Heti összefoglaló

Ugyan nem hozott olyan sok érmet és sikert ez a hét a magyar küzdősportban, mint például az előtte lévő, amikor a szegedi Világkupán 277-szer állhattak fel magyar versenyzők a dobogóra, de panaszra most lehetett okunk, volt miből csemegézni a héten is. Nézzük sorban a legfontosabb eseményeket.

IMG_0866



Hétfőn judoval indítottuk a hetet, méghozzá egy remek hírrel, Bor Barna remek teljesítménnyel ezüstérmes lett a World Judo Masters versenyen, és ezzel újra a súlycsoport legjobbjai közé küzdötte vissza magát.Maradtunk tovább a Gi-s sportoknál, a IV. Budajenő Kempo Kupa eredményeivel folytattuk.Estére a hét legolvasottabb híre maradt, a XXI. Kick-Box Világkupa beszámolója, melyből kiderül,hogy 277 magyar éremmel zártuk a szegedi versenyt.

Keddre is volt kempos hírünk, Kovács Alexandra beszámolójával jelentkeztünk, aki a felnőtt Országos Bajnokságon ért el szép eredményeket.

kovacsszandiOB2

A déli ebédet követően birkózásra váltottunk, a világbajnok Sastin Mariann újra összecsapott Barka Emesével, Bulgária után ezúttal Németországban, és ezúttal Sastin bizonyult jobbnak, aki aztán meg sem állt a dobogó legfelsőbb fokáig.

Estére egy a kedvelt sportpszichológia rovatunk folytatódott, benne a célkitűzések szerepéről, példaként pedig az UFC váltósúlyú bajnokának, Chris Weidmannak a gondolataival.

Elérve a hét feléhez a szerdát az "Egy harcos naplója" sorozat következő részével kezdtük. Számszerit a negyedikkel.

Folytatásban újra judora váltottunk. A balatonfüredi Veterán Judo EB beharangozóját olvashattátok. 100 magyar indulóért szoríthattunk ezen a hétvégén.

Este az ütközet utáni interjúnk következett az utóbbi időszak legkomolyabb külföldön elért eredményét szállító Benedek Zsolttal, aki sikeresen vette az első akadályt a SuperKombat gáláján.

Benedek_Zsolt-vs-Bogdan_Nastase-1

Csütörtökön Szellő Imrével rajtoltunk. A cirkálósúlyú magyar tehetség újabb kemény mérkőzésen van túl erről mesél a cikkben.

Este újabb interjú következett, ezúttal Rehák Györggyel, téma a következő Fight Night Hungary gála volt.

Pénteken a Zen Bu Kan Kempo felnőtt Országos Bajnokságának eredményeit hoztuk le elsőként, melyről Kovács Alexandra beszámolóját már korábban olvashattátok.

Majd egy bejelentést tettünk közzé egy készülő interjúról a legendás Carlson Gracie fiával, Carlson Gracie Jr.-ral beszélgettünk a budapesti látogatása során. Az elkészült anyagot hamarosan olvashatjátok.

Ezután az "Egy harcos naplója" ötödik része következett. Elérve az estéhez újabb "Ütközet után" interjúval kedveskedtünk nektek, főszerepben ezúttal Birics Tamással, aki a novemberi Görbics Gábor ellen megvívott mérkőzés után győzelemmel tért vissza.

birics

Szombaton még a Ferobox gálája volt a téma. Bogdán Zsolt "Golyó" sérülten, de magabiztosan nyert a korábbi Európa-bajnok francia ellenfele ellen.

Az idő rendkívül alkalmas volt rá, így egy kis szabadtéri edzésre ösztönöztünk benneteket, melynek praktikus kelléke a kettlebell volt ezúttal.

Szombat este aztán egy másik állandó rovatunk a "Helyzetjelentés" következett, benne az Ausztráliában élő magyar lánnyal, Komlós Rozival, akit a most hétvégén sorra kerülő mérkőzése előtt kérdeztünk.

Komlos_Rozi_update

Ma, azaz vasárnap a Budapesten rendezendő judo Grand Prix magyar résztvevőiek névsorát közültük. Negyvenhét magyar indulóért szoríthatunk majd június 13-án és 14-én.

judo_válogatott

Kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség



Összeállt a magyar csapat a hazai Grand Prix-re

Negyvenhét versenyző kap lehetőséget június 13-án és 14-én a Budapest Judo Grand Prix-n, a riói olimpia kvalifikációs sorozatának kiemelt versenyén, ahol Magyarország a rendező jogán minden súlycsoportban négy judóst indíthat.




[caption id="attachment_6333" align="aligncenter" width="550"]judo_válogatott foto: mob.hu[/caption]

Nagy András szakágvezetőtől megtudtuk, a létszám akár két fővel kevesebb is lehet, hiszen két judósunknak még pótolnia kell a nevezéshez szükséges igazolványt, míg a 90 kilogrammosok között „szétlövés” dönt majd az egyik induló személyéről, a pécsi Kersics Dávid és a leányvári Rábai László között.


A legjobbjainkat illetően a névsorban nincs meglepetés, a magyar judo legsikeresebb aktív versenyzői egytől egyig a csapatba kerültek.

A magyar Grand Prix-csapat


FÉRFIAK

60 kg: Burján László (Budaörsi SC), Szabó Csaba (Kecskeméti JC), Petka Roland (UTE), Bartha Ákos (Miskolci VSC)
66 kg: Őri Felicián (Ippon Judo Tatabánya), Zámbori Bence (Budaörsi SC), Hagyó Gábor (Honvéd-Kipex), Majer Tibor (Közgép-Ceglédi VSE). Tartalék: Hencz Norbert (Honvéd-Kipex), Takács Márton (KSI SE), Gorjánácz Zsolt (UTE)
73 kg: Ungvári Miklós (Közgép-Ceglédi VSE), Szabó Frigyes (Varga Cseppek), Juracsek László (KSI SE), Hosnyánszky Dániel (Atomerőmű SE). Tartalék: Mester Dániel (Közgép-Ceglédi VSE), Windischmann Bence (Atomerőmű SE)
81 kg: Krizsán Szabolcs (Honvéd-Kipex), Csoknyai László (Atomerőmű SE), Ungvári Attila (Közgép-Ceglédi VSE), Köller Milán (Mogyi-Bajai JC). Tartalék: Stadler András (Honvéd-Kipex), Kárpáti Gábor (Pécsi KSE)
90 kg: Tóth Krisztián (KSI SE), Vér Gábor (Honvéd-Kipex), Ohát Zalán (Atomerőmű SE). Kersics Dávid (Pécsi VSK) és Rábai László (Leányvár SE) között „szétlövés” dönt.
100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Fogasy Gergő (Kecskeméti JC), Breitenbach Paul (Budaörsi SC)
+100 kg: Bor Barna (Atomerőmű SE), Péntek Zoltán (Leányvár SE), Kerstner Róbert (Leányvár SE), Urbán Gergő (Titán JC)

NŐK

48 kg: Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya), Pupp Réka (Atomerőmű SE)
52 kg: Maros Barbara (Honvéd-Kipex), Keliger Bernadett (Közgép-Ceglédi VSE), Szabó Katinka (Varga Cseppek), Polgár Luca (Atomerőmű SE). Tartalék: Balogh Daniella (Mohácsi TE)
57 kg: Karakas Hedvig (Honvéd-Kipex), Knetig Emőke (Mogyi-Bajai JC), Siroki Ibolya (Budaörsi SC)
63 kg: Szabó Franciska (Varga Cseppek), Mihovics Szabina (Röntgen-Nagykanizsa), Polyák Krisztina (Budaörsi SC)
70 kg: Breitenbach Anett (Budaörsi SC), Gercsák Szabina (Hell-Miskolci JC), Lőrincz Renáta (Kecskeméti JC), Gyulai Réka (Szolnoki VSI). Tartalék: Diviki Barbara (Titán JC)
78 kg: Joó Abigél (KSI SE), Salánki Evelin (Ippon Judo Tatabánya)

 /forrás: judoinfo.hu/


Helyzetjelentés - Komlós Rozi

Komlos_Rozi_update

Pár hónap eltelt már, mióta utoljára beszéltünk egy interjú keretében Komlós Rozival, a 21 éves, Sydney-ben élő, magyar származású lánnyal, aki három éves volt, amikor is 1996-ban családja nekivágott Ausztráliának. Rozi a muay thai-val való találkozása során azonnal beleszeretett, a többit pedig az interjúnkban természetesen már olvashattátok. Sok minden történt azóta Rozival, szóval volt miről beszélnünk, de beszéljen ő maga arról, hol is áll most élete, profi karrierje. Helyzetjelentés - Komlós Rozi!


ellenfelem.hu: - Szia Rozi! Mesélnél nekünk mi minden történt az interjúnk óta?


Komlós Rozi: - Sziasztok! Az interjú óta igazi hullámvasút volt az életem. Visszatértem Ausztráliába és Thaiföld után ez egy kis idő telt, de szerencsére tudtam tartani a rutint és továbbra is minden nap edzek a 8 limbs teremben, szóval a Thaiföld utáni vágyakozás és szomorkodás nem tartott sokáig. Ausztráliában viszont nehéz bunyókat találni és hiányzik, hogy gyakran küzdhessek. Mindenesetre igyekszem pozitív maradni és fókuszálni a dolgokra, melyekben fejlődnöm kell.


e: - Ha jól tudjuk, azóta volt egy meghiúsult meccsed is. Mi történt pontosan és mennyire voltál csalódott?


KR: - Igen, az első k-1 szabályrendszerben tartott meccsem lett volna Melbourne-ben, amit pár nappal a megtörténte előtt fújtak le, mert bizonyos szabályok megváltoztak Ausztráliában. Iszonyatosan csalódott voltam! Nagyon nehéz volt ennyire harcra készen, formában lenni és csak pár napra lenni a ringbe lépéstől, majd szembesülni azzal, hogy tovább kell várnom! Ehhez a sporthoz, ahol sajnos nagyon sok az utolsó pillanatban történő meccs-lemondás, erősnek kell lenni fejben és nagy szükség van egy jó csapatra is, a megfelelő emberekre körülötted. Ismét az edzésekre kezdtem fókuszálni, hogy még tovább fejlődjek a következő meccsemre.


[gallery link="none" type="slideshow" ids="3723,3721,3722,3725"]

e: - Mesélnél nekünk egy kicsit a következő ellenfeledről?


KR: - A meccsem egy kemény queenslandi bajnok, Melina Yung ellen lesz, Queensland-ben, az 'Urban Warfare' promóció gáláján. Régóta várok már erre a meccsre. Melina egy nagyon domináns harcos a helyi bunyós körökben és híresen erős bunyós. Nagyon komolyan dolgoztam az erőmön az elmúlt hat hónapban és úgy érzem soha nem voltam még ennyire erős és fitt.


e: - Milyen volt az edzőtábor?


KR: - Nagyon jól ment a felkészülés! Nagyon kemény volt, de a csapat jelenleg nagyon erős, mindenki támogat mindenkit és a tanulásban a határokig vittük egymást!


e: - Meddig tervezel Ausztráliában maradni? Megvan már a dátum, mikor repülsz vissza Thaiföldre?


KR: - Októberig leszek itt, aztán irány a phuket-i Sumalee Boxing Gym, hogy az álmaimnak éljek!


e: Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk!


Komlós Rozi

Following up with Rozi Komlós

[caption id="attachment_6310" align="aligncenter" width="504"]Rozi Komlós /photo: Sumalee Boxing Gym/[/caption]

It's been a while since we last talked to Rozi and many things have happened so there were plenty of things to catch up on. Rozi Komlós on emotional rollercoasters, cancelled fights, training camp and her upcoming fight!


Q: - Hello Rozi, can you please tell us how was everything and what happened to you since our interview?


A: - Hello! Since our interview it’s been a bit of a rollercoaster! Adjusting back to my life here in Australia after Thailand took a little while, luckily still keeping the routine of training everyday at my gym here in Sydney (8 limbs) the post–Thailand blues didn’t last too long! It’s been difficult to find fights here in Australia though, I miss fighting often but I just stay positive and focus on all the things I need to improve on!


Q: - You had a fight scheduled that got cancelled. What happened and how frustrating did you feel?


A: - Yes I had my first k1 style bout in Melbourne cancelled a few days before due to regulations being changed in Australia. I was extremely frustrated; feeling totally fit & ready to fight having to wait a little longer to step back into the ring was hard! Having a strong mindset and team is crucial in this sport which is filled with last minute cancellations.  I just re-focused on training and improving for the next bout.


Q: - Can you tell us a bit about your upcoming fight and your opponent?


A: - My upcoming bout will be against the very tough Queensland champion Melina Yung in Queensland on the urban warfare promotion by urban gym. This is a fight I’ve been looking forward to for a long time! Melina is prevalent on the fight scene and has a reputation for being very strong. I’ve been working my strength extremely hard over the last 6 months and feel now I am the strongest and fittest I have ever been.


Q: - How was the training camp?


A: - The preparation has been great! Very tough but the fight team at the moment is really strong and supportive so more than anything its been fun, learning and pushing each other to the limits!


Q: - How long do you plan to stay in Australia? Do you already have a date for flying back to Thailand?


A: - I’ll be in Australia till October then back to Sumalee boxing gym in Phuket to live the dream!


Rozi Komlós vs Melina

Sérülten, de magabiztosan nyert Golyó

Az utolsó tavaszi Ferobox Event gála főmérkőzését Bogdán „Golyó” Zsolt (10-0) vívta, aki a franciák korábbi Európa-bajnoka, Jean Marc Monrose (27-9) ellen meccselt Kecskeméten.


Golyó


A nehézsúlyú fenegyerek változatos, izgalmas mérkőzésen, tíz menetben, egyhangú pontozással diadalmaskodott, pedig „Golyó” a küzdelem során komoly vállsérülést szenvedett.




„Hosszú és kemény mérkőzés volt, ráadásul a hatodik vagy a hetedik menetben megsérült a vállam, szóval a hajrában már nagyon szenvedtem” – fogalmazta meg érzéseit Bogdán. „Minden tiszteletem Jean Marc Monrose-é, aki végig bátran, és nagy szívvel harcolt. Úgy gondoltam, hogy legkésőbb az ötödik menetben elfárad, mivel jó egy éve nem volt mérkőzése, és komoly súlygyarapodáson ment át. De ezért igazi profi, a rutin és az elszántság átsegítette ezeken.”




A magyar ökölvívó összességében elégedett a ringben mutatott produkciójával, annak ellenére, hogy elismeri, tud ő ennél még jobban is küzdeni. „Igen kemény mérkőzés volt, sok adok-kapokkal. Úgy gondolom, hogy az első menetek szorosabbak voltak, de a negyedik menettől a ritmusváltásokkal sikerült vékonyan elvinni a tíz pontokat. Az utolsót azt határozottan elvesztettem, de ezen nem lepődtem meg, mivel már hatalmas fájdalmaim voltak.”


„A mérkőzés előtt úgy éreztem, hogy jó formában vagyok, de úgy gondolom, így utólag, hogy túledzettem magam, s a végére nem tudtam visszatöltődni. Ezekre a dolgokra jobban kell figyelnünk a következőkben. Egy jó és rutinos ellenféllel találkoztam és győztem, és ebből a meccsből is előnyt kell kovácsolnunk, ahogy eddig minden mérkőzésemből” – zárta az értékelést az újpesti vagány.


„Golyó” jelenleg a megérdemelt pihenőjét tölti, valamint kezelteti sérült vállát, ugyanakkor már az őszi mérkőzései lebegnek a szeme előtt. „Most egy kis pihenő, és a vállam gyógyulása következik, aztán folytatjuk az utunkat. Silló István barátom és menedzserem, akinek rettentő hálás vagyok, valamint az RC Media és az RC News teljes csapata, illetve, nem utolsó sorban Rácz Félix segítenek mindenben, így csak a bunyóra koncentrálhatok”.






 /fotó: felixpromotion.hu/

/forrás: ferobox.com/

Ütközet után - Birics Tamás

Birics Tamásról a legutóbbi - Görbics Gábor - elleni mérkőzése óta nem sokat hallottunk, de az elmúlt hétvégén Tomi újra ringbe lépett! A mérkőzés után beszélgettünk vele.


birics


ellenfelem.hu: - Görbics Gábor elleni mérkőzésed óta ez volt az első meccsed. Szándékosan tartottál egy kis szünetet, vagy egyszerűen most jött olyan lehetőség,amira érdemes volt igent mondani?


Birics Tamás: - Pár héttel ezelőtt Bulgáriában lehetett volna meccsem, de oda mégsem engem választottak a szervezők. Nem terveztem a szünetet, mégis a Fight Night Hungary gála után hosszú ideig nagyjából csak az edzéseken való oktatással tartottam magamat szinten.


e.: - Milyen volt a mérkőzés belülről?


B.T.: - Tudtam, hogy bármi megtörténhet. Kétszer mérkőztem Thai ellenfél ellen és mindkét alkalommal K.O vereséget szenvedtem a rúgásaiktól. Hollandiában Paowarit Kay-tól a Sasiprapa Gym-ből és Szentendrén a MuaythaiMania 3-on Petaswin-tól kaptam ki.


Legutóbbi ellenfelemnél magasabb voltam, míg a súlya kicsivel neki volt több. 22 éves fiatal, aki 110 mérkőzéséből 90-et megnyert és ez alapján tőlem rutinosabbnak számított!


Láttam, hallottam, éreztem magam körül mindent. Rehák György, amit kért, szinte egyből meg tudtam csinálni. Sikerült megállítanom Phetcharint, mielőtt megmutathatta volna, hogy mire is képes igazából!


e.: - Vannak már konkrét terveid a közelgő időszakra?


B.T.: Konkrét terv nincsen. Edzéseimen megosztom a tapasztalataimat és kihasználom a lehetőséget, hogy a Re-Gym-ben, most egy igazi, nagyszerű thaiföldi edzőtől is tanulhatok!


e.: - Benedek Zsolt által megszületett a SuperKombat első magyar résztvevője és győztese. Várható esetleg,hogy Te is elmozdulsz valamelyik komolyabb európai szervezet irányába?


B.T.: - Gratulálok Benedek Zsoltnak és az Energy Gym-nek a győzelemhez.  A profi muaythai mérkőzések mindig érdekelnek, főleg ha külföldi és jó harcos ellen küzdhetek.  Mindegy, hogy melyik szervezet gáláján!


Köszönet edzőmnek és barátomnak Rehák Györgynek a felkészítését és a bizalmát!   Akik még kellettek ehhez a győzelemhez és akiknek szeretnék még köszönetet mondani: Vörös Rolandnak és Piyapong Taweemuang-nak, GymCityOffice-nak és Szöllős Iminek., RokkoGroup-nak, Dietz Gusztinak és Csigának, a Szentedre VSE-nek és mindenkinek, aki utazott miattam és szurkolt! :)  Köszönet Gerlémnek, aki elviselt, szeretett és segített.


e.: - Köszönjük és további sok sikert kívánunk!


https://www.youtube.com/watch?v=Ew1k836JfQQ

Egy harcos naplója

belfort

A harcos naplója sorozat hangulatos képsorok, a történéseket, szituációkat nagyszerűen támogató zene segítségével mutatja be a világ jelenleg legnagyobb és legrangosabb MMA szervezet, az UFC egyik félnehézsúlyú harcosának, Vitor Belfort edzéseit, felkészülését a különböző kihívásokra. Edzések teremben, tengerparton, sparring, vér és izzadtság. Ez a harcos naplója!


https://www.youtube.com/watch?v=KZs6banUZLw&rel=0

Taroltak a sárosdiak az Országos Bajnokságon

levaiob


Több mint száz harcművész mérette meg magát a Zen Bu Kan Kempo Felnőtt Országos Bajnokságon, Székesfehérváron.


A klubok közül az első helyen a Sárosdi Kempo SE végzett 12 arany, 11 ezüst, 5 bronzéremmel, a második a Baranya Kempo SE lett 8 arany, 7 ezüst, 7 bronzéremmel, míg a harmadik helyezést az A Klub szerezte meg 8 arany, 5 ezüst és 5 bronzéremmel. A részletes eredmények ITT olvashatók.

A résztvevők változatos számokban mérhették össze erejüket: formagyakorlat, fegyveres formagyakorlat, szinkron formagyakorlat, önvédelem, földharc (gi és no-gi), B-viadal, A-viadal, pusztakezes viadal, és MMA szabályrendszerekben mutathatták meg tudásukat.


Hanshi Lévai László (8.Dan) kiemelte, hogy az évente megrendezésre kerülő felnőtt országos bajnokság azért is mérföldkő, mert itt zárt rendszerben, azonos szabályokkal küzdhetnek meg egymással a Zen Bu Kan Sportági Szövetség kempósai.


- A felnőtt 2015 évi válogatottnak egy fontos állomása volt a mostani verseny, hiszen az itt megszerzett pontok duplán számítanak – mondta a verseny egyik szervezője, Márhoffer Márton.


- Nívós küzdelmeket láthattunk, nagyon meg vagyok elégedve a versenyzők felkészültségével - hangsúlyozza  Kyoshi Takács Attila, aki hozzátette: külön köszöni a Zen Bu Kan Sportági Szövetség, valamint az Alba Regia SC támogatását, akik segítsége nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvény.


 forrás: Zen Bu Kan Kempo

Fight Night Hungary - interjú Rehák Györggyel

FNH3-szept-27

A Fight Night Hungary soron következő gálájára szeptember 27-én kerül sor. Akárcsak az elmúlt gálákon, úgy a következőn is joggal reménykedhetünk jobbnál jobb meccsekben, de miről is szól majd a program pontosan? Lesznek nemzetközi csaták, címmérkőzések? Ki az, aki biztosan ott lesz? Kérdéseinkre Rehák György válaszol!


ellenfelem.hu: - A dátumon kívül lehet már tudni valamit? Elárulhat valamit a rajongóknak?


Rehák György:  A Fight Night Hungary harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Barba Negra Music Club-ban. Ezen alkalommal az Európai Muaythai Liga profi négyes tornái kerülnek megrendezésre három súlycsoportban: 66 kg, 71 kg, 76 kg súlyokban. Ez a show csak magyar versenyzők küzdelméről szól. A győztesek a dicsőség mellett egyenes ágon kijutnak az európai döntőre.


e: - Szeptember 27 ezúttal is vasárnapra esik. Az eddigi gálák során bebizonyosodott, hogy működhet ez is, de nem tartott tőle eleinte, hogy a késő estébe nyúló program és a másnapi munkanap rossz hatással lesz a látogatottságra?


RGY:  - Ezt a programot délután 4 órakor fogjuk kezdeni, pontosan azért, hogy ne nyúljon a késő estébe.


e: - Számíthatunk ezúttal is esetleg címmérkőzésekre?


RGY: - Igen, a három súlycsoport bajnoka elnyeri az E.M.L. Muaythai bajnoki övét. Ezen kívül WKN nemzetközi címmérkőzések is lesznek.


e: - Marad a formátum vagy esetleg terveznek változtatást ilyen téren?


RGY: - A  Fight Night Hungary formátumát a három darab négyes torna határozza meg és közé igazodnak be a presztízs fight-ok és címmérkőzések.


e: - Egy ideje nem találkozhattak a rajongók Habash Antoine-val. Mikor tűnik fel legközelebb? Ott lesz a gálán vagy netán előbb is láthatjuk őt valahol?


RGY: - Igen, Habash Antoine biztosan mérkőzik ezen a gálán. Most május 24-én szerezte meg a WAKO szegedi világkupájának  K-1 / 63,5 kg-os első helyezését. Tehát a súlycsoport változtatása sikeres volt.

Nehéz meccsen van túl Szellő Imre

A Ferobox Event péntek esti kecskeméti bokszgáláján remek küzdelmeket láthatott a publikum, mely esemény egyik fénypontja Szellő Imre összecsapása volt.


szelloimre


A cirkálósúly hazai uralkodója a Csehországban élő, kubai Miguel Velozóval (17-4-2) csapott össze, melyet a lassan belelendülő magyar bunyós a 6. menetben idő előtt nyert meg. Nem volt egyszerű mérkőzés Szellő számára a kecskeméti fellépés, hiszen a kubai remek formában, motiváltan küzdött.




„Talán kívülről nem is látszott annyira nehéznek, mint azt a ringen belül megéltem” – értékelt Szellő. „Borzasztó nehéz volt, hiszen a korábbi meccsei alapján nem ilyen ellenfélre készültem. Meglepett a mostani küzdőstílusa, nem erre számítottam. Az első menetekben végig le voltam maradva fél ütemmel, egyszerűen nem működtek azok a dolgok, amire készültünk ellene. Szerencsére a sarkom segítségével, tanácsaival, ahol Bandi bá mellett már Robi is ott volt, váltani tudtam, s végül csodálatosan fejeződött be a mérkőzés.”



Kívülről úgy látszódott, hogy Velozo több kemény ütéssel meglepte a magyar klasszist. „Tényleg eltalált néhányszor, de nem éreztem az ütéseit, nem tudott megcsípni. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, mert egy ilyen jó, motivált, a győzelemért mindent megtevő bunyóssal lehet emlékezetes mérkőzéseket vívni. Velozo győzni akart, és voltak elképzelései, hogyan nyerheti meg a mérkőzést!”


Szellő előre tudta, hogy nem lesz sétagalopp a múlt pénteki párharc. „Ismertem korábbról is, bár még soha nem mérkőztünk. Ő is bokszolt a cseh extraligában, nem is eredménytelenül, nagy skalpokat szerzett, köztük korábbi magyar válogatott bunyósokat is legyőzött. A hagyományos amatőr tornát, a Cseh GP-t háromszor is megnyerte. Szóval már amatőrként is figyelemre méltó ökölvívó volt” – jelentette ki a ceglédi kedvenc.




Szellő Imre (7-0) tavasszal a Ferobox Event összes gáláján kötelek közé lépett, így kifejezetten erőltetett menetben építhette profi karrierjét. „Jó volt ez a pár hónap, hiszen három jónevű ellenfelet győztem le. Még ha nem is jelentettek mérföldkövet karrieremben, de kilométerkőnek tökéletesen megfeleltek, hiszen Jomardashvili, Ilie és Velozo is remek profi múlttal rendelkeznek, nemzetközileg ismertek. Összességében úgy gondolom jól teljesítettem a tavaszi szezonban, de persze van hova fejlődni.”


A 31 éves cirkálósúlyú versenyző igyekszik jól kihasználni a pihenőidejét, noha saját elhatározásából nem megy hosszabb szabadságra. „Ezen a héten pihenek csupán, de ez is egy családos, aktív hét lesz, és még egy amatőr versenyre is elkísérem a társakat. A jövő hét hétfőn, vagy kedden viszont elkezdem az edzéseket. Szeretnék egy másfél hónapos alapozást végigcsinálni, mert ősszel még jobb ellenfelek ellen, még jobb formában szeretnék szorítóba lépni és emlékezetes mérkőzésekkel kiszolgálni a szurkolókat!”



Ütközet után - Benedek Zsolt

Benedek_Zsolt-vs-Bogdan_Nastase-1


Ahogy arról már hírt adtunk - Magyarországon elsőként - Benedek Zsolt sporttörténelmi pillanatot írt a magyar kickbox könyvébe, amikor is Bukarestben, 5000 román szurkoló nem éppen biztató hozzáállása ellenére is legyőzte a helyiek egyik kedvencét, Bogdan Nastase-t a SuperKombat gáláján. A gála előtti interjúnk után következzen most az ütközet után készült! Benedek Zsolt!


ellenfelem.hu: - Szia Zsolt! Először is engedd meg, hogy még egyszer gratuláljunk! Volt konkrét stratégiád Nastase ellen vagy inkább a kibontakozó dolgokra hagytakozva próbáltál építkezni?


Benedek Zsolt: - Nem volt nagy stratégiám. Messziről szerettem volna megoldani és onnan akciózni, mivel Nastase nagyon csapkodós volt és ez veszélyes tud lenni.


e: - Meglepett valami az előzetes várakozásaidhoz képest Nastaséval kapcsolatban?


BZS: - Nem néztem meg, hogy ő hogyan bunyózik, így nem nagyon voltak előzetes várakozásaim. Alapvetően az edzőm, Hricsovinyi Károly által mondottakra hagyatkoztam.


e: - Sokat csapkodott, íves ütései elég pontatlanok voltak. Milyen erő volt ütések mögött, amik találtak?


BZS: - Az ütések erősek voltak nagyon, de szerencsére tisztán nem nagyon kaptam be semmit. Többnyire lecsúsztak az ütések.


e: - Jóval pontosabbnak tűntél, viszont Nastase volt az agresszor. Ez lehetett a fő oka a megosztott pontozásnak szerinted?


BZS: - Lehetséges. Vagy csak az, hogy valaki szerette volna, ha ő nyer. Szerencsére jók voltak a bírók!


e: - Utólag visszagondolva, mi volt a legnagyobb kihívás a mérkőzéssel kapcsolatban?


BZS: - Az, hogy annak a sok nézőnek bebizonyítsam, hogy nem szabad lenézni a másikat.


e: - Milyen érzés volt első magyarként nyerni egy Superkombat gálán?


BZS: - Jó érzés, de nyerni persze mindig jó. Ha ez egy sima meccs lett volna, akkor is örültem volna, de a sok néző előtt mérkőzni és megverni a kedvencüket, ez azért mindent megért! Sikerült megállni a helyem és dicsőséget hoztam Magyarországnak!


Köszönjük az interjút! Reméljük mihamarabb látunk egy következő hazai vagy nemzetközi gálán és ismételten csak szép eredményekről számolhatunk be olvasóinknak. További sok sikert kívánunk!


[gallery type="slideshow" link="none" ids="6245,6247,6248"]

Veterán Judo Európa-bajnokság Balatonfüreden!

[caption id="" align="aligncenter" width="505"] Csihi János (középen) szerezte tavaly Prágában az első magyar aranyat[/caption]

Veterán Judo Európa-bajnokság - legendák a tatamin! Harmincöt ország hatszáz judósa adta le a nevezését a holnap rajtoló balatonfüredi veterán Európa-bajnokságra, amelyen 100 magyar versenyzőnek szoríthatunk! A rangos eseménynek május 28. és 31. között a balatonfüredi Balaton Központ ad otthont.


A kilencvenes évekre datálható a judós öregfiúk versenyek hőskora, egyre több helyszínen derült ki, hogy ezt a sportágat nem lehet abbahagyni. Az eseményeken újra összefuthatnak az egykori nagy ellenfelek, a küzdelmek mellett reggeltől estig (sokszor tovább is) megy az anekdotázás, a régi barátságok mellett újak is szövődnek.


Magyarország úttörő szerepet játszott abban, hogy az öregfiúk tornákból komoly világversenyek legyenek: 2003-ban Kecskeméten rendezték meg az első veterán Európa-bajnokságot. Hat évvel később Németországban rendezték meg az első világbajnokságot a harminc felettiek részére, egy évvel később, 2010-ben Budapest volt a vb házigazdája.


Most ismét nálunk van az örökifjú judósok világának központja: csütörtöktől szombatig az Európa-bajnokság egyéni küzdelmeit, vasárnap pedig a csapatversenyeit rendezik meg Balatonfüreden, az első versenynapon az 50 év feletti férfiak lépnek tatamira.


A magyar örök-ifjak eredménylistája káprázatos: a mieink az IJF veterán világbajnokságok történetében már több tucatnyi medált nyertek el: 2009-ben Sindelfingenben két arany- (Gyáni János és Péter Sándor) és hét bronz-, 2010-ben Budapesten tizenkét arany- (Kunyik Zsolt, Tölgyesi Krisztián, Bíró Tamás, Németh Tibor, Szemler István, Kersics Antal, E. Kovács János, Csihi János, Vass Barnabás, Domonkos Bernadett, Nagy Patrícia, Tamás Ibolya), négy ezüst- és tizenhárom bronz-, 2011-ben Frankfurtban két arany- (Tamás László, Péter Sándor), egy ezüst- és öt bronz-, 2012-ben Miamiban egy arany- (Péter Sándor), három ezüst- és egy bronz-, 2013-ban Abu-dzabiban egy arany- (Péter Sándor), egy ezüst- és egy bronz-, tavaly Malagában pedig egy arany- (Pósán Edina), négy ezüst- (Péter Sándor, Haja János, Illés Anikó, Reiner Cecília) és három bronzérmet (Göndöcs Attila, Csihi János, Zelenyánszki András) szereztek. Az eddigi magyar világbajnoki mérleg: 19 arany, 13 ezüst, 30 bronz!


A mieink Európa-bajnoki szereplése még sikeresebb, csak tavaly Prágában négy arany-, hat ezüst- és hét bronzéremmel gyarapították fényes gyűjteményüket! Reményeink szerint ezt jócskán sikerül majd felülmúlni Balatonfüreden!


A program

2015. május 28., csütörtök
M5, M6, M7, M8, M9, M10, M11
9.30 selejtezők
16.00 érmes mérkőzések, döntők

2015. május 29., péntek
M3, M4
9.30 selejtezők
15.30 megnyitó ünnepség
16.00 érmes mérkőzések, döntők

2015. május 30., szombat
M1, M2, F1–F11
9.30 selejtezők
16.00 érmes mérkőzések, döntők

2015. május 31., vasárnap
Férfi és női csapatverseny
9.30 selejtezők
14.00 záróünnepség
14.30 érmes mérkőzések, döntők

A korcsoportok

F1–M1: 30–34 évesek
F2–M2: 35–39 évesek
F3–M3: 40–44 évesek
F4–M4: 45–49 évesek
F5–M5: 50–54 évesek
F6–M6: 55–59 évesek
F7–M7: 60–64 évesek
F8–M8: 65–69 évesek
F9–M9: 70–74 évesek
F10–M10: 75–79 évesek
F11–M11: 80 év felett

/judoinfo.hu/

Egy harcos naplója

belfort

A harcos naplója sorozat hangulatos képsorok, a történéseket, szituációkat nagyszerűen támogató zene segítségével mutatja be a világ jelenleg legnagyobb és legrangosabb MMA szervezet, az UFC egyik félnehézsúlyú harcosának, Vitor Belfort edzéseit, felkészülését a különböző kihívásokra. Edzések teremben, tengerparton, sparring, vér és izzadtság. Ez a harcos naplója!


https://www.youtube.com/watch?v=jd_98tlGAsQ&rel=0

Sportpszichológia - a célkitűzések szerepéről

chris-weidman-anderson-silva-ellenfelem



Az elméleti, pusztán pszichológiai aspektusok tárgyalása után sportpszichológia rovatunkban ezúttal nézzünk egy gyakorlati példát, mely a célkitűzések szerepét, fontosságát szemlélteti rendkívül tapintható, kézzelfogható, gyakorlatias módon.

Tedd félre egy kicsit az elméleteket és lépj az útra, melyen azzá válhatsz, aki lenni szeretnél! Meséljen neked a hogyanokról és mikéntekről Chris Weidman, a világ legnagyobb MMA szervezetének, a UFC korábbi középsúlyú bajnoka.


"Egy az Olimpiára készülő birkózó voltam. A válogatók előtt lesérültem és ezért nem jutottam ki a 2008-as játékokra. Döntenem kellett: birkózok tovább és várok a 2012-es Olimpia válogatóira vagy kipróbálom az MMA-t.


Úgy döntöttem, kipróbálom a Brazil Jiu Jitsu-t három hónapra és teljesen beleszerettem. Hamar rájöttem, hogy nekem egyszerűen ezt kell csinálnom. Kemény környéken nőttem fel, így sokat bunyóztam. Amikor birkózásban vesztettem, akkor is mindig úgy gondoltam, hogy ellenfelem egy bunyóban sosem győzne le.


Szóval az MMA-t választottam. De tudtam, ha sikeres akarok lenni, nagy változásokra lesz szükség. Az igazság az, hogy sok sráctól kikaptam birkózásban, akiket pedig le kellett volna tudnom győzni. Nem voltam elég érett ahhoz, hogy beletegyem az országos bajnokságok megnyeréséhez szükséges munkát.


Egy tehetséges gyerek voltam, aki nem tett meg mindent, amit lehetett, és ha így teszel, úgy érzed majd, hogy nem érdemled meg a győzelmet. Soha sem volt meg az a szintű önbizalmam a meccseken, hogy úgy gondolkodtam volna, a másik srácnak esélye sincs megverni, mert annyira keményen edzettem.


Ezt változtattam meg, amikor az MMA-ba kezdtem. Eldöntöttem, hogy én leszek a sikerekért legkeményebben dolgozó gyerek. Nem akartam olyasvalaki lenni, aki soha sem éri el a potenciálját és nem hozza ki a legtöbbet a képességeiből. Feltettem hát egy maszkot: egy güriző, kemény, határozott birkózóét, ami egyáltalán nem voltam.


Csak azt a látszatot akartam kelteni. Körülbelül egy évnyi színlelés után, amikor is a legkeményebben dolgozó bunyósnak mutattam magam, a szokásaim megváltoztak és valóban azzá az emberré váltam. Addig színleltem, amíg csak nem vált valósággá. Tudva, hogy nincs ember, aki nálam keményebben dolgozna olyan bizalmat adott, hogy már valóban úgy gondoltam nem lehet megverni. Többé nem vesztettem.


Tudtam, hogy ha a legjobb akarok lenni, a legjobbat kell legyőznöm. A súlycsoportom bajnoka ekkor Anderson Silva volt... Ugyanazt a fentebb már említett módszert használtam - addig színleltem, amíg csak nem vált valósággá. Ez volt a stratégiám, hogy meggyőzzem magam, képes vagyok megverni őt.


A kezdetektől fogva úgy készültem a meccseimre, hogy nem az adott ellenfelemet akartam legyőzni, hanem Anderson Silvát. Én még a kezdetek kezdetén voltam, ő pedig ez a verhetetlen, mitikus figura. Azt mondtam hát magamnak: ő is ember. Le lehet győzni, és megvan benned, ami ehhez kell. És hinni kezdtem, habár senki más nem osztozott velem ebben a hitben.


Egy harmadik küzdelem nem is hozna lázba Anderson Silva ellen. Miután kétszer legyőztem, megvertem Lyoto Machida-t és megvédtem az övemet, kihívásra van szükségem. Ma pedig már mindenki számára világos kell legyen, amiről én mindig is tudtam, hogy igaz: Anderson Silva soha sem fog megverni.


A versenyszellem bennem azonnal új kihívásokat, célokat keres. Jelenleg ki akarom pucolni a súlycsoportomat. Le akarom rombolni a következő kihívót, aztán a következőt, majd az az utánit. Mindenkit meg akarok verni, akiről az emberek úgy gondolják, hogy nem tudom legyőzni. Veretlenül akarok visszavonulni. Soha sincs vége.


Jelenlegi fókuszom, hogy következő ellenfelemet teljesen domináljam. Mindenki tudtára akarom adni, hogy egy teljesen más szinten vagyok, mint a többiek és hogy enyém ez a súlycsoport. Mint mindig, most is akadnak kétkedőim. Az ellenfelem nagyon erős és sokan úgy gondolják, hogy nagy gondot okoz majd. Szóval megint meg kell mutatnom mindenkinek, hogy tévednek. Meg akarok küzdeni vele és le akarom győzni. Le tudom és le is fogom."





Sastin Mariann aranyérmes Németországban!

Felnőtt és kadet női válogatottunk is a németországi Dormagenben versenyeztek, ahol az 58 kilogrammosok között a világbajnok Sastin Marianna ezúttal 3-3-ra (intéssel) legyőzte klubtársát és egyben riválisát, Barka Emesét a fináléban. A felnőttek között bronzérmes lett még Dénes Mercédesz is, kadet birkózóink azonban érem nélkül maradtak.


 

[caption id="attachment_6159" align="aligncenter" width="550"]11039794_431619107012463_3017635537718807456_n fotó: Magyar Birkózó Szövetség Facebook[/caption]

Tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre Hans-von-Zons nevével nemzetközi verseny Németországban, ami idén a hagyományos Német Női Nagydíj volt Dormagenben. A kadet, junior és felnőtt korosztálynak rendezett versenyre a világ minden tájáról érkeztek birkózók, akik a rangos megmérettetést követően nemzetközi edzőtáborban is részt vehetnek. Magyarország a felnőtt válogatott mellett a kadetokat is kiutaztatta a versenyre, így összesen tizenhárom birkózónknak szoríthattunk a két napos verseny alatt.


A felnőttek között komoly csaták zajlottak, ami abból is visszatükröződött, hogy világbajnokunk, Sastin Marianna az 58 kilogrammos döntőbe vezető úton az orosz Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmest is legyőzte. A fináléban hazai riválisával, a világ- és kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes, Barka Emesével (a döntőbe vezető úton legyőzte többek között a kétszeres Európa-bajnok Johanna Mattssont is) küzdött meg, ami nem csak az aranyéremért zajlott, hanem jócskán beleszámított a világbajnoki részvételért zajló versenybe is.


Sastin, áprilisban 4-3-s vereséget szenvedett Bulgáriában Barkától, most azonban visszavágott neki, és végül 3-3-ra (intés és levitel Mariann részéről, illetve levitel, majd kiléptetés Emesétől), megnyerte a mérkőzést és egyben az aranyérmet is. Az 58 kiló címeres meze szempontjából így az állás 1-1, tehát minden a harmadik összecsapáson dől el, amire várhatóan július végén kerül sor Lengyelországban, nemzetközi versenyen.


Dormagenben a felnőtt korosztályban további három versenyzőnk állt rajthoz, akik közül az 53 kilogrammosok között Dénes Mercédesz ügyeskedett. Az érdi kadet Európa-bajnok román riválisát múlta felül az első körben, majd a németek ászától két vállal kapott ki, ám vigaszágra került. Ott, fehéroroszt tusolt be, majd kanadait múlt felül technikai tussal és végül a bronzéremért újabb fehéroroszt fektetett két vállra. A 63 kilogrammosok között Sleisz Gabriella egy-egy győzelem és vereség után, míg a 69 kilogrammosoknál Wilson Vanessa egy vereség után esett ki a versenyből. Jäger Szimonetta és Németh Zsanett ezúttal nem vettek részt a viadalon.


Kadet korosztályban Ritter Diletta és Martin Gábor irányította hölgyeinket, akik hét súlycsoportban összesen harminchárom mérkőzést birkóztak, ebből tizenhetet sikerült megnyerniük, ám mivel nem az UWW szabályai szerint ment a sorsolás, így sajnos egyik versenyzőnk sem állhatott dobogóra.

43 kg: Molnár Nikoletta (Abonyi BC) 5 mérkőzés, 2 győzelem, 3 vereség = 4. helyezett
46 kg: Faragó Nikolett (Földesi SE) 3/1/2 = kiesett a versenyből
49 kg: Szekér Szimonetta (Dorogi NC) 6/3/3 = 6. helyezett
52 kg: Bognár Erika (Kecskeméti TE) 5/3/2 = kiesett a versenyből
56 kg: Dollák Tamara (Szegedi VSE) 6/4/2 = 5. helyezett
60 kg: Németh Anna (Dorogi NC) 3/1/2 = kiesett a versenyből
65 kg: Elekes Emese (ESMTK) 5/3/2 = 4. helyezett


forrás: birkozoszov.hu


 


Kovács Alexandra országos bajnok!

A  Kismészáros Kempo SE versenyzője, Kovács Alexandra a hétvégén, Székesfehérváron rendezett ZBK Felnőtt Országos Bajnokságon négy aranyat és egy bronzérmet gyűjtött be. Az alábbiakban az ő beszámolóját olvashatjátok, melyben a versenyről, a felkészülésről és kapcsolódó gondolatairól olvashattok!


Kovács Alexandra


Hétvégén lezajlott a Zen Bu Kan Kempo Országos Bajnokság, ami a legfontosabb kempo verseny, ugyanis itt van lehetőség a legtöbb pont szerzésére a válogatottba kerüléshez. Ennek megfelelően nagyon keményen készültünk Palotás Ferenc és Kárászi Balázs mesterekkel a megelőző hetekben. A felkészülés igen összetett volt, mivel öt versenyszámban is eredményesen szerettem volna szerepelni.


A verseny technikai számokkal kezdődött, a szinkron majd az egyéni formagyakorlattal. Különösen új élmény volt számomra, hogy edzőmmel, Fecó sensei-el formagyakorlatozhattam. Rengeteget készültünk és nagy örömünkre a sok gyakorlás meghozta gyümölcsét, hiszen mi állhattunk a dobogó legtetején. Az egyéni formagyakorlatommal harmadik helyet értem el tapasztalt ellenfeleimmel szemben, de folyamatosan azon vagyok, hogy ez változzon.


Kovács Alexandra


A technikai számokat a küzdelmi - no gi majd gi földharc – versenyszámok követték, amelyekben ellenfeleim kopogtatásával első helyen végezhettem. Úgy érzem a földharc az amiben a legjobban otthon érzem magam, sokkal biztosabbnak érzem a technikáimat itt, mint bunyóban. Természetesen ettől még bőven van mit tanulnom, de tény, hogy sokkal kevesebb időm jut a földharcra az ütés-rúgás gyakorlása mellett, amire az utóbbi időben igen nagy hangsúlyt fektetek, mégis magabiztosabb vagyok földön, mint állásban.


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=uDcssCL2oEc&w=560&h=315]


A földharcok után az utolsó megmérettetés A viadalban várt rám - ami egy full-kontakt versenyszám földrevitellel és földharccal – ahol két remek ellenféllel küzdhettem meg a menetek során. Az első meccsen sok begyakorolt technikát sikerült alkalmaznom, főleg azok közül, melyek segítségével közel kerültem ellenfelemhez és lehetőségem volt a közelharcra illetve földre-vitelre, majd a második menetben kopogtatás megvalósításához.


A második meccsen nem tudom, hogy a fáradtságnak tudható-e be, de valamiért sokkal lassabban lendültem bele a bunyóba, még a második menetben sem indítottam annyi akciót, amennyit kellett volna. Ugyan vezettem, de nem lehettem nyugodt. Ellenfelem jól tartotta a távolságot, nehezen tudtam közel kerülni. Csak a harmadik menetben sikerült felpörögnöm annyira, hogy a távolságot lopva bemenjek és térd technikákat alkalmazzak majd földre-vitel után kopogtatással befejezzem a küzdelmet. Így négy arany-, egy bronzéremmel és rengeteg tapasztalattal zártam a napot.


Remélem elegendő pontot értem el ahhoz, hogy jövőre is a Zen Bu Kan Kempo válogatott tagja lehessek, hisz ez nagy megtiszteltetés számomra.


Eredményes felkészülésem nem jöhetett volna létre Palotás Ferenc és Kárászi Balázs mesterek nélkül, és persze köszönöm a protein-vitamin.hu-nak a támogatást, és az ellenfelem.hu-nak a lehetőséget! ;)

XXI. Kick-Box Világkupa - 277 magyar érem!

Az ünnepi hétvégébe nyúlóan rendezték Szegeden a XXI. Kick-Box Világkupát, ahol összesen 20 ország - köztük Magyarország - sportolói képviseltették magukat. 


111879


A szegedi Városi Sportcsarnok küzdőterén felállított 4 tatamin és 2 ringben péntektől zajlottak az események a különböző korosztályokban, súlycsoportokban és szabályrendszerekben. A pénteki selejtezők után szombaton már az elődöntőkön volt a sor, míg a zárónapon, vasárnap a döntő küzdelmei során izgulhattunk egész nap a magyar versenyzőkért, akik számszerint 312-en képviselték hazánkat!


Csapatokra lebontva olyan neves együttesek képviselték hazánkat, mint a világ legjobb kick-box klubjának megválasztott Halker-Király Team, a Debreczeni Team, a Titán SE, az Esztergomi Kick-Box SE, de a Szigetszentmiklós-Tököl SE is képviseltette magát 17 versenyzővel.


Versenyzők tekintetében sem volt okunk panaszra, hiszen a teljesség igénye nélkül láthattuk Görbics Gábort (aki sajnos hamar búcsúzott a küzdelmektől), Laszák Zoltánt, Brunner Boglárkát, Géczei Róbertet,  Bakacs Dezsőt, Jóni Mátét, Vásony Mártont, és többek közt Balajti Biankát is.


A XXI. Kick-Box Világkupa szombati napján már szerkesztőségünk is jelen volt, és nyugodtan állíthatjuk, hogy az első pillanattól kezdve szembetűnően profi szervezéssel találkoztunk. A küzdelmek mind a 6 helyszínen rendkívül gördülékenyen haladtak.


A magas színvonalhoz igazodott a versenyzők teljesítménye is, biztosítva, hogy a vasárnapi döntőkben is legyen miért izgulnunk.




[caption id="attachment_6181" align="aligncenter" width="550"]10156135_816386605119328_2067790542245267617_n fotó: XLSport[/caption]

A 312 magyar induló végül 83 arany-, 83 ezüst-, és 111 bronzérmet gyűjtött be. 


A magyar klubok közül a Halker-Király Team végzett az élen, 17 arany-, 7 ezüst-, és 11 bronzéremmel zárt a csepeli együttes, de a Debreczeni Team 13/13/7-es mérlege is igazán dicséretre méltó!


Full contact és K-1 kategóriákban olyan magyar versenyzők állhattak a dobogó legfelső fokán, mint például Laszák Zoltán (aki ezzel a Szigetszentmiklós-Tököl SE sportegyesület 9. aranyérmét szerezte meg), Brunner Boglárka és Bordás Annamária, Jóni Máté, a 65 kg-ban diadalmaskodó Wágner Vivien és a súlykategóriájában hatodszor győzedelmeskedő Habash Antoine. Rajtuk kívül érmet szerzett még Géczei Róbert és Bakacs Dezső is.


A Titán SE csapata egyébként 3 arany és 3 ezüstéremmel zárta a XXI. Szegedi Világkupát. Brunner Boglárka mellett dr. Megyeri Csilla is dobogós helyet hozott a csapatnak, hiszen egy nagyon kemény és szoros meccsen az ezüst éremig jutott full-contact 56 kg-ban.


Bitó Arnold két Világkupa ezüstöt tudott hozni a csapatnak, egyet light-contact, egyet pedig kick-light kategóriában, Gács Kristóf pedig két arany Világkupa serleggel térhetett haza, melyeket a light-contact és kick-light kategóriákban söpört be.


Az Esztergomi Kick-box SE 11 aranyéremmel, 13 ezüsttel és 5 bronzéremmel zárta a rangos versenyt, a Szigetszentmiklós-Tököl SE világbajnokán, Wágner Vivienen kívül Olajos Enikő is Világkupa aranyéremmel tért vissza a legjobbak közé, hosszú sérülése után.


Kick-Box Világkupa - Rehák György, Habash Antoine-val


Az Energy Gym-ből Priskin Nikolett junior 1, K-1 -60 kg kategóriában I. helyezést, Papp József junior kick-light -63 kg-ban 3. helyet értek el, Petrina Pál a felnőtt low-kick 60 kg-os kategória 3. helyét hódította el, míg Géczei Róbert a felnőtt K-1. 63,5 kg kategóriában lett 2., Kürti Bonita pedig a cadett 2. light-contact 55 kg-os kategóriában I., a kick-light kategóriában pedig 3. helyezett lett.


A majd 800 versenyzőt felvonultató rendezvényről a Rácz Kickboxing Team is szép eredményekkel, 2 ezüstéremmel, 2 bronzéremmel és egy V. helyezéssel térhetett haza. Korcsok Nikolett a Cadett I. 42 kg-os Light contact kategóriában II. helyezett lett, Vinis Péter Junior 79 kg. Kick-Light-ban a II. helyet szerezte meg, Nagy Tamás Cadett I. Light-contactban lett III., Fekete Anita a Cadett II. Kick-Light III. helyét hódította el és Erdei Benjámin a Cadett I. Kick-Light kategóriában az V. helyezést érte el.


A három napos világversenyt összesítve a nemzetek rangsorában Magyarország nyerte, 277 érmet gyűjtve!


A szegedi Kick-Box Világkupa sportdiplomáciai szempontból is fontos volt a magyar kick-box sport számára, hiszen a helyszínen tekintette meg a küzdelmeket Salim Kayicii, a Nemzetközi Kick-Box Szövetség (WAKO) ügyvezető elnöke és Borislav Pelevic, a WAKO Europe elnöke is.



Szerkesztőségünk köszönettel tartozik a helyszínen nyújtott segítségért Juhász Gábor versenyigazgatónak, a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnökének, és Kosiba Barbarának, a Magyar Kick-box Szakszövetség titkárának. A magyar versenyzőknek pedig természetesen gratulálunk!




[gallery type="slideshow" link="none" ids="6192,6193,6194,6195,6196,6197,6198,6199,6200,6201" orderby="rand"]


IV. Budajenő Kempo Kupa - Eredmények

Budajenő Kempo Kupa



Budajenő Kempo Kupa! Idén negyedik alkalommal rendezték meg a Budajenő Kempo Kupát a pünkösdi hétvégén. A versenyen rendhagyó módon csak küzdelmi kategóriákban mérték össze tudásukat a harcművészek.

Tizenkilenc egyesület mintegy nyolcvan sportolója érkezett a Pest megyei Budajenőre szombaton, hogy küzdelmi versenyszámokban összemérje erejét. A helyi klub által szervezett eseményen díjat vehetett át munkásságáért Sensei Németh István 2. danos mester, a jenei egyesület vezetője, valamint Shihan Várszegi Rudolf 7. danos kempo mester.


A IV. Budajenő Kempo Kupán négy kategóriában versenyeztek a harcosok (semi contact, chikara kurabe, submission és full contact B). A tornát végül a Felcsúti Fehér Tigrisek nyerték. A dobogó második fokára a Mad Max Kempo Dojo állhatott fel, míg a harmadik helyen a Firewolf végzett.


11221380_875696342488854_7588303931787698691_o


A csapatverseny végeredménye (1-6. hely):


1. Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE
2. Mad Max Kempo Dojo Csabdi
3. Firewolf
4. PHSA MyGym SE
5. Dojo Lovász SKE
6. Csepeli Pitbullok

A Magyar Kempo Szövetség következő versenye Csomádon lesz június 27-én, amely egyben a magyar bajnokság második fordulójának is otthont ad.



/forrás: pecsu.hu/

Bor Barna World Masters ezüstérmes

Remekelt Rabatban Bor Barna: a paksi óriás ezüstérmet szerzett a World Judo Masters versenyén, a döntőben csak a sportág legnagyobb csillaga, Teddy Riner tudta megállítani. Karakas Hedvig az ötödik, Joó Abigél pedig a hetedik helyen zárt a judo elitversenyén.


bor2015rabat


Az első versenynapon a 73 kilogrammban az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós (Közgép-Ceglédi VSE) a tavalyi bakui Grand Slam-viadalon aranyérmes izraeli Muki ellen kezdett. Legutóbbi találkozásuk, a tokiói Grand Slam-torna bronzmeccsén magyar győzelmet hozott, s Rabatban is Bíró Tamás tanítványa kezdett jobban. Először Mukit intették, majd páros intés következett, de egyértelműen a magyar judós volt kezdeményezőbb. Csakhogy a harmadik perc elején az izraeli kihasználta Ungvári Miklós pillanatnyi figyelmetlenségét, és ipponnal vetett véget a mérkőzésnek.


Az 57 kilogrammosok versenyében a világranglista hatodik helyén álló német Roper várt Karakas Hedvigre. A Honvéd-Kipex judósa nem kezdett jól, Roper jukóval szerzett vezetést, ám sikerült fordítani, a második perc elején szerzett magyar ipponnal! Toncs Péter versenyzője a mongol Dorjsuren ellen már a négy közé jutásért harcolhatott. Egy intés döntött a mongol javára, ahogyan a vigaszági meccsen a holland Verhagen ellen Hédi is így nyert.


Következett a bronzmeccs, a román Caprioriu ellen – az összecsapás ugyancsak intéssel dőlt el, méghozzá az aranypontos csata nyolcadik percében – sajnos a románok olimpiai ezüstérmese szerezte meg így a harmadik helyet, Karakas Hedvig ötödik lett.


A 81 kilósoknál Krizsán Szabolcs (Honvéd-Kipex) ellenfele a nyolc közé jutásért a kanadai olimpiai bronzérmes, vb-második Valois-Fortier lesz, a mértékadó Judoinside statisztikái szerint az eddigi hat összecsapásukból kettőt nyert a magyar judós, még 2011-ben. A szoros meccs ezúttal is a kanadai győzelmét hozta, ő csak két intést kapott, míg Krizsán Szabolcs neve mellé három került, így a magyar sportoló nem folytathatta a küzdelmeket.


A 78 kilogrammban Joó Abigél a háromszoros Afrika-bajnok algériai Uallal ellen esélyesnek számított, s nem is borult a papírforma, ipponnal nyert. A negyeddöntőben a hollandok világbajnoka, Verkerk várt a KSI SE kétszeres Európa-bajnokára, s utóbbi egy jukóval nyert. Abigél a vigaszágon kapott javítási lehetőséget, de a franciák világbajnoka, Audrey Tcheumeo ezúttal jobbnak bizonyult, így Pánczél Gábor tanítványa a hetedik helyen zárta a Mesterek tornáját.


joo2015rabat


A nehézsúlyúaknál Bor Barna (Atomerőmű SE) a kiemelési száma miatt legfeljebb a döntőben találkozhat a franciák szuperklasszisával, Teddy Rinerrel, ahhoz azonban először is le kell győzni az osztrák Allerstorfert. A paksiak világbajnoki ezüstérmese eddig négyből négyet nyert az osztrák ellen, az idén már háromszor – Düsseldorfban, Samsunban és Zágrábban – is elkapta. Most sem volt másként, a paksi óriás lejátszotta a tatamiról ellenfelét, s végül ipponnal lépett tovább.


Akárcsak a román Natea ellen! Ez már keményebb csata volt, a rivális jukóval vezetett is, de a győzelem ezúttal is menetrendszerűen, a negyedik percben jött. Az elődöntőben a hollandok feltörekvő fiataljának, Roy Meyernek sikerült elvenni a kedvét, Bor Barna jukóval biztosította a helyét a fináléban, ahol a sportág legnagyobb csillaga, a franciák olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszisa, Teddy Riner várt rá. A hétszeres világbajnok hetedik esztendeje egyetlen – vitatott – vereséget jegyez, miközben több mint száz nemzetközi meccset nyert meg, ezt a káprázatos sorozatot most sem sikerült megszakítani, de Bor Barna így is igen büszke lehet erre az ezüstre – a nemrég megnyert Grand Slam-arany után ez is jelzi, hogy Barna egy kisebb hullámvölgy után visszaverekedte magát a súlycsoport legnagyobbjai közé!


A rabati csúcsversenyen a japánok szerepeltek a legjobban, 3 arany-, 3 ezüst- és 6 bronzéremmel első helyen végeztek az éremtáblázaton, megelőzve Oroszország (2, 1, 1) és Mongólia (2, 0, 2) válogatottját. Magyarország Bor Barna ezüstérmével holtversenyben Ausztriával, Nagy-Britanniával, Argentínával, Fehéroroszországgal és Kolumbiával a tizenegyedik helyen végzett.


forrás: judoinfo.hu





Heti összefoglaló

Magyar szempontból több fontos esemény is volt a héten. Az egyik a Szegeden megrendezett XXI. Kick-Box Világkupa, a másik pedig Benedek Zsolt szereplése a SuperKombat bukaresti gáláján. De a karate és birkózás sikereiről sem feledkezhetünk meg! Örömre mindegyik rendezvény kapcsán volt okunk, de ne szaladjunk ennyire előre. Nézzük sorban a hét legfontosabb eseményeit!


Hétfőn az "Egy harcos naplója" videósorozattal kezdtünk, melynek aztán meglepően jó fogadtatása volt, így a hét folyamán még több részt láthattatok belőle.


Folytatásként a már fentebb említett szegedi Kick-box Világkupa beharangozója következett, melyet szombat és vasárnap is a helyszínen követtünk végig.



Estére maradtunk a szakmai vonalon, és az árnyékolás leggyakoribb hibáit jártuk körül.


Kedden a soros "Egy harcos naplója" rész után a Bács-Team Shidokan Karate VB szereplését foglalta össze nekünk a csapat vezetője, Vancsik Nándor.


Este a Balogh Norberttel készült interjúnkat olvashattátok, Norbit a "Felnőni a harcban" sorozatunk keretén belül szólaltattuk meg.


Szerdán a Ferobox Event pénteki gáláján ringbe lépő Szellő Imréről olvashattatok. Imrére egy kubai származású harcos várt a Messzi István Sportcsarnokban. A gála eredményeiről lentebb találtok információkat.


IMG_4624


Az elülső keresztszalag-szakadással mentünk tovább délután, majd este elértünk a hét másik legfontosabb témájához. Benedek Zsolttal készítettünk interjút, még a romániai Superkombat ütközet előtt. A békéscsabai harcos az első magyarként léphetett ringbe a SuperKombat gálán, és szép teljesítményt mutatva megosztott pontozással verte a helyiek kedvencét, Bogdan Nastase-t.


Csütörtökön a hétvégén zajlott Zen Bu Kan Kempo Országos Bajnokság beharangozójával indítottuk az utolsó előtti munkanapot. Aztán a harmadik rész következett az "Egy harcos naplója" sorozatból.


belfort


Estére kicsit szakmaibb vonalra úsztunk ismét. Lábmunka volt a téma: lépés és fordulás.


Pénteken, az újpesti jégcsarnokban tartották a II. korcsoportos kötöttfogású diákolimpiát, amit szombaton a serdülők kötöttfogású országos bajnoksága követett. A 13 és 15 évesek versenyén 13 súlycsoportban osztottak bajnok aranyat.  A fiatalok megmérettetésén 134 birkózó között 13 bajnoki címet osztottak ki. A serdülő kötöttfogású országos bajnokság teljes eredménylistája itt található.


A május 23-án, szombaton rendezett Budajenő Kempo Kupán küzdelmi kategóriákban 19 klub, 80 versenyzője mérte össze erejét. A csapatverseny végeredménye: I. hely - Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE, II. hely - MadMax Dojo, III. hely - Firewolf.


budajeno-kempo-kupa-2015


Szintén szombaton történt, hogy a törökországi Antalyában rendezett, három napos „Mithat Bayrak & Ismet Atli” junior nemzetközi versenyen, ahol szabadfogásban a nők és a férfiak is képviselték hazánk színeit, az 59 kilogrammosok között Galambos Ramóna, míg a 67 kilogrammosoknál Sándor Klaudia elhozták az aranyat! Előbbi lengyelt, utóbbi oroszt győzött le a mindent eldöntő fináléban.


wrestling-antalya

A karate világában sem telt a szombati nap eseménytelenül. A Yakuzák SE 4 arannyal és egy bronz éremmel tért haza Belgiumból, a 2015-ös Shinkyokushin Full Contact Openről!

A verseny a DREAM CUP szabályai szerint zajlott. Sok szervezetből érkeztek, körülbelül 8 ország képviseltette magát. Csak a litvánok 45 gyerekkel utaztak 1750 km-t, szóval egy igen komoly mezőnyben álltak helyt versenyzőink.

Az eredmények pedig:

Mező Lili I.hely
Szajka Bendegúz I.hely
Móczó Milán I.hely
Fekete Farkas Mór I.hely
Gál Barnabás III.hely

Akinek ez még mindig kevés lenne szombatra, annak elárulhatjuk, hogy birkózóink Szlovákiában is remekeltek. A dunaszerdahelyi, hagyományos Csallóközi-kupán kadet válogatott keretünk tagjai léptek a szőnyegre, akik közül öten is a dobogó tetejére állhattak. Az aranyérmek mellett ezüst- és bronzérem is jutott a mieinknek! 54 kg-ban Németh Márton (Kanizsai BSE), 63 kg-ban Mester Milán (ESMTK), 69 kg-ban Bíró Roland (Kertvárosi SE), 76 kg-ban Nagy Balázs (UTE), míg 100 kg-ban Medgyes Tibor (Ceglédi VSE) sem talált legyőzőre. A súlycsoport-elsőségek mellett Magnucz Richárd (Csepeli BC) és László József (Vasas SC) révén egy ezüst- és egy bronzérmet is bezsebeltek a mieink az 58 kilogrammosok versenyében.


De ez még mindig nem volt elég birkózóinknak, hiszen Dormagenben, a Német Női Nagydíjon felnőtt válogattunk tagjai közül Sastin Marianna aranyat, Barka Emese ezüstöt, míg Dénes Mercédesz bronzérmet szerzett. Marianna az 58 kilogrammos döntőbe vezető úton az orosz Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmest is legyőzte. A fináléban hazai riválisával, a világ- és kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes, Barka Emesével (a döntőbe vezető úton legyőzte többek között a kétszeres Európa-bajnok Johanna Mattssont is) küzdött meg, ami nem csak az aranyéremért zajlott, hanem jócskán beleszámított a világbajnoki részvételért zajló versenybe is.


Szombatra-vasárnapra "átlógó" hírünk, hogy a 3. Ifjúsági és Junior Női Ökölvívó VB-n, Tajpejben a válogatottunk két bronzéremmel zárt! A juniorok között Budai Vivien (KSI), míg az ifjúsági korosztályban Takács Tímea (Halásztelek) állhatott fel a dobogóra.


shinkyokushin-belgian-open-2015

Magyarok a Kick-Box Világkupa döntőiben

A mai, harmadik nappal zárul a kick-box Világkupa,ahol 10 óra óta zajlanak a küzdelmek 2 ringben és 4 tatamin.


 
Egész nap zajlanak a súly- és korcsoportok döntői,  a délután folyamán pedig következnek a ringes, full contact finálék. Köztük olyan összecsapásokkal, mint a Géczei Róbert vs. Habash Antoine mérkőzés!


Full contact és K-1 éremért küzd még Bakacs Dezső, Abdelgadir Khalid, Dr. Megyeri Csilla, Bordás Annamária, Wágner Vivien, Brunner Boglárka és Laszák Zoltán.


Az aktuális eredményekről ITT értesülhettek.


Nem késő tehát kilátogatni még a szegedi Sportcsarnokban és bíztatni a magyar versenyzőket!





Díjazták a magyar kemposokat

A Magyar Kempo Szövetség sportolói négy kategóriában is díjat vehettek át  a Magyar Budo és a Horfer Serleg szavazásán. A harcművészeti elismerések átadására szombaton került sor.


cseh_lantos._renata_lovasz_gabor_odor_lili(balrol_jobbra)


Újabb megtiszteltetés érte a Magyar Kempo Szövetség versenyzőit az elmúlt hétvégén. A Magyar Budo magazin és a Horfer Serleg jubileumi, 20. évfordulójának alkalmából meghirdetett közönségszavazásán Cseh-Lantos Renáta (Jász Kempo Karate Klub) lett az év női küzdősportolója. Az év női harcművészének Ódor Lilit választották (Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE), míg ugyanebben a kategóriában, de az erősebbik nem képviselői közt Hanshi Lovász Gábort (Dojo Lovász SKE) érte ez a megtiszteltetés. Az év férfi küzdősportolója kategóriában Lacza Ábel (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia-Budajenő Kempo Klub) a második helyet érdemelte ki.


lacza_abel


A díjakat Büki Péter, a Magyar Budo főszerkesztője adta át a Shidokan Világbajnokság megnyitója alkalmával.

/forrás: pecsu.hu/


Muay Thai - Győzelem, vereség, megbocsájtás

buakaw-kehl


Bal láb előre, kezek fent, állad behúzod. Lépj egyet előre és vedd el. A tiéd! Meg tudod csinálni! Emlékeztesd magad, milyen sokat kell tanulnod, milyen messzire kell mennünk. Nem adhatod fel! - kezdi a rendkívül szuggesztív hangulatú "Win. Lose. Forgive", azaz "Győzelem, vereség, megbocsájtás" című Muay Thai dokumentum film, mely egy röpke, alig fél órás betekintést nyújt a nyolc végtag művészetének és tanításainak világába.


Jobb leszel-e, mint tegnap voltál? Nagyobb vagy, mint azt gondoltad. Több lépést tehetsz meg ma, mint amire tegnap képes voltál. Válassz és valósítsd meg! "Vannak, akik küzdeni akarnak, vannak, akik meg akarnak változni." - mondja az egyik edző a nyitó képkockákon. Bármi is legyen az, amiről úgy gondolod, hogy nem megy, ez a sport folyamatosan emlékeztet rá, hogy de igen is megy. A muay thai arra ösztönöz, hogy megkérdőjelezd a határaidat.


Jobb leszel, mint tegnap voltál? Jó szórakozást!


https://www.youtube.com/watch?v=rnnz2X4A5A0

Szellő Imre TKO győzelme Kecskeméten

szelloimre

Harmadik tavaszi élő televíziós bokszgáláját rendezte a Ferobox Event, melyre a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban került sor.


A remek hangulatú bokszgálán Laki Róbert (9-0-1) és Nagy „Lütyő” Imre (11-7) csapott össze a pehelysúlyú Magyar-bajnoki címért. A párharc a kecskemétiek kitűnősége „szájíze” szerint alakult, hiszen szentesi riválisa a meccs legnagyobb részében nem tudta elég nagy nyomás alá helyezni, így a képzettebb Laki remek ütésekkel, kiváló kombinációkkal fogadhatta. Nagy testen és fejen is hatalmas ütéseket hordott ki, de nem adta fel, s az utolsó menetben egy huszáros hajrával igyekezett fordítani. A tíz eseménydús menet alapján a pontozóbírók egységesen 99-91 arányban Laki Róbertet jelölték meg győztesnek, megérdemelten, aki a mérkőzésvezetőtől, illetve Győryné Tóth Zsuzsannától, a MÖSZ Hivatásos Tagozatának vezetőjétől vehette át a magyar bajnoki övet.


Szellő Imre (7-0) a Csehországban élő kubai Miguel Velozo (17-3-2) ellen lépett szorítóba Kecskeméten, amely küzdelem előzetesen sem ígérkezett sétagaloppnak, hiszen az ellenfélről köztudott, hogy egy kiváló képességű, fordított alapállású bunyós. A Ferobox Event cirkálósúlyú klasszisa eleinte nem is találta a ritmust Velozo ellen, de aztán rendezte a mozgását, és a 6. menetben előbb megrendítette, majd több ütéssel padlóra küldte ellenfelét. Velozo ugyan felállt, de kábult állapotát látva Flórián Béla mérkőzésvezető beszüntette az összecsapást. Fantasztikus befejezés volt a korábbi amatőr klasszistól.


Kiváló küzdelmet hozott Bogdán „Golyó” Zsolt (10-0) és a korábbi Európa-bajnok Jean Marc Monrose (27-9) tíz menetes nehézsúlyú mérkőzése is. A párharc során Bogdán volt az aktívabb, de a két hasonló stílusú bunyós szoros, látványos küzdelmet vívott, ahol sok szép találatnak tapsolhatott a publikum. Összességében a győzelemért több energiát mozgósító, a hajrában vállsérülést szenvedő magyar ökölvívó megérdemelten, egyhangú pontozással (97-93, 97-93 és 97-94) nyerte a címmérkőzést.


A Ferobox Event utolsó tavaszi gálája ismét kiváló propagandája volt a profi ökölvívásnak, ahol a vállalkozás bunyósai újfent bizonyították, hogy erős külföldi riválisokkal szemben is megállják a helyüket.


/forrás: ferobox/

XXI. Kick-box Világkupa - élő közvetítés

21kickbox-vilagkupa


Idén huszonegyedik alkalommal rendezik meg Szegeden a Kick-box Világkupát. A három napos verseny összdíjazása 12.700EUR, a helyszín pedig ezúttal is a Szeged Városi Sportcsarnok lesz!


A lebonyolítási szabályok a WAKO előírásai szerint zajlanak. Felnőtt korosztályban a súlycsoportgyőztesek közt pénzdíjak kerülnek majd kiosztásra Pointfighting és Light-Contact szabályrendszerben , illetve a ring sportokban ugyancsak a felnőtt korosztály súlycsoportgyőztesei közt.


Díjazzák még a legtöbb KO-t elért férfi versenyzőt is. Ehhez legalább két kiütéses győzelem kell. Több személy esetében értelemszerűen osztódik a díj. A kick-box világkupa élő közvetítésének linkjét itt találjátok!





Progresszív sparring

sparring


Legyen szó bármilyen küzdősportról, a sparring egy elengedhetetlenül fontos elem az edzésben, a technikák tökéletesítésében, elsajátításában. Az alábbiakban egy az alapoktól történő építkezést mutatunk be olyan formában, mely a gyakorló képességeinek különböző aspektusait mind igénybe veszi, bevonja az aktivitás körébe. A példánkban ugyan 3 perces meneteket és 1 perces szünetet használunk majd, de természetesen ez könnyen átalakítható és testre szabható.


1. Kezdj árnyékolással. Fontos, hogy ne csak az unásig ismert, ismételt előre mozgást, dzsebet és jobbost használd, hanem fókuszálj a lábmunkádra. Mozogj előre, hátra, használj szögeket! Nagyon sokan egyszerűen nem tudják hogyan kell árnyékolni. Csak mozognak körbe, ismétlik ugyanazt az öt dolgot.


Próbálj meg használni mindent az eszköztáradból! Védelem, beugratások, fejmozgás, ellentámadás, ütések, rúgások, térdesek, könyökök, minden! Kezdhetsz lassabban, a lábmunkára koncentrálva leginkább először, de idővel add hozzá a kombinációkat, ellentámadásokat, figyelve a védelmedre is. Ez bemelegíteni is nagyon jó.


2. Ezután csinálj két menet árnyékolást egy partnerrel. Felváltva mozogjatok egymás irányába, majd hátra. Itt még nincs kontakt, nem értek egymáshoz, csak legyetek aktívak. Üssetek és reagáljatok. Akár felváltva is csinálhattok 1-1 menetet, ahol egyszerre az egyikben csak az egyik fél támad, a másik a védelemre koncentrál, de percenként is cserélhettek szerepet. Játszogassatok el ezzel, mert sokat lehet variálni.


3. Jöhet két menet dirty boxing (MMA-t edzőknek, ld. lentebb) vagy klincs munka. Próbáljatok meg trükkösek lenni, előkészíteni a test ütéseket és közel lenni az ellenfélhez. Keressétek hol van nyitva a fedezék és/vagy használjátok a testeteket, hogy nyitást érjetek el. Maradjatok folyamatosan érintkezésben a partnerrel. Ha szigorúan muay thai sparringra koncentráltok, akkor keverj bele térdeseket és keresd a helyet a könyököseidnek. Ne könyököld le az ellenfeled, csak keresd a helyet a könyököknek.


http://www.youtube.com/watch?v=wxh4a2r0sBw&list=PL9A73DB9655FB3EF1

4. Húzz bokszkesztyűt a vezető kezedre. Ebben a menetben csak dzseb sparring lesz. Mozogjatok ütőtávon belülre és kívülre, próbáljátok előkészíteni a dzsebet. Duplázzatok, triplázzatok rá némelyikre, használjatok test-dzsebet és a lábmunkát, valamint a fejmozgást vegyétek aktívan igénybe a dzseb minél változatosabb előkészítéséhez. Ez a drill igen hamar látványosan javítani fog a dzsebjeiteken.


Egy menetet csináljatok ebből, a következőben pedig helyenként belekeverhettek bármilyen vezető kezes technikát. Ne feledjétek, hogy ez még mindig egy alapvetően a dzsebről szóló menet lesz! Használjátok a különböző dzsebeket - rövideket, hosszúakat, felfelé irányulóakat. Még rövid vagy hosszú vezető horgokat is bedobhattok. Fókuszáljatok az irányításra! Gyors, pontos mozdulatokat akarunk, de ha eltalálod komolyabban a partnereidet és ártasz nekik, az azt jelenti, hogy vagy az irányításnak vagy a technikának vagy híján.


5. Jöhet a sípcsontvédő a hátsó lábadra. A következő menetben csak a vezető kezet és a hátsó lábad használhatod. Egy-két menet után vagy jöhet a másik sípcsontvédő is vagy a másik kesztyű. Aztán jöhet 2-3 menet még, amíg csak el nem juttok addig, hogy mindkét kesztyű és mindkét sípcsontvédő rajtatok van. Ha a kezeid nem olyan jók vagy a dzsebed, a dzseb sparringban ez látszani fog. De a drill úgy is kezdődhet akár, hogy egy sípcsontvédőt viseltek. Egy olyan menet, melyben csak a vezető lábbal rúghatsz, elő fogja hozni, hogy ha gondjaid vannak a rúgásaiddal.


Ne feledd, az, hogy csak full contact sparringból lehet tanulni, egy legenda. A csak testre kivitelezett technikákra korlátozott sparring (test és mellkas ütések, lábra és testre mért rúgások) is hasznos lehet, odafigyelve a távolságérzék nagyszerűen fejleszthető vele. A fejre mért dzsebek helyett egyszerűen testre kell irányozni ilyenkor az ütéseket. Nem a levegőben beszélünk - Naseem Hamed, Jr. Witter, Herol Graham mind használták ezt a módszert.


A cikk elején leírtakon túl a cél, hogy a sparring megvariálásával és bizonyos korlátok felállításával előjöhetnek olyan, addig nem látható gyengeségek, gyengébb pontok, melyeknek javításával mind az alapjaid, mind az összkép látványosan javulhatnak. A sparring arra való, hogy a mozgást, kombinációkat, lábmunkát és a technikák előkészítését élesben gyakoroljuk, egy élő ellenfél ellen.


A sparring minden formája javít a reflexeken és mozgáson! Próbáld ki és vidd bele ezeket a szituációkat a sparringokba és figyeld, ahogy fejlődésnek indulsz!



Irány a terem! Jó edzést!

Ősszel térhet vissza Kálucz Martin

Kálucz Martin

A debreceni harcos elmúlt éve nem alakult igazán fényesen, ahogy ez az idén januári interjúnkban maga is kifejtette, idén szeretné pótolni a tavaly kihagyott lehetőségeket. Azonban erre egyelőre úgy néz ki, hogy még egy kicsit várnia kell a Taskó Fight Team versenyzőjének, miután sérült kezét nemrég újból meg kellett műteni. Visszatérése tolódik, de ha minden jól alakul, akkor ősszel már akár itthon is láthatjuk újra ketrecbe lépni. Ezzel kapcsolatban találtuk meg néhány kérdésünkkel Martint.


ellenfelem.hu: - Miért volt indokolt az újabb orvosi beavatkozás?

Kálucz Martin: - Sajnos a kezem nem tudott kellőképpen begyógyulni, hiába próbáltam ki majdnem minden gyógymódot. Végül akkor telt be a pohár, amikor már a 4. orvos mondta, hogy hagyjam abba a sportot, de hál' Istennek egy nagyon jó kézsebész tudatta velem, hogy egy műtéttel ő helyre tudná hozni, és tudom folytatni a sportot. Amint ezt kijelentette, közöltem vele,hogy a lehető legkorábbi időpontra vésse be a nevem, ha lehet.


e: - Milyen fázisban van most a rehabilitációd?

K.M.:Ma 23 napja műtöttek meg, ha minden igaz, még 3 hetet lesz rajtam a gipsz,illetve a drótok a kezemben. 


e: - Lesz szükség további műtétekre?

K.M.:Imádkozom, hogy ne legyen további műtét!

e: - Tudsz már esetleg valamit arról, hogy mikor kezdheted el a kesztyűs edzéseket?

K.M.:Ha minden igaz, július közepe fele már kezdhetem a lightos kesztyűs edzéseket.

e: - Azt olvastuk, hogy itthon, a HFC-nél tervezed majd a visszatérést, valamikor az ősz folyamán.


K.M.: - A HFC-t nem kell bemutatni a küzdősport szerelmeseinek, éppen ezért nem is kell megmagyaráznom azt, hogy miért is örülök annyira a szerződésemnek. Úgy gondolom, hogy a HFC és jómagam nagyon sokra fogjuk vinni a jövőben.


e: - A szervezetnél a súlycsoportod bajnoka Szlovákiából Boráros Gábor. Hosszú út van még a címmeccsig, de elmondanád a véleményed a jelenlegi bajnok képességeiről?


K.M.:Az, hogy hosszú-e az utam a címmeccsig, az relatív. A címvédőről pedig a véleményem: Ártalmatlan. 


e: - A tavalyi műtéted után K-1 szabályrendszerben mérettetted meg magad, hogy leporold a „ring-rozsdát” és így szoktasd hozzá a kezed folyamatosan a terheléshez. Most is ez lesz majd a terv, vagy változtattok ezen?


K.M.: - Nincs tervben K-1 meccs, azt általában spontán szoktam bevállalni a sport szeretete miatt. Viszont jelenleg inkább a HFC-re szeretnék koncentrálni. 


e: - Köszönjük, és mielőbbi gyógyulást kívánunk!

Székesfehérváron rendezik a ZBK felnőtt OB-t

zbk-open


A Zen Bu Kan Kempo Sportági Szövetség országos felnőtt bajnokságát mintegy 150 versenyző részvételével rendezik meg szombaton, Székesfehérváron.


A gyerek és az ifi-junior országos bajnokság után a felnőtt korosztály is harcba száll. Az idény utolsó előtti versenyén változatos számokban lehet nevezni formagyakorlat, fegyveres formagyakorlat, szinkron formagyakorlat, önvédelem, földharc (gi és no-gi), B-viadal, A-viadal, pusztakezes viadal, és MMA szabályrendszerekben.


– A most megrendezésre kerülő országos bajnokság egy “válogató verseny”, a felnőtt 2015 évi válogatottnak egy fontos állomás lehet, hiszen az itt megszerzett pontok duplán számítanak – mondta a verseny egyik szervezője Márhoffer Márton.


Kyoshi Takács Attila hozzáteszi: azért, hogy a kempo létjogosultságát támogassák, az  Alba Regia SC  a legfőbb támogatója a felnőtt országos bajnokságnak, ahol látványos küzdelmeket láthatnak az érdeklődő sportbarátok.


/forrás: Zen Bu Kan Kempo/

Ütközet előtt - Benedek Zsolt

benedek_zsolt-ellenfelem


A május 23.-ai Superkombat gála mérkőzéseinek felhozatala immár véglegessé vált. Magyarországot ezen a napon a 77 kg-ban induló Benedek Zsolt, az Energy Gym/Békéscsabai Lakótelepi SE versenyzője, Hricsovinyi Károly egyik ígéretes tanítványa fogja képviselni. Ellenfele a román Bogdan Nastase lesz, akit a Superkombat nézői legutóbb március 7-én láthattak, amikor is Alex Filip ellen győzedelmeskedett a pontozólapokon.


ellenfelem.hu: - Több kemény meccsed is volt mostanság. Sikerült megúszni sérülés nélkül?


Benedek Zsolt: - Igen, volt két elég kemény meccsem. Az egyik a pécsi Bakacs Dezsővel, mely ugyan nagyon szoros volt, de az utolsó menetben sikerült annyi erőt összeszednem, hogy sikerüljön nyernem. A másik a Román Anghel Cardos ellen. Itt a bírók ugyan a román srácot hirdették ki győztesnek, de csak az extra menetben tudott legyőzni a pontozólapokon. A harmadik meccsem meg Gyulán volt, a Küzdelem napján, Rózsa Balázzsal. Itt az első menetben sikerült befejeznem a mecset. Sérüléseket szerencsére nem szenvedtem.


e: - Hogy érzed, milyen a forma, így pár nappal a meccs előtt? Nem volt semmilyen hátráltató tényező, betegség?


BZS: - Mostanában elég nehéz összeegyeztetnem az edzéseket a munkával, meg a sulival, de vagy délelőtt vagy délután oldottuk meg az edzőmmel. A formám szerintem jobb, mint eddig volt. A jó idő több futást tesz lehetővé, ami meghozza az ember kondiját.


e: - Érzésed szerint elég volt az idő felkészülni Nastase-re?


BZS: - Nemrég tudtam meg kivel fogok bunyózni, de én nem igazán szoktam tanulmányozni az ellenfeleimet. Ezt az edzőm, Hricsovinyi Károly szokta csinálni, aztán edzések közben kapom az instrukciókat, hogy mire kell vigyáznom.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="6043,5205,6042"]

e: - Érzel extra nyomást, hogy Magyarországról elsőként fogsz szerepelni Superkombat gálán? Következő meccsedet akár a Eurosport is közvetítheti majd, ami több, mint 70 országban ismertté teheti a neved.


BZS: Nem érzek még nyomást, de valószínűleg majd ott, a helyszínen meg lesz ez is. Ha sikerül az ellenfelemet legyőznöm - és remélem sikerül - akkor a következő meccsem, amit közvetítenek majd, már nagy teher lesz. Nem csak a közvetítés ténye, hanem a megfelelési kényszer miatt is, hogy jól szerepeljek annyi néző előtt, hiszen itt nem csak magamat, hanem az egyesületemet és az országomat is képviselni fogom.


Köszönjük, hogy időt szakítottál ránk felkészülésed közepette és sok sikert kívánunk a mérkőzéseitekhez!