napig, aki a maga nemében úttörőnek számít. Legtöbb meccse és főleg győzelmei izgalmas, erőszakos bemutatók voltak, melyek mindig is kellettek ahhoz, hogy a sport minél több embert vonzzon, jegyeket lehessen eladni.



Nézzük az öltözői összecsapást!

https://www.youtube.com/watch?v=llz4g9kS95s

Felelevenítve a múlt emlékeit, mintegy mutatva, hogy a régi ellenérzések nem múltak el, a legutóbbi Rizin gálán Wanderlei és Krazy Horse ismét összevesztek. Úgy kellett őket szétszedni a backstage-ben. A Rizin engedve CroCop kérésének, Wanderlei beleegyezése és a közönség helyeslése mellett 2016 decemberére megígérte a Wanderlei Silva vs Mirko CroCop meccset. Ez lesz a harmadik találkozójuk pályájuk során, de egy Wand vs Krazy Horse-ra is biztosan vevők lennének sokan.


wand-krazy-horse-2

Ez volt a Kunlun Fight 53

Szeptember 24-én pekingben sikeresen lezajlott a Kunlun Fight 53, melyet az új Kunlun World Combat Sport központban rendeztek!

Kunlun Fight 53


A Kunlun legutóbbi gáláján az MMA meccsek mellett természetesen továbbra is a kickbox összecsapásoké volt a főszerep, méghozzá nem is akármilyen nevek felvonultatásával. Buakaw Dylan Salvadorral csapott össze a Kunlun Fight Muay Thai övéért, volt két 70kg-os negyeddentős torna meccs is, ahol Sitthichai és Superbon ismét egymásnak feszültek, Albert Kraus pedig egy kínai ellenfelet kapott.


Nézzük először Sittichai és Superbon meccsét!


https://www.youtube.com/watch?v=N6IHUEzGmdQ?feature=oembed&wmode=opaque&rel=0&showinfo=0&modestbranding=0

Buakaw vs Dylan Salvador


https://www.youtube.com/watch?v=u7Z7DCMlXPo?feature=oembed&wmode=opaque&rel=0&showinfo=0&modestbranding=0

A teljes fight card és eredmények:


- Kunlun Fight 2016 Muaythai Világbajnokság -


Buakaw Banchamek pontozással legyőzte Dylan Salvadort


- Kunlun Fight 2016 -70KG kickbox Világbajnokság -


Jomthong Chuwattana pontozással legyőzte Tian Xint
Superbon Banchamek pontozással legyőzte Sitthichait


- Superfightok -


Zhang Yang pontozással legyőzte Abdullayevet
Nurla Mulali pontozással legyőzte Thongchait
Khayal Dzhaniev pontozással legyőzte Kong Lingfenget
Albert Kraus kiütéssel nyert Ma Shuo ellen
Bradley Riddell pontozással legyőzte Zheng Zhaoyut

Folytatódik az Amatőr MMA Bajnokság

A hétvégén Debrecenben folytatódik a HMMAF Amatőr MMA Bajnoksága!

[caption id="attachment_14607" align="aligncenter" width="504"]hmmaf_szombathely fotó: HMMAF[/caption]

A harmadik évadját kezdi meg október 1-én, szombaton a HMMAF Amatőr MMA Bajnoksága! A helyszín ezúttal Debrecen!


A hétvégi forduló tétjét növeli, hogy egyúttal kvalifikációs verseny a november 22. és 26-a közt Prágában megrendezésre kerülő IMMAF Amatőr MMA Európa-bajnokságra! A debreceni forduló nyertesei a magyar válogatott „B” keretébe kerülnek majd be, azaz másodikként indulhatnak súlycsoportjukban.


A versenyre a juniorok 4000 forint, míg a felnőttek 5000 forint ellenében nevezhetnek, egészen szerda éjfélig! Nevezni azonban csak azok tudnak, akik előzetesen regisztrálva lettek a MOB által működtetett rendszerben! Erről bővebben a HMMAF oldalán olvashattok!


A hétvége programja 8 órakor a helyszíni regisztrációval és ezt követően az orvosi vizsgálattal indul majd. A versenytájékoztató és a szabályismertetés után a megnyitó 10:30 perckor veszi kezdetét a hivatalos kiírás szerint!


hmmaf_debrecen_plakat


HMMAF Amatőr MMA Bajnokság  3. évad 1. forduló
Időpont: 2016. Október, 01.
Helyszín: Debrecen, Agrártudományi Centrum Sportcsarnoka
Cím: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.



Eredményes felkészülés és sérülésmentes versenyt kívánunk!

Heti összefoglaló (104.)

Lassan minden sportágban megindulnak a versenyek és a gálák. A héten egy új rovatunk is bemutatkozott, és egy csapattal bővült honlapunk bázisa. Röviden így foglalható össze a hét. Nézzük bővebben! Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!

IMG_0866

Hétfőn a junior judo Európa-bajnokság magyar eredményeit összegeztük. Egy új rovatunk is indult ezen a napon, Kerekasztal néven. Egy adott témában kérjük ki több magyar sportoló vagy edző véleményét. Az első részben a "Nők a küzdősportban" témakörről olvashattok.


Kedden a kickboxos versenynaptárat lapoztuk fel. Mozgalmas ősz elé néz ez a sportág is. Szeptember 24-én három verseny is lesz egy napon. Csapatbemutató rovatunk is új résszel bővült, benne a Központi Budo Akadémiával. Este beszámoltunk róla, hogy Habash Antoine újra Kínába indul! (Az mérkőzés kimeneteléről lentebb olvashattok.)


habash_antoine_kina-hun-e


Szerdán az ACB 7. gála eredményeiről cikkeztünk, ahol Imre Zsolt is megmérettette magát. Szakmai cikkel sem maradtunk adósotok ezen a héten sem. A kéz és lábmunka fejlesztésére alkalmas egyszerű drilleket mutattunk Nektek.


Csütörtökön a bokszhoz szükséges felszerelések listáját néztük át. Tippeket adva azoknak, akik esetleg most kezdenek bele a sportolába. Beharangoztuk a Harcosok klubja 24. gáláját is, amelyre október 24-én kerül majd, a helyszín a BSK!


Pénteken adtunk róla hírt, hogy 14 magyar judós lép szőnyegre a hétvégén Zágrábban a World Judo Tour aktuális állomásán. A nap híre, hogy Habash Antoine ismét nyert, és kínai mérlegét ezzel 3-0-ra szépítette! Egyhangú pontozással, óriási csatában megszerezte az EML 63 kg-os K1 világbajnoki övét! A legendás meccsek közül ezúttal a CroCop vs Nogueira összecsapást vettük elő. A két legenda ereje teljében feszült egymásnak, a rajongók pedig nem csalódtak!


crocop_vs_nogueira


Szombaton újból megvizsgáltuk a koffein és a küzdősport kapcsolatát. Mint a legtöbb esetben, így a koffeinnél is a mérték a legfontosabb. Ezen a napon a WAKO K1 Európa kupán Prágában a ReGym versenyzői, Szána Patrik aranyat, Sipos Lilla és Adamik Ádám ezüstöt szereztek! Gratulálunk nekik!


De ezen a napon tartották a 4Fight Kupa versenysorozat idei második állomását is, amelyet ezúttal Nyergesújfalun rendeztek meg a szervezők. Amit eddig biztosan tudunk:


Az Esztergomi Kick-Box SE-t négy versenyző, valamint Olasz Attila edző képviselte. Nagyon jól sikerült a verseny az esztergomi klubnak, hiszen mind a négy ifjú dobogóra állhatott, három közülük pedig meg sem állt a végső győzelemig! László Botond a kadet I. light-contact -32 kg 3. helyét, Kána Koppány a kadet I. light-contact -32 kg 1. helyét, Farkas Botond a gyermek light-contact -28 kg 1. helyét, míg Tóth Dénes a gyermek light-contact -32 kg 1. helyét szerezte meg.


A Simon Gym FSE csapata két újonc versenyzővel vett részt a megmérettetésen. Tömördi Dávid és Baranyai Zsolt mindketten első mérkőzésünkön léptek pástra kick-light szabályrendszerben. Baranyai ezüstöt, Tömördi pedig aranyat szerzett.


A  COMBAT D SC eredményei: Sashegyi Olivér, gyerek, 25kg, light - contact, 1. hely és 28kg 2.hely. Rácz Nimród, cadet1, 37kg, light-contact 2. hely. Szabó Dániel, cadet2, 42kg, light-contact 1.hely és kick-light 2. hely.


A Rácz Kickboxing Teamnek sem lehetett oka a panaszra éppen, hisze 2 aranyat, 1 ezüstöt, 1 bronzot hoztak el a versenyről. Korcsok Nikolett és Vinis Ferenc első, Erdei Benjámin második illetve Nagy Tamás harmadik helyen végzett az országos fordulón. A Veterán magyar bajnokságon is szereztek két érmet id. Vinis Ferenc ezüstöt, míg Hegedüs Zsolt bronzot hódított el.


A napot egy életrajzi dokumentumfilmmel zártuk, a női MMA legfélelmetesebb, legdominánsabb alakjáról, a ketrecben 10+ éve veretlen Cristiane "Cyborg" Justinoról!


Vasárnap a stretching fontosságára hívtuk ismételten a figyelmet, hiszen testünk karbantartása sportágtól függetlenül rendkívül fontos.



Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!

ellenfelem.hu - A harcos közösség

CYBORG - MMA doku

Cyborg! A női MMA legfélelmetesebb, legdominánsabb alakja, Cristiane Justino Venancio.

Cyborg


Az 1985-ben, Brazília Paraná államában, annak is fővárosában, Curitibában született Cyborg sokáig nem is gondolt a küzdősportra. Komoly szinten kézilabdázott, míg egy szép napon Rudimar Fedrigo, a legendás Chute Boxe Akadémia egy nem kevésbé legendás edzője felfedezte. Ahogy mondani szokták, a többi már történelem.


De mi vesz rá egy nőt mégis, hogy a ketrecbe lépjen? Mi hajtja a Cyborg becenévre hallgató Justinot, mit akar elérni? Hogy jutott oda, ahool van? Ez a doku nem kevés betekintést enged a WMMA egyik legnagyobb sztárjának pályájába, életébe.


A videóban családtagok, barátok, edzőtársak és edzők szólalnak meg a sokak által a legjobbnak tartott, az MMA-ban több, mint 10 éve veretlen harcosról, aki mind a Strikeforce, mind az Invicta szervezetek pehelysúlyú öveit begyűjtötte. Nézzük a videót!


https://www.youtube.com/watch?v=Wcj64LDGrhc?feature=oembed&wmode=opaque&rel=0&showinfo=0&modestbranding=0

Legendás meccsek - CroCop vs Nogueira

Egy elég nagy verés után, Antonio Rodrigo Nogueira megfordította a mérkőzést és szinte a lehetetlenből jött vissza! Ez volt a CroCop vs Nogueira! Nézzük!

CroCop vs Nogueira


A PRIDE Final Conflict 2003-as gáláról volt már szó oldalunkon - olyan nevek tűntek itt fel, mint Wanderlei Silva, Quinton "Rampage" Jackson, Kazushi Sakuraba, Kevin Randleman, Dan Henderson, Chuck Liddell vagy Gary Goodridge.


A szokásosnak mondható helyszín, a tokiói dóm zsúfolásig telt ezúttal is, ami a fentebbbi névsort olvasva egyáltalán nem meglepő. Nem is kellett a rajongóknak csalódnia! Nyolc mérkőzésből hét ért véget idő előtt - TKO-k, kopogtatások, izgalmak és minden volt, amiért ezt a sportot szeretik rajongói.


Némi szerződés-beli vita a PRIDE és Fedor között a szervezet jó ötletnek gondolta, hogy CroCop-ot és a korábbi bajnokot, Antônio Rodrigo Nogueira-t összepárosítsa. Nem sokkal később be is igazolódott gyanújuk, hiszen több helyen is az év mérkőzéésnek szavazták a két legenda találkozóját.


Na de nézzük a mérkőzést! Ez volt a CroCop vs Nogueira!


http://www.dailymotion.com/video/xzq169_antonio-rodrigo-nogueira-vs-mirko-filipovic_sport

Judo - Népes magyar mezőny Zágrábban

Hétvégén folytatódik az IJF World Tour! Horvátország fővárosában, Zágrábban rendeznek Grand Prix-vidadalt.

[caption id="attachment_7950" align="aligncenter" width="504"]Budapest, 2013. április 27. A holland Marhinde Verkerk (b) és Joó Abigél küzdelme a 78 kilogrammosok versenyének negyeddöntõjében a 62. cselgáncs Európa-bajnokságon a budapesti Papp László Arénában 2013. április 27-én. A magyar versenyzõ gyõzött. MTI Fotó: Kovács Tamás MTI Fotó: Kovács Tamás[/caption]

Előzetesen harmincegy ország 265 judósa adta le nevezését, Magyarország az egyik legnépesebb csapata lesz a tornának, tíz férfi és négy női judokánk száll harcba az érmekért.


2014-ben Tóth Krisztián a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel Zágrábban, Karakas Hedvig és Joó Abigél ezüstérmet szerzett, Csoknyai László, Cirjenics Miklós és Bor Barna az ötödik, Fogasy Gergő pedig a hetedik helyen végzett. Tavaly Krizsán Szabolcs első, Tóth Krisztián pedig már a második GP-érmét szerezte Zágrábban. Csoknyai László ezüst-, Joó Abigél bronzéremnek örülhetett, Bor Barna ötödik, Cirjenics Miklós hetedik helyezést ért el.


A horvát főváros harmadszor adhat otthont ilyen rangos judotornának, de korábban is sokszor látott vendégül nemzetközi mezőnyt. Itt rendezték meg 2005-ben a junior Európa-bajnokságot, amelyen a mieink három ezüst- és egy bronzérmet szereztek (Csernoviczki Éva, Karakas Hedvig, Baczkó Bernadett és Farkas Bálint állhatott fel a dobogóra), míg 2008-ban, U23-as Eb-n taroltak a mieink: három arany és egy bronzéremmel az éremtáblázat első helyét szereztük meg. Akkor Bor Barna, Csernoviczki Éva és Baczkó Bernadett is kontinensbajnok lett, míg Mészáros Anett a dobogó harmadik fokára állhatott.



Az idei magyar indulók névsora:

Bartha Ákos (60 kg, Miskolci VSC), Szabó Csaba (60 kg, Kecskeméti JC), Burján László (66 kg, Budaörsi SC), Végvári Martin (66 kg, Mogyi-Bajai JC), Szabó Frigyes (73 kg, Leányvár SE), Csoknyai László (81 kg, Atomerőmű SE), Ungvári Attila (81 kg, Közgép Ceglédi VSE), Vér Gábor (90 kg, BHSE), Ohát Zalán (90 kg, Közgép-Ceglédi VSE), Demeter Bendegúz (+100 kg, Kaposvári JK), Gercsák Szabina (70 kg, Hell-Miskolci JC), Joó Abigél (78 kg, KSI SE), Szigetvári Mercédesz (+78 kg, Mogyi-Bajai JC) és Nagy Kitti (+78 kg, Szatymaz SE) lép tatamira a szomszédos országban.


zagreb-grand-prix


/A judoinfo.hu cikke szerkesztve/

HK24 - Egy hónap múlva nyit a klub

Már csak kereken egy hónapot kell várni, és újra nyílik a Harcosok klubja!

HK-Harcosok-Klubja-vidakovics-patrik

Napra pontosan egy hónap múlva, október 22-én ismét összegyűlnek az ország legjobb harcosai! A program pedig ezúttal is ütősnek ígérkezik!


Bár még élénken él bennünk a TEK Gála és Laszák Zoltán hatalmas hétvégi győzelme, de nem árt azért már előre tekinteni. Nem maradunk sokáig izgalmas küzdősport gála nélkül. Október 22-én Harcosok Klubja 24. a BSK-ban!


Akiket biztosan láthatunk, az a Fighting Kempo harcosai közül - az este egyik főszereplőjét - Pokorni Ádámot, és a Kolozsvári Melindával összecsapó Szendrei Rebekát! Visszatér a klubba a román Anghel Cardos, aki ezúttal sem lesz irigylésre méltó helyzetben, ennek pedig Nardoletti Zoltán lesz az oka.


Pár hónapja láttuk, október 22-én pedig ismét ott lesz a ringben Bakacs Dezső is. Horváth László tanítványa Csillag Tamással vív egy Superfightot. Nnadi Kristóf ezúttal is nehéz ellenfelet kapott a szintén hosszú idő után a Harcosok Klubja ringjébe visszatérő Kozsák György személyében!


A főmérkőzés másik szereplője a nyári gálát Kálucz Martin ellen záró Polgár Ádám lesz. (Ha lemaradtál volna, akkor ITT olvashatsz róla bővebben.)



A főmérkőzések tervezett párosításai:

Pokorni Ádám vs. Polgár Ádám K-1 Superfight 86 kg


Nardelotti Zoltán vs. Anghel Cardos K-1 Superfight 77,5 kg


Bakacs Dezső vs. Csillag Tamás K-1 Superfight -73,5 kg


Nnadi Kristóf vs. Kozsák György K-1 Superfight +91 kg


Szendrei Rebeka vs. Kolozsvári Melinda K-1 Superfight -63 kg

Kéz és lábmunka - egy hasznos drill

Kéz és lábmunka! Egy hasznos drill, melyet sikerrel építhettek be repertoárotokba ti is!

kéz és lábmunka drill


A drillek bizonyos mozdulatok, mozdulatsorok, melyeket azok készség-szintűvé válásáig ismételünk, így adott szituációkban nem kell majd gondolkodnunk, hanem a mozdulat természetes módon, reflex-szerűen jön magától.


Az egykori Bas Rutten tanítvány Duane "Bang" Ludwig az ISKA muay thai cím, több évnyi UFC-ben történő versenyzés és a leggyorsabb kiütés (6 mp!) rekordjának felállítása után, az évek során maga is sztár-edzővé nőtte ki magát. Több UFC harcossal való munkája után nemrégiben létrehozta saját termét, hálózatát, ahol amatőröknek és profiknak segít új szintre emelni állóharc technikáikat.


Ludwig kidolgozott egy rendszert, melyet BMT-nek, Bang Muay Thai-nak nevez és ami kifejezetten alkalmas az MMA-ban történő alkalmazásra is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint top tanítványai, a korábbi harmatsúlyú UFC bajnok TJ Dillashaw vagy az egyik legjobb pehelysúlyú versenyző, Joe Benavidez.


Ebben a drillben Duane "Bang" Ludwig segítségével egy hármas kombinációt láthattok, ahol a hátralépésnél fordított alapállásba érkezünk. Ez után egy hátsókéz-horog kombinációt hajtotok végre, majd jön egy ún. jab-cross (dzseb-hátsó kéz).


A drill lépései tehát:


1. Dzseb-hátsó kéz-horog kombó, a horog után az azt végrehajtó kezet hátrahúzzuk és fordított alapállásba lépünk.


2. Amint fordított alapállásba érkeztünk, hajtsunk végre egy hátsó kéz - horog kombinációt, amit egy ún. jab-cross (tehát dzseb-hátsó kéz) követ.


3. Kezdjük a drillt előről.


Irány a terem, ahol egy hozzáértő szakember egy edző kezei között, ill. felügyelete alatt gyakorolhattok és fejlődhettek! Jó edzést!


https://youtu.be/8jdYQauW3ag?feature=oembed&wmode=opaque&rel=0&showinfo=0&modestbranding=0

ACB Kickboxing 7 - Kolozsvár

Az ACB (Absolut Championship Berkut) Erdély történelmi központjában és legjelentősebb városában tartotta legutóbbi kickbox gáláját, ahol ráadásul egy magyar induló is volt! Ez volt az ACB Kickboxing 7!
ACB Kickboxing - ACBKB7

Annak, aki nem ismeri, elöljáróban elárulnánk pár dolgot arról, ki és mi is ez az ACB, mit lehet ill. mit érdemes tudni róluk. Röviden az ACB egy regionális orosz szervezet, mely elsősorban MMA-ban utazott, azonban a Berkut név alá, mint egyfajta ernyő alá "besuvasztották" a minőségi bjj (Berkut BJJ) és a kickbox vonalat is (ez az  ACB Kickboxing vagy ACBKB).


Igényes gálák, komoly kivitelezés, világszínvonalú harcosok a bizonyítékai, hogy a Berkut sem az MMA, sem a BJJ, de a kickbox vonalon sem viccel. A termek tekintetében is szerteágazó szervezet eddig körülbelül 52 rendezvényt, 800-hoz közelítő meccset tartott és jelenleg csak az MMA vonalon 5 gálájuk van még kilátásban 2016 végéig! Az ACBKB7 pedig éppen, hogy csak véget ért, máris bejelentették a 8-as számú gálát, melyet Október 16-ra terveznek, Belgiumban.


Legutóbbi Kickbox gálájukon olyan neveket láthattunk, mint Benjamin Adegbuyi, Said Magomedov ill. több, regionális körökben ismert név mellett feltűnt honfitársunk, Imre Zsolt is! Sajnos a meccs a kemény, torony magas és masszívabbnak tűnő holland Max Van Gelder ellen nem sikerült, de Zsolt egy igen kemény meccsen állt helyt.


Reméljük láthatunk még több ACB gálán magyar sportolót, akikért szurkolhatunk majd! Előre is - hajrá nekik!


https://youtu.be/CKi93RyvF3w?feature=oembed&wmode=opaque&rel=0&showinfo=0&modestbranding=0

Az ACB Kickboxing 7 gála eredményei: (elől a győztesek nevei)

60kg:

- *SLOBODAN MITROVIC(SRB) def. SORIN TANASIE (ROM) pontozással
- *KONSTANTIN TRISHIN (UKR) def. MARIUS TOLEA(ROM) pontozással

65kg:

- DARRYL VERDOM (NLD) def. BOGDAN SURU(ROM), TKO, 2. menet
- ANDREI PISARI (ROM) def. MUSTAFA KAZMAZ(TUR) pontozással
- ZUBAIRA SULEIMANOV(RUS) def. RAYKO LEVITCHI (ROM) pontozással
- DANNY CORBEANU(ROM) def. NEMANJA SKALIC(SRB) KO, 1. menet
- SAID MAGOMEDOV (RUS) def. STEFAN IRIMIA (ROM) pontozással

-70kg ANDREI LEUSTEAN(ROM) def. DATSI DATSIEV(RUS) pontozással
-77kg MANSUR VADUEV (RUS) def. IZIDOR BUNEA (ROM) TKO, 2. menet
-85 kg KEVIN VAN HEECKEREN(NLD) def. MIRCEA DUMITRESCU(ROM) ko, extra menetben
-95kg MAX VAN GELDER (NLD) def. IMRE ZSOLT (HUN) pontozással

Nehézsúly:

BENJAMIN ADEGBUYI(ROM) def. STEVE REEZIGT(NLD) KO, 1. menet

A következő gála, az ACBKB8 promója is elég ígéretesnek mutatkozik:

Habash Antoine ismét Kínába indul!

Habash Antoine ismét beveszi Kínát!

Habash Antoine beveszi Kínát

A kickbox rajongóinak az utóbbi hónapok igencsak kedveskednek - egymást követik a gálák, versenyzőink pedig szép eredményeket érnek el. Habash "Atom" Antoine ezúttal ismét az Emei Legend gáláján, immáron harmadik alkalommal méretteti meg magát Kínában. Ellenfele 63kg-ban, Zhao ChuanLi, egy - hallomásra - helybéli, legalábbis szinte egészen biztosan Kínai harcos lesz!


De folytatódik a korábban megkezdett 65 kg-os torna is, melynek keretein belül ezen a gálán Quade Tarnaki és Anvar Boynazarov ill. Kunchai és Manas csapnak majd össze. Ott lesz még Rasul is, aki Hiroya ellen lép a kötelek közé, de jó pár meccs van kiírva, mely már előre is eléggé parázsnak ígérkezik. Antoine-t ismerve egészen biztosan nem hagy senkit majd unatkozni és a megszokott pörgős tempót, izgalmas bunyót hozza ezúttal is!


Antoine a nap folyamán korábban ezt tette közzé:


"Mai nap folyamán újra útra kelünk a távoli keletre, egész pontosan Kínába, edzőmmel, mentorommal Rehák Györggyel, hogy 3. alkalommal is képviseljem és továbbra is bemutassam a magyar virtust, a Re-Gym virtust! A mostani ellenfelem a kínai Zhao ChuanLin lesz! Szurkoljatok és terjesszétek a hírt, hogy minél többekhez eljusson! Minden szurkoló szív számít! ;-)"


Mi pedig csak hangsúlyozni tudjuk - hozzánk hasonlóan, szurkoljatok ti is neki!


A teljes fight card:

65kg-os tornák

Quade Tarnaki vs. Anvar Boynazarov
Kunchai vs. Manas

60kg Christian vs. Ji Duo Yi Bu

63kg Habash Antoine vs. Zhao ChuanLin

64kg Jonnata vs. Zhang ChengLong

65kg Rasul vs. HIROYA

70kg-os kategória:

Sasu Lucian vs. Zhao XiaoYu

Magomedov vs. Bian Denis

Mendes vs. Liang YuanHao

Mo ZhuangWei YuLong vs. Valentino Thibaut

Ying PengPeng vs. William Whipple

Elizier vs. Liu Lei

75kg Bahram Abdolmaleki vs. Han KaiHu

80kg Alexei Liubchenko vs. Falcao

93kg Sergj vs. Carlos Ulberg

100kg Douglas Abror vs. Andrei Sen

Hajrá Antoine! Szorítunk neked itthonról!

Kickbox - mozgalmas őszi szezon

Kickbox! Beindul, sőt, egyből dübörgő fokozatba kapcsol az őszi versenyszezon!

kickbox


Alig tértünk magunkhoz szinte Laszák Zoltán nagyszerű győzelméből, melyet a SYMA csarnokban rendezett Bellator Kickboxing gálán aratott a szervezet váltósúlyú övéért, máris itt vannak a hazai kickbox versenyek, melyeken a light contact, kick light, de a low kick és k1 rajongói is megtalálhatják, amit keresnek!


Szeptember 24-én nem egy, nem kettő, de három verseny között kell dönteniük azoknak, akik közelebbről követik a sportágat ill. ezen válfajait. Elsőnek mindjárt itt van a Veterán-Master Class Magyar Bajnoki Döntő, melyet Nyergesújfalun rendeznek (ld. a térképet lentebb). Itt Light contact és kick lightban szállhatnak versenybe azok a min. 6. kyus övfokozattal rendelkező hölgyek és urak, akik 2016. október 22. előtt töltötték be a 41. életévüket.


Amit tudni kell még - a nevezési díj 1 kategóriában: 3.500,- Ft, 2 kategóriában: 6.000,- Ft. A tervezett menetidők: 2x2perc. A WAKO szabálykönyv szerint minden védőfelszerelés kötelező! További részletekről ITT olvashattok.



A másik kickbox rendezvény ezen a napon a 4Fight Kupa II. osztályú verseny – nyílt kick-box verseny. Az egyszerűség kedvéért a helyszín ebben az esetben is Nyergesújfalu. Nevezési díj 3000 Ft/fő, két szabályrendszerben történő indulás esetén 4000 Ft/ fő. Nevezési határidő: 2016. szeptember 21, szerda éjfélig! Menetidő: Cadet I 2×1,5 perc. Cadet 2 2×2 perc. Felnőtt 2×2 perc. További részletek ITT.


A harmadik pedig a K1-LK OB döntője, melyet Debrecenben rendeznek (ld. a térképet lentebb). A nevezési díj 3.500 Ft/fő, szabályrendszer: WAKO low-kick, K-1 szabályrendszerek. Mérlegelés: 08.00-10.00-ig, a helyszínen, 11-től pedig már kezdődik is a verseny! Itt azok a nők és férfiak indulhatnak, akik 1997. október 22. előtt születtek.


Az indulás itt az előző fordulók eredményeinek figyelembe vételével meghívás alapján történik és csak a szakági sportegyesületi tagkönyvbe bejegyzett, sportorvosi „versenyezhet” engedéllyel lehetséges, a megfelelő védőfelszerelés birtokában. Nevezési határidő: 2016. szeptember 22-ig! További részletekről ITT olvashattok!


Bemutatkozik a Központi Budo Akadémia

Az őszi szezonnal beindul újra népszerű rovataink is. Így a csapatbemutató blokkunk is új résszel jelentkezik.

kozponti_budo_akademi_jitsu

Hosszú idő után újabb csapatot köszönthetünk holnapunkon! A Központi Budo Akadémia bemutatkozását van szerencsénk most továbbítani olvasóink felé!


"Bátran állíthatom, hogy a legrégebbi Jiu-Jitsuval és Judoval foglalkozó szervezetek közé tartozunk Budán, ugyanis már 1986 óta jelen vagyunk a főváros központi kerületében.


Bár néha változtak egyesületi kereteink a törzsklub mindig ugyanaz maradt. Az első kerületi Központi Sportegyesületből kiválva a Budai Ifjúsági Sportegyesület tizenöt évig fogott össze bennünket. A Központi Budo Akadémia egyesületi megjelölésétől függetlenül azonban már több ennél, hiszen egy harminc évet felölelő folyamatos munka eredményein állva egy összefogó szervezetté vált, és így magasabbra emelkedett. A Budo, valamint az akadémia jelölése is az elhivatottságot, valamint a képzés komplexitásának magas igényét jelöli, elvárásokkal mind az oktatók, mind a tanítványok felé.


Ez alatt a harminc év alatt több mint harminc Judo és Jiu-Jitsu mester került ki innen. Volt, aki úgy, hogy itt tette le a vizsgáit, de volt, aki később vált mesterré, építve az itt kapott alapokra.


A sorban vannak két, három és több danos mesterek is, akik más Budo ágazatokból is szereztek dan fokozatokat, valamint nemzetközi, csúcskategóriájú bírók, Judo szövetségi vezetők, bajnokokat és utánpótlást nevelő edzők, nem beszélve a több ezer barátról és tanítványról, akik már a gyermekeiket bízzák ránk.


A Budo Akadémia igyekszik koncentrálni, központjába vonzani a hasonló elveket vallókat, helyet és hátteret biztosítani a tehetségnek a kibontakozásra, ezzel újra otthont nyújtva az itt tanultaknak.


Alaptevékenységünk a Jiu-Jitsu, amelyet, mint élő, komplex eszköznek tekintünk világunk jobb megértéséhez. Az akadémián egyéni arculattal rendelkező, kiemelkedően összetett felfogásban oktatott Jiu-Jitsu képviseli a Budo-t. Az akadémián globálisan gondolkodunk a Budo technikai és szellemi hátteréről. Tudjuk, hogy a Jiu-Jitsu technikai szegmensei önálló ágazatokként is jelen vannak a világban, sőt, némely esetben küzdelmi, vagy versenyrendszerének köszönhetően tovább is fejlődött. Így a Judo oktatási és nevelési elképzelései, valamint több mint 100 éve fejlődő technikai repertoárja, szerves része rendszerünknek.


A Jiu-Jitsu, mint történelmi katonai kiképzési rendszer alapvetően épül a kézi fegyverek használatára. E fegyverek közül is kiemelkedik a katana, a szamurájok kardja, melynek kezelésének alapismerete nélkül a Jitsu nem megérthető. Ez, és az ehhez kapcsolódó katonai erkölcsi gondolkodás és viselkedési mód a Bushido filozófiája, az Akadémia vezető irányvonala.


Természetesen vannak kapcsolódási pontok hazai kultúránk gondolkodásmódjával, ezért iskolánk egyéni európai arculatot is mutat, de távol tartja magát az Európában kialakult, inkább önvédelmi képzésre hangsúly fektető Jiu-Jitsutól.


Igyekszünk a Jitsu alapjait kialakulásának bölcsőjétől való távolság ellenére megőrizni, hiszen egy akadémia, mint legfelsőbb szellemi reprezentáns őrzi utolsó visszabonthatatlan egységként azt a tudást, amiből bármikor újra építeni lehet, és igyekszünk az eredeti technikákat és azok történelmiségét felkutatni.


kozponti_budo_akademia_csoport


Az Akadémia feladata tehát szerves egészként megőrizni az alapokat, de nyitottságánál fogva feladata még befogadni és támogatni a fejlődés és változás valóban értékes eredményeit, melyek elfogadhatóak a történelmi alapelvek számára.


Az Akadémia az egyik legkeményebb küzdelmi felfogást vallja. Rendszerünk szerves része az „igazság pillanata”, miszerint igyekszünk küzdelemben,- edzésen és versenyeken is- leellenőrizni a technikák valós hatékonyságát.


A Budo Akadémia folytatja a fiatalok és gyerekek edzéseket kezdhető koruktól való Judo oktatás hagyományát, hiszen a Jiu-Jitsu technikái túl veszélyesek még az ő számukra, így a nekik megfelelőbb Judo-t oktatjuk, mintegy „előkészítő jelleggel”. Természetesen az életkoruknak megfelelő módszerrel, hozzáállással.


Az Akadémia így a legfiatalabb kortól az idősebb korosztályig teret biztosít egy olyan harcművészeti rendszer gyakorlására, melynek hozadéka egy, a világot értékeiben meglátó és megtartó, a kihívásokkal szemben ellenálló és a megoldásokat kereső ember.


[youtube https://www.youtube.com/watch?v=IXlabRsnj7U&w=560&h=315]


Remélem látogatásod nem véletlen és megérintettek a fenti gondolatok, amelyeket, mint sejteni lehet, izzadás és kemény munka tapasztalatai alakítottak. Nem maradt más ezek után, mint a személyes találkozás a Dojo-ban, ahol egy kiváló csapat szeretettel fogad Téged."


Kovács Károly Shihan

Kerekasztal – Nők a küzdősportban

Az őszi szezon indulásával mi is magasabb fordulatra kapcsolunk, hogy továbbra hasznos, és értékes információkkal és cikkel szolgáljunk Nektek. Ezért egy új rovatot is indítunk, mely a Kerekasztal címet kapta.

Kerekasztal

Rendszeres olvasóink megszokhatták, hogy időről időre valami újdonsággal igyekszünk meghálálni a rendszeres figyelmeteket. Új rovatunk, a Kerekasztal is ezt hivatott szolgálni. Minden rész egy-egy adott téma köré épül majd, amiről 3-4 sportoló vagy edző véleményét kérdezzük majd meg.


Az első részben a nők és a küzdősport kapcsolatát boncolgatjuk majd három kiváló és eredményes magyar sportoló segítségével. Nánási Fatimét, Szmolka Nikolettát és Kovács Alexandrát kérdeztük arról, hogy mit adott nekik az évek során a küzdősport?



Elsőként a Grappling és Brazil Jiu Jitsu Európa-bajnokunkat, Szmolka Nikolettát kérdeztük a témában. Niki amellett számos hazai bajnoki cím mellett a nemzetközi porondon is rendkívül eredményes. Jöjjenek elsőként az ő gondolatai:

szmolka_erem


„Én a küzdősport előtt nem találtam a helyemet. Nem voltak igazán barátaim. Azóta megváltozott az életem. Tudom, rájuk bármikor számíthatok, és Velük együtt kaptam egy második családot. Emellett kitartóbb/harcosabb is lettem, nem adom fel olyan hamar a dolgokat, mint a szőnyegen és azon kívül. Nem tudom teljesen megfogalmazni mennyi mindent kaptam azzal, hogy elkezdtem a küzdősportot, de csak pozitív irányba változott az életem. Rátaláltam önmagamra!”



Nánási Fatime a nyáron begyűjtötte Magyarország első bronzérmét Las Vegas-ban az amatőr MMA Világbajnokságon. Gazdagítva ezzel korábbi grapplingben és pankrációban megszerzett világbajnoki érmeinek számát. Fatime évek óta kemény edz a sikerért. Hogy mit kapott ő a küzdősporttól? Az alábbi sorokból kiderül:

Fatime_bronzéremmel


„A küzdősport megváltoztatta az életemet. Egy új családot kaptam, a csapatom formájában és rengeteg barátot az ország, sőt a világ különböző pontjairól a sportnak köszönhetően. Amikor bent állok a ketrecben, olyan érzés fog el, mint semmilyen másik helyzetben. Ezt nem adnám semmiért sem! Női versenyzőként, úgy érzem nem a legkönnyebb mások elismerését megszerezni, de ez nem okoz gondot, inkább csak még jobban hajt afelé, hogy bizonyítsam, igenis van helyem ebben a sportágban.”



Kovács Alexandra egyike azoknak, akikről portálunk a legtöbbet cikkezett. Szandi sikereivel adott nekünk munkát bőven, és mi nagy örömmel számoltunk be ezekről. Kempo, thaibox és MMA. Ezeken a területek már bizonyított Szandi az elmúlt évek során. Nála is arra voltunk kíváncsiak, hogy a sok-sok siker mellett mit kapott még a küzdősporttól az évek során?

kovacs_szandi_protein


„Minden sportágra igaz, hogy ha kitartóan űzik, személyiségformáló hatású. Velem is így történt, rengeteg jó tulajdonságot köszönhetek a Kemponak. Elsőként a magabiztosságot említeném, mert ezen a területen változtam a legtöbbet. Régen visszahúzódóbb voltam, nem mertem megszólalni, kinyilvánítani a véleményem. Rengeteg gát volt bennem, amit a Kempo segítségével sikerült leküzdenem. Hiszen egy verseny mindig hatalmas izgalommal jár, és én borzasztóan izgulós típus vagyok, de meg kellett tanulnom szabályozni és nem kimutatni ezt mások, főképp nem az ellenfeleim előtt.


A rendszeres edzések és ezáltal elért sikerek egyre magabiztosabbá tettek és még jobban tudtam kezelni a hasonló helyzeteket akár az egyetem vagy a hétköznapok kihívásai előtt is álltam. És ha már a kihívásoknál tartunk, az övvizsgák végigküzdése mind a testnek és mind a léleknek nagy megpróbáltatás, amit teljesítve mindig nagy büszkeségérzettel tölt el, hogy meg tudtam csinálni! Felerősíti az emberben, hogy nincs lehetetlen, bármit elérhet, ha képes érte megküzdeni. Mindezek mellett a Kempo rengeteg jó emberrel hozott össze, akiktől tanulhatok, és akikkel jól érzem magam, mint például az edzőim és edzőtársaim. Jó helyen vagyok, szeretek ide tartozni!” 


Nem titkolt szándékunk volt a témával kapcsolatban, hogy még több hölgy számára tegyük vonzóbbá a küzdősportok világát. Reméljük, hogy az általunk megszólaltatott három kiváló sportolónk mondatai motivációként eljutnak azokhoz, akik esetleg még bizonytalanok abban, hogy kimerjenek-e próbálni egy thaibox vagy egy brazil jiu jitsu edzést?



A sportolás amellett, hogy rendkívül egészséges, jó irányba változtatja meg az ember, és észrevétlenül tanítja meg olyan dolgokra, amik akár önmagukban is megváltoztathatják az életét!

Két magyar bronz a junior judo EB-n

A Hell-Miskolci Judo Club csillaga, Gercsák Szabina és az Atomerőmű SE tehetsége, Pupp Réka is bronzérmet nyert a málagai junior Európa-bajnokságon.

gercsak_2016kazan4

Nos, Radics Attilának, a női junior-judoválogatott keretedzőjének abszolút bejöttek a számításai, amelyekről az utanpotlassport.hu-nak a málagai Európa-bajnokság előtt beszélt. Tulajdonképpen pontosan azt kapta a lányoktól, amit várt, bár az, hogy nehézsúlyban is lehet keresnivalójuk a tanítványoknak, sok mindent takarhat.


A 48 kilós súlycsoportban két ippon-győzelemmel kezdett tavalyi EB győztes, Pupp Réka. Az elődöntőben a későbbi győztes ukrán, Darija Blodid egy jukóval jobbnak bizonyult nála ezen a napon, azonban Braun Ákos tanítványa nem tört meg, a bronzmérkőzésen egy újabb ipponnal bebiztosította, hogy 2016-ban is a dobogóra állhasson a junior korcsoport kontinenstornáján.




[caption id="attachment_14489" align="aligncenter" width="504"]puppreka_2016malaga2 fotó: EJU[/caption]

A 70 kilogrammban versenyző Gercsák Szabinával szemben egyértelműen az éremszerzés volt az igény. A lécet a miskolci judós tette magasra, hiszen az elmúlt két évben a junior Európa-bajnokságon nem talált legyőzőre, miközben a korosztályos világbajnokságot is megnyerte, és a végsőkig versenyben volt a riói indulásért.


A húsz éves hölgy a nyolcaddöntőben kezdte a viadalt, a svájci Alina Lengweilert egy perc tíz másodperc alatt intézte el, ipponnal. A negyeddöntőben azonban ő sem húzta sokkal tovább a tatamin: a német Giovanna Scoccimarro – aki később csak ötödik lett – ipponnal győzte le.




[caption id="attachment_14490" align="aligncenter" width="504"]gercsak_2016malaga1 fotó: EJU[/caption]

A vigaszágon először a bosnyák Alekszandra Szamardzics állhatott volna az útjába, de vazarival nyert ellene, és a bronzmérkőzésen a svájci Loriana Kukát is azzal győzte le. Így a dobogó harmadik fokára állhatott fel.


/forrás: judoinfo.hu/


Bellator Kickboxing - A new champion in town

An exclusive one on one with Zoltán Laszák, Bellator Kickboxing's new welterweight kingpin!

Zoltán Laszák


ellenfelem.hu: - First of all, congrats on the win and your peformance! Based on what we talked about pre-fight it seemed you slightly differed from the original strategy. Did something happen pre-fight or during the bout that made you change?


Zoltán Laszák: - Thanks. Yeah, somewhere early in the fight I managed to catch him with a pretty good shot and honestly, this made me a bit wanting to go for the kill. Therefore it became more like a punch for punch, kick for kick fight if you know what I mean.


e: - How do you feel, do you think that overall you still managed to keep yourself to what you planned before with coach István Gnyálin?


ZL: - Absolutely. Although as I mentioned I stood more in front of Ghajji, traded more punches with him I still managed to keep the strategic plan and come out on top of most of the exchanges.


e: - What was it like from the inside? What and how do you remember of the fight?


ZL: - Actually I don't really remember much. There were some really high points and I've enjoyed it thoroughly. When they put the belt around my waist.. There are simply no words of how that felt. I know it's a cliché but it's really indescribable. It was a very emotional moment for all of us - my coach, teammates (Dávid Elszaszer, Vivien Wágner). Those long years of working hard had been crowned yesterdey evening.


Zoltán Laszák


e: - What's next for you? Have you talked to Scott Coker, the management or someone about it?


ZL: - They really enjoyed my performance, loved the fight but we didn't talk about any specific plan or opponent for my first title defense so I cannot tell you much at the moment.


e: - Did you suffer any injuries, any break in the fight?


ZL: - No, luckily not. I had a long night with the hospital visits but I came away from the fight with a few stitches on my eyebrow so that's it. My ribs hurt and my thighs show some beautiful patterns so it's the usual. That's the fight game.




[caption id="attachment_14458" align="aligncenter" width="504"]Zoltán Laszák Ernesto Hoost, coach István Gnyálin, Zoltán Laszák, Scott Coker[/caption]

e: - Any closing words, shout outs?


ZL: - Yeah, hereby I'd love to thank my coach, my teammates Dávid and Vivien and all those people who have rooted for me - My family, all my teammates, friends, students and last but not least my partner!


Thanks for the interview and for taking the time after such a huge fight and a long night. It must have been a crazy emotional rollercoaster. We wish you a speedy recovery and hope to see you soon under the bright lights, defending the title!

Heti összefoglaló (103.)

Eredményes hetet tudhatunk magunk mögött. Több magyar nyert nemzetközi bajnoki címet a hétvégén, illetve fiatal judokáink is gyűjtögették az Európa-bajnoki érmeket. Nézzük át egyesével, hogy miről is volt szó a héten. Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!

laszak-zoltan-osszefoglalo

Hétfőn az idei Beach sambo rendezvény összefoglalójával indítottuk a hetet. A sportorvosi vizsgálat fontosságára is igyekeztünk felhívni a figyelmeteket, így az őszi versenyszezon kezdetén. Este már be is számoltunk az első nemzetközi címről a sok közül, ami a héten termett. Etelaky Lajos Münchenben hódította el az Aggrelin MMA szervezet bajnoki címét.


Kedden hírt adtunk róla, hogy Tóth Tamás és Darmos József mérkőzik a hétvégi Felix Promotion gálán a Magyar bajnoki címért. (A gála eredményei a vasárnapi cikkeknél olvasható) A muaythai válogatott új szövetségi kapitányával, Bányász Adriánnal is beszélgettünk. A vele készített interjúnkból kiderül, hogy mik a rövid és a hosszútávú tervei a magyar csapattal.


Szerdán tovább foglalkoztunk a Felix Promotion várpalotai gálájával, amire Pintye Szabolcs és Harcsa Norbert is elszántan készült. Amíg az időjárás engedi, érdemes a szabadban edzeni. Erre kiválóan alkalmas a street workout, aminek a küzdősportban is nagy hasznát tudjuk venni.


toth_vs_bozai


Csütörtökön újabb aranyról olvashattatok. Szőke Alex révén 18 év után nyert magyar kadet versenyzői birkózásban világbajnoki aranyat! Rátértünk a hétvége egyik fő eseményére a Bellator Kickboxing gálájára. Ezen belül Benedek Zsolt ellenfelét, Raymond Danielst elemeztük.


Pénteken egy jótékonysági gálát ajánlottunk figyelmetekben. Szombathelyen 5 nemzet 24 harcosa gyűlt össze szombaton, hogy segítse az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Alapítványt! A beszámolók alapján telt-házas eseményen remek mérkőzéseket láthatott a közönség! Ugyancsak a Bellatorhoz volt köthető, hogy 2017-től a szervezet égisze alatt harcol majd az általunk is megszólaltatott John Wayne Parr!


Szombaton a főszerep a magyar harcosoké volt a SYMA Csarnokban! A Bellator Kickboxing gáláján és a Magyarország vs. Kína csapatversenyben is hazánk legjobbjai léptek ringbe! Akik épp nem a helyszínen szorítottak a magyar versenyzőknek, azok megtekinthettek este egy remek dokumentumfilmet. Győzelem, vereség, megbocsájtás - minden, ami muaythai!


Vasárnap csupa jó hírt hoztunk. Laszák Zoltán elnyerte a Bellator Kickboxing váltósúlyú világbajnoki övét! Ezzel hosszú idő után újra magyar versenyző ül egy rangos szervezet bajnoki trónján! Ismételten gratulálunk! Zolival a mérkőzés után beszélgettünk. A bajnok gondolatait ITT olvashatjátok!


Benedek Zsoltinak sajnos nem sikerült legyőzni Daniels-t, és Cseh-Lantos Renáta is alul maradt Denise Kielholtz-cal szemben. A Felix Promotion gáláján mindkét magyar, Szellő Imre és Baranyi Richárd is elhódította a WBO bajnoki címét, míg a Magyar bajnoki öv Tóth Tamás derekára került!


A szombathelyi jótékonysági gáláról Peszlen Ferenc, a Budapest Top Team edzője számolt be nekünk:


"Nyugodtan mondhatom hogy az Év gáláján vehettünk részt Szombathelyen! A nézők semmihez nem fogható hangulatot teremtettek a csarnokban, a szervezők pedig Magyarországon nem látott módon szolgálták ki a közönséget és a bunyósokat egyaránt! Felemás érzelmekkel hagyhattuk hátunk mögött Szombathelyt, Tápai Ákos BTT győzelemmel abszolválta mérkőzést. Ifjú tehetségünk, Kreisch András Sub vereséget szenvedett Schneider Jánostól. Guzsván Péter pedig sajnálatos módon óriási csatában a 3. Menetben szintén Sub vereséget szenvedett osztrák ellenfelétől. Külön köszönetet szeretnék mondani Kókai-Nagy Gábor vezetőbírónak, aki kiváló szemmel óvta a versenyzőket az egész gálán! A konzekvenciát levontuk, és a teremben folytatódik a munka. Aki ma nem volt kint a gálán, az hatalmas élményről maradt le! És feltétlen látogasson ki Vulcano stáb következő rendezvényére. Köszönetet szeretnék mondani a BTT harcosainak, a szervezőknek és gratulálunk ellenfeleinknek is az óriási meccsekért"


Görbics Gábor Kaposvár első Fightland gálájának főmérkőzésén legyőzte Birics Tamást, ezúttal muaythai szabályrendszerben! A kapos.hu mérkőzésről készített videóját itt tekinthetitek meg:


[evp_embed_video url="http://kapos.hu/static/videotar/0000013517.m4v"]



Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!

ellenfelem.hu - A harcos közösség

Szellő és Baranyi is a WBO bajnoka

A Felix Promotion szombat esti bokszgáláján három címmérkőzés került megrendezésre, melyből kettő is a Boksz Világszervezet (WBO) égisze alatt zajlott.

[caption id="attachment_3845" align="aligncenter" width="504"]baranyi_richard-ellenfelem fotó: Felix Promotion[/caption]

Az M4 Sport által közvetített várpalotai eseményen Szellő Imre (14 győzelem – 0 vereség) a cirkálósúlyú interkontinentális övért meccselt brazil ellenfelével, Hamilton Venturával (15 győzelem – 4 vereség – 1 döntetlen). A párharc során a Felix Promotion ceglédi versenyzője végig aktívabbnak bizonyult, de riválisa sokszor veszélyes ütésekkel fogadta őt. Egyik versenyző sem mert fejetlenül akcióba lendülni, s éppen ezért volt meglepetés, amikor a magyar klasszis a 10. menet közepén, egy remek kombináció végén jobbhoroggal padlóztatta Venturát. Szellő igyekezett idő előtt befejezni a párharcot, ám ez már nem sikerült neki, így sima pontozásos győzelmet aratott – a lapokon 100-89, 99-90 és 97-92 arányban.


„Elég nehéz mérkőzés volt, az ellenfélről kapott felvételek alapján nem ilyen küzdelemre számítottam” - fogalmazott Szellő Imre.


„Technikailag és taktikailag is az eddigi legnehezebb mérkőzésem volt, de így még édesebb ez a mostani siker!”


Félnehézsúlyban Baranyi Richárd (17 győzelem – 1 vereség) a WBO Európa-bajnoki címért meccselt a grúz Giorgi Beroshvili ellen. Az összecsapás remek küzdelmet hozott, ahol mindkét versenyző sok akciót kezdeményezett, s számos szép találatot jegyzett. Ugyanakkor a menetek többségében Baranyi volt az, aki tisztábban és keményebben ütött. Beroshvili a 7-8. menetekben a fáradtság jeleit mutatta, ekkor a magyar ökölvívó közel került egy esetleges idő előtti befejezés lehetőségéhez, de a grúz az utolsó két felvonásban ismét frissen mozgott, és remekül finiselt. A 10 menetes WBO Európa-bajnoki párharcot Baranyi Richárd egyhangú pontozással, 98-93, 96-94 és 96-94 arányban nyerte meg.


„Nem volt egyszerű dolgom, Beroshvili nagyobb ellenállást tanúsított, mint amit vártam tőle. Jól bírta a pofonokat” - jelentette ki Baranyi a küzdelmet követően.


„Nagy ugrás volt tíz menetet bokszolni, de erre készültem, és nem is volt vele probléma. Az első fontos mérföldkő pályafutásomban a most megszerzett WBO Európa-bajnoki cím.”

A cirkálósúlyú Magyar-bajnoki címmérkőzésen Tóth Tamás „Barbár” a 9. menetben kiütötte riválisát, az egykori amatőr klasszis Darmos Józsefet. Az összecsapás csak az első négy menetben volt ki-ki meccs, Tóth ezt követően egyre inkább felülkerekedett nagyot küzdő ellenfelén. A középsúlyú Harcsa Norbert megszerezte profi pályafutása 6. sikerét, miután egyhangú pontozással legyőzte Török Ferencet. Ugyanebben a súlyban a Magyar-bajnok Pintye Szabolcs (14 győzelem – 0 vereség – 1 döntetlen) a 4. menetben TKO-val diadalmaskodott Kovács Ádám ellen.


További eredmények
Szilvai László TKO2 Rastislav Franko
Berki Ferenc PGY6 Kispál Zoltán
Kis Máté döntetlen Egedi Renátó

Felix_promotion_varpalota_20160917


/forrás: monokli.com/


 


 

Ütközet után - Laszák Zoltán

Laszák Zoltán a Bellator Kickboxing váltósúlyú világbajnoka! Exkluzív interjú!

laszak_zoltan_bellatorellenfelem.hu: - Szia Zoli! Először is gratulálunk a hatalmas meccshez! Az előzetes beszélgetésünk alapján úgy tűnt, kicsit másfajta taktika mellett döntöttél végül. Történt valami menet közben?


Laszák Zoltán: - Köszönöm. Igen, az elején valamikor elkaptam egy találattal és megmondom őszintén, ettől vérszemet kaptam. Ennek egy kicsit bevállalósabb bunyó lett az eredménye.


e: - Hogy érzed, összességében azért inkább sikerült tartani azt, amit elterveztetek?


LZ: - Igen, abszolút. Bár - ahogy mondtam is - jobban beleálltam, többször is belementem az adok-kapokba, de a taktikát sikerült tartani és ezek az adok-kapok helyzetek is nagyon jól jöttek ki.


e: - Milyen volt belülről a mérkőzés? Mire emlékszel?


laszak_zoltan-bellator-karim-ghajji-1_2016LZ: - Nagyon élveztem. Végig éreztem, hogy nyerni fogok. A vége pedig, amikor a derekamra került az öv, egyszerűen leírhatatlan. Közhely, de tényleg nincsenek rá szavak. Mind mesterem, Gnyálin István, mind csapattársaim Wágner Vivien és Elszaszer Dávid számára nagyon érzelmes pillanat volt. De biztos vagyok benne, hogy mindenki számára egyaránt, aki közelebbről ismer. A hosszú évek kemény munkáját sikerült most megkoronázni. A mestererem, Dávid és Vivi mellett nagyon köszönöm annak a rengeteg embernek aki szurkolt nekem, szorított értem! A családomnak, a csapattársaknak, tanítványoknak, barátoknak, és végül de nem utolsó sorban a páromnak!


e: - Mi a következő lépés Laszák Zoltán számára? Beszéltél a Bellator vezetőségével?


LZ: - Nagyon tetszett nekik a meccs, a teljesítményem, de konkrétumok nem hangzottak el, így most nem tudok pontosat mondani nektek.


laszak_zoltan_bellator6


e: - Történt valami sérülés, ami komolyabb figyelmet igényel?


LZ: - Szerencsére nem. Bár kicsit késő éjszakáig kórházaztunk, a szemöldökömön pár öltéssel megúsztam. A bordáim fájnak kicsit, a combomon szépek a minták, szóval mondhatni, hogy a szokásos. Idővel kipihenem.


Köszönjük az interjút és hogy időt szakítottál ránk egy ekkora meccs és a rá következő fáradalmak után! Mielőbbi gyógyulást kívánunk és reméljük mihamarabb ismét a kötelek között láthatunk majd!


laszak_zoltan_bellator4


/fotók: Szigetszentmiklós-Tököl SE oldala/