Muaythai Mania 9 - Görbics Gábor interjú

MTM-9-Gorbics-Check-Bin-black2

A Muaythai Mania történetében először fordul elő, hogy a gálát nem Szentendrén tartják majd, hanem a budapesti BSK-ban. Nagyon erős fight card várható, az est során az érdeklődő nézők pedig egy női és férfi négyestornát láthatnak majd, ill. két superfightot.


A 63,5 kg-os kategóriában rinbe lép majd Rácz Irén, Kovács Alexandra, Bélik Tímea, Nagy Fruzsina. A 71kg-os súlyhatárral kiírt férfi négyestornán ott lesz Berényi Roland, Bodnár Dániel, Gaál Ádám, a szervezők pedig gőzerővel keresik a negyedik tagot, valamint egy új táncpartnert is az ellenfél nélkül maradt Éltető Daniella számára.


Ahogy az egy a Presztízs Sport által készített cikkből kiderült a férfi superfight során Görbics Gábor nem mással fog kötelek közé lépni, mint a majd’ 200 győztes Muay Thai meccsel rendelkező Rajadamnern bajnok, orosz K-1 Grand Prix torna-győztes thai harcossal,  Phetsangkhat "Check Bin" Deo-val!


Következzen interjúnk, melyben Gábort a legutóbbi meccséről, a muay thai-beli megmérettetés ötletéről, felkészüléséről és egyebekről faggattuk!


ellenfelem.hu: - Milyen volt a debreceni gála, milyen élmény volt?


Görbics Gábor: - Tudtam azt, hogy egy nagyon magabiztos, kemény ellenfél ellen fogok menni, aki nagyon jó versenyző, jó eredményekkel és azt is, hogy a papírforma szerint nem én vagyok az esélyesebb, ezért úgymond az esélytelenek nyugalmával indultam. Kész voltam arra is, hogy veszíthetek, de bíztam magamban. Rengeteg jó versenyző ellen mentem már bokszban, k-1-ben, sok tapasztalatom van ilyen téren, de persze ez valahol mégis csak más volt. Odafigyeltem, aztán sikerült.


e: - Láthattuk-olvashattuk, hogy egy ideje már kacérkodsz a muay thai gondolatával, ugyanakkor elég mozgalmas az éved eddig. Hogyan jött az elhatározás, hogy most vágsz bele és méretteted meg magad muay thai-ban?


GG: - Próbálok mindig jobb lenni, próbáltam ráfeküdni a K-1-re, finomítani a hiányosságokon, a boksz pedig mindig maradt nagy szerelmemnek, hiszen ez az alap sportágam is. Ha az erőm engedni, meg az állapotom, akkor kész vagyok bármire.


e: - Elég nagy fába vágtad a fejszéd rögtön a bemutatkozáshoz. Te szerettél volna rögtön a mély vízbe ugrani Check Bin ellen?


GG: - Testvér-sportágként tekintek a thai-bokszra, vesztenivalóm pedig igazából nincsen. Szeretném magam kipróbálni és természetesen nyerni megyek. Megtiszteltetés ez számomra és szeretnék jól szerepelni!


e: - Mennyiben tér el most a felkészülésed a megszokottól? Te jársz esetleg thai-boksz termekbe vagy hoznak embereket és a Titánban készülsz?


GG: - A Titánban mindig készülök, van egy stabil heti napszámom ott, de igyekszem felkeresni néhány embert, akinek van ilyesmiben tapasztalata bőven és próbálok minél többet gyakororlni. Természetesen edzőm, Juhász Gábor is hozzáteszi az egészhez a meglátásait, úgyhogy én úgy érzem, hogy valahogy összehozzuk majd ezt is, hogy jó legyen.


Ezúton is szeretném megköszönni Juhász Gábor, Kádár Gábor, Lelekács Csaba, Svasznek Jenő, Erdei Zsolt, Bedák Zsolt, Bacskai Benji, Szentkúti Norbi segítségét és mindenkinek, aki ilyen-olyan formában, de hozzátesz vagy hozzátett felkészülésemhez, edzéseimhez, eredményeimhez.


Sokan vannak, nem tudnék mindenkit felsorolni, de mindenkinek tudnia kell, hogy ez egy csapatmunka eredménye. Ebbe a csapatba pedig beletartozik a feleségem és gyermekem, akik a nehéz időkben, fogyasztáskor is mindig mellettem állnak és elviselnek, nagy motivációt adnak. Hála és tisztelet nekik!


Úgy legyen! Köszönjük az interjút és további jó felkészülést, sikeres meccseket kívánunk!

Bemutatkozik a Force Gym

11923074_1024863310898960_599641436_n

A csapat- illetve terembemutató rovatunk újabb részében ezúttal egy frissen indult budapesti edzőterem mutatkozik be Nektek.


Július 19-én nyitotta meg kapuit a XIII. kerületi Béke téren a Force Gym. Az óratípusok tekintetében a legtöbb ma divatos funkcionális edzéstípus fellelhető, így:


- TRX - kezdő, haladó és Hardcore csoportok

- Spartan Girja tréning (eredeti orosz technika szerint)

- SPARTAN SGX edzések

- Cross training

- Kick- Box edzések, önvédelem

- Sparrowbag

- GRANDUP (Cramp, Brutal, Mommy)

- SPARTAN KIDS és VITAKID SE - edzések gyereknek

Ezen felül az országban csak a Force Gym-ben található meg a Spartan Race világhírű akadályfutó verseny sorozat képzési rendszere, amely átfogó segítséget ad a kívánt fizikai erőnlét elérésére, feszes és izmos külső megteremtésére, versenyekre való felkészülésre, de akár a mentális állapotod erősítésére, a mindennapi élet nehézségeinek könnyítésére is.


A teremben minden megtalálható, ami a felkészüléshez elengedhetetlen egy ilyen típusú megmérettetés alkalmával, így falak, kötelek, súlyok, dárdák és egyéb akadályok, amikkel szembesülhetsz a verseny teljesítése közben.


A terem edzői és vezetői által összeállított egyedülálló minősülési rendszerünk lehetővé teszi, hogy fejlődésed nyomon kövesd, legyen célod, amiért edzel, szép eredményeket érj el sérülések nélkül.


11911615_1024863220898969_808560915_n


Cím: Budapest, 13. kerület, Országbíró utca 38-42. (Spar mögött )
Tel : 06 70 385 20 84
Web : www.forcegym.hu
https://www.facebook.com/forcegym.hu?fref=ts
https://www.facebook.com/SGXHungary?fref=ts
https://www.facebook.com/heerowear?fref=ts

 

 

Heti összefoglaló

A nyár utolsó hetére rengeteg esemény és hír zsúfolódtott össze. A judo Világbajnokság mellett junior és kadett kick-box válogatottunk Spanyországban versenyzett az Európa-bajnokságon. Nézzük sorba, hogy ezeken túl mi történt még az elmúlt 7 napban.


IMG_0866


A hétfőt a judo Világbajnoksággal indítottuk, melynek első napján Csernoviczki Éva lépett első magyarként tatamira, és a 7. helyen zárta a napot. Ezt követően Andy Hug emlékének adóztunk, aki hétfőn volt 15 éve, hogy elhunyt. Este a másik heti fő témánkkal foglalkoztunk, ez pedig a kick-box EB volt.


Kedden elkezdődtek a küzdelmek San Sebastianban, ez volt a nap első témája, délután Juhász Sandy külföldi beszámolója következett. Sandy ezúttal a Shootboxing gáláján járt. Este Technikák rovatunk újabb részében a váll körüli izmok megerősítéséről írt nekünk Nagy Tamás.


Szerdán a kick-box EB előző napi eredményeiről olvashattatok elsőként. Délután fellapoztuk a legendás meccsek egy újabb fejezetét, melyben Bob Sapp és Minoutauro össecsapását tekinthettétek meg. Este szakmaibb vonalra eveztünk, a sparringról esett szó, ami minden küzdősportban fontos eleme a felkészülésnek.


Csütörtökön ismételten San Sebastianból kaptunk híreket, melyben már megjósolható volt, hogy közel 60 magyar éremre lehet számítani a verseny zárásasok. Délután bjj volt a téma, benne pedig Keenan Cornelius mesélt arról, hogy milyen maradandó nyoma van kezein a sokéves gyakorlásnak, hiszen a sikernek is van ára, ahogy mondják. Este hírt adtunk arról, hogy Nyílt amatőr K-1 Világbajnokságot rendeznek Olaszországban, ami kiugró lehetőség azok számára, akik nemzetközi szinten szeretnék megmérettetni magukat.


Pénteken olvashattatok arról, hogy Sastin Marianna nagyon elszántan készül a Las Vegas-i birkózó Világbajnokságra, ahol ismét a dobogó tetejére szeretne állni. Pénteken már a döntők zajlottak Spanyországban a kick-box EB-n. Este írtuk, hogy dupla gálával kezdi az őszi szezont a Harcosok Klubja Versenysorozat, melynek helyszíne a Hungexpo lesz ezúttal.


Szombaton már érmekről számolhattunk be a kic-box Európa-bajnsokgáról, számszerint 13-ról aranyról. Délután újra a földharcra tértünk rá kicsit, 12 fontos bjj drillt néztünk át, melyet könnyedén beépíthettek ti is a felkészülésetekbe.  Este Roy Jones Jr. pályafutásába tekintettünk be, Horog kapitány" a boksz történelmének máig egyetlen sportolója, aki karrierjét nagyváltósúlyban kezdte, de nehézsúlyban is címet nyert.


Ma pedig örömmel adtuk hírül, hogy 65 magyar érem született Spanyországban a Junior és Kadett Európa-bajnokságon! Gratulálunk a válogatott minden tagjának ezúton is!


Kick-box EB - 65 magyar érem

Kick-box EB
Kick-box EB! Spanyolországban, San Sebastianban rendezték a héten a Junior és Kadett kick-boksz Európa-bajnokságot, melyen a magyar válogatott is szép számban képviseltette magát, és ha már ott voltak, akkor össze is gyűjtöttek néhány érmet, szám szerint hatvanötöt!

A Kick-box EB pénteki döntői után már 13 magyar érem született, a szombati döntők utáni pedig ez a szám még tovább nőtt, és elmondható, hogy a magyar versenyzők a (titokban) elvárt szinten teljesítettek, és a Pointfighting táblázat élén zárták az Európa-bajnokságot. A számok alapján tehát a Kick-box EB így fest:


Pointfighting éremtáblázat: 1. hely 12 arany, 6 ezüst és 12 bronz
Light-contact éremtáblázat: 4. hely 3 arany 1 ezüst 7 bronz
Kick-light éremtáblázat: 1. hely 7 arany 6 ezüst 10 bronz
K-1 éremtáblázat: 16. hely 1 ezüst
Összesített éremtáblázat 3. hely 22 arany 14 ezüst 29 bronz


A Európa-bajnokság legerdményesebb magyar versenyzője Erdei Brúnó lett. Gratulálunk neki és az egész magyar válogatottnak!


/A Magyar Kick-box Szakszövetség FB bejegyzése alapján/

Pillanatképek - Roy Jones Jr.

Roy Jones Jr.


A sokoldalú tehetség, "Horog kapitány" a boksz történelmének máig egyetlen sportolója, aki karrierjét nagyváltósúlyban kezdte, de nehézsúlyban is címet nyert. Roy Jones Jr. a sport történelemkönyvébe akkor írta be magát, amikor - 106 év után először - egykori középsúlyú bajnokként elnyerte a nehézsúlyú övet.


Roy Jones Jr már egész fiatalon óriási tehetségnek bizonyult, egymás után nyerte a rangos amatőr versenyeket, majd egy egészen rendkívüli mérleg begyűjtése után (135 győzelem, 10 vereség) a profik közé lépett, ahol első 19 mérkőzését nem csak, hogy zsinórban megnyerte, de ráadásul KO-val.


Pályája során olyan nevek ellen lépett a szorítóba, mint Bernard Hopkins (akit sérült jobbal is leiskolázott), a rettegett Thulane Malinga (6 menetig húzta Jones ellen), James Toney (bohócot csinált belőle), a három súlycsoportban is világbajnoki címet szerző Vinny Pazienza (hat menetet bírt Jones ellen). Jones három alkalommal védte meg a nagyközépsúlyú címet, mielőtt feljebb lépett volna és az éppen betöltetlen WBC félnehéz övet is elhódította volna.


Több kalandos (Griffin), nagyszerű (Hill), kemény (Telesco) meccs után Roy Jones Jr nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint John Ruiz. Ruiz a WBA nehézsúlyő címet nem mástól, mint az öregedő Evander Holyfieldtől vette még el. A mérleg nyelve 88kg-ot mutatott a mérés éjszakáján, míg Ruiz 103kg-ot nyomott. Jones 12 menetben, egyhangú pontozással vitte az övet, majd visszatért félnehézbe, hogy Antonio Tarver ellen megvédje a Ring és az IBO félnehéz címeit, ami sikerült is neki, sőt, még a WBC és a betöltetlen WBA szuper-félnehéz címeket is elnyerte.



Leszállóág

A baj ekkor kezdődött. Többé nem működtek úgy a dolgok. Sem a sebesség, sem a reflexek nem voltak már egészen olyanok, mint előtte. A Tarver elleni visszavágón a 2. menetben TKO vereséget szenvedett, miután a bíró úgy ítélte meg, nem tudja tovább folytatni. Pár hónappal később Glen Johnson az IBF félnehézsúlyú övéért vívott meccsen a 9. úgy kiütötte, hogy 3 percig feküdt eszméletlenül a padlón.


Pályafutása még így, az ötvenhez közel sem ért véget. A több, mint 60 győzelemmel, 40 kiütéssel, 8 vereséggel tarkított történet még nem zárult le. A csúcson érinthetetlen, nagyszerű ellentámadásairól, megduplázott ütéseiről, szokatlan vezető technikáiról ismert Jones valóban rendkívül gyors volt és hihetetlen reakcióidővel bírt. Igazi gondolkodó bokszoló volt, aki mindig azon törte fejét, hogyan tehetné még hatékonyabbá támadásait. Roy Jones Jr. a tehetség és a küzdelemhez szükséges, ún. fight IQ különleges egyvelege volt. Ez a kombináció pedig majd’ minden meccsre szolgált valami meglepetéssel, újdonsággal.


Nézzük!


https://www.youtube.com/watch?v=SGICCNgjQdM

Kick-box EB - 13 magyar aranyérem pénteken

1b


A pénteki versenynapon a San Sebastianban található hatalmas csarnokban a Junior és Kadett Európa-bajnokság első napi döntőit rendezték meg. Ennek megfelelően hatalmas feszültség, izgalmak és rendkívül harsány magyar szurkolás jellemezte a napot. S természetesen a szép számmal születő magyar aranyérmek.


Volt, aki kettőt is „betakarított” a legszebb éremből, hiszen Berta Rebeka és Erdei Brúnó két szabályrendszerben sem talált legyőzőre. A szép számú magyar szurkolóhad biztatása is csak fokozta az erőt.

1a


A magyar győztesek, Európa-bajnokok a pénteki , első napi döntők után * jelzi a döntők győztesét:


POINT FIGHTING szabályrendszer


Kadett 1


37 kg. *Bálint Martin – Luke Kelly (Írország)


+47 kg. *Bozók Szabolcs – Nejc Korotaj (Szlovénia)


28 kg. *Hegedűs Hanga – Anelia Todorova (Bulgária).


32 kg. Gombás Alexandra – *Chiara Teodorani (Olaszország)


kadett 2


57 kg. Fésű Lajos – *Danil Geraszimov (Oroszország)


69 kg. Korpádi Tamás – Maxim Vorobjev (Oroszország)


+69 kg. *Szász Kristóf – Niklas Bogner (Ausztria)


65 kg. Simonics Elizabet – *Gál Vivien


+65 kg. *Berta Rebeka - Jordan Doran (Írország) Junior


84 kg. Opauszki Dávid – *Davide Guffanti (Olaszország)


94 kg. Harangozó Gábor – *Ross Brennan (Írország)


+94 kg.*Erdei Brúnó - Dalton OShaughnessy (Írország)


LIGHT-CONTACT szabályrendszer:


Kadett 2


65 kg. Makán Doroti Andrea – *Klara Pietak (Lengyelország) 0 : 3


Junior


94 kg. *Erdei Brúnó – Artur Kula (Észtország) 3 :0


50 kg. *Murvai Lívia – Alexandra Dimitrova (Bulgária) 3:0


KICK-LIGHT szabályrendszer

kadett 2

42 kg. Guti Dávid – *Piotr Stepien (Lengyelország).

52 kg. *Debre Bence - Kunya Noel 2:1

69 kg. Legenyei Pintér Noel – *Vígváry Viktor 1:2

46 kg. Kolozsvári Kinga – *Stela Levicka (Szlovákia) 0:3

+65 kg. *Berta Rebeka – Frederica Presutti (Olaszország) 3:0

Junior

57 kg. Grünczeisz Patrik- *Emmanouil Pissaris (Görögország) 0 : 3

74 kg. Simon Mihály – *Borislav Hadzhigenov (Bulgária) 0 : 3

55 kg. *Nagy Rita - Noelia Villahermosa (Spanyolország) 3 : 0

K-1 szabályrendszer:

63,5 kg. Kádas Gábor – *Tamerlan Basirov (Oroszország) 0 : 3

A mai versenynapot pedig itt követhetitek nyomon:


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=0vq0M7rIXvY&w=560&h=315]

- Gregor László

Dupla gálával nyit ki újra a Harcosok klubja

[caption id="attachment_8172" align="aligncenter" width="504"]hk fotó: Sas Gábor[/caption]

Annak, aki eddig nem várta eléggé az őszi versenyszezon kezdetét, most van egy igazán jó hírünk, mert egy igazi csemege vár a küzdősport kedvelőire október utolsó előtti hétvégéjén, amikor is újra kinyit a Harcosok klubja, méghozzá duplán!


Idén már láthattunk a Klubban többek közt mesterek csatáját, Jóni Zsolt és Dudok Károllyal a főszerepben, profi magyar bajnoki döntőt Gilányi Attila és Koczfán János közt, de most még ezen is túltesznek majd a szervezők, és 2 napon keresztül repkednek majd a pofonok a Harcosok Klubja ringjében. A helyszín ugyan nem a megszokott helyen lesz az aTerem-ben, de éppen ez a történet egyik érdekessége, hiszen ezúttal a Fitbalance Nemzetközi Fitness Expo és Multisport Fesztivál ad otthon a rendezvénynek, a Hungexpo területén, október 24-én és 25-én.


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=br8TrNw0Q-Y&w=560&h=315]


Azoknak, aki szívesen megmérettetnék magukat ezen a különleges hangulatú gálán a több ezer látogató előtt, már adott a lehetőség a nevezések, melyet a már megszokott muaythai@muaythai.hu-ra címre küldhetnek, K-1 és Muaythai "A","B", "C" kategóriákban, érvényes sportorvosi igazolás kíséretében!


Érdemes tehát a fesztiválokról visszatalálni az edzőtermekbe, mert nem sokszor nyílik lehetőség ilyen környezetben, ennyi ember előtt itthon egy jót bunyózni!


A pontos program jelenleg így néz ki:


Október 24. Szombat:
10:00-12:00 "Clinchparty" Szöllős Imrével
12:00-12:30 Mezőfi Alexandra és csapatának bemutatója
13:00 Felvezető mérkőzések
16:00-18:00 Gála mérkőzések


Október 25. Vasárnap:
10:00-11:00 Top Fighters Thai-box Se szabadedzés
11:00-12:00 RE-GYM thai-box szabadedzés
12:00 Felvezető mérkőzések
16:00-18:00 Gála mérkőzések

A műsorváltozás jogát fenntartják!

Harmincketten a kick-box EB döntőben

WAKO-EB-2015


A csütörtöki versenynapon tatamira lépők azzal a megnyugtató tudatban küzdhettek, hogy a dobogón lesz a helyük az eredményhirdetéskor, csak az nem dőlt el, hogy a dobogó melyik fokára léphetnek. Ezen a napon vívták ugyanis a döntőbe jutásért a mérkőzéseket San Sebastianban,a WAKO Junior és Kadett Európa-bajnokságán.


A magyarok közül végül is harminc ketten kerültek a döntőkbe. A vesztesek is emelt fővel jöhettek le a küzdőtérről, hiszen a bronzérem is nagyon szépen csillog. De ilyen a sport! Az őrült körforgásban magyar részről is voltak nagy vesztesek és nagy győztesek. Azért a tavalyi érmesek egy jelentős része az idén is dobogóra léphet. A magyar kick-box utánpótlás erejét a számtalan döntős helyezés is jelzi.


A csütörtöki eredmények a döntőbe jutásért (* jelzi a győzteseket):


POINT-FIGHTING szabályrendszer:

Kadett 1

28 kg. Wallandt Gergely -*Nathan Kelly (Írország) a döntőbe jutásért
32 kg. Gergely Balázs – *Dylan  De Anna (Olaszország) a döntőbe jutásért
37 kg. Laurincz Péter – *Luke Kelly (Írország) a döntőbe jutásért
37 kg. *Bálint Martin - Luke McCann (Írország) a döntőbe jutásért
42 kg. Laczó Tamás – *Bozsidar Cvetkov (Bulgária) a döntőbe jutásért
47 kg. Erős Patrik – *Szevasztyian Kotov (Oroszország) a döntőbe jutásért
47 kg. Tóth Bence - *Nasser Nabizade (Németország) a döntőbe jutásért
+47 kg. *Bozók Szabolcs - Roy Cipriano (Svájc) a döntőbe jutásért
28 kg. Viczián Vivien – *Anelia Todorova (Bulgária) a döntőbe jutásért
28 kg.*Hegedűs Hanga – Elisabetta Fiorentini (Olaszország) a döntőbe jutásért
32 kg.*Gombás Alexandra – Alice Trifella (Olaszország) a döntőbe jutásért

Kadett 2

42 kg. Hegedűs Botond - *Cory Cook (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért
57 kg. *Fésű Lajos – Panagiotis-Dimitrios Mexis (Görögország) a döntőbe jutásért
69 kg. Szentpéteri Bence – *Makszim Vorobjev (Oroszország) a döntőbe jutásért
69 kg. *Korpádi Tamás – Aleksander Chymkowski a döntőbe jutásért
+69 kg. *Szász Kristóf- Andrea Costabile (Olaszország) a döntőbe jutásért
42 kg. Rozgonyi Boglárka – *Gessica Filippi (Olaszország) a döntőbe jutásért
65 kg. *Simonics Elizabet – Andrea Damjanovics (Horvátország) a döntőbe jutásért
65 kg. *Gál Vivien - Melina-Filiz Akin (Németország) a döntőbe jutásért
+65 kg. *Berta Rebeka - Alex Brennan (Írország) a döntőbe jutásért

Junior

57 kg. *Veres Roland - Dominik Pollheimer (Ausztria) a döntőbe jutásért
74 kg. Bálint Zoltán – *Bibolat Sabolatov (Oroszország) a döntőbe jutásért
74 kg. *Rohonczi Jenő – Nicola Albanese (Olaszország) a döntőbe jutásért
84 kg. *Opauszki Dávid - Martin Ellmerer (Ausztria) a döntőbe jutásért
+94 kg. *Erdei Brúnó – Davide Limido (Ausztria) a döntőbe jutásért
50 kg. *Lencsés Dorina - Poppe Joyce (Belgium) a döntőbe jutásért
+70 kg. Csonka Zsófia - *Nicole Moss (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért

LIGHT-CONTACT szabályrendszer

Kadett 2

42 kg. Guti Dávid – *Louis Cardin (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért
57 kg. Fésű Lajos – *Christian Borrometi (Olaszország) a döntőbe jutásért
63 kg. Bolfán Ádám - *Luca-Lysander Weber (Németország) a döntőbe jutásért
69 kg. *Vígváry Viktor – Alexandr Govorukin (Oroszország) a döntőbe jutásért
65 kg. Gál Vivien – *Klara Pietak (Lengyelország) a döntőbe jutásért

Junior

74 kg. Bárdosi Sándor – *Kristijan Benedetti (Horvátország) a döntőbe jutásért
94 kg. *Erdei Brúnó - Aron Ayude (Spanyolország) a döntőbe jutásért
+94 kg. Vejmola Dániel - *Christian Müller (Németország) a döntőbe jutásért
50 kg. *Murvai Lívia – Viktoria Kazikova (Szlovákia) a döntőbe jutásért
70 kg. Alina Maris – *Elizabeta Crnkovics (Horvátország) a döntőbe jutásért

KICK-LIGHT szabályrendszer

Kadett 2

42 kg. *Guti Dávid – Grigorij Sudegov (Oroszország) a döntőbe jutásért
47 kg. Borók Dominik – *Alex Larentis (Olaszország) a döntőbe jutásért
47 kg. Bolfán Ákos – *Kristian Georgijev (Bulgária) a döntőbe jutásért
52 kg. *Debre Bence – Nicola Minini (Olaszország) a döntőbe jutásért
52 kg. *Kunya Noel – Panagiotis Tsochataridis (Görögország)
69 kg. *Vígváry Viktor – Nyikita Sylka (Oroszország) a döntőbe jutásért
69 kg. *Legenyei Pintér Noel – Dimitar Petrov (Bulgária) a döntőbe jutásért
46 kg. *Kolozsvári Kinga – Edje Demirova (Bulgária) a döntőbe jutásért
55 kg. Kürti Bonita - *Irina Dinislamova (Oroszország) a döntőbe jutásért
65 kg. Gál Vivien – *Irene Cipriani (Olaszország) a döntőbe jutásért

Junior

57 kg. *Grünczeisz Patrik – Alexandros Vagianos (Görögország) a döntőbe jutásért
63 kg. Vigmond Richárd – *Zan Podborsek (Szlovénia) a döntőbe jutásért
74 kg. *Simon Mihály – Ivan Novosel (Horvátország) a döntőbe jutásért
79 kg. *Bárdosi Sándor – Josip Palada (Horvátország) a döntőbe jutásért
94 kg. *Erdei Brúnó - Inaki Lafuente (Spanyolország) a döntőbe jutásért
+94 kg. Vejmola Dániel – *Marko Jaics (Horvátország) a döntőbe jutásért
55 kg. Vancsik Petra - *Noelia Villahermosa (Spanyolország) a döntőbe jutásért
55 kg. *Nagy Rita – Serpe Marie (Franciaország) a döntőbe jutásért
60 kg. *Elszaszer Kitti – Denise Cedola (Olaszország) a döntőbe jutásért
60 kg. Gremen Petra – *Nikola Hamerova (Csehország) a döntőbe jutásért
70 kg. Alina Maris – *Alesa Bagari (Szlovénia) a döntőbe jutásért

K-1 szabályrendszer:

63,5 kg. *Kádas Gábor - Egor Jakovlev (Észtország) a döntőbe jutásért


A döntőbe jutottak mind kemény mérkőzés elé néznek majd, ami természetes. Ezen a szinten általában kis, pillanatnyi dolgok dönthetnek, Hihetetlen nagy kihívást jelent a ringben az egyedüli magyar Kádas Gábornak az orosz Tamerlan Basirov, hiszen az oroszok meghatározóak a ring világában. Szerencsére minden döntőbe jutott versenyzőnk olyan tehetséges, hogy esélyes lehet a végső győzelemre.


A döntőket az interneten is meg lehet tekinteni, ezért a döntők tervezett kezdési időpontját is közöljük. Több súlycsoportban is magyar – magyar döntőre kerül sor, vagyis mind a két ágról magyar versenyző került a fináléba. Ilyen lesz a Gál Vivien – Simonics Elizabet és a Legenyei Pintér Noel – Vígváry Viktor összecsapás.


A szervezők jóvoltából a szombati döntők menetrendjét is közöljük, persze, ebben a point-fighting csapatverseny még nincs benne. Nagy csalódás érné a magyar tábort, ha a csapatversenyeken nem teremne érem. Ha valamiben, ebben kimondottan erősek a magyarok az évek alatt…


https://www.youtube.com/watch?v=YdVod0j_FpI

A pénteki döntősök a tervezett kezdési időponttal.

POINT FIGHTING szabályrendszer

Kadett 1

37 kg. Bálint Martin – Luke kelly (Írország) 12:49
+47 kg. Bozók Szabolcs – Nejc Korotaj (Szlovénia) 13:28
28 kg. Hegedűs Hanga – Anelia Todorova (Bulgária) 11:05
32 kg. Gombás Alexandra – Chiara Teodorani (Olaszország) 11:18

Kadett 2

57 kg. Fésű Lajos – Danil Geraszimov (Oroszország) 15:51
69 kg. Korpádi Tamás – Maxim Vorobjev (Oroszország) 16:17
+69 kg. Szász Kristóf – Niklas Bogner (Ausztria) 16:30.
65 kg. Simonics Elizabet – Gál Vivien 14:46
+65 kg. Berta Rebeka - Jordan Doran (Írország) 14:59

Junior

84 kg. Opauszki Dávid – Davide Guffanti (Olaszország) 10:13
94 kg. Harangozó Gábor – Ross Brennan (Írország) 10:39
+94 kg.Erdei Brúnó - Dalton OShaughnessy (Írország) 10:52

LIGHT-CONTACT szabályrendszer:

Kadett 2

65 kg. Makán Doroti Andrea – Klara Pietak (Lengyelország) 13:41

Junior

94 kg. Erdei Brúnó – Artur Kula (Észtország) 12:36
50 kg. Murvai Lívia – Alexandra Dimitrova (Bulgária) 10:00

KICK-LIGHT szabályrendszer

Kadett 2

42 kg. Guti Dávid – Piotr Stepien (Lengyelország) 11:24
52 kg. Debre Bence - Kunya Noel  11:48
69 kg. Legenyei Pintér Noel – Vígváry Viktor 12:24
46 kg. Kolozsvári Kinga – Stela Levicka (Szlovákia) 10:12
+65 kg. Berta Rebeka – Frederica Presutti (Olaszország) 11:12

Junior

57 kg. Grünczeisz Patrik- Emmanouil Pissaris (Görögország) 13:24
74 kg. Simon Mihály – Borislav Hadzhigenov (Bulgária) 14:00
55 kg. Nagy Rita - Noelia Villahermosa (Spanyolország) 13:00

K-1 szabályrendszer:

63,5 kg. Kádas Gábor – Tamerlan Basirov (Oroszország) 13:12.

A szombati egyéni döntők menetrendjét is elkészítették az Európa-bajnokság szervezői:

POINT FIGHTING szabályrendszer:

Junior

57 kg. Veres Roland - Fletcher Thomas (Nagy-britannia) 11:12
74 kg. Rohonczi Jenő – Biibolat Sabolatov (Oroszország) 11:48
50 kg. Lencsés Dorina - Shannon Ryan (Nagy-Britannia) 10:00

LIGHT-CONTACT szabályrendszer:

Kadett 2

69 kg. Vígváry Viktor – Alekszander Chymkowski (Lengyelország) 11:24

KICK-LIGHT szabályrendszer:

Junior

79 kg. Bárdosi Sándor - Kirils Kasevics (Litvánia) 10:39
94 kg. Erdei Brúnó – Artur Kula (Észtország) 11:18
+94 kg. Pödör Bence – Marko Jaics (Horvátország) 11:31
60 kg. Elszaszer Kitti - Nikola Hamerova (Csehország) 10:00

 

-Gregor László

Birkózó Vb - Sastin Marianna újra győzni akar

Ez igen, világbajnokunk, Sastin Marianna robog, „habzsolja” az évet. Minszk, Baku, Madrid, Dormagen, a diadalok helyszínei. Sikert sikerre halmozott, de számára a legfontosabb talán, hogy a Barka Emese elleni három körös válogatót is megnyerte, és ez kaput nyitott az 58 kilósok között az olimpiai részvételi jog megszerzése felé.




[caption id="attachment_8192" align="aligncenter" width="504"]Budapest, 2013. szeptember 19. Sastin Marianna ünnepel, miután legyõzte a bolgár Tajbe Juszeint a nõk 59 kilogrammos súlycsoportjának döntõjében a birkózó-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában 2013. szeptember 19-én. MTI Fotó: Illyés Tibor MTI Fotó: Illyés Tibor[/caption]

Marianna tavasszal kezdte meg dicsőséges hadjáratát Európa szőnyegein. Még márciusban, Minszkben, a fehérorosz fővárosban a fináléban az Ázsiai-játékok bronzérmesét, a kazah Abdildinát győzte le 9:5 arányban. És ez csak a kezdet, mert a világ élmezőnyének tekintélyes részét verte meg. A bakui Európa-játékokon a 60 kilósok „aranyútján” például a 8 között azzal a bolgár Tajbe Juszeinnel találkozott, akivel a 2013-as budapesti vébé döntőjében összecsapott, de 4-4 után mégis Marianna kezét emelték magasba, neki volt több nagyobb értékű akciója. A játékok döntőjében a tehetséges junior világ,- és Európa-bajnok, U23-as Eb-ezüstérmes orosz Lipatova sem tudta meggátolni Sastin Mariannát a győzelemben. Persze, ez még közel sem a diadalmenet vége, de közbevetőleg érdemes megjegyezni, hogy Marianna hihetetlenül „egyben van” ebben az esztendőben. Nagyon erős – a szó minden értelmében.


Külön meg kellett küzdenie az 58 kilós súlycsoport helyéért Barka Emesével, és nyert. Szófia után éppen a májusi Német Nagydíjon, Dormagen-ben egyenlített ezen a külön válogatón. Két világklasszis, két Vasas-birkózó gyürkőzött egy helyért. Bárcsak a többi súlycsoport környékén is ilyen gazdagok lennénk, hogy legalább két kiválóság hajtana egy helyért. Mindenesetre a döntőt a két magyar vívta, de azért Mariannának előtte az Európa-bajnok orosz Koblovát is meg kellett vernie.


Sastin Marianna aranyérmet nyert a 60 kilogrammos kategóriában Madridban is. A világbajnok magyar versenyző előbb japán ellenfelet győzött le nagy csatában, majd az elődöntőben a kínai Szun Ja-csent verte könnyedén. A döntőben aztán egy újabb kínait, az Ázsia-bajnok Luo Hsziao-csüant győzte le 5-4-re. A lengyel nyílt bajnokságon nagy különbségű győzelmet aratott Emese ellen, és innen egy vadonatúj fejezet kezdődik, egy újra mindennel felvértezett Sastin Marianna számára. Több, mint biztató, amit 2015-ben láttunk tőle.


Wöller Ákos Sastin Mariannáról:
Marianna az idén négy komoly versenyt nyert meg, ez pedig önmagáért beszél. A Német Nagydíjon például legyőzte a tavalyi Európa-bajnok, vb-ezüstérmes, U23-as Európa-bajnok orosz Valerija Koblovát is. Az Európa-játékokon 60 kilóban győzött, erős mezőnyben, az ő ágán volt a bolgár Tajbe Juszein - vele birkózta a 2013-as budapesti vb-döntőt – , de Budapest után Bakuban is megverte őt Marianna, és ott volt  az ágán a világbajnok azeri Julija Ratkevics is. A Spanyol Nagydíjon két kínait. és egy japánt győzött le, ezután pedig a sorsdöntő Lengyel Nagydíj következett, ahol a fő cél egyértelműen az volt, hogy ő szerepelhessen 58 kilóban Las Vegas-ban. A válogató mindent eldöntő, harmadik meccsén találkoztak Barka Emesével (1-1-es állás után), és Marianna 14-3 arányban győzött a nagy vetélytárs ellen. Las Vegas-ban lesz egy ember, a japán Icso Kaori, aki gyakorlatilag verhetetlen, kilencszeres világ-, és háromszoros olimpiai bajnok, de Marianna is nyerni akar. Egyébként pedig vannak nyolcan-tízen, akik eséllyel pályáznak a további érmekért. Marianna mindenképpen hozzájuk tartozik.”


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=UOqSSGCT9zM&w=420&h=315]


A súlycsoportról:
Icso Kaori, mindenekfelett. Elképesztő mérleggel büszkélkedhet: a 9 világbajnoki, és három olimpiai bajnoki cím mindent elárul. Ki fog rajta fogást csinálni az Orleans Arénában, Las Vegas-ban. Ő a címvédő, és csak valami fatális véletlen foszthatja meg a tizedik(!) világelsőségtől. A lengyel nyílt bajnokság győztese, a mongol Shoovdor  Batardzsav is benyújtotta igényét egy éremre. Mindenesetre Sastin Mariannának nincs kitől tartania, mert a korábbi Európa-bajnok orosz Koblovát már legyőzte az idén. Anasztaszja Hucsok, a fehéroroszok tavalyi vb-ezüstérmese, az 59 kiló 2013-as Európa-bajnoka az idén 60 kilóban győzni tudott mind Dormagen-ben, mind Varsóban, mind a Jarigin emlékversenyen, de talán verhető. Sötét lónak tekinthetők a kínaiak, minden valószínűség szerint az Ázsia-bajnok Luo hsziao-csuan-t indítják, akit Sastin ugyancsak legyőzött korábban. És végül ne felejtsük el az azeri színekben versenyző Julija Ratkevicset sem, ő tavaly Taskentből ezüstérmet vitt haza, de korábban világ-, és Európa-bajnoki címet is szerzett, a londoni olimpián harmadik lett. Ez az év még nem az övé, de nincs vége…


/forrás: birkozoszov.hu/

K-1 Open Amatőr Világbajnokság

k-1-open-world-amateur-ellenfelem


November 13-15. között a K-1 egy amatőr Open világbajnokságot rendez majd Olaszországban, Toszkánában, melynek a Pala Terme Sportcsarnok ad majd otthont. A regisztrációk 13-án, pénteken kezdődnek majd, déli 12 órakor.


A pontos program az alábbiak szerint fog alakulni:


November 13, péntek - 12h - 20h, regisztráció és mérlegelés
20:30- 22h, mérkőzésvezetők és bírák találkozója


November 14, szombat - 9 - 18h, selejtezők


November 15, vasárnap - 9 - 18h, negyeddöntők és döntők


Általános információk


A K-1 Open versenyre mindenki nevezhet, de a nevezőknek személyi biztosítással kell rendelkezniük vagy 3,5 EUR-ért a bemérlegeléskor elintézhetik, amennyiben ilyen irányú igényüket és személyes információikat a segretaria@fight1.it címre megküldik legkésőbb 2015 november 3-ig.


A regisztrációkor ill. a bemérlegeléskor minden versenyzőnek be kell mutatnia útlevelét vagy egy hivatalos, fényképes igazolványt, melyet hazájában állítottak ki (személyi igazolvány, EU-s jogosítvány pl). Szükség lesz továbbá egy orvosi igazolásra is, mely tanúsítja, hogy a jelentkező megfelelő egészségi állapotban van a versenyzéshez. Amennyiben egészségi tanúsítvánnyal a jelentkező nem rendelkezik ill. az 12 hónapnál régebbi, úgy a helyszínen kell majd egy vizsgálaton átesnie, melynek költségeit saját maga kell állja.


ketrecharcos.hu


Korosztályok


A versenyre 13 éves (K-1 Light) ill. 16 éves kortól (K-1) lehet jelentkezni. Minden 18 év alatti versenyző egy szülő vagy felvigyázó általi írásos engedélyt kell benyújtson. A regisztrációval a jelentkező elfogadja, hogy amennyiben bizonyos kategóriákba, súlycsoportokba nem megfelelő számú versenyző indulna, úgy a szervezők más, közeli kategóriákba vagy súlycsoportokba helyezhetik őket.


Regisztrációs és egyéb költségek


Az elő-regisztráció szeptember 30 előttig lehetséges, az általános regisztráció pedig november 3-ig. A regisztráció minden versenyzőnek kötelező. Az elő-regisztráció költsége 50EUR, míg a kijelölt szeptember 30 után 60EUR. Az extra-kategóriákra történő elő-regisztráció kategóriánként 30EUR, később 40EUR.


Azon nézők, edzők, akik a javasolt hotelokban szállnak meg, a belépés ingyenes lesz, míg másoknak 15EUR a napi, 25EUR a két napra szóló jegy. Minden olyan csapat, akik a javasolt hotelek valamelyikében szállnak meg, ingyenes belépőt kap minden edző számára.


Azok a csapatok, akiknek kevesebb, mint három versenyzője van és nem a javasolt hotelek valamelyikében szállnak meg, egy darab ingyenes edzői belépőt kapnak.


A csapatok, ahol négy vagy több versenyző van és nem a javasolt hotelek valamelyikében szállnak meg, két ingyenes edzői belépőt kapnak majd.


Amennyiben érdekel a lehetőség és kipróbálnád magad, netán szeretnél amatőr K-1 világbajnok lenni, jelentkezz a k1worldopen@gmail.com e-mail címen! Itt ill. a www.k-1worldopen.com címen minden további információt megkaphatsz, melyet az INNEN LETÖLTHETŐ pdf-ben esetleg nem találnál meg.


Fontos, hogy amint a regisztrációt és a részvételi díjat elküldtétek, az alábbiakat is el kell juttatni elektronikus úton:




  • A versenyző útlevelének másolata

  • Érkezés napja

  • Visszaindulás napja

  • A szállás neve és címe, ahol a versenyző és csapata tartózkodni fog


k-1-open-world-amateur-italy-ellenfelem

Kick-box EB - Magyarok a siker kapujában

[caption id="attachment_8177" align="aligncenter" width="504"]wako fotó: WAKO[/caption]

Egy Európa-bajnokságról néha nehéz úgy írni, hogy ne tartalmazzon a tudósítás közhelyeket. Az, hogy a hangulat egyre feszültebb, hogy egyre nagyobb a tét, elcsépelt kifejezéseknek számítanak, pedig csak valójában törvényszerűségeket írunk le.


A spanyolországi San Sebastianban zajló Junior és Kadett Kick-box Európa-bajnokságon természetes, hogy feszültebb a hangulat. A szerdai versenynapon ugyanis a mérkőzések a legjobb négy közé jutásért folytak, márpedig, aki odajutott, az érmesen térhet haza. Vagyis, a szerdai tét a dobogó volt. Ennek megfelelően az EB megszokott arcát mutatta, hiszen feszültség, idegeskedés, váratlan győzelmek és nem várt vereségek, vita a bírói ítéletekről… Ebben a kavalkádban a magyar válogatott tagjai is kivették a részüket, s nem is akárhogyan, hiszen hatvan körüli érem néz ki a szerdai megerőltető versenynap után- nem számítva az utolsó napi point-fighting csapatversenyeket, ahol még a kollekció bővülhet!


A light-contact és a kick-light szabályrendszer szakvezetése így formált gyors véleményt a teljesítményekről.


Az utánpótlás Európa-bajnokság második napján a versenyzők ”levetkőzték gyermek betegségeiket”. Az első nap felemás teljesítménye után sokkal kiegyensúlyozottabban küzdöttek. Light-contact szabályrendszerben a vesztesek is emelt fővel hagyhatták el a tatamit, hiszen olyan teljesítményt nyújtottak, mely láttán az edzők sem lehettek csalódottak. Mindent megtettek a küzdelmek során, sokszor az igen kiegyenlített mérkőzések az utolsó pillanatban, az utolsó ütés-váltásban dőltek el. A kick-lightosok egy kicsivel felülmúlták a lightosok teljesítményét, többen kerültek be a legjobb négy közé. Talán azért is volt ez, hiszen akinek a light-contact küzdelme nem úgy sikerült, ahogy tervezte, mindent beleadott, hogy kick-lighton még jobban bizonyítson.


Gyanítható, hogy ugyanezeket a típusmondatokat mondhatták volna el a point-fighting szabályrendszer edzői is, mert ott is szépen gyarapodott az éremtermés.


A néha hektikusan működő internetes közvetítés itt tekinthető meg:


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=jQzjtdjA_Rw&w=560&h=315]


A szerdai versenynap eredményei:* jelölve a győztesek


Kadett 1
28 kg. Hammer Máté – *Mihail Georgiev (Bulgária) a 4 közé jutásért
28 kg.* Walandt Gergő – Tomaso Petrucci (Olaszország) a 4 közé jutásért
32 kg. Stumpf Márk - *Davitt Neary (Írország) a 4 közé jutásért
32 kg. Gergely Balázs - *Dylan Whelan (Írország) a 4 közé jutásért
37 kg. *Laurincz Péter - Petr Zich (Csehország) a 4 közé jutásért
37 kg. *Bálint Martin – Ziga Zagoranszki (Szlovénia) a 4 közé jutásért
42 kg. *Laczó Tamás – Frederico Bramati (Olaszország) a 4 közé jutásért
47 kg. *Erős Patrik - Max Popchenko (Írország) a 4 közé jutásért
47 kg. *Tóth Bence – Luka Gracsner (Horvátország) a 4 közé jutásért
+47 kg.*Bozók Szabolcs – Francesco Falco (Olaszország) a 4 közé jutásért
28 kg. *Viczián Vivien - Ellie Doyle (Nagy-Britannia) a 4 közé jutásért
32 kg. Leszkó Kitti - *Sarah Murray (Írország) a 4 közé jutásért
32 kg.*Gombás Alexandra - Johanka Petrikova (Csehország) a 4 közé jutásért
Kadett 2
42 kg. *Hegedűs Botond – Frederico Fanton (Olaszország) a 4 közé jutásért
47 kg. Nagy Zalán - *Adam Condon (Írország) a 4 közé jutásért
52 kg. Viczián Roland – *Grigorij Langavij (Oroszország) a 4 közé jutásért
57 kg. *Fésű Lajos – Alessandro Tarallo (Olaszország) a 4 közé jutásért
69 kg. *Szentpéteri Bence - Ramin Dehyar (Németország) a 4 közé jutásért
69 kg. *Korpádi Tamás – Patrik Sulek (Szlovénia) a 4 közé jutásért
+69 kg. *Szász Kristóf - Gearoid Cramp (Írország) a 4 közé jutásért
42 kg. *Rozgonyi Boglárka - Chloe Roberts (Nagy-Britannia) a 4 közé jutásért
65 kg. *Simonics Elizabet – Asia otranto (Olaszország) a 4 közé jutásért
65 kg. *Gál Vivien - Saibh Kelly (Írország) a 4 közé jutásért
+65 kg. *Berta Rebeka – Beatrice Casasco (Olaszország) a 4 közé jutásért
Junior
57 kg. Csák Bence - *Fletcher Thomas (Nagy-Britannia) a 4 közé jutásért
57 kg. *Veres Roland - Sean Ryan (Írország) a 4 közé jutásért
69 kg.Laurincz Zoltán - *Joseph Watkins (Nagy-Britannia) a 4 közé jutásért
74 kg. *Bálint Zoltán - Vincent Schorn (Németország) a 4 közé jutásért
74 kg. *Rohonczi Jenő - Bruno Bohn (Németország) a 4 közé jutásért
84 kg. *Opauszki Dávid - Leon Ibrahim (Németország) a 4 közé jutásért
50 kg.*Lencsés Dorina – Gracija Marics (Horvátország) a 4 közé jutásért
65 kg.Szabó Dorina – *Mariapia Amico (Olaszország) a 4 közé jutásért
+70 kg. *Csonka Zsófia - Katelyn Weafer (Írország) a 4 közé jutásért
LIGHT-CONTACT szabályrendszer
Kadett 2
42 kg. *Guti Dávid – Jakub Grzywacz (Lengyelország) a 4 közé jutásért
47 kg. Kajtár Bence - *William Taylor (Nagy-Britannia) a 4 közé jutásért
52 kg. Szász Krisztofer - *Lazar Zitarevic (Ausztria) a 4 közé jutásért
57 kg. *Fésű Lajos – Timi Sitar (Szlovénia) a 4 közé jutásért
63 kg. *Bolfán Ádám – Vito Kosar (Horvátország) a 4 közé jutásért
69 kg. *Vígváry Viktor – Roko Vuleta (Horvátország) a 4 közé jutásért
69 kg. Szmolek Emánuel – *Nyikita Szilka (Oroszország) a 4 közé jutásért


46 kg. Kolozsvári Kinga – *Kristina Nikolova (Bulgária) a 4 közé jutásért
50 kg. Kovács Barbara - *Amy Wall (Írország) a 4 közé jutásért
55 kg. Kürti Bonita - *Eadoin Mc Crave (Írország) a 4 közé jutásért
55 kg. Schneider Lili - *Nesta Baxter (Nagy-Britannia) a 4 közé jutásért
Junior
74 kg. Simon Mihály – *Roko Sare (Horvátország) a 4 közé jutásért
79 kg. *Bárdosi Sándor - Triston Barnett (Írország) a 4 közé jutásért
+94 kg. Pődör Bence – *Matko Zsivcsics (Horvátország) a 4 közé jutásért
+94 kg. *Vejmola Dániel- Alessio Bufalo (Olaszország) a 4 közé jutásért
50 kg. *Murvai Lívia – Giulia Baffelli (Olaszország) a 4 közé jutásért
55 kg. Nagy Rita – *Gozde Goksulik (Törökország) a 4 közé jutásért
55 kg. Vancsik Petra – *Lara Maier (Ausztria) a 4 közé jutásért
60 kg. Gremen Petra – *Isabel Batta (Olaszország) a 4 közé jutásért
60 kg. Farkas Julianna – *Lucia Holzner (Olaszország) a 4 közé jutásért
70 kg. *Alina Maris – Smaragda Sernikou (Görögország) a 4 közé jutásért

KICK-LIGHT szabályrendszer
kadett 2
42 kg. Viszket Borisz – *Adam Touissi (Olaszország) a 4 közé jutásért
47 kg.*Borok Dominik - Carlos Eguzkiza (Spanyolország) a 4 közé jutásért
47 kg. *Bolfán Ákos – Filip Grbics (Horvátország) a 4 közé jutásért
52 kg. *Kunya Noel – Riccardo Soldi (Olaszország) a 4 közé jutásért
52 kg. *Debre Bence – Jevgenyij Zilev (Oroszország) a 4 közé jutásért
57 kg. Jurasits Ákos – *Przemiszlaw  Kalisz (Lengyelország) a 4 közé jutásért
57 kg. László Barnabás – *Dobroslav Radev (Bulgária) a 4 közé jutásért
63 kg. Bolfán Ádám – *Sebastian Samia (Lengyelország) a 4 közé jutásért
63 kg. Kiss Levente – *Daniel Georgijev (Bulgária) a 4 közé jutásért
+ 69 kg. Kiss Nándor – *Adam Panek (Csehország) a 4 közé jutásért
55 kg. Schneider Lili – *Filipa Dias (Portugália) a 4 közé jutásért
Junior
57 kg. *Grünczeisz Patrik – Mateusz Pietrucha (Lengyelország) a 4 közé jutásért
57 kg. Veres Roland - *Michal Kral (Szlovákia) a 4 közé jutásért
63 kg. *Vigmond Richárd - Mahsad Gadjiyev (Azerbajdzsán) a 4 közé jutásért
63 kg. Hegyesi Dániel - *Elijah Everill (Nagy-Britannia) a 4 közé jutásért
69 kg. Hammer Martin- *Marek Karlik (Szlovákia) a 4 közé jutásért
74 kg.  *Simon Mihály – Mikolaj Sadowy (Lengyelország) a 4 közé jutásért
55 kg. *Nagy Rita - Sejla Orascanin (Bosznia-Hercegovina) a 4 közé jutásért
60 kg. *Elszaszer Kitti – Agapi Nikolaou (Görögország) a 4 közé jutásért


K-1 szabályrendszer:
63, 5 kg. *Kádas Gábor - Nemanja Dundjerov (Szerbia) a 4 közé jutásért


Több versenyzőnk indult két vagy több szabályrendszerben, és akadt olyan is, aki mindegyikben dobogós – persze nem mindegy, hogy a dobogó melyik fokára áll majd. A döntőbe jutásért vívják csütörtökön a mérkőzéseket.


A magyar illetőségű mérkőzések


POINT-FIGHTING szabályrendszer:
Kadett 1
28 kg. Wallandt Gergely - Nathan Kelly (Írország) a döntőbe jutásért
37 kg. Laurincz Péter – Luke Kelly (Írország) a döntőbe jutásért
37 kg. Bálint Martin - Luke McCann (Írország) a döntőbe jutásért
42 kg. Laczó Tamás – Bozsidar Cvetkov (Bulgária) a döntőbe jutásért
47 kg. Erős Patrik – Szevasztyian Kotov (Oroszország) a döntőbe jutásért
47 kg. Tóth Bence - Nasser Nabizade (Németország) a döntőbe jutásért
+47 kg. Bozók Szabolcs - Roy Cipriano (Svájc) a döntőbe jutásért
28 kg. Viczián Vivien – Anelia Todorova (Bulgária) a döntőbe jutásért
28 kg.Hegedűs Hanga – Elisabetta Fiorentini (Olaszország) a döntőbe jutásért
32 kg. Gombás Alexandra – Alice Trifella (Olaszország) a döntőbe jutásért


Kadett 2
42 kg. Hegedűs Botond - Cory Cook (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért
57 kg. Fésű Lajos – Panagiotis-Dimitrios Mexis (Görögország) a döntőbe jutásért
69 kg. Szentpéteri Bence – Makszim Vorobjev (Oroszország) a döntőbe jutásért
69 kg. Korpádi Tamás – Aleksander Chymkowski a döntőbe jutásért
+69 kg. Szász Kristóf- Andrea Costabile (Olaszország) a döntőbe jutásért
42 kg. Rozgonyi Boglárka – Gessica Filippi (Olaszország) a döntőbe jutásért
65 kg. Simonics Elizabet – Andrea Damjanovics (Horvátország) a döntőbe jutásért
65 kg. Gál Vivien - Melina-Filiz Akin (Németország) a döntőbe jutásért
+65 kg. Berta Rebeka - Alex Brennan (Írország) a döntőbe jutásért
Junior
57 kg. Veres Roland - Dominik Pollheimer (Ausztria) a döntőbe jutásért
74 kg. Bálint Zoltán – Bibolat Sabolatov (Oroszország) a döntőbe jutásért
74 kg. Rohonczi Jenő – Nicola Albanese (Olaszország) a döntőbe jutásért
84 kg. Opauszki Dávid - Martin Ellmerer (Ausztria) a döntőbe jutásért
+94 kg. Erdei Brúnó – Davide Limido (Ausztria) a döntőbe jutásért
50 kg. Lencsés Dorina - Poppe Joyce (Belgium) a döntőbe jutásért
+70 kg. Csonka Zsófia - Nicole Moss (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért
LIGHT-CONTACT szabályrendszer
kadett 2
42 kg. Guti Dávid – Louis Cardin (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért
57 kg. Fésű Lajos – Christian Borrometi (Olaszország) a döntőbe jutásért
63 kg. Bolfán Ádám - Luca-Lysander Weber (Németország) a döntőbe jutásért
69 kg. Vígváry Viktor – Alexandr Govorukin (Oroszország) a döntőbe jutásért
65 kg. Gál Vivien – Klara Pietak (Lengyelország) a döntőbe jutásért
Junior
74 kg. Bárdosi Sándor – Kristijan Benedetti (Horvátország) a döntőbe jutásért
94 kg. Erdei Brúnó - Aron Ayude (Spanyolország) a döntőbe jutásért
+94 kg. Vejmola Dániel - Christian Müller (Németország) a döntőbe jutásért
50 kg. Murvai Lívia – Viktoria Kazikova (Szlovákia) a döntőbe jutásért
70 kg. Alina Maris – Elizabeta Crnkovics (Horvátország) a döntőbe jutásért
KICK-LIGHT szabályrendszer
kadett 2
42 kg. Guti Dávid – Grigorij Sudegov (Oroszország) a döntőbe jutásért
47 kg. Borók Dominik – Alex Larentis (Olaszország) a döntőbe jutásért
47 kg. Bolfán Ákos – Kristian Georgijev (Bulgária) a döntőbe jutásért
52 kg. Debre Bence – Nicola Minini (Olaszország) a döntőbe jutásért
52 kg. Kunya Noel – Panagiotis Tsochataridis (Görögország)
69 kg. Vígváry Viktor – Nyikita Sylka (Oroszország) a döntőbe jutásért
69 kg. Legenyei Pintér Noel – Dimitar Petrov (Bulgária) a döntőbe jutásért
46 kg. Kolozsvári Kinga – Edje Demirova (Bulgária) a döntőbe jutásért
55 kg. Kürti Bonita - Irina Dinislamova (Oroszország) a döntőbe jutásért
65 kg. Gál Vivien – Irene Cipriani (Olaszország) a döntőbe jutásért
Junior
57 kg. Grünczeisz Patrik – Alexandros Vagianos (Görögország) a döntőbe jutásért
63 kg. Vigmond Richárd – Zan Podborsek (Szlovénia) a döntőbe jutásért
74 kg. Simon Mihály – Ivan Novosel (Horvátország) a döntőbe jutásért
79 kg. Bárdosi Sándor – Josip Palada (Horvátország) a döntőbe jutásért
94 kg. Erdei Brúnó - Inaki Lafuente (Spanyolország) a döntőbe jutásért
+94 kg. Vejmola Dániel – Marko Jaics (Horvátország) a döntőbe jutásért
55 kg. Vancsik Petra - Noelia Villahermosa (Spanyolország) a döntőbe jutásért
55 kg. Nagy Rita – Serpe Marie (Franciaország) a döntőbe jutásért
60 kg. Elszaszer Kitti – Denise Cedola (Olaszország) a döntőbe jutásért
60 kg. Gremen Petra – Nikola Hamerova (Csehország) a döntőbe jutásért
70 kg. Alina Maris – Alesa Bagari (Szlovénia) a döntőbe jutásért
K-1 szabályrendszer:
63,5 kg. Kádas Gábor - Egor Jakovlev (Észtország) a döntőbe jutásért

-Gregor László

Legendás meccsek - Minotauro vs Bob Sapp

nogueira


A PRIDE, de talán az MMA történetének egyik legelképesztőbb meccsét láthatták azok, akik a 2002-es PRIDE Shockwave gálán az addigra MMA körökben már igen jól ismert bjj mester, MMA harcos ikerpár egyik tagjának, Antônio Rodrigo "Minotauro" Nogueira és az egykori NFL játékos óriás, "A bestia", Bob Sapp küzdelmét megnézték.


A brazil Nogueira néhány botlástól eltekintve komoly győzelmekkel menetelt előre. Áldozatai közé olyan, később szintén komoly, "márkává" váló nevek felett aratott győzelmet, mint Jeremy Horn, Valentijn Overeem, Gary Goodridge, Mark Coleman vagy Enson Inoue. Big Nog néhány pontozásos győzelmet leszámítva főleg háromszög- és hátsó fojtásokkal operált, az MMA akkori világán belül, de a nehézsúlyban mindenképp a legkomolyabb földharc-tudású bunyósként tekintettek rá.


A K-1 és a PRIDE gondolt egyet és egy közös gálát szerveztek. Igazi japán "freak show" keretein belül itt kerültek össze a 196 cm körüli, ekkor 160kg tájékát döngető monstrum Sapp és Nogueira. Big Nog karrierje csúcsán se nagyon nyomott többet 110 kilónál soha, szóval amíg magasságban nem volt hatalmas különbség, - ő maga 191cm körül járkált- , Sapp elképesztő súlybeli fölénnyel rendelkezett. És Sapp ekkortájt még nem fulladt ki és nem adta fel 2 perc alatt, mint ahogy arról későbbi pályája során ismertté vált.


A mérkőzés során a hatalmas, 170 kilós Sapp többször a földre vágta, legyűrte a brazil harcost, aki azonban hatalmas szívről, kitartásról tett tanúságot a küzdelemben. Nyers erő és technika csapott itt össze egy emlékezetes, már-már a cirkusz határait súroló mérkőzésen. Végül Sapp csak elkezdett fulladni, fáradni, a már említett technikai tudás pedig - gyorsuló tempóban - a méret és nyers erő fölé kerekedett. Nézzük!


http://dai.ly/xxskc1

Kick-Box EB - Menetelnek előre a magyarok

Kedden elkezdődött az Európa-bajnokság küzdelmi része a spanyolországi  San Sebastianban, magyar szempontból  felemás eredményekkel. Hiába, az Európa-bajnokságra minden nemzeti szövetség a legjobbakat hozza el.




[caption id="attachment_8156" align="aligncenter" width="504"]wakokadett fotó: WAKO[/caption]

Az utánpótlás korosztály versenyzői olyanok, mint más sportág utánpótlása: még messze nem kész versenyzők. Sokat számít a pillanatnyi forma, s nem lehet biztosra menni az eredményekben, ez a keddi versenynapon is meglátszott.


Az események élőben itt követhetők nyomon:


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=dD9rR66Ikls&w=560&h=315]


Az eredmények (* jelölve a győztesek)
POINT-FIGHTING szabályrendszer: (A párokból elől a magyar versenyzők)
Kadet 1 37 kg. *Laurincz Péter – Diego Santos (Portugália) a 16-ba jutásért.
37 kg. *Bálint Martin -  Jaswant Dhillon (Nagy-Britannia) a 8 közé jutásért
42 kg. *Laczó Tamás – Travis Ludlow (Nagy-Britannia) a 8-ba jutásért
47 kg. *Erős Patrik – Aukasz Wojtowicz (Lengyelország) a 8 közé jutásért.
47 kg. *Tóth Bence - Johnny Eastgate (Nagy-Britannia) a 8 közé jutásért
32 kg. *Leszkó Kitti – Josipa Bobanovics (Horvátország) a 8-ba jutásért
37 kg. Pap Nikola – *Sara Jelics (Horvátország) a 8-ba jutásért
37 kg. Koszecz Boglárka - *Aoife Bailey (Írország) a 8-ba jutásért

Kadett 2

42 kg. *Hegedűs Botond – Brandon Tait (Írország) a 8-ba jutásért
42 kg. Cselovszki Patrik – *Jamie Berrow (Nagy-Britannia) a 8 közé jutásért
47 kg. *Nagy Zalán – Vitalij Solovej (Ukrajna) a 8 közé jutásért
47 kg. Gergely Bence – *Luca Persichini (Olaszország) 8 közé jutásért
52 kg. Sziffer  Márton – *Carmelino D Ali (Olaszország)
52 kg. *Viczián Roland – Dejan Duh (Szlovénia) a 8-ba jutásért
57 kg. Krucsai Gergő – *Danil Geraszimov (Oroszország) a 8-ba jutásért
57 kg. *Fésű Lajos – Emil Isanovics (Dánia) 8 közé jutásért
63 kg. Hrabovszki Donát – *George Harris (Nagy-Britannia) a 8 közé jutásért
69 kg. *Szentpéteri Bence - Carlos Miguel Fernandez Montero (Spanyolország) a 8-ba jutásért
55 kg. Laurincz Boglárka –*Lorena Jurisics (Horvátország) a 8-ba jutásért
60 kg. Török Dóra - *Hannah Weatherley (Nagy-Britannia) a 8-ba jutásért
60 kg. Ronyecz Fanni – *Tina Baloh (Szlovénia) a 8-ba jutásért
Junior
57 kg.*Csák Bence - Daniel José  Mangas Cabalgante (Spanyolország) a 8-ba jutásért
69 kg. *Laurincz Zoltán – Przemyszlav Miskiw (Lengyelország) a 8-ba jutásért
74 kg. *Bálint Zoltán – Borislav Hadzhigenov (Bulgária) a 16 közé jutásért
74 kg. *Rohonczi Jenő – Emmanuil Zagarisz (Görögország) a 8 közé jutásért
79 kg. Hídvégi Nándor – *Eike Hellmer (Németország) a 8 közé jutásért
84 kg. *Opauszki Dávid – Kevin Usuelli (Olaszország) a 8 közé  jutásért
65 kg. *Szabó Dorina – Julia Lokmacseva (oroszország) a 8 közé jutásért

LIGHT-CONTACT szabályrendszer
Kadett 2
42 kg.Viszket Borisz - *Maikel Vottchel (Németország) a 8 közé jutásért
42 kg. *Guti Dávid – Klemen Strojansek (Szlovénia) a 8 közé jutásért
47 kg. *Kajtár Bence – Krystian Bias (Lengyeloszág) a 8 közé jutásért
47 kg. Bolfán Ákos – *Mikolaj Maafka (Lengyelország) a 8 közé jutásért
52 kg.  Debre Bence – *Vladiszlav Volkov (Oroszország) a 8 közé jutásért
52 kg. *Szász Krisztofer – Alexiosz Nikasz (Görögország) a 8 közé jutásért
57 kg. László Barnabás – *Ladislav Maruscsak  (Szlovákia)
57 kg. *Fésű Lajos - Frantisek Potuzak (Csehország) a 8 közé jutásért
63 kg. *Bolfán Ádám – Glenn Anicsics (Szlovénia) a 8 közé jutásért
Junior
57 kg. Grünczeisz Patrik – *Michal Kral (Szlovákia) a 8 közé jutásért
57 kg. Veres Roland – *Dimitar Vaszilijev (Bulgária) a 8 közé jutásért
63 kg. Hegyesi Dániel – *Marko Bojcsuk (Ukrajna) a 8 közé jutásért
63 kg. Tar Balázs – *Kristijan Katusics (Horvátország)
69 kg. Hammer Martin – *Adrian Sulewski (Lengyelország) a 16 közé jutásért
74 kg. *Simon Mihály – Hannes Gartner (Ausztria) a 8 közé jutásért

KICK-LIGHT szabályrendszer:
Kadett 2
52 kg. *Debre Bence – Theodor Krisztof (Bulgária) a 8 közé jutásért
Junior
69 kg. *Hammer Martin – Nemanje Veljkovics (Szlovénia) a 8 közéjutásért

A magyar csapat jó hangulatban van, fizikailag bírják a terhelést, A szerdai versenynap tétje, hogy a küzdelmek a legjobb négybe jutásért folynak, vagyis az érmes helyre jutásért. Szerdán a következő küzdelmeket vívják a  magyar versenyzők:


POINT FIGHTING szabályrendszer
kadett 1
28 kg. Hammer Máté – Mihail Georgiev (Bulgária) a 4 közé jutásért
28 kg. Walandt Gergő – Tomaso Petrucci (Olaszország) a 4 közé jutásért
32 kg. Stumpf Márk - Davitt Neary (Írország) a 4 közé jutásért
32 kg. Gergely Balázs - Dylan Whelan (Írország) a 4 közé jutásért
37 kg. Laurincz Péter - Petr Zich (Csehország) a 4 közé jutásért
37 kg. Bálint Martin – Ziga Zagoranszki (Szlovénia) a 4 közé jutásért
42 kg. Laczó Tamás – Frederico Bramati (Olaszország) a 4 közé jutásért
47 kg. Erős Patrik - Max Popchenko (Írország) a 4 közé jutásért
47 kg. Tóth Bence – Luka Gracsner (Horvátország) a 4 közé jutásért
+47 kg. Bozók Szabolcs – Francesco Falco (Olaszország) a 4 közé jutásért
28 kg.Viczián Vivien - Ellie Doyle (Nagy-Britannia) a 4 közé jutásért
32 kg. Leszkó Kitti - Sarah Murray (Írország) a 4 közé jutásért
32 kg.Gombás Alexandra - Johanka Petrikova (Csehország) a 4 közé jutásért


Kadett 2
42 kg. Hegedűs Botond – Frederico Fanton (Olaszország) a 4 közé jutásért
47 kg. Nagy Zalán - Adam Condon (Írország) a 4 közé jutásért
52 kg. Viczián Roland – Grigorij Langavij (Oroszország) a 4 közé jutásért
57 kg. Fésű Lajos – Alessandro Tarallo (Olaszország) a 4 közé jutásért
69 kg. Szentpéteri Bence - Ramin Dehyar (Németország) a 4 közé jutásért
69 kg. Korpádi Tamás – Patrik Sulek (Szlovénia) a 4 közé jutásért
+69 kg. Szász Kristóf - Gearoid Cramp (Írország) a 4 közé jutásért
42 kg. Rozgonyi Boglárka - Chloe Roberts (Nagy-Britannia) a 4 közé jutásért
65 kg. Simonics Elizabet – Asia otranto (Olaszország) a 4 közé jutásért
65 kg. Gál Vivien - Saibh Kelly (Írország) a 4 közé jutásért
+65 kg. Berta Rebeka – Beatrice Casasco (Olaszország) a 4 közé jutásért


Junior
57 kg. Csák Bence - Fletcher Thomas (Nagy-Britannia) a 4 közé jutásért
57 kg. Veres Roland - Sean Ryan (Írország) a 4 közé jutásért
69 kg.Laurincz Zoltán - Joseph Watkins (Nagy-Britannia) a 4 közé jutásért
74 kg. Bálint Zoltán - Vincent Schorn (Németország) a 4 közé jutásért
74 kg. Rohonczi Jenő - Bruno Bohn (Németország) a 4 közé jutásért
84 kg. Opauszki Dávid - Leon Ibrahim (Németország) a 4 közé jutásért
50 kg.Lencsés Dorina – Gracija Marics (Horvátország) a 4 közé jutásért
65 kg.Szabó Dorina – Mariapia Amico (Olaszország) a 4 közé jutásért
+70 kg. Csonka Zsófia - Katelyn Weafer (Írország) a 4 közé jutásért


LIGHT-CONTACT szabályrendszer
kadett 2
42 kg. Guti Dávid – Jakub Grzywacz (Lengyelország) a 4 közé jutásért
47 kg. Kajtár Bence - William Taylor (Nagy-Britannia) a 4 közé jutásért
52 kg. Szász Krisztofer - Lazar Zitarevic (Ausztria) a 4 közé jutásért
57 kg. Fésű Lajos – Timi Sitar (Szlovénia) a 4 közé jutásért
63 kg. Bolfán Ádám – Vito Kosar (Horvátország) a 4 közé jutásért
69 kg. Vígváry Viktor – Roko Vuleta (Horvátország) a 4 közé jutásért
69 kg. Szmolek Emánuel – Nyikita Szilka (Oroszország) a 4 közé jutásért


46 kg. Kolozsvári Kinga – Kristina Nikolova (Bulgária) a 4 közé jutásért
50 kg. Kovács Barbara - Amy Wall (Írország) a 4 közé jutásért
55 kg. Kürti Bonita - Eadoin Mc Crave (Írország) a 4 közé jutásért
55 kg. Schneider Lili - Nesta Baxter (Nagy-Britannia) a 4 közé jutásért

Junior
74 kg. Simon Mihály – Roko Sare (Horvátország) a 4 közé jutásért
79 kg. Bárdosi Sándor - Triston Barnett (Írország) a 4 közé jutásért
+94 kg. Pődör Bence – Matko Zsivcsics (Horvátország) a 4 közé jutásért
50 kg. Murvai Lívia – Giulia Baffelli (Olaszország) a 4 közé jutásért
55 kg. Nagy Rita – Gozde Goksulik (Törökország) a 4 közé jutásért
55 kg. Vancsik Petra – Lara Maier (Ausztria) a 4 közé jutásért
60 kg. Gremen Petra – Isabel Batta (Olaszország) a 4 közé jutásért
60 kg. Farkas Julianna – Lucia Holzner (Olaszország) a 4 közé jutásért
70 kg. Alina Maris – Smaragda Sernikou (Görögország) a 4 közé jutásért


KICK-LIGHT szabályrendszer
kadett 2
42 kg. Viszket Borisz – Adam Touissi (Olaszország) a 4 közé jutásért
47 kg.Borok Dominik - Carlos Eguzkiza (Spanyolország) a 4 közé jutásért
47 kg. Bolfán Ákos – Filip Grbics (Horvátország) a 4 közé jutásért
52 kg. Kunya Noel – Riccardo Soldi (Olaszország) a 4 közé jutásért
52 kg. Debre Bence – Jevgenyij Zilev (Oroszország) a 4 közé jutásért
57 kg. Jurasits Ákos – Przemiszlaw  Kalisz (Lengyelország) a 4 közé jutásért
57 kg. László Barnabás – Dobroslav Radev (Bulgária) a 4 közé jutásért
63 kg. Bolfán Ádám – Sebastian Samia (Lengyelország) a 4 közé jutásért
63 kg. Kiss Levente – Daniel Georgijev (Bulgária) a 4 közé jutásért
+ 69 kg. Kiss Nándor – Adam Panek (Csehország) a 4 közé jutásért
55 kg. Schneider Lili – Filipa Dias (Portugália) a 4 közé jutásért


Junior
57 kg. Grünczeisz Patrik – Mateusz Pietrucha (Lengyelország) a 4 közé jutásért
57 kg. Veres Roland - Michal Kral (Szlovákia) a 4 közé jutásért
63 kg. Vigmond Richárd - Mahsad Gadjiyev (Azerbajdzsán) a 4 közé jutásért
63 kg. Hegyesi Dániel - Elijah Everill (Nagy-Britannia) a 4 közé jutásért
55 kg. Nagy Rita - Sejla Orascanin (Bosznia-Hercegovina) a 4 közé jutásért
60 kg. Elszaszer Kitti – Agapi Nikolaou (Görögország) a 4 közé jutásért
K-1 szabályrendszer:
63, 5 kg. Kádas Gábor - Nemanja Dundjerov (Szerbia) a 4 közé jutásért


-Gregor László

Technikák - Váll körüli izmok megerősítése

strength-training-get-stronger-not-bigger-gp-fitness-week-3


A korábbi cikkemben arról esett szó, hogy miként lehet mobilizálni, nyújtani a váll körüli izmokat. Ahhoz, hogy a vállsérülés helyrejöjjön nem elég, hogy a feszülő izmokat megnyújtjuk. A sérülés javulása érdekében a kinyújtott izmok antagonista (ellenkező) izomcsoportjait meg kell erősítenünk. Most azt járjuk körbe, hogy miként erősíthetők a váll körüli izmok!


Ezen izmok erősítésének lényege, hogy visszaállítsuk a vállak helyes pozícióját, az erőnléti egyensúly helyreállításával.


Ha nem lazítunk a feszes izmon, az az antagonista izmot folyamatosan inhibíció alatt tartja (Law of Reciprocal Inhibition), így az antagonista izom alapból alul működik majd, erősítése nem lesz eredményes és így nem is tudja váll-visszahúzó funkcióját betölteni. Így mind a nyújtás és az aktiválás nagyon fontos lesz.


Következzen néhány gyakorlat tehát, amikkel megerősítheted a váll körüli izmokat:


1. A kis görgetőizom megerősítése


Itt most gumikötéllel mutatom a gyakorlatot, de ez elvégezhető súlyzóval is, 2-4x10-15 ismétléssel.


[gallery size="medium" link="file" columns="2" ids="7959,7958"]

2.Negatív fekve-nyomás padon 


Nagyon fontos a helyes válltartás ennél a gyakorlatnál, ezért álló helyzetből mutatom meg, hogy jobban kivehető legyen.


[gallery size="medium" columns="2" link="file" ids="7963,7962"]

3. Jó példa a trapézizom és a rombusz izom aktiválására ez a vállhúzó, erősítő gyakorlat.


A vállak teljes leengedése után, úgy kell a vállat felhúzni, hogy a könyök ne hajoljon be, illetve a felső trapézizom ne kapcsolódjon be a munkába. Tehát a váll középpontja nem csak felfele, hanem a hát középpontja felé is húzódik. 4x8-10 ismétléssel és 2 másodperces tartással végezd.


[gallery link="file" size="medium" columns="2" ids="7982,7981"]

4. Rombuszizom illetve a trapézizom alsó porciójának erősítése, és a lapockák összehúzását elősegítő gyakorlat.


A vállakat nyújtott helyzetből könyökök behajlítása nélkül lehúzzuk, megfeszítve az alsó trapézizmot aktiváljuk a lapockákat. 4x8-10-es ismétléssel végezd.


[gallery size="medium" link="file" columns="2" ids="7983,7984"]

Nagy Tamás

BJJ instruktor és rehabilitációs szakember

MMA Strength & Conditioning coach

Új Shootboxing világbajnok Japánban!

suzuki_hiroaki-vs-christian_baya-01

A shootboxing nemcsak egy küzdősport, de egyben egy japán szervezet neve is, melyet az egykori kickboxer Caesar Takeshi alapított 1985-ben. A shoot boxing egy hibrid stílus, melyben majdnem minden technika engedélyezett: vannak benne ütések, rúgások, térd, könyök, dobások és állva kivitelezett submissionok (kopogtatások). A shootboxing versenyeket a szamuráj szellem legnagyobb tiszteletben tartásával bonyolítják a Japán fővárosban, ami azt jelenti, hogy szigorúan tiltják és büntetik az ellenfél támadását, miután az a földre esett.


Az évek során a Shootboxing gálákon olyan nevek tűntek fel, mint az egykori UFC bajnok Jens Pulver, az egykori PRIDE, majd a DREAM gálákon is feltűnő Hayato Sakurai, de Andy Souwer, Buakaw vagy Albert Kraus is tiszteletét tette már a Shootboxing ring kötelei között. Következzen Juhász Sandy beszámolója legutóbbi gálájukról, a ’SHOOT BOXING 30th ANNIVERSARY CAESAR TIME!’ elnevezésű versenyről!


A japán Suzuki Hiroaki (30) vitte haza az idei SHOOT Boxing szuperkönnyűsúlyú világbajnoki címét, miután megnyerte a ’SHOOT BOXING 30th ANNIVERSARY CAESAR TIME!’ elnevezésű verseny 4 fősre kiírt címmérkőzésének nagydöntőjét. A 167cm magas és 65kg súlyú harcos az első körben a lengyel Rafał Dudeket (31) utasította maga mögé 3-0-ra egy három menetes meccs után, majd a döntőben szintén 3-0-ra nyert a Mike’s Gym holland versenyzője, Christian Baya (24) ellen.


Suzuki a versenykiírás szerint az első körben eredetileg a holland King of Kings -65kg bajnokával, Massaro Glunderrel (21) kellett volna megküzdenie, azonban Glunder szerződésében módosításokra volt szükség, aminek elvégzésére már nem állt rendelkezésre elegendő idő, így az ő helyébe csapattársa, Baya lépett a ringbe, akinek több mint 5kg-ot kellett leadnia néhány nap alatt, mivel egyébként a 70kg-os kategóriában szokott küzdeni.


A lengyel Rafał Dudek szintén helyettesítőként ugrott be az utolsó pillanatban, ugyanis a holland Zakaria Zouggari (21) öt nappal a verseny előtt motorbalesetet szenvedett, ami miatt orvosai nem engedélyezték a küzdelmet az ifjú bunyósnak.


[gallery link="file" ids="8031,8030,8029,8027,8026,8025"]

A viadal napján rengetegen érkeztek a tokiói Ota Sportcsarnokba. A fennállásának 30. évfordulóját ünneplő japán SHOOT Boxing Szövetség rendezésében bonyolított nagyszabású esemény bemutató küzdelmét Andy Souwer (32) vívta a szövetség alapítójával és vezető elnökével, Caesar Takeshivel (60), aki visszavonulása óta, 24 év elteltével lépett újra ringbe!


A holland Souwer – aki egyébként a kétévente megrendezésre kerülő SHOOT Boxing világbajnokság 4-szeres bajnoka is egyben – számos más felkérését utasított vissza azért, hogy részt vehessen a rendkívüli eseményen. Souwer jelenlétével minden kétséget kizárva fokozta a torna amúgy is magasan szárnyaló hangulatát, hiszen bevonulásától kezdve óriási tapsviharban részesítette a nagyközönség.


Juhász Sandy

San Sebastian: Elkezdődtek a csaták!

Halker_sansebastian

Spanyolországban, San Sebastianban kedden az esti órákban elkészítették a WAKO Junior és Kadett kick-boksz Európa-bajnokság sorsolását, és a keddi programot. A sorsolásról annyit, hogy közepesnek mondható, hiszen van, aki könnyűnek tűnő ellenféllel kezd, és van aki olyan ellenféllel nyit, vagy olyan ágra került, ahonnan nagyon nagy energiákat mozgósítva tud csak majd továbbkerülni. Nem szabad elfelejteni, hogy itt egyenes kiesés van, vagyis aki kikap annak véget ért az Európa-bajnokság, nincs vigaszág, „B” döntő, stb. Tehát nincs javítási lehetőség – maximum a csapatverseny során!


A magyar válogatott tagjai közül többen már a délelőtti órákban küzdőtérre lépnek. A sietséget az indulók nagy száma indokolja, valamint az, hogy a rendezők szeretnék az ütemtervet perci bontásban betartani és igyekeznek eljutni súlycsoportonként a legjobb nyolc versenyzőig. Így azokra a magyar versenyzőkre, akik a 16 közé jutásért küzdenek, győzelmük esetén még egy mérkőzés vár, melynek tétje már a nyolc közé jutás.


A mérkőzéseket az alábbi linken lehet követni:


https://www.youtube.com/watch?v=tpzcvPryzvY

A magyar érdekeltségű párosítások a sorsolás és a versenyprogram alapján:

POINT-FIGHTING szabályrendszer: (A párokból elől a magyar versenyzők)

Kadet 1

37 kg. Laurincz Péter – Diego Santos (Portugália) a 16-ba jutásért.
37 kg. Bálint Martin -  Jaswant Dhillon (Nagy-Britannia) a 8 közé jutásért
42 kg. Laczó Tamás – Travis Ludlow (Nagy-Britannia) a 8-ba jutásért
47 kg. Erős Patrik – Aukasz Wojtowicz (Lengyelország) a 8 közé jutásért.
47 kg. Tóth Bence - Johnny Eastgate (Nagy-Britannia) a 8 közé jutásért
32 kg. Leszkó Kitti – Josipa Bobanovics (Horvátország) a 8-ba jutásért
37 kg. Pap Nikola – Sara Jelics (Horvátország) a 8-ba jutásért
37 kg. Koszecz Boglárka - Aoife Bailey (Írország) a 8-ba jutásért

Kadett 2

42 kg. Hegedűs Botond – Brandon Tait (Írország) a 8-ba jutásért
42 kg. Cselovszki Patrik – Jamie Berrow (Nagy-Britannia) a 8 közé jutásért
47 kg. Nagy Zalán – Vitalij Solovej (Ukrajna) a 8 közé jutásért
47 kg. Gergely Bence – Luca Persichini (Olaszország) 8 közé jutásért
52 kg. Sziffer  Márton – Carmelino D Ali (Olaszország)
52 kg. Viczián Roland – Dejan Duh (Szlovénia) a 8-ba jutásért
57 kg. Krucsai Gergő – Danil Geraszimov (Oroszország) a 8-ba jutásért
57 kg. Fésű Lajos – Emil Isanovics (Dánia) 8 közé jutásért
63 kg. Hrabovszki Donát – George Harris (Nagy-Britannia) a 8 közé jutásért
69 kg. Szentpéteri Bence - Carlos Miguel Fernandez Montero (Spanyolország) a 8-ba jutásért
55 kg. Laurincz Boglárka –Lorena Jurisics (Horvátország) a 8-ba jutásért
60 kg. Török Dóra - Hannah Weatherley (Nagy-Britannia) a 8-ba jutásért
60 kg. Ronyecz Fanni – Tina Baloh (Szlovénia) a 8-ba jutásért

Junior

57 kg.Csák Bence - Daniel José  Mangas Cabalgante (Spanyolország) a 8-ba jutásért
69 kg. Laurincz Zoltán – Przemyszlav Miskiw (Lengyelország) a 8-ba jutásért
74 kg. Bálint Zoltán – Borislav Hadzhigenov (Bulgária) a 16 közé jutásért
74 kg. Rohonczi Jenő – Emmanuil Zagarisz (Görögország) a 8 közé jutásért
79 kg. Hídvégi Nándor – Eike Hellmer (Németország) a 8 közé jutásért
84 kg. Opauszki Dávid – Kevin Usuelli (Olaszország) a 8 közé  jutásért
65 kg. Szabó Dorina – Julia Lokmacseva (oroszország) a 8 közé jutásért

LIGHT-CONTACT szabályrendszer

Kadett 2

42 kg.Viszket Borisz - Maikel Vottchel (Németország) a 8 közé jutásért
42 kg. Guti Dávid – Klemen Strojansek (Szlovénia) a 8 közé jutásért
47 kg. Kajtár Bence – Krystian Bias (Lengyeloszág) a 8 közé jutásért
47 kg. Bolfán Ákos – Mikolaj Maafka (Lengyelország) a 8 közé jutásért
52 kg.  Debre Bence – Vladiszlav Volkov (Oroszország) a 8 közé jutásért
52 kg. Szász Krisztofer – Alexiosz Nikasz (Görögország) a 8 közé jutásért
57 kg. László Barnabás – Ladislav Maruscsak  (Szlovákia)
57 kg. Fésű Lajos - Frantisek Potuzak (csehország) a 8 közé jutásért
63 kg. Bolfán Ádám – Glenn Anicsics (Szlovénia) a 8 közé jutásért

Junior

57 kg. Grünczeisz Patrik – Michal Kral (Szlovákia) a 8 közé jutásért
57 kg. Veres Roland – Dimitar Vaszilijev (Bulgária) a 8 közé jutásért
63 kg. Hegyesi Dániel – Marko Bojcsuk (Ukrajna) a 8 közé jutásért
63 kg. Tar Balázs – Kristijan Katusics (Horvátország)
69 kg. Hammer Martin – Adrian Sulewski (lengyelország) a 16 közé jutásért
74 kg. Simon Mihály – Hannes Gartner (Ausztria) a 8 közé jutásért

KICK-LIGHT szabályrendszer:

Kadett 2

Debre Bence – Theodor Krisztof (Bulgária) a 8 közé jutásért

Junior

69 kg. Hammer Martin – Nemanje Veljkovics (Szlovénia) a 8 közé jutásért

 

-Gregor László

Judo Világbajnokság - Csernoviczki hetedik lett

Két világbajnok tudta legyőzni az Ippon Judo Tatabánya olimpiai bronzérmesét, így Csernoviczki Éva a hetedik helyen zárt az asztanai világbajnokság első versenynapján, így megerősítette olimpiai kvalifikációs pozícióját.


csernoviczki2015astana2


Az asztanai világbajnokság sorsolása után véglegesnek tekinthető az indulók létszáma, eszerint 120 ország 729 judósa vesz részt a legfontosabb olimpiai kvalifikációs eseményen. A női 48 kilogrammosok küzdelmeiben negyvenen vettek részt, köztük volt olimpiai bronzérmesünk, a kétszeres Európa-bajnok Csernoviczki Éva.


Az Ippon Judo Tatabánya 28 esztendős judósa kiemeltként erőnyerő volt az első fordulóban, majd egy percen belül ipponnal legyőzte ecuadori Cobos-t. A harmadik fordulóban már nehezebbnek ígérkező ellenfelet kapott, a románok korábbi ifjúsági Európa-bajnoka, Violeta Dumitru sem tudta feltartóztatni Csernoviczki Csaba tanítványát, itt másfél perc alatt, ugyancsak ipponnal lett vége a meccsnek.


A negyeddöntőben az olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes argentin Paula Pareto következett. A felek jól ismerték egymást, két nemzetközi versenyen Csernoviczki Éva nyerte kettejük párharcát, ám a 2008-as pekingi olimpián éppen az akkor berobbanó argentin ütötte el a továbbjutástól a tatabányai csillagot. Pareto júniusban Budapesten is letette a névjegyét, ő nyerte meg a 48 kilogrammosok küzdelmeit a magyar fővárosban megrendezett Grand Prix-n.


Csernoviczki Éva kezdett harcosabban, s véleményezhető módon éppen ő kapta az első intést. Ez sem zökkentette ki a magyar versenyzőt, a második percben sikerült egyenlítenie. A folytatást szívesen felednénk, Pareto olyan gyorsan ugrott be a magyar lány alá, hogy már nem lehetett az ippont kivédeni. Utóbb kiderült: Évi a világbajnokkal szemben maradt alul, Paretót ugyanis ezen a napon senki sem tudta megállítani...


A vigaszágon is egy világbajnok, a címvédő Kondo Ami várt indulónkra. Ezúttal is Csernoviczki Éva volt a kezdeményezőbb, azt az akciót is ő indította, ami után sajnos nem sikerült kimenekülni a leszorításból – így a 2009-ben világbajnoki bronzérmes Csernoviczki Éva a hetedik helyen végzett, 2007 és 2014 után pályafutása során harmadik alkalommal.


Én indítottam egy nagy belső horgot, földre kerültünk, és mivel a japán jó földharcos, ki tudta szedni a lábát, ebből jött a leszorítás – nyilatkozta némi elkeseredettséggel az MTI-nek Csernoviczki Éva. – Picit még bennem volt az argentintól elszenvedett vereség, az egy nyerhető meccs volt, ott is egy pillanatnyi kihagyás következtében előzött meg, és végigvitte az akciót. Ráadásul tulajdonképpen könnyebb lett volna azon az ágon végigmenni, mint a vigaszágon, itt nehezebb meccsek voltak.


Édesapja és edzője, Csernoviczki Csaba már a riói kvalifikáció szempontjából is elemezte a történteket: „Ez a hetedik hely több pontot ér, mint egy Grand Prix-bronzérem, ezzel együtt több volt ebben a világbajnokságban. Évi jól felkészült, sajnos becsúszott két figyelmetlenség, ami ezen a szinten már nem fér bele. Az olimpiáig kijavítjuk ezeket a hibákat. A kvalifikációs rangsorban Évi jelenleg a hetedik helyen áll, kell még dolgozni, de úgy gondolom, hogy a kijutással nem lesz probléma. Külön fel kell majd készülnünk a riói riválisokból, és a koncentrációs készségét kell tovább, akár tízpercesre is nyújtani.”


/forrás: judoinfo.hu/


Kick-box EB: megérkeztek a magyarok!

Spanyolországban, San Sebastian Donostiában megkezdődött a WAKO Junior és Kadett kick-boksz Európa-bajnoksága.




[caption id="attachment_8017" align="aligncenter" width="550"]Halker_sansebastian fotó: Halker-KiralyTeam Facebook[/caption]

Hosszas autóbusz utazás után, amelyben egy kötelező, de csodálatos helyen beiktatott hosszabb pihenő is beletartozott, vasárnap délelőtt ill. délben megérkezett a magyar utánpótlás kick-box válogatott. Sikeresen mérlegelt, mindenki hozta a versenysúlyát,ami nem kis könnyebbséget jelentett mind a versenyzőknek, mind az edzőknek, mind a kísérő, szurkoló hozzátartozóknak. Az orvosi engedélyek is rendben voltak, amúgy az egyik magyar versenyzőt szúrópróba szerűen kiválasztva rögtön dopping vizsgálatra vitték, ami jelzi, a WAKO világszövetség egyre nagyobb súlyt fektet a sportegészségügy különböző részterületeire.


A mérlegelés procedúrája után a magyarok elfoglalták a szállást, majd a pihenés következett. Akadt csoport, amelyik délután átmozgató edzést tartott, mások a csodálatos tengerparton frissültek. Hétfőn következik a bírói szeminárium és délután a sorsolás, amely sok mindent befolyásol majd. Reméljük, a csapat mai, általános jókedve holnap, és az egész héten megmarad!


-Gregor László

Pillanatképek - Andy Hug

Andy Hug vs Sam Greco '98


A svájci születésű karatéka Andreas "Andy" Hug a kickbox, de a K-1 történelmének mindenképpen egyik legtehetségesebb, legnépszerűbb versenyzője volt. Szerény jelleme, szerethető karaktere rendkívül népszerűvé tették "a kék szemű szamurájt" a rajongók körében.


A focit 11 évesen kyokushin karatéra cserélő Hug a '70-es évek végén kezdett ismertebbé válni full kontakt sikerei kapcsán, de csak '93 körül váltott kickboxra. Sikeres váltás volt, hiszen már bemutatkozó mérkőzésén kiütéssel nyert, de akkor figyeltek fel rá igazán, amikor legyőzte a korábbi bajnok, Ernesto Hoostot többször kiütő Chakuriki-tanítvány Branko Cikaticot.


Andy Hug hatalmas csatákat vívott a legnagyobbak ellen - Mike Bernardo, Sam Greco, Ray Sefo, Peter Aerts, Musashi, Stan Longinidis, Ernesto Hoost, Jerome Le Banner, Duke Roufus, Stefan Leko, Glaube Feitosa, hogy csak párat említsünk.


Igen fiatalon, 35 évesen bekövetkezett halálát leukémia okozta. A kemoterápiás kezelés hatására a szív- és keringési problémái - melyekkel egy ideje akkor már küzdött - oda vezettek, hogy rendkívül magas láz mellett agyában vérzés, tüdejében pedig gyulladás támadt. Augusztus 23-án kómába esett, huszonnégy órával később pedig légzési nehézségek és szervelégtelenségek következtében, két héttel harminchatodik születésnapja előtt Andy Hug elhunyt.


https://www.youtube.com/watch?v=KltbxRVP0gU

Ma kezdődik a judo Világbajnokság!

Ma rajtol Asztanában a judo Világbajnokság! Az augusztus 30-án záródó verseny az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik legfontosabb állomása.


csernoviczki_eva1

A magyar csapat 16 fővel utazott el, és örömmel tölthet el minket, hogy a legjobbjaink mind ott lehetnek a világversenyen. Bízunk benne, hogy Kovács Antal és Braun Ákos után újabb világbajnokkal gyarapodik Magyarország, de természetesen ebben a rendkívül erős mezőnyben minden elért magyar érem kiemelkedő teljesítménynek mondható. De azért még nem mondjuk le a legfényesebb éremről sem!


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=g0KZEcUCQP4&w=560&h=315]


Mindjárt a nyitó napon izgulhatunk magyar versenyzőért, hiszen a sort 48 kg-ban a bakui Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett Csernoviczki Éva nyitja majd.


Az eredményeket ITT követhetitek nyomon, illetve a Sport 2 13 órától élőben közvetíti az eseményeket. Akinek tehát ideje engedi, az szurkoljon Évának itthonról, mi is azt tesszük!


/A judoinfo.hu nyomán/

Badr Hari vs Ismael Londt

badr-hari-vs-ismael-londt


Az Akhmat gálán nagyjából két és fél óra után sikerült eljutni a kickbox meccsekig. Előtte boksztól kezdve, MMA-n át mindent láthattak az érdeklődők. A meccs során összesen négy knockdown volt. Badr nagyszerű jab-et mutatott, hatalmas erővel mögötte. Először ő volt az, aki leküldte Londt-ot, majd röviddel rá is duplázott, így simán vitte a menetet. Ugyan a második erősen kérdéses, de Joop Ubeda bírótól mondhatni megszokott az ilyesmi.


A következőben jött a meglepetés és Londt küldte le őt egy eég nagy jobbossal. Hasonló volt a látvány, mint Zabit Samedov ellen, azonban Hari itt komoly szívet, küzdeni akarást mutatott, összeszedte magát, felállt és visszaadta a szívességet. A második menet végére ugyan úgy tűnt, hogy bajban van, de a pihenő után összeszedte magát és két percen belül egy hatalmas 1-2 kombinációval ismét leküldte Londt-ot. Ubeda itt állította le a találkát.


Mondhatnak sok mindent, de a kickbox világának, mint egésznek szüksége van Harira. Nyerhet kiütéssel vagy épp ki is üthetik, de mindenképp abba a kategóriába tartozó harcos még mindig, akit látni kell és akit az emberek látni akarnak. Pontosan ez az extra fűszer és húzónév-faktor hiányzik a GLORY gálákról is és úgy általában a nehézsúlyú felhozatalukból.


Ugyan nem ez volt technikailag a legszebb meccse, - jelen sorok írója szerint azt 2008-ban láthattuk Feitosa ellen -, de egy akciódús, izgalmas meccs volt, amit az emberek szeretni tudnak. Ez volt a Badr Hari vs Ismael Londt! Nézzük hát!


https://www.youtube.com/watch?v=G839IEcrN0c

Heti összefoglaló

Ezen a héten igazán nem mondhatjátok ránk, hogy lustálkodtunk volna, hiszen 2 világsztárral is olvashattatok interjút, ha követtétek oldalunkat. Ha viszont elszalasztottátok valamelyiket, akkor most bepótolhatjátok a heti összefoglaló keretében. Nézzük, hogy mikkel foglalkoztunk az elmúlt 7 napban.


IMG_0866


A hétfőt Juhász Sandy írásával indítottuk, aki ezúttal a Krush 56 nevű gálán járt. Ezt követően foglalkoztunk még a junior birkózó Világbajnokság eredményeivel, majd következett este a hét első világsztár interjúja, amiben -Magyarországról elsőként- megszólaltattuk Badr Hari-t!


badr-hari


Kedden a jövő héten kezdődő kick-box utánpótlás Európa-bajnokságra induló magyar keret névsorát ismertettük, majd egy kis edzés következett, melyhez ugrálókötelet használtunk. Este pedig arról olvashattatok, hogy Görbics Gábor címmérkőzésen lép ringbe a debreceni Főnix Csarnokban.


Szerdán beszámoltunk a II. Fuji Fight Ketrecharc gála eredményeiről, majd újra edzettünk, ezúttal a kettlebell volt soron. Este John Wayne Parr dokumentumfilmjét tekinthettétek meg, abból az alkalomból, hogy 2002 után újra szorítóba lép Amerikában a 10x Világbajnok.


Csütörtökön Habash Antoine-t szólaltattuk meg, aki szintén búcsúzott az IFMA Royal World Cup verseny nyolcaddöntőjében. Délután Harsányi László Sri Lankán tartott szemináriumáról számoltunk be, majd este következett a másik világsztárunk erre a hétre, Alexey Ignashov-nak tettünk fel pár kérdést, aki a debreceni Venum Victory World Series gála díszvendégeként tartozkodik hazánkban.


ignashov


Pénteken a szintén jövő héten rajtolo judo Világbajnoksággal foglalkoztunk, majd megnéztük, hogy miként lehet kezelni a kialakult karfiolfület, illetve miként lehet megelőzni azt a sokéves földharc gyakorlása közben. Este Éltető Daniellát és mesterét, Éltető Pétert szólaltattuk meg egy interjú erejéig Daniella hétvégi mérkőzése okán, és az idei terveikkel kapcsolatban.


Elteto_Daniella-pradjat-gym-fight-camp-04


Szombaton elővettünk egy újabb legendás mérkőzést, mégpedig a Frye vs Takayama találkozót, ami az MMA történelem talán egyik legkeményebb és legdurvább mérkőzése. Majd megvizsgáltuk a stratégia és a taktika közti különbséget, hogy mit is takar ez a 2 fogalom valójában a küzdősportokban. Estére egy muaythai dokumentumfilmet tartogattunk a stílus rajongói számára, mely a győzelemről, vereségről és a megbocsájtásról szól.


Kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség