Heti összefoglaló (71.)

Rendkívül sokszínű hetet tudhatunk magunk mögött, igyekeztünk ismét változatos és színvonalas cikkekkel megtölteni a napokat, így ajánlottunk programot a hétvégére, edzettünk is, és a szakmai cikkek sem maradhattak el. Nézzük sorban, hogy miről is volt szó az elmúlt hét napban. Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!

IMG_0866

Hétfőt a Global Grappling által szervezett Kesztyűs Küzdelem Csapatbajnokság videó összefoglalójával kezdtük. Ezt követte a judósaink havannai szereplésének összegzése, melyben 7 éremről is beszámolhattunk. Este a szakmaibb vonalra lépve "Alap vagy fundamentum" címmel hoztunk nektek egy hasznos írást.


Kedden a hétvégére ajánlottunk programot, a III. Clinchparty-t rendezték ugyanis a Gym City Office edzőtermében szombaton. Este a hideg idő ellenére a küzdősport és a street workout kapcsolatáról írtunk.


Szerdán az ülés káros hatásairól és visszafordításáról olvashattatok, amit az ISSO Apparel bemutatkozása követett. Este a Pillanatképek rovatunkon belül Roberto Durán karreirjét vettük nagyító alá.


Csütörtökön a Rió felé menetelő Gercsák Szabináról hoztunk egy cikket Nektek, este pedig az elmúlt időszak egyik legnépszerűbb rovatával a Sport Coaching-gal zártunk, benne az edző és a versenyző közti bizalomról írt Bánóczi Péter.


sport_coaching-a-bizalomrol


Pénteken a hangsúlyt a lazaságra fektettük, de csak sportos értelemben, a stretching és a megfelelő mennyiségű nyújtás fontosságára hívtuk fel a figyelmeteket, a dolgos napok zárásaként egy legendás meccset néztünk meg újra, Le Banner és Abidi összecsapását.


Szombaton kitértünk a hétvége egyik fontos eseményére, a Kovalev vs Pascal visszavágóra.


12321474_502995986538598_68389637082968514_n


Vasárnap a tegnapi Kovalev vs Pascal visszavágó eredményével foglalkoztunk.


Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség


Kovalev vs Pascal 2 - Hidegvérrel

12321474_502995986538598_68389637082968514_n



Sergey Kovalev ezúttal sem bízta a véletlenre Jean Pascal ellen. Ahogy előre jelezte szándékait, célja Pascal karrierjének befejezése volt. Ez a szándék aztán az első ütésektől látszott is. Nézzük a részleteket!

Az előző találkozó nyolc menetét soknak ítélve Kovalev mindent megtett, hogy ezúttal ne tartson ilyen sokáig a találkozó. Gyakori sarokba szorítások, hatalmas test ütések és általánosságban véve büntető verésnek nevezhető hét menet után Freddie Roach - több menetnyi alkudozás után - maga jelezte, hogy vége.


Bedobták a törülközőt, de Pascal belátta és elfogadta Roach döntését, amivel valószínűleg komolyabb sérülésektől óvta meg egészségét a legendás edző, a Wild Card terem tulajdonosa.


A meccs után sem kímélve ellenfelét Kovalev elmondta, hogy Montrealban járkálva megfigyelte, senki sem szereti Pascalt és sokan szurkoltak neki, mondván, hogy intézze el. Szívesen ment volna még pár menetet Pascal ellen, tovább büntetve, de nem így alakult.


Adonis Stevenson is bemászott a ringbe, majd némi szóváltás után Kovalev egy kis Stevenson nevével végzett szójátékban Chickensonnak nevezte a bokszolót, utalva meggyőződésére, hogy Stevenson menekül előle. A felszabadult indulatok közepette középső ujját is Stevenson felé nyújtotta, majd egyszerűen elsétált.


A kis csetepaté jól megágyazott egy esetleges jövőbeni találkozónak. Stevenson elvileg hamarosan visszatér a szorítóba, de több, mint valószínű, hogy nem Kovalev ellen láthatják majd a rajongók újra.


Pascalt valószínűleg nem utoljára láthatták, így visszavonultatnia azért nem sikerült a hidegvérű orosznak. Ahogy Freddie Roach is mondta, Pascalnak van még jövője, csak nem Kovalev ellen...


Ez volt a Kovalev vs Pascal 2!


https://www.youtube.com/watch?v=mXybD3MoBTk?feature=oembed&wmode=opaque&rel=0&showinfo=0&modestbranding=0&autoplay=0&controls=0

Kovalev vs Pascal II - A visszavágó

A hétvégén sem maradunk ütős program nélkül, főként az ökölvívás szerelmesei lesznek kiszolgálva, de azt gondoljuk, hogy nem kell ahhoz elvakult rajongónak lenni, hogy egy Kovalev vs Pascal visszavágó a képernyő elé csalogasson valakit.

12321474_502995986538598_68389637082968514_n

Sergey Kovalev és Jean Pascal közös sztorijának első fejezete tavaly március 14-én íródott. Akkor csaptak össze ugyanis először, ahol Pascal húzta a rövidebbet. Kovalev többször is közel járt hozzá, hogy befejezze a mérkőzést, de Pascal végül is a 8. menetig bírta a verést, amikor a bíró szüntette be (szenvedését) a mérkőzést.


Ahogy lenni szokott az ilyen példás verések után, Pascal visszavágót követelt magának, ami elől Kovalev sem hátrált ki. Közben az orosz még "elfogyasztotta" Nadjib Mohammedi-t három menetben tavaly júliusban. (Napra pontosabb 6 évvel azután, hogy a profik közt bemutatkozott)


[youtube https://www.youtube.com/watch?v=VGrKcbXmZ84&w=560&h=315]


Azon az estén, amikor Kovalev Mohammedi-t oktatta az ökölvívás rejtelmeire, a kanadai Jean Pascal Yunieski Gonzales-en lépett át pontozással.


A visszavágóval kapcsolatos első kívánságai közt lehetett, hogy Bernard Hopkins-t ne engedjék be a Bell Centre csarnokába, ugyanis "Az idegen" amolyan mumusként funkcionál a kanadai életében. Eddig kétszer találkoztak a szorítóban, ahol első alkalommal - 2010 decemberében - egy 12 menetes háború végén döntetlennel küldték haza őket a bírók, míg 6 hónap elteltével a visszavágón a szintén 12 menet után a pontozók már Hopkins-t találták jobbnak. Kettőjük történetéhez tartozik még, hogy az öreg volt a szakkommentátor a ring mellett Pascal Kovalev elleni első mérkőzésén is, melynek kimenetelét már ismerjük.


A mai visszavágó helyszíne szintén a kanadai Bell Centre csarnokba lesz, ahol tavaly a első mérkőzésüket is vívták a felek.


Mondani sem kell, hogy a mérkőzést felvezető sajtótájékoztató nem zajlott incidenstől mentesen. Pascal az vágta Kovalev fejéhez, hogy rasszista, mert korábban állítólag sértő megjegyzéseket tett a négerekre. Kovalev edzője - John David Jackson - azzal védte tanítványát, hogy csupán félreértésről van szó, és Kovalav szavait - gyenge angol tudásából kifolyólag - kiforgatták. Majd kölcsönösen mindkét fél verést ígért egymásnak, és folytatódott a rendezvény tovább.


A két versenyző tegnap az ilyenkor szokásos módon a mérlegre áll, az orosz 79,2 kg-t, míg 79,06-ot nyomott. Kerestük, hogy valahol megtekinthető-e hazánkban a mérkőzés, de a cikk megírásának időpontjáig sajnos nem jártunk sikerrel.


Sport coaching - A bizalomról

[caption id="attachment_10738" align="aligncenter" width="504"]sport coaching a bizalomról „Bizalmat adni és bizalmat elnyerni pont ugyanolyan nehéz.”[/caption]
A sport coaching egy tág terület, szakág, melybe igen sok minden belefér. Alábbi írásában Bánóczi Péter egy kis anekdota segítségével igyekszik szemléltetni valamit a bizalommal kapcsolatosan és rámutatni, miért nem szerencsés prekoncepciókkal belevágni valamibe.

A boksz nem csak fizikai sport, hanem fizikai és szellemi is. Fejleszti a ritmusérzéket, a reakciógyorsaságot, a helyzetfelismerést, az állóképességet, a küzdeni-tudást, a magabiztosságot és végezetül önvédelmi ismereteket ad.


Még amatőr bokszoló koromban történt, hogy egy alkalommal közölte velünk az edző, hogy Szerbiában lesz egy verseny és én is indulok rajta. Eddig semmi gond nem volt. Azonban nem ő fog velünk jönni, mint edző, hanem „Gyuribá”.


Ő volt az az idősödő tréner, aki a bokszteremben öltönynadrágban, kitaposott cipőben, mackó felsőben és micisapkában járkált. Gyakorlatilag senki nem tekintett rá szakemberként. Kicsit el voltunk keseredve a csapattársaimmal, hogy mi lesz most? Milyen utasításokat fogunk kapni egy szenilis öregembertől?


Meg volt a sorsolás – erőnyerő lettem – mondta az öreg... ez azt jelenti, hogy aznap nem bokszolok, mert páratlanul vagyunk. Tehát, mint sokan mások én is edzettem, hogy a versenysúlyomat rendesen tudjam hozni. Mozogtam is egy jó órát, rendesen megizzadtam, kifáradtam.


De valami megérzés miatt, gondoltam megnézek egy párosítást... És beigazolódott a gyanúm. Be voltam írva meccsezni! Ráadásul nemsokára én következtem! Mondom Gyuribának’, hogy arról volt szó, hogy nem bokszolok, és mégis! Erre ő: Rendben fiam, akkor már nem kell bemelegítened... :) Vicces... Iskolázni sem volt idő. Az ellenfelem - egy hazai fiú - már a ringben állt és engem szólítottak.


Gyuribá’ utolsó pillanatban került elő és fordítva akarta feladni a kesztyűket a kezeimre. Itt kezdtem már elveszíteni a türelmemet! Ebből mi lesz? Elkezdődött a meccs egy erős Szerbbel bokszoltam (és mindenki tudja, hogy hazai versenyző ellen hazai ringben nem könnyű a győzelem) szóval, mozgatom, figyelem, sima kezdés.


Kis idő elteltével hallom Gyuribá’ hangját: Balegyenes-jobb csapott (azaz: hogy ezt csináljam). Na, persze, - gondolom magamban - majd pont neked fogok hinni! De, az öreg ismételgette a taktikai utasításokat. Ekkor, gondoltam, bizalmat adok neki. És meg csináltam, amit kért. Bejött. Véletlen – mondtam magamnak. Nem az volt. Ismét bejött, amit mondott.


Oké. Gong, szünet. Általában az edzők ez alatt az idő alatt megpróbálnak minél több információt a versenyzőjüknek átadni, azaz 1 perc tömény hadarás következik, közben levegő, kis ivás, fogvédő, stb…nagyon rövid az idő. De az öreg egyetlen szót sem szólt – csendben volt.


A menet kezdése előtt öt másodperccel kopogással szoktak jelezni. Akkor szólalt csak meg és ennyit mondott: Jobb felütés – bal horog. Gong. Hát, gondoltam, ez teljesen hülye. De ismét megcsináltam amit kért. Mindent. Győztem, méghozzá simán. A döntőig jutottam, ahol ismét egy hazai fiúval bokszoltam. De ez a srác jó volt. Nagyon jó. Erős, gyors, technikás és hazai pályán van.


Ahogy haladtam a ring felé, a velünk lévő civil kísérők a következőket mondogatták, miközben a vállamat lapogatták: Kitartás. Csak bírd ki lábon. Ne számoljanak ki. És hasonlókat. Itt azonban jött az újabb bizalom: az önbizalom! Aki sportolt már, lépett fel több ezer ember előtt, az tudja milyen érzés reflektorfényben, ordibáló emberek előtt, idegen pályán helytállni, esetleg győzni.


Na igen. Pont olyan. Nehéz! De arra gondoltam, hogy ha már eddig eljutottam, nem itt fogom feladni! Ezek az emberek tulajdonképpen nekem „drukkolnak” az ellenfél pedig csak egy a sok közül... Ja, és persze Gyuribá' is ott volt! Elkezdődött a meccs. Úgy indult, ahogy gondoltam: Gyors, erős, kemény az ellenfél. Viszont „feküdt nekem”, azaz éreztem a stílusát. És verhető volt. Már az első menetben számoltak rá...


Végigment a három menet és egy kemény küzdelemben de, kikaptam pontozással. A közönség azonban engem ünnepelt győztesként, mert helyt álltam (mellesleg jobb voltam), de a hazai pálya az hazai pálya. Gyuribá’ pedig - akinek a vezetéknevét a mai napig nem tudom - egy kiváló szakember. És jól tettem, hogy bíztam benne!


https://www.youtube.com/watch?v=PsJK7tlBQOQ

Gercsák Szabina - Komoly lépés Rió felé

Gercsak Szabina



Gercsák Szabina EZÜSTÉRMES lett a 100000 dollár összdíjazású havannai Grand Prix-viadalon!

Jelentős lépést tett előre az olimpiai kvalifikációs rangsorban a tizenkilenc éves Gercsák Szabina (70 kg), hiszen második lett a százezer dollár összdíjazású havannai Grand Prix-viadalon, és majdnem annyi pontot gyűjtött, mint amennyije eddig volt.


Az első körben 71 másodpercet töltött a tatamin a hondurasi Dunia Santo ellen. Ellenfelét figyelmeztették, Szabina aztán ippont ért el, így következhetett a marokkói Niang Assmaa. Ezúttal Szabinát figyelmeztették, de mérkőzést lezáró akciót ismét ő hajtott végre. A nyolc között hazai riválist kapott, Melisa Pennalver személyében, azonban 13 mp alatt Gercsák ipponnal fejezte be a villámmeccset.


A horvát Barbara Matic ellen sem volt szüksége egy percre ahhoz, hogy ipponnal döntőbe jusson, amelyben a Hollandiában született, izraeli színekben versenyző Linda Boldert kellett volna legyőzni a Grand Prix-sikerhez. A kvalifikációs rangsorban tizedik ellenfél, a 2013-as budapesti Eb ezüstérmese begyűjtött egy intést, akárcsak a magyar lány, csakhogy előbbi jukót is elért, így a négy perc végén őt hirdették ki győztesnek.


A mindig maximalista miskolci lány elégedett lehet a második hellyel, hiszen a döntős szereplésnek köszönhetően 180 egységgel gyarapodott a pontszáma, így nagy lépést tett a riói olimpián való részvétel felé!


/judoinfo.hu nyomán/

Pillanatképek - Roberto Durán

Roberto Durán



Roberto Durán egy amúgy is elég kemény világban is a legkegyetlenebbek közé tartozott. Manos de Piedra-nak hívták, szikla öklűnek. Született bunyós volt. Egy harcos. Négy súlycsoport bajnoka.

A panamai, nemzetközileg ismertté vált sztár, Duran elképesztő, 103-16-os mérleget ért el, 70 kiütéssel. Olyan düh hajtotta, ami nem sok emberben volt meg. Visszavonulását 50 évesen, egy életmentő műtétet igényelő autóbaleset után jelentette be, 2001-ben.


A 70 kiütéssel Duran a Ring magazin legnagyobb ütőinek Top 100-as listájára is felkerült, méghozzá a 28. helyre. Több filmben, így a pl. a Rocky II-ben is szerepelt, ahol Balboa sparring partnerét alakította, de a tv-ben is láthatták őt rajongói.


Elképesztő nevekkel szállt ringbe, leghíresebbé mégis Sugar Ray Leonard ellen vívott három küzdelme vált, melyből egyet (1980-ban) megnyert, a visszavágót, majd a '89-es, harmadik találkozójukat viszont elvesztette. Első találkozójuk után Leonard nem sokkal vissza akarta szerezni az övét és mivel tudta, hogy a meccsek között Durán elengedi magát, így pedig nehéz dolga lesz súlyával egy gyors visszavágó esetén, minél előbb találkozni akart vele ismét. Tudta, hogy ez egy másik meccs lesz.


Második összecsapásuk a No Más (spanyol - kb. elég volt) címet kapta, miután a 8. menetben Durán ezt mondta maga elé, kezeivel jelezve, majd hátat fordítva Sugar Ray-nek. Ez egyébként igen megviselte és karrierjére is bélyeget nyomott. Erről a csatáról nem mellesleg egy remek dokumentumfilm is készült.


Nézzünk hát meg pár nagyszerű pillanatot Roberto Duran pályafutásából!


https://www.youtube.com/watch?v=O0g8-KVp06s?feature=oembed&wmode=opaque&rel=0&showinfo=0&modestbranding=0&autoplay=0&controls=0

Bemutatkozik az ISSO Apparel

Egy grafikus (Kosnás Robin) és egy ügyvéd (Vajda János), két lelkes fiatalember. Mi az, ami közös bennük, mi az, ami összeköti őket? Nem más, mint a brazil jiu jitsu és grappling iránti szenvedély és elkötelezettség. A brazil jiu jitsu napjainkban egyre népszerűbb és gyakorlói az élet legkülönbözőbb területeiről érkeznek.

[caption id="attachment_10723" align="aligncenter" width="504"]isso Fotó: ISSO Apparel[/caption]

Ők mind tudják, hogy ez a sport több, mint rekreációs időtöltés: egyszerre jelent szellemi kihívást, testedzést és egyre több követőjének jelent életmódot is. Robin és Jani közös gyermeke, az ISSO küzdősport- és életstílus márka éppen ezeket az értékeket és életérzést hivatott közvetíteni.


Maga a szó 'ISSO' portugálul annyit jelent: 'Ez az!' Sokszor hangzik el a brazil mesterek és közönség szájából versenyeken egy jól kivitelezett technika vagy mozdulat láttán, közvetíti az “Ez az! Megcsináltad” érzését, a brazil jitsu-n keresztül elért eredményeket, vagy akár csak egy jól sikerült baráti gurulás élményét.


A márka eddig elkészült termékei (az ISSO téli pólókollekciója) prémium termékek, egyedi szabásmintával készülő és limitalt példányszámú darabok. A márka egyértelműen és vállaltan nem a sablonos küzdősport-márkák által kitaposott utat kívánja járni és eleve egy különleges dolgokat kereső és divat iránt is fogékonyabb réteget céloz meg. A pólók élénk színűek és egyedi grafikával rendelkeznek, és a pólókon megjelenő belső gegek és poénok is túlmutatnak a klisés megoldásokon.




[caption id="attachment_10724" align="aligncenter" width="504"]isso_2 Fotó: ISSO Apparel[/caption]

A jelenlegi pólók három kollekcióban kerültek kiadásra:


(1) a 'Belt Loops' kollekció pólóiban a jitsu-sok akkor is villanthatják a világnak a brazil jitsu iránti elkötelezettségüket, amikor éppen civilben pihenőt tartanak és nincsenek a tatamin. A póló a fehéren kívűl mindegyik öv színben elérhető. Ezúton is elnézést kérünk az összes fehérövestől, de a jogot ehhez ki kell érdemelni.


(2) az 'Arte Suave' kollekcióban a képzőművészetben megjelenő grappling témájú alkotások köszönnek vissza a pólókról.


(3) a 'Jiu Jitsu Jargon' kollekció pólóit hordva a jitsusoknak nem kell többé magyarázkodniuk, hogy mit is jelentenek a jitsusok között használt, laikusoknak teljesen más jelentést hordozó fogalmak. Végre a barátnők és a barátok is érteni fogják, hogy a jitsusok nem fúróval esnek egymásnak, és nem csapokat nyitogatnak.


A jövőben a márka nem csak pólókkal kívánja képviseltetni magát a küzdősport márkák palettáján, vagyis várhatóak további sport és szabadidő termékek, amelyek hasonlóan prémium minőségben és korlátozott példányszámban kerülnek majd előállításra. Az ISSO továbbá szeretné kivenni részét a brazil jitsu mint versenysport hazai és külföldi terjesztésében és megismertetésében, ezért kifejezetten figyelemmel követi és keresi a lehetőségeket brazil jitsu sportolók támogatására és szponzorálására itthon és külföldön egyaránt. Ennek első példája a márka első szponzorált sportolója: Philipp Dietl. Az osztrák jitsus már többször bizonyította rátermettségét nemzetközi versenyeken és pozítiv személyiségével hűen tükrözi a márka által képviselt értékeket.

A III. Clinchparty-t rendezik a hétvégén

Az első és a második sikere után harmadjára is megrendezésre kerül a közös edzés és gyakorlás jegyében a Clinchparty, amit Szöllős Imre hívott ezúttal is életre.

[caption id="attachment_10718" align="aligncenter" width="502"]clinchparty A kép illusztráció[/caption]


"Egy a sportágunkról folyó baráti beszélgetés során néhány edzőkollégával arra a következtetésre jutottunk, hogy az elmúlt évek magyarországi muaythai mérkőzéseinek jelentős hányadában azt tapasztaltuk, erősen egyéb küzdősport alapokra épülően, dominánsan külharcos jellegűek.


Azt láttuk, hogy a küzdelmek során a versenyzők kerülik a clinchelést (esetenként kétségbeesetten menekülnek a clinchelésből), nem tudják elfogadható módon használni a clinch-, könyök- és térd-technikákat, azonnal hátrányba kerülnek azon versenyzőkkel szemben, akik ezen a területen már előrébb jutottak. És ezen felül valljuk be… a mozgásuk, a stílusuk sem igazán a thai vonalat követi.


Úgy voltunk vele, hogy mindenki ott tegyen ezért a sportágért, ahol tud, ezért megbeszéltük, hogy létrehozunk egy kezdeményezést CLINCHPARTY néven, melynek célja jobban megismerni, elsajátítani, megszerettetni a clinch, a térd és a könyöktechnikákat. Ez az összejövetel nem sparring jellegű! Célja az alapoktól kezdve elmagyarázni, bemutatni, megértetni, begyakoroltatni a clinch, a térd és a könyöktechnikákat. Továbbá átbeszélni, összehasonlítani a különböző megoldásokat, lehetőségeket, változatokat egy adott helyzetre. Tanítani egymást és tanulni egymástól!



[caption id="attachment_7282" align="aligncenter" width="560"]clinchparty_csoport Az I. Clinchparty résztvevői[/caption]





2015-ben Szentendrén edzőtábort tartott a thai származású Phetsangkhat Deo, így első kézből szerzett tapasztalatokat a magyar versenyzőkről, és hogy mi jellemzi a számunkra hazai stílust.

Az általam tartott táborban azt tapasztaltam, hogy nagyon jól ütnek a magyarok, elsősorban ebben erősek... A klincselést és a könyökléseket azonban jobban erőltethetnék, mert ez elengedhetetlen a thai bokszban.”- áll az esemény Facebook oldalán


A III. Clinchparty most szombaton kerül tehát megrendezésre, a helyszín ezúttal a Gym City Office (Budapest, Madarász Viktor u. 47-49.) terme lesz. A kezdés időpontja 11 óra.


A clinch - melyről mi is több alkalommal írtunk már oldalunkon - a muay thai és - kijelenthető - az MMA egyik nagyon fontos eleme. Nem egyszer mérkőzések mennek el a vesztes fél ilyen téren kevés tapasztalatából kifolyólag. Aki teheti, ne hagyja ki ezt a lehetőséget, ami maxmimálisan a fejlődést és a tanulást szolgálja!

Alap vagy fundamentum?

alap vagy fundamentum



A kidolgozott stratégia, taktika szóban, papíron nagyon precízen, kiszámítottan működőnek tűnik. Amikor azonban elkezdődik a valóságos ütközet, szállnak a pofonok, túl sok tényező, helyzet adódhat, mely egyfajta túlterheléshez, káosz-szerű állapot kialakulásához vezethet, amit úgy neveznek, hogy a háború köde.

Ezért is fontos, hogy tisztában legyünk a fundamentumok és az alapvető dolgok közötti különbségekkel és mindenkor törekedjünk a fundamentumok feletti irányításra. A fundamentumok nem képességek, készségek vagy technikák, hanem sokkal inkább a technikák mögött meghúzódó koncepciók.


A fundamentumok helyezik keretbe a válaszokat, melyek a küzdelem során felmerülő kérdésekre adhatóak. A fundamentumok tehát konceptuális alapok, nem alap technikák. De miről is van szó konkrétan? Mi számít tehát fundamentumnak? Röviden három fő kategóriáról beszélhetünk: ez a távolság, az időzítés és a pozíció.


Nagyon leegyszerűsítve:


- A távolság a küzdő felek egymáshoz viszonyított távolságára (vagy közelségére) utal,


- az időzítés lényege, hogy melyik akció mikor történik,


- a pozíció vagy pozicionálás pedig tudatában lenni annak, hogy adott időpillanatban melyik testrészed hol van a térben.


Tényleg ennyire egyszerű lenne? Természetesen nem. Ha tovább bontjuk, jobban szemügyre vesszük a lehetőségeket, kisebb elemekre bonthatjuk vizsgálatunk tárgyát. Minden fogalmat további kisebb, specifikusabb elvekre szedhetünk.


Vegyük például a távolságot. A távolságot lehet növelni, csökkenteni (zárni), mérni, manipulálni. A pozíció pedig az egyensúllyal, stabilitással és egyéb elvekkel szedhetőbb kisebb egységekre. Az időzítés ritmusra, kezdeményezésre (iniciatíva), tempóra osztható.


A fentebbi elvek, fundamentumok tehát - bár gyakran nehéz meglátni, szétválasztani őket - nem összekeverendők az alapokkal. Igaz, hogy kibogozhatatlanul össze vannak fonódva, de míg mondjuk a lábmunkát, az alapállást, a különböző ütéseket, rúgásokat, leviteleket és egyebeket alapoknak lehet tekinteni, jól látható, hogy az összefüggések ellenére külön dolgokról, kategóriákról van szó.


Állóharc esetén az egyik első, amit valaki megtanul, az alapállás. A jó alapállás jó pozícióra, pozicionálásra ill. ezzel kapcsolatos, megfelelő fogalmakra kell, hogy épüljön. Fontos, hogy a harcos egyensúlyban, bármilyen irányú mozgásra képes maradjon, miközben jó tartással és a megfelelő módon néz szembe ellenfelével.


De itt koránt sincs még vége, hiszen a jó alapállásba bizonyos értelemben a távolság irányításának elvei, képessége is bele van építve. A harcosok, stílusuktól függően pozicionálhatják magukat úgy, hogy zárják vagy fenntartsák a maguk és ellenfelük közötti távot.


Bizonyos vonatkozásaiban még az időzítés is beépíthető, hiszen bizonyos szándékos nyitányokkal, melyet valaki védelmén hagy, kiszámítható és valamelyest megjósolható reakciót válthat ki ellenfeléből.


Ha a dzsebet nézzük, ezt a látszólag nagyon egyszerű technikát vagy eszközt használhatjuk a távolság mérésére vagy arra, hogy az ellenfél időzítését, ritmusát zavarjuk, de arra is, hogy jobb pozícióba kerüljünk további támadásokhoz.


Az alapok azért is nagyon fontosak, mert nagy fokú irányítást adnak a harcosnak a fundamentumok fölött. De miért fontos még mindez? Első sorban azért, mert szemben az alapokkal, alapvető technikákkal, melyek stílustól, kontextustól függően, a fundamentumok univerzálisak.


Legyen szó bokszról, MMA-ról, muay thai-ról, judoról vagy éppen földharcról, bizonyos elvek állandóak maradnak. A pozicionálás, szögek, időzítés mindenhol fontosak. Minden állóharcban fontos a távolság irányítása, hiszen sokszor arra van szükség, hogy valakit távol tartsunk, míg máskor pedig pont, hogy közelebb kell kerülnünk adott időben.


Ha a muay thai-t vesszük példaként és a klincset, az összekapaszkodás során vagy némi helyet kell csinálni, hogy térdeseket vagy könyökösöket tudjunk bevinni vagy csökkentve a távot söpréseket, dobásokat lehet eszközölni.


Könnyen beláthatóvá tehetőek azonban a fentebbiek az MMA-ra vonatkoztatva is, hiszen a földharc során meg kell találni az egyensúlyt az ütések beviteléhez szükséges hely létrehozása és a táv csökkentése között, ami így viszont a kontrollunkat növeli.


De univerzálisan fontos az időzítés is - legyen szó ütésről, levitelről, beugratásról vagy a bjj guard passról, ami a védelem megkerülésének manővere. A harcosok mindig a fundamentális paraméterek fölötti uralomra törekednek. Az, aki diktálni tud a küzdelem mikorjaival és hogyanjaival kapcsolatosan, nyerni fog.


Ahogy még valahol az elején írtuk, a távolság, pozíció, időzítés további, kisebb elemelre, koncepciókra bontható. Ezt a vonalat követjük tehát innen, építve a már leírtakra. Legközelebb a távolsággal, egészen pontosan a kritikus távval foglalkozunk majd, rávilágítva, hogy mi is az, mire kell gondolni és miért fontos, mire jó nekünk a táv beállítása.


https://www.youtube.com/watch?v=4-OsWeuTCRo?feature=oembed&wmode=opaque&rel=0&showinfo=0&modestbranding=0

Remekeltek a magyar judósok Kubában

Kitűnően kezdték az idei esztendőt judósaink, a Havannában megrendezett Grand Prix-viadalon a magyar csapat szerezte a legtöbb érmet, szám szerint egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel repülnek haza legjobbjaink.

jooabigel

A pénteki, első versenynapon Pupp Réka és Karakas Hedvig lépett tatamira a mieink közül. Az Atomerőmű SE junior Európa-bajnoka csak egyetlen mérkőzésig jutott, intéssel maradt alul a hazai pályán versenyző Vanesa Godines Alemannal szemben, a 48 kilogrammosok csatájában.


A BHSE 57 kilogrammos csillaga folytatta tavalyi kitűnő menetelését. Erőnyerőként kezdett, majd a következő két fordulóban kubai és lengyel riválisát múlta felül kevesebb intéseinek köszönhetően, és jutott be az elődöntőbe. A német Viola Waechter elleni csata a Grand Prix egyik legrövidebb mérkőzése lett, mindössze tizenkilenc másodperc kellett ahhoz, hogy Karakas Hedvig bejusson a fináléba.


Amilyen rövid volt az elődöntő, olyan hosszúra nyúlt a végső csata. Az ellenfél a már jól ismert Marti Malloy volt, akivel ezidáig négyszer találkozott, és mindannyiszor az amerikai tudott győzni. A több mint hét percig nyúló küzdelemben ezúttal nem a magyar judósnak kedvezett az intés, így kettejük ötödik párharcát is Malloy nyerte. Azonban Karakas Hedvig GP-ezüstjének és a megszerzett száznyolcvan olimpiai kvalifikációs pontnak nagyon is örülhetünk, hiszen a repülőjegy már biztosnak mondható, a fő cél innentől pedig az, hogy Rióban a kiemeltek között szerepeljen judósunk.



[caption width="504" id="attachment_10711" align="aligncenter"]karakas2016havanna1 Karakas Hedvig ezüstérme olimpiai szereplést ért! Fotó: IJF[/caption]

A második versenynapon, a 73 kilogrammos súlycsoportban tatamira lépő Ungvári Miklósnak nem kezdődött jól a szezon, első mérkőzésén egy jukóval meglepte a kínai Szaj Jin-dzsirigala, így számára idejekorán véget ért a kubai Grand Prix.


Másik két szombati judósunk viszont kitűnően teljesített. Csoknyai László a brit Owen Livesey-t ipponnal, a kubai Jorge Martinezt vazarival győzte le, ám az elődöntőbe jutását a német Sven Maresch-nek sikerült megakadályoznia, utóbbi egyetlen intésnyi különbséggel jobbnak bizonyult. Az Atomerőmű SE 81 kilogrammos kiválósága a vigaszágon bizonyította harcosságát, a második kubai riválisa sem tudta megakadályozni, hogy a német Alexander Wieczerzakkal megvívhassa a bronzcsatát.


Csoknyai László az utolsó mérkőzésen is fáradhatatlanul küzdött, aminek meg is lett az eredménye, kétszer is sikerült megkontráznia a német akcióját. A második után a bírónő magasba emelt keze a magyar judós győzelmét jelentette, aki örömittasan ugrott edzője, Hangyási László nyakába. A bronzérem százhúsz kvalifikációs pontot hozott a paksi versenyzőnek, aki így tovább növelte előnyét hazai riválisaival, Krizsán Szabolccsal és Ungvári Attilával szemben, s immár nem csupán a riói kvótáért áll harcban, megcélozhatja a kiemelt pozíciót is!


A szombati nap egyetlen női magyar versenyzője, Gercsák Szabina és edzője Flórusz János komoly céllal kezdte meg az idei esztendőt, ennek megfelelően a miskolci judós eltökélten lépett tatamira. Hondurasi, marokkói, kubai és horvát riválisok felett aratott ippongyőzelmekkel egészen a döntőig menetelt. A fináléban az izraeli színekben versenyző, holland származású Linda Bolder következett, akit Bakuban az Európai Játékokon már sikerült egyszer legyőzni.


A magyar judós végig kezdeményezőbb volt, többször indított, az izraeli főként a földharcot erőltette. A mérkőzés végéhez közeledvén intésnyi előnyhöz jutott Gercsák Szabina, amit gyorsan egalizált is a bíró. Egyetlen másodpercnyi kihagyás, és egy jukóval már Linda Boldernél volt a vezetés, amit a rutinos versenyző meg is tartott a küzdelem végig, kiegyenlítve ezzel kettejük párharcát.


A megszerzett ezüstérem azonban sokkal értékesebb annál, minthogy egy percig is búslakodjunk, az év elején kitűzött három éremből tehát egy meg is van – száznyolcvan kvalifikációs ponttal karöltve –, a riói remények pedig közeledni látszanak. Gercsák Szabina az első Grand Prix-érmét szerezte a 70 kilogrammos súlycsoportban!


A harmadik és egyben utolsó versenynap átütő magyar sikert hozott. A 90 kilogrammos súlycsoportban első két mérkőzését is intéssel hozta a világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián, majd miután bemelegedett, vazarival győzte le a német Aaron Hildebrandot és ipponnal a szerb Alekszandar Kukoljt. Ez utóbbi a döntőt jelentette a KSI SE judósának. Utolsó havannai mérkőzését a hazaiak nagy kedvencével, a világbajnok Asley Gonzalezzel vívta, aki minimális, intésnyi különbséggel tudott győzni, némileg kihasználva Krisztián kézsérülését. Ezzel az ezüstéremmel Krisztián megerősítette pozícióját az olimpiai kvalifikációs ranglistán az első három között, ez sokat érhet majd az augusztusi olimpián.


A 100 kilósoknál Cirjenics Miklós tekintélyt parancsolóan kezdett, két gyors ipponnal lépett túl uruguayi és kubai riválisán. A harmadik mérkőzésén is jól kezdett, vazarival vezetett az Egyesült Arab Emirátusok színeiben versenyző Ivan Remarenco ellen, azonban nem tudta előnyét megtartani a végéig. A vigaszágon az orosz Kazbek Zankisijev már nem tudott a sikerre éhes paksi versenyző útjába állni, aki a bronzcsatában rendkívül okos, taktikus judót mutatott be egy újabb orosz, Adlan Biszultanov ellen. Ezzel a bronzéremmel, s az érte járó kvalifikációs pontokkal Cirjenics Miklós olimpiai kvótát érő helyre ugrik a rangsorban! Hangyási László második embere is éremig jutott, és még nincs vége!


A nehézsúlyúaknál a világbajnoki ezüstérmes Bor Barna első mérkőzését két intésnyi előnnyel nyerte, majd jöttek az ipponok, amelyeknek az orosz Andrej Volkov és a német Andre Breitbarth látta kárát. A villámgyors döntő sajnos nem a mi szájízünk szerint alakult. Röpke hat másodperc alatt sikerült az orosz Renat Szajdov ucsimatájába beleszaladni, így az Atomerőmű SE harmadik férfi judósa az ezüstéremnek örülhetett. Ez fantasztikus eredmény, tekintve, hogy Bor Barna a tavaly augusztusi világbajnokságóta először szerepelt nemzetközi versenyen!


A zárónap női magyar indulója, Joó Abigél ismét felért a csúcsra a 78 kilogrammosok küzdelmében. Kezdésként ippongyőzelmet aratott a chiliei Jacqueline Usnayo, majd és az orosz Anasztaszija Dmitrijeva ellen. Az elődöntőben az amerikai Kayla Harrisonnal nézett farkasszemet a KSI SE judósa, aki ezúttal remekül összpontosított, s egy intéssel jobbnak bizonyult a tanácstalanná váló olimpiai bajnoknál. A döntőben is kitűnően judózó Joó Abigél egy ippont érő akció végén megkoronázta saját maga és a magyar csapat teljesítményét is: Pánczél Gábor tanítványa a dobogó legfelső fokára állhatott fel! Nem ez volt Abigél első diadala az IJF World Tour-sorozatában, mégis nagyon sokat ér, hiszen legutóbb 2013 nyarán sikerült ilyen jó eredményt elérnie. Újra a győztes úton, az olimpia esztendejében!



[caption width="504" id="attachment_10710" align="aligncenter"]jooabigel2016havanna Joó Abigél a dobogó legtetején! Fotó: IJF[/caption]

Válogatottunk az éremtáblázat ötödik helyéig jutott, az élen Oroszország (3 arany, 0 ezüst, 1 bronz), Kuba (2, 1, 2) és Izrael (2, 1, 0) végzett. Soha rosszabb évkezdést!


/forrós: judoinfo.hu/

Kesztyűs Küzdelem Csapatbajnokság - Összefoglaló

Első alkalommal tartottak Csapatbajnokságot a Global Grappling és a G4 Grappling Liga keretein belül Kesztyűs Küzdelem szabályrendszerben, melynek az elmúlt szombaton Soltvadkert adott otthont.

[caption id="attachment_10707" align="aligncenter" width="504"]kesztyűsküzdelem_bw Fotó: Global Grappling[/caption]

Ahogy azt felvezető írásunkban is említettük, a Kesztyűs Küzdelem szabályrendszer a G4 Grappling Liga harmadik évadától található meg a Global Grappling palettáján, amely azóta a versenyek túlnyomó többségében szerepel is a választható versenyszámok közt.


Az első Kesztyűs Küzdelem Csapatbajnokságot a soltvadkerti Városi Sportcsarnokban zajlott a Global Grappling égisze alatt a Bács-Team rendezésében. A "házigazdák" pedig remek teljesítményt nyújtva az első helyen végeztek a férfiak versenyében, megelőzve a Zen Bu Kan Kempot képviselő A Klub csapatát! A Bács-Team ezt követően a juniorok között is bezsebelte az elsőséget. Bizonyítva, hogy az utánpótlásban is komoly értékekkel bír a Vancsik Nándor vezette egyesület. Gratulálunk, és további sok sikert kívánunk nekik!


A Soltvadkerti TV is forgatott a helyszínen, az ő képes összefoglalójuk itt tekinthető meg:


[youtube https://www.youtube.com/watch?v=afUWeE5KjHQ&w=560&h=315]


A G4 Grappling Liga következő fordulóját Budapesten rendezik majd február 13-án!


Heti összefoglaló (70.)

A Heti összefoglaló ezen a vasárnapon sem maradhat el. Számos érdekes témával találkozhattatok a héten oldalunk hasábjain, ha követtetek minket. Sport coaching, szakmai cikkek és magyar érmek, röviden összefoglalva. De nézzük bővebben, hogy miről is esett szó az elmúlt hét napban.

IMG_0866

Hétfőn olvashattátok, hogy képezték magukat a Zen Bu Kan Kempo oktatói. Harminc oktató vett részt elsősegélynyújtási tanfolyamon. Este egy szakmaibb jellegű írással találkozhattatok, az ütőerő növelését, és annak néhány lehetséges módját néztük át ismét.


Kedden Vajda Vivien aranyérméről számoltunk be, aki Horvátországban remekelt ezúttal. Ezt követte a nap zárásaként a sport coaching rovatunk, melyben Bánóczi Péter "Megküzdeni a félelemmel" című írását közöltük.


Szerdán a Felix Promotion hírével találkozhattatok, melyből kiderül, hogy Salgótarjánban indítják az idei évet. Később írtuk, hogy a idén is megemlékezik Kató Mihályról a Harcosok Klubja Versenysorozat.


katomihaly_borito


Csütörtökön átmozgattuk magunkat a hétvége előtt, húzódzkodás volt teritéken ezen a napon. A fárasztó napot egy legendás mérkőzéssel zártuk, Buakaw és Andy Souwer visszavágóját tekintettük meg.


Pénteken a hétvégi havannai judo Grand Prix beharangozóját hoztuk az ebéd mellé. Kubában 9 magyar judós küzdött az év első olimpiai kvalifikációs versenyén. Miközben Lisszabonban a brazil jiu jitsu Európa-bajnokság zajlott éppen, bemutattuk a bjj egy "mellékhatását", aminek az ujjak az elszenvedői. Mondhatnánk erre, hogy a sikernek ára van.


Szombaton már Kubában szerzett éremről írhattunk. Karakas Hedvig ezüstérmes lett, és ezzel ott lehet a nyári Olimpián! Este Kelemen Balázsnak szoríthattunk, aki a WBO Interkontinentális címét próbálta megszerezte Németországban Dominic Bösel ellenében. Balázs azonban végül pontozással alul maradt a némettel szemben.


boxen-wiegen-halle102_v-standardBig_zc-3ad1f7a1


Vasárnap ismét éremről és szép magyar sikerekről volt szó. Módos Péter aranyérmet szerzett a Zágrábban zajló birkózó Grand Prix-n, és a magyar válogatott pedig a csapatok versenyében végzett az élen! Gratulálunk!


Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség

Módos Péter aranyérmes Zágrábban

Felnőtt kötöttfogású válogatottunk számára az év első versenye a szomszédos Horvátországban megrendezésre kerülő “Zagreb Open Grand Prix” volt, ahol tizenhárom versenyzőnkből Módos Péter, Lőrincz Tamás és Lám Bálint aranyérmes lett, míg ketten a dobogó második, hárman pedig a legalsó fokán végeztek a nemzetközi viadalon, így a csapatpontversenyt is megnyerte a Sike András és Takács Ferenc irányította alakulat.

MódosPéter

Szöul olimpiai bajnoka, Sike András a horvát fővárosban debütált szövetségi kapitányként, azon a tizenkét országot (horvát, magyar, német, szlovén, argentin, szlovák, amerikai, szerb, bolgár, lengyel, osztrák, cseh) felvonultató versenyen, ahol számos olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmes mérte fel év eleji tudását. A mieink itt-ott hiányosan érkeztek a versenyre, hiszen a legjobbak közül nem utazott el a csapattal Bácsi Péter, Lőrincz Viktor és Kiss Balázs sem, ott volt azonban és győzött is többek között a londoni olimpia két magyar kötöttfogású érmese, Módos Péter és Lőrincz Tamás is.


Csonti hosszú kihagyás után (legutóbb 2015 márciusában a szombathelyi Magyar Nagydíjon versenyzett) első versenyén vett részt, ám ennek ellenére igencsak meggyőző volt, remek, látványos birkózással négy mérkőzést is megnyert (két-két szerb és legnyel birkózót múlt felül), így megérdemelten vehette át az 59 kilogrammosok győztesének járó díjat. Így volt ezzel a 71 kilogrammban Szöcsi is, bár ő szeptemberben Las Vegasban is küzdött, most három viadalt (amerikai, szerb és szlovák versenyzőket győzött le) megnyerve lett a súlycsoport legjobbja. A harmadik magyar aranyat a nehézsúlyú Lám Bálint révén szerezte meg a magyar csapat, miután a BVSC óriása háromszor (két szerb és egy horvát vetélytársát győzte le) is jobbnak bizonyult ellenfeleinél. Az aranyérmeseken kívül fináléba jutott még a 66 killogrammos Losonczi Ottó, valamint az ezúttal 80 kilogrammosoknál versenyző Szabó László is, ám a végső győzelmet nem sikerült megszerezniük, ezüstérmet vehettek át az eredményhirdetésnél. Az esti döntősök mellett Kéri Zoltán, Török Zsolt és Pap Arnold  a dobogó harmadik fokára állhatott fel.


A magyar versenyzők eredményei:


59 kg: 1. Módos Péter (4 győzelem) 66 kg: 2. Losonczi Ottó (3 győzelem, 1 vereség) 66 kg: 5. Kozák István (2 győzelem, 2 vereség) 71 kg: 1. Lőrincz Tamás (3 győzelem) 71 kg: 5. Kottes Pál (2 vereség) 75 kg: - Tollár Dániel (1 vereség) 80 kg: 2. Szabó László (3 győzelem, 1 vereség) 80 kg: 3. Kéri Zoltán (3 győzelem, 1 vereség) 80 kg: - Szabó Patrik (1 győzelem, 1 vereség) 85 kg: - Szilvássy Erik (2 vereség) 98 kg: 3. Török Zsolt (1 győzelem, 1 vereség) 130 kg: 1. Lám Bálint (3 győzelem) 130 kg: 3. Pap Arnold (1 győzelem, 1 vereség) Csapatpontverseny: 1. Magyarország, 2. Lengyelország, 3. Szerbia


A versenyen Szabó Bence bíróként működött közre.


/forrás: birkozoszov.hu/

Címért bokszol Kelemen Balázs

Ahogy arról az elmult napookban mi is beszámoltunk, Németországban lép ismét kötelek közé Kelemen Balázs!

[caption width="504" id="attachment_10693" align="aligncenter"]Kelemen vs Bösel Fotó: MDR[/caption]

A győri bokszoló a Felix Promotion színeiben 26. profi mérkőzésén lép ma este ringbe a németországi Halle an der Saale városában. Ellenfele a helyi Dominic Bösel lesz.


Balázs egy súlycsoporttal feljebb, félnehézsúlyban fog megmérkőzni a némettel, aki elmondta, hogy gyors ütésekkel fogja megrohamozni ellenfelét, és szerinte Balázsnak nincs esélye a győzelemre. A szokásos, egészséges önbizalommal tehát megáldották a német fiút is, akinek eddig 20-0-ás mérleg szerepel a neve mellett.


A mérkőzés és Balázs felkészülése fokozott figyelmet kapott a német média részéről. Balázshoz két napra ellátogatott az MDR televízió stábja is, hogy itt a felkészülésébe belepillanthassanak és interjú keretében a mékrőzésről kérdezzék. A róla összeállított német nyelvű anyagot ITT tekinthetitek meg. Balázs azzal kezdte mondandóját, hogy ha nem hinne a győzelemben, akkor el sem indult volna a mérkőzésre!


Németországról egyelőre őriz szép emlékeket a győri bunyós, hiszen eddigi egyetlen vereségét, ami a neve mellett áll, azt épp itt szenvedte el tavaly.


Az összecsapás tétje egyébként nem más, mint a WBO interkontinentális öve lesz, melyet most a német fiú birtokol még, de remélhetőleg induláskor már Balázs vállán díszeleg majd.


Karakas Hedvig olimpiai résztvevő

A hétvégén Kubában a havannai Grand Prix-vel folytatódik az olimpiai kvalifikációs időszak, melyen 9 magyar  - köztük Karakas Hedvig - is tatamira lép a hétvége folyamán!

karakas2015golden

A pénteki napom 57 kg-os súlycsoportban lépett tatamira a Honvéd judósa, Karakas Hedvig is, aki remekül menetelt egészen a döntőig, melyben csak egy intéssel maradt alul amerikai ellenfelével szemben.


Héditől ilyen szép megoldásokat lehetett látni Kubában:


[youtube https://www.youtube.com/watch?v=trKz69hdVMg&w=560&h=315]

A fenti iponnak épp a német Viola  Waechter volt az elszenvedője, ezzel Hédi 19 másodperc alatt a döntőben találta magát, ott azonban nagy csatában az amerikai Marti Malloy egy Golden Score során begyűjtött intéssel jobban bizonyult ezúttal.


A Honvéd kiválósága ezzen az ezüstéremmel egyből a repülőjegyét is megváltotta, így neki is szoríthatunk majd a riói nyári Olimpiai játékok során! Gratulálunk!


A mai versenynapon Ungárvári Miklósnak, Csoknyai Lászlónak, Gercsák Szabinának és Mészáros Anettnek szoríthatunk!


Az eseményeket élőben ITT követhetitek!

Kubai Grand Prix - 10 magyar judós küzd

Kubai Grand Prix! Az elmúlt héten Tunéziában elkezdődött a 2016-os olimpiai kvalifikációs időszak, amely péntektől vasárnapig Kuba fővárosában, Havannában folytatódik. A százezer dolláros összdíjazású Grand Prix-viadalon tíz magyar judós indul harcba a pontokért.

[caption id="attachment_10663" align="aligncenter" width="504"]meszaros_anett_640 Mészáros Anett is szőnyegre lép Kubában[/caption]

A kubai Grand Prix-n az előzetes nevezések alapján hatvankilenc ország 418 versenyzője lép majd tatamira. A mieink közül az első versenynapon, pénteken a junior Európa-bajnok Pupp Réka (48 kg, Atomerőmű SE) és az olimpiai ötödik helyezett, világbajnoki bronz- és Eb-ezüstérmes Karakas Hedvig (57 kg, BHSE) száll harcba az érmekért.


Szombaton az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós (73 kg, Közgép-Ceglédi VSE), a négyszeres Európa-kupa győztes Csoknyai László (81 kg, Atomerőmű SE), a kétszeres világbajnoki ezüstérmes, Eb-győztes Mészáros Anett (70 kg, Budaörsi SC), s nem utolsó sorban a junior vb- és Eb-győztes, U23-as Európa-bajnok Gercsák Szabina (70 kg, Hell-Miskolci JC) kap lehetőséget.


A zárónapon ismét négy judósunkért szoríthatunk, a világbajoki ezüst-, Eb-bronzérmes Tóth Krisztián (90 kg, KSI SE), a Európa-kupa győztes Cirjenics Miklós (100 kg, Atomerőmű SE), a világbajnoki és Eb-ezüstérmes Bor Barna (+100 kg, Atomerőmű SE) és a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél (78 kg, KSI SE) lép tatamira.


Öt edző: Bíró Tamás, Flórusz János, Hangyási László, Pánczél Gábor és Toncs Péter, valamint Nagy András sportigazgató és Dénes László gyúró kíséri a csapatot.

Legendás meccsek - Buakaw vs Souwer II

Buakaw vs Souwer 2! Egy nem mindennapi visszavágó!

buakaw vs souwer



Az időpont 2006. A K-1 ereje teljében, népszerűsége csúcsán. Andy Souwer súlykategória királyaként a K-1-ben ekkor három éve veretlen volt. Egyedül Albert Kraus verte meg 2003-ban. Miután Souwer 2005-ben a K-1 World Max fináléban Buakaw-ot is legyőzte egy hajszállal (megosztott pontozással), tulajdonképpeni pályája csúcsára ért.

Buakaw 2005-ös éve sem volt akármilyen, hiszen ekkortájt robbant be a köztudatba és a nemzetközi porondra igazán. A világsztárrá válás útjára még 2004 júliusában lépett rá, amikor a K-1 Max tornán világbajnok lett.


Ezen a tornán egy este alatt legyőzte John Wayne Parr-t, Takayuki Kohiruimaki-t és az előző bajnokot, a japán szupersztár Masato-t. Ezt a rohamot vagy győzelmi sorozatot folytatta 2005-ben is, eltekintve egy Albert Kraus elleni, ezúttal is hajszálnyira bukott meccstől, melyet aztán később az év során megbosszult.


Ezt a sorozatot szakította meg Souwer egy extra menet utáni, máig vitatott pontozásos győzelemmel. Legközelebbi találkozójukig Buakaw 8 győzelmet gyűjtött be - többek között olyan nevek estek a fehér lótusz áldozatául, mint Jean-Charles Skarbowsky, Mike Zambidis vagy Gago Drago.


A 2006-os meccsük mögötti motiváció mindkét fél részéről adott volt, de egy szép győzelmen túl több forgott itt kockán, hiszen a K-1 MAX tornát még senki sem nyerte meg előtte kétszer zsinórban. Ez volt a Buakaw vs Souwer 2!


https://youtu.be/jE9ZTSJLEzw

Ismét Kató Mihályra emlékezik a Harcosok Klubja

Idén első alkalommal, február 27-én nyit ki a Harcosok Klubja, melyen 2016-ban is megemlékeznek a tragikusan elhunyt Kató Mihályra!

katomihaly_borito

A Harcosok Klubja Versenysorozat 21. gálájával indítja az idei évet. A gála amellett, hogy ismét emléket állít a legendás thaibox harcosnak, Kató Mihálynak, még a Mesterek csatája II. elnevezést is viseli.


A Mesterek csatáját tavaly rendezték meg először, akkor Dudok Károly és Jóni Zsolt csapott össze egy címmeccs keretében. Idén a második felvonásban Hajdú Gábor (Re-Gym) és Erdős Józses (Thaiwondo Hungary) lép majd ringbe az est főmérkőzéseként, 5x3 percben egy Muaythai „A” kategóriás Magyar bajnoki címért!


A mesterek előtt is akad majd látnivaló a küzdőtéren, erről gondoskodik majd Vidákovics Patrik és Pokorni Ádám. A Bács-Team és a Fighting Kempo két tehetsége K-1 szabályrendszerben mérkőzik majd meg egymással!



[caption width="504" id="attachment_9657" align="aligncenter"]vidakovics_romania Vidákovics Patrik (balra) ismét ringbe lép a Harcosok Klubja gáláján![/caption]

Az este további programja még természetesen formálódik az elkövetkezendő hetekben, nevezni folyamatosan lehet a muaythai [kukac] muaythai.hu címen, a szükséges adatok megadásával. Nevezési díj ezúttal sincs! Érvényes sportorvosi igazolás azonban elengedhetetlen!


A gála helyszíne az aTerem Harcművészeti Központ lesz, a további információkért pedig kövessetek minket!

Salgótarjánban startol az idei bokszév

szello_dunaujvaros



Salgótarjánban startol az idei bokszév! A Felix Promotion iroda az első idei élő televíziós rendezvényén ismét egy új várost kapcsol be a magyar profi ökölvívás vérkeringésébe!

A vállalkozás most már hivatalosan is bejelentheti, hogy február 20-án, Salgótarjánban hozza tető alá az év első rendezvényét, mellyel kapcsolatban ezúton is köszöni a városvezetés segítő közreműködését Dániel Zoltán és Fekete Zsolt alpolgármester uraknak!


Az esemény programjában a legismertebb magyar hivatásos ökölvívók is kesztyűt húznak, így kötelek közé lép majd többek között a legmagasabban rangsorolt honi versenyző, a cirkálósúlyú Magyar bajnok, Szellő Imre, a feltörekvő középsúlyú Harcsa Norbert, az ugyanebben a kategóriában szereplő veretlen Pintye Szabolcs, a félnehézsúlyú Magyar bajnok Baranyi Richárd, valamint a pehelysúlyú Magyar bajnok Laki Róbert is.


A tervek szerint Bedák Zsolt is szorítóba lép, miközben menedzsmentje és Nonito Donaire képviselői egyeztetnek egy áprilisi WBO kispehelysúlyú világbajnoki címmérkőzésről.


A Felix Promotion eseményeit idén is a közszolgálati MTVA vállalat M4 Sport csatornája közvetíti. Bővebb információt, valamint a jegyeladással, jegyrendeléssel kapcsolatos részleteket a www.felixpromotion.com oldalon találhatnak a bokszrajongók.

Sport coaching - Megküzdeni a félelemmel

Egy Coaching folyamatban a legfontosabb, hogy találjunk egy olyan közlési formát, ami a legjobban „átmegy” a kliensen. Ahány szakember annyi féle módszerre esküszik, és ez így is van jól.

cub1

Színesnek kell lennünk, mint az élet más területein is. Én az elbeszélő, példa alapú, tanulság levonó módszert szeretem, amikor egy mesébe, történetbe ágyazva adom át ügyfelemnek az információt.


Miért pont a mese? A mese kora gyermekkorunk legmeghatározóbb tudás forrása. Rendszerint édesanyánk, édesapánk, nagyszüleink mondták nekünk és mi feltétel nélkül áhítattal hallgattuk őket, azért, mert hitelesek voltak és az vésődött be, hogy a mesére figyelni kell.


Főleg a küzdősportokban a félelemmel való meg küzdés az egyik legnehezebb dolog. Az alábbi mese erre világít rá.


tigermon-47


Salut Alfonzo - Az őszinte oroszlán idomár


„Hamarosan kezdődik az előadás és arra gondoltam, írok még neked, remélem, hogy nem utoljára. Sokszor gondolok arra, hogy is kezdődött ez az egész?


Nem, nem a mi barátságunk, hiszen az Afrikába nyúlik vissza és ott mind ketten kitettünk magunkért. Arról beszélek most, hogy nehéz beismernem magamnak azt, hogy félek. Sőt az utóbbi időben egyenesen remegek, mielőtt be kell mennem az oroszlánok közé…


Hatan vannak és mindegyiket szeretem. Linda, Oscar, Marcus, Jerry, Oldman és Carlos. Nagyon szépen tudnak együtt dolgozni, de néha azt érzem rajtuk, hogy nem bíznak bennem. Nem bíznak a bátorságomban és ez által én sem bízok már magamban. Ez pedig, ebben a szakmában olyan hiba faktor, ami ha beüt ott vége mindennek. Tanácsot szeretnék tőled kérni mon amie, hogy mit tehetnék azért, hogy újra a régi önmagam legyek?


Mintha tegnap történt volna, amikor a Tobruk-i majd a Marseille-i vándorcirkuszban is együtt tereltük ezeket a nagymacskákat és a te bátorságod olyan erőt adott nekem, hogy még Marcus szájába is bele mertem hajtani a fejemet.


Arról nem is beszélve, amikor a kezedből kiesett az ostor és Linda oda szorított a ketrec széléhez, és nem engedted, hogy az altató lövedéket bele lőjék az állatba, hanem higgadtan behívtál magatokhoz és én ÉN puszta kézzel eltereltem tőled a 200kg-os cicust……na, akkor bátornak éreztem magam!


De, azóta sok év telt el, megannyi előadást megéltem és most elakadtam, elveszítettem a hitemet.  Ez az igazság. Őszinte leszek magamhoz talán ez az első lépés, amit könnyedén megtehetek.


Persze ez csak a kezdet, mert várnak rám az oroszlánok. Őket nem fogja érdekelni, és hogy is érthetnék meg? Vadállatok. Az ösztönüket nem tudják felül írni. Mégis egy ember, akinek az ereje tized annyi ment az övék fel tudja parancsolni őket a dobogóra vagy rábírja bármilyen attrakció elvégzésre.


Most, hogy írok, neked egyre csak tódulnak a fejembe a gondolatok és a lehetséges megoldások. A félelem érzése nem vezet sehová. Félelemben élni olyan, mint szárnyak nélkül repülni, levegő nélkül merülni, vagy szkafander nélkül kilépni az űrbe.


Teljesen értelmetlen. Használnom kell az eszemet. Minket, embereket az különböztet meg minden más élőlénytől, hogy a fejünkben rendkívüli képességek rejlenek. Ez az ezt fogom tenni! Nem hagyatkozok tovább a rutinra. Mindig készen kell állnom az új kihívásokra.


Az „új életem” ami a félelem mögött van az egy ajándék, ami be van csomagolva. Hogy meg kaparinthassam ezt az ajándékot, hozzá kell fognom a kicsomagolásához. Ez elkerülhetetlen. Nem feltétlenül könnyű ez, mert jó erős a szalag és a papír is vághat. Sőt, van, hogy néha nem vagyok elég kitartó ahhoz, hogy kibontsam a csomagot.


Néha szidom azt, aki becsomagolta és oda adta nekem. Ezért a félelmeimmel való találkozással és gondolatokkal fogom bontogatni az ajándékomat! „


- Bánóczi Péter Life/Sport Coach info@banoczi-coaching.hu

Vajda Lilien aranyérmes Horvátországban!

Vajda Lilien



Vajda Lilien a novemberben megszerzett U21-es világbajnoki bronzérem után a februári korosztályos Európa-bajnokságon bővítené tovább kollekcióját.

Vajda Lilien, a 19 esztendős karatéka tizenhárom évet dolgozott első, világversenyen elért dobogós helyezéséért, de az EB előtt egy horvátországi arany is belefért.


A dzsakartai korosztályos világbajnokságon szerzett bronz után Lilien a 2016.01.16-17 között rendezett Croatia Openen remekelt, ahol 23 ország több, mint 1800 nevezőjével együtt a Goju-Kai Karate Do Szövetség két versenyzővel indult.


Dolezsál Richárdnak a junior -61 kg kategóriájában most nem sikerült dobogóra jutnia, azonban Vajda Lilien az U21 -55 kg kategóriában sorra győzte le az ellenfeleit - az olaszt 3:0, a horvátot 2:0, a szlovákot 3:0 és a szerb versenyzőt 2:0 arányban. A döntőben aztán a szerb válogatott Rankovicot is megverte, méghozzá 3:1-re és ezzel övé lett az aranyérem!


Jövő héten ismét tatamira lépnek a magyar versenyzők, a helyszín pedig ezúttal Kassa lesz. Vajda Lilien számára ez lesz az utolsó felkészülési verseny a február 5. és 7. között Cipruson megrendezésre kerülő kadet, junior és U 21 Európa Bajnokságra.


Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!


/utánpótlássport és a Goju-Kai Szövetség FB oldala nyomán/

Képezték magunkat a kempósok

Aki edzéseket tart, versenyekre jár, az előbb-utóbb találkozik sérülésekkel is. Lehet szó kisebb vagy nagyobb, vélt vagy valós sérülésről, ebben a helyzetben elsősorban egy sportoló/versenyző edzője az, aki szembesül az adott szituációval, és ekkor nagyon rövid idő alatt kell kritikus döntéseket meghoznia.


Például: engedi-e folytatni az edzés avagy a versenyt, hív-e orvost, mentőt, esetleg újraélesztést kell végeznie? Egy jól felkészült edző nem bízhatja csak a rutinra (bár az sem árt), hanem képezi magát és előre felkészül arra, ha pillanatokon múlhat tanítványa sorsa, akkor a helyes döntést hozza meg.


Elsősegély Full team_resize


A képzés lehetőségéről a Magyar Edzők Társasága által szervezett oktatáson értesült Dr. Havas-Sághy Gábor, a Kismészáros SE 2. danos Zen Bu Kan kempo edzője, aki a Magyar Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség támogatása mellett barátainak, edzőtársainak is lehetőséget teremtett az Oxyteam Kft segítségével, hogy meglévő edzői rutinjuk mellé elsősegély nyújtási elméleti és gyakorlati tudást is szerezhessenek.


A képzésre limitált számmal fogadtak jelentkezéseket, így összesen 30, az ország minden tájáról érkezett Zen Bu Kan Kempo edző vehetett részt a fél napos képzésen, amelyet a rendkívül felkészült és küzdősportok egészségügyi biztosát több, mint két évtizede ellátó, így hatalmas napi rutinnal rendelkező vezető mentőtiszt, Papp Róbert tartott munkatársai segítségével.


A résztvevők elméleti képzés keretében a sérülések fajtáit, az egyes sérüléstípusok során elvégzendő teendőket vették végig, valamint a küzdősportokban előforduló sérülések helyszíni felmérését, kezelését illetően tájékozódtak. A sebesültek rögzítése (kar-rögzítés, stabil oldalfekvés), illetve a helyzetfelmerési-újraélesztési 1x1 megtanulása is fontos részét képezte az oktatásnak. Ezt követően minden résztvevőnek kötelezően számot kellett adni  megszerzett tudásáról és bemutatni a gyakorlatban bábun és élő emberen is, valamint tudás-tesztet is ki kellett tölteniük a mestereknek.


Elősegély képzés IMG_3314_resize


- A komoly téma ellenére a képzés jó hangulatban, sok-sok kérdéssel és értékes válaszokkal telt el, így nem csoda, hogy minden edző sikeres vizsgát tett - mondta Dr. Havas-Sághy Gábor.


/forrás: Zen Bu Kan Kempo Magyarország/


 

Heti összefoglaló (69.)

Győzelmek, interjúk és szakmai anyagok voltak olvashatók ezen a héten portálunkon. Mint minden vasárnap, most is összefoglaljuk az elmúlt hét nap legfontosabb történéseit, hogy ne maradjatok le semmiről. Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!

IMG_0866

Hétfőn beszámoltunk róla, hogy idén is az ausztriai Mittlersill-ben kezdték az évet judósaink a hagyományos nemzetközi edzőtáborban. Délután - a hét legnépszerűbb cikke következett - a legendás Rocco Francis Marchegiano, azaz Rocky Marciano karrierjére tekintettünk vissza. Este Fábián Melinda hétvégi, Lengyelországban aratott győzelméről számoltunk be.


Kedden átismételtük újra, hogy miként tudjúk megóvni, és ápolni a bokszkesztyűinket. Este "A sikerek útján" sorozatunk folytatódott, benne a Magyar Kempo Szövetség tehetséges versenyzőjével, Megyeri Szabinával.


Megyeri_arany


Szerdán a legendás meccsek közül a Badr Hari vs Alistair Overeem visszavágót hoztuk Nektek ismét. Folytatásban pedig Mihályfi Ákosról olvashattatok, aki hatodik Európa-bajnokságára készül idén.


Csütörtökön írtuk, hogy Németországban lép szorítóba jövő héten Kelemen Balázs, akinek ellenfele a hazai Dominic Boesel lesz. A nap zárásaként számba vettük azt az öt hibát, amit elkövethetsz a felkészülésed során.


Pénteken, a hét utolsó munkanapján az erő és állóképesség fejlesztésére mutattuk egy gyakorlatsort kettlebell segítségével. Ezt követte 12 alapvető muay thai drill, amik nem csak a sportágot űzőknek ajánlott.


Szombaton mi is beszámoltunk róla, hogy három év után ismét ringbe lép David Haye, aki hazai közönség előtt, Londoban csapott össze az ausztrál Mark De Mori-val. Az esti film előtt még ajánlottunk Nektek 3 magyar mérkőzést, amit mindenképpen látnia kell egy küzdősportért rajongónak.


haye_Demori


Vasárnap olvashattátok, hogy a visszatérő David Haye esélyt sem adott ausztrál ellenfelének Londonban, és már az első menet végén lezárta a találkozót. A cikkben a mérkőzés felvételét is megtekinthettétek.


Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség


 

David Haye esélyt sem adott ellenfelének

Közel három és fél év kihagyás után tért vissza a ringbe a korábbi világbajnok angol nehézsúlyú ökölvívó David Haye tegnap este Londoban.

[caption id="attachment_10617" align="aligncenter" width="503"]David Haye Fotó: Charlie Crowhurst[/caption]

David Haye már az előzetesben elmondta aktuális ausztrál ellenfelével kapcsolatban, hogy Mark De Mori valószínűleg karrierje során még sosem találkozott ilyen gyors és technikás bokszolóval, mint ő, ezzel is jelezve, hogy önbizalma az elmúlt években sem kopott meg. Formájáról pedig a ringben akarta meggyőzni a nézőket és a rajongókat.


Haye korábban arra is utalt, hogy keményebben üt mint valaha. Erről tegnap ausztrál ellenfele is meggyőződhetett, miután az angol az első menet végén befejezte a mérkőzést, ezzel egy sikeres visszatéréssel bátran tervezget a következő időszakra.


"Nehézsúlyú bajnoki címet akarok nyerni." - mondta David Haye a mérkőzés után. Említette azt is, hogy Anthony Joshua elleni mérkőzést szeretnének, az egy nagyobb összecsapás lenne, mint egy esetleges Tyson Fury elleni találkozó.


A tegnap esti mérkőzés felvétele


[youtube https://www.youtube.com/watch?v=A4FbPiOHWU4&w=560&h=315]


Három év után visszatér David Haye

Három év szünet után szülővárosában, Londonban Mark De Mori ellen lép ismét kötelek közé David Haye.

haye_Demori

A "Hayemaker" becenévre hallgató brit nehézsúlyú ökölvívó legutóbb 2012-ben Dereck Chisora felett aratott győzelme után lép ismét szorítóba.


A mérkőzés előtt megtartott mérlegelésen Haye elmondta, hogy tudja, hogy sok idő telt el 2012 óta, de úgy érzi - még így 35 évesen is -, hogy képes valami nagy dologra. Önbizalma és jellegzetes karaktere egy kicsit sem kopott meg a "szabadság" alatt. Ezt igazolva szintén elhagzott tőle a sajtótájékoztatón, hogy biztos benne, hogy a De Mori elleni csata során ki fog ütközni a köztük lévő különbség, és De Mori még sosem találkozott olyan gyors és technikás bunyóssal, mint ő.


A tegnapi mérlegelésen Haye 103 kg-mal mért be, míg ellenfele 110,4 kg-ot nyomott. Haye egyébként sosem volt még ilyen "nehéz" karrierje során, ami fizikumán is meglátszik. Jó erőben van az angol, hogy ez majd a ringben is megmutatkozik-e, az kiderül ma este.


[youtube https://www.youtube.com/watch?v=uIB02XAHtjE&w=560&h=315]

Németországban lép szorítóba Kelemen Balázs

A Felix Promotion győri kiválóságára a következő megoldandó feladat Németországban vár majd, adta hírül a menedzseriroda a Facebook oldalán.

[caption id="attachment_10601" align="aligncenter" width="503"]Kelemen Balázs Fotó: Felix Promotion[/caption]

Kelemen Balázs (24-1) tavalyi év végre tervezett dunaújvárosi mérkőzése végül elmaradt, ami az előzetes egyeztetése alapján egy EBU címért zajlott volna. Balázs most azonban újabb lehetőség előtt áll, január 23-án Németországban mérkőzik meg a helyi Dominic Boesel (20-0) ellen.


https://www.facebook.com/Felix.Promotion.menedzseriroda/posts/1065996273431367

A mérkőzés okán a német MDR tévétársaság stábja meg is látogatta Balázst, és a két napos forgatás során felkészülésébe is betekintettek.


/A Felix Promotion bejegyzése nyomán/

Európa-bajnokságra készül Mihályfi Ákos

Január 20-a és 24-e közt rendezik Lisszabonban a brazil jiu jitsu Európa-bajnokságot, melynek résztvevői közt minden évben rengeteg magyar versenyzőért szoríthatunk. Ezúttal egy rutinosnak mondható indulót ragadtunk ki, Mihályfi Ákos  a hatodik Európa-bajnoki szereplésére készül.

Mihályfi_Ákos

Bíztatóan előjelekkel vág neki a portugáliai útnak Pápáról Mihályfi Ákos, ugyanis az eddig öt szereplése során négy alkalommal dobogóra állhatott, egy ezüst és három bronzérem díszeleg a vitrinjében a kontinens viadalokról.


Ákos legutóbbi világbajnoki szerepléséről és útjáról bővebben olvashattatok portálunkon, így most is felkerestük őt, hogy megkérdezzük, miként haladnak az előkészületek a jövő heti versenyre.


„Az amerikai útból merített tapasztalatok és az edzőtársak, oktatók személyes tapasztalásaival feltöltve indultam neki az EB felkészülésnek. Októberben kis lazítós hetek voltak sok BJJ edzéssel. Novemberben és decemberben heti 11-12 edzést végeztem. Ez általában úgy nézett ki, hogy délelőtt minden másnap futás, a másik napokon funkcionális edzés. Crossfitt jelleggel súlyemelő gyakorlatok, ölből felvétel, szakítások, kettlebell és traktorgumi gurítás. Esti órákban BJJ tanítás és tanulás. Segítette a felkészülést a pápai rendezésű Live Train 16x 8 perc gurulással. Aztán december 30-án Győrben a testvér klubnál 20x 5 perc gurulás. Sajnos a betegség engem is ágynak döntött. Újév estéjén belázasodtam, majd miután gyógyultnak éreztem magam, kezdtem az évet futással, szabadban -10 fokban. Ettől csak visszaestem és szövődmények lettek. Jelenlegi állapotomat hétvégén, Budapesten a központi teremben mértem le, egy 10x10 perces gurulással.”


Nem mondható tehát, hogy Ákos nem tett meg minden, hogy a legjobb formájában állhasson majd Lisszabonban a tatami elé.


Az Európa-bajnokság tehát jövő héten szerdán rajtol majd, ahol a fehértől a fekete övfokozatig minden színben lesz magyar versenyző! Igyekszünk majd mindenről beszámolni Nektek, és Ákosnak és a többi magyar versenyzőnek is sok sikert és eredményes szereplést kívánunk! 

A sikerek útján – Megyeri Szabina

Idén sem maradunk adósok a hazai fiatal tehetségek bemutatásával, és folytatjuk sorozatunkat, melynek ezúttal ismét egy hölgy lesz a főszereplője.

[caption id="attachment_10581" align="aligncenter" width="504"]Megyeri_arany Szabina a világbajnoki arannyal Fotó: Magyar Kempo Szövetség[/caption]

Megyeri Szabina a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia és a Magyar Kempo Szövetség tehetséges kempókája a tavalyi év több címet is bezsebelt egymás után, köztük egy világbajnoki aranyat a felnőttek közt. Ismerjük meg akkor most őt!


ellenfelem.hu:  - Sűrű programod volt az év utolsó heteiben. Lengyelországban Világbajnokság, majd egy hazai kempo Európa-bajnokság. Hogy bírtad ezt a fokozott terhelést?


Megyeri Szabina: - Szigorú időbeosztás szerint éltem, megteremtve az egyensúlyt az iskolai tanulmányaim és az edzés között. Nehéz volt de mindig a szemem előtt lebegett a célom. Sokat segített a jelenlegi egyesületem a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia vezetése és mesterem sensei Lacza Ádám Illés is.


e.: - Kicsit kanyarodjunk vissza a kezdetekre. Hogy ismerkedtél meg a kempoval?


M.Sz.: - A bátyámat kísértem el egy kempo versenyre, ahol nagyon megfogott ez a sportág. Majd pár héttel később kipróbáltam magam egy kempo edzésen a Budajeneő Kempo Klubban. És azóta az életem része kempo.


e.: - Minek köszönhető, hogy megragadtál a kempo mellett?


M.Sz.: - Az első megnyert versenyem után, megtapasztalt boldogság érzetet nem akartam már többé elengedni.


e.: - Melyik a kedvenc versenyszámod? Az eredményeid alapján mintha földharc „specialista” lennél. Ez a fő erősséged?


M.Sz.: - A földharc a kedvenc versenyszámom, de nagyon sokat kell még ahhoz edzenem, hogy annak specialistája legyek. Nem feltétlen csak a földharc a kedvencem,  ugyanúgy szeretem az állóharcot, mint a földharcot.


e.: - Melyik eredményedre vagy eddig a legbüszkébb?


M.Sz.: - A 2015. évben Lengyelországban megrendezett Jiu-jutsu Világbajnokságon a Sport Jijutsu Fighting felnőtt női abszolút kategóriában elért világbajnoki címemre.




[caption id="attachment_10576" align="aligncenter" width="503"]Megyeri_díj Szabina teljesítményét a Magyar Kempo Szövetség is díjazta. Fotó: Magyar Kempo Szövetség[/caption]

e.: - Mik a terveid az idei évre a sport terén?


M.Sz.: - Magasabb szintű öv megszerzése. És az eddig elért sikersorozat folytatása.


e.: - Hol vár rád az első megmérettetés ebben az évben?


M.Sz.: - Áprilisban a kempo világbajnokságon Bukarestben lesz az első nemzetközi versenyünk.


e.: - Köszönjük, és sok sikert kívánunk az idei évre is!

Győzelemmel kezdte az évet Fábián Melinda

Ahogy azt a múlt héten már jeleztük, két sérülés után Lengyelországban talált ismét ellenfélre a friss Presztízs-díjas Fábián Melinda.

[caption id="attachment_10572" align="aligncenter" width="504"]Fábián_AFC6 Melinda és Paulina Borkowska a mérlegelésen[/caption]

A Budapest Top Team versenyzőjére az AFC 6 nevet viselő gálán a helyi Paulina Borkowska várt az elmúlt szombaton. Ahogy felvezető írásunkban is mesélte Melinda, ez a mérkőzés kiváló felvezetése lehet az évnek, melyhez jó erőben és kellő motivációval állt hozzá. Az eredmény nem is maradt el, de erről meséljen edzője, Peszlen Ferenc.


„Egy nagyon jó hangulatú, telt házas gála volt (650-700fő) 8 mérkőzéssel. A szabályrendszer ténylegesen az UFC szerinti, erre felhívták a figyelmet, hogy guardból földön engedik az „ejtő” könyököt, állásból nem, és a slamm is szabályos volt. Mi a 4. pár voltunk, Melinda ellenfele a rekordja ellenére nagyon felkészült volt, és nagyon akart is. A combrúgások nem tetszettek neki, ez már hamar kiderült, viszont itt is dolgozott a hazai pálya, egy első menetes karfeszítés is össze jöhetett volna, ha a bíró nem állítja le 20 másodperccel hamarabb a menetet. A szünetben az ellenfél stábja megbontotta a bandázst, és amint begongattak a második menetre, 1,5-2 percen keresztül elkezdték igazgatni a ragasztást, tudtuk hogy itt sem győzhetünk pontozással, de egy clinch szituációból a földre kerülvén be tudtuk fejezni a meccset egy arm triangle-el. Külön köszönet Tolnai Dávid barátomnak, kollégámnak (Independent MMA), hogy elkísért minket!”


Fabian_AFC6_eredmeny


Mi pedig mást nem tudunk hozzátenni, minthogy gratulálunk Melindának, és egy hasonlóan sikeres folytatást kívánunk az idei évre!  


Pillanatképek - Rocky Marciano

Rocky Marciano

Rocky Marciano. Gránit állkapocs, hatalmas, bénító erő, veretlen pályafutás. Az 1923-ban született Rocco Francis Marchegiano az egyetlen, aki nehézsúlyú bajnokként veretlenül hagyta abba pályafutását, méghozzá egy 49-0-ás mérleggel. Nézzük, ki is volt az igazi Rocky!

Ami magasságban és karjai hosszúságában hiányzott azt az egyik valaha volt legjobbnak tartott nehézsúlyú bajnok Marciano erőben és elszántságban pótolta. Technikailag soha sem volt a leggyönyörűbb bunyója, azonban elképesztő ereje hatalmas fegyvertény volt. Pályafutása 49 mérkőzéséből 43-at kiütéssel nyert. A 87.75%-os kiütési aránya a mai napig a legmagasabb a nehézsúly történetében.


Kevesen hitték volna ezt a kezdetekkor, hiszen 18 hónaposan majdnem meghalt, de későbbi élete során sem tűnt nagy dolgokra predesztináltnak. Marciano volt gödörásó, dolgozott útépítéseken, fektetett vonatsíneket, de még a cipészkedésbe is belekóstolt.


Karrierje vége felé - bár még mindig erősen hagyatkozott hatalmas találatokra képes jobb kezére - már sokkal jobban odafigyelt a védelemre is. Óriási, emlékezetes csatákat vívott, 10-13-15 menetben, olyan nevek ellen, mint Jersey Joe Walcott, Ezzard Charles, Archie Moore vagy Joe Louis.


Rocky Marciano későn kezdett, kevés edzéssel és rövid amatőr karrierrel a háta mögött, ám semmi sem állíthatta meg. Legkeserűbb győzelme az általa rajongásig imádott Louis ellen volt. Egyik legkeményebb ellenfele, Ezzard Charles volt az egyetlen, aki 15 menetet kibírt ellene a ringben (igaz, ő is csak egyszer). De nehezebb meccsei is adódtak.


Első találkozójára Jersey Joe Walcott ellen 42 győzelemmel a háta mögött érkezett. Walcott 12 menetet uralt Marcianoval szemben - jobban bokszolt, többször le is küldte és úgy tűnt, meg is nyeri a meccset. Azonban a hatalmas akaratú, megadást nem ismerő Marciano a 'Suzie Q'-nak elkeresztelt ütésével (ami egy tánc-mozdulat volt akkoriban) a 13.-ban kiütötte őt is.


Visszavonulása után (32 évesen) Marciano a megszerzett jövedelméből élt, a tévében bokszmeccseket kommentált. 1969. augusztus 31-én egy magánrepülőgéppel Iowa-ba, Des Moines-ba utazott, az időjárási viszonyok miatt viszont a gép egyfajta kényszerleszállásra volt kénytelen.


A pilóta sem elegendő repülési tapasztalattal nem rendelkezett, sem képesítése nem volt, hogy ilyen viszontagságok közepette repüljön. Két mérföldre a leszállótól egy fának ütközött Newton városa közelében (Iowa). Rocky Marciano és a gépen utazók meghaltak. Marciano 46 éves volt ekkor.


https://www.youtube.com/watch?v=SjDfOoAxI_4?feature=oembed&wmode=opaque&rel=0&showinfo=0&modestbranding=0

Nemzetközi edzőtáborban a judósok

Idén is a mittersilli nemzetközi edzőtáborral indult a judós évad, a világ legjobb judokái már csütörtök óta a tatamin készülnek az olimpiai kvalifikációs időszak utolsó, izgalmasnak ígérkező félévére.

[caption id="attachment_10565" align="aligncenter" width="504"]gercsak2016mittersill Fotó: EJU[/caption]

Az edzőtáborban folyó munkába bepillantást engedő videó-összeállításban egyébként feltűnik két magyar versenyző is, Karakas Hedvig és Gercsák Szabina is.


[youtube https://www.youtube.com/watch?v=YbNSXmcAxrA&w=560&h=315]


/A judoinfo.hu nyomán/

Heti összefoglaló (68.)

Ahogy telnek a napok az új évben, úgy lendül be az élet a magyar küzdősportban is. Rendezvények, díjátadók és edzőtábor mellett szakmai cikkekkel is találkozhattatok ezen a héten, ha követtetek minket. Ha lemaradtatok volna valamiről, akkor most pótolhatjátok. Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!

IMG_0866

Hétfőn a Ledényi Judo Team tavalyi évéről számoltunk be, ami igazán sikeresnek mondható, hiszen Ledényi Levente tanítványai 190 érmet gyűjtöttek ez elmúlt évben. Este Fábián Melinda idei első kihívásáról írtunk, a Budapest Top Team versenyzője Lengyelországban kezdi az évet az AFC 6 elnevezésű gálán.


Kedden a hétvége jitsus rendezvényéről írtunk nektek, Kalocsán a brazil jiu jitsu népszerűsítése érdekében egy rekordkísérlettel egybekötve 24 órás gurulást rendeztek. Este motivációs sorokat olvashattatok Joe Rogan-tól, akitől nagyon elgondolkodtató szavakat hallhattunk.


joe-rogan


Szerdán az idei első Global Grappling versenyt ajánlottuk figyelmetekben, ami egy Kesztyűs Küzdelem Csapatbajnokság lesz, Soltvadkerten. Arra tekintettel, hogy az Újévben sokan vágtak bele a sportolásba, átnéztük újra a felszerelés alapjait, ami a bokszot illetőleg szükséges lehet. Este - mondhatni az előző téma mentén haladva -  a zsákolás leggyakoribb hibáit futottuk át ismét.


Csütörtökön a hétvégi kalocsai jitsus rendezvény okán átnéztük az ujjak helyes beszalagozását, este pedig a Zen Bu Kan Kempo idei téli edzőtáborát harangoztuk be.


zbk_teliedzotabor


Pénteken vetettünk egy pillantást a judósok 2016-os versenynaptárára, mely ismét bővelkedik világeseményekben, köztük a nyári Olimpiával, ahol már 8 indulónk biztosan lesz. Este a pletykák okán, mely szerint Many Pacquiao a következő mérkőzése után visszavonul, számba vettünk nem mindennapi karrierjének fontosabb pillanatait.


Szombaton számoltunk be róla, hogy kitütették a legjobb Vas megyei sportolókat, ahol díjat kapott Seregély Gyöngyi, Dancsó Zoltán és Koszogovits Mihály is. Este írtuk, hogy két súlycsoportban is az UFC bajnoka lehet az ír Conor McGregor.


Vasárnap Deaák-Bárdos Mihály amerikai utazásáról cikkeztünk, a magyar klasszis a nehézsúlyú válogatott Robby Smith felkészülését segítette.


Ez volt tehát a heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség



Kövess minket az Instagram-on is!

https://www.instagram.com/p/_SZtw9wd8k/?taken-by=ellenfelemhu